BH 2020.1.10 Hozzátartozó elvesztéséből eredő nem vagyoni kárigény alapja a teljes családban éléshez való jog sérelme abban az esetben lehet, ha a károsult igazolta, hogy a káreseményt megelőzően hozzátartozójával a teljes családban éléshez való személyiségi jog által védett szoros, egymást támogató, egymást segítő családi kapcsolat állt fenn; önmagában az együttélés ilyen igényt nem alapoz meg [1993. évi XXXI. tv. 1. cikk, Alaptörvény I., II. és IV. cikk; 1959. évi IV. tv. (Ptk.) 75. §, 76. §, 84. §, 85. §, 339. §, 384. §, 349. §, 355. §; 1952. évi III. tv. (Pp.) 221. §].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes édesapja a gyámsága alatt álló unokái sérelmére elkövetett 1 rendbeli erőszakos közösülés bűntette és 3 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt kiszabott 6 év 10 hónapos fegyház büntetését 2011. december 27-től az alperes büntetés-végrehajtási intézetben töltötte. A felperes édesapja 2012. december 7-én a zárkatársa által elkövetett bántalmazások miatt életét vesztette.

A kereseti kérelem és az alperes védekezése

[2] A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy az alperes azzal, hogy édesapjának halála a büntetés-végrehajtási intézetben bekövetkezett, megsértette a felperes teljes családban éléshez való jogát, a személyiségének teljes és zavartalan kiélésének jogát, a testi, lelki egészséghez való jogát, a magánélet zavartalanságához, ezen belül az emlékekhez, azok ápolásához való jogát, továbbá az informálódáshoz és tájékozódáshoz való jogát. Kérte továbbá, hogy a bíróság kötelezze az alperest 3 900 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére azzal, hogy engedményezés alapján a követelést két testvére nevében is érvényesíti.

[3] Keresete jogalapjaként jelölte meg a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 348. §-át. Előadta, hogy a szolgálatot teljesítő bv. őrmester mulasztása miatt a bántalmazás ténye rejtve maradt, amelynek végkifejlete lett édesapjának halála. Mulasztásként kérte értékelni azt is, hogy az alperes nem tett eleget együttműködési kötelezettségének, nem bocsátotta rendelkezésére az ügyhöz kapcsolódó tájékoztató dokumentumokat, ezzel a gyász időbeni elhúzódását okozta.

[4] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

[5] Vitatta, hogy adatszolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget. Hivatkozott továbbá arra, hogy a szolgálati kötelezettség megszegése nem áll okozati összefüggésben a felperes édesapjának halálával. Álláspontja szerint a felperes a nem vagyoni kártérítés alapjául szolgáló hátrányt nem bizonyította.

Az első- és másodfokú ítélet

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes megsértette a felperes magánélet zavartalanságához fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a felperes édesapjának elhalálozásában az alkalmazottai által elkövetett bűncselekmény közrejátszott. Továbbá kötelezte az alperest a felperes részére 1 000 000 forint és késedelmi kamatai megfizetésére. A keresetet ezt meghaladóan elutasította.

[7] Az elsőfokú bíróság a keresetet a Ptk. 348. § (1) bekezdése, 75. § (1) bekezdése, 78. § (1) és (2) bekezdése, valamint 84. §-a alapján bírálta el.

[8] Ítélete indokolásában részletezte az alperes alkalmazásában álló bv. őrmester szolgálati kötelezettségszegésével kapcsolatos büntetőeljárásban született ítéletet és annak indokolását. Ennek alapján egyértelműen megállapíthatónak találta azt a tényt, hogy a felperes édesapjának halála okozati összefüggésben van az alperes alkalmazottjának mulasztásával, halálát részben a bántalmazás, részben pedig az okozta, hogy az alperes alkalmazottja kötelességét vétkesen megszegte, azaz bűncselekményt követett el. Erre tekintettel alkalmazhatónak találta a Ptk. 344. § (1) bekezdésében foglalt, közös károkozás szabályait.

[9] A személyiségi jogsértés vizsgálatakor azt értékelte, hogy a büntetés végrehajtásának megkezdéséig a per adatai szerint a felperes és családja a felperes édesapjával élt. Ezt meghaladóan nem tartotta alaposnak a keresetet, mert nem merült fel a perben arra vonatkozó adat, hogy a felperes testi, lelki egészséghez való joga, a magánélet zavartalanságához, ezen belül az emlékekhez és azok ápolásához való joga, továbbá az informálódáshoz és tájékoztatáshoz való joga sérült volna.

[10] A nem vagyoni kártérítés összegét a Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdésére figyelemmel, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. § (3) bekezdése alapján mérlegeléssel állapította meg.

[11] A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, a felperes keresetét teljes egészében elutasította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

[12] Abban egyetértett az elsőfokú bírósággal, hogy a Ptk. 85. § (1) bekezdése alapján a fél a személyiségi jogok megsértéséből eredő igényeit csak személyesen érvényesítheti, a felperes így engedményesként jogot nem érvényesíthetett ezen a címen. Kiemelte, hogy - a felperes által megjelölt - Ptk. 348. § (1) bekezdése az igényérvényesítés jogalapját nem jelentheti, az csak a Ptk. 76. §-a és 84. § (1) bekezdés a) és e) pontja lehet, tekintettel arra, hogy a peres felek között közhatalmi jogviszony nem állt fenn.

[13] Az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően nem tartotta alkalmazhatónak a közös károkozás szabályait sem.

[14] Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban is, hogy a felperes tényállításai és a bizonyítékok alapján a keresetben megjelölt személyiségi jogok közül csak a felperes adott családban éléshez való személyiségi jogának megsértése volt vizsgálható. Kiemelte, hogy az elsőfokú ítélet rendelkező része és annak indokolása nem állt összhangban egymással, azonban az indokolás alapján nem kétséges, hogy az elsőfokú bíróság ennek a jognak a megsértését vizsgálta és bírálta el. Kifejtette, hogy adott esetben a felperes személyiségének teljes és zavartalan kiéléséhez való joga, a magánélet zavartalanságához, ezen belül az emlékekhez, azok ápolásához való joga, a testi, lelki egészséghez való joga, az azok alapjául előadott tények alapján nem önálló jogsértésként, csak a hátrány mértéke körében lett volna értékelhető. Az elsőfokú bírósággal egyezően arra a megállapításra jutott, hogy a felperes testi, lelki egészséghez való jogának sérelme egyébként sem bizonyított.

[15] Az adott családban éléshez való joggal kapcsolatban a kereset alapjául előadott és bizonyított tényekből arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek az ilyen értelemben vett személyiségi jogát édesapjának halála nem sértette. Kiemelte, hogy a felperes csupán azt adta elő és tudta bizonyítani, hogy a börtönbe való bevonulás előtt együtt lakott édesapjával. A közös lakásban való élést pedig nem tartotta elegendőnek annak megállapításához, hogy a felperes és édesapja között védendő, érzelmi erőforrást jelentő viszony állt fenn, és az együttlakásuk is ezen alapult. Úgy ítélte meg, hogy az együttélés önmagában a családtagok közötti kapcsolat minőségét és tartalmát meghatározó körülményként nem értékelhető.