3/1998. Büntető jogegységi határozat

a Btk. 24. § (1) bekezdésében felsorolt okok miatt, az 1973. évi I. törvény (Be.) 49. § (2) bekezdése alapján a védő kirendelésének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának büntető jogegységi tanácsa az 1998. május 15-én megtartott nem nyilvános ülésen a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének indítványa alapján meghozta a következő

jogegységi határozatot:

Nincs akadálya a vétségi eljárásnak, és a védelem nem kötelező, ha a Btk. 24. §-ának (1) bekezdésében felsorolt biológiai okok a terhelt beszámítási képességét nem érintik. A védő kirendelésének szükségességét azonban a Be. 49. §-ának (2) bekezdése alapján különös gonddal kell vizsgálni.

INDOKOLÁS

A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese a Bsz. 29. §-ának (1) bekezdése és 31. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát indítványozta a következő kérdésben:

"A Be. 90. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján helye van-e vétségi eljárásnak és a Be. 47. §-ának c) pontja alapján kötelező-e a védő részvétele a büntetőeljárásban, ha a terhelt kóros elmeállapotú, de ez az állapota a beszámítási képességét nem zárta ki, és nem is korlátozta."

A jogegységi tanács nem nyilvános ülésén az indítványozó fenntartotta az indítványt.

A legfőbb ügyész képviselője az indítvánnyal kapcsolatos felszólalásában kifejtette, hogy büntető anyagi jogi értelemben csak a Btk. 24. §-ának (1)-(2) bekezdése szerinti, a beszámítási képességet kizáró vagy korlátozó "biológiai okok" tekinthetők kóros elmeállapotnak, és e fogalommeghatározásnak kell érvényesülnie az alaki jogban is. Álláspontja szerint az eljárási törvény rendelkezéseinek alkalmazásakor a kóros elmeállapot anyagi jogi fogalmából kell kiindulni, és ezért a BH 1997/10-474. számú döntéssel ért egyet.

A Veszprém Megyei Bíróság elnöke kezdeményezte jogegységi eljárás megfontolását a megye területén észlelt nem következetes ítélkezési gyakorlat miatt. A megyei bíróság elnöke észrevételét a Zirci Városi Bíróság és a Veszprém Megyei Bíróság ellenkező jogértelmezést tartalmazó döntéseire alapozta. A felterjesztéshez mellékelt iratokból megállapíthatóan a városi bíróság a terheltet, mint többszörös visszaesőt, lopás bűntette miatt 4 hónapi börtönre és 1 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Egyidejűleg a Zirci Városi Bíróság korábbi ügyében engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette, és megállapította, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható. A Veszprém Megyei Bíróság végzésével az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.

A hatályon kívül helyezésre eljárási szabálysértés okából került sor. A megyei bíróság ugyanis igazságügyi elmeorvos-szakértő véleménye alapján a tényállást azzal egészítette ki, hogy a terhelt személyiségzavarban szenved, ami kóros elmeállapotnak tekinthető, a pszichopátia körébe tartozik. Erre figyelemmel azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság "eljárási szabályt sértett, amikor a Be. 90. § (3) bekezdésének kötelező rendelkezése ellenére vétségi eljárás szabályai szerint folytatta le az eljárást, a kóros elmeállapotú vádlottal szemben."

A megyei bíróság által elfogadott elmeorvos-szakértői vélemény szerint a terhelt kiegyensúlyozatlanabb, diszharmonikusan fejlődő személyiség, feszültségkezelési, életvezetési, alkalmazkodási nehézségekkel. Személyiségzavara azonban az elmebetegség szintjét nem éri el, azt meg sem közelíti, nem olyan jellegű és mérvű, amely az ügy tárgyát képező cselekmények vonatkozásában beszámíthatóságát érintené.

A megyei bíróság hatályon kívül helyező végzését indokolva nem tartotta irányadónak a BH 1997/10-474. sz. alatt közzétett eseti döntésben foglaltakat. Álláspontja szerint jóllehet e határozat alapján lehetséges lett volna a vétségi eljárás lefolytatása, de a megyei bíróság nem a jogmagyarázatot, hanem az eljárási törvény 90. §-a (3) bekezdésének a) pontját tartotta kötelezőnek és aszerint járt el.

