3110/2014. (IV. 17.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 4.Gf.76.028/2012/9. számú jogerős ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó külföldi bejegyzésű gazdasági társaság magyarországi fióktelepe útján az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé.
[2] Az indítvány arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 4.Gf.76.028/2012/9. számú jogerős ítéletének alaptörvény-ellenességét és semmisítse azt meg. A Fővárosi Törvényszék az alkotmányjogi panasszal megtámadott ítéletét kártérítés iránti perben hozta meg, amellyel helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság mint elsőfokú bíróság által 28.G.301.469/12/8. sorszám alatt, 2012. szeptember 25-én hozott ítéletet. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejtett álláspontja szerint a Fővárosi Törvényszék ítélete sérti az Alaptörvény XV. cikkének (1) bekezdésében foglalt törvény előtti egyenlőséghez való jogot, valamint az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdésében foglalt, tisztességes eljáráshoz való jogot.
[3] 1.2. Az indítványozó az Alaptörvény XV. cikkének sérelmét azzal indokolta, hogy - véleménye szerint - a döntéshozatala során az eljáró bíróság önkényesen és tévesen értelmezte és alkalmazta a felszámoló kártérítési felelősségére vonatkozó jogszabályokat (az indítványozó szóhasználatával élve: "félreérti", illetve "nem is alkalmazza" a releváns jogszabályt), emiatt az ítélet olyan súlyos hibában szenved, hogy az a pervesztes fél számára sérelmes, a bírósági eljárás pedig sérti az alapjogait. Az indítványozó úgy vélekedik, hogy az önkényes jogalkalmazás a törvény előtti egyenlőség elvébe ütközik.
[4] Az alkotmányjogi panasszal megtámadott jogerős ítéletet a másodfokon eljáró bíróság kártérítési perben hozta meg, a peres felek az indítványozó (felperes) és a felszámoló (alperes) voltak. Az indítványozó állítása szerint az ítélet ellen a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi törvény 271. § (2) bekezdése alapján felülvizsgálatnak nincs helye, vagyis az indítványozó becslése szerint is a kártérítési perben vitatott érték nem haladja meg a hárommillió forintot.
[5] A kártérítési pert felszámolási eljárás keretében lefolytatott két kifogásolási eljárás előzte meg, amelyekben a felperes úgyszintén az indítványozó volt, az alperes pedig a felszámoló, és mindkét eljárás tárgya a felszámoló intézkedéstételi elmulasztásának elbírálása, továbbá ügyvédi munkadíj megfizetésére kötelezés volt. Mindkét eljárást a bíróság okafogyottságra hivatkozással végzéssel megszüntette, a fizetendő ügyvédi munkadíj összegéről a felperes igényével szemben nem a hitelező követelésének értéke [a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rend.) 3. § (2) és (4) bekezdése] alapján, hanem - miután az eljárás tárgya nem a hitelezői igény elbírálása volt - a beadványok száma, tartalma alapján, a meghallgatáson való részvételre tekintettel a bíróság az általa mérlegeléssel megállapított óraszám [IM rend. 3. § (3) és (4) bekezdése] alapulvételével határozott. Mindkét végzés - miután a felperes (indítványozó) azokat nem fellebbezte meg - jogerőssé vált, így a 47 625 forintösszegben (összesen 95 250 forint) megállapított ügyvédi munkadíjra vonatkozó rendelkező részük is. (A második eljárásban a felperes a felszámoló felmentését is kérte, miután a bíróság ezt elutasította, egyedül ez ellen nyújtott be fellebbezést, de ez utóbbi a panasz jelenlegi vizsgálata szempontjából irreleváns). A készkiadásokkal együtt az indítványozó a kifogásolási eljárásokban összesen 8 588 eurót érvényesített.
