BH 2010.12.333 A jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazhatóságát a felek közötti szerződéses kapcsolat önmagában nem zárja ki. Amennyiben a vagyoneltolódásra a szerződéses jogviszony nem adott jogalapot és az igazolatlanul előállott gazdagodás a szerződésszegés szabályai alapján sem orvosolható, annak visszatérítésére a Ptk. 361. §-a szerint kerülhet sor [Ptk. 361. §].

Az alperes az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságként működő M. Külkereskedelmi Szolgáltató Kft. (a továbbiakban: Mah. Kft.) egyetlen tulajdonosa volt és üzletrészét 1999. június 10-én kelt adásvételi szerződéssel ruházta át a felperesre. A felek megállapodása szerint a vételár egy rögzített vételárrészből - 180 000 000 Ft-ból - továbbá egy változó vételárrészből állt. A változó vételárrészt a felperesnek három év alatt, három részletben, az 1999. december 31-i, a 2000. december 31-i és a 2001. december 31-i auditált éves beszámoló elfogadásától számított 30 napon belül kellett megfizetnie a szokásos vállalkozói eredmény 2,8 szorosa 16,6%-ának, azaz a szokásos vállalkozói eredmény 46,48%-ának megfelelő összegben. A felperes megfizette az alperesnek - aki egyébként 2002. január 16-ig ügyvezetője is volt a Mah. Kft.-nek - a 180 000 000 Ft rögzített vételárrészt, a 2000. évre járó változó vételárrész címén pedig a Mah. Kft. 2000. évi auditált mérlegében megjelölt 167 791 000 Ft szokásos vállalkozói eredmény alapulvételével 77 989 000 Ft vételárrészletet fizetett meg. Ezt követően a Mah. Kft. 2000. évre vonatkozóan önellenőrzést hajtott végre, melynek eredményeként azt állapították meg, hogy a 2000. évi leltár szerinti készletek értéke 93 720 000 Ft-tal, a készletekre adott előlegek összege pedig 98 271 000 Ft-tal kisebb, mint amennyi a 2000. évi mérlegben szerepelt és erre tekintettel a szokásos vállalkozói eredményt 92 060 000 Ft-tal csökkenteni kell.

A felperes keresetében 42 789 000 Ft és ennek 2002. július 30-tól járó kamatai tekintetében kérte az alperes marasztalását. Keresetét elsődlegesen a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdésére, másodlagosan a Ptk. 210. §-ának (1) bekezdésére, harmadlagosan pedig a Ptk. 210. §-ának (3) bekezdésére alapította. Előadása szerint miután a 2000. évi szokásos vállalkozói eredmény a korrigált mérleg szerint 167 791 000 Ft helyett csak 92 060 000 Ft volt, az alperest a 2000. évre eső vételárrészként 77 989 000 Ft helyett csak 35 200 000 Ft illette meg, tehát 42 789 000 Ft a felperesnek visszajár.

Az elsőfokú bíróság megismételt eljárásban meghozott ítéletében 35 291 000 Ft tőke és ennek 2002. december 2-től járó kamatai tekintetében marasztalta az alperest a felperes javára, a felperes ezt meghaladó keresetét pedig elutasította. Az elsőfokú ítélet szerint a 2000. évi szokásos vállalkozói eredményt 98 271 000 Ft-tal csökkenteni kellett amiatt, hogy az N. Zrt. mint szállító által 2001. január 5-én kiállított számlán feltüntetett 3600 tonna pétisó ellenértékét a Mah. Kft. 2000. december 31-ig nem fizette meg. A 3600 tonna pétisó tehát 2000. december 31-ig, saját készletként nem kerülhetett a Mah. Kft. leltárkészletébe, nem képezhette áru alapját a Mah. Kft. vevői által a készletre adott előlegnek. Ezt a műtrágya mennyiséget az N. Zrt. idegen készletként nem tárolhatta. Miután azonban az önrevízió eredménye szerint 700 tonna árut és az ahhoz tartozó iparűzési adót tévesen nem vették figyelembe a 2000. évi eredmény megállapításakor, emiatt növelni kellett 22 344 000 Ft-tal a 2000. évi szokásos vállalkozási eredményt. Ezért az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az eredetileg megállapított 167 791 000 Ft összegű szokásos vállalkozói eredmény csökkentése az önrevízió alapján összesen 75 927 000 Ft erejéig volt indokolt, tehát az alperest a 91 864 000 Ft szokásos vállalkozói eredmény alapulvételével - kerekítve - 42 698 000 Ft vételárrész illette meg, így a kifizetett 77 989 000 Ft vételárrészből 35 291 000 Ft felperesnek visszajár.

Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletétnek nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett - az alperest marasztaló - rendelkezését pedig helybenhagyta.

A másodfokú bíróság szerint a fellebbezés alaptalanul sérelmezte a Ptk. 361. § (1) bekezdésének alkalmazását, mert e jogszabály alkalmazásának akkor is helye van, amikor a jogvita a felek fennálló jogviszonyára irányadó speciális szabályok szerint nem bírálható el. A perbeli ügyben a felperes, mint az üzletrész vevője az őt terhelő vételárrész egy részét tartozatlanul fizette meg az alperesnek, ennek folytán indokolatlan vagyoneltolódás következett be az alperes javára. Figyelemmel arra is, hogy a jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozás esetén a vagyoni előnyt általában a tartozatlan fizetésben és az okafogyott szolgáltatásban szokás megjelölni, önmagában a felek közötti szerződéses jogviszony nem zárja ki a Ptk. 361. §-ának alkalmazását.

A jogerős ítélet szerint azt is alaptalanul állította az alperes fellebbezésében, hogy a pétisó-ügylettel kapcsolatos bizonyítási eljárás a megismételt eljárásban nem vezetett eredményre. Az elsőfokú bíróság a Legfelsőbb Bíróság végzésében írt iránymutatás alapján lefolytatta az új eljárásban szükséges bizonyítást és a rendelkezésre álló bizonyítékok, így különösen az N. Zrt. 2007. szeptember 5-én és 2008. január 21-én kelt nyilatkozatai, az alapeljárásban beszerzett szakvélemény és a tanúvallomások egybevetése és összességében való értékelése alapján helytállóan állapította meg, hogy a pétisó-ügylet vonatkozásában a 2000. évi mérleg korrekciója alapos volt és e tény értékelése mellett érdemben helyes döntést hozott.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét teljes terjedelmében elutasító új határozat meghozatalát kérte.

Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a jogalap nélküli gazdagodás szabályainak alkalmazására csak abban az esetben kerülhet sor, ha a felek között nincs szerződéses jogviszony és ezzel kapcsolatban a BH 1996/93. és 1990/308. szám alatt közzétett eseti döntésekre hivatkozott.

Előadása szerint a Legfelsőbb Bíróság végzésében kifejtettek alapján az elsőfokú bíróságnak azt kellett az új eljárásban tisztáznia, hogy a felek a 3600 tonna pétisó tekintetében mikor kötöttek adásvételi szerződést, a vételár kifizetésére és az áru elszállítására mikor került sor, továbbá, hogy az N. Zrt. gyártelepén idegen készletként tárolt áru kinek a tulajdonaként volt nyilvántartva, azt mikor vezette ki az N. Zrt. saját készletéből. Az alperesnek a Legfelsőbb Bíróság álláspontjától eltérően mindig az volt az álláspontja, hogy a 2000. december 28-án kelt megállapodás már önmagában adásvételi szerződésnek minősült, és ha a felek ezt követően kötöttek is adásvételi szerződést, annak megkötésére fölöslegesen került sor. A vételár kiegyenlítésének időpontját semmiféle számviteli bizonylat nem bizonyítja, K. L. tanú pedig úgy nyilatkozott, hogy a Mah. Kft. a perbeli pétisó 100 millió Ft körüli vételárát még 2000-ben kifizette az N. Zrt. részére, azt megelőzően, hogy az N. Zrt. részéről a szállítás megtörtént volna. Ezzel az állítással szemben nem lehet perdöntő az N. Zrt. 2007. szeptember 5-i levelének 4. pontja - mely szerint a vételárat a Mah. Kft. 2001. január 8-án fizette meg - már csak azért sem, mert az N. Zrt. üzleti versenytársa a Mah. Kft.-nek. A pétisó árukészlet tényleges hovatartozása sem dönthető el az N. Rt. 2007. szeptember 5-i nyilatkozata alapján, mely azt tartalmazta, hogy gyakorlatuk szerint a gyártelepen tárolt áruk tulajdonjoga csak a vételár megfizetésével szállt át a vevőre. Ettől az általánosan alkalmazott gyakorlattól ugyanis egyes vezetők eltérhettek - ahogy azt K. L. tanúvallomása is alátámasztotta - és a nyilatkozat egyébként sem jelölte meg egyértelműen és konkrétan, hogy a szóban lévő árut 2000. december 31-én az N. Zrt. még saját tulajdonaként, vagy a Mah. Kft. tulajdonaként tartotta-e nyilván.