A megyei bíróság elnökének felterjesztése szerint a megyei bíróság hatályon kívül helyező végzése, valamint a Bírósági Határozatokban BH 1997/10-474. sz. alatt közzétett eseti döntés elvi kérdésben ellenkező álláspontot tartalmaz.

A Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesének indítványa, a kezdeményező által felhozott példán túlmenően, jogirodalmi szemelvényekre is hivatkozott, amelyek a személyiségzavar megítélésével és az ahhoz fűződő eljárási következményekkel foglalkoznak.

A megyei bíróság elnöke által felterjesztett másodfokú végzés, valamint a Bírósági Határozatokban közzétett eseti döntés, illetőleg a felhozott jogirodalmi szemelvények alapozták meg az indítvány kérdésfeltevését.

A jogegységi tanács a nem nyilvános ülésen azt állapította meg, hogy a Be. 90. §-a (3) bekezdésének a) pontja, valamint a Be. 47. §-ának c) pontja alkalmazásával kapcsolatban a bírói joggyakorlat megosztott azokban az esetekben, amikor a terhelt pszichopata.

A bírói jogalkalmazás egységének a hiánya azonban nem az eljárási törvény rendelkezéseinek, hanem a Btk. 24. §-a (1) bekezdésének - az anyagi jogszabálynak - a téves értelmezésével függ össze.

A jogegységi tanács az ellentétes elvi álláspontok feloldása és az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében szükségesnek találta a jogegységi eljárás lefolytatását.

A hatályos Büntető Törvénykönyv 24. §-ának (1) bekezdése szerint "nem büntethető, aki a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában - így különösen elmebetegségben, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben, tudatzavarban vagy személyiségzavarban - követi el, amely képtelenné teszi e cselekmény következményeinek felismerésére vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék."

A Btk. Általános Részének idézett anyagi jogi rendelkezéséhez a büntetőeljárási törvény 90. §-a (3) bekezdésének a) pontja azt az eljárási következményt fűzi, hogy nincs helye vétségi eljárásnak, ha a terhelt kóros elmeállapotú. A Be. 47. §-ának c) pontja pedig a terhelt kóros elmeállapota esetére kötelezővé teszi a védő részvételét a büntetőeljárásban.

Az indítványra okot adó kezdeményezésben példaként felhozott esetben a megyei bíróság azért észlelt eljárási szabálysértést, mert az elsőfokú bíróság a vétségi eljárás szabályai szerint folytatta le a tárgyalást a kóros elmeállapotú terhelttel szemben. A megyei bíróság a terhelt büntetőjogi beszámítási képességét nem érintő pszichopátiáját kóros elmeállapotként értékelte, és ezért látta akadályát a vétségi eljárás lefolytatásának.

Ezzel szemben a Bírósági Határozatokban 1997/10-474. szám alatt közzétett eseti döntés szerint: "Az a körülmény, hogy az elkövető a beszámítási képességét nem érintő pszichopátiás személyiségszerkezetű, nem teszi kizárttá a vétségi eljárás lefolytatását, és nem teszi kötelezővé védő kirendelését; ha tehát az elsőfokú bíróság a tárgyalást a vétségi eljárás szabályai szerint folytatta le a pszichopátiás személyiségszerkezetű elkövető esetében, és a tárgyalásra védőt nem rendel ki a terhelt részére: ez nem valósít meg feltétlen eljárási szabályszegést."

Az indítvány a kóros elmeállapot büntetőjogi értékelésével kapcsolatban a következő jogirodalmi szemelvényekre hivatkozott:

"A kóros elmeállapot a beszámítási képességet zárja (zárhatja) ki, a beszámítási képesség az ember kétirányú képességének gyűjtőfogalma. Felöleli a felismerési képességet - a cselekmény következményeinek előrelátására kiterjedő képességet - és az akarati képességet. Az akarati képesség magában foglalja az akarat képzésére és az akaratnak megfelelő magatartás tanúsítására vonatkozó képességet. A 24. § (1) bekezdése esetén a beszámítási képesség mindkét oldala kizárt, vagy kizárható lehet." (A Büntető Törvénykönyv Magyarázata, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1986.)

