BH 2013.11.306 Házastársi közös lakásnak az a lakás minősül, amelyben a házastársak az életközösség megszűnésekor együtt laktak. Ha ennek a lakásnak a megosztott használatát sem objektív, sem szubjektív tényezők nem zárják ki, a tulajdonostárs házastársat gyermekvédelmi szempontok alapján sem lehet az ugyanazon az ingatlanon lévő, raktár célját szolgáló külön épületbe költözésre kötelezni [Csjt. 31/B. §].

Pertörténet:

Dabasi Járásbíróság P.20286/2010., Budapest Környéki Törvényszék Pf.23425/2011/7., Kúria Pfv.20788/2012. (*BH 2013.11.306*)

***********

A jogerős ítélet alapjául szolgáló, a felülvizsgálati kérelemben foglaltak alapján releváns tényállás szerint a peres felek 1998. április 18. napján kötöttek házasságot, melyből két gyermekük született. A házasságkötést megelőzően a felperes az anyai nagyszüleitől tartási szerződéssel szerezte meg a d.-i ingatlan tulajdonjogát, mely ingatlanon az ún. "főépület" lebontását követően egy 182 m2 alapterületű, három szoba, étkező-nappali-konyha, fürdőszoba, WC, mosókonyha, kazánház, gardrób, kamra, garázs, közlekedő helyiségből álló családi házat építettek a házassági életközösség fennállása alatt. Az építkezés idején az ugyanezen az ingatlanon található 30 m2 alapterületű, szoba-konyhás, fürdőszoba, WC, spejz, terasz és pince helyiségekből álló ún. "kis házban" laktak. A peres felek utolsó közös lakóhelye a fenti ingatlanon található ún. "főépület" volt. A peres felek életközössége 2008 szep­temberében szakadt meg véglegesen, ezt követően egy lakásban, egymástól elkülönülten éltek, majd az elsőfokú bíróság 2010. október 1. napján hozott 11. sorszámú végzésével ideiglenes intézkedéssel elrendelt lakáshasználata alapján a "főépületet" a felperes és a gyermekek, míg a "kis házat" az alperes használta kizárólagosan.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a peres felek házasságát felbontotta, a kiskorú gyermekeket a felperesnél helyezte el, az alperest a kereseti kérelemnek megfelelően kötelezte gyermektartásdíj megfizetésére. Az utolsó közös lakás használatát akként osztotta meg, hogy a főépület kizárólagos használatára a felperest, míg a "kisház" kizárólagos használatára az alperest jogosította fel. A kereseti kérelemnek megfelelően szabályozta az alperes és a gyermekek közötti kapcsolattartást. Az alperes viszontkeresetét elutasította.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta, az alperes részére bővebb időtartamú folyamatos és időszakos kapcsolattartást biztosított. A volt közös lakás használatának megosztási módját az alperesi fellebbezésben foglaltaknak megfelelően változtatta meg azzal, hogy a főépületben levő összes többi helyiség és a kis épület közös használatát rendelte el. Kötelezte a feleket, hogy a másik félnek juttatott lakrészt 15 nap alatt adják egymás birtokába.

A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben a Csjt. 31/B. § (4) bekezdésében foglaltak sérelmére hivatkozással kérte a jogerős ítélet megváltoztatását akként, hogy a Kúria a "főépület" kizárólagos használatára a felperest, a "kisház" kizárólagos használatára az alperest jogosítsa fel, a költségek arányos viselése mellett.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a felperes felülvizsgálati kérelmének elutasítását és a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte, annak helyes ténybeli és jogi indokainál fogva.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

