34/2000. (X. 20.) AB határozat

a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény és a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról rendelkező 1995. évi XCVIII. törvény, valamint a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény egyes rendelkezései, továbbá Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete által az építményadóról és a magánszemélyek kommunális adójáról alkotott 57/1996. (XII. 23.) számú önkormányzati rendelet alkotmányosságának utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabályok alkotmányosságának utólagos vizsgálata iránt benyújtott indítványok alapján meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény és a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról rendelkező 1995. évi XCVIII. törvény 10. § (1)-(2) bekezdésében foglalt, a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 10. §-át, valamint 13. § c) pontját hatályon kívül helyező rendelkezés, valamint a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 52. § 8. és 10. pontjában foglalt értelmező rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete által az építményadóról és a magánszemélyek kommunális adójáról alkotott 57/1996. (XII. 23.) számú önkormányzati rendelet 18. §-ának 11. pontja alkotmánysértő, ezért azt megsemmisíti.

3. Az Alkotmánybíróság a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselőtestülete által az építményadóról és a magánszemélyek kommunális adójáról alkotott 57/1996. (XII. 23.) számú önkormányzati rendelet 2. §-a, valamint 10. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett, amelyben az indítványozók a Budapest Főváros II. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete által az építményadóról és a magánszemélyek kommunális adójáról alkotott 57/1996. (XII. 23.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) 2. §-ában és 10. §-ában foglalt rendelkezéseket azért támadják, mert indítványozók álláspontja szerint az önkormányzat azzal, hogy a lakásokra kivetette a magánszemélyek kommunális adóját, ugyanakkor építményadó fizetési kötelezettséget is előír a garázsokra, megszegte a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Hatv.) 7. § a) pontjában megfogalmazott adótöbbszörözés tilalmát, ezért megsértette az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezést is.

Az Alkotmánybíróság az ügyeket egyesítette és egy eljárásban bírálta el.

Az egyik indítványozó ezen alapvető kifogás kapcsán kérelmet nyújtott be a Hatv. és az Ör. más rendelkezésének alkotmányossági vizsgálata iránt is.

Túlszabályozottsága és más jogszabályokkal való összhangjának hiánya miatt vitatja a Hatv. 52. § 10. pontjának a "kiegészítő helyiség" fogalmát meghatározó értelmező rendelkezését. Kéri a Hatv. 10. §-át módosító, illetőleg hatályon kívül helyező 1992. évi LXXVI. törvény, valamint az 1995. évi XCVIII. törvény vonatkozó rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát, mert azok sértik a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. § (2) bekezdését és ezáltal az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiságból folyó jogbiztonság követelményét. Indítványozó álláspontja szerint ugyancsak a jogbiztonság követelményét sérti a Hatv. 13. § c) pontjában szabályozott adókedvezmény hatályon kívül helyezése is.

Ugyanezen indítványozó kezdeményezi az Ör. 18. § 11. pontjában foglalt, a "kommunális beruházás" fogalmát meghatározó rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát, mert ellentétben a Hatv. 52. § 18. pontjában foglaltakkal az nem tartalmazza a távbeszélő szolgáltatást.

II.

Miután indítványozó a Hatv. egyes rendelkezéseit az Ör. szabályaira tekintettel támadja, az Alkotmánybíróság elsőként az indítványok-központi alkotmányossági problémáját, azaz azt vizsgálta, hogy az Ör. az építményadó és a magánszemélyek kommunális adójának szabályozása során megsértette-e a Hatv. 7. § a) pontjában foglalt - a kettős adóztatás tilalmát kimondó - rendelkezést és ezáltal az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésének azon rendétkezését, mely szerint a helyi önkormányzat rendelete nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal.

Az Ör. 1. § (3) bekezdése kimondja:

"(3) A kettős adóztatás elkerülése végett, azon adótárgy tekintetében, amelyre jogszabály alapján az önkormányzat a magánszemélyek kommunális adóját kivetette, építményadó nem működtethető."

Az építményadó fizetési kötelezettséget az Ör. 2. § (1) bekezdése a következőképpen határozza meg:

"(1) Adóköteles az ónkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a nem lakás céljára, szolgáló épület, épületrész (a továbbiakban együtt: építmény)."

