A Fővárosi Törvényszék Mf.637399/2012/5. számú határozata kormánytisztviselői jogviszony JOGELLENES megszüntetése tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 13. §, 78. §, 213. §, 253. §, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 4. §, 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 60. §, 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 8. §, 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 19. §, 2010. évi LVIII. törvény (Ktjt.) 8. §, 76. §, 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 193. §, 194. §, 2012. évi V. törvény (Kttvá.) 3. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Albrechtné dr. Viniczai Éva, Farkas Beáta, Slimbarszki Éva

A Fővárosi Törvényszék

mint másodfokú bíróság

49.Mf..../2012/5.

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság a dr. Práth Gyula ügyvéd (....) által képviselt felperes neve (...) felperesnek - a dr. Somogyi-Lovas Beatrix jogtanácsos által képviselt alperes neve (...) alperes ellen, kormánytisztviselői jogviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása és alperes jogkövetkezményekben marasztalása iránt indult perében, a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 3.M..../2010/21. számú ítélete ellen, a felperes 22. sorszámú fellebbezése és Mf/3. sorszámú fellebbezés kiegészítése, valamint az alperes Mf/4. sorszámú fellebbezési ellenkérelme folytán meghozta az alábbi

közbenső ítéletet :

A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja. Megállapítja, hogy az alperes a 2010.augusztus 19-én kelt felmentéssel jogellenesen szüntette meg a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát.

A felperesnek az alperessel fennállt kormánytisztviselői jogviszonya 2013. február 22-én szűnt meg.

Az anyagi igények elbírálására az iratokat az elsőfokú bíróságnak visszaküldi.

A közbenső ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

I n d o k o l á s :

A Fővárosi Munkaügyi Bíróság a fellebbezéssel érintett ítéletével a keresetet elutasította és kötelezte a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 150.000 Ft perköltséget, az eljárás illetékét az állam terhén hagyta. Döntését az Ebtv. 8. § j.) pontjára, az Mt. 4. §-ára, a Ktjv. 76. §-ára alapította. Kifejtette, hogy a felperes nem helytállóan hivatkozott arra, hogy a munkáltató intézkedése uniós jogot sért, ugyanis az Európai Unió Alapjogi Chartája a tagállamok jogalkotóira akkor kötelező, amikor kifejezetten az Európai Unió rendeleteit alkalmazzák vagy irányelveket ültetnek át a nemzeti jogba. A Ktjv. megalkotásakor az Európai Unió Alapjogi Chartájának rendelkezései nem bírtak kötelező erővel, ezért arra a jelen perben közvetlenül hivatkozni nem lehet.

Az elsőfokú bíróság vizsgálta, hogy -a felperes állítása szerint- a felmentést megelőzően közölt kinevezés módosítás jogforrási jellegű-e. Arra az álláspontra jutott, hogy az a rendeltetése szerint tájékoztatásnak minősül, ezért nem képezhette akadályát az új SZMSZ hatályba lépése előtti munkáltatói intézkedéseknek. Nem találta megalapozottnak az egyenlő bánásmód megsértésére vonatkozó felperesi hivatkozást sem, ugyanis a felperes a bíróság többszöri kioktatása ellenére ebben a körben további tényelőadást nem tett, bizonyítási indítványt nem terjesztett elő. Állította, hogy a 2010. évi országgyűlési választásokon az .... képviselő jelöltjeként indult, ez volt a felmentésének tényleges indoka. A felperes önmagában azzal, hogy a reá vonatkozó adat interneten hozzáférhető, nem valószínűsítette azt, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója erről tudomással is bírt és ez őt a felmentés közlésében befolyásolta. Értékelte, a felperes azon nyilatkozatát, hogy a politikai tevékenysége a munkaidőn kívül történt, az alperesnél fennálló munkavégzési kötelezettségét ez nem érintette, nem jelölt meg vele összehasonlítható helyzetben lévő csoportot sem.

