334/D/2003. AB határozat

alkotmányjogi panasz tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a 2003. június 30-ig hatályban volt, a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 322. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 507. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 322. §-a, valamint a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 507. §-a nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. Az Alkotmánybírósághoz alkotmányjogi panasz érkezett a 2003. június 30-ig hatályban volt, a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: régi Be.) 322. §-a és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 507. §-a alkotmányellenességének megállapítására és ex tunc hatályú megsemmisítésére.

Az indítvány megfelel az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaknak.

2. Az indítványozó álláspontja szerint a régi Be. és a Be. azonos tartalmú, magánvádas ügyben a magánvádló tárgyaláson történő mulasztásához a vádelejtés következményét kapcsoló rendelkezései alkotmányellenesek. Álláspontja szerint a támadott törvényhelyek sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő jogbiztonság követelményét, ellentétben állnak a 7. § (1) bekezdésében rögzített, a nemzetközi jogi kötelezettség tiszteletben tartására vonatkozó, valamint a 8. § (1) bekezdése szerinti, az alapjogok védelmét előíró rendelkezésekkel. Tartalmuk sérti továbbá az 59. § (1) bekezdésében oltalmazott, a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, a magántitkok és a személyes adatok védelméhez való jogot, s beleütközik a 70/A. § (1) bekezdése szerinti diszkrimináció tilalmába.

Az indítványozó részletesen nem indokolta, hogy az Alkotmány általa hivatkozott rendelkezései a támadott törvényhelyekkel pontosan milyen összefüggésben állnak. Indítványából csupán az következtethető ki, hogy diszkriminatívnak tartja a magánvádlónak a tárgyaláson való jelenlétére vonatkozó törvényi kötelezettséget, mivel a közvádlóként eljáró ügyész részvétele sem kötelező minden ügyben.

II.

Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezések a következők:

1. Az Alkotmány rendelkezései:

"2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam."

"7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját."

"8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége."

"59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti."

2. A régi Be. támadott rendelkezése:

"322. § Ha a magánvádló a tárgyaláson nem jelenik meg és kellően nem menti ki magát, illetőleg őt azért nem lehetett megidézni, mert lakcímének megváltozását nem jelentette be, úgy kell tekinteni, hogy a vádat elejtette."

3. A Be. támadott rendelkezése:

"507. § Ha a magánvádló a tárgyaláson nem jelenik meg, és magát alapos okkal, előzetesen, haladéktalanul nem mentette ki, illetőleg őt azért nem lehetett megidézni, mert lakcímének megváltozását nem jelentette be, úgy kell tekinteni, hogy a vádat elejtette."

III.

Az indítvány megalapozatlan.

1. Az Alkotmánybíróság a magánvádas eljárás alkotmányos összefüggéseit már több határozatában, eltérő alkotmányi rendelkezésekkel összefüggésben vizsgálta. Megállapította, hogy: "A demokratikus jogállamban a büntető hatalom az állam - alkotmányosan korlátozott - közhatalmi jogosítványa a bűncselekmény elkövetőinek büntetőjogi felelősségre vonására. Ebben a büntetőjogi rendszerben a bűncselekmények a társadalom jogi rendjének sérelmeként szerepelnek s a büntetés jogát az állam gyakorolja. A bűncselekmények ténylegesen okozhatnak magánsérelmet, azonban a társadalom, a jogrend megsértéseként való értékelésük vezetett az állam büntető hatalmához, az állami büntetőmonopóliumhoz. [...]

A bűncselekmény sértettjének az elkövető megbüntetésével kapcsolatos kívánsága csak korlátozott mértékben játszik szerepet. A magánvádas ügyeknél az egyébként alkotmányos alapjogokat sértő bűncselekmények miatt (pl. rágalmazás, becsületsértés, magántitok megsértése, levéltitok megsértése) az állam a büntető igény érvényesítését jelentős mértékben átengedi a sértettnek[...]." [40/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 288 - 291.]

