3079/2022. (II. 25.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.III.20.998/2019/7. számú ítélete, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 2. § (2) bekezdés második fordulata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó természetes személy - jogi képviselője (dr. Kemenes Patrik ügyvéd) útján - 2021. március 2-án az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése, valamint 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, melyben, illetve két későbbi indítvány-kiegészítésében kérte a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.III.20.998/2019/7. számú ítélete és a Budapest Környéki Törvényszék 10.P.20.048/2018/11. számú ítélete, továbbá a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: régi Pp.) 2. § (2) bekezdés második fordulata alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel azok véleménye szerint ellentétesek az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével.
[2] 2. Az indítványozó egy, a per tisztességes lefolytatásához és észszerű időn belül történő befejezéséhez fűződő jog megsértésének megállapítása és ebből fakadó méltányos elégtételt biztosító sérelemdíj megfizetésére kötelezés iránti per felperese volt; az indítvány alapjául szolgáló tényállás a következő volt.
[3] A felperes korábban egy ügyvéddel szemben indított ügyvédi műhiba miatt peres eljárást (a továbbiakban: alapper), melyben a későbbi alperes Fővárosi Törvényszék jogelődje, a Fővárosi Bíróság hozott jogerősen döntést, megítélve az indítványozónak 9 00 000 forintot és annak járulékait. E per összességében 11 évig tartott, melyből csak az elsőfokú eljárás 9 évet tett ki. A felperes az alapügy I. rendű alperesével, az ügyvédi műhibát elkövető ügyvéddel szemben végrehajtási eljárást is kezdeményezett, ez az igénye azonban időközben elévült, tekintettel arra, hogy a végrehajtó megállapította, hogy a követelés behajthatatlan, a felperes pedig nem kérte a végrehajtási eljárás folytatását.
[4] Az alapügy lefolytatásának indokolatlan késleltetése miatt a későbbi indítványozó felperes keresetet nyújtott be az alapügyben jogerős döntést hozó bírósággal szemben, melyet első fokon a Budapest Környéki Törvényszék bírált el. A törvényszék 10.P.20.048/2018/11. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította, tekintettel arra, hogy az eljárás elhúzódásához a felperes maga is jelentős mértékben hozzájárult, így az nagyobb részt az ő pertaktikájából, többszöri keresetváltoztatásából, valamint objektív, a bírósági ügyvitel körén kívül eső körülményekből fakadt (például három, a felperes által a per eldöntése szempontjából indokolatlanul perbe vont alperes halálával az eljárás háromszor is felbeszakadt).
[5] A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 6.Pf.21.317/2018/4-II. számú jogerős ítéletével az elsőfokú ítéletet részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest 1 500 000 forint és annak kamatai megfizetésére. Indokolásában megállapította, hogy az alapeljárás elsőfokú eljárása részben a felperes, részben az ügyet elbíráló alperes bíróság hibájából húzódott el. A felperesi önhiba ugyan nem róható az alperes bíróság terhére, de mintegy három évvel hosszabbodott meg az eljárás olyan okokból, melyek kizárólag a bírósági pervezetés körébe esnek, ezekért pedig az alperes bíróság felelősséggel tartozik.
[6] Az alperes felülvizsgálati kérelme folytán eljáró Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét ebben a részében helybenhagyta; végeredményben tehát teljes egészében az elsőfokú bírósággal megegyező jogi következtetésre jutott. A Kúria indokolásában részletesen levezeti, hogy mely perbeli cselekmények miért húzódtak el az észszerű időn túlra, és ez összességében miért eredményezett egy kilenc évig tartó elsőfokú, összességében egy 11 évig tartó eljárást. Érvelése szerint az eljárás elhúzódása alapvetően a felperesi magatartásra vezethető vissza, az alperesi bíróság alapügybeli cselekményei pedig ennek következményei, melyeket a pervezetés keretén belül az alapügyben első fokon eljáró bíróság nem tudott kiküszöbölni vagy jelentősen rövidíteni.
