182/B/1992. AB határozat

a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény 19. § (4) bekezdésével kapcsolatban jogalkotói mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányosságának utólagos vizsgálata iránt benyújtott indítvány alapján meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. törvény 19. § (4) bekezdésével kapcsolatban jogalkotói mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására, illetőleg a törvényi rendelkezés alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

A vállalkozási nyereségadóról szóló 1988. évi IX. törvény (a továbbiakban: VA) 1. § (1) bekezdése szerint a nyereség- és vagyonszerzés céljából üzletszerűen termelő vagy szolgáltató tevékenységet ellenérték fejében (a továbbiakban: vállalkozási tevékenység) folytató adóalanyt vállalkozási nyereségadó kötelezettség terheli. Az adóalanyok körét a törvény 2. §-a határozza meg, amelynek d) pontja szerint adóalany a magánszemélyek jogi személlyel rendelkező munkaközössége is, a 3. §-ban foglalt munkaközösség kivételével. A 2. § a) pontja szerint a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1987. évi VI. törvény 8/A. §-ában meghatározott egyéni vállalkozó akkor adóalany, ha e törvény hatálya alá adóalanyként az adóhatóságnál bejelentkezett. A 3. § kimondja, hogy a lakásszövetkezet, a társadalmi szervezet, az alapítvány, a jogi személyiséggel rendelkező jogi képviseletet ellátó munkaközösség és a víziközmű társulat igénybe veheti az e törvényben meghatározott adókedvezményeket, egyébként rájuk a törvény hatálya nem terjed ki.

Az adókedvezményekről a törvény 13-17. §-ai rendelkeznek és ezt egészítette ki az 1990. évi XCIX. tv. 9. §-a a 13/A. §-sal, amelynek (1) bekezdése értelmében a (4) bekezdésben meghatározott adóalanyok 1991., 1992. és 1993. években a számított adóból - 50%-os mértékű - adókedvezményben részesülnek. A (4) bekezdés a) pontja szerint az egyéni vállalkozó, a szerződéses üzemeltető akkor jogosult az adókedvezmény igénybevételére, ha a vállalkozási nyereségadó törvény hatálya alá bejelentkezett.

Ilyen előzmények után rendelkezett a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. tv. 19. § (4) bekezdése úgy, hogy az az adóalany, aki/amely az adókedvezmény igénybevételére a jogosultságot 1991. december 31-ig megszerezte, az adókedvezményt a hivatkozott rendelkezésekben meghatározott feltételek szerint és időpontig igénybe veheti.

Az indítványozó álláspontja szerint az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésének jogegyenlőséget és esélyegyenlőséget biztosító rendelkezéseivel azért ellentétes a társasági adóról szóló 1991. évi LXXXVI. tv. 19. § (4) bekezdése, mert az ideiglenes adókedvezményre csak azok jogosultak, akik a vállalkozási nyereségadó meghatározott adókedvezményeire jogosultakká váltak. A VA 3. §-a értelmében nem tartoztak vállalkozási nyereségadót fizetni az ügyvédi munkaközösségek, tehát be sem jelentkezhettek az adókedvezményre. A társasági adóról szóló törvény azonban 1992. január 1-jei hatállyal az ügyvédi irodát a társasági adó alanyainak körébe vonta anélkül, hogy megadta volna részére ugyanazon jogot, amely a belföldi társaságokat és a társasági adótörvény hatálya alá tartozó egyéni vállalkozókat megillette, ha előző évben a kedvezményt igényelték. 1992. január 1. napjától ilyen kedvezményt új adóalany már nem igényelhet. Az indítvány szerint a kirekesztés sérti a diszkrimináció tilalmát és hátrányos helyzetet teremt azokkal szemben, akiknek lehetőségük volt a vállalkozási nyereségadó alá bejelentkezni.

