62003CJ0514_SUM[1]

A Bíróság (első tanács) 2006. január 26-i ítélete. Az Európai Közösségek Bizottsága kontra Spanyol Királyság. Tagállami kötelezettségszegés - EK 43. és 49. cikk - A letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozása - Személy- és vagyonvédelmi vállalkozások és szolgáltatások - Feltételek - Jogi személyiség - A társasági tőke legalacsonyabb összege - Biztosíték - Alkalmazottak legkisebb létszáma - 89/48/EGK és 92/51/EGK irányelv - Szakképesítések elismerése. C-514/03. sz. ügy

C-514/03. sz. ügy

Az Európai Közösségek Bizottsága

kontra

Spanyol Királyság

"Tagállami kötelezettségszegés - EK 43. és 49. cikk - A letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozása - Személy- és vagyonvédelmi vállalkozások és szolgáltatások - Feltételek - Jogi személyiség - A társasági tőke legalacsonyabb összege - Biztosíték - Alkalmazottak legkisebb létszáma - 89/48/EGK és 92/51/EGK irányelv - Szakképesítések elismerése"

Az ítélet összefoglalása

1. Személyek szabad mozgása - Letelepedés szabadsága - Szolgáltatásnyújtás szabadsága - Korlátozások

(EK 43. és EK 49. cikk)

2. Személyek szabad mozgása - Letelepedés szabadsága - Szolgáltatásnyújtás szabadsága - Oklevelek és a képesítés megszerzéséről szóló egyéb tanúsítványok elismerése

(92/51 tanácsi irányelv)

1. Nem teljesíti az EK 43. és 49. cikkből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amely a külföldi személy- és vagyonvédelmi vállalkozások tevékenységének a nemzeti területen való gyakorlása vonatkozásában különböző feltételeket határoz meg, nevezetesen:

- kötelezi őket, hogy minden esetben jogi személyiségi formában működjenek;

- kötelezi őket, hogy meghatározott összegű, minimális társasági tőkével rendelkezzenek;

- előírja velük szemben, hogy kötelező biztosítékot helyezzenek letétbe egy adott spanyol intézménynél;

- kötelezi őket, hogy bizonyos minimális létszámú munkavállalót alkalmazzanak, amennyiben a kérdéses vállalkozás tevékenységét a robbanóanyagok szállításán vagy elosztásán kívüli területen gyakorolják;

- általános kötelezettségként előírja velük szemben, hogy személyzetük tagjai a nemzeti hatóságok által kibocsátott külön hatósági engedéllyel rendelkezzenek.

(vö. 31., 36., 41., 48., 50., 55-56. pont és a rendelkező rész)

2. Nem teljesíti a 89/48 irányelvet kiegészítő, a szakoktatás és szakképzés elismerésének második általános rendszeréről szóló 92/51 irányelvből eredő kötelezettségeit az a tagállam, amely nem fogadja el a magánnyomozói tevékenység gyakorlásához szükséges alkalmassági igazolások elismerését biztosító rendelkezéseket.

(vö. 65. pont és a rendelkező rész)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2006. január 26.(*)

"Tagállami kötelezettségszegés - EK 43. és 49. cikk - A letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozása - Személy- és vagyonvédelmi vállalkozások és szolgáltatások - Feltételek - Jogi személyiség - A társasági tőke legalacsonyabb összege - Biztosíték - Alkalmazottak legkisebb létszáma - 89/48/EGK és 92/51/EGK irányelv - Szakképesítések elismerése"

A C-514/03. sz. ügyben,

az EK 226. cikk alapján kötelezettségszegés megállapítása iránt

a Bírósághoz 2003. december 8-án

az Európai Közösségek Bizottsága (képviselik: M. Patakia és L. Escobar Guerrero, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

felperesnek

a Spanyol Királyság (képviseli: E. Braquehais Conesa, meghatalmazotti minőségben, kézbesítési cím: Luxembourg)

alperes ellen

benyújtott keresete tárgyában,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: P. Jann tanácselnök, K. Schiemann, N. Colneric, J. N. Cunha Rodrigues és E. Levits (előadó) bírák,

főtanácsnok: J. Kokott,

hivatalvezető: R. Grass,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

a főtanácsnok indítványának a 2005. július 7-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az Európai Közösségek Bizottsága keresetében annak megállapítását kérte a Bíróságtól, hogy a Spanyol Királyság azzal, hogy előírta:

- a végrehajtási rendeletben a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások számára, hogy spanyolországi székhellyel, személyzetük tagjai számára pedig, hogy spanyol állampolgársággal rendelkezzenek;

- a külföldi vállalkozások bejegyzési rendszerében a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások számára, hogy:

a) minden esetben jogi személyek legyenek,

b) meghatározott összegű társasági tőkével rendelkezzenek figyelmen kívül hagyva, hogy a székhelyük szerinti országban nem terheli őket ilyen kötelezettség,

c) biztosítékot helyezzenek letétbe a Caja General de Depósitosnál, figyelmen kívül hagyva a származási országban esetleg már nyújtott biztosítékot,

d) bizonyos minimális létszámú munkavállalót alkalmazzanak;

- a külföldi személy- és vagyonvédelmi vállalkozás személyzete számára, hogy Spanyolországban új külön engedélyt szerezzenek abban az esetben is, ha az érintett vállalkozás székhelye szerinti államban már rendelkeznek hasonló engedéllyel,

- valamint azzal, hogy a személy- és vagyonvédelmi magántevékenység terén a szakmákra nem terjesztette ki a szakképesítések elismeréséről szóló közösségi rendelkezéseket,

nem teljesítette az EK 43. és 49. cikkből, valamint a legalább hároméves szakoktatást és szakképzést lezáró felsőfokú oklevelek elismerésének általános rendszeréről szóló 1988. december 21-i 89/48/EGK tanácsi irányelvből (HL L 19., 16. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 337. o.), valamint a 89/48/EGK irányelvet kiegészítő, a szakoktatás és szakképzés elismerésének második általános rendszeréről szóló, 1992. június 18-i 92/51/EGK tanácsi irányelvből (HL L 209., 25. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 2. kötet, 47. o.) eredő kötelezettségeit.

Jogi háttér

A közösségi szabályozás

2 A 89/48 és 92/51 irányelv célja az oklevelek elismerése módszerének bevezetése, amely az európai polgárok számára megkönnyíti minden olyan szakmai tevékenység gyakorlását, amelynek feltétele a fogadó tagállamban a középfokú oktatást követő képzés elvégzése. Míg a 89/48 irányelv a legalább hároméves szakoktatást és szakképzést lezáró felsőfokú oklevelekre vonatkozik, a 92/51 irányelv a legalább egyéves vagy ezen irányelv 1. cikkében meghatározott ideig tartó középfokú oktatást követő képzést lezáró oklevelekre alkalmazandó.

