1234/B/1995. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 73. § (1) és (2) bekezdése, valamint 74. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. A büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: Be.) a büntetőeljárás alapelvei között rögzíti, hogy a hatóságok feladata a tényállás alapos és hiánytalan tisztázása, a valóságnak megfelelő megállapítása, a büntetőjogi felelősséget súlyosító és enyhítő körülmények figyelembe vétele. Ugyanakkor az eljárásban részt vevő személyek a törvényben meghatározott esetekben és módon kötelesek és jogosultak a bizonyításban közreműködni [Be. 5. § (1)-(2) bekezdés].

Ez utóbbi alapelvi rendelkezés egyik esete az, amikor Be. a bizonyítás eszközei között felsorolt szakvélemény (Be. 61. §) elkészítése érdekében, a szakértői eljárás során közreműködési kötelezettséget ír elő a büntetőeljárás alá vont személy, a terhelt, illetve az eljárásban sértettként és/vagy tanúként szereplő személy számára, továbbá lehetővé teszi a terhelt személyi szabadságának korlátozását elmeállapotának megfigyelése érdekében.

A Be.-nek az indítványban megjelölt rendelkezései a következők:

"73. § (1) A terhelt és a sértett köteles - a műtétet és a műtétnek minősülő vizsgálati eljárást kivéve - a szakértői vizsgálatnak magát alávetni és tűrni, hogy a szakértő a véleményadáshoz elengedhetetlenül szükséges vizsgálatot elvégezze. A sértett köteles továbbá a vizsgálat elvégzését egyéb módon (pl. adatszolgáltatással) is elősegíteni. A szakértői vizsgálattal okozott kárért - külön jogszabály szerint - kártalanításnak van helye.

(2) A terhelt az (1) bekezdésben megjelölt cselekmények tűrésére kényszeríthető. Ha a sértett az (1) bekezdésben szabályozott kötelezettségét nem teljesíti, rendbírsággal sújtható."

"74. § (1) A terheltet a bíróság - a vádirat benyújtásáig az ügyész indítványára - elmegyógyintézetbe utalhatja, ha a szakvélemény szerint az elmeállapotának hosszabb megfigyelése szükséges. A megfigyelés egy hónapig tarthat, ezt a határidőt a bíróság az elmegyógyintézet véleménye alapján egy hónappal meghosszabbíthatja."

Az indítványozó e rendelkezéseket a terhelt tekintetében sérelmezte, így az Alkotmánybíróság e szabályokat csupán a terhelt alkotmányos jogai szempontjából vizsgálta, a sértett szempontjából az alkotmányossági vizsgálatot nem végezte el.

2. Az indítványozó - saját ügye alapján, de utólagos normakontroll formájában - a Be. 73. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 74. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, a Be.-nek az előzetes letartóztatás általános és különös feltételeit szabályozó 92. § (1) és (2) bekezdésével, valamint a bizonyítási indítvány elutasítása elleni jogorvoslatot szabályozó 206. § (4) bekezdésével együttesen indítványozta. Az indítványozó e törvényhelyeket "a megtámadott jogszabályok" gyűjtőnévvel jelölte és álláspontja szerint e rendelkezések az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe (demokratikus jogállam), 57. § (1) bekezdésébe (bírósághoz való jog), 57. § (2) bekezdésébe (ártatlanság vélelme), 59. § (1) bekezdésébe (jó hírnévhez való jog), 61. § (1) bekezdésébe (véleménynyilvánítási szabadság és a közérdekű adatok megismerésének joga), 70/G. § (1) bekezdésébe (a tudományos és művészeti élet szabadsága, tanszabadság és a tanítás szabadsága), 54. § (1) bekezdésébe (élethez és emberi méltósághoz való jog), valamint az 54. § (2) bekezdésébe (kínzás, kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés, valamint a hozzájárulás nélküli orvosi és tudományos kísérletek tilalma) ütköznek.

