Tippek

Önnek 2 Jogkódexe van!

Két Jogkódex, dupla lehetőség! KISFILMÜNKBŐL fedezze fel a telepített és a webes verzió előnyeit!

Bővebben

BH-kban bírónévre, ügytárgyra

keresés: a BH-k címébe ezt az adatot is beleírjuk. Bővebben

Bíró, ügytárgy keresése

A keresőmezőbe Írjon be bírónevet, az ügyre jellemző kulcsszót (pl. az ügytárgy részletét).

Válogasson a megjelenő gyorstalálatokból.

Bővebben

42/2005. (XI. 14.) AB határozat

3/2004. BJE büntető jogegységi határozat, valamint a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály, valamint jogegységi határozat alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában - dr. Harmathy Attila és dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybírák különvéleményével - meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak - az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése és az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontja alapján utólagos alkotmányossági vizsgálat tárgyává tett - 3/2004. BJE büntető jogegységi határozata alkotmányellenes, ezért azt e határozat kihirdetése napjával megsemmisíti.

2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 51. § (1) bekezdése és 53. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

A legfőbb ügyész az állam vagyoni sérelmét okozó bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás tekintetében a sértett fogalmát és a pótmagánvád lehetőségét meghatározó büntetőeljárási rendelkezések alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-ának b) pontja alapján. A pótmagánvád intézménye a bűncselekmény sértettjének joga arra, hogy a bíróság előtt az ügyész helyett a vádló pozíciójába lépjen, ha az ügyész a büntetőeljárást nem kívánja megindítani (a feljelentést elutasítja), a már megindult eljárásban nem kíván vádat emelni (az eljárást megszünteti vagy a vádemelést részben mellőzi), avagy a vádat nem kívánja tovább képviselni (a vádat elejti) .

1. Az indítványozó azzal fordult az Alkotmánybírósághoz, állapítsa meg, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényben (a továbbiakban: Be.) a sértett eljárási fogalmát meghatározó 51. § (1) bekezdés, ennek következtében pedig a sértett számára pótmagánvádlói fellépést biztosító 53. § (1) bekezdés alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket pro futuro hatállyal semmisítse meg. Az indítványozó a sérelmezett szabályozást az Alkotmánynak a legfőbb ügyész és az ügyészség feladatait meghatározó 51. § (1) és (2) bekezdésével, a tulajdoni formák védelmére, illetve az állami tulajdonra vonatkozó 9-11. §-ával, valamint az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények bíróság előtti érvényesíthetőségét meghatározó 70/K. §-ával összefüggésben találta alkotmányellenesnek. Az indítványozó az Alkotmány 70/K. §-ra visszavezetett pótmagánvád intézményét nem kifogásolta, "feltéve, ha annak módja nem sért alkotmányos jogokat, nevezetesen, ha nem vonja el az ügyész közvádlói hatáskörét, s nem csorbítja ezáltal az állampolgári alapjogokat védő feladatait."

Az indítványozó álláspontja szerint "állam, mint valamennyi jogvédte érdekének közvetlen hordozója (entitás), sajátos személyként válik a büntetőeljárás résztvevőjévé. Személyisége nem természetes, nem is jogi, hanem közhatalmi jellegű. Ez akkor is irányadó szempont, ha vagyoni jogviszony alanyaként éri közvetlen sérelem." Az állam történetileg kialakult és alkotmányosan is rögzített büntető monopóliumából következik, hogy az állam büntetőjogi igényének érvényesítése elsősorban közérdek, amelyre az Alkotmány 51. §-ának (1) bekezdése az ügyészt kötelezi. A sértettnek a Be. 51. § (1) bekezdésben megállapított fogalma, ebből következően pedig a pótmagánvádhoz való jognak a Be. 53. § (1) bekezdése szerinti meghatározása azért sérti az állam kizárólagos büntetőjogi igényének alkotmányos elvét, mert nem tükrözi, hogy a pótmagánvádhoz való jog csak a magánérdek érvényesítésének eszköze lehet. Véleménye szerint a Be. 51. § (1) bekezdése akkor elégítené ki az alkotmányosság követelményét, "ha világossá tenné: a (2) bekezdésben felsorolt sértetti jogok gyakorlója nem lehet az állam, mint entitás, hanem csak természetes, vagy jogi személy. Ezért az (1) bekezdés által megállapított ismérvek között ennek a korlátozásnak szerepelnie kellene." E hiány következtében a szabályozás nem fejezi ki azt az alkotmányos prioritást, amely az állam büntetőjogi igényének érvényesítése során az ügyészt illeti meg a pótmagánvádlóval szemben. "A büntetőeljárási jog akkor alkotmányos, ha minden szempontból félreérthetetlenné teszi: a pótmagánvádló fellépése sohasem a közérdek érvényesítése, hanem csupán az Alkotmány 70/K. §-ában biztosított igényé [...]". "Amikor a bűncselekmény a Magyar Köztársaság alapvető érdekeit közvetlenül sérti, vagy veszélyezteti, az államot, mint sértettet megillető valamennyi jogot az ügyész gyakorolja a büntetőeljárásban, mert ilyen esetekben a köz- és magánérdek kategóriái szerint különbséget tenni nem lehet. Ekkor a pótmagánvádló fellépése fogalmilag kizárt, de ezt a Be. megalkotásakor a törvényhozó nem ismerte fel."

2. A legfőbb ügyész a Be. rendelkezései mellett külön indítványozta a Legfelsőbb Bíróság 3/2004. BJE számú büntető jogegységi határozata (a továbbiakban: BJE) alkotmányellenességének megállapítását és 2004. szeptember 27. napjára visszamenő hatályú megsemmisítését is. Ezen indítványi rész előkérdéseként kifejtette, hogy bár a jogegységi határozat utólagos vizsgálata "általában" nem tartozik az Abtv. 1. § b) pontja által meghatározott hatáskörbe, az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatban a jogszabály alkotmányosságának az értelmezett és alkalmazott tartalom alapján történő vizsgálatára megállapított tételek alapján a jogegységi határozat alkotmányosságának értékelése nem kerülhető el.

A BJE rendelkező részének I. pontja az indítványozó véleménye szerint ugyanazon okokból alkotmányellenes, mint amelyeket a Be. rendelkezéseivel kapcsolatban kifejtett. Alkotmányellenes a sértett fogalmának a BJE indokolása III. pontja szerint alapul vett felfogása is. A "Be. 51. § (1) bekezdésében szereplő bizonytalan tartalmú sértett-fogalomnak alkotmányos értelmezése is lehetséges, ennek ellenére a határozat az élő jog jövőbeli alakulásának alkotmányellenes útját jelöli ki. Ez viszont elzárja a lehetőségét annak, hogy a hatályos törvény alkotmányos értelmezését a jogalkotás a jövőben a jogalkalmazástól várja."

A BJE rendelkező részének II. pontja tekintetében az indítványozó kifejti: a jogegységi tanács nem tulajdonított jelentőséget annak a különbségnek, hogy a bűncselekmény folytán az államot, mint entitást közvetlenül éri-e sérelem, vagy az önálló jogi személyiséggel rendelkező szervei útján. A Be. 56. §-ának a sértett képviseletét szabályozó (3) bekezdése semmiféle rendelkezést nem tartalmaz arról, hogy a sértett államot mint entitást bármelyik szervének alkalmazottja stb. képviselhetné. Ezt a jogegységi határozat azzal kívánja áthidalni, hogy kötelező erővel kiterjeszti a képviseleti jog gyakorlására jogosultak körét, ráadásul a pótmagánvádlóra is, ami nyílt beavatkozás a jogalkotó hatáskörébe, tehát pusztán ezért is alkotmányellenes. Az "érdekkör" meghatározatlan fogalmának használata a jogbiztonság alkotmányos követelményével is ellentétes. A BJE az 56. § (3) bekezdését alkotmányellenes módon kiterjesztve írja elő az ítélkezési gyakorlat számára, hogy az ügyész helyett fogadja el bármely más állami szervtől vagy hatóságtól a vád képviseletét akkor is, ha a bűncselekmény közvetlenül az állam vagyoni érdekeit sértette vagy veszélyeztette. Ennek az iránymutatásnak a ha-tályosulása feloldaná a pótmagánvádlóként eljáró államot az ügyész közvádlói jogait korlátozó, a terhelt jogainak védelmét biztosító alkotmányos kötöttségek, és az ezzel járó felelősség alól; az ügyész közvádlói hatáskörét kínálja fel olyan állami szerveknek, amelyek nem függetlenek. Ez a jogállamiság alkotmányos alapjainak megrendítéséhez vezethet.

II.

Az Alkotmánybíróság vizsgálatában figyelembe vett rendelkezések a következők:

1. Az Alkotmány:

"9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül."

"10. § (1) A magyar állam tulajdona nemzeti vagyon.

(2) Az állam kizárólagos tulajdonának, valamint kizárólagos gazdasági tevékenységének körét törvény határozza meg.

11. § Az állam tulajdonában álló vállalatok és gazdálkodó szervezetek a törvényben meghatározott módon és felelősséggel önállóan gazdálkodnak."

"32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat.

(2) Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat."

"35. § (1) A Kormány

a) védi az alkotmányos rendet, védi és biztosítja a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait;

b) biztosítja a törvények végrehajtását;

c) irányítja a minisztériumok és a közvetlenül alárendelt egyéb szervek munkáját, összehangolja tevékenységüket;"

"47. § (2) A Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek."

"50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit."

"51. § (1) A Magyar Köztársaság legfőbb ügyésze és az ügyészség gondoskodik a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogainak a védelméről, valamint az alkotmányos rendet, az ország biztonságát és függetlenségét sértő vagy veszélyeztető minden cselekmény következetes üldözéséről.

(2) Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett.

(3) Az ügyészség közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki megtartsa a törvényeket. Törvénysértés esetén - törvényben meghatározott esetekben és módon fellép a törvényesség védelmében."

"70/K. § Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők."

2. A Be. szabályai:

"28. § (1) Az ügyész a közvádló. Az ügyész kötelessége, hogy mind a terheltet terhelő és mentő, mind a büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülményeket az eljárás minden szakaszában figyelembe vegye.

[...]

(7) Az ügyész az e törvényben meghatározott feltételek esetén vádat emel, és a bíróság előtt - a magánvád és a pótmagánvád esetét kivéve - a vádat képviseli, vagy dönt a vádemelés elhalasztásáról, illetőleg részbeni mellőzéséről. Az ügyész a vádat elejtheti vagy módosíthatja. Az ügyész az ügy iratait a bírósági eljárásban megtekintheti, és indítványtételi jog illeti meg az ügyben felmerült minden olyan kérdésben, amelyben a bíróság dönt."

"51. § (1) Sértett az, akinek a jogát vagy a jogos érdekét a bűncselekmény sértette vagy veszélyeztette."

"53. § (1) A sértett az e törvényben meghatározott esetekben pótmagánvádlóként léphet fel, ha

a) az ügyész vagy a nyomozó hatóság a feljelentést elutasította, vagy a nyomozást megszüntette,

b) az ügyész a vádemelést részben mellőzte,

c) az ügyész a vádat elejtette."

"54. § (1) Magánfél az a sértett, aki a büntetőeljárásban polgári jogi igényt érvényesít.

(2) A magánfél a terhelttel szemben azt a polgári jogi igényt érvényesítheti, amely a vád tárgyává tett cselekmény következtében keletkezett.

(3) A polgári jogi igény egyéb törvényes úton való érvényesítését nem zárja ki, hogy a sértett magánfélként nem lépett fel.

