351/B/2005. AB határozat
a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 48. § (5) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 48. § (5) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 48. § (5) bekezdésének megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól, mert álláspontja szerint a gépjárművekben a biztonsági öv kötelezően előírt használata, valamint a használat elmulasztásának szankcionálása alkotmányellenes.
Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a biztonsági öv becsatolásakor még nem tudható előre, lesz-e szükség rá, bekövetkezik-e baleset, egyébként pedig "csak bizonyos esetekben óv meg, más esetekben lehet éppen a halál oka", továbbá a légzsák esetében is ugyanez a helyzet. Ezért hamisnak vélte az élet védelmére való hivatkozást.
Kifejtette azt a nézetét, hogy a biztonsági öv csak az esetleges baleset bekövetkeztével, a baleset során fejti ki hatását, amikor a gépjárművezetőnek már nincs befolyása az eseményekre, továbbá, hogy használatának elmulasztása más személynek nem okoz kárt, nem is veszélyezteti, vagyis nem állítható megalapozottan, hogy e mulasztás veszélyes a társadalomra; sértené vagy veszélyeztetné a Magyar Köztársaság állami, társadalmi vagy gazdasági rendjét, az állampolgárok személyét vagy javait, akadályozná a közigazgatás működését.
Az indítvány arra is utalt, hogy a biztonsági öv használata nem tekinthető olyan kötelezettségnek, amely elengedhetetlen volna valamely foglalkozás vagy tevékenység gyakorlásához, egyébként maga a támadott jogszabályhely sem teszi feltétlenül kötelezővé, ugyanis meghatároz kivételeket. Az indítványozó szerint a fentiekből az következik, hogy a biztonsági öv használatának elmulasztását nem lehet a társadalomra veszélyes cselekmény gyanánt bűncselekményként, avagy szabálysértésként meghatározni, ennek ellenére szabálysértésnek minősül, és mint ilyen, szankcióval jár.
Az indítványozó azt is hangsúlyozta, hogy az egészségügyi törvény nevesíti az állampolgárok önrendelkezési jogát, az állampolgárok szabadon választhatják meg, milyen kezelést fogadnak el, melyiket utasítják vissza, ezzel pedig saját életesélyeikről is döntenek, avagy - másik példával élve - a dohányzás súlyos egészségkárosító hatása közismert, ám saját gépkocsijában, lakásában mindenki szabadon dohányozhat. De hasonlónak látta a helyzetet a vágóhidakon kötelezően használt acél védőkesztyű használatával is, amely a háztartásokban tetszés szerint mellőzhető. Ezért úgy vélte, hogy az állam - a cigarettás dobozok figyelmeztető felirataihoz hasonlóan - csupán a figyelemfelhívás, a veszélyre való figyelmeztetés eszközével élhet, a szankcionálás azonban már nélkülözi az alkotmányos alapokat.
Mindezek alapján kérte a támadott rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását, illetőleg a megsemmisítését, mert az "sérti a büntetés tilalmát, az önrendelkezés jogát és az egyenlő bánásmód elvét".
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései az alábbiak:
"54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.
(2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni."
"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti."
2. A KRESZ indítvánnyal támadott rendelkezése "[A] közlekedésben való részvétel külön feltételei" cím alatt lelhető fel és a következőket rögzíti:
"48. § (5) Olyan gépkocsival, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan gépkocsival, amelynek hátsó üléseit biztonsági övvel szerelték fel, csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a biztonsági övvel felszerelt ülésen utazó személy becsatolt biztonsági övvel van rögzítve. A személygépkocsi hátsó ülésén utazó, 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket biztonsági gyermekülésben kell rögzíteni.
a) Nem kell becsatolni a biztonsági övet:
aa) a hátramenetben közlekedő gépkocsi vezetőjének;
ab) a taxi gépkocsi vezetőjének, ha taxi üzemmódban utast szállít;
ac) a mentő gépkocsi betegellátó terében utazóknak, ha a becsatolás a beteg állapotának romlását okozhatja, a betegellátást akadályozza;
ad) a járművezetés oktatása és az azt követő gyakorlati vizsga során az oktatónak.