A magánszemélyek kommunális adója tekintetében az adófizetési kötelezettséget az Ör. 10. §-a határozza meg, amely (1) bekezdésének első mondatában és (4) bekezdésében rögzíti, hogy mely adótárgy után kell kommunális adót fizetni. Az (1) bekezdés első mondata a következő rendelkezést tartalmazza:

"(1) Kommunális adókötelezettség terheli azt a magánszemélyt, aki a naptári év első napján az önkormányzat illetékességi területén lévő lakás tulajdonosa..."

A (4) bekezdés szerint:

"(4) Adókötelezettség terheli azt a magánszemélyt is, aki az önkormányzat illetékességi területén levő nem magánszemély tulajdonában álló lakás bérleti jogával rendelkezik."

A Hatv. 11. §-a az építményadó fizetési kötelezettséget a következőképpen határozza meg:

"11. § (1) Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő építmények közül a lakás és a nem lakás céljára szolgálóépület, épületrész (a továbbiakban együtt: építmény).

(2} Az építményadó alkalmazásában az építményhez tartozik az építmény rendeltetésszerű használatához szükséges - a település rendezési tervében előírt, vagy ennek hiányában a helyben szokásos mértéket meg nem haladó - földrészlet. A helyben szokásos földrészlet mértékét az önkormányzat állapítja meg.

(3) Az adókötelezettség az építmény valamennyi helyiségére kiterjed, annak rendeltetésétől, illetőleg hasznosításától függetlenül."

A kommunális adókötelezettségről pedig a Hatv. 24. §-a a következő rendelkezést tartalmazza:

"24. § Kommunális adókötelezettség terheli a 12. §-ban, valamint a 18. §-ban meghatározott magánszemélyt, továbbá azt a magánszemélyt is, aki az önkormányzat illetékességi területén nem magánszemély tulajdonában álló lakás bérleti jogával rendelkezik."

A Hatv. 7. § a) pontja a kettős adóztatás elkerülése érdekében kimondja, hogy

"7. § Az önkormányzat adómegállapítási jogát korlátozza az, hogy:

a) az adóalanyt egy meghatározott adótárgy esetében (4. §) csak egyféle - az önkormányzat döntése szerinti adó (5. §) fizetésére kötelezheti,..."

Az Ör. fent ismertetett szabályait figyelembe véve megállapítható, hogy a magánszemélyek kommunális adója esetén az adófizetési kötelezettség a lakástulajdonosokat és a nem magánszemélyek tulajdonában álló lakások bérlőit, az építményadó fizetési kötelezettség pedig a nem lakás céljára szolgáló helyiségek tulajdonosait terheli. A kommunális adó tárgya a lakástulajdon, illetőleg lakásbérleti jog, az építményadó tárgya pedig a nem lakás céljára szolgáló építmény (épület, épületrész) tulajdonjoga.

Az Ör. vitatott 2. § (1) bekezdésében, valamint 10. §-ában foglalt rendelkezés alapján a két helyi adó nem ugyanazon adótárgyakra terjed ki, és az Ör. 1. §-ának (3) bekezdése maga is kimondja az adó többszörözés tilalmát, így e rendelkezések alapján a Hatv. 7. § a) pontjának sérelme nem állapítható meg.

Indítványozók jogi álláspontja szerint az Ör. azért sérti, a Hatv. 7. § a) pontját, mert nem lakáscéljára szolgáló helyiségnek minősíti és az építményadó fizetési kötelezettség alá vonja a garázsokat, amelyek pedig a lakás részének tekintendők.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. 8. § (2) bekezdése külön rendelkezést tartalmaz a gépjárműtárolók adójának mértékéről:

Azt, hogy a helyi adózás szempontjából melyépületek, illetőleg épületrészek minősülnek lakásnak, a Hatv. értelmező rendelkezései meghatározzák.

A lakás fogalmát a Hatv. 52. §-ának 8. pontja fogalmazza meg:

"8. lakás és szükséglakás: a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 2. mellékletének 1-6. pontjában foglaltak alapján ilyennek minősülő és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott; vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan, a rendeltetésszerű használatához szükséges - helyben szokásos vagy előírt teleknagyságot meg nem haladó földrészlettel együtt;"

A lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 2. mellékletének 1-6. pontja szerint:

"1. Lakás az olyan összefüggő helyiségcsoport, amely a

a) helyiségei,

b) közművesítettsége,

c) melegvíz-ellátás és

d) fűtési módja

alapján valamelyik komfortfokozatba (összkomfortos, komfortos, félkomfortos, komfort nélküli) sorolható.

