ÍH 2009.159 MEGTÉVESZTŐ REKLÁM - SZÜKSÉGES ÉS LÉNYEGES INFORMÁCIÓ - ÜZLETI DÖNTÉSHEZ SZÜKSÉGES TÁJÉKOZTATÁS

A hirdetésben megjelölt állításnak igaznak, valósnak és a fogyasztói döntéshez szükséges releváns információkat tartalmazónak kell lennie. Az olyan kereskedelmi gyakorlat megtévesztő, amely elmulasztja a fogyasztó számára szükséges és lényeges olyan információ közlését, amely szükséges a tájékozott üzleti döntéshez [1996. évi LVII. tv. 8. §].

A felperes a 2005. évi április hó 15. és május hó 15. napjai közötti időszakra (forint, euró, illetve CHF alapú) személyi kölcsön akciót hirdetett, amelyben kizárólag a CHF (svájci frank) alapú személyi kölcsön esetén engedte el az 1%-os hitelkeret-beállítási jutalékot, azaz adott 1%-os kedvezményt, de azt is csak akkor, ha a személyi kölcsönt a fogyasztó nála vezetendő (vezetett) lakossági folyószámlájára folyósíthatta. A reklámkampány számos országos és megyei napi- és hetilapban, illetve országos és regionális rádióadón folyt. A sajtóban 2005. április 16-ától május 12-éig, a rádióban 2005. április 12-étől április 30-áig jelentek meg az egyes reklámok.

Az alperes a fogyasztói panaszra indult eljárásában a fenti reklámtevékenység jogszerűségét vizsgálta a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.) 8. §-a alapján. Az alperes a banki termékek, a pénzpiac sajátos szabályai és jellemzői, a fogyasztói tájékoztatás, tájékozódás, valamint reklámtevékenység elemzését követően, és a jogi szabályozás áttekintése után arra a következtetésre jutott, hogy a reklámkampány sem elemeiben, sem összességében nem volt versenyjogszerű. Nem a hiányos tájékoztatást rótta fel a felperesnek, hanem azt a körülményt, hogy amit állított, az elemeiben és összefüggéseiben is a fogyasztók megtévesztésére alkalmas volt. A sajtóreklámnál kifogásolta, hogy a népszerűsített személyi kölcsön konstrukció svájci frank alapú, de az 1% kedvezmény hozzákapcsolása és a folyószámlára való folyósítás feltétele - két lapot kivéve - rejtve maradt, azt a hamis látszatot keltve, hogy az 1% kedvezmény a kölcsön alapjától függetlenül jár. A rádióreklám kapcsán arra mutatott rá, hogy az nem szólt a svájci frank alapú kölcsönről és törlesztő részletről, viszont közölte a lakossági folyószámlára való folyósítás feltételét, ami azt a hamis látszatot keltette, hogy az akció időtartama alatt a forint vagy euró alapú kölcsönfelvétel esetén a feltételek azonosak a svájci frank alapú kölcsönnel. Mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperes a magatartásával megsértette a Tpvt. 8. §-ának (2) bekezdés a) pontját, ezért a 2005. évi december hó 8. napján kelt Vj-111/205/14. számú határozatá-val a jogsértés megállapítása mellett a felperest 10 000 000 forint bírság megfizetésére kötelezte. A bírság kiszabás kapcsán értékelte a felperes piaci súlyát, a reklámköltséget, a szolgáltatás bizalmi jellegét, a reklámkampánnyal összefüggésbe hozható forgalomnövekedést, valamint azt a tényt, hogy a felperest korábban már felhívta a jogszerűség érdekében teendő intézkedésekre.