Az Alkotmánybíróság a "megtámadott jogszabályok" vizsgálatát - tárgyuk különbözőségére tekintettel - az 1234/B/1995/3. számú végzésével elkülönítette, és jelen eljárásban a Be. 73. § (1) és (2) bekezdésével, valamint a 74. § (1) bekezdésével kapcsolatos indítványi részt bírálta el. Az indítvány indokolásából kivehetően e rendelkezéseket az indítványozó az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével (rágalmazási perben az első fokon eljáró bíró, a tárgyaláson történő bizonyítás előtt elrendelheti a vádlott elmeállapotának a megvizsgálását, elrendelheti a vádlott elővezetését az elmegyógyintézetbe történő vizsgálatra, elmegyógyintézetbe "zárathatja" a vádlottat), az 57. § (2) bekezdésével (a bíróság az intézkedéseket annak a feltételezésnek alapján teszi meg, hogy a magánvádló igazat állít, vagyis feltételezi, hogy a vádlott bűncselekményt követett el), az 54. § (1)-(2) bekezdésével (a "megtámadott jogszabályok lehetővé teszik az áldozat idegrendszerének a megölését 'gyógyszerek' adagolásával") tartotta ellentétesnek.

Az indítványozó álláspontja szerint a "megtámadott jogszabályok" az Alkotmány 59. § (1) bekezdésébe is ütköznek, mivel a bíróság részben azzal indokolta a sérelmezett jogszabályhelyek alapján elrendelt intézkedéseket, hogy az indítványozó több pert indított személyiségi jogainak, így jó hírnevének megsértése miatt. Véleménye szerint a rendelkezések sértik az Alkotmány 61. § (1) bekezdését, valamint a 70/G. § (1) bekezdését is, mivel a büntetőeljárás, amelyben a bíróság az elmeorvos-szakértői vizsgálatot elrendelte, összefüggésbe hozható az indítványozó történelmi tanulmányával.

II.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság már állást foglalt a Be. 73. és 74. §-ainak alkotmányosságáról, azonban nem az indítványozó által megjelölt alkotmányi rendelkezések tükrében.

A 723/B/1991. számú AB határozat (ABH 1991, 632.) alapjául szolgáló eljárásban az Alkotmánybíróság a Be. 74. §-ának alkotmányosságát az Alkotmánynak a személyi szabadságot alapvető jogként biztosító 55. § (1) bekezdésével, illetve 8. §-ának (1) és (2) bekezdésével összefüggésben vizsgálta, és nem állapított meg alkotmánysértést. Az Alkotmánybíróság a határozatban kifejtette, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás egyik főkérdése a bűnösség megállapítása, amely feltételezi az elkövető beszámítási képességét. A beszámítási képesség, illetve az azt kizáró vagy korlátozó kóros elmeállapot olyan esetben, amikor erre adatok merülnek fel, a büntetőeljárás és ezen belül a bizonyítás központi kérdésévé válik. Ennek tisztázása a büntetőeljárás jelenlegi rendszerében sem a bűncselekmény súlyától, sem a várható büntetés mértékétől, sem pedig a terhelt, illetve védője szándékától nem tehető függővé (ABH 1991, 632, 635.).

Az Alkotmánybíróság a Be. 73. és 74. §-a alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasította az 58/1995. (IX. 15.) AB határozatban is (ABH 1995, 163.). Az indítványozó a sérelmezett rendelkezéseket a személyes adatok védelmének alkotmányos alapjogával (Alkotmány 59. §) tartotta ellentétesnek. Az Alkotmánybíróság miután megállapította, hogy a Be. 73. és 74. §-a nincs összefüggésben az indítványozó által felvetett alkotmányossági kérdéssel, a terhelt elmeállapotára vonatkozó adatok védelme, a büntetőeljárás alapelvei: a tárgyalás nyilvánossága (Be. 11. §) és a közvetlenség [Be. 10. § (2) bekezdés], valamint a személyes adatok védelmének alkotmányos alapjoga közötti összefüggést vizsgálta.

2. Az Alkotmánybíróság jelen eljárásban megállapította, hogy a Be. 73. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 74. § (1) bekezdése - az indítványban hivatkozott érvek alapján - nincs alkotmányosan értékelhető összefüggésben az Alkotmány 59. § (1) bekezdésével, 61. § (1) bekezdésével és 70/G. §-ával.