2. Összkomfortos az a lakás, amely legalább

a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel és WC-vel;

b) közművesítettséggel (villany- és vízellátással, szennyvízelvezetéssel);

c) melegvíz-ellátással (táv-, tömb-, egyedi központi, etage melegvíz-ellátással, villanybojlerrel, gáz vízmelegítővel) és

d) központos fűtési móddal (táv-, egyedi központi vagy etage fűtéssel) rendelkezik.

3. Komfortos az a lakás, amely legalább

a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel, fürdőhelyiséggel és WC-vel;

b) közművesítettséggel;

c) melegvíz-ellátással és

d) egyedi fűtési móddal (szilárd- vagy olajtüzelésű kályhafűtéssel, elektromos hőtároló kályhával, gázfűtéssel) rendelkezik.

4. Félkomfortos az a lakás, amely a komfortos lakás követelményeinek nem felel meg, de legalább

a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel, továbbá fürdőhelyiséggel, WC-vel;

b) közművesítettséggel (legalább villany- és vízellátással) és

c) egyedi fűtési móddal rendelkezik.

5. Komfort nélküli az a lakás, amely a félkomfortos lakás követelményeinek nem felel meg, de legalább

a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel, WC használatával és

b) egyedi fűtési móddal rendelkezik, valamint

c) a vízvétel lehetősége biztosított.

6. Szükséglakás az olyan helyiség (helyiségcsoport), amelynek (amelyben legalább egy helyiségnek)

a) alapterülete hat négyzetmétert meghaladja,

b) külső határoló fala legalább tizenkét centiméter vastag téglafal, vagy más anyagból épült ezzel egyenértékű fal,

c) ablaka vagy üvegezett ajtaja van, továbbá

d) fűthető és

e) WC használata, valamint a vízvétel lehetősége biztosított."

A lakás e törvényi definíciója alapján egyértelműen megállapítható, hogy a gépjárműtároló nem tartozik a lakás fogalmába, tehát a Hatv. 7. § a) pontjának sérelme ezzel az indokkal sem állapítható meg.

A Hatv. az építményadó alóli adómentességek szabályozása során a 13. § g) pontjában kimondja, hogy mentesek az adó alól a lakás és üdülő épülethez tartozó kiegészítő helyiségek. Ezért az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett azt is, hogy a garázsok építményadó alá vonásával az Ör. nem sértette-e meg a Hatv.-nek ezt a rendelkezését.

A kiegészítő helyiség fogalmát a Hatv. 52. §-ának 10. pontja a következőképpen definiálja:

"10. kiegészítő helyiség: az, amely a lakás- és az üdülőtulajdon rendeltetésszerű használatához szükséges, de huzamos emberi tartózkodásra részben és ideiglenesen sem szolgál (tüzelőtér, tüzelő- és salaktároló, szárító, padlás, szerszámkamra, szín, pince);"

E törvényi értelmező szabály alapján megállapítható, hogy a garázs - mint a lakás rendeltetésszerű használatához nem feltétlenül szükséges, és a törvényi felsorolásban nem szereplő, a felsorolt helyiségektől eltérő funkciójú helyiség - nem tekinthető olyan kiegészítő helyiségnek amelyet a törvényhozó az adómentesség körébe kívánt volna vonni.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör, vitatott rendelkezései nem ellentétesek a Hatva szabályaival, így az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésének sérelme sem állapítható meg, ezért az indítványt elutasította.

III.

1. Egyik indítvány - az Ör. vitatott rendelkezéseivel összefüggésben vitatja - a Hatv. 52. §-ának az építmény, épület, lakás és a kiegészítő helyiség definícióját tartalmazó értelmező rendelkezését. Álláspontja szerint ezek a rendelkezések túlszabályozást tartalmaznak és nincsenek összhangban az Országos Építésügyi Szabályzat közzétételéről szóló 2/1986. (II. 27.) ÉVM rendelet (a továbbiakban: OÉSZ) rendelkezéseivel, ezért sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvéből folyó jogbiztonság követelményét.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy OÉSZ-t hatályon kívül helyezte az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: OTÉK).

A településrendezés és az építési munkák elvégzésének anyagi jogi, építési, műszaki szabályait korábban az OÉSZ rögzítette, jelenleg pedig az OTÉK határozza meg. A szabályozás eltérő rendeltetésének megfelelően e jogszabályok fogalomhasználata eltér a Hatv. fogalomhasználatától.

