14/2002. (III. 20.) AB határozat
a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 171. § (2) bekezdése és a 227. §-a alkotmányellenes, ezért azokat a határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 342. § (3) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti. Ennek folytán a rendelkezés nem lép hatályba.
Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. A Tapolcai Városi Bíróság bírája a lopás bűntette és más bűncselekmény miatt indított 1. B. 401/2000. számú büntető ügyben - az eljárás felfüggesztése mellett - fordult az Alkotmánybírósághoz. A bíróság álláspontja szerint a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) 171. § (2) bekezdésének első mondata sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdése által védett pártatlan bírósághoz való alkotmányos jogot.
Felfüggesztő végzésében a bíróság hivatkozott arra, hogy az Alkotmány X. és XI. fejezete egymástól még szerkezetileg is elkülönítve határozza meg a bíróság és az ügyészség feladatait. Az Alkotmány 50. § (1) bekezdése a bíróságok feladatává a bűncselekmények elkövetőinek megbüntetését, az 51. § (2) bekezdése az ügyészség feladatává a bíróság előtt a vád képviseletét teszi. Ezzel összhangban a Be. 9. § (1) bekezdése rögzíti az eljárási feladatok megosztásának alapelvét, amely szerint a büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül; míg a (2) bekezdés a bíróság vádhoz kötöttségét írja elő. Ezzel szemben a Be. 171. § (2) bekezdés "első mondata, de a bíróság álláspontja szerint az egész (2) bekezdés maga is" összemossa a vádhatóság és a bíróság feladatkörét, "a bíróságot kimozdítja abból az alkotmányos alaphelyzetéből, amely azt tartalmazza, hogy a bíróság mintegy kívülállóként" döntsön a vádról. A bíróság a hivatkozott rendelkezés következtében az ügyésznek a vád kiterjesztésére való felhívásával maga is vádlóként lép fel, majd utóbb saját prekoncepcióját bírálja felül. Ennek folytán a támadott rendelkezés ellentétes a Be. fenti alapelvével és sérti az Alkotmányban biztosított pártatlan bírósághoz való jogot.
2. AzAlkotmánybíróság eljárásában beszerezte az igazságügy-miniszter véleményét.
3. Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy a bírói kezdeményezéssel érintett jogszabályi rendelkezés szoros tartalmi összefüggésben áll a Be. 227. §-ban foglaltakkal. Ezért az alkotmányossági vizsgálatot az eddig folytatott következetes gyakorlatának megfelelően ez utóbbi tekintetében is lefolytatta. [Pl. 3/1992. (I. 23.) AB határozat, ABH 1992. 329., 330.; 6/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 40., 41.; 54/1992. AB határozat, ABH 1992. 266., 268.; 60/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994. 342., 343.; 25/1993. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1993. 188., 193.; 26/1995. (V. 15.) AB határozat, ABH 1995. 123., 124.; 31/1995. AB határozat, ABH 1995. 158., 159.; 81/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995. 421., 423.; 4/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998. 71., 72.; 16/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998. 140., 153.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABK 2001. április, 171., 184.; 31/2001. (VII. 11.) AB határozat, ABK 2001. június-július, 329., 335.]
Megállapította továbbá az Alkotmánybíróság azt is, hogy a 2003. január 1-jén hatályba lépő, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: új Be.) 342. § (3) bekezdése a jelenleg hatályban lévő eljárási törvény 227. §-val megegyező rendelkezést tartalmaz. A nyilvánvaló összefüggés okán ezért az 5/1999. (III. 31.) AB határozatban (ABH 1999. 75., 86.) és a 19/1999. (VI. 25.) AB határozatban (ABH 150., 158.) követett gyakorlatának megfelelően az alkotmányossági vizsgálatot e rendelkezésre is kiterjesztette.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
"45. § (1) A Magyar Köztársaságban az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, az ítélőtáblák, a Fővárosi Bíróság és a megyei bíróságok, valamint a helyi és a munkaügyi bíróságok gyakorolják.
(2) A törvény az ügyek meghatározott csoportjaira külön bíróságok létesítését is elrendelheti."
"50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, az állampolgárok jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit."
"51. § (2) Az ügyészség törvényben meghatározott jogokat gyakorol a nyomozással összefüggésben, képviseli a vádat a bírósági eljárásban, továbbá felügyeletet gyakorol a büntetés-végrehajtás törvényessége felett."
"57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el."
2. A Be.-nek az indítvánnyal érintett rendelkezései:
"9. § (1) A büntetőeljárásban a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönül.
(2) Bírósági eljárás csak törvényes vád alapján indulhat. A bíróság annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek és csak olyan cselekmény alapján, amelyet a vád tartalmaz.
(3) A bírósági eljárásban a bizonyítás során a vádlót, a terheltet és a védőt azonos jogok illetik meg."
"171. § (2) Ha a vád kiterjesztésének lehet helye, a bíróság erre az ügyész figyelmét felhívja. Felhívhatja az ügyész figyelmét arra is, hogy az ügy adatai a vád tárgyává tett cselekménnyel szorosan összefüggő bűncselekmény miatt más személlyel szemben is vádemelésre adnak alapot. Ebben az esetben az iratokat az ügyésznek - indítványára - megküldi."
"227. § Ha a vád kiterjesztésének feltételei állnak fenn és az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, erről a bíróság az ügyészt a tárgyalás elnapolása vagy az eljárás elkülönítése mellett értesíti."
