Az Egri Törvényszék Pf.20018/2016/6. számú határozata kártérítés tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 22. §, 23. §, 78. §, 86. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 349. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 5. §, 2011. évi CXCVI. törvény (Nvtv.) 12. §, 2012. évi CXXXIV. törvény (Trafiktörvény) 6. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 13. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. §] Bírók: Illésné dr. László Judit, Németh Terézia, Potos Judit

Az Egri Törvényszék mint másodfokú bíróság Rédei és Pál Ügyvédi Iroda (felperes képviselőjének címe) által képviselt felperes neve (felperes címe) felperesnek - dr. Dudás Gábor Ügyvédi Iroda (alperes képviselőjének címe) által képviselt alperes neve (alperes címe) alperes ellen kártérítés megfizetése iránt az Egri Járásbíróság előtt folyamatba tett perében a 2015. évi november hó 11. napján 18.P.20.483/2015/14. szám alatt meghozott ítélete ellen az alperes részéről benyújtott fellebbezés folytán meghozta az alábbi

Í T É L E T E T:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét nem fellebbezett részében nem érinti, míg fellebbezett részében helybenhagyja.

Kötelezi az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 101.600,- Ft (Százegyezer-hatszáz) Ft másodfokú perköltséget.

A fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I N D O K O L Á S:

Az elsőfokú bíróság a felek között 2013. június 7. napján megkötött koncessziós szerződés V.34.ii pontja figyelembevételével a fiatalok dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedéséről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény (továbbiakban: Fdvtv.) 6. § (2) bekezdését akként értelmezte, hogy a dohánytermék kiskereskedelmi jogosultság átengedésére 2000 főt meghaladó lélekszámú települések esetén legalább 1 és minden további 2000 fő lakos után, azaz 4000 fő után kell újabb jogosultságra pályázatot kiírni.

Nem értett egyet azzal az alperesi érveléssel, mely szerint a hivatkozott törvényhely a) és b) pontjából az következik, hogy a 2000 fő lélekszámot meghaladó települések esetén újabb jogosultság biztosítása kötelező.

Az irányadó tényállás szerint az alperes a felperessel kötött és egyébként a pályázati kiírás szerint is Település neve községre 1 dohányáru jogosultságot biztosító feltételt követően 2014. májusában újabb pályázatot írt ki, további 1 dohánytermék kiskereskedelem folytatására, hivatkozva arra, hogy a Megye neve-i Kormányhivatal nyilvántartása szerint 2013. január hó 1. napján Település neve település állandó lakosainak száma 2026 fő, míg 2014. január hó 1. apján 2016 fő volt, tehát meghaladta mindkét évben a 2000 fő állandó lakosság számot.

Az elsőfokú bíróság egyetértve a felperesi állásponttal további 1 fő koncesszió kiírását és pályáztatását az alperes részéről a felperessel kötött koncessziós szerződés V.34.ii pontjában meghatározottak szerint kártalanításra alapot adó magatartásnak ítélte, ezért az alperest 3.010.000,- Ft és ezen összeg után 2014. szeptember hó 2. napjától számított törvényes mértékű késedelmi kamata és 538.000,- Ft perköltség megfizetésére kötelezte.

A kártérítés összegénél a felek között létrejött koncessziós szerződés V.34.ii pontja szerint figyelembe vett és számított koncessziós díjat tekintette irányadónak és ezért a kártalanítás mértékének számításánál a 2014. július 1. napjától, azaz az éves koncessziós díjforduló kezdő időpontjától 2015. június 30-ig terjedő időszakra alperes által meghatározott 160.000,- Ft-ot vette figyelembe, egészen a koncessziós szerződés lejártáig hátralévő összesen 18 év 10 hónapi időtartamra.

A fizetendő kártalanítási összeg után járó késedelmi kamat kezdő időpontját az új koncessziós szerződés megkötésének időpontjától, azaz 2014. szeptember hó 2. napjától állapította meg, mint a kártalanításra okot adó körülmény időpontja.

