BH 2019.11.307 Nem kötelezhető a víziközmű-szolgáltató mindaddig a közüzemi szerződés megkötésére az ingatlan új tulajdonosával, amíg a fogyasztási helyet lejárt határidejű, vagy vitatott díjtartozás terheli, függetlenül attól, hogy az igénybejelentő az ingatlan tulajdonjogát származékos, vagy eredeti szerződésmóddal (árverés útján) szerezte meg [2011. évi CCIX. tv. (Vksztv.) 51. §, 53. § (1) bek., 58. § (1) bek., 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (Vvhr.) 55. § (3) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A perben nem álló fogyasztó 2016. október 13. napján árverési vétel útján szerezte meg a perbeli ingatlan tulajdonjogát. Ezt követően kérelmet terjesztett elő a felperesnél, amelyben az ingatlanon fennálló vízkorlátozás megszüntetését, a közszolgáltatási szerződés megkötését és a nyilvántartott, a korábbi tulajdonos által felhalmozott víztartozás korábbi tulajdonos felé történő érvényesítését kérte. A felperes a kérelem teljesítését elutasította azzal az indokkal, hogy a perbeli ingatlanon lévő felhasználási helyen lejárt határidejű tartozás áll fenn.

[2] A felperes az ingatlan korábbi tulajdonosával szemben fennálló követelése egy részét fizetési meghagyásos eljárásban érvényesítette. A jogerős fizetési meghagyás alapján végrehajtást nem kért. A felhalmozott víztartozás összege 2017. augusztus 2-án 227 056 Ft és késedelmi kamata, valamint 9779 Ft költség volt.

[3] A fogyasztó kezdeményezésére indult eljárásban az alperes ajánlásában a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a továbbiakban: Fgy. tv.) 18. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó 32. § b) pontja alapján ajánlotta, hogy a felperes kösse meg a közszolgáltatási szerződést a fogyasztóval, és a szolgáltatás korlátozását szüntesse meg a fogyasztási helyen.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[4] A felperes keresetében kérte, hogy a bíróság az alperes fenti ajánlását helyezze hatályon kívül. Arra hivatkozott, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:256. § (1) bekezdése alapján a szolgáltatás nyújtására közszolgáltatási szerződés alapján köteles, azonban a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vvhr.) 55. § (3) bekezdésének kógens rendelkezése szerint az igénybejelentést el kell utasítania, ha az adott felhasználási helyen lejárt határidejű vagy vitatott díjtartozás áll fenn. Ezzel azonosan rendelkezik a 2015. február 16. napjától hatályos, a honlapján közzétett Üzletszabályzata 4. számú mellékletének 3.2. pontja is. Utalt továbbá a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a továbbiakban: Vksztv.) 51. § (5) bekezdésére és 58. § (1) bekezdésére, amely rendelkezéseken a vízszolgáltatás korlátozása alapul. Jogi álláspontja szerint a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 137. § (1) bekezdésében írt rendelkezés kizárólag dologi jogokra vonatkozik, ezért a kötelmi jellegű igény fennmaradt, és az az új tulajdonosra is kihat.

[5] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását az ajánlatban írt indokok alapján kérte. Megítélése szerint a fogyasztó az ingatlant árverési vétel útján, a Ptk. 5:41. § (4) bekezdésére figyelemmel tehermentesen szerezte meg. Ezt az érvelését támasztja alá a Vht. 137. § (1) bekezdése is. E jogszabályhelyek nem tartalmaznak sem megkülönböztetést, sem szűkítést arra vonatkozóan, hogy a harmadik személy követelése dologi vagy kötelmi jellegű-e. Alaptalan a felperes kötelmi igényre történő hivatkozása a fentieken túl azért is, mert annak kötelezettje nem a fogyasztó, hanem a korábbi szerződő fél. A követelés behajtása felperes feladata és kockázata, azonban azt meg sem kísérelte.