3. Az új Be. érintett rendelkezése:
"342. § (3) Ha a vád kiterjesztésének feltételei állnak fenn és az ügyész nincs jelen a tárgyaláson, erről a bíróság az ügyészt a tárgyalás elnapolása vagy az eljárás elkülönítése mellett értesíti."
III.
Az indítvány megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság már számos határozatában vizsgálta a bírói hatalmi ág függetlenségének és a bíróságok pártatlanságának alkotmányos követelményrendszerét, az igazságszolgáltatás alkotmányjogi fogalmát, a bíróságoknak és az ügyészségeknek az ebben betöltött szerepét.
Az Alkotmánybíróság az 53/1991. (X. 31.) AB határozatában kimondta: "A bírói hatalom - amely a magyar parlamenti demokráciában is elválik a törvényhozó és a végrehajtó hatalomtól - az állami hatalomnak az a megnyilvánulása, mely az erre rendelt szervezet útján a vitássá tett vagy megsértett jogról - törvényben szabályozott eljárás során - kötelező erővel dönt." [53/1991. (X. 31.) AB határozat, ABH 1991. 266., 267.; továbbá 627/B/1993. AB határozat, ABH 1997. 767., 768.; 52/1996. (XI. 14.) AB határozat, ABH 1996. 159., 161.]
Leszögezte az Alkotmánybíróság azt is, hogy: "A bírói hatalom legfőbb sajátossága [...] az, hogy állandó és semleges. Ezt a semlegességet fogalmazza meg az Alkotmány 50. § (3) bekezdése annak kimondásával, hogy a bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alávetve." [17/1994. (III. 29.) AB határozat, ABH 1994. 84., 85.]
Az 52/1996. (XI. 14.) AB határozatában arra mutatott rá az Alkotmánybíróság, hogy: "Az igazságszolgáltatásban való részvétel az ügyészség alkotmányos kötelessége. Az Alkotmány 51. § (1) bekezdése szerint az ügyészség gondoskodik az állampolgárok jogainak védelméről és a bűncselekmények üldözéséről. A bűnüldözés révén és a vádképviselet útján az ügyészség önálló nevesített jogosítványokkal (vádképviselet és vádelv) résztvevője az igazságszolgáltatásnak. Az Alkotmány 51. § (2) bekezdése szerint az ügyészség 'képviseli a vádat a bírósági eljárásban.' A büntető eljárás központi része a bírói eljárás ugyan, de az ítélő szakasz előkészítése is része az igazságszolgáltatásnak, mint közhatalmi tevékenységnek." [52/1996. (XI. 14.) AB határozat, ABH 1996. 159., 161.]
2. A Be. az alapelvek között a 9. § (1) bekezdésében kimondja, hogy a büntető igazságszolgáltatás során az eljárási feladatok: a vád, a védelem és az ítélkezés egymástól elkülönülnek. A jelen eljárásban az Alkotmánybíróság ezen elvből (funkciómegosztás) kiindulva, a Be. 9. § (2) bekezdésében részletesen is meghatározott vádelv tartalmát és érvényesülésének következményeit vizsgálta.
A történetileg változó tartalmú és eltérő eljárási keretek között alkalmazott vádelv lényegét a hatályos Be. szerint alapjában véve három elem alkotja: a perbeli funkciók megosztása, a vádló váddal való rendelkezési joga, a bíróság vádhoz kötöttsége mind az eljárás bírósági szakaszának megindítása, mind annak lefolytatása, mind pedig az ítélethozatal során.
A vád, a védelem és az ítélkezés elkülönítésének elméleti absztrakcióját a büntető eljárási törvény normává emeli, amikor az adott típusú eljárási feladatokhoz tételes szabályaival konkrét jogosultságokat és kötelezettségeket rendel, továbbá az adott funkcióval összefüggésben határozza meg a hatásköri, illetékességi, összeférhetetlenségi, kizárási szabályokat [Be. 17. §, 18. § (4) bekezdés, 20. § (1) bekezdés].
A Be. további rendelkezései szabják meg azokat a kereteket, amelyek között a rájuk ruházott feladatokat a bíróságok és az ügyészségek ellátják, megjelölve azokat az eszközöket is, melyeket a konkrét eljárási jogosítványok és kötelezettségek teljesítése során alkalmazhatnak.
Az ügyésza Be. tételes szabályai által előírt módon köteles a nyomozás törvényességét felügyelni és intézkedéseivel biztosítani [18. § (1), (2), (3) bekezdés]. Önálló döntési jogosultsága van a nyomozás megtagadása, a nyomozás megszüntetése, a megalapozatlan vagy szükségtelen vádemelések elkerülése érdekében a nyomozás - megrovás alkalmazása mellett vagy anélkül történő - megszüntetése, a vádemelés mellőzése és elhalasztása tekintetében [Be. 127. § (2), (3) bekezdés; 127/A. § (1) bekezdés; 129. § (1) bekezdés; 139. § (2), (3) bekezdés; 140. § (1) bekezdés; 141/C. § (1) bekezdés; 147. §; 147/A. §; 303/A. §].
A Be. rendszeréből következően a nyomozás befejezése után a nyomozás adatait értékelve kizárólag a közvádlói funkcióval felruházott ügyész dönthet a büntető eljárás további sorsáról. Az ügyész mérlegelő tevékenységének egyik eredménye a vádemelés, amellyel közhatalmi jogosítványát gyakorolja. Ennek folytán kerül a konkrét ügy az érdemi döntés meghozatalára kizárólagosan jogosult bíróság elé.