[6] A felperest/indítványozót képviselő ügyvédi iroda 2011 novemberére 3 019 euró összegű munkadíjról állított ki számlát a felperesi anyavállalat, a megbízója felé, amely ennek ellenértékét az ügyvédi irodának átutalta. Az indítványozó 2012. január 27-i levéllel felszólította a felszámolót, hogy a 2011. november végéig felmerült 3 019 euró ügyvédi költségét térítse meg a részére, aminek ez utóbbi nem tett eleget, arra hivatkozással, hogy felszámolóként törvényes kötelezettsége az adós vagyonának védelme, mely kötelezettség teljesítésének része az, hogy megalapozatlan hitelezői igények ne kerüljenek elismerésre. Ezt követően az indítványozó 53017/Ü/30202/2012. számon 3 019 euróra vonatkozóan fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett a felszámoló ellen, ez utóbbi eljárásból alakult később a jelen alkotmányjogi panasz tárgyát képező, a Fővárosi Törvényszék megtámadott 4.Gf.76.028/20 I2/9. számú jogerős ítélete alapjául szolgáló per.
[7] Az indítványozó állítása szerint a jogi képviseletét ellátó ügyvédi iroda havonta utólag, óradíjas elszámolás alapján állította ki számláit, így a fizetési meghagyás iránti kérelem benyújtását követően keletkezett 5 994 euró összegű ügyvédi munkadíj formájában további kárt szenvedett, melyet a perben szintén érvényesített, azaz 2012 áprilisára ügyvédi munkadíj címén már 9 013 eurót követelt. Az indítványozó kártérítés címén egyéb költségeket is kívánt érvényesíteni: i) 670 euró, ami abból adódott, hogy az indítványozó anyavállalata jogi osztályának aligazgatója szükségesnek tartotta a kifogásolási eljárásokon való személyes részvételét, ami 290 euró utazási és 80 euró szállásköltséggel járt, továbbá 300 euró időráfordítás került felszámításra; ii) a felperes megbízott egy ügyvédi tevékenységet is folytató egyetemi adjunktust, hogy a felszámoló nyilvántartási kötelezettsége megszegésének lehetséges büntetőjogi megítéléséről mondjon véleményt. A megbízott az erre vonatkozó állásfoglalását egy oldal terjedelemben elkészítette, 500 euró összegű munkadíjért, amelyet részére a felperes 2012. január 4-én számla ellenében átutalt.
[8] A fentiek alapján előterjesztett, költségként jelentkező, de az indítványozó által megtérítendő kárnak minősített összesen 9 758 euróra vonatkozó kártérítési igény a fentiekben említett fizetési meghagyási eljárásból kártérítés megfizetése iránti perré alakult, amelyben első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság 28.G.301.469/12/8. sorszám alatt, 2012. szeptember 25-én hozott ítéletet. Az első fokú ítélet a felperes/indítványozó keresetét a felszámolónak kártérítés megfizetésére való kötelezésére elutasította. A megtámadott másodfokú, jogerős ítélet az elsőfokú ítéletet helyben hagyta.
[9] A jogerős ítéletet az indítványozó két okból tartja alaptörvény-ellenesnek, következésképpen kérte annak megsemmisítését.
[10] Az indítványozó (felperes) azt sérelmezte, hogy az ügyében a felszámoló (alperes) kártérítési felelősségére vonatkozóan a bíróság a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Csődtv.) 54. §-át tartotta irányadónak, amely szerint a felszámoló felelőssége korlátozott, az csak a felszámolási vagyonnal összefüggésben áll fenn, vagyis a kárnak abban a vagyontömegben kell jelentkeznie, amely a felszámolás alatt álló adós vagyonában bekövetkezett tényleges értékcsökkenésben, illetve az adósi vagyonhoz utóbb be nem folyt, a felszámoló hibájából elmaradt haszonban testesülhet meg. A bíróság megállapította, hogy ilyen jellegű károk okozását a felperes (indítványozó) nem állította, ilyen kár hiányában a felszámoló kártérítési felelőssége nem volt megállapítható, ezért mellőzte a bíróság a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 339. § (1) bekezdésének ("Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.") alkalmazását. Az indítványozó szerint ezt a jogszabályt azért kellett volna alkalmazni, mert a felszámoló (alperes) felróható magatartást tanúsítva a felperesi hitelezői igények nyilvántartásba vételét elmulasztotta. Ezzel költségekkel járó intézkedéstételre kényszerítette a felperest (indítványozót), amely költségeket szerinte okozott kár címén a felszámoló köteles megtéríteni. A bíróság megállapította, hogy a felperes által ebből a célból kifizetett összegek nem érvényesíthetők olyan kárként, amely a felszámolási vagyon körében keletkezett, így azok megtérítését a felperes, mint a felszámolási eljárás hitelezője nem követelheti a felszámoló kártérítési felelősségére hivatkozással.