Az elsőfokú bíróság az alperes terhére megállapított 3.010.000,- Ft-ot meghaladó felperesi keresetet elutasította.

Az alperes fellebbezésében az elsőfokú bíróság ítéletének elsődlegesen hatályon kívül helyezését, másodlagosan a kereseti kérelem teljes elutasításával az ítélet megváltoztatását kérte.

Hatályon kívül helyezésre okot adó körülményként előadta, álláspontja szerint az elsőfokú bíróság hatáskör hiányában hozta meg döntését, így az ítélet a Pp. 23. (1) bekezdés b) pontjába, illetőleg 28. §-ába ütközik.

Véleménye szerint ugyanis az alperes akkor, amikor a már hivatkozott törvényhely alapján újabb koncessziós pályázati eljárást folytatott le, akkor közhatalmat gyakorolt, azaz döntése közhatalom gyakorlása során hozott döntésnek minősül, ezért a perre a Pp. 23. § (1) bekezdés b) pontja alapján a törvényszék rendelkezik hatáskörrel.

Ebből következően a járásbíróság hatáskörét túllépve törvényt sértve járt el az ügyben.

Az alperes fellebbezésében részletesen kifejtette miért tartja tévesnek és jogszabállyal ellentétesnek az elsőfokú bíróság jogértelmezését a Fdvtv. 6. §-a tekintetében.

Ennek során kifejtette, az elsőfokú bíróság álláspontjából az következne, hogy 1000-4000 közötti lakosságszám esetén kellene legalább 1 jogosultságot biztosítani, amely figyelmen kívül hagyná a maximum 2000 fős lakosság igényeit.

Fenntartotta azt a véleményét, hogy a vitatott rendelkezést csak akként lehet értelmezni, és ez volt a jogalkotó szándéka is, hogy a 2000 fő feletti településeken további 1 jogosultság koncesszióba adása biztosítva legyen.

Véleménye szerint ezért van jelentősége az adott település lélekszámának, melyet a bíróság ugyancsak jogsértően mellőzött, tekintettel arra is, hogy a felperes és az alperes a település lélekszámának megállapítására eltérő adatokat vett figyelembe.

Az alperesi adatok szerint a felperes keresete már csak azért sem alapos, mert a pontosabb lakossági adatokat tartalmazó Megye neve-i Kormányhivatal tájékoztatása szerint Település neve község lakosainak száma 2013. és 2014-ben is meghaladta a 2000 főt.

A másodfokú előkészítő iratában még kihangsúlyozta, hogy az Fdvtv. 6. § (2) bekezdésének a) és b) pontja szorosan összefügg és egymásra figyelemmel értelmezendő.

Ebből következően nem vitathatóan az a) pont alapján kétségtelen, hogy a jogalkotó az alperes mérlegelésére bízta kíván-e a 2000 fő lakossal nem rendelkező településeken pályázatot kiírni, míg a b) pont szerinti jogosultsági szám meghatározásakor az a) pont szerinti döntést kell alapul venni kiindulópontként és ezen felül 2000 főként kötelező további legalább 1 pályázat kiírásáról gondoskodni.

Mivel pedig 2014. évben Település neve lakosainak száma meghaladta a 2000 főt, így a törvény értelmében további 1 dohánykereskedelmi jogosultság biztosítása kötelező volt a kiíró pályáztató számára.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Tévesnek találta az alperesnek a bíróság hatáskörére vonatkozó érvelését, mint ahogy azt is, hogy a vitás törvényhely 6. § b) pontja szerint a 2000 főt meghaladó lakosságszám esetén kötelező új koncesszió kiírása.

Amennyiben ez az értelmezés állna meg csak abban az esetben kellene a bíróságnak a lakosságszámot vizsgálnia és azt, hogy a lakosság létszámához képest is szükségszerű-e további koncesszió kiírása.