EH 2008.1759 A bűncselekmény befejezésétől történő önkéntes elállás, illetőleg az önkéntes eredmény-elhárítás személyhez kötött magatartás, ennélfogva - több elkövető esetén - a törvényben biztosított büntetlenség csak arra az elkövetőre vonatkozik, aki ezt a magatartást lényegesen kifejtette [Btk. 17. § (3) bek., 22. § i) pont].
A kerületi bíróság a 2006. március 16-án meghozott - és a F.-i Bíróság ítélete folytán 2007. március 7-én jogerőre emelkedett - ítéletével a IV. r. terheltet bűnösnek mondta ki 4 rendbeli felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérletében, 4 rendbeli felbujtóként megvalósított közokirat-hamisítás bűntettében, 12 rendbeli közokirat-hamisítás előkészületének vétségében, valamint - a városi bíróság 2002. november 27-én jogerőre emelkedett végzésével alkalmazott próbára bocsátó rendelkezést hatályon kívül helyezve - 15 rendbeli, ebből négy esetben kísérletként elkövetett csalás bűntettében és 20 rendbeli, három esetben kísérleti szakban maradt csalás vétségében. Ezért őt halmazati büntetésül 2 év 6 hó börtönbüntetésre, továbbá a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélte.
Az irányadó tényállás - túl azon, hogy rögzíti a városi bíróság végzésében megállapított, a 15 rendbeli csalás bűntette, illetve a 20 rendbeli csalás vétsége alapjául szolgáló tényeket - a következőket tartalmazza:
A IV. r. terhelt társainak, az I., II. és III. r. terheltnek felvetette azt az ötletet, hogy lakásokat béreljenek ki, amely ügyletekhez a pénzt és a hamis iratokat ő fogja szolgáltatni. Megállapodtak abban, hogy az így kibérelt lakásokat értékesítik, a befolyt pénzt pedig egyenlő arányban elosztják egymás között. A IV. r. terhelt az ingatlan bérlésekhez és eladásokhoz telefonkártyákat is biztosított társai részére. A IV. r. terhelt kikötése az volt, hogy ő személyesen nem vesz részt az ügyletek megkötésénél, mert különböző csalások miatt már folyik vele szemben büntetőeljárás, s adatai, fényképe, ujjlenyomata ismert a hatóság előtt. Ezt követően újsághirdetésekből kiadó lakásokat kerestek, majd a társak a IV. r. terhelttől kapott mobilkártyák felhasználásával kapcsolatba léptek a bérbeadókkal és az ugyancsak a IV. r. terhelttől kapott hamis iratokkal bérleti, illetőleg adásvételi szerződéseket kötöttek.
Ennek megfelelően négy cselekmény elkövetésére került sor az alábbiak szerint.
2002. november 23-án az I. r. terhelt - a IV. r. terhelt által átadott meghamisított személyi igazolványt felhasználva - a II. r. terhelt tanúkénti közreműködésével bérbe vett egy 20 000 000 forint értékű XI. kerületi lakást. Ezután a IV. r. terhelt a lakást 25 000 000 forintért eladásra hirdette meg. A hirdetésre jelentkező vevőkkel a II. r. terhelt mint tulajdonos, az I. r. terhelt pedig mint közös képviselő tárgyalt. Az I. és II. r. terhelt azonban - mivel időközben megbeszélték, hogy az eladásba nem mennek bele - a szerződéskötésnél végül nem jelentek meg, ilyen módon a lakás eladására nem került sor.
2002. november 24-én - a IV. r. terhelt megbízása alapján - az álnevet használó II. r. terhelt egy ugyancsak XI. kerületi lakást vett bérbe, amelyhez a havi bérleti díjat és a kaució összegét a IV. r. terhelt biztosította. A IV. r. terhelt ezt követően megbízta a III. r. terheltet a lakás értékesítésével, amelyhez rendelkezésére bocsátott egy meghamisított személyi igazolványt is.