[11] Az ítélet indokolása szerint a felperes az általa érvényesített költségek kár gyanánt történő minősítésére a Ptk. 355. § (4) bekezdése alapján hivatkozott. Ezzel kapcsolatban a másodfokú bíróság megjegyezte, hogy a Ptk. 355. § (4) bekezdése alapján csak az olyan költségek érvényesíthetők a kártérítés körében, amelyek a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány, vagyis a kár csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükségesek. A Csődtv. 54. §-a szerinti kár, vagyis a felszámolási vagyonban az alperesi felszámoló felróható és jogellenes magatartásával (mulasztásával) összefüggésben bekövetkezett értékcsökkenés, illetőleg elmaradt haszon hiányában a kár csökkentése vagy kiküszöbölése nem merülhet fel, következésképp ehhez szükséges költségekről sem lehet szó. Mivel - a fentebb kifejtettek szerint - a Csődtv. 54. §-a alapján érvényesíthető kár, mint a kártérítési felelősség szükséges feltétele hiányzik, a felperes keresete nem lehetett alapos. Erre tekintettel a jogerős ítélet indokolása mellőzte az úti, szállás-, szakértői költségek minősítését, amire az elsőfokú ítélet indokolása külön kitért.
[12] Az indítványozó vélekedése szerint a másodfokon eljáró bíróságnak a megtámadott ítéletben megfogalmazott állásfoglalása eltér az eddigi bírói gyakorlattól, ezért szerinte a megtámadott ítélet meghozatalával önkényes jogalkalmazásra került sor, ami sérti a törvény előtti egyenlőség elvét. Továbbá kérte az Alkotmánybíróságot, hogy foglaljon állást az ilyen irányú "jogfejlődés" elfogadhatóságáról.
[13] Az Alaptörvény XXVIII. cikkének (1) bekezdésében foglalt, tisztességes eljáráshoz való jogot az indítványozó szerint azért sérti az ítélet, mert a Fővárosi Törvényszék az eljárásával elvonta az indítványozót a törvényes bírájától, ugyanis a Fővárosi Törvényszék az indítványozó erre vonatkozó kérelmei ellenére nem kezdeményezte az Európai Unió Bíróságánál az előzetes döntéshozatali eljárást. Az indítványozó határozott álláspontja szerint fennállt minden - az uniós jogszabályi előírások szerinti - feltétele az előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének, továbbá a bíróság nem hivatkozhatott a kezdeményezési kötelezettsége alóli mentesítésre jogcímet szolgáltató körülményekre.
[14] 1.3. Az indítványozó végül kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál, hogy - kihasználva a jelen eljárása adta lehetőségeket - mondja ki, hogy i) az Alaptörvény XV. cikkének (1) bekezdéséből levezethető az önkényes értelmezés és jogalkalmazás tilalma, és az ebbe ütköző bírói döntést meg kell semmisíteni; ii) az Alaptörvény XXVIII. cikkének alkalmazásában az Európai Unió Bírósága törvényes bírónak minősül; iii) az előzetes döntéshozatal kezdeményezésének az utolsó fokon eljáró bíróságot terhelő kötelezettség elmulasztása - minthogy az a törvényes bírótól való elvonást eredményezi - sérti a tisztességes eljáráshoz való jogot.
[15] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság először az alkotmányjogi panasz befogadásáról dönt, melynek során az eljáró tanács vizsgálja, hogy az indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó törvényi - formai és tartalmi - feltételeknek.
[16] 2.1. Az indítvány az Abtv. 52. § (1) és (1b) bekezdése szerinti feltételeknek formailag egészében megfelel.
[17] 2.2. Az ügy befogadásáról való döntéskor az indítvány további elemeinek tartalmi vizsgálata során az Alkotmánybíróság - az Abtv. 56. § (2) bekezdésének megfelelően - különösen az Abtv. 26-27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket vizsgálja.