[6] Az alperes hivatkozott arra is, a fogyasztó az ingatlan-nyilvántartásba be nem jegyzett követelésről nem is tudott volna tájékozódni. Analógiaként utalt továbbá a Ptk. 5:42. §-ára, amely szerint, ha az állam bírósági vagy hatósági határozattal kártalanítás nélkül szerez tulajdonjogot, a dolog értékének erejéig felel a volt tulajdonosnak a tulajdonszerzéskor jóhiszemű személlyel szemben fennálló kötelezettségeiért, de csak akkor, ha a jogosult a volt tulajdonos vagyonára végrehajtást vezetett és a végrehajtás során a követelés nem nyert kielégítést.

Az első- és másodfokú ítélet

[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperes ajánlását hatályon kívül helyezte. Az indokolásban foglaltak szerint a Vht. 137. § (1) bekezdése és a Ptk. 5:41. § (4) bekezdése értelmében a korlátozásmentes tulajdonszerzés a dologi jogi igények alóli mentességre vonatkozik. A víziközmű használat lehetősége azonban nem dologi jog, az szerződésen alapul, és a Vvhr. 55. § (3) bekezdés e) pontja szerint a víziközmű-szolgáltató az igénybejelentést mérlegelési lehetőség nélkül köteles elutasítani, ha az adott felhasználási helyen lejárt határidejű díjtartozás áll fenn.

[8] Az elsőfokú bíróság megalapozatlannak találta az állam tulajdonszerzésére vonatkozó szabályokkal kapcsolatos érvelést, mert az államra mint a polgári jogi jogviszonyok alanyára vonatkozó speciális rendelkezések - e jellemzőiknél fogva - az általános szabályok analógia útján történő értelmezéséhez nem szolgálhatnak alapul.

[9] Az alperes fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította.

[10] Határozata indokolásában rögzítette, hogy a Ptk. 6:256. § (2) bekezdése szerint a szolgáltatót szerződéskötési kötelezettség terheli. A közüzemi szolgáltatások nyújtása polgári jogi természetű, részletszabályait ágazati jogszabályok jórészt kógens rendelkezései tartalmazzák. Az ítélőtáblának elsődlegesen abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a hatósági árveréssel szerző fogyasztó az ingatlant kötelmi jogi szempontból tehermentesen szerezte-e meg, alkalmazhatóak-e rá a Vksztv. és a Vvhr. hivatkozott, differenciálást nem tartalmazó rendelkezései.

[11] Az eredeti és a származékos tulajdonszerzési módok között az különbség, hogy míg a származékos szerzésmódoknál szükségképpen jogelődről és jogutódról van szó, addig az eredeti szerzésmódoknál a jogutódlás fogalmilag kizárt. A perbeli esetben nem volt vitás, hogy a fogyasztó árverési vétel útján szerezte meg az ingatlan tulajdonjogát, amely eredeti szerzésmódnak minősül. Eredeti tulajdonszerzési módnál a Ptk.-ban meghatározott főszabálytól eltérően a tulajdonszerzésre vezető eljárást szabályozó jogszabály, a Vht. kifejezetten meghatározza, hogy az ingatlant az új tulajdonos vonatkozásában milyen harmadik személyt illető dologi jogok terhelhetik. A kötelmi jogi igények esetében is a Ptk. főszabálya érvényesül, azaz a korábbi tulajdonostól függetlenül válik tulajdonossá az új tulajdonos, ami egyben azt is jelenti, hogy teher- és korlátozásmentes tulajdonjogot szerez. Ez esetben is vizsgálandó, hogy a hatósági árverésen történő tulajdonszerzésre vezető eljárásjogi kereteket meghatározó jogi normák a kötelmi terhekre tartalmaznak-e a főszabálytól eltérő rendelkezéseket. Az ítélőtábla ilyennek ítélte a Vht. 141. §-ában a lakott ingatlan árverésére vonatkozó szabályozást, amely vonatkozásában kiemelte, hogy arról az árverési vevőt értesíteni kell, továbbá ez a körülmény az árverési vételárra is kihatással van.