1. A lakáshasználat rendezése

A lakáshasználat rendezésénél nem hagyható figyelmen kívül, hogy az ingatlanon található lakás céljára is alkalmas ún. "kisházat" a felek a per megindulásakor lakás céljára ténylegesen már nem használták, annak használata tehát a Csjt. 31/B. § (4) bekezdésének rendelkezése alapján nem volt rendezhető. A peradatok egyértelműen alátámasztják, hogy a peres felek az építkezés befejezését követően a lakhatás céljára kizárólag a főépületet használták, így az ún. "főépület" tekinthető a peres felek utolsó közös lakásának, amelynek rendezésére a Csjt. fenti rendelkezései alkalmazhatók. A bírói gyakorlat is egységes atekintetben, hogy a bíróság kizárólag a házastársak utolsó közös lakásának a használatáról dönthet. A bírói gyakorlat szerint az ingatlanon található "kisház" nem minősül a peres felek utolsó közös lakásának (BH 1990.170.). A fenti törvényhely alkalmazása, mint speciális szabály tehát megelőzi a Ptk. 140-144. §-aiban foglalt szabályok alkalmazását. Az a körülmény, hogy a perben eljáró elsőfokú bíróság ideiglenes intézkedéssel a felperest a "főépület", az alperest a "kisház" kizárólagos használatára jogosította fel, nem jelenti azt, hogy az érdemi döntésnek az ideiglenes intézkedésben foglaltakat kell tartalmaznia. Az a tény, hogy a per egy adott szakaszában az addig feltárt peradatokra tekintettel az elsőfokú bíróság, attól a szándéktól vezérelve, hogy a per tartama alatt a lehető legkisebbre csökkentse a felek közötti feszültséget, az ingatlan használatát a fenti módon osztotta meg, az ettől eltérő végleges döntést nem teszi jogszabálysértővé. Jelen esetben a másodfokú bíróság e jogszabályi rendelkezések betartásával döntött a perbeli ingatlan használatáról.

2. A lakáshasználat megosztásának a módja

A Legfelsőbb Bíróság PK 298. számú állásfoglalása értelmében a házastársak közös lakásának használatával kapcsolatos jogvitában a lakáshasználat rendezését kell kereseti kérelemnek tekinteni, amelyen belül a rendezés módjának meghatározása a bíróság feladata. Nincs jelentősége tehát annak a körülménynek, hogy a felek kizárólagos vagy osztott lakáshasználatot kérnek, hiszen a rendezés módját a bíróság határozza meg. Ilyen feltételek fennállása esetén nem terheli a tulajdonostársat olyan kötelezettség, hogy akarata ellenére is birtokába vegye és kizárólagosan használja a peres felek Csjt. 27. §-a alapján szintén közös tulajdonában álló, de a peradatok alapján az elmúlt évtizedekben raktárként funkcionáló nem lakás céljára szolgáló helyiséget (BH 1999.170.).

Figyelemmel arra, hogy a felperes maga sem vitatta a főépület közös tulajdoni jellegét [Csjt. 27. § (1) bekezdés], így a Csjt. 31/B. § (4) bekezdése alkalmazható a lakáshasználat megosztására is. Az előbbi törvényhely főszabályként biztosítja mindkét házasfél számára a közös tulajdonú lakás megosztott használatának a lehetőségét és a házasfelek valamelyikének a lakás kizárólagos használatára való feljogosítását csak kivételesen, és kizárólag akkor teszi lehetővé, ha a használat megosztását a lakás objektív adottságai lehetetlenné teszik (objektív oszthatatlanság), vagy ha valamelyik házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár (szubjektív oszthatatlanság). Nem ad alapot viszont kizárólagos használatra a felek kölcsönösen összeférhetetlen, olyan magatartása, amelyre figyelemmel a közös használat valamelyikük vagy a kiskorú gyermek érdekeinek a súlyos sérelmével még nem párosul, és nincs jelentősége a használat mikénti rendezése körében annak sem, hogy a felek valamelyikének vagyoni érdeke fűződik-e a kizárólagos használathoz, vagy bármelyik fél lakásproblémája az ingatlanon található különálló épületben megoldható-e vagy sem.