3 A 92/51 irányelv 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

"Ezen irányelv alkalmazásában a következő meghatározásokat kell alkalmazni:

[...]

c) »alkalmassági igazolás«: minden olyan szakképesítést igazoló tanúsítvány, amely:

- egy szakképzés elvégzését igazolja, és a 89/48/EGK irányelv értelmében nem része valamely oklevélnek vagy bizonyítványnak ezen irányelv értelmében [helyesen: olyan szakképzés elvégzését igazolja, amely a 89/48/EGK irányelv értelmében vett oklevél, illetve ezen irányelv értelmében vett oklevél vagy bizonyítvány részének nem minősül],

vagy amelyet

- az érintett tagállam törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseinek megfelelően e célra kijelölt illetékes hatóság bocsátott ki az érintett személynek a foglalkozás gyakorlásához lényegesnek tekintett és megkövetelt személyes adottságai, képességei vagy ismeretei felmérését követően, előzetes oktatás vagy szakképzés igazolása nélkül;

[...]

e) »szabályozott szakma«: az a szakmai tevékenység vagy azoknak a szakmai tevékenységeknek az összessége, amelyek az egyes tagállamokban az adott foglalkozást alkotják;

f) »szabályozott szakmai tevékenység«: olyan szakmai tevékenység, amelynek megkezdése vagy gyakorlása, vagy gyakorlásának bármelyik módja valamely tagállamban közvetlenül vagy közvetetten törvényi, rendeleti és közigazgatási szabályok útján az oktatás és szakképzés megszerzéséről szóló tanúsítvány vagy alkalmassági igazolás megszerzéséhez van kötve. Szabályozott szakmai tevékenység gyakorlási módjának számít különösen:

- szakmai tevékenység gyakorlása olyan cím viselésével együtt, amelyet csak olyan személy használhat, aki a vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási előírásoknak megfelelő, az oktatás és szakképzés megszerzéséről szóló tanúsítvánnyal vagy alkalmassági igazolással bír [...] [...]".

4 A 92/51 irányelv 8. cikke a következőképpen fogalmaz:

"Ha valamely szabályozott szakma megkezdését vagy gyakorlását a fogadó ország alkalmasság igazolásától teszi függővé, akkor az illetékes hatóság a saját állampolgáraira vonatkozó feltételek teljesítésekor az e foglalkozás megkezdésének vagy gyakorlásának jogát hiányos képesítésre való hivatkozással nem tagadhatja meg valamely másik tagállam állampolgárától:

a) amennyiben a kérelmező olyan igazolással rendelkezik, amely más tagállamban ahhoz szükséges, hogy annak területén az illető a foglalkozást megkezdhesse vagy gyakorolhassa, és ezt az igazolást az egyik tagállamban szerezte;

vagy

b) ha a jelentkező más tagállamban megszerzett képesítéseket igazoló okmányokat mutat be,

és különösen egészségügyi, munkabiztonsági, környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi vonatkozásban a fogadó tagállamban hatályos törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésekben megkövetelt garanciákkal egyenértékű garanciákat nyújt.

Ha a jelentkező ilyen alkalmassági igazolást vagy ilyen képesítés megszerzését igazoló okmányt nem mutat be, a fogadó tagállamban hatályos törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezéseket kell alkalmazni."

A nemzeti szabályozás

5 Spanyolországban a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások tevékenységét a személy- és vagyonvédelemről szóló 1992. július 30-i 23/1992. sz. törvény (BOE 186. sz., 1992. augusztus 4., 27116. o.; a továbbiakban: a személy- és vagyonvédelmi törvény), és a személy- és vagyonvédelemről szóló rendeletet jóváhagyó 1994. december 9-i 2364/1994. sz. királyi rendelet (BOE 8. sz., 1995. január 10.; 779. o.; a továbbiakban: személy- és vagyonvédelmi rendelet) szabályozza.

6 A személy- és vagyonvédelmi törvény 5. cikkének (1) bekezdése kimerítő jelleggel felsorolja a szolgáltatások hat csoportját, amelyeket személy- és vagyonvédelmi vállalkozások végezhetnek, nevezetesen:

- ingatlanok, intézmények, rendezvények, versenyek és gyűlések őrzése és védelme;

- meghatározott személyek védelme;

- pénzérmék, bankjegyek, értékpapírok és értéktárgyak, illetve veszélyes anyagok elhelyezése, őrzése, ellenőrzése és válogatása, valamint ezek szállítása és elosztása;

- biztonsági készülékek, berendezések és rendszerek beüzemelése és karbantartása;

- vészjelzések fogadására, ellenőrzésére és továbbítására szolgáló központok üzemeltetése, valamint a biztonsági szerveknek és testületeknek az e vészjelzésekről történő értesítése, illetve a jelzésre való válaszadás, ha az nem a biztonsági szervek és testületek hatáskörébe tartozik;

- a törvény által előírt biztonsági tevékenységek tervezése és az azokban való részvétel.

7 E törvény 7. cikkének (1) bekezdése szerint annak a vállalkozásnak, amely ilyen személy- és vagyonvédelmi szolgáltatásokat kíván végezni, a Belügyminisztériumnál vezetett nyilvántartásba történő bejegyzés formájában hatósági engedélyt kell beszereznie. E bejegyzéshez az érintett vállalkozásnak a belső jog által meghatározott négy társasági forma egyikének megfelelő jogi személyiséggel kell rendelkeznie. Ezenkívül a személy- és vagyonvédelmi rendelet a kérdéses vállalkozás által gyakorolt tevékenységek jellegétől függő további követelményeket támaszt a fent említett engedély megszerzéséhez.

8 Az érintett vállalkozásnak rendelkeznie kell bizonyos minimális társasági tőkével, valamint igazolnia kell meghatározott biztosíték letétbe helyezését. E tőkének és letétnek az összege nemcsak a vállalkozás által gyakorolt tevékenység(ek) jellege szerint van csoportosítva, hanem a nemzeti területen való földrajzi kiterjedése szerint is. A biztosítékot pedig a spanyol Caja General de Depósitos-nál kell letétbe elhelyezni

9 A személy- és vagyonvédelmi rendelet egyik melléklete külön követelményeket támaszt a személy- és vagyonvédelmi vállalkozásokkal szemben az általuk gyakorolt tevékenység jellege szerint. Ha ezen tevékenységek egyike értéktárgyak, veszélyes tárgyak vagy robbanóanyagok szállítása vagy elosztása, vagy biztonsági készülékek, berendezések és rendszerek beüzemelése és karbantartása, a vállalkozás kötelezettségei:

"1. Értéktárgyak és veszélyes tárgyak

a) [...]

b) Második szakasz

1. Egy biztonsági vezetőből és legkevesebb harminc biztonsági őrből álló csapat, ha a vállalkozás tevékenységi területe országos, hat biztonsági őrből és további három biztonsági őrből tartományonként, ha a műveleti terület egy autonóm körzetre terjed ki.

[...]

2. Robbanóanyagok

a) [...]

b) Második szakasz

1. A vállalkozás rendelkezésére álló, robbanóanyag szállítására szolgáló járművenként legkevesebb két, robbanóanyagokra szakosodott biztonsági őrből és egy biztonsági vezetőből álló csapat, ha a biztonsági őrök száma meghaladja a tizenötöt.