A IV. r. terhelt a lakást 14 000 000 forintos eladási áron hirdette meg az újságban. A vevőkkel a III. r. terhelt tárgyalt, majd - 10 000 000 forintos vételárban megállapodva - 2002. december 3-án együtt megjelentek az ügyvédi irodában. A III. r. terhelt az ingatlan papírjaival együtt átadta az ügyvédnek a hamis személyi igazolványt is, mely utóbbiról az ügyvéd fénymásolatot készített. Az adásvételi szerződésbe a hamis igazolványban szereplő adatok kerültek. Minthogy azonban az ingatlant haszonélvezeti jog terhelte, szükségessé vált az arról lemondó nyilatkozat elkészíttetése is, amelyre a III. r. terhelt ígéretet tett. A vevők az ügyvéddel együtt azonban ettől függetlenül 2002. december 4-én érdeklődtek a haszonélvezőként feltüntetett szülők után, így kiderült, hogy a szerződést nem az arra jogosult kötötte. Ezért a vevők elálltak a szerződéstől és feljelentést tettek. A III. r. terhelt 2002. december 6-án már nem jelent meg az ügyvédnél, s a hamis személyi igazolványt is visszaadta a IV. r. terheltnek, aki azt elégette.
2002. december 2-án az I. r. terhelt - a IV. r. terhelt által biztosított pénzt, valamint hamis személyi igazolványt felhasználva - egy III. kerületi, 30-40 000 000 forint értékű ingatlant vett bérbe. A bérleti szerződés megkötését követően az I. r. terhelt ezt az igazolványt visszaszolgáltatta a IV. r. terheltnek, de ugyanakkor kapott tőle egy másik, a lakás tulajdonosának adataival hamisított személyi igazolványt, mert a IV. r. terhelt szándéka az volt, hogy a lakás eladása során az I. r. terhelt a tulajdonost személyesítse meg.
A IV. r. terhelt a lakást 20 000 000 forintos vételáron eladásra hirdette meg. 2002. december 4-én az I. r. terhelt beszélt a hirdetésre jelentkező vevővel, s megállapodtak egy következő napi találkozóban. A vevő-jelölt azonban időközben felvette a kapcsolatot a közös képviselővel és a lakás tulajdonosával, ekként megtudta, hogy a lakás nem eladó. Az I. r. terhelt - aki a IV. r. terhelt előtt csak színlelte az eladásban való közreműködését, de abban valójában nem akart részt venni - a 2002. december 5-ei találkozóra nem ment el. A IV. r. terhelt az I. r. terhelttől visszakérte a lakás tulajdonosának nevére hamisított személyi igazolványt, amelyet az I. r. terhelt egyébként fel sem használt. 2003. január 25-én a II. r. terhelt - ezúttal is a IV. r. terhelttől kapott személyi igazolványt és pénzt felhasználva - egy V. kerületi lakás bérbevételére kötött szerződést, amelynél tanúként jelen volt az I. r. terhelt is. Ezt követően a 10 000 000 forint értékű lakást a IV. r. terhelt 9,5 millió forintért eladásra hirdette meg. A vevővel az I. és II. r. terhelt tárgyalt, amelynek eredményeként 7,5 millió forintos vételárban állapodtak meg. Az adásvételi szerződés megkötésére megbeszélt időpontban azonban végül a terheltek egyike sem jelent meg, szándékuk ugyanis az volt, hogy - a IV. r. terheltet félrevezetve - időt nyerjenek.
A IV. r. terhelt lakásán 2003. június 18-án foganatosított házkutatás során 12 darab - különböző névre kiállított - közokiratot foglaltak le, amelyek a tulajdonosok birtokából ismeretlen elkövető általi jogtalan eltulajdonítással kerültek ki. Ezek a közokiratok abból a célból jutottak a IV. r. terhelt birtokába, hogy azok meghamisítását követően bűncselekmények elkövetéséhez kerüljenek felhasználásra.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a IV. r. terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, felülvizsgálati okként a Be. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontját megjelölve [bár a bíróság határozatának bűncselekmény hiányában történő teljes megváltoztatását, illetve a Be. 4. §-ának (2) bekezdésére hivatkozással bizonyítottság hiányában való érvénytelenítését is kérte].
