BH 2020.12.365 A méhekre veszélyes növényvédő szerrel történő permetezés fokozott veszéllyel járó tevékenység, a kártérítő felelősséget megalapozó jogellenesség, a kár, valamint a kettő között fennálló releváns ok-okozati összefüggés meglétének a bizonyítása ez esetben is a károsultat terheli. Kártérítő felelősség hipotetikus (feltételezett) vagy alternatív okozatosságra nem alapozható [1959. évi IV. tv. (régi Ptk.) 345. § (1) bek.].

Pertörténet:

Zalaegerszegi Járásbíróság P.20398/2013/145., Zalaegerszegi Törvényszék Pf.20792/2018/6., Kúria Pfv.20880/2019/4. (*BH 2020.12.365*)

***********

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperesek a méhészeteikben 2011. április 18-án jelentős méhpusztulást tapasztaltak. A vegyszeres növényvédelmi munka következményeként vélelmezett méhelhullás kapcsán indult hatósági eljárásban az elhullott méhekből és az alperesnek a méhek röpkörzetében fekvő almáskertjeiben az aljnövényzetből, a virágzó almafák leveleiből, virágaiból vett mintákban a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatósága (továbbiakban: ÁDI) permetszer hatóanyagként alkalmazott, a méhekre kifejezetten mérgező klórpirifoszt mutatott ki, a mennyiség azonban nem érte el a méhekre halálos letális dózist. Más vizsgálat az I. és az V. rendű felperes méhmintáiban a méhekre nagyságrendekkel veszélyesebb klotianidin hatóanyagot is kimutatott.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[2] A felperesek a keresetükben az alperes kötelezését kérték együtt 8 959 332 forint káruk megtérítésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 345. § (1) bekezdése alapján. Az alperes károkozó magatartását abban jelölték meg, hogy a méhészeteik röpkörzetében lévő almáskertjeiben klórpirifosz tartalmú permetezőszert használt, amely méhcsaládjaik elpusztulását okozta.

[3] Az alperes az ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Az első- és másodfokú ítélet

[4] Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította. Indokolásában rögzítette, hogy a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 3. § (3) bekezdése szerint tájékoztatta a felpereseket a bizonyítási teherről és kötelezettségről: a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján bizonyítaniuk kell, hogy a méhcsaládok elpusztulását az alperes okozta a klórpirifosz hatóanyagú permetszer használatával (ok-okozati összefüggés). Önmagában ugyanis annak használata nem értékelhető károkozó magatartásként, az alperes kárfelelőssége csak akkor állapítható meg, ha a klórpirifosz olyan koncentrációban mutatható ki a növény- és méhmintákban, amely bizonyosan a méhek pusztulását okozta. A perben kirendelt két igazságügyi szakértő közül dr. L. G. szakértő szerint a méhmintákból kimutatott klórpirifosz-koncentráció önmagában méhpusztulást nem okozhatott. Dr. M. T. Gy. szakértő szerint valószínűsíthető, hogy a méhek pusztulását klórpirifosz okozta. Mindkét szakértő szerint a méhekre a klotianidin jóval veszélyesebb. A klórpirifosz-koncentráció 137 mg/kg értéken éri el a növényekben az LD50, méhekre halálos letális dózist. Az ÁDI által, a növénymintákból kimutatott eredményeket tehát ezen értékből kiindulva kellett értékelni. A legmagasabb érték az a.-i gyümölcsöskertből vett és a mérgezést követő napon lefagyasztott mintából kimutatott 5,868 mg/kg volt. A két szakértő egyező véleménye szerint egy nap alatt a klórpirifosz-koncentráció oly mértékben nem szívódhat fel, hogy az több nagyságrendű eltérést eredményezzen az LD50 mértékhez képest (140. számú jegyzőkönyv). Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a növényi mintákból kimutatott klórpirifosz-koncentráció alapján bizonyossággal megállapítható, hogy az alperes permetezése a méhek pusztulásához nem vezethetett. A felperesek nem tudták azt bizonyítani, hogy az alperes növénymintáiban talált klórpirifosz-koncentráció okozta kétséget kizáróan a méhpusztulást, következésképpen a károkozó magatartás és a kár bekövetkezése közötti okozati összefüggés nem állapítható meg, arra is figyelemmel, hogy a per adatai szerint a méhek röpkörzetében több mezőgazdasági tevékenységet folytató gazdaság, illetőleg vállalkozás található. Ebből következően nem zárható ki az, hogy a méhek elhullásának időszakában más virágzó (cseresznye, alma, repce) növénykultúrákban használtak olyan dózisban akár klórpirifosz, akár klotianidin-tartalmú permetszert, amely nagyobb valószínűséggel okozhatta a méhpusztulást.