[7] így a felperes, noha jogi képviselővel járt el, a keresetét eleve nem a hatáskörrel rendelkező bíróságon, hanem a kerületi bíróságon terjesztette elő. Az áttételhez hiánypótlásról kellett rendelkezni, majd az áttételt követően a felperes a keresetét többször is megváltoztatta. Szükségtelenül von perbe olyan alpereseket, akiknek a perben állása a per tárgyát tekintve szükségtelen volt, és vonatkozásukban pontosított keresetét a bíróság hiánypótlási felhívása ellenére nem terjesztette elő. Későbbi keresetváltoztatásakor határidőt kért a kereset pontosítására, de a vállalt előkészítő iratot ugyancsak nem terjesztette elő. Ezen túl az eljárás a perbe vont alperesek halálával háromszor is félbeszakadt. A bíróság ugyan rendszeresen a tárgyalási időköz felső határához közeli időpontokra tűzte ki a soron következő tárgyalási napokat, ez azonban nem értékelhető a bíróság terhére, mert nem sértett vele jogszabályt; amikor pedig egy tárgyalás a négy hónapos határidőn túl lett megtartva, az mindig a felperes valamely kérelmével, előkészítő iratával vagy keresetváltoztatásával volt kapcsolatos, azaz a felperes magatartása vagy mulasztása alapvetően hozzájárult a tárgyalási időköz megtartásának elmulasztásához.
[8] A régi Pp. 2. § (2) bekezdése értelmében "[a] per befejezésének ésszerű időtartama a jogvita tárgyát és természetét, valamint az eljárás lefolytatásának egyedi körülményeit is figyelembe véve határozható meg. Nem hivatkozhat a per ésszerű időn belül történő befejezésének követelményére az a fél, aki magatartásával, illetve mulasztásával a per elhúzódásához maga is hozzájárult." Mivel a fentiek értelmében a felperes nemcsak hozzájárult a per elhúzódásához, hanem indítványaival, keresetváltoztatásaival vagy egy öt éven keresztül egy adott tényre folytatott bizonyítás alapjául szolgáló kereseti követeléstől való elállással és ezzel az addigi eljárás feleslegessé válásával éppen a felperes perbeli eljárása volt az oka az eljárás elhúzódásának, és mivel az eljárásnak az alperesi bíróság pervezetéséből eredő elhúzódása a konkrét ügyben nem volt elválasztható a felperesi magatartástól, ezért a felperes kereseti követelése a Kúria szerint alaptalan.
[9] 3. Ezt követően az indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.III.20.998/2019/7. számú ítélete és a Budapest Környéki Törvényszék 10.P.20.048/2018/11. számú ítélete, továbbá a régi Pp. 2. § (2) bekezdés második fordulata ellen, kérve azok alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel azok véleménye szerint ellentétesek az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésével. A bírósági döntéseket egyrészt amiatt tartja alkotmányellenesnek, hogy azok sértik a jogviták észszerű időn belül történő elbírálásának jogát, mivel a Budapest Környéki Törvényszék és a Kúria nem szankcionálták az alapügyben eljáró bíróságok, különösen az elsőfokú bíróság hosszú ideig tartó eljárását, mely miatt a felperes követelése időközben elévült; másrészt amiatt, hogy a perben egy ugyanolyan bírói szerv döntött, amilyen az alperesi oldalon is perben állt, így nem volt biztosítható az ügy elfogulatlan, pártatlan, részrehajlásmentes elbírálása, így sérült az indítványozó pártatlan eljáráshoz való joga. Ez utóbbi kapcsán azt is állította, hogy az alperesi védekezést a támadott döntéseket hozó Budapest Környéki Törvényszék és a Kúria kiegészítette, az alperesi bíróság helyett érvelve amellett, hogy miért nem megalapozott a felperesi követelés, ezáltal sérült a fegyveregyenlőség elve is. A régi Pp. támadott rendelkezése pedig amiatt alaptörvény-ellenes, mert az lehetőséget ad olyan jogértelmezésre, mely szerint a legkisebb, utólag a felperesnek felrótt eljárási hiba is az eljárást elhúzó bíróság mentesülését eredményezhetné, így e rendelkezés kijátszására is lehetősége van az utóbb az eljárás elhúzódására alapított perben eljáró bíróságoknak. A jelen ügyben az indítványozó szerint éppen ez történt: a Kúria (és a törvényszék) elmulasztotta a perbeli cselekményeket azok kontextusában értékelni, így visszaélésszerűen utasította el kereseti kérelmét.
