BH 1996.12.669 A gazdasági társaság ügyvezetői munkakörére létesített munkaviszonyt a visszahívás megszünteti. Ha a visszahívás nem tartalmazta annak indokait, vagy az indokok nem feleltek meg a törvény rendelkezéseinek, azt a vagyoni jogkövetkezmények szempontjából jogellenesnek kell tekinteni, és a munkavállalót - a kellő gondosság mellett megkereshetett összeg levonásával - megilleti a határozott időre járó munkabére [Gt. 30. §, 1967. évi II. tv. 28. §, Mt. V. 29. §].

A felperes az alperes kft.-vel munkaviszonyban állt, és a kft. ügyvezető igazgatója volt. E munkaviszonyát az alperes 1992. április 21-én 1992. július 16. napjára felmondta. A felperes keresetével e felmondás hatálytalanítását és elmaradt munkabére megtérítését kérte, majd szabadságmegváltást és kártérítést is igényelt.

A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek helyt adott. Az alperes fellebbezése folytán a megyei bíróság végzésével a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és új eljárást rendelt el.

Az új eljárás során a munkaügyi bíróság ítéletével az alperest szabadságmegváltás címén 45 782 forint megfizetésére kötelezte, az ezt meghaladó keresetét elutasította. A munkaügyi bíróság megállapítása szerint a felperes az É. V. beruházási osztályvezetője volt. E vállalat vezérigazgatója 1989. december 22-én áthelyezte a vállalat által alapított alperesi kft.-hez, és az egyidejűleg megkötött szerződés szerint 1990. január 1-jétől 1992. december 31-ig terjedő időre megbízta az ügyvezető igazgatói munkakör ellátásával, havi 32 000 forint személyi alapbérrel.

1991. május 21-én az alperes nevében eljáró alapító a felperest áthelyezés fegyelmi büntetéssel büntette, és visszahelyezte az ÉMV beruházási osztályára. Ezt a fegyelmi határozatot a munkaügyi bíróság ítéletével megváltoztatta, és a fegyelmi büntetést szigorú megrovásra enyhítette. 1991. évben az alperes a felperest ügyvezetői tisztségéből visszahívta, ezt a cégjegyzékbe 1991. június 28-án bejegyezték.

A felperes 1991. április 19-től 1992. április 6-ig táppénzes betegállományban volt.

1992. április 21-én az alperes új ügyvezetője a felperes munkaviszonyát 1992. július 16. napjára felmondta, arra hivatkozással, hogy a felperes az új ügyvezetőt nem ismerte el a munkáltatói jogkör gyakorlójának, az alperes működését zavaró magatartást tanúsított, ezért a munkaviszonya fenntartása lehetetlenné vált.

E tényállás alapján a munkaügyi bíróság a felmondást érvényesnek találta azon az alapon, hogy a felperes az új ügyvezetőt nem ismerte el felettesének. A többi felmondási ok valóságát és okszerűségét nem állapította meg. Ezért a munkaügyi bíróság a felmondás hatálytalanítása iránti keresetet elutasította, és csupán szabadságmegváltás címén kötelezte az alperest.

A munkaügyi bíróság ítélete ellen mindkét fél fellebbezett. A felperes az elutasító rendelkezések, az alperes pedig a marasztaló rendelkezések megváltoztatását kérte.

A megyei bíróság ítéletével az első fokú ítéletnek csak a perköltségre vonatkozó rendelkezését változtatta meg, egyebekben a megtámadott ítéletet helybenhagyta. A másodfokú bíróság - az elsőfokú bírósággal egyezően - abból indult ki, hogy az ügyvezető igazgatói megbízás visszavonása a felperes munkaviszonyát nem érintette. Ezért a visszavonást követő felmondást vizsgálta, és úgy találta, hogy a felmondás - annak indokai valóságára és okszerűségére való tekintettel, ide nem értve a továbbiakban felsorolt okokat - jogszerű volt. Ezért kellett helybenhagyni - a perköltségre vonatkozó rendelkezés kivételével - az elsőfokú bíróság ítéletét.