(4) A polgári jogi igényt - a Polgári perrendtartásban meghatározott feltételek esetén - az ügyész is érvényesíti heti.

(5) Az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adóval vagy költségvetési támogatással kapcsolatban elkövetett bűncselekménnyel okozott kár megtérítése iránt az állam nevében a polgári jogi igény előterjesztésére az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal jogosult."

"56. § (1) A sértett, a magánvádló és az egyéb érdekelt - ha e törvény nem ír elő személyes közreműködési kötelezettséget - a jogait a képviselője útján is gyakorolhatja. Képviselőként meghatalmazás alapján ügyvéd vagy a nagykorú hozzátartozó járhat el.

[...]

(3) Állami szervet és gazdálkodó szervezetet a képviseletre feljogosított dolgozója, illetőleg az ügyintézésre jogosult tagja vagy alkalmazottja is képviselhet.

(4) A pótmagánvádló ügyvédi képviselete kötelező, kivéve, ha a természetes személy pótmagánvádló jogi szakvizsgával rendelkezik."

"236. § A pótmagánvádló a bírósági eljárásban - ha e törvény másképp nem rendelkezik - az ügyész jogait gyakorolja, ideértve a vádlott személyi szabadságának elvonásával vagy korlátozásával járó kényszerintézkedés elrendelésének indítványozását. A vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetését a pótmagánvádló nem indítványozhatja."

"474. § (5) Katonai büntetőeljárásnak csak közvádra van helye, magánvádra üldözendő bűncselekmény esetében a katonai ügyész jár el. A katonai büntetőeljárásban viszonvád nem emelhető. Katonai bűncselekmény miatt folytatott eljárásban nincs helye pótmagánvádnak."

3. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései:

"28. § (1) Az állam - mint a vagyoni jogviszonyok alanya-jogi személy. Az államot a polgári jogviszonyokban - ha jogszabály ettől eltérően nem rendelkezik - a pénzügyminiszter képviseli; ezt a jogkörét más állami szerv útján is gyakorolhatja, vagy más állami szervre ruházhatja át.

[...]

(3) Erre irányadó jogszabályok szerint jogi személyek az állami, önkormányzati, gazdasági, társadalmi és más egyéb szervezetek."

"31. § (1) Az állami vállalat jogi személy.

[...]

(6) Az állami vállalatot az igazgató képviseli. E jogkörét esetenként vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve a vállalat dolgozójára ruházhatja át."

"35. § Ha a jogszabály másként nem rendelkezik, az állami vállalatra vonatkozó szabályok irányadók az egyéb állami gazdálkodó szerv jogi személyiségére is."

"36. § (1) A költségvetési szerv jogi személy.

(2) A költségvetési szerv képviseletét a szerv vezetője látja el, aki e jogkörét esetenként vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve, a szerv dolgozójára ruházhatja át."

4. A 3/2004. BJE büntető jogegységi határozat:

"I. Az állam vagyoni sérelmével járó bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban helye van pótmagánvádnak minden olyan esetben, amikor annak az 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 53. §-a (1) bekezdésében meghatározott feltételei fennállanak. Nincs jelentősége annak, hogy az eljárás tárgyát képező bűncselekmény a vagyon elleni bűncselekmények (Btk. XVIII. fejezete) körében, vagy a Büntető Törvény Különös Része más fejezetében van-e elhelyezve.

II. Az államot, mint sértettet pótmagánvádlóként az a szerve képviseli, melynek érdekkörét a cselekmény érintette. Ez a szerv lehet állami vállalat (Ptk. 31. §-a), egyéb állami gazdálkodó szerv (Ptk. 35. §-a) vagy költségvetési szerv (Ptk. 36. §) . A pótmagánvádat az e szervek képviseletére jogosult személyek [Ptk. 31. §-a (6) bekezdése és 36. §-a (2) bekezdése] terjeszthetik elő."

III.

Az Alkotmánybíróságnak a jelen eljárásban - erre irányuló indítvány alapján - azt kellett eldöntenie, hogy az 1997. évi LIX. törvénnyel történő alkotmánymódosítás által az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében nevesített jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálata hatáskörébe tartozik-e. Legelőször az állapítható meg, hogy a jogegységi határozat alkotmányi megjelenését követően sem az Alkotmány, sem a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bsz.), sem az Abtv. nem szólt a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatának lehetőségéről, de annak kizárásáról sem. A jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatának lehetősége az Alkotmánybíróság által korábban már kidolgozott, alapvetően az Alkotmány 32/A. § értelmezésén alapuló feltételrendszer alapján dönthető el.

1. Az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése értelmében "Az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat." Az Abtv. 1. § b) pontja szerint az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének utólagos vizsgálata. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdésébe foglalt - a jogszabályok alkotmányossági vizsgálatára irányuló - hatáskörét több ízben értelmezte. Kimondta, hogy az Alkotmányból az Alkotmánybíróság egyetlen hatásköre következik, ti. az utólagos normakontroll, ez viszont kényszerítően, és teljeskörűen. [4/1997. (I. 22.) AB határozat, ABH 1997, 41, 49.] Kényszerítően, mert az Abtv. utólagos normakontrollra vonatkozó szabályai az Alkotmány rendelkezésén nyugszanak, így pusztán törvénymódosítással nem lehet az utólagos normakontroll hatáskörből "visszavenni". [Ezzel szemben lásd: pl. a legalább ötven országgyűlési képviselő által kezdeményezhető előzetes normakontrollt: 66/1997. (XII. 29.) AB határozatot (ABH 1997, 397.) .] Másrészt az Alkotmányból az utólagos normakontroll hatáskör teljeskörűen is következik, azaz e hatáskör valamennyi normára nézve fennáll. Az Alkotmánybíróság az utólagos normakontroll hatáskörének teljeskörű voltát is több határozatában és több aspektusból értelmezte.

1.1. A 4/1997. (I. 22.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "utólagos alkotmányossági vizsgálat tárgya lehet a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály". "Az alkotmányossági vizsgálat a szerződést kihirdető jogszabály részévé vált nemzetközi szerződés alkotmányellenességének a vizsgálatára is kiterjedhet." (ABH 1997,41.) E döntés meghatározta az értelmezett hatáskör gyakorlása során megállapított alkotmányellenesség jogkövetkezményeit is: "Az Alkotmánybíróság határozata folytán a jogalkotónak- szükség esetén az Alkotmány módosításával is - meg kell teremtenie a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját. Ennek megtörténtéig az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontja tárgyában a határozathozatalt ésszerű határidőre felfüggesztheti." (ABH 1997, 41.)

1.2.Más esetben az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll hatáskörének teljeskörű volta abban az összefüggésben merült fel, hogy az elnevezésében sem jogszabálynak, sem az állami irányítás egyéb jogi eszközének nem minősülő, de tartalmában normatív aktus felülvizsgálata is hatáskörébe tartozik. Így a 60/1992. (XI. 17.) AB határozat megállapította, hogy "a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény garanciális szabályainak mellőzésével hozott minisztériumi és egyéb központi állami szervektől származó, jogi iránymutatást tartalmazó leiratok, körlevelek, útmutatók, iránymutatások, állásfoglalások és egyéb informális jogértelmezések kiadása és az ezekkel való irányítás gyakorlata alkotmányellenes." (ABH 1992, 275.) Az Alkotmánybíróság ebben az esetben is - csakúgy mint a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály alkotmányossági vizsgálata során - meghatározta az alkalmazható jogkövetkezményt: "az informális jogértelmezés kiadása alkotmányellenes, ahhoz joghatás nem fűződik, annak semmiféle jogi kötelező ereje nincs."

1.3. A fentiek alapján megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság - alkotmányos jogállásával összhangban -az utólagos absztrakt normakontroll hatáskörét valamennyi normára (normatív tartalmú előírásra) nézve fennálló, Alkotmányból eredő (és az Alkotmány által védett) hatáskörének tekintette. Az Alkotmánybíróság esetről esetre bírálja el, hogy a vizsgálni kért rendelkezés normatív tartalmú-e, s ekképpen fennáll-e az Alkotmánybíróság hatásköre annak vizsgálatára. Megállapítható továbbá, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság hatáskör-értelmezés során az utólagos normakontroll hatáskör gyakorlásának új típusait jelölte meg, minden esetben meghatározta az értelmezett hatáskör gyakorlásakor megállapított alkotmányellenesség jogkövetkezményeit is, amely nem feltétlenül jelentette a rendelkezés (azonnali) megsemmisítését: nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály alkotmányellenessége esetén a jogalkotónak kell megteremteni a vállalt nemzetközi jogi kötelezettség és a belső jog összhangját (a megsemmisítésre irányuló eljárást az Alkotmánybíróság felfüggeszti), vagy - mint az informális jogértelme- zéseknél - az alkotmányellenesség kimondására megsemmisítés nélkül kerül sor.

Az Alkotmánybíróság a hatáskör-értelmező gyakorlatával összefüggésben hangsúlyozta: "Az Alkotmánybíróságnak saját hatáskörét értelmező határozatai éppen úgy mindenkire nézve kötelezőek, mint bármely más - köztük az ilyen értelmezéssel nyert hatáskörben hozott - határozata. Ebben az értelmezésben az Alkotmánybíróságot egyrészt az vezérli, hogy sajátos feladatának eleget tehessen; másrészt a többi alkotmánybíróság példája, amelyből az Alkotmánybíróság azokhoz a megoldásokhoz csatlakozik, amelyeket szintén az alkotmánybíráskodás feladatellátásához szükséges fejlődése követelt meg." [4/1997. (I. 22.) AB határozat, ABH 1997, 41, 49.] Az Alkotmánybíróság mindezeket jelen határozatában is irányadónak tekinti.

2. Az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata szerint az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdésébe foglalt utólagos normakontroll hatáskörben eljárva nem függetlenítheti magát attól, hogy a vizsgált jogszabály milyen tartalommal hatályosult a gyakorlatban. Figyelemmel kell lennie a norma értelmezett, alkalmazott tartalmára is.

2.1.Az 57/1991. (XI. 8.) AB határozat szerint: "az Alkotmánybíróságnak nem a normaszöveget önmagában, hanem az érvényesülő, a hatályosuló és megvalósuló normát, azaz az "élő jogot" kell az Alkotmány rendelkezéseinek tartalmával és az alkotmányos elvekkel összevetnie." E határozat szerint az alkotmányossági vizsgálatnak abból a tényből kell kiindulnia, hogy a jogszabály tartalma és értelme az, amit annak az állandó és egységes jogalkalmazási gyakorlat annak tulajdonít. Az Alkotmánybíróságnak ugyanakkor- alkotmányos jogállásából következően és az Abtv.-be foglalt egyéb hatáskörei alapján - nincs hatásköre önmagában a bírói, jogalkalmazói gyakorlat alkotmányossági vizsgálatára, csakúgy, mint az alkotmányossági problémától független önálló jogszabály-értelmezésre, s arra sem, hogy az egységes jogalkalmazás kialakítására értelmező döntést hozzon. (ABH 1991, 272, 277.) Tehát az Alkotmánybíróságnak az Alkotmányban nevesített utólagos normakontroll feladatát úgy kell ellátnia, hogy összeegyeztethető legyen a norma alkalmazott tartalmának figyelembevétele az Alkotmánybíróság hatásköri korlátaival.