A bíróság igazságszolgáltatási tevékenységének előfeltétele a törvényes vád megléte. A bíróság elsőként hivatalból azt vizsgálja, hogy a vádnak megvannak-e a büntetőeljárási törvényben meghatározott alaki és tartalmi kellékei.
A törvényes vád alaki feltétele, hogy a Be.-ben a vádlói jogosultságokkal felruházott ügyésztől [Be. 18. § (4) bekezdés; 295. § (1) bekezdés; 333. § (1) bekezdés] vagy az ügyek meghatározott körében a magánvádlótól [Be. 54. § (1) bekezdés] származzék (vádlói legitimáció). A minimális tartalmi követelményeket a Be. 146. § (2) bekezdése a vádirat szükséges elemeinek szabályozásáról szóló rendelkezései között határozza meg. A közvád képviselőjének minden esetben konkrétan körülírt cselekmény miatt, annak a büntető törvény szerinti minősítését is tartalmazó, pontosan azonosítható személy felelősségre vonására irányuló megalapozott, a bizonyítékok megjelölését és indítványait is magában foglaló összefoglalt vádat kell a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság elé terjesztenie.
A Be. XVI. fejezetében szabályozott bíróság elé állítás intézményének alkalmazásakor a Be. 349. § (2) bekezdése a vád szóban történő előterjesztését kívánja meg, azonban a szóbeli formának - eltérő szabály híján - ugyanazokat az elemeket kell tartalmaznia, mint az írásbeli vádnak. Tény az is, hogy az egységesen kialakított országos ügyészi gyakorlat szerint ezekben az esetekben is készül egy írásbeli ún. "feljegyzés", amely a vádlott személyi adatait és a vád tárgyává tett cselekmény leírását, illetve a cselekmény minősítését tartalmazza.
A Be. szerint a magánvád tartalmi kellékei a közvádnál kevésbé szigorúak, azonban a vizsgált rendelkezés szempontjából a magánvádas ügyeknek nincs jelentősége.
A törvényes vádhoz a bíróság az eljárás során mindvégig kötve van, csak a megvádolt személy vád tárgyává tett cselekménye miatti felelősségéről dönthet, ugyanakkor a vádat köteles kimeríteni [Be. 163. § (2) bekezdés; 250. § III. pont]. A vád tárgyává tett tények köre határozza meg a bíróság hatáskörét, illetékességét, az eljárás módját (bűntetti, vétségi eljárás), az általa felvett bizonyítás irányait, terjedelmét és az ítélethozatal kereteit.
A vádfunkció hatékony gyakorlását biztosítják azok a rendelkezések, amelyek a vád módosítását is lehetővé teszik a vádló számára. Amennyiben az eredeti vádemelés után valamely új elem (új bizonyíték vagy a tények jogi megítélésének módosulása) indokolja, a vád megváltoztatható (módosítható vagy kiterjeszthető).
A vád megváltoztatását és tárgyi értelemben vett kiterjesztését magába foglaló vádmódosítás tekintetében az ügyész közvádlói jogosultságainak kizárólagossága megtörik. A Be. ezeket a lehetőségeket az első fokú határozat meghozatalát megelőző tanácsülésig engedélyezi az ügyész számára [Be. 209. § (2) bekezdés], azonban ezzel egyidejűleg a bíróság részére is hasonló tartalmú, a vádfunkcióhoz tapadó párhuzamos jogosultságokat, illetőleg kötelezettségeket határoz meg. A tárgyalás előkészítő szakaszában a bíróságnak a Be. 171. § (2) bekezdésében, tárgyalási szakaszban pedig a 227. §-ban megfogalmazott rendelkezésből következőleg kötelessége a tárgyi értelemben vett vádkiterjesztés lehetőségére felhívnia az ügyész figyelmét. A vádlott(ak) mellett további személy(ek) elleni vádemelés lehetőségére történő figyelemfelhívás az előkészítő szakaszban ugyancsak kötelezettségként, míg a tárgyalási szakaszban lehetőségként nyert szabályozást.
Egészen az első fokú bíróság ítéletének meghozataláig az ügyésznek lehetősége van arra, hogy az eredetileg vádtárgyává nem tett cselekmény(ek) vonatkozásában a vádat jelentős mértékben átalakítsa, mi több, az eljárási szabályok megtartásával akár eredetileg meg nem vádolt személlyel szemben is vádat emeljen. Ez az állam büntetőjogi igényének érvényesítése és a pergazdaságosság biztosítása szempontjából egyaránt indokolt. A bíróság számára széles körben előírt "figyelemfelhívási" kötelezettség és jog azonban azt is jelenti, hogy a bíróság olyan jelentős befolyást szerezhet a vád felett, amely lehetővé teszi, hogy a vád kereteit előzetesen saját "elképzelésének" megfelelően tágítsa ki. Az ügyész közvádlói jogosítványainak részbeni átvétele a pártatlan bíró helyett a vádló-bírót helyezi előtérbe, míg a vádnak a bíróság igényeivel való előzetes megfeleltetése a közvádló oldalán semmiféle kockázati tényezőt nem jelent.
