BH 2013.2.45 A per elhúzódása miatt érvényesített kárigény szempontjából releváns pertartamként csak a keresetlevél benyújtásától a jogerős ítélet meghozataláig terjedő időtartam vehető figyelembe, nem számítható hozzá a pert megelőző közigazgatási eljárásnak, valamint a rendkívüli perorvoslati eljárásoknak az időtartama [Pp. 2. § (3) bek., Ptk. 349. § (3) bek.].

A felperes keresetében a Pp. 2. § (2) bekezdése és a Ptk. 349. § (1) és (3) bekezdése alapján, vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítése iránt támasztott igényt az alperes bírósággal szemben. Követelését arra alapította, hogy a nyugdíját megállapító társadalombiztosítási határozat bíróság előtti megtámadása iránt folyamatban volt perei ésszerűtlenül elhúzódtak. Hivatkozott e közigazgatási perek tisztességtelenségére és szakszerűtlenségére is, mert álláspontja szerint az alperes a tíz év alatt sem vizsgálta meg és nem bírálta el azokat a kérelmeit, amelyek jogi álláspontja szerint perdöntőek lettek volna. Kérte az alperes marasztalását azért is, mert a Római Egyezményben biztosított jogai közül sérelmet szenvedett mind a tisztességes tárgyaláshoz való joga, mind pedig a hatékony jogorvoslathoz való joga. Az alperessel szemben fennálló követelését elmaradt nyugdíj címén havi 35 000 forintban és kamataiban, nem vagyoni kárát 1997. február 1-jétől havi 30 000 forintban és ennek kamataiban, az eljárások elhúzódása miatti igényét pedig 5 000 000 forintban jelölte meg.

Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását indítványozta. Azzal védekezett, hogy álláspontja szerint a perbeli esetben a Pp. 2. §-a nem alkalmazható, mert az csak a keresetben megjelölt perek befejezése után lépett hatályba. Rámutatott, hogy a felperes a keresetben tartalmilag a közigazgatási perben hozott jogerős ítélet újabb felülbírálatát akarja elérni, amelyre azonban a Ptk. 349. § alapján indított per keretei között nincs jogi lehetőség.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta.

A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a keresetének helyt adó döntés meghozatalát kérte.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A felperes a felülvizsgálati kérelmét megalapozó jogsértéseket a 2009. november 5-i tárgyalás jegyzőkönyvének és ezen keresztül a peranyagnak a hiányosságaiban, az iratok beszerzésére irányuló bizonyítási indítványai elutasításában, az elsőfokú döntés ésszerűtlen időn belül történt meghozatalában, a peres eljárás tisztességtelenségében és az erre alapított elfogultsági kifogások elutasításában, valamint az alperes jogellenes magatartásának bizonyítatlansága téves megállapításában jelölte meg [Pp. 270. § (2) bekezdése]. Ezért a Kúria azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt és most ismertetett okokból jogszabálysértő-e [Pp. 275. § (2) bekezdése].

Ítéletében a Kúria a következőket fejtette ki.

Helyesen állapította meg a jogerős ítélet, hogy a felperesnek a Pp. 2. § (3) bekezdésére alapított kereseti kérelme azért nem volt érdemben vizsgálható, mert az általa támadott határozatok 2003. július 1. napját megelőzően jogerős ítélettel lezárultak, a törvény hivatkozott rendelkezése pedig csak az említett időpontban lépett hatályba és visszaható hatállyal nem rendelkezett. Helyesen állapította meg a jogerős ítélet azt is, hogy a Római Egyezmény - bár nemzetközi szerződés alapján a belső jog része - előírásainak címzettje azonban a Magyar Állam, amelynek ennek alapján olyan kötelezettsége keletkezik, miszerint alkosson olyan belső jogszabályokat, amelyek az egyezménnyel összhangban állnak. Az Egyezménybe ütköző magatartások azonban közvetlenül nem szankcionálhatók, hanem azokhoz az annak alapján meghozott belső jogszabályok megsértése esetén fűződhetnek jogkövetkezmények. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a 2003. július 1. napját megelőzően keletkezett, de a Pp. 2. § (3) bekezdésére, valamint az Egyezményre alapított igényeket a Ptk. 349. § (1) és (3) bekezdései alapul vételével kellett elbírálni.

A Ptk. 349. § (1) bekezdése előírja, hogy az államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette.

A Ptk. 349. § (3) bekezdése értelmében ezeket a szabályokat kell alkalmazni a bírósági és ügyészségi jogkörben okozott kárért való felelősségre is, ha jogszabály másként nem rendelkezik.

A Pp. 164. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a per eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy a bíróság valamilyen tényt valónak fogadjon el. A Pp. 3. § (3) bekezdése pedig kimondja, hogy ennek esetleges sikertelenségét a perben a bizonyítás terhét viselő fél hátrányára kell figyelembe venni.

A felperes a Ptk. 349. §-ának (1) és (3) bekezdése alapján, bírósági jogkörben okozott kár megtérítése iránt terjesztett elő kereseti kérelmet, kárigénye alapjául pedig az elmaradt nyugdíjára, valamint a nyugdíj megállapítással kapcsolatos perei elhúzódására hivatkozott.

Bírósági jogkörben okozott kárról, akkor lehet szó, ha az az igazságszolgáltatás gyakorlásával, tehát a bíróság feladatainak teljesítése körében megvalósított tevékenységgel, vagy mulasztással okozati összefüggésben keletkezett. Az ilyen kár megtérítését igénylőnek kell az általános szabályoknak megfelelően bizonyítania, hogy a bíróság a jogellenes tevékenységével, vagy mulasztásával okozati összefüggésben álló kára keletkezett. A bírósággal szemben indított kártérítési per azonban - miként arra helyesen hivatkoztak a bíróságok - nem jelenthet új jogorvoslati lehetőséget a fél számára a kedvezőtlen döntést tartalmazó jogerős ítélet felülvizsgálatára és nem szolgálhat kártérítés alapjául, ha a fél a jogerős ítéletet érdemben, vagy eljárási szabálysértésre hivatkozva továbbra is vitatja. A felperesnek a nyugdíj megállapításával összefüggésben előterjesztett keresete pedig ezen alapult. Emiatt a nyugdíj összegének érdemi vizsgálatára a jelen kártérítési per keretei között nem volt lehetőség, mert ezt a Pp. 229. § (1) bekezdésében meghatározott anyagi jogerő kizárta.

A törvény idézett rendelkezéseinek az alapul vételével, érdemben vizsgálható volt azonban a felperesnek az eljárás elhúzódására alapított kártérítési kérelme. Ehhez a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes által megjelölt közigazgatási per elhúzódott-e, az az alperes jogellenes magatartásával okozati összefüggésben keletkezett-e, valamint bekövetkezett-e a felperesnek a keresetben megjelölt vagyoni, illetve nem vagyoni kára. A jelen perben az említett feltételek fennállását a felperesnek kellett bizonyítania.

A Kúria szerint az alperesnek az eljárás elhúzódása miatt beálló kártérítési felelősségének a vizsgálata során abból kellett kiindulni, hogy a felperes a nyugdíj megállapítása iránti kérelmét a társadalombiztosítási hatóság előtt terjesztette elő, amelynek eljárása során első- és másodfokú határozat meghozatalára került sor. Az utóbbit a felperes bíróság előtt megtámadta, majd a jogerős másodfokú ítélet meghozatala után a felperes felülvizsgálati és perújítási kérelemmel élt, továbbá társadalombiztosítási járulék megfizetése iránti per is folyt ellene, amellyel összefüggésben végrehajtás megszüntetése iránti eljárást kezdeményezett.