A szakértői eljárásban való közreműködésre kötelezésnek, illetve az elmeállapot intézeti vizsgálatának jogszabályi lehetősége nem hozható kapcsolatba az Alkotmány 59. § (1) bekezdésében biztosított, a jó hírnévhez való alapjoggal azon az alapon, hogy a konkrét ügyben a bíróság az indítványozó elmeállapotának szakértői vizsgálatát - részben - az indítványozó által a személyiségi jogai védelmében indított perek nagy számára hivatkozva rendelte el.

Ugyancsak alaptalan az az indítványozói álláspont, hogy a sérelmezett rendelkezések sértik a véleménynyilvánítási szabadságot, valamint a tudományos és a művészeti élet szabadságát, a tanszabadságot és a tanítás szabadságát, ha a konkrét büntetőeljárás olyan bűncselekmény alapos gyanúja miatt folyik, amely közvetlenül és közvetve összefüggésben van az indítványozó könyvében közzétett nézeteivel.

3. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a szakértői eljárásban közreműködésre kötelezés és az elmeállapot megfigyelésének elrendelése nem sérti az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében alapjogként megfogalmazott ártatlanság vélelmét.

Az Alkotmány 57. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg. Az ártatlanság vélelmét a Be. a büntetőeljárás alapelvei között azonosan fogalmazza meg, azonban kiegészíti az ártatlanság vélelmének lényegéből fakadó alapvető szabállyal: a bűnösség bizonyítása a büntetőügyekben eljáró hatóságokat terheli; a terhelt nem kötelezhető ártatlanságának bizonyítására (Be. 3. §). Az ártatlanság vélelméből következik az a bizonyítási részletszabály, amely szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tényt a terhelt terhére értékelni nem lehet [Be. 61. § (4) bekezdés].

Az Alkotmánybíróság az előzetes letartóztatás alkotmányossága kérdésében állást foglaló 26/1999. (IX. 8.) AB határozatban az ártatlanság vélelméről a következőképp foglalt állást: "Az Alkotmánybíróság az ártatlanság vélelmét a jogállam egyik alapelvének [63/1997. (XII. 12.) AB határozat, ABH 1997, 361, 372.], az alkotmányos büntetőjog olyan alapintézményének tekinti, amelyet 'nem lehet más alkotmányos alapjog miatt korlátozni, mivel fogalmilag sem lehetséges nem teljesen érvényesíteni' [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 83.]. A Be. felfogásában az ártatlanság vélelme a büntetőjogi felelősség megállapításának folyamatára vonatkozó alkotmányos alapjog, egyrészt parancs a büntetőügyben eljáró valamennyi hatóság (nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság) számára, hogy a terheltet mindaddig, amíg a bíróság jogerősen el nem ítéli, nem kezelheti bűnösként. Módot kell adnia számára ahhoz, hogy valamennyi eljárási jogosultságával megfelelően élhessen, az alkalmazott eljárási kényszercselekményeknek szükségeseknek és arányosaknak kell lenniük. Függetlenül attól, hogy a felelőssegének megállapítása alapjául szolgáló tényeket a hatóságok már feltárták, a bűnösségre vonatkozó meggyőződésüket eljárási aktusokban rögzítették (nyomozás befejezése, vádemelés, első fokú bűnösséget megállapító ítélet), a bűnösség megállapításával együtt járó jogi következmények a terhelt eljárási helyzetét az ítélet jogerőre emelkedéséig nem befolyásolhatják" (Magyar Közlöny 80. szám, 5228, 5231). Az ártatlanság vélelme másrészt a terhelt számára kedvező eljárási helyzetet teremtő bizonyítási elv: a bűnösség - kétséget kizáró módon történő - bizonyítása a büntetőügyekben eljáró állami szerveket terheli. A büntetőjogi felelősségre vonás sikertelensége az állam kockázata [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 70].