2.2. Az alkotmánybírósági gyakorlatból az is megállapítható, hogy az Alkotmánybíróság védelmet biztosított (és biztosít) a bírói hatalom önálló jogszabály-értelmezésének (quasi normaalkotó tevékenységének) . Első ízben a 38/1993. (VI. 11.) AB határozat fogalmazta meg, hogy "[a] jogot" végülis a bíróságok saját értelmezésük szerint állapítják meg. [...] A csak a törvényeknek való alávetettség nemcsak a másik két hatalmi ág befolyását zárja ki tehát az ítélkezésre, hanem - az Alkotmány határai és követelményei között maradó - független, folyamatos és rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás révén is biztosítja a bírói függetlenséget." (ABH 1993, 256, 262.) A bírói hatalmi ág önálló jogszabály-értelmező tevékenységének jelentőségét hangsúlyozta az Alkotmánybíróság a 42/2004. (XI. 9.) AB határozatban is, a hatalommegosztás szempontjából. E döntés többek között rámutatott: "[a] jogalkalmazás egységességének biztosítása érdekében többféle alkotmányos megoldás lehetséges az igazságszolgáltatás rendszerén belül. Önmagában azzal a ténnyel nem sérül a jogalkotói hatalom, benne a törvényhozói hatalmi ág alkotmányos jogköre, hogy a bírói hatalom a jogszabályoknak egységesen alkalmazandó tartalmat ad. A "bírói jogalkotás", amíg az kizárólag a jogszabályok értelmezésén alapul (amíg a bírói-ítélkezési hatalom nem veszi át alapvetően és közvetlenül a jogalkotás funkcióját), nem kerül ellentétbe a hatalommegosztás elvével. Így ezen alkotmányos elv sérelme sem állapítható meg pusztán azon alapon, hogy a jogegység biztosítását a Bsz.-en kívül perjogi szabályok -jelen esetben a felülvizsgálat - is elősegítik. Mindezektől különálló kérdés a jogegységesítést szolgáló határozatok alkotmányos rendelkezéseknek való megfelelősége, amely problémával jelen eljárás nem foglalkozott." (ABH 2004, 551, 571.)

2.3. A fentiek alapján két tendencia bontakozik ki az Alkotmánybíróság határozataiban. Egyfelől a normakontroll során az "élő jog" figyelembevétele (legyen az az egységes bírói gyakorlat normává szilárdult változata, vagy azt formálisan - az Alkotmány szintjén - megteremtő, a bíróságokra kötelező jogegységi határozat), másfelől a bírói (a Legfelsőbb Bíróság-i) önálló jogszabály-értelmezés (a bírói függetlenség) alkotmánybírósági védelme. Mindezek figyelembevétele mellett a jogegységi határozat alkotmányossági felülvizsgáihatóságának problémája az Alkotmánybíróság hatásköri kérdéseihez és általános alkotmányvédelmi feladatához kapcsolódik: azaz a jogrendszer valamennyi jogszabálya, normája tekintetében biztosított legyen az alkotmányossági kontroll. Ez pedig az Alkotmány 32/A. §-án -, illetve az ezt értelmezendő, fentebb idézett alkotmánybírósági határozaton - alapuló követelmény. Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése értelmében a jogegységi határozat a bíróságokra kötelező. Az Alkotmány által biztosított kötelező erő azt is jelenti, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság a vizsgált jogi szabály hatályosuló, egységesen érvényesülő tartalmát (az "élő jogot") kívánja feltárni, nem hagyhatja figyelmen kívül az adott jogszabályi rendelkezés (rendelkezések) jogalkalmazói gyakorlat számára egységes értelmezését, a jogegységi határozat tartalmát. Az adott jogszabály (jogszabályi rendelkezés) élő tartalma: a jogegységi határozat. Így az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése alapján folytatott - valamely jogszabály alkotmányossági vizsgálatára irányuló - eljárás során, ha a jogszabályi rendelkezéshez jogegységi határozat tapad, szükségképpen a vizsgálat tárgyává válik a jogegységi határozat [még akkor is, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség jogkövetkezményeit a vizsgált jogszabályra nézve vonja le]. A normakontroll ugyanis elvégezhetetlen a jogszabály tartalmi elemzése nélkül. E vizsgálat során az Alkotmánybíróságnak esetenként kell eldönteni, hogy az alkotmányellenesség a vizsgált jogi szabályozásból fakad (s a jogegységi határozat csupán e szerint "értelmezett"), vagy alapvetően nem a jogszabályból, hanem a jogegységi határozat tartalmából. Az Alkotmánybíróságnak az alkotmányellenességet is e szerint kell megállapítania. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában alkalmazott "élő jog" teóriából, illetve az Alkotmánybíróságnak - alkotmányos jogállásából eredő - azon gyakorlatából, hogy utólagos normakontroll hatáskörébe tartozik valamennyi norma alkotmányossági vizsgálata, az következik, hogy hatáskörébe tartozik a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálata, s ha az - a törvény egyéb lehetséges értelmezési tartományától eltérően - alkotmánysértő, akkor annak megállapítása. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem a törvényhozást kell kötelezni újabb jogalkotásra (vagy a hatályos jog megsemmisítésével törvényi rendelkezések hatályvésztésére), ha önmagában nem a törvényi szövege, hanem annak kötelező erővel értelmezett tartalma [a fentebb idézett 42/2004. (XI. 9.) AB határozat szóhasználatával élve, a bírói jogalkotás: a jogegységi határozat] az alkotmánysértő. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében nevesített jogegységi határozat - a Legfelsőbb Bíróság önálló jogszabály-értelmezése folytán (amelyre a joggyakorlat egységesítése érdekében alkotmányos felhatalmazása van) - adott esetben az alapul fekvő jogszabály tartalmát bővítetheti, szűkítetheti, vagy éppen az értelmezéssel joghézagot tölthet ki. Ezért a jogegységi határozat jogsza-bálytani besorolása nélkül is - az esetről-esetre történő alkotmányossági vizsgálat eredményeként - dönthető el, hogy a jogegységi határozat önálló jogszabályi tartalommal eloldódott-e az értelmezett jogszabálytól, vagy sem. A jogegységi határozat az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése alapján válik az alkotmányossági vizsgálat tárgyává. Az Alkotmánybíróság tehát az Abtv.-ben is nevesített utólagos normakontroll hatáskörében vizsgálja felül a jogegységi határozat alkotmányosságát.

Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatára fennálló utólagos normakontroll hatáskörét a bírói hatalmi ág függetlenségének sérelme nélkül gyakorolja. Az Alkotmánybíróság tényként kezeli, hogy a jogszabály tartalma az, amit a jogegységi határozat annak tulajdonít. A jogegységi határozatban megfogalmazottak tekintetében az Alkotmánybíróság nem ad konkuráló értelmezést (pl. alkotmányos követelmény formájában); ez sértené a bírói függetlenséget.

Az Alkotmánybíróság jelen hatáskör-értelmező döntése (a jogegységi határozat alkotmányossági felülvizsgálhatósága) ugyanakkor a bírói függetlenséget szélesíti, mivel az eljáró bíró az Abtv. 38. § alapján nemcsak az alkalmazott jogszabály alkotmányossági vizsgálatát kérheti, hanem a számára kötelező valamennyi norma felülvizsgálatát.

IV.

1. A pótmagánvád a modern kontinentális államok büntetőeljárási modelljeit jellemző ügyészi vádmonopólium korrektívumának egyik formája. Eredeti rendeltetése, hogy csökkentse a monopóliumból az igazságnak megfelelő büntető felelősségre vonásra származó esetleges veszélyeket (politikai okból, szakmai tévedésből, hibás mérlegelés miatt súlyos bűncselekmények elkövetői büntetlenül maradnak a közvád hiánya miatt), ellensúlyozza a vádemelés megtagadásával, illetve a vádelejtéssel előálló, a vádhoz kötött bírósággal szemben érvényesülő ügyészi "túlhatalmat".

A pótmagánvád a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvényben vált a magyar kodifikált jog intézményévé a XIX. században uralkodó, az eljárási funkciók megosztását és a vádrendszert modellként választó büntetőjogi eszmerendszer részeként, más európai (elsősorban osztrák és skót) szabályozási tapasztalatok alapján. A sértett jogát a pótmagánvádra a büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvényt módosító 1954. évi V. törvény megszüntette, majd közel fél évszázad után a Be. ismét lehetővé tette.

Az új büntetőeljárási törvény előkészítésének koncepciójában a pótmagánvád felélesztésének gondolata nem a vádmonopólium veszélyeinek kiküszöbölésével összefüggésben fogalmazódott meg, hanem a sértett igényérvényesítési lehetőségeinek és eljárási jogainak szélesítéseként. A XX. század utolsó harmadától az ENSZ, az Európa Tanács és az Európai Unió keretében dokumentumokban fogalmazódtak meg azok a büntetőpolitikai törekvések, amelyek a bűncselekmény állam által "háttérbe szorított" szereplője: az áldozat/sértett eljárási helyzetének javítására, jogainak bővítésére irányultak. A pótmagánvád ismételt bevezetése elsősorban ezekkel a célokkal függött össze [2002/1994. (I. 17.) Korm. határozat 6. pont]. A Be.-hez fűzött indokolás ugyanakkor az igazságszolgáltatás legitimációs válságával, a közösségnek az igazságszolgáltatás elfogulatlan és pártatlan működésével kapcsolatban megfogalmazódó kételyeivel is indokolta a pótmagánvádat. Az általános indokolás "A büntetőeljárás társadalmi elismertsége, a polgárok együttműködése az igazságszolgáltatás szerveivel" című VI. pontjában a törvényjavaslat előkészítői kifejezésre juttatták azt a véleményüket, hogy a hatósági tétlenség, illetve tárgyszerűtlen eljárás talán legfontosabb korrekciós eszköze a pótmagánvád. Álláspontjuk szerint a pótmagánvádlóként való fellépésnek akkor van helye, ha a hatóság döntése mérlegelésen alapult, és a sértettnek reális lehetősége van arra, hogy a bírósági döntést kikényszerítse.

2. Az Alkotmánybíróság - eljárásának Abtv. 20. §-án és 22. § (2) bekezdésén alapuló indítványhoz kötöttsége folytán - a pótmagánvádra vonatkozó törvényi rendelkezések alkotmányossági kérdéseit az indítványozó által megjelölt körben vizsgálta.

Ebben a keretben a Be. 51. § (1) bekezdése és 53. § (1) bekezdése utólagos alkotmányossági vizsgálatánál abból a normatartalomból indult ki, amelyet a Legfelsőbb Bíróság a 3/2004. BJE számú jogegységi határozatban megállapított. A jogegységi határozat indokolása hangsúlyozza, hogy a jogegységi tanács a pótmagánvád lehetőségéről kizárólag az állam vagyoni érdekeit sértő vagy veszélyeztető bűncselekmények esetében foglalt állást. ("A jogegységi tanács leszögezi, hogy a jelen eljárás tárgya kizárólag annak a kérdésnek megvizsgálása és eldöntése, hogy az állam vagyoni sérelmével járó bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban van-e helye pótmagánvádnak," "A jogegységi tanács nem vizsgálta és nem foglalt állást azokban az esetekben, amikor a bűncselekmény az állam nem vagyoni sérelmével járt.") Az Alkotmánybíróság tehát- az indítvánnyal is összhangban - a Be. 51. § (1) bekezdése és 53. § (1) bekezdése jogegységi határozattal megállapított normatartalmának alkotmányossági szempontú elemzésére szorítkozott. Így a jelen eljárásban azt vizsgálta, hogy alkotmányosan összeegyeztethető-e a hatalmi ágak elválasztására, az állam büntető hatalmára, az ügyészség alkotmányos jogállására és az államra mint tulajdonosra vonatkozó alkotmányos tételekkel az állam vagyoni sérelmét okozó bűncselekmény bármely, eljárási jogi értelemben vett lehetséges sértettjének (költségvetési szerv, gazdasági társaság) megkülönböztetés nélküli felhatalmazása a pótmagánvádra.

