62017CJ0123[1]

A Bíróság ítélete (első tanács), 2018. augusztus 7. Nefiye Yön kontra Landeshauptstadt Stuttgart. A Bundesverwaltungsgericht (Németország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem. Előzetes döntéshozatal - Az EGK - Törökország társulás - 2/76 határozat - 7. cikk - »Standstill« klauzula - Valamely török munkavállaló családtagjainak tartózkodási joga - Valamely tagállam területére történő beutazás esetén fennálló vízumkötelezettség. C-123/17. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)

2018. augusztus 7. ( *1 )

"Előzetes döntéshozatal - Az EGK-Törökország társulás - 2/76 határozat - 7. cikk - »Standstill« klauzula - Valamely török munkavállaló családtagjainak tartózkodási joga - Valamely tagállam területére történő beutazás esetén fennálló vízumkötelezettség"

A C-123/17. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) a Bírósághoz 2017. március 10-én érkezett, 2017. január 26-i határozatával terjesztett elő a

Nefiye Yön

és

a Landeshauptstadt Stuttgart

között,

a Vertreter des Bundesinteresses beim Bundesverwaltungsgericht részvételével folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (első tanács),

tagjai: R. Silva de Lapuerta (előadó) tanácselnök, C. G. Fernlund, J.-C. Bonichot, A. Arabadjiev és S. Rodin bírák,

főtanácsnok: E. Sharpston,

hivatalvezető: M. Ferreira főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2018. január 18-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- N. Yön képviseletében H. Baiker Rechtsanwalt,

- a Landeshauptstadt Stuttgart képviseletében C. Schlegel-Herfelder, meghatalmazotti minőségben,

- a német kormány képviseletében R. Kanitz, T. Henze és J. Möller, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Bizottság képviseletében T. Maxian Rusche és D. Martin, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2018. április 19-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulást létrehozó megállapodásban - amelyet 1963. szeptember 12-én Ankarában írt alá egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az EGK tagállamai és a Közösség, és amelyet a Közösség nevében az 1963. december 23-i 64/732/EGK tanácsi határozattal (HL 1964. 217., 3685. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 10. o.; a továbbiakban: társulási megállapodás) kötöttek meg, hagytak jóvá és erősítettek meg - létrehozott társulási tanács által elfogadott 1976. december 20-i 2/76 határozat 7. cikkének, valamint a társulás fejlesztéséről szóló, 1980. szeptember 19-i 1/80 társulási tanácsi határozat 13. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2 E kérelmet a Nefiye Yön és a Landeshauptstadt Stuttgart (Stuttgart tartományi főváros, Németország; a továbbiakban: Stuttgart város) között folyamatban lévő jogvita keretében terjesztették elő, amelynek tárgya, hogy ez utóbbi elutasította Nefiye Yön családegyesítésre alapított németországi tartózkodási engedély iránti kérelmét.

Jogi háttér

Az uniós jog

A társulási megállapodás

3 A társulási megállapodás 2. cikkének (1) bekezdéséből következően annak célja a szerződő felek közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok folyamatos és kiegyensúlyozott megerősítésének elősegítése, annak teljes mértékű figyelembevételével, hogy biztosítani kell a Török Köztársaság gazdaságának gyorsuló fejlődését, továbbá javítani kell a török lakosság foglalkoztatási szintjét és életkörülményeit.

4 Ennek érdekében a társulási megállapodás tartalmaz egy előkészítő szakaszt, amely lehetővé teszi a Török Köztársaságnak, hogy a Közösségtől kapott támogatással megerősítse gazdaságát (3. cikk), egy átmeneti szakaszt, melynek során a szerződő felek fokozatosan vámuniót hoznak létre és közelítik a gazdaságpolitikákat (4. cikk), valamint egy, a vámunión alapuló zárószakaszt, amely a szerződő felek gazdaságpolitikáinak szorosabb összehangolását (5. cikk) foglalja magában.

5 A társulási megállapodás 6. cikke a következőképpen fogalmaz:

"A Szerződő Felek a társulás megvalósításának és fokozatos fejlesztésének biztosítása érdekében a [t]ársulási [t]anácsban üléseznek, amely a megállapodásban ráruházott hatáskörnek megfelelően jár el."

6 A társulási megállapodásnak "Az átmeneti szakasz megvalósítása" címet viselő II. címében található 8. cikke szerint:

"A 4. cikkben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében a [t]ársulási [t]anács az átmeneti szakasz kezdete előtt a [kiegészítő] jegyzőkönyv 1. cikkében megállapított eljárással összhangban meghatározza azokat a feltételeket, szabályokat és ütemtervet, amelyek a[z EK-Szerződés] hatáskörébe [helyesen: hatálya alá] tartozó területekkel kapcsolatos, figyelembe veendő rendelkezések végrehajtásához szükségesek; ez vonatkozik e területek közül különösen az e címben említett területekre és minden megfelelőnek bizonyuló védzáradékra."

7 A társulási megállapodás II. címének a "Egyéb gazdasági jellegű rendelkezések" címet viselő 3. fejezetében foglalt 12. cikke az alábbiakat írja elő:

"A Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy az [EK 39.], [EK 40.] és [EK 41.] cikk szolgál iránymutatásul a munkavállalók Szerződő Felek közötti szabad mozgása fokozatos biztosításának megvalósításához."

A kiegészítő jegyzőkönyv

8 A Brüsszelben 1970. november 23-án aláírt - a Közösség nevében az 1972. december 19-i 2760/72/EGK tanácsi rendelettel (HL 1972. L 293., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 11. fejezet, 11. kötet, 41. o.) megkötött, jóváhagyott és megerősített - kiegészítő jegyzőkönyv (a továbbiakban: kiegészítő jegyzőkönyv), amely a 62. cikkének megfelelően a társulási megállapodás szerves részét képezi, az 1. cikkének értelmében az említett megállapodás 4. cikkében említett átmenti szakasz megvalósításához szükséges feltételeket, részletes szabályokat és ütemtervet állapítja meg.

9 A kiegészítő jegyzőkönyv tartalmaz egy, "A személyek és szolgáltatások mozgása" címet viselő II. címet, amelynek I. fejezete a "[m]unkavállalók[ra]" vonatkozik, II. fejezete pedig a "Letelepedési jog, szolgáltatások és közlekedés" címet viseli.