b) A személygépkocsi hátsó ülésén utazó 12. életévét még be nem töltött és 150 cm-nél alacsonyabb gyermeket nem kell biztonsági gyermekülésben rögzíteni, ha:
ba) a biztonsági gyermekülés beszerelésére a személygépkocsi gyári kialakítása alapján nem alkalmas;
bb) a gyermek az üléshez beszerelt biztonsági övvel megfelelően, biztonságosan rögzíthető;
bc) a 46. § (2) bekezdése alapján és a szállított személyek számából következően egy ülőhelyen két gyermek foglal helyet;
bd) az egyidőben szállítani kívánt gyermekek száma miatt a biztonsági gyermekülésben történő rögzítés nem oldható meg;
be) a szállítás taxi üzemmódban használt taxi gépkocsival, személygépkocsis személyszállítást végző gépkocsival, rendvédelmi szervek gépkocsijával vagy a mentőgépkocsi betegellátó terében történik."
III.
1. Az Alkotmánybíróság 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában fejtette ki, hogy az emberi méltósághoz való jog lényegében azonos az általános személyiségi joggal, annak egyik megfogalmazása. (ABH 1990, 42, 44.) Az Alkotmánybíróság személyiségi jogként nevesítette egyebek közt az önrendelkezési jogot is, állandó gyakorlata az egyéni önrendelkezéshez való jogként értelmezi az emberi méltósághoz való jogot, amely elválaszthatatlanul szoros kapcsolatban áll az élethez való joggal. A 23/1990. (X. 31.) AB határozatban foglaltak szerint az emberi élet és az emberi méltóság "elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élet és méltóság egységéből fakadó alapjogokat az alkotmányos jogállam a vonatkozó nemzetközi egyezmények és az alapvető jogelvek figyelembevételével az Alkotmányban meghatározott közösségi és egyéni érdekek szolgálatában hivatott szabályozni." (ABH 1990, 88, 93.)
A 60/1993. (XI. 29.) AB határozat rámutatott arra, hogy az államnak az élethez, egészséghez, biztonsághoz való jog tiszteletben tartására és védelmére irányuló kötelezettségéből számos, a közúti közlekedés szabályaiba foglalt korlátozó jellegű előírás megalkotásának szükségessége következik. (ABH 1993, 507, 510.)
Az említett ügyekben vizsgált, a közúti közlekedéssel összefüggő normák vizsgálata abban a vonatkozásban feltétlenül eltérő volt, amelyet a jelen ügyben benyújtott indítvány az önrendelkezési jog sérelmeként emelt ki, nevezetesen, hogy a biztonsági öv használata látszólag más személyét, javait nem érinti, használatának elmulasztása folytán látszólag csupán az érintett személy károsodik. Az indítványozó - társadalomra veszélyesség, továbbá szabálysértési tényállás alapjául szolgáló cél hiányában - ezért nem látja megalapozottnak az öv használatának hatósági ellenőrzését, illetve szankció útján történő kikényszerítését. Az indítványban kifejtett nézet szerint ez egyik itt említett céllal sem igazolható, de az érintett életének, testi épségének, egészségének szempontja sem alapozhatja meg, hiszen számos balesetnél épp a biztonsági öv használata vezet súlyosabb következményekre.
Az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott arra, hogy "nem vizsgálhatja a támadott jogszabályok célszerűségének és igazságosságának a kérdéseit, mert az nem tartozik a hatáskörébe." [772/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 447, 449.; 26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 203.]