3. Az indítvány elbírálásához az Alkotmánybíróság át-tekintette a hatalmi ágak elválasztását, az állam büntetőhatalmát, az ügyészség/ügyész jogállását, valamint az állam vagyoni viszonyait érintő alkotmánybírósági határozatokat, továbbá az állami tulajdon működését meghatározó jogi szabályozást.

3.1. Bár az Alkotmány az államhatalmi ágak elválasztásának elvét szövegszerűen nem tartalmazza, az az alkotmánybírósági gyakorlatban a magyar államszervezet egyik legfontosabb szervezeti és működési alapelve. Ezt bizonyítják az egyes állami szervek (hatalmi ágak) feladatát és hatáskörét leíró alkotmányi rendelkezések, az állami szervek egymáshoz való viszonyát érintő szabályok (szervezeti és eljárási garanciák), illetve az Alkotmányba foglalt összeférhetetlenségi rendelkezések. A hatalommegosztást, a hatalmi ágak elválasztásának elvét az Alkotmánybíróság a jogállam önállóan érvényesülő tartalmi elemének tekinti. [31/1990. (XII. 18.) AB határozat, ABH 1990, 136.; 53/1991. AB határozat, ABH 1991, 266.; 38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256.; 41/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 292.; 17/1994. (III. 29.) AB határozat, ABH 1994, 84.; 55/1994. (XI. 10.) AB határozat, ABH 1994,296.; 28/1995. (V. 19.) AB határozat, ABH 1995,138.; 66/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 397.; 2/2002. (I. 25.) AB határozat, ABH 2002, 41.; 50/2003. (XI. 5.) AB határozat, ABH 2003, 566.; 62/2003. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2003, 627.; 750/B/2002. AB határozat, ABH 2004, 1655.]

Az államhatalmi ágak elválasztása a demokratikus jogállamban az állam legjelentősebb funkcióinak szervezeti, hatásköri és működési elkülönülését jelenti. A hatalmi ágak közötti közjogi viszony egyrészt jelenti, hogy az egyik hatalmi ág nem vonhatja el a másik jogosítványát, másrészt azt is, hogy a demokratikus jogállamban nincs korlátlan és korlátozhatatlan hatalom, az egyes hatalmi ágak hatalmi ellensúlyt képeznek a többi hatalmi ággal szemben, ennek érdekében bizonyos hatalmi ágak szükségképpen korlátozzák más hatalmi ágak jogosítványait. Az elv lényeges elemeinek rendeltetése a hatalomkoncentráció, a korlátlan, önkényes állami hatalomgyakorlás megelőzése, a hatalmi központok kölcsönös korlátozása, egyensúlyozása és szabályozott együttműködése.

A jelen ügyben különösen irányadóak azok a határozatok, amelyek a klasszikus hatalmi ágak (törvényhozói hatalom, végrehajtói-kormányzati hatalom, bírói hatalom) elválasztásának alkotmányossági problémái mellett a hatalommegosztás elvei alapján foglaltak állást más alkotmányos szervek, így az Alkotmánybíróság, a köztársasági elnök, illetve az ügyészség közjogi jogállása kérdéseiben.

Az Alkotmánybíróság a 62/2003. (XII. 15.) AB határozatban kifejtette: az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti demokratikus jogállam megvalósulásának feltétele többek között: 1. a hatalommegosztás elve, 2. az elválasztott alkotmányos szervek együttműködési kötelezettsége, 3. az elválasztott szervek eljárási és döntési autonómiájának, döntéshozatalának kölcsönös tiszteletben tartása, 4. az Alkotmányra visszavezethető eljárási szabályok léte és betartása. (ABH 2003, 637, 645.)

3.2. A büntető igazságszolgáltatást érintő alkotmánybírósági döntések [így többek között: 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1990, 59.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat ABH, 1992, 77.; 42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 300.; 49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 372.; 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101.; 41/2003. (VII. 2.) AB határozat, ABH 2003, 430.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241.; 20/2005. (V. 26.) AB határozat, ABK 2005. május, 269. ] elvi alapja, hogy demokratikus jogállamban a büntető hatalom az állam alkotmányosan korlátozott közhatalmi jogosítványa a bűncselekmény elkövetőinek felelősségre vonására. A büntető hatalom gyakorlásának, a büntető igény érvényesítésének intézmény-, és eszközrendszere közvetlenül alkotmányos jelentőségű.

A bűncselekmények a társadalom jogi rendjének sérelmét jelentik és a büntetés joga kizárólag az államot mint közhatalmat illeti. A büntető igazságszolgáltatás állami monopóliumából a büntető igény érvényesítésének kötelezettsége következik. Ez az alkotmányos kötelezettség indokolja, hogy az állami büntető hatalmat gyakorló szervek hatékony eszközöket kapjanak feladataik teljesítéséhez.

A büntető igény késedelem nélküli érvényesítése az államnak a társadalommal szembeni alkotmányos kötelezettsége, a jogállamiság normatív tartalmából és a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogból levezetett alkotmányos követelmény. Ugyanakkor a büntető felelősségre vonás közhatalmi jellegéből, feladatának természetéből következően szükségképpen érinti az egyének alkotmányos alapjogait. A jogállamban a bűnüldözésnek szigorú anyagi jogi és eljárási jogi korlátok, feltételek között kell folynia.

A jogállamiság, valamint az alkotmányos büntetőjog követelményei megkívánják, hogy az állam a büntető hatalmát olyan szabályok szerint gyakorolja, amelyek egyensúlyt teremtenek az egyéneket az állammal szemben védő garanciális rendelkezések, ezen belül elsősorban a büntetőeljárás alá vont személy alkotmányos jogainak védelme és a büntető igazságszolgáltatás megfelelő működésével kapcsolatos társadalmi elvárások között.

A büntető igény érvényesítésének kockázata az államot terheli, a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát az állam viseli. Ezt a kockázatelosztást az ártatlanság vélelmének alkotmányos garanciája külön szabályként is kifejezésre juttatja. Nem hárítható az elkövetőre annak terhe, hogy az állam mulasztása miatt a büntetőeljárás ideális célja, az igazságos és rendeltetését betöltő büntetés kiszabása nem teljesülhet. Ennek az alkotmányos teherelosztásnak a szempontjából közömbös, hogy az állam rosszul vagy egyáltalán nem érvényesítette a büntető igényét, és közömbös az is, hogy ennek mi az oka.

3.3. Az ügyészség - a kontinentális jogrendszerekben általában véve elfogadott helyzetének megfelelően - a Magyar Köztársaságban elsősorban vádfunkciót ellátó szervezet; alapvető feladata a büntető igény bíróság előtti érvényesítése. Ilyen tartalommal szabályozza az Alkotmány 51. § (1) és (2) bekezdése az ügyészség alkotmányos jogállását, bűnüldözési és közvádlói funkcióit és az azokhoz kapcsolódó egyéb feladatait és hatáskörét. A (3) bekezdés értelmében az ügyészség e fő funkció mellett más feladatokat is ellát. [1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 33.] A 12/2001. (V. 14.) AB határozatban az Alkotmánybíróság hangsúlyozta: az ügyészség alkotmányos jogállására vonatkozó alkotmányi rendelkezésekből is megállapítható, hogy az ügyészség alkotmányos feladatellátása különválik az állam büntetőhatalmának gyakorlása és az egyéb eljárások tekintetében. (ABH 2001, 163, 168.)

Az Alkotmánybíróság a legfőbb ügyész és az ügyészség alkotmányos, közjogi helyzetét, jogállását is értelmező 3/2004. (II. 17.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh1.) a jelen ügyben is releváns megállapításokat rögzített. Az ügyészség - szemben a bíróságokkal - nem önálló hatalmi ág, de önálló alkotmányos szervezet. (Abh1., ABH 2004, 48, 58.)

A legfőbb ügyész és az ügyészség alkotmányos feladatai közé tartozik - többek között - a Magyar Köztársaság érdekeit, illetve a demokráciát sértő vagy veszélyeztető cselekmények üldözése, a törvényesség biztosítása és védelme. Az ügyészség képviseli a vádat a bírósági eljárásban, felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett, és meghatározott jogok illetik meg a nyomozással összefüggésben. E feladatok jogszerű ellátása az ügyészség és a legfőbb ügyész alkotmányos kötelezettsége. (Abh1., ABH 2004, 48, 62.)

Az Abh1. megerősítette az 52/1996. (XI. 14.) AB határozatban (ABH 1996, 159, 161.) tett azon megállapítást, amely szerint a büntető igazságszolgáltatásban való részvétel az ügyészség alkotmányos kötelessége. Az ügyészséget tehát a - szélesebb értelemben vett - igazságszolgáltatás rendszerében az Alkotmányban meghatározott jogok illetik meg és meghatározott feladatokat köteles ellátni. Az ügyészség közvádlói funkciójából következően a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén a vádemelésről vagy annak elejtéséről - a pótmagánvád törvényben meghatározott eseteit kivéve - kizárólag az ügyészség dönthet; ezt a döntését más szerv nem vizsgálhatja, és nem kényszerítheti az ügyészséget a vádemeléssel vagy a vád elejtésével kapcsolatos döntésének megváltoztatására. (Abh1., ABH 2004, 48, 57-58.)

Az ügyészség és a legfőbb ügyész független, tevékenysége, eljárása során kizárólag az Alkotmánynak és más jogszabályoknak van alárendelve, nincs másik olyan szerv, amely felügyeleti, ellenőrzési, irányítási vagy utasítási jogot gyakorolhatna felette. Az, hogy a konkrét ügyben rendelkezésére álló tényeket, adatokat stb. az ügyész milyen módon értékeli, abból milyen következtetéseket von le, az ügyész szabad mérlegelési jogkörébe és szakmai felelősségébe tartozik. (Abh1., ABH 2004, 48, 62.)

A pótmagánvád intézményére is érvényes a magánvádas és a közvádas ügyek összehasonlítása kapcsán hangsúlyozott álláspont: a "vádló" oldaláról megközelítve a kérdést a közvádas és a magánvádas ügyek közötti különbség abban áll, hogy az ügyész a vádemelés, a vádképviselet során a közérdeket képviseli és közvádlói funkciójának gyakorlása során az ügyészi szakmai felelősség követelményeit is szem előtt tartva köteles eljárni. A magánvádlóként fellépő sértett az ügyész általános feladataiból következő kötelezettségeket természetszerűleg nem teljesít. A közvádra üldözendő bűncselekmények esetén az ügyész szűrő szerepet tölt be, ezáltal biztosítja az indokolatlan vádemelések elkerülését. A magánvádlótól azonban csupán a megalapozottságot követelheti meg a törvény (34/B/1996. AB határozat, ABH 2001, 849, 853.) . A pótmagánvádló a bírósági eljárásban az ügyész jogait gyakorolja (Be. 236. §), ugyanakkor az ügyészi objektivitásnak az Alkotmányon és a Be.-n alapuló kötelezettsége [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 258.] a pótmagánvádlót értelemszerűen nem terheli.