Ugyanakkor az Alkotmánybíróság több határozatában kifejtette, hogy az államnak, illetve az állam szerveinek az Alkotmány rendelkezéseiből levezethető joga és egyben kötelezettsége van az állami büntető hatalom gyakorlására, a büntető igény érvényesítésére. Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben több határozatában hangsúlyozta: indokolt, hogy ennek a feladatnak a teljesítéséhez az állami büntetőhatalmat gyakorló szerveknek hatékony eszközök álljanak a rendelkezésükre [5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABK 1999. március, 69, 73; 26/1999. (IX. 8.) AB határozat, Magyar Közlöny 80. szám, 5228, 5231]. Ez pedig szükségképpen együtt jár a büntetőjogi felelősségre vonás törvényben meghatározott rendjében, a büntetőeljárásban olyan eljárási intézmények létezésével, ezen belül olyan, kötelezést, kényszerítést tartalmazó eljárási cselekmények megengedésével, amelyek lényegüket tekintve súlyosan jogkorlátozóak, érintik a büntetőeljárás alá vont személy alkotmányos jogait is [részletesen: 42/1993. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1993, 300, 302, 304-305].

Az Alkotmánybíróság megállapította: nem ellentétes az ártatlanság vélelmével, hogy a Be. előírja a szakértői vizsgálatban közreműködés kötelezettségét, lehetővé teszi a véleményadáshoz elengedhetetlenül szükséges szakértői vizsgálat tűrésére kényszerítést, ami konkrét esetben a terhelt fizikai kényszerítésével, előállításával, rendőri elővezetésével is járhat. Ugyancsak nem ütközik az ártatlanság vélelmével a terhelt elmeállapotának - a személyi szabadságtól megfosztást is magában foglaló - vizsgálatát biztosító törvényi rendelkezés. E büntetőeljárási cselekmények nem a bűnösség jogerős megállapításának következményei, hanem a büntetőjogi felelősség eldöntéséhez szükséges és elengedhetetlen bizonyításnak részei akkor, ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges.

Az orvosi vizsgálatra kötelezés esetei tekintetében ugyanígy foglalt állást több alkalommal az Emberi Jogok Európai Bizottsága is, amikor elfogadhatatlannak minősítette az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény (a továbbiakban: Európai Emberi Jogi Egyezmény) 6. cikk 2. pontjának, azaz az ártatlanság vélelmének megsértését állító beadványokat (Application No. 986/61, Yearbook 5, pp. 193, 199; No. 8239/78, Dec. 4.12.78, D.R. 16 p. 184; No. 8278/78, Dec. 13.12.79., D.R. 18 p. 154).

4. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 73. § (1) és (2) bekezdése, valamint 74. §-ának (1) bekezdése önmagában nem sérti az Alkotmány 54. § (1) és (2) bekezdését. Az Alkotmány e rendelkezései szerint minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni.

4.1. Az Alkotmánybíróság a sérelmezett rendelkezések és az emberi méltósághoz való jog viszonya tekintetében a következőket vette figyelembe.

4.1.1. Az Alkotmánybíróság a halálbüntetést megsemmisítő 23/1990. (X. 31.) AB határozatban (ABH 1990, 88) megállapította, hogy az élethez és az emberi méltósághoz való jog - állampolgárságra tekintet nélkül - minden embernek veleszületett, sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető joga (ABH 1990, 88, 92). Az emberi élethez és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben (ABH 1990, 88, 93).

A Be. a büntetőeljárás alapelvei között rögzíti, hogy a büntetőeljárásban az "állampolgári jogokat" tiszteletben kell tartani, és azok csak az e törvényben meghatározott esetekben és módon korlátozhatók. A hatóságoknak az eljárás során biztosítaniuk kell az "állampolgári jogokat" korlátozó kényszerintézkedések törvényességét (Be. 4. §). Az 1973 óta változatlan törvényszövegben szereplő "állampolgári jogok" kategóriájának tartalmát az Alkotmányban biztosított alapvető jogok adják. Így alapelvi - azaz a rész-rendelkezések esetében is érvényesítendő - követelmény az élet és az emberi méltóság védelme és tiszteletben tartása. Ennek megfelelően a szakértői vizsgálatban közreműködés, illetve a szakértői vizsgálat eltűrésének kötelezettsége szempontjából, valamint az elmeállapot intézeti vizsgálatának lehetősége szempontjából külső korlátot jelent az élethez és az emberi méltósághoz való alapjog.