A 34/B/1996. AB határozatban az Alkotmánybíróság meghatározta a magánvádlói pozíció alkotmányos tartalmát, rámutatva a magánvád és a közvád intézményének különbözőségére. "A magánvádra üldözendő bűncselekmények miatti eljárás megindítását és lefolytatásának szorgalmazását a törvény a sértettre bízza. A sértett magánvádlói kezdeményezésére a bíróság az eljárást megindítja, a vádképviselet körében a sértett gyakorlatilag a közvádló vádképviseleti jogaival azonos jogokat gyakorol. [...]

A 'vádló' oldaláról megközelítve a kérdést a közvádas és magánvádas ügyek közötti különbség abban áll, hogy az ügyész a vádemelés, a vádképviselet során a közérdeket is képviseli és közvádlói funkciójának gyakorlása során az ügyészi szakmai felelősség követelményeit is szem előtt tartva köteles eljárni. A magánvádlóként fellépő sértett az ügyész általános feladataiból következő kötelezettségeket természetszerűleg nem teljesít. Ennél fogva jogai és kötelezettségei az ügyészétől eltérnek, szerepük azonossága a vádfunkció teljesítéséből adódik."

Kitért arra is az Alkotmánybíróság, hogy a magánvádlóként eljáró sértett korlátozottabb lehetőségeit a Be. messzemenően figyelembe veszi, amikor pozíciójának erősítése végett a hatóságokra folyamatos tájékoztatási, figyelemfelhívási kötelezettséget is ró, sőt egyes esetekben a bíróságot a hivatalból való eljárásra is kötelezi (pl. az ismeretlen elkövető és a bizonyítékok beszerzése érdekében a nyomozás elrendelése) (ABH 2001, 849, 853.).

2. A magánvádló és a magánvádas eljárásban a terhelt helyzete, a magánvádas eljárás lefolytatása a fentieken túlmenően is számos tekintetben kíván az általánostól eltérő szabályozást. A jogi jártassággal (többnyire) nem rendelkező sértett eljárásjogi helyzetének megkönnyítése éppenúgy kívánalom, mint a terhelt jogainak védelme érdekében az, hogy a magánvádló a számára biztosított jogokat megfontoltan és körültekintően gyakorolja, a bíróság terhei és az igazságszolgáltatás működése pedig ésszerű keretek között maradjanak.

Büntetőügyekben "a bíróság igazságszolgáltatási tevékenységének előfeltétele a törvényes vád megléte." A bíróság elsőként hivatalból azt vizsgálja, hogy a vádnak megvannak-e a büntetőeljárási törvényben meghatározott alaki és tartalmi kellékei. [részletesen: 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 105.] A bíróság a magánvádas eljárásban is vádhoz kötötten jár el, s a terhelt szempontjából, ezekben az ügyekben is a tisztességes eljárás része a védekezésének keretet adó vád ismerete. A magánvádas eljárásokban viszont nincs vádirat, sem vádindítvány, ezt a formai kötöttségek nélküli és a Be.-ben tartalmilag is csupán minimális kritériumokkal körülírt feljelentés helyettesíti. A bíróság csak a magánvádló személyes meghallgatásával tisztázhatja tehát a törvényes vád kereteit.

Mindemellett a jogalkotó figyelemmel volt arra a realitásra is, hogy a magánszférába történő büntetőjogi beavatkozás egyes esetekben nem a leghatékonyabb módja a sértett és terhelt közötti konfliktus megoldásának [részletesen: 40/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 288, 289.]. Ezt nem csupán akkor vette tekintetbe, amikor a magánvádas bűncselekmények esetén kizárólag a sértettre bízta annak eldöntését, hogy kívánja-e a büntetőjogi beavatkozást, hanem akkor is, amikor az eljárás részévé és a bíróság kötelességévé tette az érintettek békítésének folyamatos megkísérlését. Mindezen körülmények pedig a tárgyaláson megkívánják a magánvádló személyes jelenlétét.

