KMKv 2014.8 A Kúria Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumának 8/2014. (XI. 25.) KMK véleménye
a Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium egyes társadalombiztosítási tárgyú állásfoglalásainak felülvizsgálata és módosítása
A bekövetkezett jogszabályváltozásokra tekintettel szükségessé vált a korábbi kollégiumi állásfoglalások módosítása, az állásfoglalások és a módosított jogszabályok között az összhang megteremtése, ezért a Kúria Közigazgatási és Munkaügyi Kollégiuma felülvizsgálta az állásfoglalásait, és ennek alapján a következők szerint határozott:
I.
A KK 18. számú, a KK 21. számú, a KK 22. számú, valamint az ezen állásfoglalásokkal azonos szövegezésű MK 49. számú, MK 145. számú és MK 146. számú állásfoglalás hatályát veszti.
II.
A Közigazgatási és Munkaügyi Kollégium a KK 19. számú, a KK 23. számú, a KK 24. számú, a KK 25. számú és a KK 27. számú állásfoglalásait, valamint az ezen állásfoglalásokkal azonos szövegezésű MK 40. számú, MK 46. számú MK 52. számú, MK 131. számú, valamint MK 150. számú állásfoglalásokat az alábbiak szerint módosítja:
1. A KK 19. számú és az MK 52. számú állásfoglalásban a 89/1990. (V.1.) MT rendelet (R.) 256. §-a helyébe a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 30. § e) pont rendelkezése lép.
2. A KK 23. számú és az MK 150. számú állásfoglalásában az 1975. évi II. törvény (T.) 66. § (1)-(2) bekezdés jogszabály megjelölés helyébe a Tny. 51. § (1)-(2) bekezdés jogszabály megjelölés kerül. Az állásfoglalás utolsó bekezdéséből "az 1992. évi LXVIII. törvény 30. §-ának (1) bekezdésével megállapított" szövegrészt mellőzi.
3. A KK 24. számú és az MK 40. számú állásfoglalásában az 1975. évi II. törvény (T.) 98. § jogszabály megjelölés helyébe a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 61. § jogszabály megjelölés, a 89/1990. (V. 1.) MT rendeletben (a továbbiakban: R.) 257. § jogszabály megjelölés helyébe az Ebtv. 62. § (1) bekezdés, a 63. § (1) bekezdés és az Ebtv. végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII.1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ebtv.vhr.) 41. § jogszabály megjelölés, az R. 484. § jogszabály megjelölés helyébe a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 2. § (5) bekezdés jogszabály megjelölés lép.
4. A KK 25. számú és az MK 46. számú állásfoglalásában az Mt. 102. §-ának (2) bekezdése jogszabály megjelölés helyébe a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 51. § (4) bekezdés jogszabály megjelölés, az Mt. 103. §-a (1) bekezdésének b) és c) pontja jogszabály megjelölés helyébe azMt. 52. § (1) bekezdés c)-e) jogszabály megjelölés, az 1975. évi II. törvény (T.) 108. § jogszabály megjelölés helyébe pedig a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 67. § (1) bekezdése jogszabály megjelölés, a munkáltató kifejezés helyébe a foglalkoztató, a balesetelhárító vagy egészségvédő óvórendszabály vagy óvóintézkedés kifejezés helyébe a munkavédelmi szabály kifejezés kerül.
5. A KK 27. számú és az MK 131. számú állásfoglalásában az 1975. évi II. törvény (T.) 54. §-a (1) bekezdésének c) pont jogszabály megjelölés helyébe a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 37. § (4) bekezdés jogszabály megjelölés a 89/1990. (V.1.) MT rendeletben (R.) 126. §-ának (1) bekezdés jogszabály megjelölés helyébe a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tny.vhr.) 29. § (1) bekezdés jogszabály megjelölés lép. Az állásfoglalás 3. bekezdése hatályát veszti.
III.
A felülvizsgált és hatályban maradó társadalombiztosítási tárgyú állásfoglalások
A nyugellátásra jogosultságra vonatkozó társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata tárgyban hozott jogerős ítélet után az újabb igénybejelentésre vonatkozó határozat bírósági felülvizsgálatának lehetőségéről
A nyugellátás iránt bejelentett igény alapján a nyugellátásra jogosultságot, illetőleg a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt elbíráló jogerős társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata iránt indított perben hozott ítélet jogereje nem zárja ki az e tárgyban benyújtott újabb igénybejelentést érdemben elbíráló társadalombiztosítási határozat bírósági felülvizsgálatát.
A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 30. § e) pont alapján a hatóság a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül, nyolc napon belül elutasítja, ha a hatóság a kérelmet érdemben már elbírálta és változatlan tényállás és jogi szabályozás mellett ugyanazon jog érvényesítésére irányuló újabb kérelmet nyújtottak be, és újrafelvételnek nincs helye, feltéve, hogy a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítását jogszabály nem zárja ki.
A Ket. 30. § e) pontjának helyes értelmezése szerint nincs akadálya annak, hogy a felperes a nyugellátás iránt bejelentett igény alapján keletkezett perben hozott és a keresetét egészben vagy részben elutasító bírósági határozatot követően a nyugellátás iránt újabb igényt jelentsen be, ha olyan újabb bizonyítékokra hivatkozik, amelyek a korábbi perben el nem bírált szolgálati évek megállapítására alkalmasak.
Az újabb igénynek a bejelentése alapján hozott társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata iránt indult későbbi perben a bíróság az újabb határozat jogszerűségét bírálja el, ezért nem kizárt, hogy a bíróság ebben az újabb perben, a korábbi perben meg nem állapított szolgálati időt is az igénylő javára elismerjen a felmerült bizonyítékok értékelésével, és a keresetnek helyt adó határozatot hozzon.
Az özvegyi nyugdíj egyenlő arányú megosztásának megváltoztatása végett az özvegyi nyugdíjra jogosult által a másik jogosult ellen indított per elbírálására vonatkozó hatáskörről
Az özvegyi nyugdíj egyenlő arányú megosztásának megváltoztatása végett az özvegyi nyugdíjra jogosult által a másik (többi) jogosult ellen indított pert nem a közigazgatási per bírósága előtt kell megindítani.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 51. § (1) bekezdése szerint több jogosult esetén az özvegyi nyugdíjat a jogosultak között egyenlő arányban meg kell osztani. A Tny. 51. §-ának (2) bekezdése azt is kimondja, hogy ha a jogosultak valamelyike sérelmesnek tartja az özvegyi nyugdíjnak az (1) bekezdés szerinti megosztását, a többi jogosult ellen - tehát nem a társadalombiztosítási szerv ellen - indított perben az özvegyi nyugdíj más arányú megosztását kérheti a bíróságtól.
Az özvegyi nyugdíj megosztásával kapcsolatos per kizárólag az özvegyi nyugdíjra jogosultak közötti jogvita, amelyben a társadalombiztosítási szervnek nem kell perben állnia. A per tárgya az özvegyi nyugdíjra jogosultak közötti annak a jogvitának az eldöntése, hogy az özvegyi nyugdíj milyen megosztási arányban illeti meg őket. A perben a felperes keresetét érdemben kell elbírálni a tekintetben, hogy az özvegyi nyugdíjnak a Tny. 51. § (1) bekezdésén alapuló egyenlő arányban történt megosztásától el lehet-e térni. Ennek a kérdésnek az eldöntésénél nem a társadalombiztosítási jogszabályok az irányadók, hanem az özvegyi nyugdíjra jogosultak személyi, családi, kereseti viszonyai, a felek keresőképesség-csökkenése vagy munkaképtelensége. Ezeknek a körülményeknek a mérlegelésével kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy az özvegyi nyugdíjnak a Tny. 51. § (1) bekezdésén alapuló megosztásától eltérően más és milyen arányú megosztásnak van helye.
A Pp. 341. §-ának d) pontja szerint a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata iránti perekben a Pp. 326. §-ában megjelölt bíróság jár el. Az özvegyi nyugdíj más arányú megosztása iránti per pedig nem társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatára irányul (Pp. 341. §), hanem az érdekeltek jogvitája. Ezen az sem változtat, hogy az érdekeltek közötti vita eredménye következtében a társadalombiztosítási határozatban megszabott megosztási arány megváltozhat. A megosztás nem eredményezheti azt, hogy az egyik özvegy egyáltalán nem részesül az özvegyi nyugdíjból. Mindezekből következik, hogy az ilyen tárgyú perek az általános hatáskörű bíróság hatáskörébe tartoznak.
A foglalkoztató által be nem jelentett személy táppénz iránti igényének a társadalombiztosítási szervnél történt érvényesítéséről
A jogosult a táppénzt iránti igényét (a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 61. §, 62. § (1) bekezdés, 63. § (1) bekezdés, az Ebtv. végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII.1.) Korm. rendelet 41. § abban az esetben is a társadalombiztosítási szervnél köteles előterjeszteni és érvényesíteni, ha őt a foglalkoztató (a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény 2. § (5) bekezdés) biztosításra nem jelentette be.
Ha a jogosult igényét a társadalombiztosítási szerv elévülés folytán elutasította, ez nem zárja ki feltétlenül azt, hogy a jogosult a bejelentési kötelezettségét elmulasztó munkáltatóval szemben kártérítési igénnyel felléphessen.
A munkavédelmi szabályok kizárólag a balesetet szenvedett általi elmulasztása esetén a foglalkoztatóval szemben a társadalombiztosítási szerv megtérítési igényének kizártságáról
A társadalombiztosítási szerv a foglalkoztatóval szemben nem léphet fel megtérítési igénnyel, ha a munkavédelmi szabályt kizárólag maga a balesetet szenvedett munkavállaló mulasztotta el.
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 51. § (4) bekezdése szerint az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek biztosítása - az erre vonatkozó szabályok megtartásával - a foglalkoztató feladata. Ennek keretében köteles minden rendelkezésre álló intézkedést megtenni a munkavállalók egészségét és biztonságát fenyegető veszélyek elhárítására.
A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 67. § (1) bekezdése szerint a foglalkoztató köteles megtéríteni az üzemi baleset vagy a foglalkozási megbetegedés miatt felmerült egészségbiztosítási ellátást, ha a baleset annak a következménye, hogy ő vagy megbízottja a reá nézve kötelező munkavédelmi szabályokba foglalt kötelezettségének nem tett eleget. Ugyanilyen megtérítési kötelezettség terheli a foglalkoztatót akkor is, ha ő vagy alkalmazottja (tagja) a balesetet szándékosan idézte elő. A munkavédelmi szabály elmulasztása objektív jellegű, megvalósul, ha a foglalkoztató vagy megbízottja a munkavédelmi szabályokat nem tartotta meg, vagy megszegte, illetve elmulasztotta. Ha ennek folytán - ezzel okozati összefüggésben - baleset történt, nincs jelentősége a foglalkoztató megtérítési kötelezettsége szempontjából annak, hogy az Mt. 52. § (1) bekezdésének c)-e) pontjaiban foglalt kötelezettségek megszegésével maga a sérült is közrehatott a baleset bekövetkezésében. Abban az esetben azonban, ha a munkavédelmi szabályt kizárólag maga a balesetet szenvedett munkavállaló szegte meg vagy mulasztotta el, a foglalkoztatót e munkavállalónak nyújtott társadalombiztosítási szolgáltatások tekintetében megtérítési kötelezettség nem terheli.
A volt szakiskolai tanulók tanulmányi idejének jellegéről
A volt szakiskolai tanulók tanulmányi ideje nem minősül szakmunkástanulói viszonyban eltöltött időnek és a nyugellátás megállapításánál szolgálati időnek.
A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 37. § (4) bekezdés és a 168/1997. (X.6.) Korm.rendelet (a továbbiakban: Tny.vhr.) 29. § (1) bekezdése szerint szolgálati idő a "szakmunkástanuló viszony alapján, valamint a tanulószerződés alapján szakképző iskolai tanulóként" eltöltött idő, ami a nyugellátásnál is szolgálati időnek minősül.
1945 előtt és az azt követő években a szakmunkástanulók a munkáltatóval ún. tanoncszerződést kötöttek, különböző juttatások illették meg őket, és a tanulmányi idejük túlnyomó részét a termelésben töltötték el, a szakmával összefüggő iskolai elfoglaltság csupán heti néhány órát tett ki. Ezzel szemben a szakiskolai tanulók 1945 előtt és az az utáni években is tanoncszerződést a munkáltatóval - gyakorlati foglalkozást vezető munkahellyel - nem kötöttek, nem illették meg őket a tanoncokat megillető juttatások, tanulóidejüket korábban nem lehetett beszámítani sem munkajogi szempontból, sem a munkaviszony időtartamába.
A szakiskolai bizonyítványok a szakmákban ugyan egyenértékűek voltak a szakmunkás-bizonyítványokkal, ezek az iskolák lényegében a mai értelemben vett középfokú szakmai végzettséghez kötött munkakörök betöltésére képesítettek, és hasonlóak a jelenlegi technikumi oklevelekhez, illetőleg a jelenlegi szakközépiskolai érettségi bizonyítványhoz. A szakiskolai hallgatóknál nem a tanoncokhoz hasonló konkrét munkahelyi, fizikai munka végzése, hanem az elméleti tanulmányok elsajátítása, az iskolai tanulmányokat folytató tanuló tevékenysége volt a meghatározó.
Ezekre figyelemmel a szakiskolai tanulók e minőségben eltöltött ideje nem minősül "szakmunkástanuló-viszonynak, vagy tanulószerződés alapján szakképző iskolában tanulói viszonynak", ezért a Tny. 37. § (4) bekezdés és a Tny.vhr. 29. § (1) bekezdése szerint szolgálati időnek nem tekinthető, ennél fogva a nyugellátás megállapításánál sem vehető figyelembe szolgálati időként.