Azt, hogy a szakértői vizsgálat ne veszélyeztethesse a vizsgált személy életét, a Be. azzal is biztosítja, hogy a közreműködés kötelezettségének köréből kizárja a súlyosabb orvosi beavatkozásnak tekinthető műtétet, sőt a műtétnek minősülő vizsgálati eljárást is. Kétségtelen, hogy ez a tilalom nem jelenti a vizsgált személy testi sérthetetlenségének teljes védelmét, hiszen el kell tűrnie, hogy a szakértő a vizsgálathoz szükséges anyagokat tőle vagy róla beszerezze. A szakértői vizsgálatban való közreműködés kötelezettsége, illetve a tűrésre kényszerítés, valamint az elmeállapot vizsgálatának elrendelése azonban önmagában nem jelenti, konkrét végrehajtási módjában pedig nem jelentheti az emberi méltóság sérelmét.

Az élethez való jog és a testi sérthetetlenség (physical integrity), továbbá a ki-kényszerített vérvizsgálat viszonyával foglalkozott az Emberi Jogok Európai Bizottsága is, megállapítva, hogy amennyiben az Európai Emberi Jogi Egyezménynek az élethez való jogot deklaráló 2. cikk 1. pontja értelmezhető lenne úgy, mint a testi sérthetetlenséghez való jog, az olyan nem jelentős beavatkozás mint a vérvizsgálat, nem éri el az Egyezmény által tiltott beavatkozás mértékét. A kérelmező sem bizonyította, hogy a vérvizsgálat orvosilag veszélyeztette volna bármilyen mértékben az életét (No. 8278/78, Dec. 13.12.79., D.R. 18 pp. 154,156).

4.1.2. Az Alkotmánybíróság a 8/1990. (IV. 23.) AB határozattól (ABH 1990, 42, 44) kezdve az emberi méltósághoz való jogot az ún. "általános személyiségi jog" egyik megfogalmazásának tekintette. Az emberi méltósághoz való jog személyiségvédelmi funkciójából eredően további jogokat nevesített így pl. az önazonossághoz, az önrendelkezéshez való jogot, az általános cselekvési szabadságot, a magánszféra védelméhez való jogot [46/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 211, 215; 57/1991. (XI. 8.) AB határozat ABH 1991, 272, 279; 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 301; 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 67; 22/1992. (IV. 10.) AB határozat ABH 1992, 122, 123; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994. 29, 35].

Az Alkotmánybíróság a külön nevesített jogokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az emberi méltósághoz való jog csak az emberi státusz meghatározójaként, az élethez való joggal fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan. Az "anyajog" mivoltából levezetett egyes részjogai azonban bármely más alapjoghoz hasonlóan, az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés keretei között korlátozhatóak. Az Alkotmánybíróságnak a 6/1998. (III. 11.) AB határozatban összegezett állandó gyakorlata szerint (ABH 1998, 91, 98-99), az alapvető jog korlátozása csak akkor marad meg az alkotmányos határok között, ha a korlátozás elkerülhetetlen, azaz más alkotmányos alapjog, valamint alkotmányos érték védelme vagy érvényesülése, illetve az Alkotmányból következő feladat megvalósítása más módon nem biztosítható, továbbá, ha az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya arányban áll egymással.