Az elsőfokú bíróság a rendeltetésellenes joggyakorlás tekintetében is azt állapította meg, hogy a felperes nem tett egyértelmű tényállítást, és bizonyítási indítványt sem terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy mely magatartásával sértette meg a munkáltató az Mt. 4. §-ában foglaltakat. Kifejtette, hogy az egyenlő bánásmód megsértését megvalósító magatartás nem azonos az Mt. 4. §-ában foglaltakkal, tehát az erre történő hivatkozást nem lehet a rendeltetésellenes joggyakorlással összefüggő tényállításnak tekinteni. A bíróság nem tartotta szükségesnek a felperes további bizonyítási indítványainak teljesítését, ezért mellőzte (1.sz.tanú) tanúkénti meghallgatását, mivel a felperes arra hivatkozott, hogy a tanú a felperes munkavégzésére, a munkavégzés körülményeire tudna nyilatkozatot tenni, azonban ez nem áll összefüggésben a kereseti kérelemmel.

A perköltségről a Pp. 77. - Pp. 78. §-ai alapján döntött, annak mértékét a 32/2003. (VIII.22.) IM számú rendelet 3. § alapján állapította meg. A felperesnek munkavállalói költségkedvezmény igénybevételét engedélyezte, ezért az eljárási illetéket az állam terhén hagyta.

Az ítélet ellen a felperes nyújtott be fellebbezést, amellyel az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperes perköltségben marasztalását kérte.

Sérelmezte, hogy az elsőfokú bíróság nem megfelelően értelmezte és értékelte a felperes képviselő jelöltségét, álláspontja szerint emiatt egyértelműen megállapítható, hogy a munkáltató megsértette a 2003. évi CXXV. törvény 19. § (1) bekezdés b.) pontját. A felperes bizonyítási indítványt terjesztett elő az állítása igazolására, ezt azonban a bíróság nem teljesítette. Hivatkozott arra, hogy a felmentés alapját jelentő, a kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény 2010. június 28-án lépett hatályba. Az alperes 2010. július 6-án tájékoztatta a felperest arról, hogy a jogviszonya kormánytisztviselői jogviszonnyá alakul, majd 2010. augusztus 18-án közölte vele a felmentését. Erre úgy került sor, hogy az alperes meg sem győződött a felperes munkájának minőségéről és képességeiről.

Nem értett egyet az elsőfokú bíróságnak az egyenlő bánásmód követelménye megsértésével kapcsolatosan kifejtett álláspontjával sem. Megítélése szerint az ítélet alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felperes nem jelölt meg összehasonlítható helyzetben lévő csoportot, hiszen a perben is megnevezte az újonnan felvett kormánytisztviselőket, illetőleg a kinevezés módosítást megkapó minisztériumi kormánytisztviselőket, akikhez képest a felperest diszkriminálták.

Az alperes rendeltetésellenes joggyakorlását alátámasztja az körülmény is, hogy az alperesnek fogalma sem lehetett a felperes alkalmatlanságáról, összeférhetetlensége fel sem merülhetett. Az alperes szervezetében bekövetkeztek ugyan változások, de a felperes munkaköre ezt követően is megmaradt.

Álláspontja szerint a felperesnek sérült a tisztességes eljáráshoz való joga, ugyanis az alperes az indokolás nélküli felmentésében nem adta okát annak, hogy miért a felperes jogviszonyát szüntette meg, így a felperesnek a teljes körű és tisztességes jogorvoslathoz kötődő alapvető joga sérült. Utalt arra, hogy felmerülhet a Pp. 13. § (1) bekezdés e.) pontja szerinti kizárási ok is Magyarország valamennyi bíráját érintően azért, mert a per időtartama alatt megváltozott a jogszabályi környezet. A felperes azt a minisztériumot perli, amelynek vezetője alárendeltségi viszonyban van attól a miniszterelnöktől, akinek családi jó barátja és akinek révén hivatalát elnyerte az Országos Bírósági Hivatal vezetője, akitől a bírói kar függőségi viszonyban van. Mindezek ellenére nem indítványozott kizárást az eljáró bírókat érintően, de előre vetítette azt, hogy pervesztesség esetén az Emberi Jogok Európai Bíróságához kíván fordulni.