A felperes keresetében az alperesi határozat megváltoztatását és annak megállapítását kérte, hogy jogsértést nem követett el. Állította, hogy a tévesen feltárt tényekből helytelen jogi következtetést vont le az alperes. A tényfeltárásból hiányolta a lakossági hitelnyújtásban betöltött piaci szerepének és szerzett tapasztalatainak értékelését, a devizahitelezés gyakorlatának részletes ismertetését, a jogi szabályozás bemutatását, az ügyfelek tényleges tájékozódási szokásainak részletes feltárását. Állította, hogy a teljes ügyfél-tájékoztatás vizsgálatára lett volna szükség. Specializáltnak tartotta a pénzügyi és befektetési szolgáltatások értékesítését és a kapcsolódó tájékoztatást. Hiányolta a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvénynek (a továbbiakban: Hpt.) a szerződés megkötésére és a tevékenység gyakorlásával kapcsolatos tájékoztatásra vonatkozó rendelkezéseinek (ezen belül is a fogyasztóvédelmi, ügyfél tájékoztatási, üzletszabályzati rendelkezések) értékelését. Állította, hogy az általános szerződési feltételek, a bankfiókokban elhelyezett hirdetmények, továbbá az egyedi kölcsönszerződés részletesen tartalmazza a szolgáltatás feltételrendszerét, valamennyi tulajdonságát, így a kellő gondosság mellett eljáró fogyasztó megtévesztésére a reklám, a hirdetés objektíve nem volt alkalmas. Hivatkozott reklámszakmai kutatások eredményére is, mely szerint a banki termékek értékesítésénél a reklámok, hirdetések csekély szerepet töltenek be. Vitatta az alperesi reklámkategóriákat. A reklámot - a banki szolgáltatások esetén - a figyelemfelhívással azonosította és kétségbe vonta, hogy annak az adott termék minden lényegesnek tartott tulajdonságát kellene tartalmaznia. E körben utalt a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvényben (a továbbiakban: Grtv.) használt gazdasági reklám fogalomra, valamint a Hpt. hirdetés fogalmára [201. § (6) bek.]. Az alperes érvelése kapcsán annak szubjektivitására, illetőleg a reklám terjedelmi korlátaira utalt. "A személyi kölcsönhöz most akár 30 perc alatt hozzájuthat!" reklámszöveg nyelvtani értelmezéséből levont alperesi következtetést sem fogadta el állítva, hogy az nem a fogyasztót, hanem a bankot késztette a gyors cselekvésre. Az üzletszabályzata és hirdetménye jogszerűségére figyelemmel állította, hogy a szolgáltatásról teljes körű tájékoztatást adott, így magatartása nem volt a fogyasztók megtévesztésére alkalmas. Kifogásolta és sértőnek tartotta a reklám becsali jellegének megállapítását. Indokolás nélkül mellőzöttnek találta azokat a korábbi döntésekre való hivatkozásait, amelyekkel jogi álláspontját kívánta alátámasztani. A bírságszankció kapcsán értékelni kérte, hogy a forgalomnövekedés 10%-os emelkedése jelentősnek nem tekinthető, és az adott magatartással kapcsolatosan előzetes figyelmeztetése nem történt meg. Összességében állította, hogy a szankció tekintetében a határozati rendelkezések nem kellően alátámasztottak, jelentősen eltúlzott rendelkezést tartalmaznak.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. A felperes kereseti kérelme kapcsán rámutatott arra, hogy nem a felperes bankfióki, ügyfél tájékoztatási magatartását, hanem reklámtevékenységét, annak jogszerűségét vizsgálta. Álláspontja az volt, hogy a banki szolgáltatási tevékenység, ezen belül is a hitelezés olyan mértékben érinti általában és különösen a sajátos magyar viszonyok között az egyén életének alakulását, hogy a tájékoztatással kapcsolatosan e körben lényegesen nagyobb követelményeket kell állítani, mint a kiskereskedelmi áru reklámozásával szemben. Kiemelte, hogy eljárása során az volt a feladata, hogy versenyjogi szempontból vizsgálja és értékelje a felperes reklámtevékenységét, ezért reklámszakmai megoldásokat, illetőleg ügyfél-tájékoztatási gyakorlatot nem bírálhatott el.

Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339. §-ának (1) bekezdése alapján. Az elsőfokú bíróság az alperessel egyetértve állapította meg, hogy a felperesi szolgáltatásról közzétett reklámokból a fogyasztók nem ismerhették meg az akciós személyi kölcsön nyújtásának olyan lényeges tulajdonságait, amelyek megalapozott döntésük kialakításában szerepet játszhattak volna. A rádió- és sajtóreklámokat elemezve levonta azt a következtetést, hogy a népszerűsítő kampány sem elemeiben, sem összességében nem biztosította a fogyasztók megalapozott termék-választáshoz szükséges piaci ismereteit. Irrelevánsnak tartotta a magatartás versenyjogi megítélése szempontjából, hogy a fogyasztóknak módjukban állt a teljes körű tájékoztatás megszerzése, miután véleménye szerint a jogsérelem a jogsértő információ közreadásával befejeződött. Mint ahogy annak sem tulajdonított jelentőséget a cselekmény jogi megítélését illetően, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a felperes ügyfél-tájékoztatását (hirdetményeit és üzletszabályzatát) a jogszabályoknak megfelelőnek minősítette. E körben kiemelte, hogy az alperes versenyjogi vizsgálódása eltér a PSZÁF jogszerűségi vizsgálatától. Nem fogadta el a felperes azon érvelését sem, hogy az alperes az ügy megítélése szempontjából lényegtelen tényállási elemeket vont be értékelési körébe, és az ügy megítélése szempontjából jelentős tényeket pedig figyelmen kívül hagyott. A bírság szankcióval kapcsolatosan rögzítette, hogy a Tpvt. 78. §-ának rendelkezése folytán a jogsértő magatartás objektív következménye lehet a bírság kiszabása. A mérték megállapítása körében értékelésre kerülő enyhítő, illetőleg súlyosító körülmények tekintetében a Tpvt. 78. §-ának (2) bekezdésére utalt. Megállapította, hogy a bírság mértékének alapjául szolgáló mérlegelési szempontokat az alperesi határozat tartalmazta, annak felülvizsgálatára csak abban az esetben lenne jogosult, ha a mérlegelés nem helytálló tényeken, vagy azok kirívóan okszerűtlen mérlegelésén alapulna, ilyen körülményt azonban nem talált.