Az Alkotmánybíróság korábban megállapította azt is, hogy a tisztességes eljáráshoz való jogot biztosító részgaranciák között jelentősek azok - az ügyészség alkotmányos szerepén alapuló - törvényi rendelkezések, amelyek az ügyészt a közvádlói funkcióban is kötelezik a terhelt érdekeinek védelmére. Az ügyész jogállásának kötelező objektivitást biztosító elemei: kötelezettsége a terheltet mentő, a büntetőjogi felelősséget enyhítő körülmények figyelembevételére az egész eljárás folyamán [Be. 28. § (1) bekezdés], indítványozási joga a vádlott felmentésére [Be. 315. § (3) bekezdés], fellebbezési joga a vádlott javára (Be. 324. §) . [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241,258.]

3.4. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében az Alkotmány a "köztulajdon" és a "magántulajdon" fogalmakat használja, a 10. § (1) bekezdése szerint a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon. A gazdasági alkotmányosság és a tulajdonvédelem kérdéseivel foglalkozó alkotmánybírósági gyakorlat áttekintését az indokolta, hogy az indítvány és a jogegységi határozat indokolása is hivatkozik alkotmánybírósági határozatokra.

Az indítvány az 1814/B/1991. AB határozatra (ABH 1994, 513, 514.) és a 46/1992. (IX. 26.) AB határozatra (ABH 1992, 247, 249.) utal, amelyek lényege, hogy egyrészt a versenyszférában következetesen el kell határolni az állam közhatalmi és tulajdonosi minőségét, másrészt, hogy az Alkotmány 10. § (2) bekezdésén alapuló állami monopólium (tárgyak és tevékenységek) köre nem tartozik a versenyszférába, így nem érvényesülhet teljesen a gazdasági verseny szabadsága.

A jogegységi határozat a 21/1990. (X. 4.) AB határozatra (ABH 1990, 73, 81.), a 7/1991. (II. 28.) AB határozatra (ABH 1991, 22, 24-25.), a 27/1991. (V. 20.) AB határozatra (ABH 1991, 73, 76.), valamint a 6/1992. (I. 30.) AB határozatra (ABH 1992,40,42.) hivatkozik, amelyeknek a jelen ügyben releváns része a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságának és egyenlő alkotmányos védelmének tartalmi kifejtése. A társadalmi tulajdon fokozott büntetőjogi védelmét biztosító büntető tényállások megsemmisítése kapcsán a 6/1992. (I. 30.) AB határozat megállapította: az Alkotmánybíróság már több korábbi döntésében állást foglalt az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének értelmezésében, illetve az Alkotmány által elismert köz- és magántulajdon közötti egyenlő elbánás biztosítása érdekében, Így: a 21/1990. (X. 4.), a 7/1991. (II. 28.) és a 27/1991. (V. 20.) AB határozatok azok, amelyek kiemelten hangsúlyozzák a fent említett tulajdonok közötti egyenjogúságot, különösen az egyenjogúságból következő egyenlő védelmet. Sőt, az Alkotmánybíróság a 27/1991. (V. 20.) AB határozatban külön is kiemelte, hogy az Alkotmány: "[...] 9. § (1) bekezdése sem jelenti a tulajdoni formák megkülönböztetését, hanem ellenkezőleg, a tulajdonnak bármely formától független védelmét fogalmazza meg." Az Alkotmánybíróság említett döntése szerint ez a védelem jelentkezik az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében is, amely szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. Ám, ahogy arra a 21/1990. (X. 4.) AB határozatban az Alkotmánybíróság rámutatott, az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében nem a tulajdoni formák felsorolását tartalmazza, nem azok között különböztet: "[...] hanem ellenkezőleg: a tulajdon bármely formájára nézve diszkriminációtilalmat fogalmaz meg." (ABH 1992, 40, 42.) Az Alkotmánybíróság ugyanakkor szükségesnek tartotta azt is leszögezni, hogy a diszkrimináció tilalma nem értelmezendő úgy, hogy kellő alkotmányos indok esetén a jogalkotó ne különböztethessen a tulajdon büntetőjogi védelmében. A tulajdon tárgyának közösségi rendeltetése, közszolgáltatásra szánt használata, közcélú hasznossága alapja és alkotmányosan igazolható indoka lehet a szigorúbb büntetőjogi védelemnek. A pozitív diszkrimináció abban is megnyilvánulhat, hogy a gondatlan elkövetést is büntetik. (ABH 1992, 40, 43.)

V.

Az indítvány részben megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Be. 51. § (1) bekezdése és 53. § (1) bekezdése nem alkotmányellenes. Sem a sértett eljárási fogalmát meghatározó törvényi rendelkezés, sem az ily módon definiált sértettet a pótmagánvádra feljogosító törvényi rendelkezés önmagában nem sérti az Alkotmánynak a legfőbb ügyész és az ügyészség feladatait meghatározó 51. § (1) és (2) bekezdését, a tulajdoni formák védelmére, illetve az állami tulajdonra vonatkozó 9-11. §-át. Az Alkotmány 70/K. §-a és a pótmagánvád között pedig nincs alkotmányos összefüggés.

Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény hatályban léte idején vizsgálta, hogy van-e a sértettnek alkotmányos alapjoga a büntetőjogi felelősség bíróság általi elbírálására. A 40/1993. (VI. 30.) AB határozat kifejtette: mivel a bűncselekmények a jogrend sérelmét jelentik és a büntetés jogát az állam gyakorolja, a bűncselekmény sértettjének az elkövető megbüntetésével kapcsolatos kívánsága a büntető igény érvényesítésében csak korlátozott mértékben játszik szerepet (magánindítvány, magánvád) . Mivel büntető igénye az államnak és nem az egyéneknek van, az Alkotmány 70/K. § rendelkezéseiből nem következik olyan szabályozás szükségessége, amely a sértetteknek feltétlen jogot adna a büntető igény bíróság előtt való érvényesítésének követelésére. (ABH 1993, 288, 290.)

Az Alkotmánybíróság a 42/1993. (VI. 30.) AB határozatban kimutatta, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése sem biztosít alkotmányos jogot a büntető igény létének vagy hiányának kizárólagos bírósági eldöntésére. Az Alkotmánybíróság álláspontja e kérdésben megegyezik az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatával, amely nem ismeri el a büntetőeljárás, ezen belül a bírósági tárgyalás kikényszerítésének jogát sem az eljárás alá vont, sem pedig harmadik személy - így a sértett - részéről. (ABH 1993, 300, 303.) . Az Alkotmánybíróság a 13/2001. (V. 14.) AB határozatban megismételte, hogy az állami büntető igény keletkezése és érvényesítése során a bűncselekmény sértettjének az elkövető megbüntetésével kapcsolatos kívánsága csak korlátozott mértékben játszik szerepet. (ABH 2001, 177, 187.) .

Ugyanakkor az Alkotmánybíróság a funkció-megosztás alkotmányossági kérdéseit tárgyaló 14/2002. (III. 20.) AB határozatban elismerte, hogy az ügyész közvádlói monopóliuma járhat olyan hátrányos következményekkel (pl. a vádemelés elmulasztása, vagy indokolatlan vádelejtés), amelyek a sértettek érdekeit hátrányosan befolyásolhatják. Az ilyen hibák elhárítása és hiányosságok kiküszöbölése lehetséges a jogalkotó által létrehozott vádkorrektívumok rendszere útján. (ABH 2002, 101, 113.)

Az Alkotmánybíróság a korábbi határozatokban kifejtett álláspontját a pótmagánvád intézményének "felélesztése" után is fenntartja. A bűncselekmény elkövetésekor az államnak és nem a sértettnek keletkezik büntető igénye az elkövető megbüntetésére. Önmagában az, hogy az állam a Be.-ben törvényi alapot teremtett meghatározott feltételek esetén a hiányzó közvád pótlására, és így esélyt adott a sértetteknek, hogy a büntetőeljárás, illetve a vád megalapozottsága tekintetében az ügyésztől eltérő álláspontjukat a bíróság elé vigyék, nem teremtett egyben alkotmányos alapjogot a sértettek számára a jogaikat vagy jogos érdekeiket sértő, illetve veszélyeztető, büntetendő magatartások bírósági elbírálásához. Azaz: a pótmagánvád intézményének bevezetésére a törvényhozónak nem volt alkotmányos kötelezettsége, az nincs összefüggésben sem az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, sem pedig a 70/K. §-ával.

A törvényhozó viszonylag tág mérlegelési jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy a pótmagánvádra milyen esetekben ad lehetőséget, és milyen esetekben zárja ki. A szabályozással szemben azonban érvényesülnek az Alkotmány követelményei, a jogalkotás szabadságának határait ebben az esetben is megszabják az alkotmányos rendelkezésekből adódó korlátok. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben ilyen, az Alkotmányból fakadó korlátozottság kérdésében foglalt állást, ez azonban sem a sértett általános eljárási fogalmát, sem pedig a pótmagánvádra adott általános felhatalmazást meghatározó törvényi rendelkezéseket nem érinti.

Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Be. 51. § (1) bekezdése és 53. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.

2. A pótmagánvád "működésének" egyik alapkérdése, hogy a bűncselekmény elbírálására első fokon hatáskörrel rendelkező bíróság miként dönt a pótmagánvádlóként fellépni szándékozó személy eljárási jogosultságáról. A sértett által, ügyvéd útján benyújtott vádindítványt a bíróság elfogadja, ha elismeri a sértett jogosultságát a pótmagánvádra, elutasítja, ha álláspontja szerint a vádindítványt nem az arra jogosult nyújtotta be. A bíróság elutasító döntése ellen nincs helye fellebbezésnek. [Be. 230. § (1) bekezdés, 231. § (1) bekezdés, (2) bekezdés c) pont, 233. § (1) bekezdés]

Az Alkotmánybíróság megállapította: a pótmagánvád intézményére irányadó alkotmányos követelmény, hogy közhatalmi funkcióval rendelkező egyetlen állami szervezet se vehesse át az ügyészségtől a vádemelés és vádképviselet közhatalmi jogkörét. Alkotmányosan kizárt, hogy a sértett eljárási jogállásának erősítését célzó pótmagánvád eszközként szolgáljon a közhatalmi szervezetek ügyészséget megkerülő fellépéséhez, és ez által az ügyészség alkotmányos jogállásának gyengítéséhez. Ezen alkotmányos követelménynek a BJE rendelkező részében meghatározott normatartalom nem felel meg, a BJE a bíróság számára alkotmányellenes kötelezettséget teremtett.

2.1. A BJE megítélése kizárólag alkotmányossági szempontú, az Alkotmánybíróság a törvényértelmezés dogmatikai helyességét nem vitatja. Az Alkotmánybíróság az értelmezés alkotmányosságát vizsgálta, nevezetesen, hogy az állam vagyoni sérelmét okozó bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás tekintetében a Be. 51. § (1) és az 53. § (1) bekezdésének együttes értelmezése összhangban van-e az indítványban megjelölt alkotmányi rendelkezésekkel.

2.2. A BJE felfogása szerint a Be. az állam vagyoni sérelmét okozó - a katonai bűncselekmények kivételével [Be. 474. § (1) bekezdés]-bármely bűncselekmény eljárási jogi értelemben vett sértettjének az állami vagyon/tulajdon más jogági (polgári jogi, társasági jogi, közjogi) sajátosságaira tekintet nélkül biztosítja a pótmagánvád lehetőségét. A BJE ezzel az értelmezéssel lehetővé tette, hogy a közhatalommal rendelkező, ám a közvádlói hatalom gyakorlására az Alkotmányban fel nem hatalmazott állami szervezetek is vádlóként léphessenek fel.