3.1. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint: "[...] a büntető igazságszolgáltatást érintő alkotmánybírósági döntések elvi alapja, hogy demokratikus jogállamban a büntető hatalom alkotmányosan korlátozott közhatalmi jogosítvány és egyben alkotmányos kötelezettség. A büntető hatalom gyakorlásának, a büntető igény érvényesítésének intézmény- és eszközrendszere közvetlen alkotmányos jelentőséggel bír; a büntető felelősségre vonás szabályai alkotmányos jelentőségűek. A büntetőeljárás közhatalmi jellegéből, feladatának természetéből következően szükségképpen érinti az egyének alkotmányos alapjogait [részletesen: 42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993. 300., 304., 305.]." [49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998. 372., 376.]
Kifejtette az Alkotmánybíróság azt is, hogy "a jogállamiság és jogbiztonság elvéből fakadnak az eljárási garanciák, amelyek alapvető jelentőségűek az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatósága szempontjából. Az Alkotmány nem biztosít alanyi jogot az anyagi igazság érvényesülésére, a törvénysértő bírósági ítéletek kizárására. Ezek a jogállam céljai és feladatai, amelyek megvalósulása érdekében megfelelő - elsősorban eljárási garanciákat nyújtó - intézményeket kell létrehoznia és az érintett alanyi jogokat garantálnia. Az Alkotmány tehát az anyagi igazság érvényre juttatásához szükséges - és az esetek többségében alkalmas - eljárásra ad jogot (ABH 1992. 65.)." [49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998. 372., 376., 377.]
A tisztességes eljárás követelményének alapfeltétele a vádlói és az igazságszolgáltatási funkciók szétválasztása. Az ügyészség és a bíróság feladatainak elkülönítése, az egyes tevékenységi körökre vonatkozó részletes szabályok, az eljárás alanyai számára előírt kötelezettségek és a részükre biztosított jogosultságok konstrukciója eljárási garanciákat is jelent a védelem számára.
A büntetőeljárás végső szakaszában a bíróság vádhoz kötöttsége nemcsak az ügyész és a bíróság kapcsolatát határolja be, hanem a vádlott védekezéshez való jogának tartalma szempontjából is alapvető jelentőségű. A terhelt számára a jogszerű és eredményes védekezéshez elengedhetetlen annak ismerete, hogy milyen tények, összefüggések, adatok alapján, milyen bűncselekmény miatt kerül sor vele szemben a felelősségre vonását célzó bírósági eljárás lefolytatására. A vád pontos ismerete biztosíthatja a védelem számára - többek között - a bűnösség vagy a minősítő körülmények fennállásának hiányát jelentő, illetőleg a cselekmény privilegizált esetét megalapozó ok-okozati összefüggésekre vonatkozó bizonyítékok feltárását, a cselekmény elbírálása szempontjából jelentős motívumokra, enyhítő körülményekre történő figyelemfelhívás lehetőségét. Ennek hiányában nem áll módjában az ügyésszel egyenrangú félként érvei kifejtése, indítványainak megtétele, vagyis a védekezés jogának a Be. 9. § (3) bekezdése szerinti tartalommal való kitöltése.
Noha a hatályos szabályozásból következőleg a törvényes és megalapozott vád központi kérdés az eljárás bírósági szakaszában, ez nem jelenti a kontradiktórius eljárás keretében felvett bizonyítás eredményéhez képest a vád megváltoztathatatlanságát. A 9/1992. (I. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság rámutatott azonban arra, hogy "a bűnüldözésnek szigorú anyagi jogi és eljárási korlátok és feltételek között kell folynia, s hogy a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát az állam viseli. Ezt a kockázatelosztást az ártatlanság vélelmének alkotmányos garanciája [57. § (2) bekezdés] külön szabályként kifejezésre is juttatja." [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992. 59., 70.] Alapvető kívánalom tehát, hogy a vád megváltoztatásának a keretei, a terhelt által is előre számításba vehető módon az eljárási törvényben előzetesen rögzítésre kerüljenek. A szabályok technikai kiszámíthatósága mellett azonban a vádlott számára az ügyészség és a bíróság jogosítványainak tartalmilag is - az eljárási törvényben meghatározott feladatukkal összhangban álló módon - kalkulálhatónak kell lenniük. E tekintetben meghatározó kérdés a váddal való rendelkezés jogának és ezen belül is a vádkiterjesztésnek a szabályozása.
3.2. Az Alkotmánnyal összhangban a büntetőeljárásról szóló törvény a közvádra üldözendő bűncselekmények miatti vádemelés tekintetében a döntés felelősségét kivételt nem tűrő módon az ügyészre ruházza. A vádemeléssel az ügyész azt juttatja kifejezésre, hogy a rendelkezésére bocsátott nyomozási iratok alapján milyen, a terhelt felelősségét megalapozó tényeket állapított meg és ezekkel kapcsolatban mi a jogi álláspontja. A vádképviselet azzal a kötelezettséggel jár, hogy a bizonyítás eredményéhez képest az ügyész a szakmai, hivatásbeli felelősség szabályai szerint eljárva a vád terjedelmében változtatást eszközöljön. A Be. szabályai szerint az ügyészi vádkiterjesztés esetén a terhelt részére még a tárgyalás elnapolása révén is biztosítani kell a védekezéshez való jog tényleges gyakorlását az újabb vád vonatkozásában [209. § (3) bekezdés], tekintettel arra is, hogy a bíróság ítélkezésének alapját a továbbiakban a megváltoztatott vád képezi.
A büntető ügyekben a bíróságnak az Alkotmány és a Be. szerinti eljárási feladata, hogy a vád felől tisztességes eljárás lefolytatása után pártatlan döntést hozzon.
