BH 2014.2.55 I. A magyar munkavédelmi szabályok hatálya magyar munkavállaló németországi munkavégzésére nem terjed ki [2000. évi XXXIV. tv.; 1979. évi 13. tvr. 51. §].

II. A munkatárs nem megfelelő munkavégzése a munkáltató terhére értékelendő [1992. évi XXII. tv. 174. §].

A felperes 2008. augusztus 13-ától állt az alperes alkalmazásában csőszerelő munkakörben németországi munkavégzési hellyel.

2008. november 26-án L. K. nevű munkatársával két acélgerenda szerelési munkáin dolgozott. A két darab megmunkálandó acélelem két acélból készült tartóbakon helyezkedett el úgy, hogy ívelt közepük egymás felé nézett, a bakok középső része felé. A bakok fölött lévő emelő daru segítésével a felperes az egyik gerendát a tartóbakról leemelte, miközben a gerendát 80 fokkal elfordította felfele, így az a földre állítva érkezett a szerelőbakok mellé. A másik gerenda emelése előtt szintén a földön került megkötésre, a felperes ugyanarról a helyről állva végezte az emelést, mint az első gerenda mozgatását. Az emelés és a forgatás a bakok közepéről történt, eközben a tartóállvány megbillent, a megkötött gerendabakok felperestől távolabbi végei felé elmozdultak, felbillentették a már földre helyezett első gerendát, rádöntve azt a felperes jobb lábára, aki nyílt bokatörést szenvedett.

A felperes keresetében vagyoni és nem vagyoni kárai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.

A munkaügyi bíróság közbenső ítéletével megállapította, hogy a felperes 2008. november 26-ai munkahelyi balesetéért az alperest 70 százalékos mértékű munkáltatói kárfelelősség terheli.

A munkaügyi bíróság ítéletében utalt a 2012. évi LXXXVI. törvény (Mth.) 10. §-ában, valamint az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 1. §-ában és az 1979. évi 13. tvr. 51. §-ában foglaltakra. Kifejtette, hogy a perbeli balesetre vonatkozóan nincs olyan törvény, nemzetközi szerződés, illetve nemzetközi magánjogi szabály, amely alkalmazhatóvá tette volna az 1993. évi XCIII. tv. (Mvt.) előírásait a felperes által Németországban történő munkavégzésre. A Magyarország és Németország között a szociális biztonságról szóló 1998. évi, május 2-ával aláírt egyezmény (2000. évi XXX. tv.) tárgyi hatálya nem terjed ki a munkavédelmi normákra, így jelen ügyben nem alkalmazható.

A bíróság az 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 106/A. §-át, illetve a 174. §-ának (1) bekezdését alkalmazta.

Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a peradatok, illetve a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján az alperes csak részben - bírói mérlegelés alapján - 30 százalékos mértékben mentesülhet a kártérítési felelőssége alól.

A baleset azért következett be, mivel a második födémelem megemelése során annak tehertömeg középpontja annyira a tartóbakok végére került, hogy a művelet közben a tartóállvány megbillent, megemelkedett, a födémelem az időközben földre visszaérkezett bakot meglökte, amely felbillentette a már földre helyezett első acélgerendát. A felperes darukezelői képesítéssel nem rendelkezett, a korábban kifejtettek szerint az irányadó német előírások a szakmunkás végzettség meglétén túl összesen 1-5 nap gyakorlati és elméleti oktatást írnak elő a munkavállaló számára.

A felperes nem részesült olyan mélységű oktatásban az alperes részéről, amely megfelelt volna a szakértő által hivatkozott német rendelkezés szerinti oktatásnak, így különösen az állásbiztonság, tömegerő, súlypont, munkavégzési sebesség, tömegtehetetlenség, a teher felemelése és leengedése, stabil súlypont megválasztása stb. kérdéskörében.

Nem ítélte gondatlannak a bíróság a felperes azon magatartását, hogy a lebillenő terhet kézi erővel akarta megállítani, mivel az olyan pillanat törtrésze alatt végbement ösztönszerű, a tudatosságot nélkülöző magatartás, mozzanat volt, amely a vétkességét nem alapozhatja meg.