[...]

5. Biztonsági készülékek, berendezések és rendszerek beüzemelése és karbantartása

[...]

2.° Második szakasz

a) Legkevesebb egy műszaki mérnökből és öt szerelőből álló csapat, ha vállalkozás műveleti területe országos, egy műszaki mérnökből és öt szerelőből, ha a tevékenységi terület egy autonóm körzetre terjed ki."

10 A személy- és vagyonvédelmi törvény 10. cikkének alkalmazásában − együtt olvasva a személy- és vagyonvédelmi rendelet 53. cikkével − a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások összes alkalmazottjának a Belügyminisztérium engedélyével kell rendelkeznie. Az alkalmazottaknak nagykorúnak kell lenniük, életkoruk nem haladhatja meg az adott esetben rendeletben meghatározott felső korhatárt, rendelkezniük kell a feladatuk ellátásához szükséges fizikai és szellemi képességekkel, valamint az ismereteiket és képességeiket tanúsító vizsgát kell tenniük.

11 A magánnyomozói tevékenységre a személy- és vagyonvédelmi rendelet 54. cikke 5. pontjának b) alpontja ezenkívül előírja, hogy az érintett személyeknek magánnyomozói oklevéllel kell rendelkezniük. Ezen oklevél megszerzéséhez meghatározott szintű képzettséggel kell rendelkezni, speciális tanfolyamokat kell elvégezni, valamint alkalmassági vizsgákat kell letenni.

12 Az Európai Unió tagállamaiban kibocsátott, legalább hároméves szakoktatást és szakképzést lezáró felsőfokú oklevelek elismerésének általános rendszerét szabályozó 1991. október 25-i 1665/1991. sz. királyi rendelet (BOE 280. sz., 1991. november 22., 37916. o.) a 89/48 irányelvet ültette át a belső jogba; az 1665/1991 királyi rendelet által elfogadott rendszert kiegészítő, az Európai Unió tagállamai és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodás más részes államai szakoktatása és szakképzése elismerésének második általános rendszerét szabályozó 1995. augusztus 4-i 1396/1995. sz. királyi rendelet (BOE 197. sz., 1995. augusztus 18., 25657. o.) pedig a 92/51 irányelvet ülteti át. Mindkét királyi rendelet melléklete felsorolja a kérdéses elismerési rendszer hatálya alá tartozó szakmákat. A személy- és vagyonvédelmi rendeletben foglalt szakmák azonban egyik listán sem szerepelnek.

A pert megelőző eljárás és a Bíróság előtti írásbeli szakasz

13 A Bizottság elsőként 1997-ben indított keresetet a Spanyol Királyság ellen a személy- és vagyonvédelmi törvény és rendelet bizonyos előírásainak megsemmisítése végett A Bíróság a C-114/97. sz., Bizottság kontra Spanyolország ügyben 1998. október 29-én e kereset tárgyában hozott ítéletében [EBHT 1998., I-6717. o.) megállapította, hogy a Spanyol Királyság, a személy- és vagyonvédelmi törvény azon 7., 8. és 10. cikkének hatályban tartásával, amelyekben a személy- és vagyonvédelmi tevékenység gyakorlásához szükséges engedélyt spanyol székhellyel rendelkező vállalkozásoknak tartják fenn, valamint amelyek alapján a biztonsági személyzet engedélyeit kizárólag spanyol állampolgárok részére bocsátják ki, nem teljesítette az EK-Szerződésből eredő kötelezettségeit.

14 A Bizottság 1999. november 29-i levelében arról tájékoztatta a spanyol kormányt, hogy a személy- és vagyonvédelemre vonatkozó spanyol törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések továbbra is sértik a közösségi jogot.

15 Miután a spanyol kormány az előírt határidőn belül nem válaszolt, a Bizottság 2000. július 24-én indokolással ellátott véleményt adott, amelyben felszólította a Spanyol Királyságot, hogy a vélemény kézbesítésétől számított két hónapos határidőn belül tegye meg a jogsértés megszüntetéséhez szükséges intézkedéseket. Mivel a spanyol hatóságok által e véleményre válaszul benyújtott észrevételek nem voltak kielégítők, a Bizottság a jelen keresetet nyújtotta be.

16 A Bizottság válaszában tudomásul vette, hogy a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ítéletet követően a spanyol hatóságok módosították a személy- és vagyonvédelmi törvényt és rendeletet, megszüntetve az állampolgársághoz fűződő feltételt. A Bizottság így visszavonta az e feltételhez kapcsolódó kifogását, fenntartva azonban a többi kifogást.

A keresetről

17 Keresete alátámasztásaként a Bizottság hat kifogásra hivatkozik, amelyek a spanyol szabályozás által a személy- és vagyonvédelmi tevékenység Spanyolországban történő gyakorlásához megkövetelt feltételekre vonatkoznak.

18 E kifogások a következőkben határozhatók meg:

- 1) azon feltételnek az EK 43. és 49. cikkel való összeegyeztethetetlensége, amely szerint a személy- és vagyonvédelmi vállalkozásnak mindig jogi személynek kell lennie;

- 2) azon feltételnek az EK 43. és 49. cikkel való összeegyeztethetetlensége, amely szerint az ilyen vállalkozásnak meghatározott összegű, minimális társasági tőkével kell rendelkeznie;

- 3) azon feltételnek az EK 43. és 49. cikkel való összeegyeztethetetlensége, amely szerint az ilyen vállalkozásnak biztosítékot kell letétbe helyeznie a Caja General de Depósitos spanyol társaságnál;

- 4) azon feltételnek az EK 43. és 49. cikkel való összeegyeztethetetlensége, amely szerint az ilyen vállalkozásnak bizonyos minimális létszámú munkavállalót kell alkalmaznia;

- 5) azon feltételnek az EK 43. és 49. cikkel való összeegyeztethetetlensége, amely szerint a biztonsági személyzetnek külön engedéllyel kell rendelkeznie a Spanyolországban kifejtett tevékenységhez;

- 6) a 89/48 és 92/51 irányelvek megsértése a szakképesítések el nem ismerésével.

19 Mielőtt a Bíróság megvizsgálja e kifogások megalapozottságát, fel kell idézni a felek által előterjesztett érveket, valamint a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlatában meghatározott alapelveket.