[5] A másodfokú bíróság a felperesek fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indokolása szerint a fellebbezés kizárólag a bizonyítékok elsőfokú bíróság általi mérlegelését támadta, azonban az okszerű mérlegeléssel megállapított tényállás a másodfokú bíróságot is köti, nincs lehetőség felülmérlegelésre (BH 2013.119.). Márpedig az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat okszerűen, a Pp. 206. §-a rendelkezéseinek megfelelően mérlegelte. A szakvéleményekből egyértelmű, hogy a méh- és növénymintákon kimutatott klórpirifosz hatóanyag-tartalom nagyságrendekkel kisebb annál, mint ami azonos időben és röpkörzetben a méhek tömeges elhullását okozhatta. Az együttes meghallgatásukkor mindkét szakértő megerősítette, hogy a méhekre a klórpirifosz letális dózisa 137 mg/kg, ugyanakkor a mintákból kimutatott legmagasabb koncentráció 5,868 mg/kg volt, a mintában a hatóanyag-koncentráció pedig 1 nap alatt - ami a mintavétel és a bevizsgálás között eltelt - nagyságrenddel nem csökkenhet [140. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv 2. oldal]. Dr. M. T. Gy. szakértő által hivatkozott szakirodalom szerint a dózisban 1 nap alatt legfeljebb 38,7% csökkenés következhet be, ezért dr. L. G. szakértő véleménye szerint a klórpirifosz mint méhelhullást kiváltó ok valószínűtlen, dr. M. T. Gy. szakértő pedig csupán valószínűsítette a klórpirifosz miatti pusztulást. A másodfokú bíróság a szakértők együttes meghallgatása alapján - összhangban az elsőfokú bírósággal - megállapította, hogy a szakértők közös véleménye a méhpusztulás okáról csupán a valószínűség szintjén mozog, nem tudták azt kijelenteni, hogy a méhelhullást bizonyossággal mely anyag okozhatta. A szakértők egybehangzóan adták elő azt, hogy azon két méhészet esetében, ahol a méhhullákból klotianidin kimutatható volt, sokkal nagyobb valószínűséggel lehetett ez a hatóanyag a méhpusztulás oka, mint a klórpirifosz. A méhek röpkörzetében található területekről mintavételezés nem történt, következésképpen a kimutatott klórpirifosz-koncentráció alapján teljes bizonyossággal nem állapítható meg az, hogy a méhelhullást az alperes permetezése okozta, azaz az ok-okozati összefüggés fennállása az alperesi magatartás és a felpereseket ért kár között. Ahhoz pedig, hogy a bíróság a kártérítési felelősség jogalapját megállapítsa, az ok-okozati összefüggés tekintetében kétséget kizáró bizonyosság szintjét elérő bizonyítás szükséges, amely bizonyítási kötelezettségnek jelen ügyben, a bizonyítékok helyes mérlegelése eredményeképpen megállapíthatóan, a felperesek eleget tenni nem tudtak. A másodfokú bíróság a fellebbezés érvei ellenében utalt arra is, hogy a veszélyes üzemi tevékenységgel okozott kár megállapításához is szükséges annak kétséget kizáró bizonyítása, hogy a károkozó magatartás (veszélyes üzem), illetőleg a kár bekövetkezte között fennáll az ok-okozati összefüggés. Az általános és a veszélyes üzemi kárfelelősség csupán a felelősség kimentésében különbözik.