A jogegységi határozat I. pontjából következően a bíróság köteles arra, hogy a közhatalommal rendelkező állami szervezetek pótmagánvádlói fellépését - egyéb törvényi feltételek megléte esetén - elfogadja, és a megvádolt személyek tekintetében a büntetőeljárást folytassa akkor is, amikor az ügyész szerint az alaptalan vagy indokolatlan. Ez sérti az ügyészségnek az államszervezetben az Alkotmány 51. § (1) és (2) bekezdésében kijelölt helyét, a demokratikus jogállamiság lényegéhez tartozó hatalommegosztás követelményeit, továbbá alkotmányos indok, cél nélkül, így szükségtelenül korlátozza azt az alkotmányos védelmet, amelyet az ügyészség a közvádlói szerepben a büntetőeljárás magánszemélyei, különösen pedig a büntetőeljárás alá vont személy irányában köteles ellátni.

A bűnözés mint társadalmi jelenség bűnüldözési-igazságszolgáltatási kontrolljának intézményrendszerét az állami büntető hatalom gyakorlására feljogosított és kötelezett szervezetek alkotják. A demokratikus jogállamok alkotmányai igen eltérőek a tekintetben, hogy a büntető igazságszolgáltatás intézményrendszerét, a büntetőeljárást és a büntetés-végrehajtást közvetlenül vagy közvetve meghatározó alkotmányos tételekből mit és milyen részletességgel tartalmaznak. A büntető hatalom szervezeti rendjére vonatkozó alkotmányos rendelkezések az Alkotmánynak az Országgyűlés törvényalkotási jogára, a Kormány feladataira, valamint az ügyészségre és a bíróságra vonatkozó tételei alapján értelmezhetők [42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 300, 302.].

A hatalommegosztás, a hatalmi ágak elválasztása elvének megfelelően az állami büntető hatalom gyakorlása is megosztott. A törvényhozó hatalom joga és feladata, hogy általános érvénnyel kijelölje az állam büntető hatalmának jogi feltételrendszerét, alapját és kereteit. A végrehajtó-kormányzati és a bírói hatalom joga és feladata, hogy - e határok között - az egyes esetekben gyakorolja az állami büntetőhatalmat. Az ügyészség mint egyik klasszikus hatalmi ágnak sem alárendelt, önálló alkotmányos intézmény, a büntető hatalom központi szereplője. Alapvető feladata és joga az állam büntető igényének tárgyilagos, pártatlan, az alkotmányos alapjogok védelmét biztosító érvényesítése a bíróság előtt.

A büntető hatalom tényleges gyakorlására feljogosított teljes szervezetrendszer, ezen belül a hatáskör- és feladatmegosztás a szervezeti és működési/eljárási törvények alapján vázolható fel. A Kormány a bűnmegelőzésben, a büntetőeljárásban és a büntetés-végrehajtásban működő állami szervezetek közül a nemzetbiztonsági szolgálatokat közvetlenül, a rendőrséget és a határőrséget a belügyminiszter útján, a büntetés-végrehajtási szervezetet az igazságügy-miniszter útján irányítja. A nyomozó hatósági jogkört is gyakorló vám-és pénzügyőrség a pénzügyminiszter felügyelete és irányítása alatt működik, a pártfogó felügyelői szolgálat az igazságügy-miniszter irányítása alatt vesz részt a büntető hatalom gyakorlásában.

Az Alkotmány a büntető hatalom gyakorlati megvalósításában részt vevő, különböző hatalmi ágakhoz tartozó szervezetek közül az ügyészség feladatait szabályozza a legrészletesebben, megjelölve azokat a büntető felelősségre vonás teljes folyamatában [51. § (1) és (2) bekezdés]. Az ügyészség a bűnüldöző-igazságszolgáltási-büntetés-vég-rehajtási szervezetben és közhatalmi tevékenységben az állam önálló, független, alkotmányos szakmai szerveként központi és meghatározó szerepet tölt be.

A hatalmi ágak elválasztására és a büntető hatalomra vonatkozó alkotmányos követelményekből és garanciákból egyértelműen következik, hogy a közhatalmat gyakorló állami szervezetek csak az Alkotmány és az Alkotmányon alapuló szervezeti és eljárási-végrehajtási törvények kifejezett felhatalmazása és feladatkijelölése alapján vehetnek részt a büntető felelősségre vonás folyamatában. A hatalmi ágak elválasztásának elvéből a jelen esetben egyértelmű, hogy a vádlói közhatalom nem kerülhet az ügyészségen kívül más közhatalmi szervhez. Az alkotmányos büntetőjogra az Alkotmánybíróság gyakorlatában eddig megfogalmazott tételek kizárják azt, hogy a sértett büntetőeljárási jogállásának erősítése céljával megkettőződjön a vádlói közhatalom, és az ügyészi közvád hiánya esetén lehetővé váljon az állam vagyoni jogaiban érintett, közhatalommal rendelkező szervezet belépése a büntetőeljárásba pótmagánvádlói minőségben. [Természetesen nincs akadálya annak, hogy közhatalommal rendelkező állami szervezet sértett a bűncselekményből származó vagyoni kárának megtérítése végett magánfélként fellépjen.] Az alkotmányosság szempontjából megengedhetetlen, hogy a büntető felelősségre vonás vádemelési és vádképviseleti pozíciójába pótmagánvádlóként olyan állami szervezet lépjen, amely az állami hatalom része, de amelyet nem korlátoznak az ügyészség közjogi és büntetőeljárási jogállásának a büntetőeljárás magánszemélyeinek alkotmányos és garanciális eljárási jogaival kapcsolatos kötöttségei. A vádlói közhatalom megkettőzése gyengíti az Alkotmány 51. § (2) bekezdésében kizárólag az ügyésznek biztosított közvádlói jogosítványt is. A közhatalommal nem rendelkező természetes és jogi személyek fellépésének lehetősége más: ezekben az esetekben fogalmilag nem lehet szó a vádlói közhatalom megkettőzéséről.

Az állam büntetőjogi igényének érvényesítésében az Alkotmány, a szervezeti törvények és a Be. a közvádlói jogkört az ügyészségre bízta, amelynek működéséért és működőképességéért az állam felel. Az ügyészség és más hatalmi ágak szervezetei - mint az állam vagyonát károsító bűncselekmények sértettjei - között a büntető igény léte, érvényesíthetősége tekintetében fennálló nézeteltérésnek, eltérő megítélésnek a kockázatát az államnak kell viselnie. Az ügyészség és az állam vagyoni jogaiban sértett közhatalmi szervezet közötti vita megoldására sem intézményesen, sem pedig az egyedi esetekben nem vehető igénybe a büntetőeljárás, amely eszközrendszerében szükségképpen érinti az eljárás alá vont és kívülálló személyek alkotmányos alapjogait. [Erről részletesen: 42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 300, 305-306.]

A pótmagánvádló lehet természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, azonban az Alkotmányból eredő követelmény annak kizárása, hogy az ügyészségen kívül bármely más közhatalmi szervezet pótmagánvádlóként a vádló közhatalmi pozíciójába kerülhessen. A pótmagánvádló ugyanis a bírósági eljárásban az ügyész jogait gyakorolja, ideértve a vádlott személyi szabadságának elvonásával és korlátozásával járó kényszerintézkedés elrendelésének indítványozását. A közhatalmat gyakorló állami szervezet sértett "beengedése" a büntetőeljárásba pótmagánvádlóként, az állami büntető igény érvényesítését olyan esetekben teszi az államhatalom fellépésévé, amikor az Alkotmányban erre feljogosított ügyészség azt indokolatlannak vagy alaptalannak tartja. A korlátozás hiánya az állam túlhatalmának veszélyével jár, mivel olyan közhatalmi szervek válnak pótmagánvádlóvá, amelyeket nem terhel az ügyészség alkotmányon alapuló szakmai felelőssége a büntető igény alkotmányos feltételek szerinti érvényesítéséért.

3. Az Alkotmánybíróság megállapította: a BJE rendelkező részének II. pontja alkotmányellenes, mivel túllépi a jogértelmezés kereteit, tartalmilag új normát alkot. A jogértelmezés alapszabálya, hogy az csak a jogszabály tartalmának feltárását célozhatja, nem vezethet a jogszabály tartalmának módosításával, a jelen esetben a Be. 56. § (3) bekezdésének kiegészítésével új szabály meghatározására. [41/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 292, 294.] Ez sérti a hatalmi ágak megosztásának elvét.

4. Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel megállapította: a BJE rendelkező részének I. pontja alkotmányellenes, mivel a Be. 51. § (1) bekezdésében és az 53. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek együttes értelmezése az állam vagyoni sérelmét okozó bűncselekmények miatt indult büntetőeljárások tekintetében túl szélesen, az Alkotmány alapján feltétlenül szükséges korlátozás nélkül jelölte ki a pótmagánvádra jogosult sértettek körét. A BJE így sérti a legfőbb ügyésznek és az ügyészségnek az Alkotmány 51. § (1)-(2) bekezdésében megállapított alkotmányos jogállását. A BJE rendelkező részének II. pontja alkotmányellenes, mert tartalma nem jogértelmezés, hanem büntető jogalkotás.

Az Alkotmánybíróságnak az utólagos normakontroll hatáskört értelmező döntései meghatározták a hatáskörgyakorlás során alkalmazott jogkövetkezményeket.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint, ha utólagos normakontroll hatáskörben eljárva megállapítja a jogegységi határozat alkotmányellenességét, azt - az Alkotmány 32/A. § (2) bekezdése alapján - meg kell semmisíteni.

Az Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlata szerint, amikor az Alkotmánybíróság hatáskör(gyakorlást)-értel-mező határozatot hoz, felveszi a rendelkező részbe az értelmezés lényeges elemeit. Így pl. a 38/1993. (VI. 11.) AB határozat a rendelkező részben (2. pont) rögzítette, hogy a jogszabályi vizsgálat eredményeként az Alkotmánybíróság meghatározhat alkotmányos követelményeket (ABH 1993, 256.) . A 4/1997. (I. 22.) AB határozat a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály utólagos normakontroll hatáskörben történő vizsgálatát rögzítette a határozat rendelkező részében. (ABH 1997, 41.) Az eddigi ítélkezési gyakorlattal összhangban, az Alkotmánybíróság - az ügy elvi jelentőségére is tekintettel - mondta ki, hogy az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdésén alapuló utólagos normakontroll hatáskörének tárgya a Legfelsőbb Bíróság által kibocsátott jogegységi határozat.

A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.

Budapest-Esztergom, 2005. november 12.

Dr. Holló András s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke,

előadó alkotmánybíró

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kukorelli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 205/B/2005.

Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye

Nem értek egyet a határozat rendelkező részének 1. pontjával és annak indokolásával. Nézetem szerint az indítványt vissza kellett volna utasítani. Indokaim a következők:

I.

Az indítványozó azt kérte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 51. § (1) bekezdése és 53. § (1) bekezdése sértettre és pótmagánvádlóra vonatkozó szabályainak, valamint a 3/2004. BJE büntető jogegységi határozatának alkotmányellenességét, és semmisítse meg azokat. Az indítványozó hivatkozott az Alkotmány 9-11. §-ára, 47. §-ára és 51. §-ára. Az indítványozó szerint a jogegységi határozat rendelkező része és annak indokolása alkotmányellenes értelmet tulajdonít az irányadó törvényi rendelkezésnek, továbbá a határozat meghozatala során olyan törvényi rendelkezések érvényesültek, amelyek ellentétesek az Alkotmánnyal (ez utóbbi kérdés nem tárgya ennek az eljárásnak, ezért ezzel nem foglalkozom) .

Az indítványozó nem vonja kétségbe a pótmagánvád intézményének alkotmányosságát. Az indítványozó álláspontja szerint azonban a Be. két támadott rendelkezése azért alkotmányellenes, mert "sérti az állam kizárólagos büntetőjogi igényének alkotmányos elvét".