3. Az Alkotmánybíróság már számos határozatában értelmezte a diszkrimináció tilalmára vonatkozó 70/A. § (1) bekezdésének rendelkezéseit. Rámutatott arra, hogy "az Alkotmány e rendelkezése a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelmény. A diszkrimináció tilalma elsősorban az alkotmányos alapjogokra terjed ki: »[A]bban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti«. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281-282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203-204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138-140.; stb.]" [összefoglalóan: 2/2000. (II. 25.) AB határozat, ABH 2000, 25, 34.]

A fentiekre figyelemmel az azonos eljárási (vádlói) pozíció ellenére a közvádló és magánvádló nem alkotnak homogén csoportot. A közvádlóként eljáró ügyész alkotmányos kötelezettsége az állam büntetőjogi igényének érvényesítése. A sértett számára - a törvényben megszabott esetekben - az eljárás kezdeményezése csupán jogosultság. Az eltérő szabályozásban csupán a kétféle vádpozícióban meglévő, szükségképpeni különbözőségek tükröződnek. A közvádló alkotmányi kötelezettsége a szigorú tartalmi és formai szabályokhoz kötött vádemelés és vádképviselet, melynek során a szakmai felelősség szabályainak terhe mellett a közérdeket képviseli [részletesen: 42/2005. (XI. 14.) AB határozat, ABH 2005, 504, 519.]. A magánvádló szabad belátásán múlik, hogy szorgalmazza-e az eljárás lefolytatását, a vádért sem alkotmányi, sem szakmai értelemben felelősséget nem visel. A csoportazonosság hiánya miatt a magánvádló hátrányos megkülönböztetése nem jöhet szóba.

A kétféle vád azonban nem eredményezhet alapvető különbséget a terhelt eljárási helyzetében, minek folytán a magánvádas eljárásnak is meg kell felelnie mindazon alkotmányi követelményeknek, amelyek a büntetőeljárás szabályozásával szemben általában fennállnak. Ugyanakkor a magánvádas eljárásban alkotmányosan is elfogadható célok (a sértett és a terhelt vitájának minél békésebb rendezése, a büntetés alkalmazásának lehetőség szerinti elkerülése, illetőleg a feleslegessé váló eljárás minél előbbi megszüntetése) a közvádas ügyektől eltérő szabályozást tesznek szükségessé. Ennek egyik eleme a magánvádló személyes részvételre való kötelezése.

Utal rá az Alkotmánybíróság, hogy a személyes megjelenés elmulasztása a magánvádló számára elhárítható következményekkel jár. Vétlensége esetén - a méltányosság követelménye szerint elbírálandó - igazolási kérelmet nyújthat be, amellyel megakadályozhatja az eljárásnak az ügy érdemi elbírálása nélküli lezárását.

A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt -mind a Be. mind a régi Be. vonatkozásában - elutasította.

Megállapította továbbá, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 8. § (1) bekezdése, továbbá az 59. § (1) bekezdése, valamint a támadott rendelkezések között nincs összefüggés, ezért az alkotmányjogi panaszt ebben a tekintetben is elutasította.

4. Az indítványozó - ugyancsak indokolás nélkül - a támadott rendelkezések nemzetközi szerződésbe ütközésére is hivatkozott. Jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközése vizsgálatának indítványozására azonban - az Abtv. 21. § (3) bekezdése értelmében - jogosultsággal nem rendelkezik. Ezért az Alkotmánybíróság - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § c) pontjára (ABH 2003, 2065.) is figyelemmel - a régi Be. 322. §-ának és a Be. 507. §-ának nemzetközi szerződésekbe ütközése vizsgálatára irányuló alkotmányjogi panaszt érdemi vizsgálat nélkül visszautasította.

Budapest, 2006. december 18.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke,

az aláírásban akadályozott

Dr. Kukorelli István

alkotmánybíró helyett

Dr. Paczolay Péter s. k.,

alkotmánybíró