3077/2012. (VII. 26.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában - dr. Pokol Béla és dr. Paczolay Péter alkotmánybírók különvéleményével - meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 216. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 71. § (3) és 73. § (1) bekezdése szerinti eljárásban alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, melyben kérte a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 216. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[2] Állítása szerint - az, hogy a bírói gyakorlat értelmében - a műemlék megrongálása bűncselekménye a törvényi tényállás pontatlan megfogalmazása következtében passzív magatartással is elkövethető, illetve hogy azt a bíróság nem nyitott törvényi tényállásnak, hanem kerettényállásnak tekinti, sérti az Alaptörvénynek a jogállamiság klauzuláját tartalmazó B) cikk (1) bekezdését és a nullum crimen sine lege elvét tartalmazó XXVIII. cikk (4) bekezdését.
[3] 2. Az alkotmányjogi panasz nem befogadható, mert az indítványban is felhívott, az Abtv. 26. § (1) bekezdése, illetve 29. §-a szerinti, az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott tartalmi követelményeknek nem felel meg.
[4] 2.1. Az alkotmányjogi panasz konkrét ügy kapcsán felmerült, a bűncselekmény elkövetési magatartását és a bírói gyakorlatot érintő törvényértelmezési kérdésre irányul. Lényegét tekintve egy újabb, a jogrendszerben nem ismert "szuper felülvizsgálati kérelem", amely az előzőekben eljárt bíróságok döntéseinek-meghatározott jogi aspektusból történő-kritikai értelmezése, és amely nem tartalmaz alkotmányjogi szempontokra épített érvelést.
[5] Az Alkotmánybíróság feladat- és hatáskörébe nem tartozik bele sem a bírói gyakorlatnak a büntető anyagi jogot érintő, dogmatikai kérdések eldöntését célzó "felülvizsgálata", sem egy adott bűncselekmény kapcsán az elkövetési magatartások lehetséges körének megállapítása. Az alkotmánybírósági eljárás ugyanígy nem szolgálhat a szakjogág keretei között kimunkált elméleti megállapítások helyességének eldöntésére sem.
[6] A 21/1996 (V. 17.) AB határozatban rögzítette az Alkotmánybíróság az azóta is konzekvens gyakorlatát, mely szerint "a bűncselekmények megállapítása törvényhozói kompetencia, s így a demokratikus többségi vélemény érvényesülésének tere", amely fölött csak kivételes esetekben érvényesülhet alkotmánybírósági kontroll[ABH 1996, 74, 82.]. Ennek megfelelően a szakjogági dogmatikára épülő konzekvens bírói gyakorlat - az egyéb feltételek teljesülése esetén is - közvetlenül csak akkor válhat alkotmánybírósági felülvizsgálat tárgyává, ha az Alaptörvénnyel össze nem egyeztethető, a tudomány igazolt és elfogadott megállapításait is felülíró alapjogi sérelem előidézésére alkalmas. Ezt a kérdést az Alkotmánybíróság - az alkotmányjogi panasz természetének megfelelően - esetről esetre vizsgálja és dönti el.
[7] Az Alkotmánybíróság a büntető anyagi joghoz kapcsolódóan a kerettényállás alkalmazása és a jogbiztonság összefüggéseit vizsgálva az 1026/B/2000. AB határozatában mutatott rá először, hogy "a kerettényállásos kodifikációs technika önmagában és általánosságban nem alkotmányellenes. Az, hogy a büntetőtörvényben büntetni rendelt magatartás egy-egy elemének tartalmát nem maga a büntetőtörvény, hanem más jogág törvényei, vagy alacsonyabb szintű jogszabályai határozzák meg, önmagában nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság követelményét. A keretdiszpozíció bizonyos esetekben elkerülhetetlen megoldás. [...] [N]em lehet minden bűncselekmény esetén alkotmányosan előírt követelmény, hogy a Különös Részben szereplő bűncselekményi diszpozíció minden elemét maga a büntetőtörvény határozza meg (ABH 2003, 1296, 1299-1300.). Ezt az álláspontját az Alkotmánybíróság a továbbiakban több ízben is megerősítette.
[8] A 435/B/1999. AB határozat pedig azt emelte ki, hogy a Btk.-ban szereplő a "tartalmilag elvontabb" tényállások esetében az elkövetési magatartások "az életben olyan széles körben és olyan változatos módon jelentkezhetnek" hogy azok előzetes, kimerítő felsorolása nem lehetséges. A joghézagot éppen az jelentené, ha a jogalkotó "kazuisztikusan, illetve taxatíve vagy példálózóan sorolná fel a visszaélések egyéb változatait." Ez ugyanis lefedetlenül hagyná a bűnözésben megjelenő újabb módszereket és formákat, s így megakadályozná, hogy a büntető törvény betöltse rendeltetését, vagy az analógia - büntetőjogban tilos - alkalmazása felé orientálná a jogalkalmazót. Az ilyen esetekben a "tényállás absztrakt jellege olyan jogtechnikai megoldást jelent, amely a jogállamiság alkotmányos alapelvét nem sérti" (ABH 2001, 1080, 183.).