A pénzügyminiszter észrevételei szerint a vállalkozási nyereségadó által adott preferencia célja a magántőkék termelésbe való bevonásának ösztönzése volt, a rendelkezés azokat a gazdálkodási formákat kedvezményezi, amelyek jelentős mértékben tömöríthetnek magánbefektetéseket. A kedvezmény egy hamarosan véget érő átmeneti periódusra volt igénybe vehető.

Az Alkotmánybíróság az ügyben szóbeli bizonyításfelvétel során meghallgatta a panaszos Ügyvédi Kamara és a Pénzügyminisztérium képviselőjét. A meghallgatás során tisztázódott egyértelműen, hogy 1991. év folyamán az ügyvédi szervek nem szorultak a kedvezményre, mert őket az adó egyáltalán nem terhelte (50% sem), 1992. évben viszont ilyen kedvezményre senki sem támaszthat új igényt, az csak a szerzett jog alapján illeti meg az előzőleg kedvezményezetteket 1992-93-as években is.

II.

Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak.

Az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó intézkedésekkel segíti. Ezen alkotmányos rendelkezés szempontjából sem a jogegyenlőség, sem az esélyegyenlőség fogalma nem értelmezhető a tevékenységtől elvonatkoztatott módon. A diszkrimináció tilalma sem abszolút jellegű. A megkülönböztetés akkor tiltott, ha a jog nem azonos tekintettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok nem azonos mértékű figyelembevételével határozza meg a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait.

Az adórendszernek a gazdasági átalakulást ösztönző és követő átalakítása már több éve folyamatban van. Ezen átalakulási folyamatban átmeneti rendelkezés a társasági adóról szóló törvény indítvány által támadott 19. § (4) bekezdése, amely az 1991. december 31-ig megszerzett adókedvezmény jogán még az 1992. és 1993. években is igénybe vehető kedvezményt ad.

Az Alkotmánybíróság szükségesnek tartja annak hangsúlyozását, hogy az adókedvezményhez való jog nem alkotmányos alapjog. A korábbi jogszabályok alapján szerzett adókedvezményre jogosultak javára tett pozitív diszkrimináció nem minősíthető alkotmányellenesnek, mert átmeneti jelleggel végsősoron éppen az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésének megfelelő jogegyenlőség megvalósulását és az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó intézkedés.

Nem ütközik a támadott rendelkezés az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés szerinti diszkrimináció tilalmába sem, mivel a kedvezmény igénybevételét 1991-ben minden, a csoport jellemző ismérveinek megfelelő adóalanynak megadta, 1992-ben pedig senki sem igényelhet ilyen kedvezményt az adófizetési kötelezettség alá kerülők közül.

A jogszabályok utólagos alkotmányossági vizsgálata keretében az Alkotmánybíróság feladata annak tisztázása, hogy a vizsgált jogszabály összhangban áll-e az Alkotmány rendelkezéseivel. Nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe annak meghatározása, hogy a jogalkotó az összhangot milyen eszközökkel valósítja meg, amíg konkrét alkotmányos jogot a rendelkezés nem sért.

III.

Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet az Alkotmánybíróság akkor állapít meg, ha a jogalkotó szerv jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő (1989. évi XXXII. tv. 49. §). Az indítvány által támadott törvényi rendelkezéssel kapcsolatban nincs olyan jogalkotó szerv jogszabályi felhatalmazásából származó jogalkotói feladat, amelyet teljesíteni kellett volna. Az, hogy a jogalkotó az adókedvezmény alanyainak körét nem az indítványozó kívánságának megfelelően határozta meg, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításának alapja nem lehet.

Az indítvány által támadott törvényi rendelkezés - átmeneti idő beiktatásával -a jogegyenlőség megvalósulását és az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölését célzó és e cél elérését segítő intézkedésnek minősíthető. Sem a jogszabály alkotmányellenességének, sem mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességnek megállapítására nem volt alap, azért az indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.

Budapest, 1992. november 9.

Dr. Sólyom László s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Herczegh Géza s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szabó András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János s. k.,

előadó alkotmánybíró