A 6/1998. (III. 11.) AB határozatában az Alkotmánybíróság elvi éllel szögezte le: "A 'tisztességes eljárás' (fair trial) követelménye nem egyszerűen egy a bíróságnak és az eljárásnak itt megkövetelt tulajdonságai közül (ti. mint 'igazságos tárgyalás'), hanem az idézett alkotmányi rendelkezésben foglalt követelményeken túl - különösen a büntetőjogra és eljárásra vonatkozóan - az 57. § többi garanciájának teljesedését is átfogja. Sőt, az Egyezségokmánynak és az Emberi Jogok Európai Egyezményének - az Alkotmány 57. §-a tartalmához és szerkezetéhez mintát adó - eljárási garanciákat tartalmazó cikkei általában elfogadott értelmezése szerint a fair trial olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás 'méltánytalan' vagy 'igazságtalan', avagy »nem tisztességes«". [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998. 91., 95.]
A tisztességes eljárásnak számos nem nevesített, de elismert és több kifejezetten nevesített összetevője van. Ez utóbbiak közül az egyik a bíróság pártatlanságának kívánalma, amelynek a védelemhez való joggal összefüggésben is kiemelt a szerepe.
Az Alkotmánybíróság a bíróság pártatlanságának alkotmányi követelményrendszerét első ízben vizsgáló 67/1995. (XII. 7.) AB határozatában rámutatott, hogy: "A pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog az eljárás alá vont személy iránti előítélet-mentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében." [67/1995. (XII. 7.) AB határozat, ABH 1995. 346., 347.]
Ugyanezen határozatában az Alkotmánybíróság elemezte az Emberi Jogok Európai Bírósága által az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény 6. cikk 1. pontjában foglalt fair eljárás érvényesülésének vizsgálata során alkalmazott ún. kettős tesztet. Az Európai Bíróság a szubjektív teszt keretében az eljáró bíró személyes magatartását, vagyis azt vizsgálja, hogy volt e az eljárás során "olyan megnyilvánulása, amelyből a pártatlanságának hiányára lehet következtetni". [67/1995. (XII. 7.) AB határozat, ABH 1995. 346., 347.] Az objektív megközelítés pedig: "annak vizsgálata, hogy függetlenül a bíró személyes magatartásától, a folyamodónak volt-e jogos, indokolt, objektíve igazolható oka a pártatlanság hiányának feltételezésére.
Ehhez a Bíróság részletesen vizsgálja, hogy az adott jogrendszer szabályai szerint a bíró korábban milyen jellegű eljárásban, milyen feladatokat látott el, és milyen annak a szervezetnek a belső felépítése, amelynek keretében a pártatlanságát kétségessé tevő döntések születtek". [67/1995. (XII. 7.) AB határozat, ABH 1995. 346., 348.]
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának az objektív teszttel kapcsolatos gyakorlatából egyértelműen kitűnik, hogy az eljárás során a bíró által ellátott funkciók vizsgálata alapvető kérdés. A funkcióhalmozódás, vagyis azon eset, amikor a bíró ítélkezésen kívüli, a vizsgálattal vagy a váddal kapcsolatos feladatokat is ellát, a Bíróság szerint jogos kételyeket ébreszt a pártatlanságával kapcsolatban. Alapvető kérdés, hogy a bíró, aki a felek felett áll, a felektől különüljön el. A büntetőeljárás feltétele a vád, amelyet a védelem támad, ezért a bíró elkülönültsége úgy biztosítható, ha a vádat nem ő fogalmazza meg, a váddal kapcsolatos feladatokat egy tőle elkülönült személy látja el. A vád és az ítélkezés feladatainak egy eljáráson belül azonos személy által történő ellátása önmagában alkalmas a bíró pártatlanságának megkérdőjelezésére, függetlenül attól, hogy milyen személyes magatartást tanúsított. (Eur. Court H. R., Case of De Cubber v. Belgium, Ser. A-86.; Eur. Court H. R., Case of Piersack v. Belgium, Ser. A-53.)
Több ízben vizsgálta az Emberi Jogok Európai Bírósága és a Bizottság a bíróság előtti eljárás tartalmi kiszámíthatóságának feltételrendszerét is. Ennek során többek között - éppen egy Magyarországgal kapcsolatos ügyben - kifejtette, hogy a vádlottnak a vádról történő értesítése a tisztességes eljárás kívánalma szerint nem pusztán formai követelmény.
"A bűncselekmény tényállási elemei döntő fontosságú szerepet játszanak a büntetőeljárásban, amennyiben az e tényállások megvalósulását állító irat kézbesítésének pillanata az, amelytől fogva a gyanúsítottat úgy kell tekinteni, mint aki formálisan kézhez kapta az ellene felhozott vádak tény és jogbeli alapját tartalmazó írásos értesítést (Eur. Court H. R., Kamasinski v. Austria judgement, of 19 December 1989. Series A no. 168., pp. 36-37. § 79.). Az Egyezmény 6. cikke 3. bekezdésének a) pontja nemcsak azt a jogot biztosítja a vádlott számára, hogy a vád 'okáról' - azaz azokról a cselekményekről, amelyeket a vádlott állítólagosán elkövetett és amelyeken a vád alapul - tájékoztatást kapjon, hanem azt is, hogy a terhére rótt cselekmények jogi minősítéséről is tájékoztassák. A tájékoztatásnak részletesnek kell lennie [Eur. Court H. R., Pélissier és Sassi v. France (GC), judgement, of 25 March 1999. 25444/94, § 51., ECHR 1999-II]. [...] A Bíróság továbbá emlékeztet arra, hogy a 6. cikk 3. bekezdésének a) és b) pontja egymással összefügg, és hogy a vád természetére és okára vonatkozó tájékoztatáshoz való jogot a vádlott védekezésre való felkészüléséhez fűződő jogának fényében kell megítélni." (Eur. Court H. R., Case of Zoltán Dallos v. Hungary, judgement, of 8 February 2001. 29082/95., § 47., ECHR 2001-II; magyar nyelvű kivonat: Bírósági Határozatok, 2001/5., 392., 396.)