[10] 4. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében előírtak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az 56. § (2) bekezdése értelmében a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. §-ok szerinti feltételeket. E vizsgálat alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásra alkalmatlan, ennek alapján nem fogadható be.
[11] Az Abtv. 26. § (1) bekezdésére alapított petitum nem tartalmaz releváns, alkotmányjogilag értékelhető indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett jogszabályi rendelkezés miért ellentétes a tisztességes eljáráshoz való joggal. Az indítványozó egy olyan értelmezési lehetőség alapján állítja a régi Pp. 2. § (2) bekezdés második fordulata (valójában: mondata) alaptörvény-ellenességét, mely értelem alkalmazását sem általában, sem a panaszindítványra okot adó ügyben nem tudja bizonyítani, így egy puszta lehetőségen, az indítványozó általi feltételezésen nyugszik, minden ténybeli alap nélkül. Amit az indítványozó e körben állít, az konkrétan és tényszerűen kifejezetten ellentmond annak a jogértelmezésnek, amit a Kúria adott ítélete indokolásában; ennek okán hiányzik az okozati összefüggés az állított alapjogsérelem és az ítéleti indokolás (így az adott ítélet) között. Emiatt az Abtv. 26. § (1) bekezdésére alapított petitum nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontja szerinti követelménynek.
[12] Az Abtv. 27. §-ára alapított petitum vonatkozásában pedig az indítványozó pusztán a bírósági jogértelmezéssel való egyet nem értését, összességében pervesztését sérelmezi; érvei lényege, hogy az elsőfokú eljárás kilenc évig tartó hossza véleménye szerint önmagában, objektíve megalapozza kereseti követelését, illetve hogy az eljárás elhúzódásában való közreműködése nem érte el azt a mértéket, amelyre tekintettel neki kellene viselnie az eljárás elhúzódásának következményeit. Az eljárás elhúzódásában való közreműködés mértékének, illetve annak meghatározása, hogy a bírósági önhiba összefüggésben van-e a felperesi önhibával, alapvetően tényállás-megállapítási, bizonyításfelvételi és bizonyítékértékelési kérdés, mely önmagában nem rendelkezik alkotmányjogi relevanciával. Megjegyzi az Alkotmánybíróság továbbá, hogy - ahogyan arra a támadott bírósági ítéletek is utalnak - a végrehajtási jog elévülése lényegi összefüggésben áll azon ténnyel, hogy a felperes maga nem kérte a végrehajtási eljárás folytatását; amennyiben kéri, úgy a követelés nem évült volna el.
[13] Az Abtv. 27. §-a szerinti panasz összességében a támadott bírói döntések tartalmi kritikáját foglalja magában, és a bíróságok tényállás-megállapítási tevékenységét, elsősorban a bizonyítékok értékelését, továbbá a régi Pp. mikénti értelmezését sérelmezi. A panasz tartalma szerint a tényállás felülvizsgálatára és a bírósági jogértelmezés és jogalkalmazás megváltoztatására, összességében egy más tartalmú, a felperes pernyertességét eredményező ítélet meghozatalára irányul; érdemi alkotmányjogi okfejtést nem tartalmaz. Ennek okán az indítvány nem veti fel annak a lehetőségét, hogy akár a bírói döntések bármelyikét érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség történt volna, akár hogy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésről volna szó, így az Abtv. 27. §-ára alapított petitum nem felel meg az Abtv. 29. §-ában meghatározott feltételnek.
[14] A tényállás megállapítása és az ehhez vezető bizonyítékok felvétele és értékelése, valamint a jogszabályok értelmezése a bíróságok, ezen belül is elsősorban a Kúria, nem pedig az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó kérdés. Az Alkotmánybíróság továbbá már a 3325/2012. (XI. 12.) AB végzésben kifejtette, ezzel kapcsolatos gyakorlata pedig azóta is töretlen, hogy "[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. [...] [A]z Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban [...] a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna." (3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [13])
[15] 5. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a Kúria Pfv.III.20.998/2019/7. számú ítélete, valamint a régi Pp. 2. § (2) bekezdés második fordulata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt, az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2022. február 8.
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Handó Tünde alkotmánybíró helyett
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Márki Zoltán alkotmánybíró helyett
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Pokol Béla előadó alkotmánybíró helyett
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Szívós Mária alkotmánybíró helyett
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/506/2021.