A Hatv. 52. §-ában meghatározott értelmező rendelkezések a Hatv. által használt fogalmak tartalmát határozzák meg a Hatv. alkalmazása szempontjából, az OTÉK 1. számú mellékletében foglalt fogalom-meghatározások pedig az OTÉK által használt fogalmakat definiálják az OTÉK alkalmazása szempontjából.

Ha a jogszabály alkalmazása során mind a jogalkalmazó, mind az ügyfelek számára egyértelműen megállapítható a jogszabályi rendelkezés tartalma, nem sérti a jogbiztonság követelményét az; ha a különböző jogszabályok különböző tartalommal használnak egyes fogalmakat.

Nem keletkeztetnek jogbiztonságot sértő kollíziót a Hatv. és az OTÉK között az OTÉK 42. §-ának azok a rendelkezései sem, melyek minden építmény építése esetén előírják az építtető számára, hogy a telkén - a jogszabályban meghatározott számú - személygépkocsi elhelyezésének lehetőségéről köteles gondoskodni. A gépkocsitároló létesítésének jogszabályi előírása nincs összefüggésben azzal, hogy a törvényhozó milyen körben biztosít mentességet a helyi adók alól.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Hatv. 52. §-ának vitatott rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította.

2. Az indítványozó indítványt nyújtott be a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény és a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény módosításáról rendelkező 1995. évi XCVIII. törvény (a továbbiakban: Hatvm.) 10. § (1)-(2) bekezdésében foglalt a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 10. §-át, valamint 13. § c) pontját hatályon kívül helyező rendelkezés alkotmányellenességének megállapítása iránt is.

A Hatv. 10. §-a a következő rendelkezést tartalmazta:

"10. § (1) Ha a magánszemély az önkormányzat illetékességi területén kommunális beruházást hajt végre, ennek számlával igazolt ellenértékét az ezen törvény alapján megállapított helyi adójából levonhatja. Amennyiben az adó összege kisebb, mint a beruházási érték, a levonási jog a következő évre vagy évekre átvihető.

(2) Mentes a helyi adó alól az a magánszemély, aki igazolja, hogy az önkormányzat illetékességi területén végzett kommunális beruházás céljára teljesített - támogatással csökkentett - évi befizetése eléri vagy meghaladja a helyi adó éves összegét.

(3) Amennyiben a (2) bekezdés szerinti befizetés nem éri el a helyi adó összegét, helyi adóként csak a különbözetet kell megfizetni."

Ezt a rendelkezést az 1992. évi LXXVI. törvény 2. §-a a következőképpen módosította:

"10. § (1) Ha a magánszemély kommunális beruházást hajt végre, vagy ilyen beruházás céljára befizetést teljesít, akkor a saját beruházás számlával igazolt ellenértéke a beruházás befejezésének évében, illetőleg a befizetés támogatással csökkentett összege a befizetés évében levonható a beruházás helye szerint illetékes önkormányzat által megállapított, az adott évben esedékessé vált helyi adóból.

(2) Ha a helyi adó éves összege nem éri el az (1) bekezdés szerint levonható összeget, a levonási jog a megnyíltát követő négy naptári évben esedékes helyi adóval szemben érvényesíthető."

A Hatv. 10. §-át a Hatvm. 10. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte azzal, hogy az adóalany adólevonási jogát az ott meghatározott feltételekkel érvényesítheti, ha

"a) az adólevonási joga 1996. év január 1. napja előtt nyílt meg,

b) az 1996. január 1. napja előtt kivitelezési szerződéssel megkezdett beruházását 1996. évben fejezi be,

c) az 1996. január 1. napja előtt a beruházóval kötött szerződés alapján befizetést teljesít."

Az indítványozó mind a Hatv. 10. §-át módosító, mind az azt hatályon kívül helyező rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását kezdeményezte.

A Hatv. 13. § c) pontja, amely az építményadó alóli mentességet határozta meg, a következő rendelkezést tartalmazta:

"13. § Mentes az adó alól:

[...]

c) valamennyi lakás esetében az állandóan bejelentett családtagok - egyenesági hozzátartozók - után személyenként 25 m2,"

Megállapítható, hogy az indítványnak ez a része mindkét rendelkezés tekintetében adókedvezményt korlátozó, illetőleg megszüntető jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását kezdeményezi. Az indítványozó álláspontja szerint az adókedvezmény korlátozása, illetőleg megszüntetése sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, mert szerzett jogokat von el.