Mindebből az következik, hogy az ügyészség és a bíróság feladatainak elkülönítése nem pusztán a vádemelés - vádképviselet szabályainak formális betartását jelenti, hanem súlyozott szerepe van a vád tartalmi értelemben vett törvényessége szempontjából is. A bírói és ügyészi tevékenységre vonatkozó részletes eljárási szabályok, az eljárás alanyai számára előírt kötelezettségek és a részükre biztosított jogosultságok konstrukciója a tisztességes eljárás követelménye szempontjából alapvető jelentőségű. Az eljárási funkciók közötti "átjárhatóság" lehetőségének megteremtése, sőt kötelezettségként történő előírása, amely az eljárás teljes bírósági szakaszában töretlenül érvényesül, a vád tartalmi törvényességét kérdőjelezi meg és ekként sérti a tisztességes eljárás követelményét.
3.3. A Be. vizsgált szabályai a bírót arra kötelezik, hogy az eléje kerülő konkrét ügyben a vád oldalán, az adott terhelt ellenében avatkozzék be a felek kapcsolatába, sőt az eljárásban addig nem is szereplő személlyel szemben - előzetes eljárás nélkül - a vádemelést szorgalmazza. Ezzel a beavatkozással megbomlik a funkciómegosztásból következő egyensúly, a bíróság pedig átlép azon a határon, amely az Alkotmányban és a Be.-ben megfogalmazott feladatköréből következik. A vád kompetenciájába tartozó jogosultságok gyakorlása, amely már előkészítő szakaszban az eléje kerülő ügyben előzetesen kinyilvánítandó állásfoglalásra készteti a bírót, egyfelől ténylegesen alkalmas lehet arra, hogy elfogulttá váljék, másfelől pedig ennek következtében a pártatlansága a látszat szerint kétségbe vonhatóvá válik. A vádkiterjesztés lehetőségének a bíró általi megfogalmazása azt a feltételezést vonhatja maga után, hogy már a bizonyítási eljárás megkezdése előtt döntött a bűnösség kérdésében, sőt az eredeti vádban megfogalmazott mértéken túlmenően is felelősnek tartja a vádlottat. Mindezek az aggályok fokozottan jelentkeznek abban az esetben, ha a bíróság felhívása nyomán az ügyész olyan személy ellen emelhet vádat, akivel szemben eredetileg nem is kívánta érvényesíteni a vádemelés közhatalmi jogosultságát, akivel szemben esetleg nyomozás nem is folyt.
Nem változtat ezen az a tény sem, hogy a bíró felhívása ellenére az ügyész a vádat nem köteles kiterjeszteni. Mi több, a szabályozásnak ez a módja az eljárásba megengedhetetlen bizonytalansági tényezőt épít be. A vád képviselőjének nyilatkozatától függetlenül az ügy uraként eljáró bíróság valódi álláspontja a terhelt előtt már ismertté vált, s ez jogosan ébreszthet kételyeket benne a további bizonyítási eljárás irányultsága tekintetében is. A védelem szempontjából ez esetben nem tekinthető minden alapot nélkülözőnek az a feltételezés, hogy az ügyész nemleges nyilatkozata ellenére a bíróság az eljárás során mégiscsak megkísérli a vádkiterjesztésben megfogalmazott álláspontjának az alátámasztását, vagy a büntetés kiszabása során vonja értékelési körébe azokat a tényezőket, amelyek a vádkiterjesztésre történő felhívást eredetileg megalapozták. Miután annak nincs eljárási akadálya, hogy vádhatóság utóbb változtasson a vádkiterjesztés kérdésében elfoglalt álláspontján, mind az ügyész, mind a bíróság működése tartalmilag, az eljárási funkciókat tekintve is a védelem szempontjából kiszámíthatatlanná válik.
A közvádlói és a bírói szerep összemosása, a bíróságnak a vád oldalán történő beavatkozása az eljárásba, a szabályozás lényegéből fakadóan alkalmas lehet arra, hogy kételyeket ébresszen a bíróság pártatlansága tekintetében. E vonatkozásban pedig az Alkotmánybíróság - az idevonatkozó gyakorlatát legutóbb összegző - 17/2001. (VI. 1.) AB határozatában elvi éllel szögezte le, hogy alkotmányellenes egy eljárásjogi intézmény olyan szabályozása, amely azon elv ellen hat "hogy a bírónak nem csak pártatlannak kell lennie, hanem pártatlannak is kell látszania". [17/2001. (VI. 1.) AB határozat, ABK 2001. május, 248., 250.]