Az indítvány kifogásolja, hogy az eljárt bíróságok a terhelt-társak önmagukat mentő nyilatkozataira alapította a tényállást. A társak a bűncselekmények irányítójává kreálták a IV. r. terheltet, annak ellenére, hogy ő volt az egyedüli kárvallottja az eseményeknek. A vád egyik corpus delictijét - a hamis igazolványokat és egyéb bűnjeleket tartalmazó táskát - is tudatosan, provokatív módon hagyták a terhelttársak a IV. r. terhelt lakásán, aki annak tartalmáról semmit sem tudott.
Az ügyben az ellentmondások valós egybevetésére nem került sor, ennek következtében mindkét ítélkezési szinten hibás konklúziót vontak le a bíróságok.
Sem az üzletszerűség, sem a bűnszövetség tényállási elemei nem állnak fenn. Ez utóbbi esetében - minthogy az I., II. és III. r. terhelt tekintetében az önkéntes elállásra, mint büntethetőséget kizáró okra figyelemmel a csalás kísérlete nem róható fel - egyszemélyes bűnszövetségről lehet csak szó, ami viszont kizárt.
A fentieken túlmenően az indítvány sérelmezi a kiszabott büntetés eltúlzottan szigorú voltát is.
A Legfőbb Ügyészség a nyilatkozatában a tényállást támadó részében kizártnak, egyebekben alaptalannak tartva a felülvizsgálati indítványt, annak elutasítását, a nyilvános ülésen jelen lévő ügyész pedig a megtámadott határozatok hatályban tartását indítványozta.
A védő az ügyészi nyilatkozatra tett észrevételeiben változatlan tartalommal fenntartotta a felülvizsgálati indítványt.
A felülvizsgálati indítvány a tényállást támadó részében törvényi tilalomba ütközik, egyébként pedig nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban ugyanis a Be. 423. §-ának (1) bekezdése értelmében a jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás az irányadó. A tényállás támadására viszont a bizonyítékok értékelésének kifogásolásán keresztül, megalapozatlanságra hivatkozással sincs lehetőség, minthogy a felülvizsgálatot eljárásjogi okból megalapozó, a Be. 416. §-a (1) bekezdésének c) pontjában kimerítő jelleggel felsorolt szabálysértések erre a körre nem terjednek ki. Ebből következően a felülvizsgálati indítványnak azok az érvei, amelyek szerint az eljárt bíróságok - a Be. 4. §-ának (2) bekezdésében foglalt alapelvet megsértve - az ellenérdekű terhelttársak életszerűtlen vallomásaira épülő tényállásból tévesen következtettek a IV. r. terhelt bűnösségére, kívül esnek a felülvizsgálat keretein.
A cselekmények jogi minősítését érintően az indítvány vitatta az üzletszerű, valamint a bűnszövetségben történő elkövetés felrovásának helyességét is.
A Btk. 137. §-ának 9. pontja szerint üzletszerűen követi el a bűncselekményt az, aki ugyanolyan vagy hasonló bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik. Az, hogy a törekvés eredményre vezessen - az elkövető (tettes, társtettes, felbujtó, bűnsegéd) a hasznot el is érje - nem feltétele az üzletszerűség megállapíthatóságának. Az irányadó tényállást alapul véve pedig nem kétséges, hogy a IV. r. terhelt ugyanolyan, a csalás törvényi tényállásába illeszkedő bűncselekményeit korántsem az alkalomszerűség, hanem a rendszeres vagyoni haszon elérésére törekvés, a bűnöző életformára berendezkedés jellemezte. Ebből következően a 4 rendbeli felbujtóként elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntette kísérletének üzletszerűen megvalósítottkénti minősítése törvényes.
Alap nélkül vitatta a felülvizsgálati indítvány a bűnszövetség megállapításának helyességét is.
A Btk. 137. §-ának 8. pontja értelmében bűnszövetség akkor létesül, ha két vagy több személy bűncselekményeket szervezetten követ el vagy ebben megállapodik, és legalább egy bűncselekmény elkövetését megkísérlik, de nem jön létre bűnszervezet.