[9] 2.2. A kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a konkrét ügyben nincs olyan a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés - ami az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának feltétele -, amely az Alkotmánybíróság eljárását indikálná.
[10] A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 64. § a) és d) pontja alapján az Alkotmánybíróság ügyrendjéről szóló 1/2012. (I. 13.) Tü határozat 30. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltakra figyelemmel visszautasította.
Budapest, 2012. június 11.
Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Balogh Elemér s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Stumpf István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleménye
[11] Nem értek egyet a többségi határozat befogadást elutasító álláspontjával. Az Alkotmánybíróság döntési eljárásában az indítvány elemzése kapcsán rögzítést nyert, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel mind a formai, mind a tartalmi feltételeknek, és vitás csak az volt, hogy az Abtv. 29. §-ában foglaltaknak megfelelően tartalmaz-e olyan alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, mely megkívánja az ügyben az Alkotmánybíróság döntését. Így nem tudom elfogadni a rendelkező rész 2. pontjának az állítását, miszerint az indítvány az Abtv. 26. § (1) bekezdése által megkívánt feltételeknek nem felelt volna meg.
[12] Vitatni kell a 29. § által megkívánt alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés hiányának állítását is. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 216. § (1) bekezdése ugyanis csak a műemlékek aktív megrongálását foglalta be a tényállásba: "Aki a tulajdonában álló műemléket megrongálja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető." Ennek kiterjesztése a bírói gyakorlat által a passzív magatartással okozott károkozásokra, mindenképpen felveti a nullum crimen sine lege elv sérelmét, melyet az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdése alkotmányos elv rangjára emelt: "Senki nem nyilvánítható bűnösnek, és nem sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog vagy - nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben - más állam joga szerint nem volt bűncselekmény." A bírósági gyakorlat általi kiterjesztés tehát az alkotmányos rangra emelt jogelvbe ütközik, és ezért az Alkotmánybíróságnak kötelessége az ez elleni fellépés. Nem fogadható el tehát a határozat indokolásának az álláspontja, miszerint "Az Alkotmánybíróság feladat- és hatáskörébe nem tartozik bele sem a bírói gyakorlatnak a büntető anyagi jogot érintő, dogmatikai kérdések eldöntését célzó "felülvizsgálata", sem az adott bűncselekmény kapcsán az elkövetési magatartások lehetséges körének meghatározása". Ugyanis azon megatartások bűncselekménnyé nyilvánítása, melyek a törvényi tényállás megfogalmazása és tiszta nyelvi értelme szerint nyilvánvalóan kívül esnek az adott tényálláson, a nullum crimen elv alapján csak a vonatkozó törvényi tényállás törvényhozás általi módosítása útján lehetséges, és nem a bírói gyakorlat által ezekre való kiterjesztéssel. Az európai történelmi tapasztalat épp az így létrejövő számtalan visszaélés nyomán alakította ki a nullum crimen elvet a Felvilágosodás szellemi harcai folyamán, és az Alaptörvény az Alkotmánybíróságot többek között ennek az elvnek a védelmére rendelte.
[13] Ez az álláspont nem jelenti a büntetőjogban a bírói gyakorlat szerepének tagadását, hisz egy sor tényálláselem az általános megfogalmazás folytán - mely elkerülhetetlen a modern kódexszerű jogalkotásokban - bírói konkretizálásra szorul, és csak ezzel együtt lehet jogbiztonságot elérni. Ám ez a konkretizáló bírói gyakorlat soha nem léphet túl a már megadott bűncselekményi kör keretein, és ha a bevett bírói gyakorlatban ez jön létre, akkor az Alkotmánybíróság a már idézett XXVIII. cikk (4) bekezdése alapján köteles ez ellen fellépni, és az alkotmányjogi panaszban elé terjesztett indítványok alapján megsemmisíteni az ilyen bírói ítéleteket. Ezekre tekintettel tehát a jelen ügyben az Abtv. 29. §-a alapján megkívánt alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést meg lehetett volna állapítani, és a befogadást nem lehetett volna ennek hiányára hivatkozva megtagadni. A befogadás után pedig a fenti okfejtés után valószínű a bírói ítélet megsemmisítésére került volna sor, melynek kapcsán az Alkotmánybíróság a nullum crimen elv alapján megadhatta volna a Btk. 21 6. § (1) bekezdéséhez az alkotmányos értelmezés kötelező kereteit a büntető bíróságok számára.
Budapest, 2012. június 11.
Dr. Pokol Béla s. k.,
alkotmánybíró
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2416/2012.