Általános észrevételek

A felek érvei

20 A Bizottság elismeri, hogy a személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások nem képezik közösségi szintű harmonizáció tárgyát. A spanyol jog vonatkozó korlátozó rendelkezései azonban nem tartják be a Bíróságnak az EK 43. és 49. cikkel kapcsolatos állandó ítélkezési gyakorlatában meghatározott alapvető követelményeket. A Bizottság különösen a személy- és vagyonvédelem, valamint a közbiztonság közötti állítólagos összefüggést vitatja. Véleménye szerint a szóban forgó vállalkozásoknak a közbiztonság fenntartásához való hozzájárulása nem különbözik attól, amelyre bármely személy felhívható. A jelen esetben a Bizottság fenntartja, hogy a spanyol vállalkozásokkal szemben támasztott kötelezettségekkel megegyező kötelezettségeknek a külföldi személy- és vagyonvédelmi vállalkozásokkal szembeni előírása - azon kötelezettségek, garanciák és előírások figyelmen kívül hagyásával, amelyeket e vállalkozásnak a másik tagállamban már esetleg teljesítenie kellett - a Spanyolország területén való letelepedés nem igazolható akadályát képezi, és nagymértékben elrettentő tényezője a határokon átnyúló szolgáltatások nyújtásának ezen ágazatban, főként ami a kis- és középvállalkozásokat illeti.

21 A spanyol kormány szerint a személy- és vagyonvédelem szorosan kapcsolódik a közbiztonsághoz, ez utóbbi következményének tekinthető. Az ezen ágazatban végzett tevékenység nagy része továbbá olyan módszerek alkalmazásával jár, amely általában nem engedélyezett (többek között a fegyverviselés). E tevékenységek komoly befolyással lehetnek a polgárok jogainak és szabadságainak szabad gyakorlására. Következésképpen ezen ágazatban a tagállamok jogszerűen alkalmazhatnak beavatkozással és felügyelettel járó intézkedéseket, amelyek nem lennének igazolhatóak más ágazatokban. Mivel közösségi szinten nem harmonizált ágazatról van szó, más tagállamok szabályozása teljesen különbözhet a spanyol szabályozástól, így a Spanyolországban lévő sajátos − különösen a terrorizmus problémájához kötődő − követelményeket tiszteletben kell tartani.

A Bíróság álláspontja

22 A Bizottság keresetében a letelepedés szabadságát biztosító EK 43. cikk, és a szolgáltatásnyújtás szabadságát biztosító EK 49. cikk megsértésére hivatkozik. Ezzel kapcsolatban fel kell idézni, hogy e két rendelkezés hatálya körülhatárolásának kulcseleme az a kérdés, miszerint az érintett gazdasági szereplő letelepedett-e abban a tagállamban, ahol a kérdéses szolgáltatást nyújtja (fogadó tagállam). Ha elsődleges vagy másodlagos jelleggel letelepedett, helyzetére az EK 43. cikk szerinti letelepedés szabadságának elve vonatkozik. Ellenkező esetben "határokon átnyúló szolgáltatást nyújtónak" kell tekinteni, és így az EK 49. cikk szerinti szolgáltatásnyújtás szabadságának elve vonatkozik rá (lásd ilyen értelemben a C-55/94. sz. Gebhard-ügyben 1995. november 30-án hozott ítélet [EBHT 1995., I-4165. o.] 25-28. pontját és a C-215/01. sz. Schnitzer-ügyben 2003. december 11-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-14847. o.] 28-32. pontját). A jelen keresetben úgy tűnik, hogy a szóban forgó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések különbségtétel nélkül alkalmazandók a Spanyolország területén letelepedett személy- és vagyonvédelmi vállalkozásokra, valamint más tagállamokban letelepedett vállalkozásokra, amelyek Spanyolországban eseti vagy ideiglenes jelleggel gyakorolják tevékenységüket.

23 A személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások nem képezik közösségi szintű harmonizáció tárgyát. Noha igaz, hogy ilyen helyzetben a tagállamoknak főszabály szerint megmarad a hatáskörük az említett tevékenységek megkezdésére vonatkozó feltételek meghatározására, hatáskörüket e területen a Szerződés által biztosított alapvető szabadságok betartásával kell gyakorolniuk (lásd a C-58/98. sz. Corsten-ügyben 2000. október 3-án hozott ítélet [EBHT 2000., I-7919. o.] 31. pontját; a C-108/96. sz., Mac Quen és társai ügyben 2001. február 1-jén hozott ítélet [EBHT 2001., I-837. o.] 24. pontját, és a C-294/00. sz. Gräbner- ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet [EBHT 2002., I-6515. o.] 26. pontját).

24 Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az EK-Szerződés 59. cikke (jelenleg, módosítást követően EK 49. cikk) nemcsak a nemzetiség alapján történő minden megkülönböztetésnek a más tagállamban letelepedett szolgáltatóval szembeni eltörlését követeli meg, hanem ugyanúgy valamennyi korlátozás megszüntetését, még ha azok különbségtétel nélkül vonatkoznak a nemzeti és az egyéb tagállamokból származó szolgáltatókra, amennyiben azok akadályozzák, zavarják vagy kevésbé vonzóvá teszik valamely azon másik tagállamban letelepedett szolgáltató szolgáltatásait, ahol az jogszerűen nyújt hasonló szolgáltatásokat (a C-43/93. sz. Vander Elst-ügyben 1994. augusztus 9-én hozott ítélet (EBHT 1994., I-3803. o.) 14. pontja, és a C-17/00. sz. De Coster-ügyben 2001. november 29-én hozott ítélet [EBHT 2001., I-9445] 29. pontja).

25 Ezenkívül a Bíróság már kimondta, hogy az EK-Szerződés 59. cikkébe ütközik minden olyan nemzeti szabályozás alkalmazása, amely a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást a tisztán egy tagállamon belüli szolgáltatásnyújtásnál nehezebbé teszi (lásd a fent hivatkozott De Coster-ítélet 30. pontját).

26 Fel kell idézni azt is, hogy nem tekinthető igazoltnak az olyan nemzeti intézkedés, amely alkalmas arra, hogy megzavarja vagy kevésbé vonzóvá tegye a fent említett szabadságok gyakorlását, kivéve, ha négy feltétel teljesül: hátrányos megkülönböztetés nélkül alkalmazandó, közérdeken alapuló kényszerítő indokok igazolják, alkalmas az általa elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és nem lép túl az annak megvalósításához szükséges mértéken (lásd különösen a C-19/92. sz. Kraus-ügyben 1993. március 31-én hozott ítélet [EBHT 1993., I-1663. o.] 32. pontját; a C-424/97. sz. Haim-ügyben 2000. július 4-én hozott ítélet [EBHT 2000., I-5123. o.] 57. pontját, és a fent hivatkozott Mac Quen és társai ítélet 26. pontját).

27 Általában csak annyiban tekinthető igazoltnak az ilyen rendelkezés, ha az a biztosított jogok gyakorlásának bizonyos feltételekhez kötésében nyilvánul meg, amennyiben a közérdeket nem védik olyan szabályok, amelyek a szolgáltatást nyújtóra a letelepedésének helye szerinti tagállamban vonatkoznak (a fent hivatkozott Corsten-ítélet 35. pontja). Másszóval − amint azt a főtanácsnok indítványának 45. pontjában kifejti − a tagállami hatóságoknak általában figyelembe kell venni azokat a követelményeket is, amelyeknek az érintett gazdasági szereplők és alkalmazottaik a származási országban már megfelelnek.

28 Végül, ami a spanyol kormánynak a személy- és vagyonvédelem, valamint a közbiztonság területének közelítésére vonatkozó érvelését illeti, a Bíróság már korábban megállapította, hogy az EK 46. cikk (1) bekezdésében foglalt kivétel és a tagállamok felhatalmazása arra, hogy a külföldi állampolgárokra nézve közbiztonsági alapon indokolt, különleges rendszereket tartsanak fenn, nem alkalmazandó a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások általános rendszerére (a fent hivatkozott Bizottság kontra Spanyolország ítélet 45-46. pontja, valamint a C-355/98. sz., Bizottság kontra Belgium ügyben 2000. március 9-én hozott ítélet (EBHT 2000., I-1221. o.) 28. és 30. pontja).

A vállalkozás jogi formájára vonatkozó első kifogásról

A felek érvei

29 A Bizottság szerint a személy- és vagyonvédelmi vállalkozásra rótt, jogi személyként való működésre vonatkozó követelmény szinte minden esetben azt jelenti, hogy egy másik tagállamban letelepedett személyt, aki ott jogszerűen nyújt a szóban forgóhoz hasonló szolgáltatásokat, köteleznek jogi személy alapítására annak érdekében, hogy Spanyolországban gyakorolhassa tevékenységét, akár eseti vagy ideiglenes jelleggel. E követelmény főszabály szerint nincs közvetlen kapcsolatban a vállalkozás tevékenységével, így nem szolgálja a szolgáltatást igénybe vevők védelmét és a közbiztonság fenntartását. A spanyol szabályozás által megkövetelt összes feltétel hatékonyan teljesíthető anélkül is, hogy a vállalkozás jogi személy lenne.

30 A spanyol kormány válaszában azzal érvel, hogy amennyiben természetes személyek nyújthatnák a kérdéses szolgáltatásokat, az nem csak gyakorlati problémákat okozna, de a közbiztonság szempontjából is elfogadhatatlan lenne. Először is, ha természetes személyek engedélyt kapnának a vitatott szolgáltatások nyújtására, felül kellene vizsgálni a meglévő, fegyvertartással kapcsolatos feltételeket, amelyek Spanyolországban nagyon szigorúak. Másodszor, ha természetes személy nyújt bizonyos szolgáltatásokat, az kizárja a biztonsági őr és a társaság székhelye közötti hatékony kommunikáció lehetőségét, amely alapvető fontosságú lehet a védett személyek és magának az őrnek a biztonsága végett. Harmadszor pedig az alkalmazottak egyenruháinak sokfélesége miatt fennállna az összetévesztés veszélye. A fent leírt szabályok rugalmassága általános jelleggel csökkentené a biztonságnak a spanyol hatóságok által megfelelőnek tekintett garanciáit.

A Bíróság álláspontja

31 Fel kell idézni, hogy a Bizottság által kifogásolt spanyol szabályozáshoz hasonló szabályozás kapcsán a Bíróság már megállapította, hogy azon feltétel, amely szerint a személy- és vagyonvédelmi vállalkozásoknak tevékenységük gyakorlásához jogi személynek kell lenniük, az EK 43. és 49. cikkel ellentétes korlátozást valósít meg (a C-171/02. sz., Bizottság kontra Portugália ügyben 2004. április 29-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-5645. o.] 41-44. pontja).

32 A jelen ügyben e korlátozás igazolásaképpen a spanyol kormány a szóban forgó szolgáltatást igénybe vevők és a lakosság többi része biztonságának védelmére hivatkozik. A főtanácsnok indítványának 52. pontjában részletesebben kifejtett okok miatt azonban a jogi személyiségre vonatkozó követelmény nem megfelelő intézkedés az elérni kívánt célok megvalósítására. A spanyol kormány által felsorolt gyakorlati problémák egyike sincs közvetlen összefüggésben a vállalkozás jogi formájával.

33 Ilyen körülmények között az első kifogás megalapozott.

A minimális társasági tőkére vonatkozó második kifogásról

A felek érvei

34 A Bizottság arra hivatkozik, hogy a Spanyolországban való letelepedéshez vagy határokon átnyúló szolgáltatások nyújtásához a külföldi személy- és vagyonvédelmi vállalkozásoknak rendelkezniük kell bizonyos minimális társasági tőkével. E követelmény nem igazolható közbiztonsági megfontolásokkal, sem az érintett szolgáltatást igénybe vevők védelmével. Más tagállamok személy- és vagyonvédelmi vállalkozásai valójában, úgy tűnik, megfelelnek e célkitűzéseknek anélkül, hogy meghatározott társasági tőkével kellene rendelkezniük.

35 A spanyol kormány emlékeztet arra, hogy a személy- és vagyonvédelmi szolgáltatások ágazatában nem történt közösségi szintű harmonizáció, így jelentős különbségek állnak fenn a Spanyol Királyság és más tagállamok között, különösen a fegyvertartás és -használat szabályait illetően. Figyelembe véve az e tagállamban lévő terrorista veszéllyel kapcsolatos sajátos helyzetet, szigorúbb követelményeket indokolt előírni, mint más tagállamokban. Igaz ugyan, hogy Spanyolország a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások számára két további garanciát ír elő, nevezetesen biztosíték letétbe helyezését és kötelező biztosítás kötését, de mindkettőnek speciális funkciója van. Mindenesetre e két garancia önmagában nem elegendő a kívánt célkitűzések eléréséhez, azaz a polgárok biztonságának és védelmének megteremtéséhez.

A Bíróság álláspontja

36 Ezzel kapcsolatban a Bíróság már megállapította, hogy azon feltétel, amely szerint a személy- és vagyonvédelmi vállalkozásoknak minimális társasági tőkével kell rendelkezniük, megsérti az EK 43. és 49. cikket (a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ítélet 53-57. pontja). A spanyol kormány által hivatkozott igazoló körülményeknek − különösen a Spanyolországban fennálló különös terrorveszélynek − nincs közvetlen kapcsolata a vállalkozás társasági tőkéjének összegével, és nem magyarázzák a szolgáltatásnyújtás szabadságának és letelepedés szabadságának korlátozását.

37 Végül, léteznek más, kevésbé korlátozó eszközök, amelyekkel a szóban forgó szolgáltatást igénybe vevők védelmének célját ugyanilyen hatásosan el lehet érni, így például biztosíték letétbe helyezése vagy biztosítási szerződés megkötése. Bár, amint azt a spanyol kormány állítja, bizonyos esetekben e két intézkedés bármelyike önmagában nem bizonyulhat elegendőnek, azonban fennáll annak a lehetősége, hogy a kettőt együttesen alkalmazzák. A spanyol kormány következésképpen nem terjesztett elő érveket annak alátámasztására, hogy e két említett intézkedéssel miért nem lehetséges a polgárok megfelelő biztonságának és védelmének megteremtése.

38 Ilyen körülmények között a második kifogás is megalapozott.

A spanyol intézménynél letétbe helyezendő biztosítékra vonatkozó harmadik kifogásról

A felek érvei

39 A Bizottság elismeri e követelmény fő célkitűzését, azaz hogy a spanyol hatóságok rendelkezésére kell bocsátani bizonyos összeget, amely az esetleges felelősséghez kapcsolódó kockázatok vagy kiszabott bírságok fedezésére szolgál. Ennek ellenére e feltételt a kitűzött céllal aránytalannak tartja. A nemzeti rendelkezések különösképpen nem teszik lehetővé annak figyelembevételét, hogy a vállalkozás származási országában már esetlegesen kifizette a biztosítékot, amelynek - főszabály szerint - elegendőnek kell lennie.

40 A spanyol kormány szerint a biztosíték letétbe helyezése vagy a biztosítási szerződés megkötése jogszerű eszközök az érintett szolgáltatást igénybe vevők védelmének biztosítására. A személy- és vagyonvédelmi rendelet az érintett vállalkozások számára felelősségbiztosítási szerződés megkötését írja elő. A biztosítási piac tisztán gazdasági tényezőire tekintettel azonban ezen eszköz csak korlátozott garanciát nyújthat. Másszóval, a biztosítéknak kiegészítő funkciót kell betöltenie, de nem helyettesítheti a két garanciális intézkedés − nevezetesen a minimális társasági tőke és a biztosítás − funkcióját.

A Bíróság álláspontja

41 Meg kell állapítani, hogy a biztosítéknak a Caja General de Depósitosnál való letétbe helyezésére vonatkozó, a spanyol jog szerinti kötelezettség az EK 43. és az EK 49. cikk értelmében akadályozhatja vagy kevésbé vonzóvá teheti a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlását. E kötelezettség ugyanis költségesebbé teszi a szolgáltatások nyújtását, illetve leányvállalat vagy másodlagos székhely alapítását Spanyolországban a más tagállamokban letelepedett személy- és vagyonvédelmi vállalkozások számára, mint a Spanyolországban letelepedett vállalkozások számára. Meg kell vizsgálni, hogy e feltétel indokolt-e.

42 A Bíróság már kifejezetten megállapította, hogy a biztosíték előírása kevésbé korlátozza a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, mint a hitelezők védelmében előírt minimális társasági tőke (a fent hivatkozott Bizottság kontra Portugália ítélet 55. pontja).

43 Az állandó ítélkezési gyakorlat alapján az ehhez hasonló akadály csak akkor igazolható, ha a hivatkozott közérdeket még nem védik olyan szabályok, amelyek a szolgáltatást nyújtóra a letelepedésének helye szerinti tagállamban vonatkoznak (a fent hivatkozott Corsten-ítélet 35. pontja). A szóban forgó spanyol szabályozás megköveteli a Caja General de Depósitos spanyol intézménynél való biztosíték letétbe helyezését anélkül, hogy figyelembe venné a származási országban esetleg letett biztosítékot. A követelések határokon átnyúló behajtásának és a külföldi ítéletek végrehajtására vonatkozó módszerek Unión belüli fejlődésének jelenlegi állapotában az ilyen szigorúság aránytalannak tűnik. A biztosíték letétbe helyezésére vonatkozó kötelezettség túlmegy azon, ami a hitelezők megfelelő védelmének biztosításához szükséges.

44 A spanyol kormány észrevételeiből ugyan az következik, hogy késznek mutatkozott más tagállamok pénzügyi intézményeinél elhelyezett biztosítékok figyelembe vételére, ha a Spanyolország területén gyakorolt tevékenységre vonatkozó összeget a rendelkezésére bocsátják. E tekintetben az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a kötelezettségszegés megtörténtét a tagállamnak az indokolással ellátott véleményben foglalt határidő végén észlelt helyzete alapján kell megítélni, és a későbbi változásokat a Bíróság nem veheti figyelembe (lásd különösen a C-103/00. sz., Bizottság kontra Görögország ügyben 2002. január 30-án hozott ítélet [EBHT 2002., I-1147. o.] 23. pontját, és a C-323/01. sz., Bizottság kontra Olaszország ügyben 2002. május 30-án hozott ítélet [EBHT 2002., I-4711. o.] 8. pontját). Végeredményben az alperes kormány egyszerű kijelentéséről, és nem konkrét törvényi vagy rendeleti intézkedésről van szó.

45 Ilyen körülmények között a harmadik kifogás megalapozott.

Az alkalmazottak minimális létszámára vonatkozó negyedik kifogásról

A felek érvei

46 A Bizottság szerint minden külföldi vállalkozásnak, amely jogszerűen nyújt személy- és vagyonvédelmi szolgáltatásokat a székhelye szerinti tagállamban, de nem rendelkezik a spanyol szabályozás által megkövetelt létszámú alkalmazottal, köteles növelni e létszámot, még akkor is, ha saját tevékenysége azt nem követeli meg. E feltételnek a másodlagos székhely alapításához való jog és a határokon átnyúló szolgáltatásnyújtás szabadságának gyakorlása vonatkozásában elrettentő hatása van, főként a kis- és középvállalkozások számára. Az EK 43. és 49. cikk tiltja e jogszabály alkalmazását más tagállamban letelepedett vállalkozás vonatkozásában anélkül, hogy a spanyol hatóságok tekintetbe vennék a vállalkozás által a székhelye szerinti országban már teljesített, ha nem is azonos, de összehasonlítható kötelezettségeket.

47 A spanyol kormány azt állítja, hogy a spanyol hatóságok általános jelleggel vállalták az emberi, anyagi és technikai erőforrások terén előírt minimumkövetelmények 50%-os csökkentését. A robbanóanyagok szállítása terén az alkalmazottak létszámával kapcsolatban előírt jogszabályi követelmények azonban biztonsági megfontolások miatt indokoltak, különösképpen a spanyol helyzetben.

A Bíróság álláspontja

48 Előzetesen meg kell állapítani, hogy a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások által foglalkoztatott személyek legkisebb számát rögzítő előírások korlátozzák a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, mivel azok költségesebbé teszik a leányvállalat vagy másodlagos székhely alapítását Spanyolországban, és elrettentik a külföldi személy- és vagyonvédelmi vállalkozásokat attól, hogy szolgáltatásaikat a spanyol piacon nyújtsák.

49 E korlátozás igazolása kapcsán fel kell idézni, hogy az a puszta tény, hogy az egyik tagállam enyhébb szabályokat alkalmaz a másik tagállamban hatályban lévő szabályoknál, még nem jelenti azt, hogy ez utóbbiak aránytalanok, tehát összeegyeztethetetlenek lennének a közösségi joggal (a C-384/93. sz. Alpine Investments ügyben 1995. május 10-én hozott ítélet [EBHT 1995., I-1141. o.] 51. pontja; a C-3/95. sz. Reisebüro Broede ügyben 1996. december 12-én hozott ítélet [EBHT 1996., I-6511. o.] 42. pontja; a fent hivatkozott Mac Quen és társai ítélet 33-34. pontja és a fent hivatkozott Gräbner-ítélet 46-47. pontja).

50 A robbanóanyagok szállítása kivételével a spanyol kormány nem bizonyította részletesen, hogy az alkalmazottaknak a hatályos jogszabály által megkövetelt legkisebb létszáma nem megy túl azon a mértéken, amely a kitűzött cél eléréséhez szükséges, nevezetesen ahhoz, hogy az értéktárgyak és veszélyes anyagok szállításánál, valamint a riasztóberendezések felszerelésénél és karbantartásánál a biztonság elérni kívánt szintjét garantálják. A negyedik kifogást ennyiben megalapozottnak kell tekinteni.

51 Ami a robbanóanyagok szállításával foglalkozó alkalmazottak legkisebb létszámára vonatkozó − a személy- és vagyonvédelmi rendelet mellékletének 2. b) alpontjában foglalt − követelményt illeti, meg kell állapítani, hogy az indokolt. A spanyol kormány által előterjesztett biztonságra vonatkozó megfontolásokra tekintettel ugyanis e követelmény alkalmasnak tűnik a célkitűzés megvalósítására anélkül, hogy túlmenne az ahhoz szükséges mértéken.

52 A negyedik kifogást tehát, amennyiben a fent említett spanyol szabályozás bizonyos minimális alkalmazotti létszámot ír elő a robbanóanyagok szállításával vagy elosztásával foglalkozó vállalkozások számára, el kell utasítani.

A személyzet engedélyeire vonatkozó ötödik kifogásról

A felek érvei

53 A Bizottság felidézi, hogy a külföldi személy- és vagyonvédelmi vállalkozás személyzete tagjainak Spanyolországban minden esetben külön hatósági engedélyt kell beszerezniük. Viszont nincs előírás a kérdéses vállalkozás székhelye szerinti tagállamban kibocsátott engedély elismeréséről, még ha az ezzel kapcsolatos követelmények hasonlóak is a Spanyolországban hatályban lévőkhöz. E követelmény jelentősen korlátozza a szolgáltatásnyújtás szabadságát, mivel a külföldi vállalkozás nem helyezheti át Spanyolországba a székhelye szerinti államban engedéllyel rendelkező személyzetét.

54 A spanyol kormány kifejti, hogy a nemzeti szabályozás a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások személyzete számára az európai szintnél hosszabb tartamú képzést ír elő. Követelményei teljesen mások, mint a többi tagállamban hatályban lévők, következésképpen nem lehet a jogrendszerek összehasonlítását lehetővé tévő "hasonló követelményekről" beszélni.

A Bíróság álláspontja

55 A Bíróság már megállapította, hogy azon feltétel, miszerint a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások személyzete tagjainak új külön engedélyt kell beszerezniük a fogadó tagállamban, az EK 49. cikk értelmében a szolgáltatásnyújtás szabadsága indokolatlan korlátozásának minősül, mert nem veszi figyelembe a származási tagállamban már végrehajtott ellenőrzéseket, illetve vizsgálatokat (a fent hivatkozott 2004. április 29-én hozott Bizottság kontra Portugália ítélet 66. pontja, és a C-189/03. sz., Bizottság kontra Hollandia ügyben 2004. október 7-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-9289. o.] 30. pontja).

56 Ami pedig az EK 43. cikk szerinti letelepedés szabadságát illeti, az említett feltétel megnehezítheti a másodlagos székhely alapítását a fogadó tagállamban. Így az a külföldi személy- és vagyonvédelmi vállalkozások számára a letelepedés szabadsága Spanyolország területén való gyakorlásának akadályát képezi.

57 Ami ezen akadály igazolhatóságát illeti, a Bíróság már megállapította, hogy valamely másik tagállamban való letelepedés esetén a vállalkozásnak főszabály szerint ugyanazon feltételeknek kell megfelelnie, mint amelyek a fogadó tagállamban honos vállalkozásokra vonatkoznak (a fent hivatkozott Gebhard-ítélet 36. pontja). A fentiekre tekintettel a hatósági engedélyezési eljárás általános alkalmazása a külföldi személy- és vagyonvédelmi vállalkozások esetén önmagában nem ellentétes az EK 43. cikkel. Azonban − amint arra a főtanácsnok indítványának 84-85. pontjában helyesen rámutat − a spanyol szabályozás nem teszi lehetővé azon követelmények figyelembevételét, amelyeknek e vállalkozás személyzetének különböző tagjai származási országukban már megfelelnek. E szigor túllép az elérni kívánt jogszerű célnak, a fent említett személyzet ellenőrzésének megvalósításához szükséges mértéken.

58 A spanyol kormány azon érvelése, amely szerint a többi tagállamban hatályban lévő követelmények teljesen mások, oly módon, hogy nem lehet az adott jogrendszerek összehasonlítását lehetővé tévő "hasonló követelményekről" beszélni, érdemét vesztette.

59 Ilyen körülmények között az ötödik kifogás is megalapozott.

A szakképesítések elismerésére vonatkozó hatodik kifogásról

A felek érvei

60 A Bizottság emlékeztet arra, hogy a személy- és vagyonvédelmi rendelet által meghatározott szakmák a 89/48 és 92/51 irányelv értelmében szabályozott szakmák, amennyiben gyakorlásuk bizonyos szakképesítéshez kötődik. E szakmák azonban nem szerepelnek e két irányelvet a belső jogba átültető rendeletek mellékletében lévő listákon, és a spanyol jog semmilyen más rendelkezése nem írja elő a többi tagállamban e területen szerzett szakképesítések elismerésének lehetőségét. A Bizottság emlékeztet arra, hogy a spanyol szabályozás által megkívánt felhatalmazás tartós és időben korlátlan érvényessége folytán a 92/51 irányelv szerinti "alkalmassági igazolásnak" minősül

61 A spanyol kormány szerint az irányelvek egyikét sem sértették meg. Ugyanis a személy- és vagyonvédelmi ágazat szakmáiba való bejutás és azok gyakorlása nem kötött semmiféle "alkalmassági igazolás" meglétéhez. Ami a nemzeti jogszabály által megkívánt szakképzést illeti, azt az érdekelttel csupán alkalmazása után kell elvégeztetni. A személy- és vagyonvédelmi törvény által megkívánt felhatalmazás továbbá − ellentétben azzal, amit a Bizottság állít − időben korlátozott. E törvény 10. cikke szerint ugyanis, ha a személy- és vagyonvédelmi vállalkozás személyzetének valamely tagja "két évnél tovább nem folytatja tevékenységét, új vizsgákat kell tennie szolgálatának gyakorlásához". Következésképpen nem "alkalmassági igazolásról" van szó, és a kifogásban leírt helyzet nem tartozik a 89/48 és a 92/51 irányelvek hatálya alá.

