BH+ 2015.3.115 A tartási szerződés alapján nyújtandó szolgáltatásnak mindig az eltartott körülményeihez és igényeihez kell igazodnia, a másik fél nem köteles olyan szolgáltatásra, amelyre az eltartott kifejezetten nem tart igényt. (1959.évi IV.tv.655.§ (1) bek.)

A peres felek testvérek. Az édesanyjuk néhai Deli Istvánné (a továbbiakban: örökhagyó) 1992. január 27. napján közjegyzői okiratba foglalt végrendeletet készített, amelyben a megjelölt ingatlanokat és az összes ingóságát az alperesre hagyta. A felperest a törvényes öröklésből kizárta és kötelesrészre szorította.

Ezt követően az örökhagyó 2007. május 5. napján újabb írásbeli magánvégrendeletet tett, amelyben akként rendelkezett, hogy lakása 1/2 tulajdoni hányadát és minden ingatlanát, vagyontárgyát az alperesre, míg az ingatlan másik 1/2 tulajdoni hányadát az alperes lányára hagyja.

Az örökhagyó 2008. november 5. napján közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződést kötött az alperessel. Ebben úgy rendelkezett, hogy a szerződésben megjelölt ingatlanvagyonát, valamennyi ingóságát kizárólag az alperes mint eltartója örökölje. Az örökös vállalta, hogy amennyiben az örökhagyó jövedelme nem elegendő a tartásra, azt kiegészíti, továbbá kérésére mos, főz, takarít és ápolásáról is gondoskodik, halála estén pedig illő módon eltemetteti.

Az örökhagyó és az alperes a közjegyző által okiratba foglalt öröklési szerződést valóban meg akarták kötni; ezzel szemben nem bizonyított, hogy más tartalmú szerződést akartak volna kötni. Az örökhagyó kapcsolata a gyermekei közül a felperessel feszültségekkel terhelt volt. A szerződés megkötésekor reálisan csak az alperesre támaszkodhatott. Ez a helyzet a szerződés megkötését követően változott úgy, hogy nagyobb részt az újabb élettársa segítette.

Az alperes az öröklési szerződés szerinti tartást az örökhagyó vele szemben támasztott igényeinek megfelelően szolgáltatta az örökhagyónak. Amikor arra szükség volt, akkor segített az örökhagyónak: orvoshoz vitte, a gyógyszerek és a tüzelőfa költségét viselte. Egy alkalommal ablakcserére is sor került az örökhagyó ingatlanában, amelynek ellenértékét - 780.000 forint körüli összeget - az alperes fizette ki, a lakást kifestette. Minden nap meglátogatta, szórványosan főzött is az örökhagyóra. A 2011. május 09. napján bekövetkezett halálát követően eltemettette.

Az örökhagyó hagyatékát a közjegyző ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésével az alperesnek adta át az öröklési szerződés alapján. A felperes vitatta a közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződés érvényességét.

A felperes keresetében annak a megállapítását kérte, hogy az örökhagyó 2008. november 5. napján kelt öröklési szerződése érvénytelen. Az érvénytelenség okaként - egyebek mellett - arra hivatkozott, hogy az színlelt. Érvelése szerint az örökhagyó nem szorult tartásra, az alperes azért vette rá az örökhagyót a szerződés megkötésére, hogy őt a törvényes öröklésből teljes mértékben kizárja.

Az alperes kérte a kereset elutasítását.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.

A felperes fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és megállapította, hogy az örökhagyó és az alperes között 2008. november 5. napján létrejött öröklési szerződés érvénytelen.

A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját abban a tekintetben, hogy az alperes a tartási kötelezettségének eleget tett. Érvelése szerint az nem vitás, hogy az alperes rendszeresen látogatta az örökhagyót és segítségére is volt bizonyos esetekben, azonban annak tulajdonított jelentőséget, hogy az alperes előadása és az elsőfokú eljárás során kihallgatott Sz. L. tanú vallomása szerint az örökhagyónak voltak egészségügyi problémái, ennek ellenére csak az élete utolsó egy hónapjában szorult segítségre, előtte semmilyen gondozásra nem volt szüksége.

A másodfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a szerződés rendelkezéseinek értelmezése szerint annak elsődleges célja az örökhagyónak a saját jövedelméből való tartása volt, ami nem egyeztethető össze az öröklési szerződés fogalmi elemeivel, amelyek szerint az örökhagyó tartását fő szabályként az eltartónak kell biztosítania a saját jövedelméből. Sem az öröklési szerződés szövege, sem a ténylegesen megvalósult helyzet alapján nem találta megállapíthatónak, hogy az alkalmi segítség mellett az alperes részéről olyan tartásra sor került, amely a hozzátartozókkal szemben elvárt többletet elérte volna. Kiemelte, hogy az alperes nem igazolta, hogy a felmerülő költségeket a saját jövedelméből fedezte, figyelemmel arra is, hogy az öröklési szerződés szerint az örökhagyó saját jövedelméből viseli a lakása fenntartási költségeit, továbbá a gyógyszerköltségeket és a gyógyíttatása költségeit. Rámutatott, hogy az örökhagyó mellet az élettársának is volt nyugdíja, amelyek a megélhetésük költségeire felhasználásra kerültek, így nem állapítható meg, hogy az alperes részéről milyen konkrét anyagi támogatás történt.

A másodfokú bíróság hangsúlyozta, hogy ilyen körülmények között - figyelemmel arra is, hogy korábban már valóban készült két olyan végrendelet is, amely a felperest kizárta az örökségből - elfogadható a felperesnek az a hivatkozása, hogy a perbeli szerződés megkötése annak a folyamatnak a része volt, amelynek az volt a célja - a szerződő felek tényleges akarata arra irányult -, hogy a felperest kizárják az öröklésből.

A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amely annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását célozta. Arra hivatkozott, hogy a lefolytatott bizonyítás eredményeképpen megállapítást nyert, hogy a szerződő felek valós akarata öröklési szerződés megkötésére irányult, a felperes ezzel szemben nem bizonyította, hogy a szerződés színlelt volt. Indoklása szerint a szerződés színleltségét kizárják a korábbi írásbeli magánvégrendeletben foglalt nyilatkozatok, amelyekből megállapítható, hogy az örökhagyó egyedül és kizárólag tőle várhatott segítséget, a felperes ténylegesen nem tartott kapcsolatot vele.

Hivatkozott arra is, hogy a megvalósult tartási szolgáltatásokra nézve az elsőfokú bíróság érdemi bizonyítást nem vett fel, ezért abból a másodfokú bíróság sem vonhatott volna le érdemi következtetéseket.

Hangsúlyozta azt az álláspontját, hogy a tartásnak az örökhagyó igényeihez kell igazodnia. Mindamellett arra hivatkozott, hogy az általa a szerződésben vállalt szolgáltatások meghaladták a törvényen alapuló tartási kötelezettség mértékét.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.

A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 655.§ (1) bekezdése szerint öröklési szerződéssel az örökhagyó arra kötelezi magát, hogy a vele szerződő felet tartás vagy életjáradék fejében örökösévé teszi.

A felperes fellebbezésében érvénytelenségi okként már csak kizárólag a szerződés színleltségére hivatkozott, ezért a másodfokú bíróságnak abban kellett volna állást foglalnia, hogy a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján ez kétséget kizárólag megállapítható volt-e.

Az öröklési szerződés akkor színlelt, ha a feleknek valós szerződéskötési szándéka nincs, az örökhagyó a szolgáltatást nem kívánja igénybe venni, a másik szerződő fél pedig nem kíván teljesíteni, és a felek szándéka ténylegesen arra irányul, hogy ezáltal a törvényes örökös a kötelesrésztől elessen. Az adott esetben ennek a bizonyítása a felperest terhelte.