Az indítványozó kifejti, hogy az állam, mint entitás sajátos személyként válik a büntetőeljárás résztvevőjévé. "Személyisége nem természetes, nem is jogi, hanem közhatalmi jellegű. Ez akkor is irányadó szempont, ha vagyoni jogviszony alanyaként éri közvetlen sérelem." Ezért a Be. 51. §-a akkor felelne meg az alkotmányossági követelményeknek, ha kifejezésre juttatná, hogy a "sértetti jogok gyakorlója nem lehet az állam, mint entitás, hanem csak természetes vagy jogi személy." Az 53. § (1) bekezdésével kapcsolatos "alkotmányossági aggályok ebből a hiátusból szükségszerűen következnek".

A támadott jogegységi határozatot az indítványozó azért tartja alkotmányellenesnek, mert "elzárja a Magyar Köztársaság bíróságait a törvény önálló értelmezésének jogától. Az erre alapított jogegységi határozat ugyanis nem jogértelmezési vitát dönt el, hanem olyan normaként jelenik meg, amelyet a bíróságok a bírálat lehetősége nélkül követni tartoznak, s amelyhez a jogbiztonsághoz fűződő alkotmányos érdek tisztelete folytán mind a hatóságoknak, mind az állampolgároknak alkalmazkodniuk kell."

II.

1. A különvélemény a jogegységi határozatról szóló részre vonatkozik. Ennek megfelelően először az Alkotmánynak a jogegységi határozatról szóló szabályát kell megvizsgálni.

Az Alkotmány 45. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróságok feladata az igazságszolgáltatás. A 47. § (1) bekezdése kimondja, hogy a legfőbb bírósági szerv a Legfelsőbb Bíróság. A Legfelsőbb Bíróság nemcsak az igazságszolgáltatás valamennyi bíróságra háruló feladatát látja el, hanem a 47. § (2) bekezdése alapján biztosítja a jogalkalmazás egységét is.

Az Alkotmány szabályai szerint a bíróság nem alkothat jogot. A 45-47. § szövegét az Alkotmány módosításáról szóló 1997. évi LIX. törvény 8. és 9. §-a határozta meg. Ekkor került be az Alkotmányba a jogegységi határozat, mint a bíróságok jogalkalmazó tevékenységének egységét biztosító eszköz. A jogegységi határozat bíróságokra kötelező jellegének kimondásával az Alkotmány nem jogalkotásra hatalmazta fel a Legfelsőbb Bíróságot. A jogegységi határozat nem határozhatja meg a jogalanyok magatartását, hanem csak azt állapíthatja meg, hogy a jogalkalmazás keretében felmerülő többféle értelmezési lehetőség közül a Legfelsőbb Bíróság melyiket tartja helyesnek. Ezt a megjelölt értelmezési megoldást a bíróságoknak azért kell követniük, mert különben nem valósulna meg a jogalkalmazásnak az Alkotmány által előírt egysége, veszélybe kerülne a jogbiztonság.

2. Az Alkotmány 45-47. §-át módosító törvény javaslatához fűzött indokolás azt hangsúlyozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogalkalmazás egységét biztosító tevékenysége körében a jogegységi határozatokkal vitás elvi kérdéseknek a megválaszolását segíti elő. A jogegységi határozat a közelmúlthoz viszonyítva új jogintézmény, de a magyar jog már korábban alkalmazta azt, tehát a jogegységi határozatról szóló szabály beiktatásánál a magyar jogfejlődés hagyományaihoz való visszatérésről van szó.

A Kúria által hozott jogegységi határozatokra vonatkozó szabályokat a polgári perrendtartásról szóló 1911. évi I. törvénycikket életbe léptető 1912. évi LIV. törvénycikk határozta meg. A törvénycikk 70. §-a alapján "az igazságszolgáltatás egyöntetűségének megóvása végett a vitás elvi kérdést" döntötte el a jogegységi tanács. A 75. § szerint a jogegységi határozatot a bíróságok kötelesek voltak követni. A kir. ítélőtáblák és kir. főügyészségek szervezéséről szóló 1890. évi XXV. törvénycikk 13. §-a szerint büntető ügyekben a Kúria teljes ülése hozott a jogegység megóvása érdekében határozatot, ha az ítélőtáblák ellentétes határozatokat hoztak, és a Kúriának ezt a határozatát az ítélőtáblák kötelesek voltak követni (ezt a rendelkezést fejlesztette tovább a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. törvénycikk módosítása és kiegészítése tárgyában megalkotott 1907. évi XVIII. törvénycikk 3. §-a) .

A második világháború előtti jogszabályok alapján is azt lehet megállapítani, hogy a jogegységi határozat a jogszabályok értelmezésénél felmerülő problémák megoldását, az egységes jogalkalmazás biztosítását szolgálta, nem új szabályok megalkotását.

3. Az Alkotmánybíróság feladatát az Alkotmány 32/A. §-a határozza meg: az Alkotmánybíróság a jogszabályok alkotmányosságát vizsgálja, és ha valamilyen jogszabály alkotmányellenességét állapítja meg, megsemmisíti azt.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. §-a határozta meg az Alkotmány 32/A. §-a alapján azt, hogy mi tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Az 1989-ben hatályos jogszabályok alapján még nem létezett a jogegységi határozat intézménye. Ezért önmagában abból a tényből nem lehet következtetést levonni, hogy az Abtv. nem terjeszti ki az Alkotmánybíróság hatáskörét a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatára. Az Abtv. preambuluma az alkotmányvédelem legfőbb szervének minősíti az Alkotmánybíróságot és a törvény megalkotásának egyik céljaként a hatalmi ágak elválasztását, valamint az ezek közötti egyensúly megteremtését jelölte meg.

Vitatott, hogy az Alkotmánybíróság alkotmányossági vizsgálatának ki kell-e terjedni a bírósági jogalkalmazásra, és hogy a jelenlegi szabályok alapján kiterjed-e erre. Az Alkotmány 32/A. §-ának (1) bekezdése és az Abtv.-nek az ezen alapuló hatályos szabályai alapján - álláspontom szerint - az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre a bírói jogalkalmazás alkotmányosságának a vizsgálatára [ezt mondta ki az 57/1991. (XI. 8.) AB határozat is, ABH 1991, 272, 277.].

Az Alkotmánybíróság állást foglalt abban a kérdésben is, hogy alkotmányos érdek a jogszabályoknak a bírói gyakorlatban történő egységes értelmezése. A jogszabályoknak egységes értelmezését megadó jogegységi határozat hozatala mindaddig nem kerül ellentétbe a hatalommegosztás elvével, amíg nem valósít meg közvetlenül jogalkotást [42/2004. (XI. 9.) AB határozat, ABH 2004, 551, 571.].

Ebben a témakörben is irányadó azonban, hogy az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésében kimondott jogállamiság részének tekinti a hatalmi ágak elválasztását. Ennek az elvnek az alapján vizsgálja az Alkotmánybíróság, hogy nem vesznek-e át jogalkotási feladatokat olyan szervek, amelyek jogalkotásra, állami irányítás egyéb jogi eszközeinek megalkotására nem jogosultak. Az Alkotmánybíróság több esetben a leiratok, körlevelek stb. tartalma alapján döntött, nem a megjelenési formája, elnevezése alapján. Ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy jogalkotásra nem jogosult szerv tartalmilag magatartási szabályokat meghatározó dokumentumot tett közzé, határozatban kimondja a kibocsátás alkotmányellenességét és azt, hogy a kibocsátáshoz semmilyen joghatás nem fűződik [60/1992. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1992, 275, 276-278.]. Erre tekintettel tisztázandó, hogy a támadott jogegységi határozat jogértelmező természetű-e vagy új jogi szabályt határoz meg.

III.

1. A támadott jogegységi határozat rendelkező részének I. tétele azt állapítja meg, hogy az állam vagyoni sérelmével járó bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban helye van pótmagánvádnak abban az esetben, ha a Be. 53. §-a (1) bekezdésében meghatározott feltételek fennállnak. A II. tétel pedig jogszabályokra utalással példálózó felsorolását adja olyan szerveknek, amelyek a sértett képviseletében pótmagánvádat terjeszthetnek elő.

Az indítványozó elsődlegesen a Be.-nek a jogegységi határozat alapjául szolgáló rendelkezéseit támadja és ezekkel a rendelkezésekkel összefüggésben a jogegységi határozatot is. Az alkotmányossági kifogás lényege, hogy az állam vagyoni viszonyokban is közhatalomként lép fel, az állam kizárólagos büntetőjogi igényét pedig az ügyészségnek kell érvényesítenie.

A pótmagánvád intézményének alkotmányellenessé nyilvánítását az indítványozó nem kérte, ezért ezzel a kérdéssel az Alkotmánybíróság nem foglalkozott.

A határozat elutasítja az indítványozónak azt a kérését, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Be. támadott szabályainak alkotmányellenességét és semmisítse meg azokat. A határozatnak ezzel a következtetésével egyetértek. Az alkotmányellenesség a jogegységi határozat tekintetében sem állapítható meg a Be. támadott szabályaival összefüggésben. Így csak az tisztázandó, hogy a jogegységi határozat túlmegy-e a jogértelmezés keretein.

2. A jogegységi határozattal szemben támasztott alkotmányossági aggály a pótmagánvádlóról szóló szabályhoz kapcsolódik. A Be. 53. §-a (1) bekezdésének a pótmagánvádlóra vonatkozó hatályos szabályát a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvényt módosító 2002. évi I. törvény 36. §-a határozta meg. A törvényjavaslathoz fűzött általános miniszteri indokolás a Be. módosításával elérni kívánt egyik fő célkitűzésként a következőt jelölte meg:

"A büntetőeljárás során szélesíteni kell a sértett igényérvényesítési lehetőségeit és eljárási jogosítványait. Megfelelő korlátok között meg kell engedni, hogy a sértett pótmagánvádlóként járhasson el."

A 36. §-hoz fűzött miniszteri indokolás többek között a következőket állapítja meg:

"A törvény abból indul ki, hogy a pótmagánvádlóként történő fellépés bevezetésének indoka a sértett igényérvényesítési jogának szélesítése akkor, ha a hatóság döntése alapján a sértett el lenne zárva attól, hogy a sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt a bíróság eljárást folytasson le. A törvény ebből az elvből kiindulva lehetőséget biztosít a sértett részére a pótmagánvádlóként történő fellépésre akkor is, ha az ügyész a vádemelést részben mellőzte."

A Be. szabályai szerint a pótmagánvádló nem veszi át teljes egészében az ügyész szerepét, és abban a körben, ahol a pótmagánvádra sor kerül, ott is csak másodlagosan léphet fel a sértett (ha az ügyész nem kívánja érvényesíteni az állam büntetőjogi igényét) . Ez a kiegészítő fellépési lehetőség a sértett igényérvényesítési lehetőségéhez nyújt segítséget.