A szükséges részletezettségű elméleti és gyakorlati oktatás a felperes részére nem történt meg, ennek ellenére nem hagyható figyelmen kívül, hogy az általa is elismerten több hete végzett munkafolyamat alatt szerzett tapasztalattal megelőzhette volna a baleset bekövetkezését. A felperesnek észlelnie kellett volna a tőle - elmondása szerint - mintegy 5 méterre fekvő födémelem tartóállványon fekvő helyzetéből, hogy annak emelése, forgatása folytán a tehertömeg középpont olyan mértékben a tartóbakok szélére esik, amely annak elmozdulását okozhatja, balesetveszélyt előidézve. Az emelési művelet végrehajtásáért mint gépkezelőt, a darukezelő felperest terhelte a felelősség. A 2008. december 1-jén felvett baleseti jegyzőkönyv szerint a felperes a hibáját elismerte. Magatartásának súlyát csökkenti, hogy közvetlen munkatársa, a kötözési tevékenységet ellátó L. K. is észlelhette volna a gerendaelem fekvéséből eredően a megemeléséből adódó baleseti veszélyhelyzet fennállását, peradatok szerint azonban nem figyelmeztette, erről nem tájékoztatta.

Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt Törvényszék közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét helybenhagyta és az alperest perköltség fizetésére kötelezte.

A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a daruzási tevékenységet a perbeli esetben ketten végezték, a felperes L. K. munkatársával együtt dolgozott, aki a kötözési munkát ellátta. A munkatárs magatartása az alperes terhére esik, tehát, ha valamely munkavállaló vétkes magatartásával a másik munkavállalót ért kár okozásában közrehat, azt a munkáltató vétkes közrehatásának kell tekinteni, és a kárviselése arányában kell kifejezésre juttatni. Ezzel összefüggésben utalt az MK 31. számú állásfoglalásban rögzítettekre.

A szakértő kifejtette, hogy a daruzást egyedül is lehet végezni, de ha két személy teszi, mint jelen esetben, nekik együtt kell működniük. A szakértő azzal, hogy a kötöző feladataként jelölte meg a teher állandó figyelemmel kísérését és azt a kötelezettségét, hogy kapcsolatban legyen a kezelővel, arra mutatott rá, hogy a daruzási tevékenység során történtekért a kötözőnek is fennáll a felelőssége.

A másodfokú bíróság közbenső ítélete szerint azonban nem zárható ki a felperes vétkes magatartása sem. Az elsőfokú bíróság a felperes kisebb arányú közrehatását azzal indokolta, hogy a szakértő szóbeli meghallgatása során az írásbeli szakvéleményében a baleset bekövetkezését alapvetően a felperes hibájának tartó megállapítását módosította, de a daruzási folyamatért fennálló felelősségét továbbra is állította. Az elsőfokú bíróság elvárhatónak tartotta, miszerint a felperes tapasztalata alapján megelőzhette volna a balesetet. Nem helytálló tehát az a fellebbezési hivatkozás, hogy az elsőfokú bíróság a szakvélemény felülbírálatával alakította ki saját álláspontját, hanem a felperesi közrehatás súlyát igazította a szakértő meghallgatása során kiegészített véleményhez. A kellő tapasztalatról és elvárhatóságról tett elsőfokú ítéleti megállapítás a szakértőnek a tárgyaláson tett kijelentésével bizonyított: "két-három heti gyakorlati tapasztalat után észlelhette volna a felperes, hogy a megemelt födém súlypontja hol helyezkedik el, és az jó vagy nem jó". A munkaügyi bíróság mérlegelését a másodfokú bíróság helyesnek találta, mert ez a felperesi közrehatás enyhe mértékű vétkességet jelent, ami a megállapított kárviselési arányban helyesen fejeződött ki a munkáltatóra terhesebb 70 százalék megállapításával.