A Bíróság álláspontja

62 Először is meg kell állapítani, hogy a Bizottság egyidejűleg a 89/48 és a 92/51 irányelv megsértésére is hivatkozik. Fel kell idézni azonban, hogy e két irányelv hatálya eltér egymástól. A 89/48 irányelv a legalább hároméves szakoktatást és szakképzést lezáró felsőfokú oklevelekre vonatkozik. Mindazonáltal a Bizottság által előterjesztett keresetből nem derül ki, hogy e szakképesítések, amelyekkel Spanyolországban a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások és magánnyomozó irodák alkalmazottjainak rendelkezniük kell, magukban foglalják azt, hogy e személyek legalább hároméves felsőfokú szakképzést végeztek el. A Bizottság így nem bizonyította, hogy mennyiben és miként tartoznak a fent említett szakmák a 89/48 irányelv hatálya alá.

63 A 92/51 irányelv kapcsán a felek egyetértenek abban, hogy a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások biztonsági személyzete ezen irányelv 1. cikkének e) pontja értelmében vett szabályozott szakmát folytat Spanyolországban. Annak megállapítása érdekében, hogy ezen irányelv alkalmazandó-e e tevékenységre, meg kell vizsgálni, hogy a spanyol szabályozás szerint a személy- és vagyonvédelmi vállalkozások biztonsági személyzete számára kibocsátott hatósági engedély ezen irányelv 1. cikkének c) pontja szerinti alkalmassági igazolás meglétéhez kötött-e. Amint arra a főtanácsnok indítványának 96-100. pontjában helyesen rámutat, a Bizottság nem jelezte egyértelműen, hogy melyek pontosan a spanyol hatóságok által megkövetelt alkalmassági igazolások e személy- és vagyonvédelem területén. Emiatt a 92/51 irányelvvel kapcsolatos kifogás sem megalapozott, amennyiben e területre vonatkozik.

64 Ami viszont a magánnyomozói szakmát illeti, a személy- és vagyonvédelmi rendelet 54. cikke 5. pontjának b) alpontja előírja, hogy az érintett személyeknek magánnyomozói oklevéllel kell rendelkezniük. Ezen oklevél megszerzéséhez meghatározott szintű képzettséggel kell rendelkezni, speciális tanfolyamokat kell elvégezni, valamint külön rendeletben előírt vizsgákat kell letenni. Meg kell állapítani, hogy bár e dokumentum nem minősül szigorúan vett "oklevélnek", mivel nem követel meg legalább egy évig tartó szakképzést, kétségtelenül megfelel a 92/51 irányelv 1. cikke c) pontjának második francia bekezdése értelmében vett "alkalmassági igazolás" fogalmának, amennyiben az érintett személy számára a foglalkozás gyakorlásához lényegesnek tekintett és megkövetelt személyes adottságai, képességei vagy ismeretei értékelését követően bocsátották ki. A spanyol szabályozás így az irányelv hatálya alá tartozik.

65 Meg kell állapítani, hogy a magánnyomozói szakmával kapcsolatban Spanyolországban a 92/51 irányelv követelményeivel ellentétes módon nem létezik kölcsönös elismerési rendszer.

66 Ilyen körülmények között a hatodik kifogás, amennyiben a magánnyomozói tevékenység gyakorlásához szükséges alkalmassági igazolások elismerésére vonatkozik, megalapozott.

A költségekről

67 Az eljárási szabályzat 69. cikkének 2. §-a alapján a Bíróság a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. A Spanyol Királyságot, mivel, a jelen ügyben a Bizottság által felhozott első, második, harmadik és ötödik kifogást tekintve pervesztes lett, a Bizottság kérelmének megfelelően kötelezni kell az azokkal összefüggésben felmerült költségek viselésére.

68 Ami a Bizottság által visszavont, az állampolgárságra vonatkozó kifogást illeti, a mindkét fél a másik fél eljárási költségekben való marasztalását kérte. Következésképpen a Bíróság eljárási szabályzatának 69. cikke 5. §-ának első bekezdését kell alkalmazni, és a Bizottságot kell kötelezni a költségek viselésére, kivéve, ha az alperes magatartása alapján indokoltnak látszik az utóbbit kötelezni a költségek viselésére. Amint azt a főtanácsnok indítványának 109-110. pontjában helyesen kifejtette, a Spanyol Királyság a személy- és vagyonvédelmi rendelet késedelmes módosításával okot adott a Bizottság keresetére. Ilyen körülmények között az indokolt, hogy a visszavont kifogás tekintetében e tagállam viselje az eljárási költségeket.

69 Mindezek alapján, valamint mivel a Bíróság csupán részben adott helyt a Bizottság negyedik és hatodik kifogásának, a Spanyol Királyságot kell kötelezni a Bizottság részéről felmerült költségek háromnegyed részének viselésére, és rendelkezni kell arról, hogy az ezt meghaladó részben a felek maguk viselik saját költségeiket.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

1) A Spanyol Királyság azzal, hogy hatályban tartotta a személy- és vagyonvédelemről szóló 1992. július 30-i 23/1992. sz. törvény, és a személy- és vagyonvédelemről szóló rendeletet jóváhagyó 1994. december 9-i 2364/1994. sz. királyi rendelet rendelkezésit, amelyek a külföldi személy- és vagyonvédelmi vállalkozások tevékenységének Spanyolországban való gyakorlása vonatkozásában különböző feltételeket határoznak meg, nevezetesen:

- kötelezik őket, hogy minden esetben jogi személyiségi formában működjenek;

- kötelezik őket, hogy meghatározott összegű, minimális társasági tőkével rendelkezzenek;

- előírják velük szemben, hogy kötelező biztosítékot helyezzenek letétbe egy adott spanyol intézménynél;

- kötelezik őket, hogy bizonyos minimális létszámú munkavállalót alkalmazzanak, amennyiben a kérdéses vállalkozás tevékenységét a robbanóanyagok szállításán vagy elosztásán kívüli területen gyakorolják;

- általános kötelezettségként előírják velük szemben, hogy személyzetük tagjai a spanyol hatóságok által kibocsátott külön hatósági engedéllyel rendelkezzenek,

nem teljesítette az EK 43. és 49. cikkből eredő kötelezettségeit.

2) A Spanyol Királyság - mivel nem fogadta el a magánnyomozói tevékenység gyakorlásához szükséges alkalmassági igazolások elismerését biztosító rendelkezéseket - nem teljesítette egyrészt az EK 43 és az EK 49. cikk, másrészt a legalább hároméves szakoktatást és szakképzést lezáró felsőfokú oklevelek elismerésének általános rendszeréről szóló, 1988. december 21-i 89/48/EGK irányelvet kiegészítve, a szakoktatás és szakképzés elismerésének második általános rendszeréről szóló, 1992. június 18-i 92/51/EGK tanácsi irányelvből eredő kötelezettségeit.

3) A Bíróság a keresetet ezt meghaladó részében elutasítja.

4) A Bíróság a Spanyol Királyságot kötelezi az Európai Közösségek Bizottsága részéről felmerült költségek háromnegyed részének viselésére, valamint saját költségeinek viselésére.

5) A Bíróság az Európai Közösségek Bizottságát kötelezi saját költségei negyed részének viselésére.

Aláírások

* Az eljárás nyelve: spanyol.