Az Alkotmánybíróság az 1/1995. (II. 8.) AB határozatában is hangsúlyozta: "[A]z Alkotmánybíróság nem jogalkotó szerv, nem vizsgálhatja a jogszabályok szükségességét, célszerűségét, de igazságosságát sem. Önmagában az anyagi igazság, az igazságosság érvényesülésére nem biztosít alanyi jogot az Alkotmány. A részleges és szubjektív igazságosság követelményével szemben az Alkotmány által biztosított joguralmi elv előbbre való" (ABH 1995. 31, 52.) Az Alkotmánybíróság más esetekben - úgy a büntetőjogi, mint a szabálysértési felelősséget megállapító normák vizsgálata során - ugyancsak arra az álláspontra helyezkedett, hogy nem jogosult a jogalkotói mérlegelés célszerűségi szempontú felülbírálatára és az egyes koncepciók értéktartalmának minősítésére, az ezért való politikai és jogpolitikai felelősséget a törvényhozó viseli. Az Alkotmánybíróság a semlegesség talaján állva csupán azt látta vizsgálhatónak, hogy a szabályok megállapítására vonatkozó diszkrecionális jogával összefüggésben "a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe az Alkotmány valamely rendelkezésével" [13/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 85, 93. és 71/2002. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2002, 417, 429-430.].
A fenti megállapításokat az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is irányadónak tekintette. Az állam az alkotmányos határok között szabadon dönthet arról, hogy a közúti közlekedésben való részvétellel kapcsolatban az életet, testi épséget, egészséget védelmező milyen biztonsági szabályokat tart ésszerűnek bevezetni, ezek közül melyek betartását látja ellenőrizhetőnek, illetőleg mely szabályok végrehajtását látja célszerűnek - szükség esetén hatósági kényszer útján is - biztosítani. A biztonsági öv használatának szakmailag kimutatható előnyei, illetőleg hátrányai, a baleset alkalmával valószínűnek mutatkozó következmények felmérésére irányuló statisztikai és egyéb elemzések, a közlekedés biztonságával összefüggő szakmai megállapítások - vagyis a célszerűség szempontjai - a jelen ügyben sem szolgálhatnak az alkotmányosság megítélésének alapjául.
Mindezek alapján tehát nem állapítható meg, hogy a sérelmezett rendelkezés ellentétes az emberi méltósághoz való joggal, az érintettek önrendelkezési jogával, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
2. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítvánnyal támadott jogszabályhely, valamint az Alkotmány 54. § (2) bekezdésében meghatározott tilalom - a kínzás, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánás vagy büntetés tilalma - között nem lelhető fel tartalmi összefüggés, ennek hiányában az indítványt elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság számos határozatában értelmezte a hátrányos megkülönböztetésnek az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt tilalmát. Kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, ab ban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203-204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140.; 2/2000. (II. 25.) AB határozat, ABH 2000, 255, 34.; stb.]
Az Alkotmánybíróság a diszkrimináció tilalmát vizsgálva a 43/B/1992. AB határozatában is rámutatott, hogy személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon (ABH 1994, 744, 745.).
Az indítványozó abban látja a diszkrimináció megnyilvánulását, hogy maga a támadott bekezdés határoz meg kivételként olyan eseteket, amikor az öv használata nem kötelező. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a törvényhozó nem önkényesen, így nem az Alkotmányban tilalmazott módon emelt ki egyes csoportokat a szabályozással érintett alanyok közül, hanem külön meghatározott, sajátos élethelyzetek alapján. Ezen csoportok tevékenysége a gépjárművezetés során előforduló, általánosnak tekintett (biztonsági öv használatának kötelezettségével járó) helyzethez képest a jármű jellegére vagy a jármű segítségével végzett feladatra tekintettel olyan eltérést mutat, amely eltérés folytán az ilyen gépjármű-vezetési helyzetben lévők nem tekinthetők azonos csoportnak valamennyi más gépjárművezetővel, így a csoportképzés nem tekinthető önkényesnek, ezen túlmenően a szabályozás tárgyára és tartalmára, továbbá a fent kifejtettekre tekintettel alkotmányjogi szempontból hátrányos kezelés sem mutatható ki.
Mivel a szabályozás hátrányos megkülönböztetést nem valósít meg, az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Budapest, 2005. október 10.
Dr. Bagi István s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró