1060/B/1993. AB határozat

az igazságügyi szakértőkről szóló 53/1993. (IV. 2.) Korm. rendelet 5. §-a, az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 2. § (3) és (6) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatáról

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság az igazságügyi szakértőkről szóló 53/1993. (IV. 2.) Korm. rendelet 5. §-a, az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 2. § (3) és (6) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

1. Az igazságügyi szakértőkről szóló 53/1993. (IV. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 5. § (1) bekezdése szerint a munkáltató a munkaviszonyban (közszolgálati, közalkalmazotti vagy szolgálati jogviszonyban) levő igazságügyi szakértőt a hatóság idézése alapján az eljárási cselekményeknél való megjelenéshez, a tárgyaláson való részvételhez, illetőleg a szemle (vizsgálat) elvégzéséhez szükséges időre köteles a munkája alól mentesíteni. A (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben foglalt rendelkezéseket alkalmazni kell a 2. § (2) bekezdése alapján kirendelt természetes személyre, illetve szervezet dolgozójára is.

Az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (3) bekezdése szerint az utazással eltöltött időre a bírósági tárgyaláson kívüli szakértői tevékenységre megállapított óradíj 50%-a számolható el. A tárgyaláson történő megjelenés címén a megyeszékhelyen és a fővárosban egy óra, helyközi utazás esetében a ténylegesen eltöltött idő, de legfeljebb a vasúti (autóbusz) menetrendben feltüntetett menetidő egész órára kerekített ideje számítható fel. A kerekítést fél óráig lefelé, fél órától felfelé kell végezni.

Az indítványozó szerint ezek a szabályok az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésében rögzített "egyenlő munkáért egyenlő bér elvét" sértik. Szakmán belüli diszkriminációt idéznek elő a munkaviszonyban nem álló igazságügyi szakértők terhére azzal, hogy a munkaviszonyban álló igazságügyi szakértő részére a szakértői díjon felül a munkavégzés alóli mentesítés időtartamára a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 151. § (2) bekezdés g) pontja alapján még távolléti díj is jár.

2. Az R. 2. § (6) bekezdése szerint gazdasági perben a bíróság a szakértő munkadíját ha szakértőként a szakértői vélemény végett megkeresett állami vagy más szerv járt el e rendeletben foglaltaktól eltérően, a szervre irányadó árképzési szabályok szerint állapítja meg.

Az indítványozók véleménye szerint diszkriminatív, hogy ilyen esetben a szakértő munkadíjára nem a díjrendeletet, hanem a szervre irányadó árképzési szabályokat kell alkalmazni, noha a szakértői intézeteket az állami költségvetésből tartják fenn, a kijelölt szakértőknek viszont egyedül a díjszabási rendeletben meghatározott összegből kell fedezniük a tevékenységhez szükséges eszközök és járulékos kötelezettségek költségeit.

II.

Az indítvány nem megalapozott.

Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdése a következőket tartalmazza:

"Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga."

Az Alkotmánybíróság 137/B/1991. AB határozata szerint az Alkotmány 70/B. §-a - helyes értelme szerint - az általános diszkrimináció tilalmat megfogalmazó 70/A. §-nak a munka világára vonatkoztatott konkretizálása (ABH 1992. 456, 459.).

Az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdéséből nem következik az, hogy az "egyenlő munkáért" kifejezés olyan, megegyező jellemzőkkel meghatározott, munkavégzés jellegű tevékenységeket foglalna magában, amelyekért a jogviszony személyi és tárgyi körülményeitől függetlenül, minden esetben azonos mértékű ellenszolgáltatás (munkabér) járna.

Az Alkotmány e rendelkezése tehát az azonos tárgyi tulajdonságokkal meghatározható munkavégzésekért az eltérő mértékű díjazás kikötésének vagy éppen előírásának jogszabályi lehetőségét nem gátolja, ha az tiltott megkülönböztetést nem valósít meg.

Az R. az igazságügyi szakértők díjazásával foglalkozik, a bírósági szakértői tevékenységükkel összefüggésben. Az R. 2. § (3) bekezdése ezzel kapcsolatban eltérést nem tartalmaz.

A Korm. rendelet kifogásolt szabálya pedig nem a szakértőnek a díjazására vonatkozik, ezért a díjazás vonatkozásában nincs különbségtétel. A Korm. rendelet munkaviszonyra vonatkozó szabályt tartalmaz ama személyek tekintetében, akik munkaviszonyban állnak. Ez a bírósági szakértői tevékenységtől és ennek a díjazásától lényegében független.

A vizsgált alkotmányossági kérdéstől különálló az, hogy a szakértői tevékenységnek a hatóság intézkedése folytán történő ellátása a díjazásra való igényen kívül milyen egyéb - esetleg gazdasági kihatású - eltérő következménnyel járhat a különféle státuszt betöltő személyek körében.

Az R. 2. § (6) bekezdése esetén sem ismerhető fel önkényes megkülönböztetés. A különféle, nem azonos foglalkoztatási stb. helyzetben lévő szakértők nem alkotnak olyan homogén kört, amelyen belül a munkadíj számításában jelentkező különbségtétel vizsgálható lenne.

A 881/B/1991. AB határozat szerint ugyanis a hátrányos megkülönböztetés tilalma azt jelenti, hogy az állam az azonos típusú jogviszonyokon belül az alanyi jogok elosztását illetően - kellő súlyú alkotmányos indok hiányában - nem különböztethet az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében írt szempontok szerint. Nem minősül azonban megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket (ABH 1992. 474, 477.).

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

Budapest, 1997. február 12.

Dr. Ádám Antal s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,

előadó alkotmánybíró