10 A kiegészítő jegyzőkönyvnek az említett I. fejezetben található 36. cikke értelmében:

"A munkavállalóknak a Közösség tagállamai és Törökország közötti szabad mozgása a társulási megállapodás 12. cikkének elvei szerint fokozatosan valósul meg az említett megállapodás hatálybalépését követő év tizenkettedik év vége és huszonkettedik év vége között.

A [t]ársulási [t]anács megállapítja az erre vonatkozó szabályokat."

11 A kiegészítő jegyzőkönyv II. címének II. fejezetében szereplő 41. cikk (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"A Szerződő Felek tartózkodnak attól, hogy egymás között új korlátozások vezessenek be a letelepedés szabadságával és a szolgáltatásnyújtás szabadságával kapcsolatban."

A 2/76 határozat

12 Az 2/76 határozat 1. cikke a következőképpen rendelkezik:

"(1) Ez a határozat egy első szakaszban megállapítja a kiegészítő jegyzőkönyv 36. cikkének végrehajtására alkalmazandó szabályokat.

(2) Ez az első szakasz négy évig tart, 1976. december 1-jén kezdődően." [nem hivatalos fordítás]

13 E határozat 7. cikke az alábbiakat írja elő:

"A Közösség tagállamai és Törökország nem vezethetnek be új korlátozásokat a területükön jogszerűen tartózkodó és munkát vállaló munkavállalók munkavállalási feltételeire vonatkozóan." [nem hivatalos fordítás]

14 Az említett határozat 9. cikke szerint: "[e] határozat rendelkezéseit a közrend, a közbiztonság és a közegészségügy miatt indokolt korlátozásokra is figyelemmel kell alkalmazni." [nem hivatalos fordítás]

15 Ugyanezen határozat 11. cikke a következőképpen szól:

"Az első szakasz vége előtt egy évvel és az első szakaszban elért eredmények fényében a [t]ársulási [t]anács megbeszéléseket kezd majd a következő szakasz tartalmának meghatározása és annak biztosítása érdekében, hogy az e szakaszra vonatkozó döntést az első szakasz lejáratakor végrehajtsák. E határozat rendelkezései a következő szakasz kezdetéig alkalmazandók." [nem hivatalos fordítás]

16 A 2/76 határozat 13. cikkének megfelelően e határozat 1976. december 20-án lépett hatályba.

Az 1/80 határozat

17 Amint az az 1/80 határozat harmadik preambulumbekezdéséből kitűnik, az 1/80 határozat célja az, hogy a szociális területen a török munkavállalók és családtagjaik által igénybe vehető rendszert a 2/76 határozat által előirányzott rendszerhez képest javítsa.

18 Az 1/80 határozat "Szociális rendelkezések" című II. fejezetének "A foglalkoztatással és a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatos kérdések" című 1. részében található 13. cikk a következőképpen rendelkezik:

"A Közösség tagállamai és Törökország nem vezethetnek be új korlátozásokat a területükön - a tartózkodást és foglalkoztatást illetően - jogilag rendezett helyzetben lévő munkavállalók és családtagjaik munkavállalási feltételeire vonatkozóan." [nem hivatalos fordítás]

19 E határozat 14. cikke szerint, amely szintén az említett 1. részben található:

"(1) E rész rendelkezéseit a közrend, a közbiztonság és a közegészségügy által indokolt korlátozásokra is figyelemmel kell alkalmazni.

(2) E rész rendelkezései nem érintik a nemzeti jogszabályokból vagy a Törökország és a Közösség tagállamai között létrejött kétoldalú egyezményekből származó jogokat és kötelezettségeket, amennyiben azok az állampolgáraik számára kedvezőbb szabályokat állapítanak meg." [nem hivatalos fordítás]

20 Az 1/80 határozat 16. cikkének megfelelően a határozat II. fejezete 1. részének rendelkezései 1980. december 1-jétől alkalmazandók.

A német jog

21 A 2004. július 30-i Gesetz über den Aufenthalt, die Erwebstätigkeit und die Integration von Ausländern im Bundesgebiet (a külföldiek szövetségi területen való tartózkodásáról, foglalkoztatásáról és integrációjáról szóló törvény; BGB1. 2004 I, 1950. o., a továbbiakban: AufenthG) alapeljárásra alkalmazandó változatának "A jelen törvény célja, hatálya" címet viselő 1. §-a (1) bekezdésének első mondata az alábbiakat írja elő:

"A jelen törvény célja a külföldiek Németországi Szövetségi Köztársaság területére történő beutazásának ellenőrzése és korlátozása."

22 Az AufenthG "A tartózkodásra jogosító engedély szükségessége" címet viselő 4. §-a (1) bekezdése a következőket mondja ki: "A [Németországi] Szövetségi Köztársaság területére való beutazáshoz és ott-tartózkodáshoz a külföldieknek tartózkodási engedéllyel kell rendelkezniük, kivéve ha az európai uniós jog vagy rendelet másképpen rendelkezik, vagy ha a tartózkodási jog a [társulási megállapodásból] következik. A tartózkodásra jogosító engedély megadása az alábbi formákban történhet: [...]"

1. a jelen törvény a 6. §-a (1) bekezdésének 1. és 3. pontja szerinti vízum,

2. határozott idejű tartózkodási engedély (7. §),

23 Az AufenthG "Az engedély kiadásának általános feltételei" címet viselő 5. §-ának (2) bekezdése az alábbiakat írja elő: "A határozott idejű tartózkodási engedély kiadására továbbá azon feltételek vonatkoznak, [...] hogy a külföldi állampolgár E feltételektől el lehet térni, ha a tartózkodási engedély kiadásához való joghoz fűződő követelmények teljesülnek, vagy ha a konkrét ügy sajátos körülményeire tekintettel nem lenne észszerű a vízum kiadására irányuló eljárást újrakezdeni."

1. a szükséges vízummal utazzon be az országba és,

2. a [határozott idejű tartózkodási engedély] kiadása szempontjából releváns adatokat már a vízumkérelemben közölte.

24 Az AufenthG "Vízum" címet viselő 6. §-ának szövege a következő: "(1) A külföldi állampolgár részére [a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló, 2009. július 13-i 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelettel (vízumkódex) (HL 2009. L 243., 1. o.)] összhangban az alábbi vízumok adhatók ki: [...] (3) a huzamos tartózkodáshoz a szövetségi területre érvényes olyan vízum (nemzeti vízum) szükséges, amelyet az e területre történő beutazás előtt adnak ki."

1. a schengeni államok területén való átutazásra vagy az első beutazás napjától számított bármely hat hónapos időszakban három hónapot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum (schengeni vízum)

25 Az AufenthG "A házastársakkal való családegyesítés" címet viselő 30. §-ának (1) bekezdése az alábbiakat mondja ki: "Valamely külföldi állampolgár házastársának határozott idejű tartózkodási engedélyt kell kiadni, amennyiben [...] [...] Az első mondat 2. pontjától függetlenül határozott idejű tartózkodási engedély kiadására kerül sor, ha [...] [...] [...]"

2. a házastárs legalább alapfokon képes németül kommunikálni

2. a házastárs az alapfokú német nyelvtudást fizikai, mentális vagy pszichológiai betegség miatt nem tudja bizonyítani,

6. a konkrét ügy sajátos körülményei mellett nem lehetséges vagy nem észszerű elvárni tőle, hogy erőfeszítéseket tegyen annak érdekében, hogy alapfokú német nyelvtudással rendelkezzen, mielőtt az ország területére beutazik.

26 A kérdést előterjesztő határozatból kitűnik, hogy a családegyesítés érdekében fennálló vízumkötelezettséget az 1980. július 1-jei Elfte Verordnung zur Änderung der Verordnung zur Durchführung des Ausländergesetzes (a külföldiek szövetségi területen való tartózkodásáról, foglalkoztatásáról és integrációjáról szóló törvény végrehajtási rendeletének módosításáról szóló tizenegyedik rendelet, BGBl. 1980. I., 782. o.) 1. §-a vezette be, amely 1980. október 5-én lépett hatályba.

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

27 Az alapeljárás felperese N. Yön török állampolgár, akinek szintén török állampolgár férje 1995 óta Németországban él. N. Yön férje 2005 óta állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik e tagállam területén és 2009 áprilisa óta egy pékségben dolgozik. N. Yön és férje 2004 augusztusában kötött házasságot. A párnak három nagykorú gyermeke van, akik Törökországban, Németországban, illetve Ausztriában élnek.

28 2007 és 2011 során N. Yön egymást követően három vízumkérelmet nyújtott be az ankarai (Törökország) német nagykövetséghez azzal a céllal, hogy Németországban csatlakozzon a férjéhez. E kérelmeket elutasították azzal az indokkal, hogy az alapeljárás felperese nem rendelkezik megfelelő német nyelvtudással.

29 2013 márciusában N. Yön az ankarai holland nagykövetség által kiadott schengeni vízummal Hollandiába utazott, hogy ott meglátogassa a lánytestvérét. 2013 áprilisában Hollandiából Németországba utazott, hogy ott csatlakozzon a férjéhez.

30 2013 májusában családegyesítési céllal határozott idejű tartózkodási engedély kiadását kérte a német hatóságoktól, arra hivatkozva, hogy egészségügyi állapota és írástudatlansága miatt rá van utalva férje segítségére.

31 Stuttgart város 2014 márciusában hozott határozatával e kérelmet elutasította azzal az indokkal, hogy egyrészt N. Yön nem bizonyította, hogy rendelkezik az AufenthG 30. §-a (1) bekezdése első mondatának 2. pontjában megkövetelt nyelvtudással, és másrészt, hogy a szükséges nemzeti vízum nélkül utazott be a szövetségi területre.

32 Az N. Yön által e határozattal szemben előterjesztett kereset alapján a Verwaltungsgericht (közigazgatási bíróság, Németország) a 2014. július 21-i ítéletével helyt adott e keresetnek, és elismerte, hogy az alapeljárás felperese a kért tartózkodási engedélyre jogosult, mivel mind a nyelvtudás megkövetelése, mind a családegyesítés érdekében fennálló vízumkötelezettség a társulási határozatban foglalt "standstill" klauzulával ellentétes új korlátozásnak minősül. Különösen a vízumkötelezettséget illetően e bíróság úgy ítélte meg, hogy egy ilyen kötelezettség ellentétes a 2/76 határozat 7. cikkében szereplő "standstill" klauzulával.

33 Stuttgart város ezen ítélettel szemben felülvizsgálati kérelmet terjesztett a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság, Németország) elé.

34 A kérdést előterjesztő bíróság felveti a harmadik állambeli állampolgár részére valamely tagállam területén munkát vállaló török állampolgár házastársához történő csatlakozás céljából az e tagállam nemzeti joga által előírt vízumkötelezettségnek a 2/76 határozat 7. cikkében szereplő "standstill" klauzulával való összeegyeztethetőségének kérdését.

35 E bíróság ugyanakkor nem vonja kétségbe a nyelvtudás megkövetelésének az uniós joggal való összeegyeztethetőségét. E tekintetben rámutat, hogy a 2015. július 27-i Gesetz zur Neubestimmung des Bleiberechts und der Aufenthaltsbeendigung (a tartózkodáshoz való jog és a tartózkodás megszűnésének reformjáról szóló törvény, BGBl. 2015 I, 1386. o.) a 2014. július 10-iDogan ítélet (C-138/13, EU:C:2014:2066) végrehajtása érdekében egy, a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzulát vezetett be az AufenthG 30. §-a (1) bekezdése harmadik mondatának 6. pontjába. A kérdést előterjesztő bíróság továbbá úgy véli, hogy azáltal, hogy e túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula az alapügyben a felülvizsgálati eljárás során lépett hatályba, és így a Verwaltungsgericht (közigazgatási bíróság) soha nem vizsgálta meg azt, hogy a jelen esetben az említett klauzulának megfelelően el lehet-e tekinteni az alapfokú nyelvtudás bizonyításának követelményétől, adott esetben e vizsgálat elvégzése szükséges azt követően, hogy a Bíróság állást foglalt a vízumkötelezettség uniós joggal való összeegyeztethetősége vonatkozásában.

36 Ilyen körülmények között a Bundesverwaltungsgericht (szövetségi közigazgatási bíróság) úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

"1) Az [1/80 határozat]13. cikke szerinti »standstill« klauzula teljeskörűen felváltotta-e a [2/76 határozat] 7. cikke szerinti »standstill« klauzulát, vagy a munkavállalók szabad mozgáshoz való joga olyan új korlátozásainak jogszerűségét, amelyeket a 2/76 társulási tanácsi határozat hatálybalépése és az 1/80 [határozat] 13. cikkének alkalmazhatósága között vezettek be, továbbra is a 2/76 [határozat] 7. cikke alapján kell megítélni?

2) Amennyiben az első kérdést úgy kell megválaszolni, hogy a 2/76 [határozat] 7. cikkét az említett klauzula nem teljeskörűen váltotta fel: az Európai Unió Bíróságának az 1/80 [határozat] 13. cikkéhez kapcsolódó ítélkezési gyakorlatát teljes terjedelmében alkalmazni kell-e a 2/76 [határozat] 7. cikkének alkalmazására is azzal a következménnyel, hogy [e rendelkezés]a jogalap tekintetében egy 1980. október 5-ével hatályba lépő olyan nemzeti szabályozásra is kiterjed, amellyel a török munkavállalónak minősülő házastárshoz történő költözést nemzeti vízum kiadásától teszik függővé?

3) Igazolható-e az ilyen nemzeti szabályozás bevezetése közérdeken alapuló nyomós okkal, mindenekelőtt a hatékony idegenrendészeti ellenőrzés és a migrációs áramlások kezelése célkitűzésével, ha az egyedi eset sajátos körülményeit a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula figyelembe veszi?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

37 A kérdést előterjesztő bíróság az együttesen vizsgálandó három kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a 2/76 határozat 7. cikkét vagy az 1/80 határozat 13. cikkét úgy kell-e értelmezni, hogy az 1976. december 20. és 1980. november 30. közötti időszak során bevezetett olyan nemzeti jogi intézkedés, mint amely az alapeljárásban szerepel, amely az érintett tagállamban jogszerűen tartózkodó török munkavállaló harmadik állambeli állampolgár családtagjai részére a tartózkodási engedély családegyesítés céljából történő kiadását attól teszi függővé, hogy ezen állampolgárok a nemzeti területre történő beutazást megelőzően az említett egyesítés céljából vízumot szerezzenek, e rendelkezések értelmében "új korlátozásnak" minősül, és igenlő válasz esetén egy ilyen intézkedés mindazonáltal igazolható-e a hatékony idegenrendészeti ellenőrzéssel és a migrációs áramlások kezelésével kapcsolatos okokkal.

38 Amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, mind a 2/76 határozat 7. cikke, mind az 1/80 határozat 13. cikke a szerződő államok területén - a tartózkodást és a foglalkoztatást illetően - jogilag rendezett helyzetben lévő munkavállalók munkavállalására vonatkozó új korlátozások bevezetését illetően egyértelmű "standstill" klauzulát fogalmaz meg (1990. szeptember 20-iSevince ítélet, C-192/89, EU:C:1990:322, 18. pont).

39 A 2/76 határozat 7. cikkében és az 1/80 határozat 13. cikkében kimondott "standstill" klauzula így általános jelleggel tiltja minden olyan új belső intézkedés bevezetését, amelynek az lenne a célja vagy hatása, hogy a munkavállalók szabad mozgásának az ország területén történő, török állampolgár általi gyakorlását azon feltételeknél korlátozóbb feltételeknek vesse alá, mint amelyek az említett határozatoknak az érintett tagállam vonatkozásában történt hatálybalépése időpontjában irányadók voltak (lásd ebben az értelemben: 2017. március 29-iTekdemir ítélet, C-652/15, EU:C:2017:239, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

A 2/76 határozat 7. cikkének vagy az 1/80 határozat 13. cikkének az alapeljárásban szóban forgó nemzeti intézkedésre való időbeli alkalmazhatóságáról

40 Amint az a jelen ítélet 26. pontjából kitűnik, az alapeljárásban szóban forgó nemzeti intézkedést, vagyis a családegyesítés céljából fennálló vízumkötelezettséget egy 1980. július 1-jei nemzeti szabályozás vezette be, amely 1980. október 5-én lépett hatályba. Először tehát meg kell vizsgálni, hogy egy ilyen intézkedés a 2/76 határozat vagy az 1/80 határozat időbeli hatálya alá tartozik-e.

41 E tekintetben előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a társulási megállapodás 2. cikkének (1) bekezdése értelmében e megállapodás célja a szerződő felek közötti kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok folyamatos és kiegyensúlyozott megerősítésének elősegítése.

42 Ennek érdekében az említett megállapodás a Közösség és a Török Köztársaság között egy társulást hoz létre, amely egy olyan előkészítő szakaszt tartalmaz, amely lehetővé teszi a Török Köztársaság számára, hogy a Közösségtől kapott támogatással megerősítse gazdaságát, egy átmeneti szakaszt, amely a vámunió fokozatos létrehozására és a gazdaságpolitikák közelítésére irányul, valamint egy, a vámunión alapuló zárószakaszt, amely a gazdaságpolitikák szorosabb összehangolását foglalja magában (1987. szeptember 30-iDemirel ítélet, 12/86, EU:C:1987:400, 15. pont).

43 Többek között a munkavállalók szabad mozgását illetően a társulási megállapodás II. címében foglalt, e megállapodásnak a társulás átmeneti szakaszának végrehajtására vonatkozó 12. cikke kimondja, hogy a szerződő felek megállapodnak abban, hogy az EK 49., EK 40. és EK 41. cikk szolgál iránymutatásul a munkavállalók szerződő felek közötti szabad mozgása fokozatos biztosításának megvalósításához. A kiegészítő jegyzőkönyv a 36. cikkében meghatározza az e szabad mozgás fokozatos megvalósítására vonatkozó határidőket és előírja, hogy a társulási tanács állapítja meg az ehhez szükséges részletes szabályokat (2000. február 10-iNazli ítélet, C-340/97, EU:C:2000:77, 50. és 51. pont).

44 A társulási megállapodás 12. cikke és a kiegészítő jegyzőkönyv 36. cikke alapján az említett megállapodás által a társulás szabályainak alkalmazása és fokozatos fejlesztése biztosításának érdekében létrehozott társulási tanács először a 2/76 határozatot fogadta el 1976. december 20-án, amely a határozat 1. cikke szerint a munkavállalóknak a Közösség és Törökország közötti szabad mozgása megvalósulásának első szakaszaként jelenik meg, amelynek időtartamát négy évben határozták meg 1976. december 1-jével kezdődően (2000. február 10-iNazli ítélet, C-340/97, EU:C:2000:77, 52. pont). Amint az a 2/76 határozat13. cikkéből kitűnik, e határozat 1976. december 20-án lépett hatályba.

45 A 2/76 határozat 11. cikke a kiegészítő jegyzőkönyv 36. cikkét - egy második szakaszban - végrehajtó későbbi határozatnak a társulási tanács általi elfogadását írja elő, pontosítva egyfelől, hogy egy ilyen határozatot az első szakasz lejáratakor kell végrehajtani, és másfelől, hogy a 2/76 határozat rendelkezéseit a második szakasz kezdetéig kell alkalmazni.

46 E körülmények között a társulási tanács ezt követően 1980. szeptember 19-én elfogadta az 1/80 határozatot, amelynek célja - a harmadik preambulumbekezdése szerint -, hogy a szociális területen a munkavállalók és családtagjaik által igénybe vehető rendszert a 2/76 határozat által előirányzott rendszerhez képest javítsa (1997. január 23-iTetik ítélet, C-171/95, EU:C:1997:31, 19. pont).

47 Az 1/80 határozat "Szociális rendelkezések" című II. fejezetének "A foglalkoztatással és a munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatos kérdések" című 1. részének rendelkezései, amelynek a 13. cikk is része, így egy további szakaszt jelentenek a munkavállalók szabad mozgásának megvalósításához (lásd ebben az értelemben: 1997. január 23-iTetik ítélet, C-171/95, EU:C:1997:31, 20. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat) és az említett határozat 16. cikkének megfelelően 1980. december 1-jétől alkalmazandók.

48 A fentiekből az következik, hogy a 2/76 határozat 7. cikke ratione temporis alkalmazandó az 1976. december 20., e határozat hatálybalépésének időpontja, és 1980. november 30., a munkavállalóknak a Közösség és Törökország közötti szabad mozgása megvalósulása első szakasza lejártának időpontja között bevezetett nemzeti intézkedésekre. Az 1/80 határozat 13. cikke pedig az 1980. december 1-jét, e határozat hatálybalépését, és a munkavállalóknak a Közösség és Törökország közötti szabad mozgása megvalósulása során előirányzott második szakaszának kezdetét követően bevezetett nemzeti intézkedésekre alkalmazandó ratione temporis.

49 Ezt az értékelést nem vonja kétségbe Stuttgart város és a német kormány azon érvelése, amely szerint az 1/80 határozat 13. cikke felváltotta a 2/76 határozat 7. cikkét, abban az értelemben, hogy az 1/80 határozat hatálybalépése óta kizárólag az e határozat 13. cikkében szereplő "standstill" klauzulára tekintettel kell megvizsgálni, hogy az e rendelkezés értelmében vett "új korlátozás" bevezetésre került-e a nemzeti jogba.

50 Ugyanis - ellentétben Stuttgart város és a német kormány állításával - ilyen hatályra vonatkozó következtetés nem vonható le a Bíróság által a 2/76 határozat 2. cikkének és az 1/80 határozat 6. cikkének - a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott - 1995. június 6-iBozkurt ítélet (C-434/93, EU:C:1995:168) 14. pontjában történő értelmezése keretében tett megállapításból, amely szerint 1980. december 1-jét követően az 1/80 határozat 6. cikkének rendelkezései felváltották a 2/76 határozat megfelelő, kevésbé kedvező rendelkezéseit.

51 Noha igaz, hogy a 2/76 határozat a munkavállalóknak a Közösség és Törökország közötti szabad mozgása megvalósulása során előirányzott első szakasz lejáratakor, azaz 1980. november 30-án érvényét vesztette és 1980. december 1-jétől az 1/80 határozat váltotta fel, egy ilyen felváltás - amint az a jelen ítélet 44-47. pontjából kitűnik - mindazonáltal nem értelmezhető úgy, hogy a 2/76 határozatot visszamenőlegesen oly módon helyezte hatályon kívül az 1/80 határozat, hogy az előbbi határozat már nem alkalmazandó.

52 Ugyanis egyrészt sem az 1/80 határozat, sem az uniós jog egyetlen másik rendelkezése nem ír elő ilyen visszaható hatályt.

53 Másrészt a 2/76 határozat visszamenőleges hatályon kívül helyezése a török munkavállalók jogállásának rosszabbodását eredményezné, mivel az e határozat 7. cikke értelmében vett, az e rendelkezés hatálybalépését követően, de az 1/80 határozat 13. cikke hatálybalépését megelőzően a tagállamok által bevezetett "új korlátozásokat" már egyetlen "standstill" klauzula alapján sem lehetne értelmezni, ami nem felelne meg sem az munkavállalók és családtagjaik által igénybe vehető rendszer 1/80 határozatban előírt javításának, sem pedig a munkavállalóknak a Közösség és Törökország közötti szabad mozgása fokozatos megvalósítására vonatkozó azon alaptervnek, amely a társulási megállapodás alapja.

54 Ennélfogva a 2/76 határozat visszamenőleges hatályon kívül helyezése hiányában az e határozat 7. cikkében foglalt "standstill" klauzulát - amint az a jelen ítélet 48. pontjában megállapításra került - az 1976. december 20. és 1980. november 30. közötti időszakban valamely tagállam által bevezetett valamennyi intézkedésre tekintettel alkalmazni kell.

55 Következésképpen az alapeljárásban szóban forgó nemzeti intézkedés a 2/76 határozat 7. cikkének időbeli hatálya alá tartozik.

56 E körülmények között, a kérdést előterjesztő bíróságnak a 2/76 határozat 7. cikkében foglalt "stanstill" klauzulára tekintettel kell értékelnie az említett intézkedés összeegyeztethetőségét, és ennélfogva kizárólag e rendelkezést kell értelmezni.