"A kóros elmeállapot az elkövető beszámítási képességét zárja, illetve zárhatja ki. A beszámítási képesség a bűnösség egyik eleme. A nem beszámítható elkövető cselekménye - bűnössége hiányában - nem bűncselekmény, de »büntetendő cselekménye« miatt - a törvényben határozott feltételek mellett - a kényszergyógykezelése rendelhető el (74. §), és elkobzásnak is helye lehet [77. § (7) bek.]." (Magyar Büntetőjog Kommentár a gyakorlat számára, HVG ORAC 58. oldal.)

"A beszámítási képességet a felismerési vagy akarati képesség, vagy mindkettő hiánya zárja ki. A felismerési képesség a tények tudatának és értékelésének általános képességét jelenti. Az akarati képesség a törvény megfogalmazása szerint az e felismerésnek megfelelő cselekvésre való képesség. A felismerési és az akarati képességet belső okból zárja ki az elmeműködés kóros állapota." (A Büntető Törvénykönyv Magyarázata, Általános Rész, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1996.)

A Be. 47. §-a azokat a rendelkezéseket tartalmazza, amikor a büntetőeljárásban a védő részvétele kötelező. Ennek egyik esete a Be. 47. § c) pont, amikor a terhelt kóros elmeállapotú. E törvényhellyel kapcsolatban a kommentár a következőket tartalmazza: "A kóros elmeállapot nemcsak akkor teszi kötelezővé a védelmet, ha állapota miatt a terhelt képtelen volt cselekménye következményeinek felismerésére, vagy arra, hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjék, hanem akkor is, ha kóros elmeállapota csupán korlátozta beszámítási képességét." (A Büntetőeljárás Magyarázata, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Bp. 1982., 146-147. oldal.)

A Btk. 24. §-ának (1) bekezdéséhez a törvényalkotói akaratot tükröző miniszteri indokolás a következő magyarázatot adta: "A büntethetőség akkor kizárt, ha a kóros elmeállapot az elkövetőt képtelenné tette cselekménye következményeinek felismerésére, vagy arra, hogy ennek a felismerésnek megfelelően cselekedjék. A kóros elmeállapot tehát önmagában nem értékelhető beszámítási képességet kizáró okként, másrészt a cselekmény következményeinek felismerésére vagy az ennek megfelelő cselekvésre képtelenség csak akkor zárja ki a beszámítási képességet, ha ez kóros elmeállapot következménye.

A kóros elmeállapot mértéke és jellege különböző lehet. Ha olyan mértékű, amely nem zárja ki, hanem csak korlátozza az elkövetőt a cselekmény következményeinek felismerésében, vagy abban, hogy ennek megfelelően cselekedjék, a bűncselekmény megvalósul. A beszámítási képesség korlátozott volta azonban csökkenti az elkövető büntetőjogi felelősségét; ennek következménye a büntetés korlátlan enyhítésének lehetősége a 87. § (4) bekezdése szerint."

A jogirodalomból vett idézetek és a jogalkotói szándék egyöntetűen azt a jogértelmezést alapozzák meg, hogy a Btk. 24. §-ának rendelkezései a kóros elmeállapotnak csak abban az esetben tulajdonítanak a büntetőjogi felelősség szempontjából jelentőséget, ha az elkövető beszámítási képességét érinti. A kóros elmeállapot megállapítása mindig orvosszakértői véleményen alapul. Az anyagi jogi szabály [a 24. § (1) bekezdése] - nem kimerítő jellegű, hanem példálódzó felsorolást ad. Ez következik "az így különösen" kitételből. Az elmebetegség, gyengeelméjűség, szellemi leépülés, tudatzavar vagy személyiségzavar tehát olyan biológiai okok, amelyeknek akkor van büntetőjogi jelentőségük, ha az elkövetőt képtelenné teszik a cselekmény következményeinek a felismerésére, vagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, illetve ebben korlátozzák.

A Btk. 24. §-ának (1) bekezdése nem önmagában a szakértő által véleményezett elmebetegségnek stb. tulajdonít jelentőséget, hanem "az elmeműködés olyan kóros állapotának", amely képtelenné teszi az elkövetőt a cselekmény következményeinek a felismerésére. Az "olyan" szó használata a biológiai okok és a pszichológiai ismérvek közötti konkrét összefüggésre utal, tehát arra kötelezi a jogalkalmazót, hogy ne minden ilyen jellegű elváltozásnak tulajdonítson jelentőséget, hanem csak annak, amely az elkövető beszámítási képességére kihatással van.

A bírói gyakorlat bizonytalansága leginkább a pszichopátia megítélésével kapcsolatban tapasztalható. (Ez merült fel a Veszprém megyei példában is.) Ez arra vezethető vissza, hogy a törvényhely által példálódzóan felsorolt öt ok közül a személyiségzavar "valójában nem betegség, hanem olyan személyiség, amely a társadalmi elvárások szempontjából elégtelen magatartáshoz vezethet". (Miniszteri indokolás.) A normalitás határán belül maradó személyiségtől ezért a pszichopátiát a legnehezebb megkülönböztetni. Ugyanakkor a bírói gyakorlat és az elmeorvos-szakértők álláspontja megegyezik abban, hogy a személyiségzavar csak abban az esetben merítheti ki a kóros elmeállapot fogalmát, ha olyan súlyos fokú, amely az elmebetegséghez közelít, vagy azzal egyenértékű, és ezáltal a beszámítási képességet korlátozza, vagy kizárja. A pszichopátia tehát csak patologikus vonások mellett alapozhatja meg a 24. § alkalmazását.

A Legfelsőbb Bíróság két olyan testületi állásfoglalást is alkotott, amelyek a beszámítási képességet kizáró biológiai okok közül ez utóbbit - a pszichopátiát - érintették. A 15. sz. irányelv IV/4. pontja szerint a pszichopátiát a Btk. 24. §-a értelmében akkor kell, illetve lehet figyelembe venni, ha a beszámítási képességet kizárta, illetve korlátozta. Ezeken az eseteken kívül a pszichopátia általában még enyhítő körülményként sem értékelhető. A BK 154. sz. állásfoglalás pedig az elkövetők pszichopátiáját csak akkor tartja enyhítő körülményként figyelembe vehetőnek, ha az súlyos fokú patológiás vonásokat mutat.

Jóllehet a Btk. 24. §-ának értelmezésével kapcsolatban a legtöbb probléma a pszichopátiával kapcsolatban fordult elő, a beszámítási képességet érintő biológiai okok értékelését azonos elméleti alapon kell elvégezni, és a törvényhely csak egységesen értelmezhető. Ennek folytán az elmebetegséget, gyengeelméjűséget, szellemi leépülést, tudatzavart és személyiségzavart egyaránt csak akkor lehet e rendelkezés alkalmazása szempontjából figyelembe venni, ha a beszámítási képességet kizárják vagy korlátozzák.

A gyakorlatban az okozott zavart, hogy a Btk. 24. §-a a "kóros elmeállapot" kifejezést kétféle értelemben használja. Egyfelől az (1) bekezdésében felsorolt biológiai okok gyűjtőfogalma (kóros elmeállapot szűkebb értelemben). Másfelől - a rendelkezés címéből megállapíthatóan - összefoglalja mindazokat a feltételeket, amelyek a beszámítási képességet kizárják vagy korlátozzák. Ebben a tágabb, büntetőjogi szemléletű értelemben a kóros elmeállapot a beszámítási képesség pszichológiai ismérveinek hiányát vagy korlátozottságát is magában foglalja.

A büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek alkalmazásában, amelyek bűntetti vagy vétségi eljárást, illetve kötelező vagy nem kötelező védelmet írnak elő, nem önmagában a Btk. 24. §-ában felsorolt biológiai okoknak (a szűkebb értelemben vett kóros elmeállapotnak) van jelentősége. Ezek egymagukban nem teszik elengedhetetlenné a bűntetti eljárás lefolytatását, illetőleg a védő kötelező részvételét, mert nem okvetlenül igénylik a fokozott eljárási garanciákat, illetve nem jelentik azt, hogy a terhelt védekezési képessége csökkent.

A beszámítási képesség érintése nélkül ezek a biológiai okok (tágabb értelemben) kóros elmeállapotként nem értékelhetők, és nem teszik kötelezővé a bűntetti eljárás lefolytatását, illetve a védelmet.

Egyébként az ellenkező felfogás - miként a Veszprém Megyei Bíróság döntése - arra az eredményre vezetne, hogy a bűnelkövetők tömege esne el az elbírálás egyszerűsítését lehetővé tevő eljárási intézményektől (mint pl. a tárgyalás mellőzése).

A Be. 47. §-ának c) pontja, valamint 90. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint védő részvétele a büntetőeljárásban kötelező, ha a terhelt kóros elmeállapotú. A Be. 90. §-a (2) bekezdésének a) pontja szerint pedig nincs helye vétségi eljárásnak, ha a terhelt kóros elmeállapotú. Az eljárási garanciális intézmények tehát abban az esetben érvényesülnek, ha a Btk. 24. §-ának (1) bekezdésében felsorolt biológiai okok bármelyike az elkövetés időpontjában a terhelt beszámítási képességét kizárta vagy korlátozta (kóros elmeállapot tágabb értelemben). Ez esetben a védő kirendelése kötelező, és az eljárást a bűntetti eljárás szabályai szerint kell lefolytatni.

Más a helyzet azonban akkor, ha az elmebetegség, gyengeelméjűség, szellemi leépülés, tudatzavar vagy személyiségi zavar az elkövető beszámítási képességét nem érintette. Ebben az esetben az elkövetéskor a tettes (részes) a bűncselekmény alanyává vált, mert előrelátási, értékelő és akarati képessége teljes volt. Ennélfogva a biológiai ok és a törvényhely által megkívánt következmény közötti összefüggés hiányzik, ezért nincs helye a kóros elmeállapot megállapításának. A terhelt így nem minősül kóros elmeállapotúnak, ezért vele szemben nincs akadálya a vétségi eljárásnak és - a Be. 47. § c) pontja alapján - a védő részvétele sem kötelező az eljárásban.

A terhelt elmebetegsége, gyengeelméjűsége, szellemi leépülése, tudatzavara vagy személyiségzavara - beszámítási képességének érintetlensége mellett is - szükségessé teheti, hogy védelméről a megfelelő szakmai ismeretekkel rendelkező ügyvéd gondoskodjon, ha az eljárás folyamán az valószínűsíthető, hogy érdekeinek védelme és eljárási jogainak maradéktalan érvényesítése csak ezáltal biztosítható. Ennek megítélése mindenkor a büntetőügyben eljáró hatóság feladata. A védőkirendelésre tehát ez esetben nem a kóros elmeállapot miatt, hanem a Be. 49. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint kerülhet sor, amennyiben az ott meghatározott feltételek megvalósultak. Ez tehát nem a védőkirendelés kötelező esete, hanem olyan, az elkövető személyétől és az ügy természetétől függő lehetőség, amelynek eldöntése a hatóság belátására van bízva. A védő kirendelése szükségességének különös gonddal történő vizsgálatát azonban a 24. § (1) bekezdésében felsorolt okok megalapozzák.

A jogegységi tanács a bírósági jogalkalmazás egységének biztosítása érdekében (Bsz. 27. §) a rendelkező részben foglaltak szerint határozott, a kifejtett álláspontját tartja a jövőre nézve követendőnek, és az annak ellentmondó döntéseket, így a BH 1984/3-96. számú jogesetet nem tartja irányadónak, mert azt az anyagi jogszabály (Btk. 24. §) rendelkezésével ellenkezőnek, eljárásjogi szempontból pedig tévesnek ítéli.

Budapest, 1998. május 15.