A 33/2001. (VII. 11.) AB határozatában kifejtette az Alkotmánybíróság azt is, hogy a pártatlanság elvének következetes érvényesülését sérti az olyan jogintézmény puszta léte, amely "beleütközik a bíróság előtti egyenlőség elvébe" azáltal, hogy az eljárás egyik résztvevőjének, az ügyésznek "többletjogokat biztosít, amellyel szemben a terhelt [...] lépéshátrányba kerül". [részletesen: 33/2001. (VII. 11.) AB határozat, ABK 2001. június-július, 347., 348., 349.]
Az ügyész "közvádlói funkciójának gyakorlása során az ügyészi szakmai felelősség követelményeit is szem előtt tartva köteles eljárni". [34/B/1996. AB határozat, ABK 2001. április, 190., 192.] A váddal való rendelkezési jog gyakorlásával összefüggő, szakmai kötelezettségeit a Magyar Köztársaság ügyészségéről szóló 1972. évi V. törvény (a továbbiakban: Ütv.) III. fejezete a bírósági eljárásban való részvétel tekintetében külön is szabályozza. Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény 53. § (1) bekezdés a) pontja pedig - többek között az Ütv.-ben szabályozott - hivatali kötelesség vétkes megszegése esetére biztosítja az ügyésszel szemben a fegyelmi felelősségre vonás lehetőségét.
A Be. szabályai szerint a vádfunkcióból következő feladatok gyakorlása elválaszthatatlanul az ügyészhez tapad. Mivel a váddal való rendelkezés teljeskörűen az ügyészt illeti meg, a bíróság nincs is olyan jogi eszközök birtokában, amelyekkel a vádemelést vagy a vádmódosítást akár vétlen, akár vétkes mulasztás esetén kikényszeríthetné. Ilyen eszközök biztosítása a funkciók egyesítését vonná magával, amely már súlyosan sértené a pártatlan bírósághoz való jog alkotmányi követelményét.
A váddal való rendelkezésből fakadó eljárási feladatok teljesítése vagy elmulasztása kizárólag az ügyész hivatásbeli felelőssége. Az ügyésznek az e feladat teljesítéséhez szükséges jelenléti, kérdezési, indítványtételi és egyéb jogát a Be. a bírósági eljárásban teljeskörűen biztosítja. Annak vizsgálata pedig, hogy az ez irányú felelősségéből fakadó kötelezettségeinek az ügyész tárgyaláson vagy tárgyaláson kívül hogyan tesz eleget, milyen szempontok vezérlik a tárgyaláson való részvétel jogának gyakorlásánál, kizárólag célszerűségi kérdés, s mint ilyen, nem tartozik az Alkotmánybíróság által értékelendő szempontok sorába. Az állami büntető igény érvényesítése az ügyész alkotmányos kötelezettsége és ennek a szakmai, hivatásbeli mulasztásból eredő elenyészése kockázatát is az ügyész viseli. A kockázat csökkentéséhez fűződő érdek semmiképp nem lehet erősebb, mint a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesítése. Ez utóbbinak viszont alapvető feltétele az eljárásbeli funkciók tiszta elkülönítése.
3.4. Az Alkotmánybíróság a bírói szervezetre vonatkozó határozataiban következetesen hangsúlyozta, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében meghatározott jogállamiság egyik alkotó eleméből a hatalommegosztás alkotmányi elvéből következően "a hatalmi ágak elválasztásának alkotmányos szerkezetében a bírói hatalom függetlenségének kitüntetett szerepe van." [17/1994. (III. 29.) AB határozat, ABH 1994. 84., 85.] A hatalommegosztás elvéből következik a bíróságnak az Alkotmány 45. § (1) bekezdésében meghatározott igazságszolgáltatási monopóliuma, amely végső soron az egyedi ügyekben, a 46. § (1) bekezdésében rögzített ítélkezési tevékenység kizárólagosságában ölt testet.
Az Alkotmánybíróság az igazságszolgáltatás alkotmányjogi fogalmát több, egymáshoz szervesen kapcsolódó határozatában bontotta ki. Az 52/1996. (XI. 14) AB határozatában leszögezte: "A bírói hatalomhoz kapcsolódó, az eljárási törvényben szabályozott közhatalmi tevékenység az igazságszolgáltatás." [52/1996. (XI. 14.) AB határozat, ABH 1996. 159., 161.] Az 1481/B/1992. AB határozatban ugyanakkor arra utalt, hogy: "Az 'igazságszolgáltatás' alkotmányjogi fogalma nem értelmezhető úgy, hogy az csakis a konkrét ügyekben való ítélkezésre vonatkozik, hanem ennél szükségképpen szélesebb kört ölel fel." (ABH 1993. 756., 757.)
A folyamatában vizsgált büntető igazságszolgáltatás rendszerében a bíróságon kívül más szervezetek és személyek is részt vesznek. A részt vevő szervezetekhez (rendőrség, ügyészség, bíróság) a büntetőeljárás egyes szakaszaiban eltérő feladatok kapcsolódnak, amelyek teljesítésében az eljárási és a rájuk vonatkozó szervezeti törvények által meghatározott jogszabályi kereteken és elveken belül önállóak. A büntető igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó egyes funkciókat az Alkotmány is elkülöníti, s a már említett ítélkezési tevékenységen kívül az 51. § (2) bekezdésében nevesíti az ügyészség vádmonopóliumát, az 57. § (3) bekezdésében pedig a védelemhez való jogot. A Be. 9. § (1) bekezdésében rögzített funkciómegosztás elvének tehát közvetlenül alkotmányi alapja van. Ezek az alkotmányi rendelkezések egyben olyan garanciái is az ítélkezés, a vád és védelem közötti egyensúlyteremtésnek, amelyek a fair eljárás alapvető biztosítékai, s amelyeknek az eljárási törvényben is töretlenül érvényesülniük kell.