Az emberi méltóságból levezetett alkotmányos önrendelkezési jog eljárásjogi vetülete az eljárás alá vont személy rendelkezési joga a büntetőeljárásban és annak jogerős befejezését követően (1320/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 683, 686). A Be. 73. § (1) és (2) bekezdése, illetve 74. §-ának (1) bekezdése a terhelt rendelkezési jogának korlátozását jelenti. Az államnak az Alkotmányból levezethető feladata, a társadalommal szembeni kötelezettsége a büntető hatalom érvényesítése. E feladat teljesítésének jogállami garanciáját jelenti a büntető ügyekben eljáró hatóságok kötelessége a tényállás valóságnak megfelelő felderítése (Be. 5. §), az objektív igazság megállapítására, aminek eszköze a büntető törvények és az eljárási jogszabályok alkalmazása szempontjából releváns tények bizonyítása [Be. 59. § (1) bekezdés]. Ez az igény megalapozza az ennek érdekében szükséges korlátozások alkotmányosságát.

A tények valóságnak megfelelő megállapítását szolgálja az a törvényi szabály, amely előírja, hogy, amennyiben a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, úgy szakértőt kell igénybe venni. Ennek szükségessége általában a büntető hatóságok mérlegelési körébe tartozik, azonban a szakértő igénybevétele magából a törvényből eredően kötelező, ha az eldöntendő kérdés tárgya a kóros elmeállapot, illetve kényszergyógykezelés vagy kényszergyógyítás szükségessége. A törvény felhatalmazza az igazságügy-minisztert, hogy a belügyminiszterrel és a legfőbb ügyésszel egyetértésben további kérdésekben is kötelezővé tegye a szakértő igénybevételét [Be. 68. § (1)-(3) bekezdés].

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint tehát a terhelt rendelkezési jogának korlátozása a szakértői vizsgálatban való közreműködésre - figyelembe véve a cél fontosságát - megfelel az alkotmányos követelményeknek. A törvényi szabályozás biztosítja az arányosságot is, hiszen egyrészről a kötelezettség nem terjed ki a műtétre és a műtétnek minősülő vizsgálati eljárásra, másrészt a terhelt tűrési kötelezettsége csak a véleményadáshoz elengedhetetlenül szükséges vizsgálatra terjed ki.

Az elmeállapot megfigyelésének szükségessége és arányossága kérdésében az Alkotmánybíróság a terhelt emberi méltóságból fakadó önrendelkezési jogának korlátozhatósága tekintetében ugyanazt az álláspontot alakította ki, mint a személyi szabadsághoz való alapjog esetében a 723/B/1991. AB határozatban. Az elmeállapot megfigyelése büntetőjogi főkérdés, a beszámítási képesség, az ezen alapuló bűnösség, továbbá a büntetéskiszabás tekintetében a hatóságok részéről a hivatalból tisztázandó tények megállapításához szükséges. Így az elmeállapot vizsgálatát célzó alapjog-korlátozás megengedése sem szükségtelennek, sem aránytalannak nem tekinthető. Az adott ügybeni szükségtelensége pedig a konkrét büntetőeljárásban, a törvény nyújtotta garanciális szabályok szerint vizsgálandó (ABH 1991, 632, 637).

4.1.3. Az emberi méltóságból fakadó részjogosítvány a magánszféra védelméhez való jog. Ennél fogva az is ellentétes az emberi méltósághoz való alapvető joggal, ha valakivel szemben kellő alap nélkül alkalmaznak hatósági kényszert, így az állam indok nélkül avatkozik be a magánszféra körébe tartozó viszonyokba [46/1991. (IX. 10.) AB határozat, ABH 1991, 211, 215].

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bűncselekmény alapos gyanújával eljárás alá vont személy törvénynek megfelelő esetben elrendelt szakértői vizsgálata - még ha szükségképpen érinti is a magánszféra körét - az állami büntető igény érvényesítése érdekében sem szükségtelennek, sem pedig aránytalannak nem tekinthető.