A tényállás rögzíti, hogy az I., II., III. és IV. r. terhelt - a IV. r. terhelt ötlete alapján - megállapodott abban, hogy bérbevétel ürügyén lakások birtokába jutnak, amelyeket a tulajdonosok tudta nélkül értékesítenek, a befolyt vételárat pedig egymás között elosztják. A megállapodás kiterjedt arra is, hogy az ügyletek lebonyolítását a háttérből a IV. r. terhelt irányítja, és ahhoz társai részére ő biztosítja a pénzt, a telefonkártyákat, valamint a hamis személyi igazolványokat is. Mind a négy vád tárgyává tett esetben a csalás bűncselekménye kísérleti szakba jutott, mivel a terhelttársak a csalás elkövetési magatartását, a jogtalan haszonszerzést célzó tévedésbe ejtést véghez vitték. A bűnszövetség törvényi kritériumai tehát maradéktalanul megvalósultak. A tényállás 2. pontjában részletezett cselekmény elkövetője - tettesi minőségben - a III. r. terhelt volt, akinek bűnösségét a jelentős kárt okozó csalás bűntettének kísérletében a bíróság meg is állapította. Ehhez képest e cselekmény kapcsán a IV. r. terhelt bűnösségének a felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntette kísérletében történt kimondása a felülvizsgálati indítványban felhozott érvek tükrében sem tehető vitássá.
Tény, hogy a tényállás 1., 3. és 4. pontjában foglalt cselekmény kapcsán a kerületi ügyészség határozatával az I. r. és a II. r. terhelttel - részben mint tettessel, részben mint bűnsegéddel - szemben a nyomozást a Btk. 32. §-ának e 9. pontjában megjelölt és a Btk. 17. §-ának (3) bekezdésében körülírt okból megszüntette, mert álláspontja szerint nevezettek önkéntes elállása folytán maradt el a csalás bűntettének kísérletét megvalósító bűncselekmények befejezése. Ezért az I. és II. r. terhelttel szemben csupán a maradék bűncselekményként jelentkező közokirat és magánokirat-hamisítások miatt került sor vádemelésre.
A tettesi, illetve bűnsegédi oldalon fennálló, a Btk. 17. §-ának (3) bekezdése alá eső - egyébként nem büntethetőséget megszüntető, hanem a Btk. 22. §-ának i) pontja szerint büntethetőséget kizáró - ok azonban a IV. r. terhelt büntetőjogi felelősségét és cselekményének jogi minősítését nem érinti.
Az önkéntes elállás, illetőleg az önkéntes eredmény-elhárítás ugyanis személyhez kötött magatartás, következésképpen a Btk. 17. §-ának (3) bekezdése szerinti büntetlenség - több elkövető esetén - csak arra az elkövetőre vonatkozik, aki azt ténylegesen kifejtette. A Btk. 19. §-a értelmében elkövető a felbujtó is, ebből következően amennyiben a bűncselekményt kísérleti szakaszba eljuttató tettes a befejezéstől önként visszalép, vagy az eredményt önként elhárítja, a bűncselekmény kísérletéért nem felel, a felbujtó azonban igen. Ekként tehát a IV. r. terhelt bűnösségének a további 3 rendbeli felbujtóként, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett jelentős kárt okozó csalás bűntette kísérletében történt megállapítása ugyancsak törvényes.
A Btk. 416. §-a (1) bekezdésének b) pontja az alkalmazott büntetés mértékének megváltoztatását csak akkor teszi lehetővé, ha az a cselekmény téves jogi minősítése vagy más - a büntetés kiszabás elvein kívül eső - anyagi jogi szabálysértés következtében vált törvénysértővé. Tekintettel arra, hogy a jelen ügyben e törvényi feltételek nem állnak fenn, a büntetés felülvizsgálatára nem kerülhetett sor.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság - nem adva helyt a felülvizsgálati indítványnak - a megtámadott határozatokat a IV. r. terheltet érintően a Be. 426. §-a értelmében hatályukban fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság végzése elleni fellebbezést a Be. 3. §-ának (4) bekezdése, a felülvizsgálatot pedig a 416. §-a (4) bekezdésének b) pontja, míg az alapügyben hozott határozatok elleni felülvizsgálat ismételt kezdeményezésének lehetőségét a Be. 418. §-ának (3) bekezdése és 421. §-ának (2)-(3) bekezdése zárja ki.