BH 1994.4.224 I. A felmondást a munkaügyi bíróság hatálytalanítja, ha az abban megjelölt indok valótlan. A perben utólag nincs helye olyan felmondási ok közlésének, amelyet a munkáltató a felmondásban nem jelölt meg [Korábbi Mt. 29. §, Mt. V. 29. § (1) bek.*].

II. Adókötelezettség hatálya alá tartozik az a kamat mint jövedelem is, amelyet a munkaviszony megszűnésével összefüggésben elmaradt munkabér után járó kamatként fizet a munkáltató a munkavállalónak [1991. évi XC. tv. 1. § (1) bek.].

A felperes írnok-adminisztrátor munkakörben állt határozatlan idejű munkaviszonyban az alperesnél. Az alperes 1991. június 27-én felmondta a felperes munkaviszonyát. Arra hivatkozott, hogy az "elkövetkezendő időben nem tudja biztosítani bérének fizetését".

A felperes a felmondás hatálytalanítása és az elmaradt bérének megfizetése végett munkaügyi vitát kezdeményezett. A munkaügyi bíróság ítéletével hatálytalanította a felmondást, és kötelezte az alperest, hogy a felperes munkaviszonyát 1991. december 31-ig tartsa fenn, módosítsa a munkakönyvi bejegyzést az 1991. július 1-jétől 1991. december 31-ig terjedő időszakra. Kötelezte az alperest, hogy 90 000 Ft nettó összegű munkabért és annak kamatát fizesse meg a felperesnek, továbbá az államnak járó 25 524 Ft eljárási illetéket. A munkaügyi bíróság ítélete indokolásának lényege szerint a felmondás jogellenes volt, mivel annak oka a közlésének időpontjában nem felelt meg a valóságnak. Emiatt az 1967. évi II. törvény 31. §-a értelmében az alperes köteles a felperes munkaviszonyát - a kérelmében megjelölt napig, 1991. december 31-ig - helyreállítani, és a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 29. §-ának (1) bekezdése szerint az elmaradt munkabérét megtéríteni.

Az ítélet ellen az alperes fellebbezett.

A másodfokú bíróság jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében azzal hagyta helyben, hogy az alperes elmaradt munkabér címén bruttó 123 982 Ft-ot köteles a felperesnek megfizetni. A kereseti illetéket mérsékelte, az alperest fellebbezési illeték megfizetésére kötelezte. A jogerős ítélet indokolásában kifejtettek szerint az elsőfokú ítélet helytállóan állapította meg, hogy a felmondás oka nem felelt meg a valóságnak. Az alperes előadásából és a per egyéb adataiból ugyanis hitelt érdemlően megállapítható, hogy az alperes a felperes munkakörében új dolgozót alkalmazott, részére - és a többi dolgozó részére is - késve ugyan, de megfizette a munkabéreket. Mindezek alapján a munkaügyi bíróság helytállóan alkalmazta az 1967. évi II. törvény 29. §-át és a 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 29. §-ának (1) bekezdését.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elmaradt munkabért nem nettó, hanem bruttó összegben kell megállapítani, továbbá levonásba kell helyezni a felperes által felvett 8200 Ft összegű munkanélküli-járadékot. Ezért a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében ezzel a pontosítással hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét.

A jogerős ítélet ellen az alperes a törvényes határidőben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértéssel hivatkozott a felmondási ok jogszerűségének hiányára, továbbá jogalap nélkül kötelezte az alperest a bruttó összeg után járó kamat megfizetésére.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.