Az Alkotmánybíróság több határozatában állást foglalt az adókedvezményekkel és az adókedvezmények megvonásával, valamint a "szerzett jogok" védelmével kapcsolatos alkotmányossági kérdésekben:

Az adókedvezményekkel kapcsolatosan az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata során követett - első ízben a 61/1992. (XI. 20.) AB határozatban elvi éllel kifejtett - álláspontja az, hogy az adókedvezményekre senkinek nincsen az Alkotmányon alapuló alanyi joga; az adókedvezmények megadása a jogalkotó mérlegelési jogkörébe tartozik, önmagában alkotmányossági problémát nem képez. Az adókedvezményre vonatkozó jogszabályi rendelkezések vizsgálata során az Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak a megállapítása tartozik, hogy a jogalkotó a mérlegelési jogkörében megállapított kedvezményekkel nem sért-e alkotmányos rendelkezést. (ABH 1992, 280., 280-281.)

Az adókedvezmények megvonására vonatkozóan az Alkotmánybíróság megállapította, hogy abból eredően, hogy az adókedvezményre senkinek sincs az Alkotmányon alapuló alanyi joga, az államnak jogában áll a korábban biztosított adókedvezmények mértékét, alkalmazási körét, igénybevételi lehetőségének időtartamát a jövőre nézve korlátozni, sőt e kedvezményeket meg is szüntetni. Ez még akkor is így van, ha figyelembe vesszük, hogy az adókedvezmény sajátos gazdaságpolitikai ösztönző eszköz is lehet, amelynek alkalmazásával az állam bizonyos tevékenységi fajtákat vagy beruházásokat kíván támogatni, s ilyen esetben a kedvezmény utólagos mérséklése vagy megszüntetése kedvezőtlen helyzetbe hozza azokat, akik a hatályos jogszabály maradandóságában bízva - esetleg jelentős anyagi kockázatot vállalva - kezdték meg a kedvezménnyel ösztönzött tevékenységüket [9/1994. (II. 25.) AB határozat, ABH 1994, 74., 76.]

Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján csak kivételes esetben, visszaható hatályú jogalkotás, illetőleg már megszerzett, határozott időre szóló adókedvezményeknek a határidő lejártát megelőző csökkentése, vagy megvonása esetén ítélte megállapíthatónak az adókedvezmény korlátozását, megvonását tartalmazó jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességét. [16/1996. (V. 3.) AB határozat ABH 1996, 61., 68-70.; 33/1997. (V. 28.) AB határozat ABH 1997, 166.; 171-172.;]

A helyi adózás rendszerét 1990-ben vezették be. A Hatvm. indokolása szerint öt év elteltével a törvényhozás értékelte a helyi adózásról szóló törvény érvényesülésének tapasztalatait. A felülvizsgálat során a jogalkotó megállapította, hogy a törvényben biztosított kedvezmények, mentességek köre indokolatlanul korlátozza a helyi önkormányzatok adómegállapítási jogát. A Hatvm. egyes törvényi adókedvezmények megszüntetésével le kívánta bontani az önkormányzatok - különösen a kistelepülési önkormányzatok - adóztatási lehetőségeinek törvényi kortálait, másrészt növelte az önkormányzatok döntési szabadságát a mentességek, kedvezmények megállapítása során, teret adva ezzel annak, hogy az önkormányzatok állapítsanak meg a helyi körülmények által indokolt körben és mértékben mentességeket és kedvezményeket.

Az egyes törvényi adómentességeknek és adókedvezményeknek a Hatvm. által történő megszüntetése tehát alkotmányos célt szolgált, a helyi önkormányzatok számára az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés d) pontjában biztosított egyik önkormányzati alapjogot, a helyi önkormányzatok adómegállapítási jogát indokolatlanul korlátozó törvényi rendelkezések megszüntetését célozta.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Hatvm. 10. §-ának a Hatv. 10. §-át és 13. §-ának c) pontját hatályon kívül helyezi rendelkezései alapvett jogokat nem sértenek, a jövőre nézve rendelkeznek az adókedvezmények megszűnéséről, így visszamenőleges hatályuk nincs. A Hatvm. 10. § (2) bekezdése a szerzett jogok sérelmének elkerülése érdekében úgy rendelkezik, hogy azok a magánszemélyék, akik számára a Hatvm. hatálybalépése előtt megnyílt az adólevonás joga, illetőleg aki az adólevonási jog törvényi ígéretében bízva 1996. január 1-je előtt kommunális beruházásra szerződést kötött, a korábbi szabályok alapján élhetnek adólevonási jogukkal.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által vitatott szabályokkal kapcsolatosan alkotmányos rendelkezés sérelme nem állapítható meg, ezért az indítványt elutasította.

Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a jelen eljárása során az 1992. évi LXXVI. törvény 20: § (2) bekezdésének alkotmányosságát nem vizsgálta. 6708/1997. AB határozatában ugyanis e szabállyal kapcsolatosan már megállapította, hogy a benne foglalt rendelkezés már teljesedésbe ment, annak alapján igényt érvényesíteni már nem lehet. Hatályos jogszabályi rendelkezésnek már nem tekinthető, ezért az Alkotmánybíróság alkotmányellenességének érdemi vizsgálatára nem jogosult. (ABH 1999. 600., 602-603.)

IV.

Az adólevonási jognak az Ör.-ben történő szabályozásával kapcsolatosan az egyik indítványozó kezdeményezi az Ör. 18. § 11. pontjában foglalt értelmező rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását is.

Az Ör. 18. § 11. pontja az alábbi értelmező rendelkezést tartalmazza:

"11. kommunális beruházás: a közmű (a településekre vagy azok jelentős részére kiterjedő elosztó és vezetékrendszerek és az ezekkel kapcsolatos létesítmények, amelyek a fogyasztók vízellátási - ideértve a belvíz-, a csapadék- és szennyvízelvezetési, -tisztítási, villamos energia, hő-, gázenergia igényeit elégítik ki), valamint az út és járda építés;"

Az indítványozó kifejti, hogy a kommunális beruházásnak ez a meghatározása ellentétes a Hatv. 52. § 18. pontjában meghatározott törvényi definícióval, mert nem minősíti kommunális beruházásnak a távbeszélési célú beruházásokat.

A Hatv. 52. § 18. pontja a kommunális beruházás fogalmát a következőképpen határozza meg:

"18. kommunális beruházás: a közmű (a településekre vagy azok jelentős részére kiterjedt elosztó és vezetékrendszerek és az ezekkel kapcsolatos létesítmények, amelyek a fogyasztók vízellátási - ideértve a belvíz-, a csapadék- és szennyvízelvezetési, -tisztítási, villamos energia, hő-, gázenergia és távbeszélési igényeit elégítik ki), valamint az út és járda építés;"

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy e tekintetben az indítvány megalapozott.

Az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés d) pontja alapján a képviselő-testület a törvény keretei között megállapítja a helyi adók fajtáit és mértékét.

Az önkormányzat adómegállapítási jogának terjedelmét a Hatv. 6. §-a határozza meg:

"6. § Az önkormányzat adómegállapítási joga arra terjed ki, hogy:

a) az 5. §-ban meghatározott adókat vagy ezek valamelyikét bevezesse, a már bevezetett adót hatályon kívül helyezze, illetőleg módosítsa, azonban az évközi módosítás naptári éven belül nem súlyosbíthatja az adóalanyok adóterheit;

b) az adó bevezetésének időpontját és időtartamát (határozott vagy határozatlan időre) meghatározza,

c) az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan - e törvényben meghatározott felső (adómaximum) határokra figyelemmel - megállapítsa,

d) az e törvény második részében meghatározott mentességeket további mentességekkel, illetőleg kedvezményeket további kedvezményekkel kibővítse,

e) e törvény és az adózás rendjéről szóló törvény keretei között a helyi adózás részletes szabályait meghatározza."

Az Alkotmány, valamint a Hatv. e rendelkezése alapján a helyi képviselő-testület csak a Hatv. és az adózás rendjéről szóló törvény keretei között szabályozhatja a helyi adókat. A törvény kógens rendelkezéseitől eltérő rendelkezést nem alkothat.

Az Ör. 18. § 11. pontjában megfogalmazott értelmező szabály eltér a Hatv. 52. § 18. pontjában megfogalmazott értelmező rendelkezéstől és ezzel az adózót az 1996. január 1-je előtt megkezdett beruházásokhoz teljesített befizetései alapján megillető adólevonási jog érvényesítését korlátozza.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. 18. § 11. pontja ellentétes a Hatv. rendelkezésével, ezért sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésének azon rendelkezését, mely szerint az önkormányzat rendelete nem lehet ellentétes magasabb szintű jogszabállyal. Ezért az Ör.-nek ezt az Alkotmánnyal ellentétes rendelkezését megsemmisítette.

Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételéről az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-a alapján rendelkezett.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 11148/1997