Az Emberi Jogok Európai Bizottsága több alkalommal hasonlóan fogalt állást. Megállapította, hogy a kötelező orvosi beavatkozás, még ha az csupán kisebb mértékű is, az Európai Emberi Jogi Egyezménynek a magánélet védelmét biztosító 8. cikke I. pontjába ütközik. A vérvizsgálat azonban adott esetben a 8. cikk 2. pontja alapján, egy demokratikus társadalomban megengedett beavatkozás lehet, amely szükséges mások jogainak és szabadságának védelmében (No. 8278/78, Dec. 13.12.79., D.R. 18 p. 154). Az olyan gépkocsivezető vérvizsgálatnak alávetése, aki gyanúsítható, hogy alkoholos befolyásoltság alatt áll, a 8. cikk 1. pontjába ütközik, de a magánéletbe beavatkozást igazolja, hogy az szükséges volt mások jogainak és szabadságának védelmében (No 8239/78. Dec. 4.12.78., D.R. 16 p. 184). Ugyancsak a magánélet tiszteletben tartásához való jogot deklaráló 8. cikk

1. pontjába ütközik a pszichiátriai vizsgálatnak való alávetés kötelezettsége. Ez utóbbi esetben a Bizottság azt állapította meg, hogy a vádlott kötelezettsége a pszichiátriai vizsgálatban közreműködésre, úgy tekintendő, mint a bűncselekmény megelőzése érdekében szükséges beavatkozás, amit az Egyezségokmány 8. cikk

2. pontja lehetővé tesz. Mivel a bíróság feladata, hogy a vádlottnak magának és a társadalomnak a védelmében feltárja mindazon körülményeket, amelyek relevánsak a vádlott büntetőjogi felelősségének megítélésében, a kötelező pszichiátriai vizsgálatot olyan eszköznek kell tekinteni, amely elfogadott egy demokratikus társadalomban a bűnözés megelőzése érdekében, még akkor is, ha a vádlott magánéletének feltárt tényei önmagukban büntetőjogilag nem relevánsak. Még inkább elfogadható ez akkor, amikor a vádlott büntetőjogi felelőssége szempontjából lényeges tényekről van szó (No. 8334/78, Dec. 7.5.81., D.R. 24 pp. 103, 106).

4.2. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a sérelmezett törvényi rendelkezések nem adnak alapot kínzásra, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásra; a terhelt közreműködési kötelezettsége nem foglalja magában, hogy hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérlet alanya legyen.

A Be. 404. § (1) bekezdésének b) pontjában kapott felhatalmazás alapján kiadott, az igazságügyi szakértőkről szóló 2/1988. (V. 19.) IM rendelet előírja, hogy a szakértő a vizsgálatot a jogszabályok szerint, a tudomány állásának és a korszerű szakmai ismereteinek megfelelő eszközök, eljárások és módszerek felhasználásával köteles elvégezni [28. § (1) bekezdés].

Az Emberi Jogok Európai Bizottsága megállapította, hogy a pszichiátriai vizsgálatra kötelezés a büntető bíróság részéről, nem tekinthető megalázó bánásmódnak, így nem jelenti az Egyezmény 3. cikkében foglalt tilalom megsértését, bár kétségtelenül azon alapul, hogy a bíróságnak bizonyos kétségei vannak a személy egészséges mentális állapota tekintetében. A vádlott bírósági kötelezése az ilyen vizsgálatra normális eljárási döntés, amelyet minden olyan esetben meg kell engedni, amikor bármilyen kétség merül fel a vádlott beszámítási képességét illetően (No. 8334/78, Dec. 7.5.81., D.R. 24 pp. 103, 105).

5. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 73. § (1) és (2) bekezdése, valamint a 74. § (1) bekezdése nem ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében normatív tartalommal megfogalmazott jogállamiságból eredő követelményekkel sem. A Be.-ben maga a bizonyítás, ezen belül a szakértői bizonyítás, a szakértő kirendelése, felelőssége, és különösen pedig a terhelt elmeállapotának intézeti megfigyelése olyan garanciális rendelkezésekkel övezett, amelyek biztosítják, hogy a terhelt alkotmányos alapjogainak korlátozása a konkrét eljárásban is csak a feltétlenül szükséges mértékű és az elérni kívánt célokkal arányos legyen. Fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Budapest, 1999. szeptember 28.

Dr. Németh János s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Bagi István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Czúcz Ottó s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. KukoreIli István s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Strausz János s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,

alkotmánybíró

Tartalomjegyzék