[18] Az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)-f) pontjaiban foglalt feltételeknek is, mert megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezéseket, az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit, a támadott bírói döntést, tartalmaz a bírói döntés alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést, valamint rögzíti a kifejezett kérelmet a támadott ítélet megsemmisítésére.
[19] Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket.
[20] Az Abtv. 27. §-ában meghatározott egyedi ügyben való érintettség megállapítható: az indítványozó a peres eljárásban felperesként vett részt. A Fővárosi Törvényszék másodfokú eljárásban meghozott ítélete ellen további jogorvoslat nem áll rendelkezésre, ezért a panasz az Abtv. 27. § b) pontjában foglaltaknak is eleget tesz.
[21] Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg.
[22] Az indítványozó az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésének a sérelmét arra alapította, hogy - szerinte - az eljáró bíróság az ítéletében önkényesen és tévesen alkalmazta a jogszabályt. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdését pedig - vélekedése szerint - a bíróság azzal sértette meg, hogy nem tett eleget az indítványozó az iránti kérelmének, hogy kezdeményezzen előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróságánál.
[23] Jelen alkotmányjogi panasz tartalmával kapcsolatos gyakorlatát az Alkotmánybíróság - többek között - a 3028/2014. (II. 17.) AB végzésében összegezte: "Az Abtv. 29. §-a az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további [...] tartalmi feltételeiként határozza meg, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. Az Alkotmánybíróság e feltételekkel összefüggésben arra emlékeztet, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdésének értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel (elsőként lásd: 3231/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [4]). Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást foglaljon (elsőként lásd: 3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4])." (3028/2014. (II. 17.) AB végzés, Indokolás [12])
[24] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a tisztességes eljáráshoz való alapvető jog lényegét az alkotmányos jelentőségű eljárási szabályok érvényesülésében értelmezi, a bíróságok eljárásának ezen túlmenő elemei, így különösen az adott jogvitáknak - a jogszabályok alkalmazásával történő, és a bíróság diszkrecionális jogának gyakorlásával történő - mikénti eldöntését nem tekinti alkotmányossági kérdésnek. Jelen ügyben - az alkalmazandó jogszabályok értelmezésével és a ténykérdések figyelembe vételével - az eljáró bíróságnak - a nemzeti jog szerinti törvényes bírónak, azaz hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási rend alapján kijelölt bírónak - kellett döntenie, hogy terheli-e előzetes döntéshozatal-kezdeményezési kötelezettség, vagy mentesül ez alól, így ennek felülvizsgálatára az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 29. §-a alapján nincs hatásköre.
[25] A felszámoló kártérítési felelősségének a vizsgálata a konkrét ügyben jogalkalmazási kérdés, jogszabály-értelmezésről való döntés, mely jelen ügyben ugyancsak nem vet fel alkotmányossági kérdést, e döntés felülvizsgálatára az Alkotmánybíróságnak a fentiek szerint nincsen hatásköre, hiszen törvényességi, szakjogági kérdésekben nem, csak alkotmányossági kérdésekben dönthet.
[26] Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a megtámadott ítélet mindkét - az indítványozó által felvett - alaptör-vény-ellenességi kérdésről tartalmazza a törvényes bíró ide vonatkozó döntésének az indokolását.
[27] A fentiek alapján az indítvány Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésének és XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét állító részei vonatkozásában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés nem merült fel. Az indítvány ezen panaszelemek tekintetében nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt befogadási feltételeknek, ezért azokat az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
[28] Az Abtv.-nek az indítványozó által hivatkozott 27. §-a alapján az indítványozó kizárólag az általa alaptörvényellenesnek vélt bírói ítélet megsemmisítését kezdeményezheti, az Abtv. szerint nincs jogosultsága kezdeményezni az Alkotmánybíróság állásfoglalását jogi kérdésekről, ezért az indítvány ezen részét az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés c) pontja alapján visszautasította.
[29] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság - az Abtv. 47. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján eljárva - az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 27. §-a, 29. §-a, 56. § (2) és (3) bekezdése, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdésének a) és c) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2014. április 14.
Dr. Kovács Péter s. k.,
tanácsvezető, előadó alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/270/2014.