Az eljárás bírósági szakaszában a vádrendszerű és kontradiktórius eljárás lényegéből fakadó követelmény, hogy az Alkotmány szerint az igazságszolgáltatás monopóliumával rendelkező bíróság és a közvádlói hatalmat kizárólagosan birtokló ügyészség hatásköre, tevékenysége, mozgástere egyaránt átlátható, kiszámítható legyen. A funkciómegosztás elvét és az Alkotmány 45. § (1), valamint 51. § (2) bekezdését egyaránt sérti az a megoldás, amely az eljárás bármely résztvevőjének jogi helyzetét lerontva, lehetőséget teremt az eljárás során az eljárás bármely alanyától való feladatkör elvonásra. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezéseiből az következik, hogy az ügyész közvádlói monopóliumának éppúgy töretlennek kell lennie, mint ahogyan az ítélkezésben a bírói függetlenséget és a pártatlanságot megtestesítő állásfoglalásnak kell kifejezésre jutnia.
Kétségtelen tény, hogy az ügyész közvádlói monopóliuma járhat olyan hátrányos következményekkel (pl. a vádemelés elmulasztása, vagy indokolatlan vádelejtés), amelyek a sértettek érdekeit hátrányosan befolyásolhatják. Az ilyen hibák elhárításának és hiányosságok kiküszöbölésének módja a jogalkotó által létrehozott vádkorrektívumok rendszere útján lehetséges (pl. az új Be. által ismét bevezetett pótmagánvád). A közvádló oldalán jelentkező vétkes vagy vétlen mulasztások, esetleges szakmai hibák kiküszöbölésére szolgáló korrektívumok azonban semmiképpen sem eredményezhetik a vád és az ítélkezés eljárási funkcióinak összemosását.
Az Alkotmánybíróság már a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában kifejtette, hogy a jogállamiság alapvető ismérve a jogbiztonság, amely nemcsak "az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is". (ABH 1992. 59., 65.) A közvádló és a bíróság viszonyában alapvető kívánalom, hogy az egyes konkrét eljárások során ne váljon megkérdőjelezhetővé a bírák függetlensége és pártatlansága, de a közvádlói monopólium belső lényege sem. Ez csak akkor valósulhat meg, ha a büntetőeljárásban részt vevő hatóságok működése tartalmi értelemben kiszámítható, ha a bíróság és az ügyészség által az eljárási törvény rendelkezései következtében ténylegesen ellátott feladatok megfelelnek az Alkotmány által rájuk ruházott közhatalmi funkcióknak.
Az Alkotmány idevonatkozó rendelkezései, így: a bíróságok igazságszolgáltatási monopóliumát rögzítő 45. §
(1) bekezdése és az ehhez szorosan tapadó, az ítélkezési tevékenység kizárólagosságára vonatkozó 46. § (1) bekezdése, az ügyészség vádmonopóliumát meghatározó 51. § (2) bekezdése, valamint a védelemhez való jogot garantáló 57. § (3) bekezdése éppen az ügyek tisztességes eljárás keretében történő, előítélet-mentes, pártatlan eldöntését hivatottak szolgálni. A pártatlanság viszont az egyik alapfeltétele annak, hogy az ügyekben helyes és megalapozott ítélet szülessen.
A fenti indokokra figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vizsgált rendelkezések szemben állnak a büntető igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó egyes feladatoknak közvetlenül az Alkotmányból levezethető és a Be. 9. §-ában külön is nevesített funkciómegosztás elvével, minek folytán alapjaiban sértik a tisztességes eljáráshoz való jog elvének garanciális szabályait. Az Alkotmánybíróság már a 6/1998. (III. 11.) AB határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány 57. §-ában foglalt elvek képezik a tisztességes eljáráshoz való jognak a gerincét, azonban a "tárgyalás tisztessége" ezek betartásában nem merül ki. Leszögezte továbbá azt is, hogy: "Nincs olyan szükségesség, amely miatt a tárgyalás 'tisztességes' voltát arányosan ugyan, de korlátozni lehetne." (ABH 1998. 91., 95., 99.)
A fentebb kifejtettekből az is következik, hogy a bíróságnak a Be. 171. § (2) bekezdésében és 227. §-ban megfogalmazott vádkiterjesztéssel kapcsolatos kötelezettsége sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében rögzített pártatlan bírósághoz való jog alkotmányos elvét. A szabályozás nyomán előálló jogbizonytalanság folytán sérül továbbá az Alkotmány 57. § (3) bekezdése által garantált védelemhez való jog elve is. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a vizsgált rendelkezéseket az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 42. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a határozat közzétételének napjával megsemmisítette.
Az új Be. 342. § (3) bekezdése ugyanazon okból alkotmányellenes, mint a Be. 227. §-a. így az Alkotmánybíróság az Abtv. 42. § (2) bekezdése alapján megállapította, hogy a már kihirdetett, de még hatályba nem lépett törvény ezen rendelkezése 2003. január 1-jével nem lép hatályba.
Az Alkotmánybíróság határozatának közzétételét az Abtv. 41. §-a alapján rendelte el.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: 1009/B/2000.