A 2/76 határozat 7. cikkének az alapeljárásban szóban forgó nemzeti intézkedésre alkalmazandó tárgyi hatályáról

57 Másodszor meg kell vizsgálni, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti intézkedés a 2/76 határozat 7. cikkének tárgyi hatálya alá tartozik-e.

58 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy az említett intézkedés, amely 1980. október 5. óta alkalmazandó, a tartózkodási engedély családegyesítési céllal történő kiadását az említett egyesítés céljából kért vízumnak a német területre történő beutazást megelőzően történő megszerzésének feltételétől teszi függővé, és hogy e feltétel e dátumot megelőzően nem volt szükséges.

59 Ily módon úgy tűnik, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti intézkedés a 2/76 határozat e tagállamban történő hatálybalépésének időpontjában fennálló feltételekhez képest szigorította a Németországban munkavállalóként jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok - többek között az olyan török munkavállalók, mint N. Yön férje - családegyesítésére vonatkozó feltételeket.

60 Ebben az összefüggésben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság először a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikke (1) bekezdésében foglalt "standstill" klauzula értelmezése során kimondta, hogy az olyan szabályozás, amely megnehezíti a családegyesítést azáltal, hogy a kiegészítő jegyzőkönyv hatálybalépésekor irányadó feltételekhez képest szigorítja a török állampolgárok házastársainak az érintett tagállam területére történő első belépésének feltételeit, az említett török állampolgárok letelepedési szabadságának gyakorlását érintő, a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikkének (1) bekezdése értelmében vett "új korlátozásnak" minősül (2014. július 10-iDogan-ítélet, C-138/13, EU:C:2014:2066, 36. pont).

61 A Bíróság pontosította, hogy valamely török állampolgár arra vonatkozó döntését ugyanis, hogy valamely tagállamban tartós gazdasági tevékenység folytatása céljából letelepedjen, negatívan befolyásolhatja, ha az említett tagállam jogszabályai megnehezítik vagy lehetetlenné teszik a családegyesítést, aminek következtében az említett állampolgárnak adott esetben választania kell az érintett tagállamban folytatott tevékenysége és a törökországi családi élete között (lásd ebben az értelemben: 2014. július 10-iDogan-ítélet, C-138/13, EU:C:2014:2066, 35. pont).

62 A Bíróság másodszor az 1/80 határozat 13. cikkének értelmezése során megállapította, hogy a jelen ítélet 60. pontjában a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikke (1) bekezdésére vonatkozóan adott értelmezést az 1/80 határozat 13. cikkére vonatkozóan is figyelembe kell venni (lásd ebben az értelemben: 2016. április 12-iGenc ítélet, C-561/14, EU:C:2016:247, 42. pont).

63 Ugyanis, amint azt a Bíróság megállapította, mivel az 1/80 határozat 13. cikkében szereplő "standstill" klauzula a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikkének (1) bekezdésében előírttal azonos jellegű, valamint mivel e két klauzula egyazon célkitűzés elérésére irányul, az említett 41. cikk (1) bekezdésének értelmezését az említett 13. cikk alapját képező, a fennálló helyzet fenntartására irányuló kötelezettségre is alkalmazni kell a munkavállalók szabad mozgására vonatkozóan (2016. április 12-iGenc ítélet, C-561/14, EU:C:2016:247, 41. pont).

64 A Bíróság ily módon megállapította, hogy az érintett tagállamban jogszerűen tartózkodó török munkavállalók családegyesítésére vonatkozó feltételeket az 1/80 határozat e tagállamban történő hatálybalépésének időpontjában alkalmazandó feltételekhez képest szigorító nemzeti szabályozás az e határozat 13. cikke értelmében vett, a munkavállalók szabad mozgásának az említett török munkavállalók által e tagállamban való gyakorlását érintő új korlátozásnak minősül (2017. március 29-iTekmir ítélet, C-652/15, EU:C:2017:239, 31. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

65 Márpedig meg kell jegyezni egyrészt, hogy - amint azt a Bíróság már megállapította - a 2/76 határozat 7. cikkében foglalt "standstill" klauzula az 1/80 határozat 13. cikkében és a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikkének (1) bekezdésében foglaltakkal azonos jellegű (lásd ebben az értelemben: 2000. május 11-iSavas ítélet, C-37/98, EU:C:2000:224, 49. és 50. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

66 Másrészt mind a kiegészítő jegyzőkönyv és a 2/76 és 1/80 határozatok - így azok 41. cikkének (1) bekezdése, illetve 7. és 13. cikke -, mind azon társulási szerződés jellegére, összefüggésére és tárgyára tekintettel, amelyhez - amint az a jelen ítélet 41-47. pontjában kifejtésre került - e rendelkezések kapcsolódnak, meg kell állapítani, hogy a 2/76 határozat 7. cikkében foglalt "standstill" klauzula a munkavállalók szabad mozgását illetően ugyanazon célra irányul, mint a kiegészítő jegyzőkönyv 41. cikkének (1) bekezdésében és az 1/80 határozat 13. cikkében foglalt "standstill" klauzula, azaz, hogy - amint az a Bíróság ítélkezési gyakorlatából, különösen a 2003. október 21-iAbatay és társai ítéletből (C-317/01 és C-369/01, EU:C:2003:572, 72. pont) kitűnik - kedvező feltételeket teremtsen a letelepedési jog, illetve a szolgáltatásnyújtás szabadsága, valamint a munkavállalók szabad mozgása fokozatos megvalósításának azáltal, hogy a nemzeti hatóságok számára megtiltja, hogy az említett szabadságok elé új akadályokat gördítsenek, azért, hogy ne nehezítsék meg az említett szabadságoknak a tagállamok és a Török Köztársaság közötti fokozatos megvalósítását.

67 Egyebekben a 2/76 határozat 7. cikkének és az 1/80 határozatnak a munkavállalók mellett azok családtagjait első alkalommal említő 13. cikkének szövege közötti eltérés nem igazolja azt, hogy az érintett tagállamban jogszerűen tartózkodó török munkavállalók családegyesítésére vonatkozó nemzeti intézkedéseket illetően e két "standstill" klauzula közül az elsőnek szűkebb hatályt tulajdonítsanak.

68 E tekintetben elegendő megjegyezni, hogy - amint azt a Bíróság már pontosította - csak akkor kell úgy tekinteni, hogy a családegyesítés feltételeit szigorító olyan nemzeti szabályozás, mint amely az alapeljárásban szerepel, az 1/80 határozat 13. cikkében foglalt "standstill" klauzula hatálya alá tartozik, amennyiben az érinti valamely munkavállalói tevékenységnek az érintett tagállamban jogszerűen tartózkodó török állampolgárok - mint amilyen N. Yön férje - által ezen állam területén történő gyakorlását (lásd ebben az értelemben: 2016. április 12-iGenc ítélet, C-561/14, EU:C:2016:247, 44. pont).

69 Ebből következik, hogy a jelen ítélet előző pontjában ismertetthez hasonló szabályozás nem az érintett családtagra, hanem az adott török munkavállalóra vonatkozóan új korlátozásnak minősül.

70 A fentiekből következik, hogy a Bíróság által a 2017. március 29-iTekdemir ítélet (C-138/13, EU:C:2014:2066) 31. pontjában az 1/80 határozat 13. pontját illetően megállapított, a jelen ítélet 64. pontjában kifejtett értelmezést a 2/76 határozat 7. cikke tekintetében is figyelembe kell venni.

71 Következésképpen egy olyan nemzeti intézkedés, mint amely az alapeljárásban szerepel, a munkavállalók szabad mozgásának valamely török állampolgár által az érintett tagállamban történő gyakorlását érintő, a 2/76 határozat 7. cikke értelmében vett "új korlátozásnak" minősül, és ennélfogva e rendelkezés tárgyi hatálya alá tartozik.

A 2/76 határozat 7. cikke értelmében vett új korlátozás esetleges megengedhetőségéről

72 Az 1/80 határozat 13. cikkének értelmezése során a Bíróság kimondta, hogy az olyan korlátozás, amelynek az lenne a célja vagy a hatása, hogy a török állampolgárok számára a munkavállalók nemzeti területen való szabad mozgásának gyakorlását az 1/80 határozat hatálybalépésekor alkalmazandóknál szigorúbb feltételeknek veti alá, tilos, kivéve ha az az e határozat 14. cikkében említett korlátozások körébe tartozik, vagy azt valamely közérdeken alapuló nyomós ok indokolja, azaz alkalmas a kitűzött törvényes cél elérésének biztosítására, és nem haladja meg az annak eléréséhez szükséges mértéket (2016. április 12-iGenc ítélet, C-561/14, EU:C:2016:247, 51. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

73 Ez a megállapítás a 2/76 határozat 7. cikkének összefüggéseire is kiterjeszthető.

74 A társulási megállapodás 12. cikke értelmében ugyanis a szerződő felek a Közösség és a Török Köztársaság közötti társulás alapját képező kizárólagosan gazdasági célra tekintettel megállapodtak abban, hogy az elsődleges uniós jognak a munkavállalók szabad mozgására vonatkozó rendelkezései szolgálnak iránymutatásul, és az e rendelkezések keretében elfogadott elveket a lehető legnagyobb mértékben ki kell terjeszteni az említett társulási megállapodás által elismert jogokban részesülő török állampolgárokra is (2016. április 12-iGenc ítélet, C-561/14, EU:C:2016:247, 52. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

75 Harmadszor tehát meg kell vizsgálni, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti intézkedés megfelel-e a jelen ítélet 72. pontjában meghatározott szempontoknak.

76 E tekintetben meg kell jegyezni egyrészt, hogy az alapeljárásban szóban forgó nemzeti intézkedés nem tartozik a 2/76 határozat 1/80 határozat 14. cikkének megfelelő 9. cikkében említett korlátozások közé, mivel - amint az a kérdést előterjesztő bíróság által szolgáltatott információkból következik - ezen intézkedés a hatékony idegenrendészeti ellenőrzéssel és a migrációs áramlások kezelésével kapcsolatos indokoknak felel meg.

77 Másrészt a Bíróság ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a migrációs áramlások hatékony kezelésére irányuló célkitűzés olyan, közérdeken alapuló nyomós oknak minősülhet, amely indokolhatja a 2/76 határozat 7. cikke értelmében vett új korlátozást (lásd analógia útján: 2017. március 29-iTekdemir ítélet, C-652/15, EU:C:2017:239, 39. pont).

78 Meg kell tehát vizsgálni, hogy - amint arra Stuttgart város és a német kormány hivatkozott - az alapeljárásban szóban forgó nemzeti intézkedés alkalmas-e a kitűzött cél elérésének biztosítására, illetve nem haladja-e meg az annak eléréséhez szükséges mértéket.

79 Először is, ami ezen intézkedésnek a kitűzött cél szempontjából vett alkalmasságát illeti, az érintett tagállamban jogszerűen tartózkodó török munkavállaló harmadik állambeli állampolgár családtagjaival szemben támasztott azon követelmény, hogy a német területre történő beutazást megelőzően, családegyesítés céljából vízumot kell szerezniük annak előfeltételeként, hogy az említett egyesítés céljából tartózkodási engedélyt kaphassanak, kétségkívül lehetővé teszi annak ellenőrzését, hogy ezen állampolgároknak az e tagállamban való tartózkodása jogszerű-e. Így, mivel a migrációs áramlások hatékony kezelése szükségessé teszi e migrációs áramlások ellenőrzését, egy ilyen intézkedés alkalmas e cél megvalósításának biztosítására.

80 Továbbá ami azt a kérdést illeti, hogy az említett intézkedés meghaladja-e a követett cél eléréséhez szükséges mértéket, meg kell jegyezni, hogy főszabály szerint a harmadik állambeli állampolgárokkal szemben támasztott azon követelmény, hogy a családegyesítés céljából Németországba történő beutazáshoz és tartózkodáshoz vízumot kell szerezniük, önmagában nem tekinthető aránytalannak a kitűzött cél szempontjából.

81 Mindazonáltal az arányosság elve azt is megköveteli, hogy az ilyen kötelezettség végrehajtási módjai ne haladják meg a kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket (2017. március 29-iTekdemir ítélet, C-652/15, EU:C:2017:239, 43. pont).

82 E tekintetben meg kell jegyezni, hogy - amint az a jelen ítélet 23. pontjából kitűnik - a nemzeti jog a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzulát ír elő, amely lehetővé teszi a vízumkötelezettségtől való eltérést, ha a tartózkodási engedély kiadásához való jog feltételei teljesülnek, vagy ha a konkrét ügy sajátos körülményeire tekintettel nem lenne észszerű a vízum kiadására irányuló eljárást a származási országból újrakezdeni.

83 A jelen esetben a Bíróság rendelkezésére álló iratokból kitűnik, hogy N. Yön nem a családegyesítéshez szükséges vízummal, hanem az ankarai holland nagykövetség által kiadott schengeni vízummal utazott Hollandiából Németországba.

84 Amint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, a nemzeti jog alapján N. Yönnek a szükséges vízum nélkül német területre történő beutazása nem vezethet automatikusan a tartózkodási engedély családegyesítési céllal történő kiadására irányuló kérelmének elutasításához. Azonban a szükséges vízum megszerzésének kötelezettségétől a túlzott nehézségekkel jellemzett esetekre vonatkozó klauzula alapján való eltérésre vonatkozó döntés az illetékes hatóságok mérlegelési jogkörébe tartozik az előttük folyamatban lévő ügy sajátos körülményeire tekintettel.

85 A jelen esetben, amint az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, N. Yön az egészségügyi állapotára és az írástudatlanságára tekintettel a férjére való ráutaltságára hivatkozik.

86 Márpedig abban az esetben egyrészt, ha egészségügyi problémák vagy más nehézségek miatt N. Yön olyan mértékben függ a férje segítségétől és személyes támogatásától, hogy ez utóbbinak őt el kell kísérnie Törökországba annak érdekében, hogy N. Yön e harmadik államból újrakezdhesse a szükséges vízum megszerzésére irányuló eljárást, és másrészt ha az illetékes hatóságok mérlegelési mozgástere lehetővé teszi ezen utóbbiak számára, hogy ilyen körülmények között úgy döntsenek, hogy mindazonáltal nem indokolt a szükséges vízum megszerzésére vonatkozó kötelezettségtől való eltérés, még ha az illetékes hatóságok már rendelkeznek is minden, ahhoz szükséges információval, hogy az alapeljárás felperesének németországi tartózkodáshoz való jogával kapcsolatban határozatot hozzanak - aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata -, az alapeljárásban szóban forgó nemzeti intézkedés alkalmazása meghaladja az ez által kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket.

87 Ugyanis ilyen körülmények között nem állítható alappal, hogy kizárólag N. Yönnek német területről a szükséges vízum megszerzésére irányuló eljárás Törökországból való megindítása céljából történő távozása lehetővé tenné az illetékes hatóság számára a családegyesítés jogcímén történő tartózkodása jogszerűségének értékelését, és így a hatékony idegenrendészeti ellenőrzésre és a migrációs áramlások kezelésére irányuló célkitűzés megvalósításának biztosítását.

88 E körülmények között viszont N. Yönnek a férjére való ráutaltsága miatt ez utóbbinak annak érdekében, hogy a vízum megszerzésére irányuló eljárás céljából feleségével Törökországba utazzon, fel kell hagynia a Németországban folytatott kereső tevékenységével, anélkül hogy a Törökországból való esetleges visszatérése esetén a szakmai visszailleszkedése biztosított lenne, miközben a családegyesítés feltételeinek vizsgálata az illetékes hatóságok által Németországban is elvégezhető lenne, aminek folytán az említett kellemetlenségek elkerülésével lehetne biztosítani az említett cél megvalósítását.

89 A fenti megfontolásokra tekintettel az előterjesztett kérdésekre azt a választ kell adni, hogy a 2/76 határozat 7. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az 1976. december 20. és 1980. november 30. közötti időszak során bevezetett olyan nemzeti jogi intézkedés, mint amely az alapeljárásban szerepel, amely az érintett tagállamban jogszerűen tartózkodó török munkavállalónak a harmadik állambeli állampolgár családtagjai részére a tartózkodási engedély családegyesítés céljából történő kiadását attól teszi függővé, hogy ezen állampolgárok a nemzeti területre történő beutazást megelőzően az említett egyesítés céljából vízumot szerezzenek, e rendelkezés értelmében "új korlátozásnak" minősül. Egy ilyen intézkedés mindazonáltal igazolható lehet a hatékony idegenrendészeti ellenőrzéssel és a migrációs áramlások kezelésével kapcsolatos okok alapján, de csak akkor fogadható el, ha a végrehajtási módjai nem haladják meg a kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

A költségekről

90 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:

Az Európai Gazdasági Közösség és Törökország közötti társulást létrehozó megállapodásban - amelyet 1963. szeptember 12-én Ankarában írt alá egyrészről a Török Köztársaság, másrészről az EGK tagállamai és a Közösség, és amelyet a Közösség nevében az 1963. december 23-i 64/732/EGK tanácsi határozattal kötöttek meg, hagytak jóvá és erősítettek meg - létrehozott társulási tanács által elfogadott 1976. december 20-i 2/76 határozat 7. cikkét úgy kell értelmezni, hogy az 1976. december 20. és 1980. november 30. közötti időszak során bevezetett olyan nemzeti jogi intézkedés, mint amely az alapeljárásban szerepel, amely az érintett tagállamban jogszerűen tartózkodó török munkavállalónak a harmadik állambeli állampolgár családtagjai részére a tartózkodási engedély családegyesítés céljából történő kiadását attól teszi függővé, hogy ezen állampolgárok a nemzeti területre történő beutazást megelőzően az említett egyesítés céljából vízumot szerezzenek, e rendelkezés értelmében "új korlátozásnak" minősül. Egy ilyen intézkedés mindazonáltal igazolható lehet a hatékony idegenrendészeti ellenőrzéssel és a migrációs áramlások kezelésével kapcsolatos okok alapján, de csak akkor fogadható el, ha a végrehajtási módjai nem haladják meg a kitűzött cél eléréséhez szükséges mértéket, aminek a vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: német.