3. A jogegységi határozat arra az esetre vonatkozik, amikor állami vagyon sérelme következik be.

Az Alkotmány 9. §-ának (1) bekezdése szerint a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Az Alkotmánynak ezt a rendelkezését az Alkotmánybíróság már egy 1991-ben meghozott határozatában értelmezte. A határozat indokolásában kifejtettek szerint a piacgazdaság körülményei között következetesen el kell határolni egymástól az állam közhatalmi és tulajdonosi minőségét. A vagyoni viszonyokban az állam tulajdonosként szerepelve a gazdasági élet egyik alanyaként és nem közhatalmi funkciót gyakorló szervezetként jelenik meg, és ennek megfelelően kell minősíteni [59/1991. (XI. 19.) ABH 1991, 293, 294-295.) . Ezen az alaptételen nem változtatott az 1320/B/1990/3. AB határozat, amely kifejtette, hogy nem sérti az állam tulajdonjogát (az Alkotmány 10. §-ának elveit), ha a privatizáció folyamatában egyes javak kikerülnek az állam tulajdonából. Az alapjogi védelem ilyen értelemben nem illeti meg az államot a saját intézkedésével szemben (ABH 1991, 574, 575.) . Ez azonban nem jelenti azt, hogy az államot, mint tulajdonost ne illetné meg ugyanolyan polgári jogi védelem, mint bármilyen más tulajdonost. Az állam, mint tulajdonos ugyanúgy sértettje a vagyontárgyai ellen elkövetett bűncselekményeknek, mint bármely más tulajdonos.

Az elmondott elvekkel áll összefüggésben a Be. 54. §-ának (5) bekezdése, amely szerint az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adóval vagy költségvetési támogatással kapcsolatban elkövetett bűncselekménnyel okozott kár megtérítése iránt az állam nevében a polgári jogi igény előterjesztésére az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal jogosult.

A támadott jogegységi határozat rendelkező részének I. tétele tehát nem új jogszabályt határoz meg, hanem jogértelmezést végez, amikor az állam vagyoni sérelme esetére az államot ugyanolyan tulajdonosként kezeli, mint más tulajdonosokat, és a pótmagánvádról szóló szabályok alkalmazását lehetségesnek tartja.

4. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 28. §-ának (1) bekezdésében kimondja, hogy az állam - mint a vagyoni jogviszonyok alanya-jogi személy. Eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában az államot a polgári jogi jogviszonyokban a pénzügyminiszter képviseli, de képviseleti jogát más állami szervre is átruházhatja.

Az állami tulajdon és az állami szervek önálló jogalanyisága sok olyan kérdést vet fel, amely a gyakorlatban problémát okoz. A második világháború előtt az államot magánjogi oldalról az államkincstár testesítette meg, a kincstári jogi igazgatóság képviselte, az állami szerveket pedig akkor tekintették önálló jogi személynek, ha ezt jogszabály kimondta vagy elkülönült vagyonuk volt (Magyar Magánjog, szerk. Szladits Károly, I. Budapest 1941. 619.; Magyary Zoltán, Magyar Közigazgatás, Budapest 1942. 215.) . A jelenlegi helyzet bonyolultabb. A költségvetési szervek önálló jogi személyként való elismeréséhez a Ptk.-n kívül az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényt is figyelembe kell venni. Így a Magyar Államkincstár önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv [Áht. 18. §-ának (2) bekezdése], az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) önálló jogi személyiséggel rendelkező, önállóan gazdálkodó államigazgatási szerv [2002. évi LXV. törvény 1. §-ának (1) bekezdése]. Nem teljesen egyértelmű annak a vagyonnak a minősítése sem, amellyel a különböző jogi személyek gazdálkodnak (mi a tulajdon, a rábízott vagyon, kezelésben lévő vagyon) .

Magyar Közigazgatás, Budapest 1942. 215.) . A jelenlegi helyzet bonyolultabb. A költségvetési szervek önálló jogi személyként való elismeréséhez a Ptk.-n kívül az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényt is figyelembe kell venni. Így a Magyar Államkincstár önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv [Áht. 18. §-ának (2) bekezdése], az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) önálló jogi személyiséggel rendelkező, önállóan gazdálkodó államigazgatási szerv [2002. évi LXV. törvény 1. §-ának (1) bekezdése]. Nem teljesen egyértelmű annak a vagyonnak a minősítése sem, amellyel a különböző jogi személyek gazdálkodnak (mi a tulajdon, a rábízott vagyon, kezelésben lévő vagyon) .

A fentiek alapján a támadott jogegységi határozat rendelkező részének II. tétele a számításba jövő jogi személyek jogszabályokra utaló felsorolásával, valamint az "érdekkörét a cselekmény érintette" megfogalmazással nem új szabályt alkot, hanem a bonyolult jogi minősítésű helyzetben a jogértelmezést próbálja megkönnyíteni.

Az elmondottak alapján álláspontom szerint a 3/2004. BJE büntető jogegységi határozat alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 28. §-ának b) pontja alapján - hatáskör hiányában - vissza kellett volna utasítani.

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva alkotmánybíró különvéleménye

1. Nem értek egyet a többségi határozat rendelkező részének a jogegységi határozat alkotmányellenességét megállapító 1. pontjával, továbbá a Be. 51. § (1) bekezdése és 53. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasító 2. pontjával.

Az Alkotmánybíróság sajátos helyet foglal el alkotmányos rendszerünkben, nem része a rendes bírósági rendszernek és az Alkotmány speciális feladatokkal látta el (1350/B/1992 AB határozat, ABH 1993, 619.) .

Az Alkotmánybíróság feladatkörét az Alkotmány 32/A. § (1)-(2) bekezdése határozza meg. Eszerint az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat; alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat.

A bírói szervezetről az Alkotmány 45-50. §-ai szólnak. E szabályok értelmében a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve, a bíróságok jogalkalmazásának egységét a Legfelsőbb Bíróság biztosítja [47. § (2) bekezdés].

Az Alkotmánybíróság egy korai határozata szerint a bíróság függetlensége az ítélkezés függetlenségét tekintve abban rejlik, hogy a bíróságok a politikai törvényeket és az igazgatási normákat is önállóan értelmezik. A bírósági gyakorlat független a politikai változásoktól, koherenciáját folyamatossága, hagyományai és az elmélettel való kölcsönhatás segíti elő. A jogot végül is a bíróságok saját értelmezésük szerint állapítják meg [38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256.].

Jóllehet a jogszabályokat az Alkotmánybíróság saját eljárásában mindig értelmezi, a jogszabály értelmezése azonban másra vonatkozik az Alkotmánybíróság eljárásában és másra a bírósági eljárásban. Az Alkotmány elvont szabályainak és az elvont jogszabálynak az egymásra vonatkoztatása, ezzel kapcsolatban az értelmezése az Alkotmánybíróság hatásköre, ellenben valamely konkrét tényállás és az elvont jogszabály egymásra vonatkoztatása, ezzel kapcsolatban a jogszabály (önálló) értelmezése, bírósági hatáskör [31/1993. (V. 21.) AB határozat, ABH 1993, 242.].

A jogi normák tartalmának meghatározása, illetve megszilárdítása az Alkotmány X. fejezete értelmében a bírói gyakorlatra hárul. A bírói gyakorlatra, mint a bírói döntés részbeni alapját vagy indokát képező tényezőre történő hivatkozás a bíróságok működése során mindennapos. A bírói gyakorlatnak normatív ereje, szabályképző szerepe van. Ebből azonban nem következik, hogy a bírói gyakorlatot megjelenítő egyedi döntéseket vagy bírói testületek határozatait, véleményét, ajánlását "jogszabálynak" kellene tartani az Alkotmány 32/A. §-a alkalmazásában.

2. Magam is úgy vélem, hogy az Alkotmánybíróságnak a feladatköre értelmezésénél az alkotmányos jogállásából és rendeltetéséből kell kiindulnia [25/1999. (VII. 7.) AB határozat, ABH 1999, 251, 256.]. Az Alkotmánybíróságnak hatalma van arra, hogy az Alkotmány 32/A. §-ában megjelenő "jogszabály" fogalmat alkotmányos jogállásával összhangban értelmezze.

A jelen alkotmányos környezetben azonban nincs ok a jogegységi határozat önálló, a jogszabálytól eloldott, külön alkotmányossági vizsgálatára. A Legfelsőbb Bíróság az Alkotmány értelmében "a bíróságok jogalkalmazásának egységét" biztosítja, ebben a feladatkörében bocsát ki jogegységi határozatot, illetve - a Bszi. 32. § (5) bekezdése alapján -teszi közzé a jogegységi tanács által kiválasztott elvi bírósági határozatokat. A jogegységi határozat valamely jogszabály alkalmazásának egységessége (a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása) érdekében jön létre, ebben a minőségében kötelező a bíróságokra mint jogalkalmazó szervekre. Normatív tartalma a tárgyát képező jogszabályhoz igazodik, attól önállósult normatív tartalommal nem rendelkezik. Nem jogszabály, de ugyanakkor joghajlító, az ítélkezési gyakorlatot általános érvénnyel és kötelező jelleggel befolyásoló eszköz. Az általános jogalkotás és a nagyon bonyolult és összetett jogalkalmazás között a jog egységes érvényesülése, az ellentmondó bírói ítéletek kiküszöbölése érdekében ható jogintézmény. Valamennyi jogegységi határozat jogszabályhoz tapad, a jogszabályok vizsgálatára pedig az Alkotmánybíróságnak hatásköre van.

Az Alkotmánybíróság eljárása szempontjából valamely vizsgált jogszabálynak minden esetben felismert normatartalma van, a jogszabály, szövegét és tartalmát az alkotmánybírósági eljárásban nem lehet szétválasztani - különösen így van ez akkor, ha jogegységi határozat született a tárgyban. Általánosságban is megállapítható, hogy minden jogszabály a gyakorlatban az értelmezett és alkalmazott, nem egyszer változó tartalommal él, elszakad a jogalkotótól, egy-egy új tényállásra való alkalmazása során kaphat eredetileg a jogalkotó által nem várt, nem szándékolt normatartalmat is.

A jogegységi határozatban foglalt normatartalommal figyelembe vett jogszabály vizsgálatánál az Alkotmánybíróság eljárásának nem lehet tárgya önmagában a jogegységi határozat. Az Alkotmánybíróság jogszabály-értelmezése ugyanakkor nem oldható el, nem függetleníthető a jogegységi határozatban megjelenített normatartalomtól. Az Alkotmánybíróság jogszabály-értelmezését köti a jogszabálynak az a felismert normatartalma, amelyet a Legfelsőbb Bíróság a jogegységi határozatban megállapított. A jogegységi határozat a bíróságokra kötelező, de nem önmagában a jogegységi határozat, hanem az értelmezett, és meghatározott tartalmú(vá vált) jogszabály lesz az, amit a bíróságok alkalmaznak egy-egy ügy elbírálása során, a személyeket ugyanis a jogszabályok kötik.

Az Alkotmánybíróság a "jogszabály" alkotmányellenességét köteles vizsgálni, a jogszabály szövegét a felismerhető normatartalommal. Ha a jogszabály azzal a tartalommal, amit annak a Legfelsőbb Bíróság tulajdonít, alkotmányellenes, akkor a jogszabályt meg kell semmisíteni. Nincs jelentősége az Alkotmánybíróság eljárását illetően annak, hogy a Legfelsőbb Bíróság az értelmezéskor vajon túllépett-e a jogszabály keretein vagy sem - nincs is olyan szerv, amely ezt megállapíthatná, mert ez önálló jogszabályértelmezés lenne. Nincs jelentősége annak sem, hogy a jogszabály, ha a szövegezése elméletileg többféle lehetséges értelmezésnek is teret ad, a jogegységi határozatra tekintettel, ennek következtében "válik" alkotmányellenessé vagy eleve valamennyi lehetséges értelmezési változatban is alkotmányellenes.

Álláspontom szerint a Be. 51. § (1) bekezdése és 53. § (1) bekezdése megsemmisítését kellett volna kimondani, a többségi határozatban foglalt érvek alapján; a jogegységi határozatot támadó indítványt pedig vissza kellett volna utasítani.

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék