62014TJ0075[1]

A Törvényszék ítélete (nyolcadik tanács), 2017. november 16. Union syndicale fédérale des services publics européens et internationaux (USFSPEI) kontra Európai Parlament és Az Európai Unió Tanácsa. Megsemmisítés iránti kereset - Keresetindítási határidő - Elfogadhatatlanság - Szerződésen kívüli felelősség - A személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek reformja - 1023/2013/EU, Euratom rendelet - A jogi aktusok elfogadására irányuló eljárás során felmerülő szabálytalanságok - A személyzeti szabályzati bizottsággal és a szakszervezetekkel folytatott konzultáció hiánya - Magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése. T-75/14. sz. ügy.

A TÖRVÉNYSZÉK ÍTÉLETE (nyolcadik tanács)

2017. november 16. ( *1 )

"Megsemmisítés iránti kereset - Keresetindítási határidő - Elfogadhatatlanság - Szerződésen kívüli felelősség - A személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek reformja - 1023/2013/EU, Euratom rendelet - A jogi aktusok elfogadására irányuló eljárás során felmerülő szabálytalanságok - A személyzeti szabályzati bizottsággal és a szakszervezetekkel folytatott konzultáció hiánya - Magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabály kellően súlyos megsértése"

A T-75/14. sz. ügyben,

az Union syndicale fédérale des services publics européens et internationaux (USFSPEI) (székhelye: Brüsszel [Belgium], képviselik kezdetben: J.-N. Louis és D. de Abreu Caldas, később: J.-N. Louis ügyvédek,

felperesnek

az Európai Parlament (képviselik: A. Troupiotis és E. Taneva, meghatalmazotti minőségben),

az Európai Unió Tanácsa (képviselik kezdetben: M. Bauer és A. Bisch, később: M. Bauer és M. Veiga, meghatalmazotti minőségben)

alperesek ellen,

támogatja őket:

az Európai Bizottság (képviselik kezdetben: G. Gattinara és J. Currall, később: G. Gattinara és G. Berscheid, meghatalmazotti minőségben)

beavatkozó fél,

egyrészt az EUMSZ 263. cikk alapján benyújtott és az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának és az Európai Unió egyéb alkalmazottaira vonatkozó alkalmazási feltételeknek a módosításáról szóló, 2013. október 22-i 1023/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL 2013. L 287., 15. o.) 1. cikke (27), (32), (46), (61) bekezdésének, (64) bekezdése b) pontjának, (65) bekezdése b) pontjának és (67) bekezdése d) pontjának megsemmisítése iránti kérelme, másrészt az EUMSZ 268. cikk alapján benyújtott és a felperes által az 1023/2013 rendeletnek a 2004. évi reformról szóló megállapodással, az Európai Unió Alapjogi Chartája 12. és 27. cikkével, a személyzeti szabályzat 10. cikkével, valamint az 1981. június 23-i tanácsi határozat szerinti egyeztető eljárással ellentétes elfogadásából kifolyólag elszenvedett állítólagos kár megtérítése iránti kérelme tárgyában,

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács),

tagjai: A. M. Collins elnök, M. Kancheva (előadó) és J. Passer bírák,

hivatalvezető: M. Marescaux tanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2017. június 13-i tárgyalásra,

meghozta következő

Ítéletet

I. A jogvita előzményei

1. Az Európai Unió tisztviselői személyzeti szabályzata (a továbbiakban: személyzeti szabályzat) és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek az Európai Közösségek és az Európai Atomenergia-közösség tisztviselői személyzeti szabályzatának, valamint az Európai Közösségek és az Európai Atomenergia-közösség egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeiről szóló 31 (EGK)/11 (EAK) rendelet (HL 1962. 45, 1385. o.) mellékletét képezik.

2. A személyzeti szabályzatot és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételeket elfogadásuk óta többször is módosították, különösen a 2013. október 22-i 1023/2013/EU, Euratom európai parlamenti és tanácsi rendelettel (HL 2013. L 287., 15. o.).

3. Különösen az 1023/2013 rendelet 1. cikkének (27), (32), (46), (61) bekezdése, (64) bekezdésének b) pontja, (65) bekezdésének b) pontja és (67) bekezdésének d) pontja módosította a személyzeti szabályzat 45., 52. és 66a. cikkét, valamint ugyanezen személyzeti szabályzat V. mellékletének 7. cikkét és VII. mellékletének 8. cikkét.

4. Az 1023/2013 rendelet elfogadásához vezető eljárás 2011. szeptember 7-én kezdődött a szakszervezeteknek és szakmai szervezeteknek a személyzeti szabályzat felülvizsgálatára irányuló tervvel kapcsolatos meghallgatásával. Ezután ezzel kapcsolatban az Európai Bizottság és a szakszervezetek és szakmai szervezetek között 2011. október 6-án igazgatási, 2011. október 28-án technikai és 2011. november 7-én politikai egyeztetésre került sor.

5. A Bizottság 2011. november 21-i levelében a személyzeti szabályzati bizottsághoz fordult a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletjavaslat (a továbbiakban: a személyzeti szabályzat módosítási javaslata) ügyében.

6. A személyzeti szabályzati bizottság 2011. december 12-i levelében tájékoztatta a Bizottságot, hogy áttanulmányozta a személyzeti szabályzat módosítási javaslatát, ám a leadott szavazatokra tekintettel nem született meg a belső szabályzatában ahhoz megkövetelt többség, hogy e javaslatra vonatkozó véleményt adjon ki.

7. A Bizottság 2011. december 13-i levelében megküldte a személyzeti szabályzat módosítási javaslatát az Európai Parlamentnek és az Európai Unió Tanácsának.

8. 2012. április 25-én a Parlament jogi bizottsága elfogadta a személyzeti szabályzat módosítási javaslatáról szóló jelentését.

9. Az állandó képviselők bizottságának (Coreper) elnöke 2013. január 24-i levelében kérte a Parlamenttől, hogy pontosítsa a személyi állománnyal kapcsolatos háromoldalú egyeztető eljárást bevezető 1981. június 23-i tanácsi határozat szerinti egyeztető eljárásban társjogalkotóként való lehetséges részvételével kapcsolatos álláspontját.

10. A Parlament elnöke 2013. március 4-i levelében elhárította a 1981. június 23-i tanácsi határozat szerinti egyeztető eljárásban való részvételre vonatkozó felhívást, mivel úgy vélte, hogy kizárólag a Tanács feladata, hogy az említett határozatban szereplő szociális párbeszédet a személyzeti szabályzat tekintetében a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően a rendes jogalkotási eljárásban történő felülvizsgálatára való áttérésből eredő új helyzethez igazítsa. E levélben kifejtette, hogy az említett határozatban felállított egyeztetőbizottság célja annak biztosítása volt, hogy a tisztviselők véleménye ismert legyen a tagállamok előtt, mielőtt azok jogszabályt alkotnak, és a Tanács megkapta azokat az információkat, amelyek lehetővé tették számára, hogy döntéseit a releváns tények teljes mértékű ismeretében hozza meg. Szerinte a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével e határozat még ha nem is idejétmúlttá, de legalábbis tisztán belső jellegű kérdéssé vált. Hozzátette, hogy semmilyen lehetőséget nem lát arra, hogy a Parlament részt vegyen az egyeztetőbizottságban, méghozzá két okból. Az első ok az ilyen részvétel jogalapjának hiánya. A második az ilyen részvétel szükségességének hiánya, mivel a Parlamentben közvetlenebb és rugalmasabb eszközökkel érték el a személyi állomány képviselőinek a jogalkotást megelőző meghallgatására vonatkozó célt. Ez utóbbi tekintetében a Parlament elnöke rámutatott, hogy a Parlamenten belül a viták nyilvánosak, az információ könnyen rendelkezésre áll és az olyan jelentéstevők, mint a személyzeti szabályzat felülvizsgálatért felelős "árnyék-jelentéstevők (shadow-reporters)" párbeszédet folytatnak és fognak folytatni a szakszervezetekkel és szakmai szervezetekkel, továbbá a jogi bizottság jelentése elkészítésének és elfogadásának bármely szakaszában érdekelt további felekkel. Pontosította továbbá, hogy a Parlament alelnöke, a Parlament főtitkára, valamint a Parlament elnökének kabinetfőnöke és a Parlament személyzeti főigazgatója együtt szólalt fel a Parlament össz-személyzeti gyűlésén a személyzeti szabályzat felülvizsgálata ügyének állásával kapcsolatban, és e vonatkozásban a Parlament alelnöke részletesen válaszolt minden felvetett problémára. A Parlament elnöke ezenkívül rámutatott, hogy ezen az ülésen nemcsak a Parlament személyi állományának tagjai, hanem egyéb intézmények - köztük a Tanács - személyi állományának tagjai is részt vettek.

11. 2013. április 25-én a Tanács az összes intézmény szakszervezeteit és szakmai szervezeteit tájékoztatta a Parlament 2013. március 4-i válaszáról, valamint az 1981. június 23-i határozatát értelmező nyilatkozat tervezetéről folyó vitákról.

12. 2013. május 6-án a Tanács az 1981. június 23-i határozatának a személyzeti szabályzat módosítási javaslatával kapcsolatos rendes jogalkotási eljárás keretében való alkalmazását illetően értelmező nyilatkozatot fogadott el.

13. Ugyanezen a napon két szakszervezet, illetve szakmai szervezet kérelmére sor került az egyeztetőbizottság ülésére. Erről az ülésről semmilyen emlékeztető nem készült, de a Tanács Főtitkára 2013. május 6-án levélben tájékoztatta a Tanács Főtitkárságának személyi állományát erről az ülésről és az ott elhangzott eszmecseréről. A Tanács Főtitkára az említett ülésről 2013. május 8-án szóban szintén beszámolt a Corepernek.

14. 2013. május 13-án került sor az első háromoldalú tárgyalásra a Parlament, a Tanács és a Bizottság között. A Coreper elnöke ugyanaznap találkozott a Tanács szakszervezeteinek és szakmai szervezeteinek képviselőivel. Tájékoztatta őket a Coreper 2013. május 8-i ülésének eredményeiről, és tudomást szerzett az álláspontjukról.

15. 2013. május 27-én a Tanács Főtitkársága személyi állományának közgyűlése kérte a Tanács főtitkárát, hogy hívja össze az egyeztetőbizottságot. E kérelmet 2013. június 7-én megerősítette az Union syndicale fédérale is.

16. Politikai szinten több egyéb ülésre és tárgyalásra is sor került május 28-án, június 3-án, 11-én és 19-én. Ezen időszak során szakértők szakmai üléseire, valamint a Coreper elnöke, a Bizottság alelnöke és a Parlament jelentéstevője közötti informális ülésekre került sor. A 2013. június 19-i ülés során a Parlament, a Tanács és a Bizottság ideiglenes kompromisszumot kötött a reform főbb elemeit illetően.

17. 2013. június 20-án az Union syndicale fédérale kérelmére válaszul sor került az egyeztetőbizottság ülésére. A Coreper elnöke ismertette a kompromisszum fő elemeit, ideértve azt, hogy az AD csoportban való előmenetelt az AD 12/13 besorolási fokozatig korlátozzák, és válaszolt a csomaggal kapcsolatos javaslatokra, többek között a 2004. évi reform előtti és utáni előmenetelek egyenértékűségére irányuló célkitűzés elvetését illetően. Ugyanaznap tájékoztatta a Corepert a 2013. június 19-i háromoldalú tárgyalások eredményéről.

18. 2013. június 21-én a Tanács Főtitkársága személyi állományának közgyűlése során a Tanács "Adminisztráció" főigazgatóságának főigazgatója ismertette a kompromisszum fő elemeit.

19. 2013. június 25-én a Parlament, a Tanács és a Bizottság az ideiglenes kompromisszumos szöveget párhuzamosan megküldte a tagállamok delegációinak, az egyeztetőbizottság tagjainak, valamint a Tanács Főtitkársága egész személyi állományának. Ugyanezen a napon egy másik háromoldalú tárgyalásra is sor került e szöveg megvitatása érdekében.

20. 2013. június 26-án a Coreper megvizsgálta a háromoldalú tárgyalások eredményét, és meghallgatta a Tanács Főtitkárának az egyeztetőbizottság 2013. június 20-i üléséről szóló szóbeli jelentését.

21. 2013. június 27-én a Parlament Jogi Bizottsága megszavazta a kompromisszumos szöveget.

22. 2013. június 28-án reggel egy szakszervezet, illetve szakmai szervezet, az Union syndicale-Bruxelles egyeztetőbizottsági ülés megtartását kérte a Tanács Főtitkárától, aki e kérelmet azzal az indokkal utasította el, hogy egyrészt a Tanács 1981. június 23-i határozatának mellékletét képező nyilatkozat értelmében az egyeztetőbizottságot felfüggesztették, mivel a Tanács rendes munkavégzése egy háromnapos folyamatos sztrájk miatt jelentős zavart szenvedett, másrészt a Parlament Jogi Bizottsága már jóváhagyta a végleges kompromisszumos szöveget.

23. Ugyanezen a napon a Coreper elvégezte a személyzeti szabályzat módosítására vonatkozó kompromisszumos szöveg végső vizsgálatát, és jóvá is hagyta azt, továbbá a Tanács Főtitkára a Tanács Főtitkárságának teljes személyi állományát is értesítette erről.

24. A Coreper elnöke 2013. június 28-án kelt levelében tájékoztatta a Parlament Jogi Bizottságának elnökét arról, hogy a Coreper jóváhagyta az ideiglenes kompromisszumos szöveget. Ugyanebben a levélben rámutatott, hogy "abban a helyzetben van, hogy megerősítheti, hogy amennyiben a [Parlament] az EUMSZ 294. cikk (3) bekezdése értelmében első olvasatban a jelen levél (a két intézmény jogász-nyelvészei által ellenőrzött) mellékletét képező ideiglenes kompromisszum szerint fogadja el álláspontját, a Tanács az EUMSZ 294. cikk (4) bekezdése szerint egyetért a [Parlament] álláspontjával, és az aktust a [Parlament] szövegének megfelelő formában fogadják el, amelyet szükség esetén a két intézmény jogi és nyelvi szakértői ellenőriznek".

25. A Parlament álláspontját a 2013. július 2-i plenáris ülésen első olvasatban a Tanáccsal és a Bizottsággal informálisan egyeztetett kompromisszumos szövegnek megfelelő fogadta el.

26. A Bizottság 2013. július 5-én megküldte a Parlament 2013. július 2-i, első olvasatbeli álláspontját a személyzeti szabályzati bizottságnak, azzal, hogy véleménye szerint a személyzeti szabályzat módosítási javaslata, amely ügyében 2011. november 21-én a személyzeti szabályzati bizottsághoz fordult, nem módosult lényegesen a rendes jogalkotási eljárás során. E levélben arra is rámutatott, hogy a rendes jogalkotási eljárás ezen szakaszában a személyzeti szabályzat 10. cikke nem alkalmazható, mindazonáltal meg kívánta ismerni a személyzeti szabályzati bizottság társelnökeinek esetleges észrevételeit. E célból azt kérte, hogy tizenöt munkanapos határidővel, azaz legkésőbb 2013. július 26-ig juttassák el neki a személyzeti szabályzati bizottság véleményét.

27. 2013. július 17-én a személyzeti bizottság személyzeti szabályzati bizottságon belüli képviselői a Bizottságnak olyan nyilatkozattal válaszoltak, amelyben megállapították, hogy az Európai Unió adminisztrációjának személyzeti szabályzati bizottságbeli képviselőivel lehetetlen volt megegyezésre jutni e bizottság napirendjének annak érdekében történő megváltoztatását illetően, hogy vélemény helyett észrevételeket fogadjanak el. Azt kifogásolták ugyanis, hogy későn fordultak a személyzeti szabályzati bizottsághoz, és e körülmények között megkérdőjelezték a személyzeti szabályzati bizottságnak a Parlament első olvasatbeli álláspontjához fűzött véleményének hasznosságát, továbbá sérelmezték a szociális párbeszéd elveinek megsértését.

28. 2013. október 10-én a Tanács egyetértett a Parlament álláspontjával, és az EUMSZ 294. cikk (4) bekezdése értelmében a Parlament álláspontjának megfelelően elfogadta az 1023/2013 rendeletet.

29. A jogalkotási aktusnak a Parlament elnöke és a Tanács elnöke általi 2013. október 22-i aláírását követően az 1023/2013 rendeletet az Európai Unió Hivatalos Lapjában2013. október 29-én hirdették ki.

II. Az eljárás és a felek kérelmei

30. A felperes - az Union syndicale fédérale des services publics européens et internationaux (USFSPEI) - a Törvényszék Hivatalához 2014. január 23-án benyújtott keresetlevelével megindította a jelen keresetet.

31. A Törvényszék Hivatalához 2014. június 6-án, illetve 10-én érkezett külön beadványában a Parlament és a Tanács elfogadhatatlansági kifogást emelt a Törvényszék 1991. május 2-i eljárási szabályzata 114. cikkének 1. §-a alapján.

32. A Törvényszék Hivatalához 2014. június 25-én benyújtott beadványával a Bizottság beavatkozási kérelmet terjesztett elő a Parlament és a Tanács kérelmeinek támogatása céljából.

33. 2014. augusztus 1-jén a felperes előterjesztette észrevételeit a Parlament és a Tanács által felhozott elfogadhatatlansági kifogással kapcsolatban.

34. A (régi összetétel szerinti) nyolcadik tanács elnöke 2014. december 5-i végzésével úgy határozott, hogy az elfogadhatatlansági kifogást az eljárást befejező határozatban bírálja el.

35. 2014. december 9-én a Törvényszék kérdést intézett a felekhez. A Tanács, a Parlament és a felperes 2014. december 18-án, 2015. január 6-án és 7-én adott választ e kérdésre.

36. A Törvényszék nyolcadik tanácsának elnöke 2015. január 28-i végzésével engedélyezte a beavatkozást a Bizottság számára.

37. A Bizottság 2015. március 12-én nyújtotta be ellenkérelmét. A Bizottság és a Tanács a beavatkozási beadványra vonatkozó észrevételeit 2015. június 1-jén, illetőleg 10-én nyújtotta be.

38. 2016. január 14-én a nyolcadik tanács elnöke a Törvényszék eljárási szabályzata 69. cikkének d) pontja értelmében úgy határozott, hogy a jelen ügyet az azóta a 2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489) alapjául szolgáló ügyet lezáró határozat meghozataláig felfüggeszti.

39. Mivel módosult a Törvényszék tanácsainak összetétele, az előadó bírót az (új összetételű) nyolcadik tanácsba osztották be, következésképpen a jelen ügyet 2016. október 6-án e tanács elé utalták.

40. 2016. október 24-én a Törvényszék felkérte a feleket, hogy foglaljanak állást a 2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489) 144-171. pontjából általuk levont következtetésekkel kapcsolatban. A Parlament, a Tanács és a Bizottság 2016. november 8-án válaszolt a Törvényszék kérdésére. A felperes e kérdésre 2016. november 18-án válaszolt.

41. A felperes azt kéri, hogy a Törvényszék:

- semmisítse meg az 1023/2013 rendelet 1. cikkének (27), (32), (46), (61) bekezdését, (64) bekezdésének b) pontját, (65) bekezdésének b) pontját és (67) bekezdésének d) pontját;

- kötelezze a Parlamentet és a Tanácsot, hogy fizessen meg neki jelképesen egy eurót az elszenvedett nem vagyoni kár megtérítésének jogcímén;

- a Parlamentet és a Tanácsot kötelezze a költségek viselésére.

42. A Bizottság által támogatott Parlament és Tanács azt kéri, hogy a Törvényszék:

- elsődlegesen, a keresetet mint elfogadhatatlant utasítsa el;

- másodlagosan, a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el;

- a felperest kötelezze a költségek viselésére.

III. A jogkérdésről

43. A felperes, amely uniós intézmények és szervezetek szakszervezeti szövetsége, az által benyújtott keresetben az 1023/2013 rendelet rendelkezéseinek megsemmisítésére irányuló, valamint kártérítési kereseti kérelmet is előterjeszt.

44. Először is a megsemmisítés iránti kereseti kérelmek az 1023/2013 rendelet 1. cikkének (27), (32), (46), (61) bekezdésére, (64) bekezdésének b) pontjára, (65) bekezdésének b) pontjára és (67) bekezdésének d) pontjára (a továbbiakban: megtámadott rendelkezések) vonatkoznak, mivel e rendelkezések a személyzeti szabályzat 45., 52. és 66a. cikkét, valamint e szabályzat V. mellékletének 7. cikkét és VII. mellékletének 8. cikkét módosítja. Egyebeken a felperes az 1023/2013 rendelet 46. cikke által a 2014. évre bevezetett szolidaritási adó megsemmisítését kéri arra hivatkozva, hogy az az illetmények kiigazítási módszertanának alkalmazásától függött, és ez utóbbit 2014-ben nem alkalmazták.

45. A felperes a megsemmisítés iránti kereseti kérelmeinek alátámasztására lényegében négy jogalapra hivatkozik: az első az Európai Unió Alapjogi Chartája 27. cikkének megsértése, a felülvizsgált, 1961. október 18-án Torinóban aláírt Európai Szociális Charta 21. cikkének megsértése, a személyzeti szabályzat 10. cikkének megsértése és az 1981. június 23-i tanácsi határozatban előírt egyeztető eljárás megsértése, a második a 2004. évi reformról szóló megállapodás és a szerzett jogok elvének megsértése, a harmadik az Alapjogi Charta 21. cikkének megsértése, a negyedik az arányosság elvének megsértése.

46. Másodszor a kártérítési kereseti kérelmek arra irányulnak, hogy a Törvényszék ítélje meg annak a nem vagyoni kárnak a megtérítését, amelyet a felperesnek állítólag az intézményeknek az 1023/2013 rendelet elfogadása során elkövetett közszolgálati kötelességszegései okoztak. A Törvényszék a tárgyalás során felhívta a felperest annak pontosítására, hogy a kártérítési kereseti kérelmeinek alátámasztására fenntartja-e az - Alapjogi Charta 12. cikkét leszámítva - összes olyan jogellenességre vonatkozó jogalapot, amelyre a megsemmisítés iránti kereseti kérelmeiben hivatkozott. A felperes e kérdésre válaszolva rámutatott, hogy a kártérítési kereseti kérelmei alátámasztására az 1023/2013 rendelet elfogadására vonatkozó alapvető eljárási szabályok megsértésére hivatkozik, arra tekintettel, hogy nem lehetett tájékoztatni a személyzeti állomány képviselőit, és ők maguk sem tudták tájékoztatni a tagállamokat bizonyos, az egyeztetőülések és a 2004-es megállapodás keretében felmerülő körülményekről.

A. A megsemmisítés iránti kérelmekről

47. A Parlament, a Tanács és a Bizottság úgy érvel, hogy mivel a keresetlevelet 2014. január 23-án juttatták el a Törvényszék Hivatalához, a megtámadott rendelkezések megsemmisítése iránti kérelmet mint elfogadhatatlant el kell utasítani, tekintve, hogy az EUMSZ 263. cikk szerinti határidő 2014. január 22-én lejárt. A Parlament, a Tanács és a Bizottság ezenkívül arra hivatkozik, hogy a felperes nem felel meg a közvetlen és személyes érintettség feltételeinek, amelyektől az EUMSZ 263. cikk negyedik bekezdése értelmében a természetes és jogi személyek által a rendes jogalkotási eljárás keretében elfogadott, általános hatályú jogi aktusokkal szemben benyújtott keresetek elfogadhatósága függ.

48. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 263. cikkben foglalt keresetindítási határidőkre sem a felek, sem a bíróság rendelkezési joga nem terjed ki (lásd: 2016. április 19-iPortugália kontra Bizottság végzés, T-556/15, nem tették közzé, EU:T:2016:239, 22. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

49. Az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdése értelmében az e rendelkezés szerinti keresetet az esettől függően, az intézkedés kihirdetésétől vagy a felperessel történő közlésétől, illetve ennek hiányában attól a naptól számított két hónapon belül kell megindítani, amikor arról a felperes tudomást szerzett.

50. A jelen ügyben hangsúlyozni kell, hogy az 1023/2013 rendeletet az Európai Unió Hivatalos Lapjában2013. október 29-én tették közzé.

51. A határidők számításának szabályait illetően emlékeztetni kell arra, hogy az 1991. május 2-i eljárási szabályzat 101. cikke 1. §-a b) pontjának megfelelően a hónapokban megállapított határidő annak a napnak az elteltével jár le, amelyik az utolsó hónapban ugyanazt a számot viseli, mint az a nap, amelyen a határidő kezdetére okot adó esemény bekövetkezett, vagy cselekmény végrehajtásra került.

52. Az 1991. május 2-i eljárási szabályzat 101. cikkének 2. §-a előírja, hogy ha a határidő utolsó napja szombatra, vasárnapra vagy hivatalos munkaszüneti napra esik, a határidő az azt követő első munkanap végén jár le, és a hivatalos munkaszüneti napoknak a Bíróság által összeállított és az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett jegyzéke a Törvényszékre is alkalmazandó.

53. Az 1991. május 2-i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §-a értelmében ha intézmény által hozott jogi aktus elleni eljárás kezdeményezésére nyitva álló határidő a jogi aktus kihirdetésével kezdődik, ezt a határidőt az 1991. május 2-i eljárási szabályzat 101. cikke 1. §-ának a) pontja értelmében ennek a jogi aktusnak az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésétől számított tizennegyedik nap végétől kell számítani.

54. Ezenkívül az 1991. május 2-i eljárási szabályzat 102. cikkének 2. §-a alapján az eljárási határidők a távolságra tekintettel tíznapos átalány-határidővel meghosszabbodnak.

55. A felperes azt állítja, hogy az 1991. május 2-i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §-a nem jelöli meg pontosan, hogy e rendelkezés munkanapokra vagy naptári napokra vonatkozik-e, és ennek következtében a felperes számára legkedvezőbb értelmezést kell elfogadni, és úgy kell tekinteni, hogy a keresetindítási határidő az 1023/2013 rendelet kihirdetésétől, azaz 2013. november 18-ától számított tizennegyedik naptól indult. A felperes szerint az EMUSZ 263. cikk szerinti keresetindítási határidő tehát 2014. január 18-án járt le. Mivel 2014. január 18. mindazonáltal szombatra esett, a határidő lejártát 2014. január 20-ra kell halasztani, amelyet meg kell növelni a távolságra tekintettel járó 10 napos határidővel. A felperes szerint ebből az következik, hogy a keresetindítási határidő 2014. január 30-án járt le, és a keresetlevelet az említett határidő lejárta előtt nyújtották be.

56. A felperes ezenkívül úgy érvel, hogy még abban az esetben is, ha az 1991. május 2-i eljárási szabályzat 102. cikkének 1. §-át úgy kellene értelmezni, hogy a keresetindítási határidőt a 1023/2013 rendelet kihirdetését követő tizennegyedik naptári nap végétől - azaz 2013. november 12-étől - kell számítani, a keresetet akkor is az említett határidőn belül nyújtották be. A felperes szerint ugyanis ebben az esetben az EUMSZ 263. cikk szerinti két hónapos keresetindítási határidő 2014. január 12-én járt le. Mivel azonban 2014. január 12. vasárnapra esett, e határidő lejártának napja a következő munkanap, azaz 2013. január 13. végéig meghosszabbodott, amely határidőhöz hozzá kell adni még a tíz napos utazási időt. A keresetindítási határidő így végül 2014. január 23-án járt le.

57. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az 1991. május 2-i eljárási szabályzat 101. cikke 1. §-ának d) pontja értelmében a Szerződésekben, a személyzeti szabályzatban és az említett eljárási szabályzatban előírt eljárási határidők "magukban foglalják a hivatalos munkaszüneti napokat, a szombatokat és a vasárnapokat". Ebből következik, hogy a felperes állításával ellentétben "az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésétől számított" tizennégy napos határidő, amelyre az 1991. május 2-i eljárási szabályzat 101. cikkének 2. §-a hivatkozik, minden kétséget kizáróan magában foglalja a hivatalos munkaszüneti napokat, a szombatokat és a vasárnapokat is. Arra is emlékeztetni kell, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az 1991. május 2-i eljárási szabályzat 101. cikkének 2. §-a, amely kizárólag arra az esetre vonatkozik, amikor a határidő utolsó napja szombatra, vasárnapra vagy hivatalos munkaszüneti napra esik, csak akkor alkalmazható, ha a teljes határidő - beleértve a távolságra tekintettel járó határidőt is - utolsó napja szombatra, vasárnapra vagy hivatalos munkaszüneti napra esik (lásd: 1997. november 20-iHoreca-Wallonie kontra Bizottság végzés, T-85/97, EU:T:1997:180, 25. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

58. Ebből az következik, hogy a jelen ügyben, tekintettel arra, hogy az 1023/2013 rendeletet 2013. október 29-én hirdették ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában, az EUMSZ 263. cikkben előírt keresetindítási határidő 2013. november 12-én kezdődött, és 2014. január 22-én járt le. Mivel a keresetlevél benyújtására 2014. január 23-án került sor, az a Törvényszék Hivatalához a keresetindítási határidő lejárta után érkezett.

59. Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy az eljárási szabályok szigorú alkalmazása a jogbiztonság követelményének, illetve annak az igénynek felel meg, hogy a bírósági eljárásokban elkerülhető legyen a hátrányos megkülönböztetés vagy az önkényes bánásmód. Így, az Európai Unió Bírósága alapokmánya 45. cikkének második bekezdése szerint csakis kivételes, előre nem látható körülmények vagy vis maior fennállásakor lehet eltérni az eljárási határidőkre vonatkozó szabályoktól (lásd: 2011. szeptember 22-iBell & Ross kontra OHIM ítélet, C-426/10 P, EU:C:2011:612, 43. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat; 2014. szeptember 30-iFaktor B. i W. Gęsina kontra Bizottság végzés, C-138/14 P, nem tették közzé, EU:C:2014:2256, 17. pont; 2014. november 28-iQuanzhou Wouxun Electronics kontra OHIM - Locura Digital (WOUXUN) végzés, T-345/14, nem tették közzé, EU:T:2014:1048, 17. pont).

60. A jelen ügyben a felperes nem állította sem a keresetlevélben, sem a Törvényszék írásbeli kérdésére adott válaszában, hogy fennálltak a fent említett körülmények.

61. Ennélfogva meg kell állapítani, hogy a kereset elfogadhatatlan annyiban, amennyiben a megtámadott rendelkezések megsemmisítésére irányul, anélkül hogy szükség lenne a felperes kereshetőségi jogának a Parlament és a Tanács elfogadhatatlansági kifogásában felhozott hiányán alapuló elfogadhatatlansági jogalapok vizsgálatára.

B. A kártérítési kérelemről

1. Az elfogadhatóságról

62. A Parlament, a Tanács és a Bizottság azt állítja, hogy az ítélkezési gyakorlat értelmében, mivel egyrészt a felperes kártérítési kérelmei szoros kapcsolatban állnak a megsemmisítés iránti kérelmeivel, és azzal azonos sérelmeken alapulnak, másrészt a felperes megsemmisítés iránti kérelmei elfogadhatatlanok, a kártérítési kérelmeket is mint elfogadhatatlanokat el kell utasítani.

63. E tekintetben hangsúlyozni kell, hogy ellentétben a Parlament, a Tanács és a Bizottság érvelésével, az általuk hivatkozott 2002. július 4-iArne Mathisen kontra Tanács ítéletben (T-340/99, EU:T:2002:174) a Törvényszék nem állapította meg a kártérítési kérelem elfogadhatatlanságát a megsemmisítés iránti kérelemhez fűződő szoros kapcsolat miatt, amelynek elfogadhatatlanságát korábban megállapította.

64. A Törvényszék ezen ítéletben ugyanis azon okból nem utasította el a kártérítési kérelmeket a megsemmisítés iránti kérelemmel fennálló szoros kapcsolat miatt, mivel az e megsemmisítés iránti kérelem alátámasztására előadott jogalapok az aktust kibocsátó intézmény részéről semmilyen jogsértést, azaz semmilyen, a felelősségének megállapítását megalapozó kötelezettségszegést nem tártak fel (2002. július 4-iArne Mathisen kontra Tanács ítélet, T-340/99, EU:T:2002:174, 135. pont).

65. A Törvényszék 2002. július 4-iArne Mathisen kontra Tanács ítéletében (T-340/99, EU:T:2002:174) alkalmazott megoldásból következik, hogy bizonyos körülmények között, azaz amikor a kártérítési kérelem kizárólag azon aktus meghozatalán alapul, amelynek megsemmisítését kérik, és a felperes kártérítési kérelmeit nem támasztja alá a megsemmisítés iránti kérelme alátámasztására előadottakhoz képest új sérelmekkel, a jogsértés hiányának a megsemmisítés iránti kérelem alátámasztására előadott jogalapok vizsgálatát követő megállapítása rögtön lehetővé teszi az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítására vonatkozó egyik feltételnek - azaz az aktust kibocsátó intézmény kötelezettségszegésének - a kizárását.

66. Márpedig a jelen ügyben, noha a kártérítési kérelem az 1023/2013 rendelet elfogadásából ered, amelynek megsemmisítését a felperes egyébként kérte, egyrészt a megsemmisítés iránti kérelem elutasítása nem a jogsértés hiányának megállapításából, hanem a kérelem elfogadhatatlanságából következik, másrészt a felperes a kártérítési kérelmeinek alátámasztása érdekében a megsemmisítés iránti kérelme alátámasztására előadott sérelmekhez képest új sérelemre, azaz az Alapjogi Charta 12. cikkének megsértésére hivatkozik.

67. Ezenkívül a kereseti formák önállóságának elve értelmében a megsemmisítés iránti kérelem elfogadhatatlanságának megállapítása, akár jogvesztés miatt, akár a felperes kereshetőségi jogának hiánya miatt főszabály szerint nem gyakorolhat hatást a kártérítési kérelem elfogadhatóságára (lásd: 2005. május 4-iHolcim (France) kontra Bizottság ítélet, T-86/03, EU:T:2005:157, 48. és 50. pont).

68. Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy az EUMSZ 263. cikk hatodik bekezdésében előírt feltételek nem alkalmazhatók az EUMSZ 340. cikke alapján benyújtott kártérítési keresetek esetén, és - az Európai Unió Bírósága alapokmányának 46. cikke értelmében - az Unióval szemben indított kártérítési keresetek elévülési ideje öt év.

69. A Parlament és a Tanács által hivatkozott európai közszolgálati ítélkezési gyakorlatra vonatkozó érvelést illetően ki kell emelni, hogy ezen ítélkezési gyakorlat az uniós tisztviselők és alkalmazottak, valamint az őket foglalkoztató intézmények közötti pénzügyi jogvitákra korlátozódik (lásd ebben az értelemben: 1994. november 29-iBernardi kontra Bizottság ítélet, T-479/93 és T-559/93, EU:T:1994:277, 39. pont). Márpedig a jelen jogvitában egy szakszervezeti szövetség - amelynek tagjai az uniós tisztviselők és alkalmazottak érdekeit védő szakszervezetek - áll szemben a társjogalkotóként eljáró Parlamenttel és Tanáccsal.

70. A fenti megállapítások fényében a kártérítési kérelmek elfogadhatók. El kell tehát utasítani a Parlament és a Tanács által azokkal szemben felhozott elfogadhatatlansági kifogást.

2. Az ügy érdeméről

71. Emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 340. cikk második bekezdése alapján szerződésen kívüli felelősség esetén az Unió a tagállamok jogában közös általános elveknek megfelelően megtéríti az intézményei vagy alkalmazottai által feladataik teljesítése során okozott károkat.

72. Az állandó ítélkezési gyakorlat értelmében az EUMSZ 340. cikk második bekezdéséből kitűnik, hogy az Unió szerződésen kívüli felelősségének megállapítása és a kártérítéshez való jog elismerése a feltételek, azaz az intézménynek felrótt magatartás jogellenessége, a kár tényleges bekövetkezése, valamint e magatartás és a hivatkozott kár közötti okozati összefüggés együttes fennállásától függ (1982. szeptember 29-iOleifici Mediterranei kontra EGK ítélet, 26/81, EU:C:1982:318, 16. pont; 2008. szeptember 9-iFIAMM és társai kontra Tanács és Bizottság, C-120/06 P és C-121/06 P, EU:C:2008:476, 106. pont).

73. Tekintve, hogy az egyik feltétel nem teljesül, a keresetet teljes egészében el kell utasítani, anélkül hogy szükség lenne az Unió szerződésen kívüli felelősségére vonatkozó egyéb feltételek vizsgálatára (1999. október 14-i, Atlanta kontra Európai Közösség ítélet, C-104/97 P, EU:C:1999:498, 65. pont; lásd szintén ebben az értelemben: 1994. szeptember 15-iKYDEP kontra Tanács és Bizottság ítélet, C-146/91, EU:C:1994:329, 81. pont). Ezenkívül az uniós bíróság nem köteles e feltételeket egy adott sorrendben vizsgálni (2010. március 18-i, Trubowest Handel és Makarov kontra Tanács és Bizottság ítélet, C-419/08 P, EU:C:2010:147, 42. pont; lásd ebben az értelemben szintén: 1999. szeptember 9-iLucaccioni kontra Bizottság ítélet, C-257/98 P, EU:C:1999:402, 13. pont).

74. A jelen ügyben hangsúlyozni kell, hogy a felperes kártérítési kérelmét közszolgálati kötelezettségszegések fennállására alapítja. Jóllehet a közszolgálati kötelezettségszegés fogalmának nincs pontos meghatározása, általánosságban elfogadott, hogy az az adminisztrációban alkalmazottak valamely, feladataik ellátása közben tanúsított, a közszolgálati kötelezettségek megszegésének minősülő cselekményéhez vagy mulasztásához kapcsolódik. Ez a kötelezettségszegés - ellentétben az egyén kötelezettségszegésével - nem az adott szervezeti egység által alkalmazottnak, hanem maguknak a szervezeti egységeknek, következésképpen az adminisztrációnak róható fel.

75. A jelen ügyben mindazonáltal meg kell állapítani, hogy a felperes által hivatkozott kötelezettségszegések az Unió jogalkotó tevékenységéhez kapcsolódnak. Ugyanez a helyzet a 2004. évi reformról szóló megállapodás állítólagos megsértésével kapcsolatban is. A felperes ugyanis úgy érvel, hogy ez az 1023/2013 rendelet bizonyos különös rendelkezéseinek elfogadásából ered.

76. Ugyanez érvényes az egyeztető eljárás állítólagos megsértésére. Ugyanis a 2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítéletből (T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 96. pont) kitűnik, hogy az 1981. június 23-i tanácsi határozatból származó, egyeztető eljárást előíró szabályok közé tartoznak az 1023/2013 rendelet elfogadására vonatkozó eljárási szabályok is, amelyek esetleges megsértése az említett rendelet lényeges eljárási szabályainak megsértését valósítja meg. E körülmények között a felperes kérelme inkább az Unió jogalkotási tevékenysége miatti felelősségére irányul, mint a Tanács és a Parlament által az 1023/2013 rendelet elfogadásának keretében elkövetett közszolgálati kötelezettségszegések miatti felelősségre.

77. Egyebekben nem szükséges foglalkozni az egyesülési és gyülekezési jogot rögzítő Alapjogi Charta 12. cikkének állítólagos megsértéséből fakadó kötelezettségszegés jellegével, mivel a felperes a legcsekélyebb érvet se hozza fel az ilyen jogsértés fennállásának bizonyítására.

78. Márpedig a Bíróság éppen a jogalkotó tevékenységből fakadó felelősséget illetően már rámutatott, hogy noha azon elvek, amelyek a tagállamok jogrendszereiben a hatóságoknak a magánszemélyek részére a jogi aktusok által okozott sérelmek miatti felelősségét szabályozzák, tagállamonként jelentősen változnak, megállapítható azonban, hogy a gazdaságpolitikai lehetőségeket tükröző jogi aktusok csak kivételesen és egyedi körülmények között alapozzák meg a hatóságok felelősségét (1978. május 25-iBayerische HNL Vermehrungsbetriebe és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, 83/76, 94/76, 4/77, 15/77 és 40/77, EU:C:1978:113, 5. pont).

79. A Bíróság kimondta azt is, hogy az Unió olyan jogi aktus miatti felelősségét, amely gazdaságpolitikai döntések következménye, az EUMSZ 340. cikk második bekezdésére tekintettel csak magánszemélyek védelmére irányuló magasabb szintű jogszabály kellően súlyos megsértése esetén lehet megállapítani (1972. június 13-iCompagnie d'approvisionnement, de transport et de crédit és Grands Moulins de Paris kontra Bizottság ítélet, 9/71 és 11/71, EU:C:1972:52, 13. pont; 1978. május 25-iBayerische HNL Vermehrungsbetriebe és társai kontra Tanács és Bizottság ítélet, 83/76, 94/76, 4/77, 15/77 és 40/77, EU:C:1978:113, 4. pont; 1987. december 8-iLes Grands Moulins de Paris kontra EGK ítélet, 50/86, EU:C:1987:527, 8. pont).

80. A Bíróság pontosította továbbá, hogy e tekintetben azon jogszabály célja, amelynek megsértését így meg kell állapítani, az, hogy a magánszemélyek számára jogokat keletkeztessen (lásd ebben az értelemben: 2000. július 4-iBergaderm és Goupil kontra Bizottság ítélet, C-352/98 P, EU:C:2000:361, 41. és 42. pont; 2007. április 19-iHolcim [Deutschland] kontra Bizottság ítélet, C-282/05 P, EU:C:2007:226, 47. pont).

81. A Bíróság egyébiránt rámutatott, hogy az Unió ezen jogalkotó tevékenysége gyakorlásának tényéből eredő felelősségének megszorító értelmezése azon megállapítással magyarázható, amely szerint egyrészt a jogalkotói hatáskör gyakorlása még a jogi aktusok jogszerűségére vonatkozó bírósági felülvizsgálat biztosítottsága esetén sem akadályozható meg a kártérítési keresetek lehetősége miatt minden olyan esetben, amikor az Unió közérdekből olyan normatív jogi aktusokat kénytelen elfogadni, amelyek alkalmasak arra, hogy sértsék a magánszemélyek érdekeit, és másrészt, az olyan jogalkotási területen, amelyet valamely uniós politika megvalósításához elengedhetetlen, széles mérlegelési jogkör fennállása jellemez, annak felelőssége csak akkor állapítható meg, ha az érintett intézmény nyilvánvalóan és súlyosan átlépte a hatásköre gyakorlására vonatkozó határokat (1996. március 5-iBrasserie du pêcheur et Factortame ítélet, C-46/93 és C-48/93, EU:C:1996:79, 45. pont).

82. Az ítélkezési gyakorlatból származó, fent felidézett elvek fényében kell tehát értékelni, hogy a jelen ügyben teljesülnek-e az Unió felelősségének megállapításához szükséges feltételek.

a) A 2004. évi reformról szóló megállapodás megsértéséről

83. A felperes arra hivatkozik, hogy a teljes személyi állomány képviselőjeként vett részt egyéb szakszervezetekkel és szakmai szervezetekkel együtt az 1981. június 23-i tanácsi határozatban előírt egyeztető eljárásban a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek reformjának keretében, amely a személyzeti szabályzat, valamint az egyéb alkalmazottainak alkalmazási feltételeinek módosításáról szóló, 2004. március 22-i 723/2004/EK, Euratom tanácsi rendelet (HL 2004. L 124., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 1. fejezet, 2. kötet, 130. o.) módosítását eredményezte. Ezen egyeztető eljárás keretében kötötték meg a Tanáccsal a kérdéses reformról szóló megállapodást. A felperes szerint e megállapodás arra irányult, hogy a szakszervezetek, illetve szakmai szervezetek úgy fogadjanak el a tisztviselők és az unió egyéb alkalmazottainak előmenetelére vonatkozó több modernizációs intézkedést, valamint fogadják el a szociálpolitika, a munkakörülmények és az európai iskolák javításának, valamint a szociális béke fenntartása biztosításának költségeit tükröző különös adó bevezetését, hogy nem igényelnek a többéves kiigazítási mechanizmusból következő kiigazításoknál magasabb összegű illetmény- és nyugdíjkiigazítást. A felperes többek között a 723/2004 rendelet (11) és (12) preambulumbekezdésére hivatkozva azt állítja, hogy a modernizációs intézkedések a személyi állomány két csoportba - tanácsosok (AD) és asszisztensek (AST) csoportjába - való újrabesorolásából, a lineáris előmenetel bevezetéséből, valamint az előmenetelek egyenértékűsége elvének alkalmazásából és az első csoportból a második csoportba való átmenet új igazolási rendszernek köszönhető megkönnyítéséből állt. A felperes szerint ezen intézkedések a munkafeltételeket rugalmasabbá is tették, és - különösen bizonyos körülmények között - részmunkaidőt tettek lehetővé, és ezáltal a részmunkaidős foglalkoztatás vagy a hosszabb személyes okokkal indokolt szabadság, a családi eseményekre tekintettel járó szabadságra vonatkozó új rendelkezések előírása, továbbá - különösen - az anyasági, apasági, örökbefogadási, szülői és családtag súlyos betegsége esetén járó szabadságra való jogosultság feltételeinek enyhítése is lehetővé vált. A modernizációs intézkedéseknek a szakszervezetek, illetve szakmai szervezetek - köztük a felperes - általi elfogadása, amelyről a 723/2004 rendelet (38) preambulumbekezdése tanúskodik, annak ellentételezése volt, hogy az illetmények éves kiigazítási módszerének és e módszer 2012. december 31-ig való alkalmazását a személyzeti szabályzatba és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételekbe foglalták.

84. Ebből az következik, hogy a személyzeti szabályzat és az egyéb alkalmazottakra vonatkozó alkalmazási feltételek 723/2004 rendelet által bevezetett reformjára vonatkozó megállapodás aláírásával a felperes mind a teljes személyi állománnyal, mind a jogalkotóval és a többi uniós intézménnyel szembeni hitelességét tette kockára. Márpedig a felperes szerint az a körülmény, hogy az 1023/2013 rendelet - különösen a személyzeti szabályzat 45. cikke (1) bekezdésének módosításával és egy új csoport bevezetésével - megváltoztatta a kérdéses megállapodás rendelkezéseit, valamint a lineáris előmenetel és az előmenetelek egyenértékűsége elvét, árt a hitelességének.

85. Ezenkívül a felperes szerint átmeneti intézkedések hiányában a személyzeti szabályzat 45. cikke (1) bekezdésének és 52. cikkének, valamint a IVa. melléklete 4. cikkének az 1023/2013 rendelet 1. cikkének (27), (32) és (64) bekezdése általi módosításával megsértette a 2004. évi reformról szóló megállapodásból eredően az Unió tisztviselőit és egyéb alkalmazottait megillető szerzett jogok elvét.

86. E tekintetben először is ki kell emelni, hogy a felperes álláspontja azon a téves előfeltevésen alapul, amely szerint a Tanács és a szakszervezetek, illetve szakmai szervezetek között a 723/2004 rendelet elfogadásának keretében létrejött, a 2004. évi reformról szóló megállapodás magasabb szintű jogszabálynak tekinthető, amelyet az uniós jogalkotónak az 1023/2013 rendelet elfogadásának keretében tiszteletben kell tartania.

87. Ugyanis, anélkül hogy dönteni kellene abban a kérdésben, hogy a szakszervezetek, illetve szakmai szervezetek és a Tanács között az egyeztető eljárás keretében létrejött megállapodás ez utóbbit jogilag kötötte-e, amikor elfogadta a 723/2004 rendeletet, meg kell állapítani, hogy e megállapodás csak a 2004. évi reformra vonatkozott. Az ilyen megállapodás hatálya csak úgy terjedhet ki tehát az uniós jogalkotó által a személyzeti szabályzathoz későbbiekben fűzött összes módosításra, hogy az megfosztja az uniós jogalkotót az EUMSZ 336. cikk által rá ruházott hatáskör gyakorlásának lehetőségétől.

88. Emlékeztetni kell egyébiránt arra, hogy a Bíróság már megállapította, hogy a tisztviselők és az adminisztráció közötti jogi kapcsolat jellege a személyzeti szabályzaton alapul, a tisztviselők jogait és kötelezettségeit a jogalkotó bármikor módosíthatja (2008. december 22-iCenteno Mediavilla és társai Bizottság ítélet, C-443/07 P, EU:C:2008:767, 60. pont).

89. Ebből az következik, hogy a 2004. évi megállapodás tárgyára tekintettel az 1023/2013 rendelet elfogadása nem sérthette meg e megállapodást.

90. Másodsorban, a szerzett jogok állítólagos megsértését illetően egyrészt meg kell jegyezni, hogy amennyiben az ilyen jogsértés bebizonyosodik, az ténylegesen nem minősül a 2004. évi megállapodás olyan megsértésének, amilyet a felperes megjelölt. A 2004. évi megállapodásnak a személyzeti szabályzat bizonyos számú rendelkezéseinek az 1023/2013 rendelet általi módosításából következő állítólagos megsértését ugyanis meg kell különböztetni az uniós tisztviselők és alkalmazottak esetében elismert szerzett jogok elvének megsértésétől.

91. Másrészt ki kell emelni, hogy a kérdéses rendelkezések a jelen ügyben nem sértik a szerzett jogok elvét. Az elv ugyanis az, hogy valamely jogszabályi rendelkezés olyan módosítását, mint amilyenek a személyzeti szabályzatot módosító rendeletek, eltérő rendelkezés hiányában alkalmazni kell a korábbi törvény hatálya alatt létrejött jogi helyzetek jövőbeni hatásaira. Csak abban az esetben van ez másként, ha a korábbi szabályozás alatt létrejött és véglegesen megvalósult helyzet szerzett jogot keletkeztet. Így valamely jog akkor tekintendő szerzett jognak, ha az azt keletkeztető tényállás a jogszabálymódosítás előtt megvalósult. Mindazonáltal nem ez a helyzet, ha a jogot keletkeztető tényállás nem valósult meg a módosítást megelőző jogszabály hatálya alatt (lásd: 2008. december 22-iCenteno Mediavilla és társai Bizottság ítélet, C-443/07 P, EU:C:2008:767, 61-63. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

92. Márpedig először a felperes azon érvelését illetően, amely szerint azon AD 12 és AD 13 besorolási fokozatba tartozó tisztviselőket, akik elegendő érdemeket szereztek ahhoz, hogy őket 2011-ban vagy 2012-ben magasabb besorolási fokozatba léptessék elő, de akiket költségvetési okokból nem léptettek elő, a személyzeti szabályzat 1023/2013 rendelet 1. cikkének (27) bekezdése által módosított 45. cikkének (1) bekezdése immár egyedül azon indokra hivatkozva fosztja meg ettől a lehetőségtől, hogy nem valamely, az említett személyzeti szabályzat I. mellékletének A. szakaszában említett állást töltik be, hangsúlyozni kell, hogy ez azzal a megállapítással egyenértékű, hogy a kérdéses tisztviselők nemcsak az előléptetéshez való, hanem az előléptethetőséghez való jogukat is elvesztették. Mindenesetre, ahogy a Parlament helyesen megjegyzi, a kérdéses tisztviselők nem rendelkeztek szerzett joggal az 1023/2013 rendelet által bevezetett reformot megelőzően létező előléptetési rendszer fenntartására.

93. Másodszor a felperes azon álláspontját is el kell utasítani, amely szerint egyrészt az 1023/2013 rendelet 1. cikkének a személyzeti szabályzatnak a tisztviselők nyugdíjazási feltételeit előíró 52. cikkét módosító (32) bekezdése, másrészt ugyanezen rendelet 1. cikkének a személyzeti szabályzat IVa. mellékletnek az 55 évnél idősebb és a nyugdíjazásának előkészítése érdekében félmunkaidős tevékenység végzésére jogosított tisztviselők illetményének kiszámítására vonatkozó 4. cikkét módosító (64) bekezdésének b) pontja azon, 55. életévüket betöltött tisztviselőket, akik 2014. január 1-je - e rendelkezések hatálybalépése - előtt kérhették ezen intézkedés rájuk való alkalmazását, 58 éves korukig megfosztotta e jogoktól.

94. Ugyanis - ellentétben a felperes állításaival - meg kell állapítani, hogy az 1023/2013 rendelet 1. cikkének (34) bekezdése módosította a személyzeti szabályzat 55a. cikkének (2) bekezdését - amelyre a személyzeti szabályzat IVa. mellékletének 4. cikke is utal -, amely 58 évre tolta ki azt az életkort, amelynek elérésekor a tisztviselő nyugdíjba menetelének előkészítése érdekében kérheti, hogy félmunkaidős tevékenységet végezzen. Ezenkívül hangsúlyozni kell, hogy a 2014. december 31-ig alkalmazandó személyzeti szabályzat értelmében a tisztviselő előrehozott nyugdíjhoz, valamint a nyugdíjba menetelének előkészítése érdekében történő félmunkaidős munkavégzéshez való joga az összes feltétel fennállását - amelyet a kinevezésre jogosult hatóságnak kellett értékelnie -, valamint a tisztviselő erre vonatkozó kérelmét feltételezte. Csak e hatóság kedvező határozata keletkeztethetett szerzett jogot a tisztviselők számára. E rendelkezések módosítása tehát önmagában nem sértette meg a kérdéses tisztviselők szerzett jogait.

95. A fenti megfontolásokra tekintettel meg kell állapítani, hogy az Unió felelősségének megállapítása nem alapulhat a 2004. évi reformra vonatkozó megállapodás állítólagos megsértésén.

b) Az Alapjogi Charta 27. cikkének, a személyzeti szabályzat 10. cikkének megsértése és az 1981. június 23-i tanácsi határozatban előírt egyeztető eljárás megsértése

96. A felperes azt állítja, hogy az 1023/2013 rendeletet az Alapjogi Chartának a tájékoztatáshoz való jogot és a munkavállalókkal való konzultációhoz való jogot előíró 27. cikkének megsértésével fogadták el. Az Alapjogi Charta 27. cikkének megsértése a személyzeti szabályzat 10. cikkében előírt kötelezettségek, valamint az 1981. június 23-i tanácsi határozatban előírt egyeztető eljárás megsértéséből fakad.

1) A személyzeti szabályzat 10. cikkének megsértéséről

97. A felperes többek között úgy érvel, hogy a Parlament és a Tanács által a személyzeti szabályzat felülvizsgálatára vonatkozó, eredetileg a háromoldalú tárgyalások keretében a személyzeti szabályzati bizottság elé terjesztett javaslathoz fűzött módosítások lényeges jellegére tekintettel a Bizottságot a személyzeti szabályzat 10. cikke arra kötelezte, hogy az így módosított javaslatot még egyszer a személyzeti szabályzati bizottság elé terjessze olyan feltételekkel, amelyek lehetőséget adnak e bizottságnak arra, hogy kellő időben megfelelő módon fogalmazza meg véleményét. Márpedig a Bizottság csupán arra szorítkozott, hogy a személyzeti szabályzat felülvizsgálatára vonatkozó eredeti javaslat módosított változatát tájékoztatásul mutassa be a személyzeti szabályzati bizottságnak, anélkül hogy lehetőséget biztosított volna arra, hogy e bizottság kellő időben állást foglaljon.

98. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a személyzeti szabályzat 10. cikke értelmében a Bizottság konzultál a személyzeti szabályzati bizottsággal a személyzeti szabályzat felülvizsgálatára irányuló bármely javaslattal kapcsolatban.

99. A személyzeti szabályzat 10. cikke olyan egyeztetési kötelezettséget ró a Bizottságra, amely kiterjed a hivatalos javaslatokon kívül a már megvizsgált javaslatok Bizottság általi érdemi módosítására is, kivéve ha - ez utóbbi esetében - a módosítás lényegében megegyezik azzal, amit a személyzeti szabályzati bizottság ajánlott (2007. július 11-iCenteno Mediavilla és társai kontra Bizottság ítélet, T-58/05, EU:T:2007:218, 35. pont; 2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 129. pont).

100. Mind a személyzeti szabályzat 10. cikkének szövege, mind a személyzeti szabályzati bizottság által betöltött szerep ezt az értelmezést támasztja alá. Ugyanis egyrészt e rendelkezés azáltal, hogy a személyzeti szabályzati bizottsággal való konzultációt korlátozás és kivétel nélkül előírja a személyzeti szabályzat felülvizsgálatára vonatkozó bármely javaslat esetében, az általa meghatározott kötelezettséget tág terjedelemmel ruházza fel. E rendelkezés tehát nyilvánvalóan összeegyeztethetetlen terjedelmének megszorító értelmezésével. Másrészt a személyzeti szabályzati bizottságnak - mint olyan szervnek, amelyben egyenlő számban vesznek részt az adminisztráció képviselői és az összes intézmény személyi állományának demokratikusan választott képviselői - az a feladata, hogy figyelembe vegye és képviselje az uniós közszolgálat egészének érdekeit (2007. július 11-iCenteno Mediavilla és társai kontra Bizottság ítélet, T-58/05, EU:T:2007:218, 36. pont; 2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 130. pont).

101. Ebből következik, hogy a Bizottság, amennyiben a rendes jogalkotási eljárás keretében módosítja a személyzeti szabályzat felülvizsgálatára vonatkozó javaslatát, köteles ismételten konzultálni a személyzeti szabályzati bizottsággal, mielőtt a Tanács elfogadná az érintett rendeleti rendelkezéseket, amennyiben ez a módosítás a javaslat szerkezetét lényegesen érinti (2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 135. pont).

102. Márpedig a jelen esetben meg kell állapítani, hogy noha a Bizottság a jogszabály-kezdeményezési hatáskörével élt, amikor a személyzeti szabályzat módosítási javaslatát 2011. december 13-án a Parlament és a Tanács elé terjesztette, az említett javaslat módosítása érdekében nem élt e hatáskörével (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 136. pont).

103. Kétségtelen, hogy a Bizottság a szóban forgó rendes jogalkotási eljárás során részt vett a háromoldalú tárgyalásokon. Márpedig a Parlament, a Tanács és a Bizottság által 2007. június 13-án az együttdöntési eljárás gyakorlati vonatkozásairól szóló közös nyilatkozatban (EK-szerződés 251. cikk) (HL 2007. C 145., 5. o.), amely a Parlament első olvasatának szakaszában szabályozza ezeket az informális üléseket, a Bizottság szerepe arra korlátozódik, hogy elősegítse a kapcsolatfelvételt "az első olvasatban történő munkavégzés könnyítése" érdekében, és javaslattételi jogát "konstruktívan [...] a Parlament [...] és a Tanács álláspontjainak közelítése érdekében, az intézmények közötti egyensúly és a Szerződésben rá osztott feladatok tiszteletben tartásával" gyakorolja (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 137. pont).

104. Így az, hogy a jelen ügyben a Parlament első olvasatának szakaszában - a 103. pontban felidézett szerepű Bizottság részvételével - tartott háromoldalú tárgyalások a Parlament és a Tanács közötti, a személyzeti szabályzat módosítási javaslatának megváltoztatására vonatkozó kompromisszumot eredményeztek, nem minősíthető akként, mintha azáltal a Bizottság maga módosította volna az említett javaslatot (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 138. pont).

105. Egyebekben a személyzeti szabályzat módosítási javaslatát megváltoztató szövegnek a Parlament által első olvasatban történő elfogadása szintén nem tekinthető olyannak, mintha azáltal a Bizottság maga módosította volna az eredeti javaslatot (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 139. pont).

106. A fentiekből következik, hogy a Bizottságnak a személyzeti szabályzat 10. cikke értelmében sem a Parlament első olvasatának szakaszában tartott háromoldalú tárgyalások végén, sem a Parlament első olvasatban hozott javaslatának elfogadását követően nem kellett újból konzultálnia a személyzeti szabályzati bizottsággal (lásd ebben az értelemben: 2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 140. pont).

107. Következésképpen a felperesnek a személyzeti szabályzat 10. cikkének megsértésére alapított érvelését - a Parlament által első olvasatban elfogadott módosítások lényeges jellegétől függetlenül - el kell utasítani.

2) Az Európai Unió Alapjogi Chartája 27. cikkének megsértése és az egyeztető eljárás megsértése

108. A felperes a jelen ügyben azt állítja, hogy az egyeztető eljárás jogellenes volt, mivel azt a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően nem igazították ki úgy, hogy az Unió tisztviselői személyzeti szabályzatának elfogadását illetően előírja a társjogalkotóvá vált Parlament részvételét.

109. A felperes arra is hivatkozik, hogy ellentétben a 2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet (T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489) 170. pontjából következőkkel, egy szakszervezet, illetve szakmai szervezet, az Union syndicale-Bruxelles, 2013. június 28-án, a végleges kompromisszumos szövegre vonatkozó, Coreper általi végső vizsgálat megkezdése előtt egyeztetőbizottsági ülés megtartását kérte, de a Tanács főtitkára e kérelmet arra hivatkozva utasította el, hogy egyrészt a Tanács 1981. június 23-i határozatának mellékletét képező nyilatkozat értelmében az egyeztetőbizottságot felfüggesztették, mivel a Tanács rendes munkavégzése egy háromnapos folyamatos sztrájk miatt jelentős zavart szenvedett, másrészt a Parlament Jogi Bizottsága már jóváhagyta a szöveget. A felperes hozzáteszi, hogy az Union syndicale-Bruxelles a Tanács főtitkára előtt arra hivatkozva kifogásolta ez utóbbinak az egyeztetőbizottság összehívását mellőző határozatát, hogy "a Tanács főtitkárhelyettese és a szakszervezetek, illetve szakmai szervezetek által a Tanács Főtitkársága személyi állományának egyeztetett munkabeszüntetése esetén alkalmazandó rendelkezésekről kötött 2004. május 24-i megállapodás" 4. pontját, amely előírja, hogy a sztrájkról szóló előzetes értesítés a két fél számára arra szolgál, hogy - esetleg közvetítő kijelölésével - tárgyalásos úton rendezze a konfliktust, a jelen ügyben soha sem alkalmazták, és így a sztrájk ez alapján nem volt elkerülhető. A felperes azt is hangsúlyozza, hogy a kérdéses megállapodásnak megfelelően "a sztrájk nem akadályozhatja meg a Tanács üléseinek megtartását" és "a főtitkárhelyettes jegyzéket készít azon alkalmazottakról, akiknek feladataikat az intézmény döntéshozatali eljárásához nélkülözhetetlen állások jegyzéke alapján el kell látniuk". A felperes szerint ebből az következik, hogy a Tanács főtitkára jogellenesen tagadta meg az egyeztetőbizottság ülésének megtartását a Tanács rendes működésének zavarára hivatkozva.

110. A felperes azt is állítja még, hogy az 1981. június 23-i tanácsi határozatot a szakszervezetekkel és szakmai szervezetekkel kötött megállapodás alapján fogadták el, amit az a tény bizonyít, hogy a Tanács korábban az említett határozat módosításait a szakszervezetek és szakmai szervezetek elé terjesztette, és így a határozatot nem tudta egyoldalúan módosítani úgy, mint ahogy azt a 2013. május 6-i értelmező határozat esetében tette. A felperes ezenkívül hangsúlyozza, hogy az értelmező nyilatkozat szövegét a szakszervezetekkel és szakmai szervezetekkel csak 2013. május 26-án, azaz három héttel az egyeztetőbizottság 2013. május 6-i ülése után közölték.

111. A felperes ezenkívül azt állítja, hogy attól, hogy az egyeztetőbizottság 2013. május 6-i és június 20-i két ülésén nem volt elérhető szöveg, ezek az ülések még hasznosak voltak annyiban, amennyiben tiszteletben tartották a 1981. június 23-i tanácsi határozat 8. cikkét, amely előírja, hogy "[az] egyeztetőbizottság működése során annak tagjai álláspontjaik lehető legnagyobb mértékű közelítésére törekednek, és így lehetővé teszik a közös álláspontot megállapító jelentésnek a Tanács elé való terjesztését", és "ha ez lehetetlennek bizonyul, a jelentés a különböző álláspontokat tartalmazza". Márpedig a felperes szerint e két ülés során az egyeztetőbizottság elnöke arra szorítkozott, hogy megengedte a Coreper elnökének, hogy röviden bemutassa 2013. május 6-án a Tanács, 2013. június 20-án pedig a Parlament szándékát, továbbá lehetővé tette a szakszervezetek és szakmai szervezetek képviselőinek, hogy előadják álláspontjaikat. Így az álláspontok közelítése érdekében semmilyen kezdeményezésre sem került sor, és ezen ülésekről semmilyen írásos jelentés nem maradt fenn.

112. E tekintetben először is a Parlamentnek az - 1981. június 23-i tanácsi határozatban előírt - egyeztető eljárásban való részvételének hiányát illetően hangsúlyozni kell, hogy ellentétben a felperes állításaival, az nem minősül a munkavállalókat az Alapjogi Charta 27. cikke szerint megillető tájékoztatáshoz és konzultációhoz való jog megsértésének.

113. Az 1981. június 23-i tanácsi határozatban előírt egyeztető eljárást ugyanis azon jogi háttérbe kell visszailleszteni, amelyben azt létrehozták. Az említett határozatot a Tanács ugyanis olyan időszakban fogadta el, amikor egyedül rendelkezett hatáskörrel az Unió tisztviselői és egyéb alkalmazottai személyzeti szabályzatának magállapítására. Az ilyen eljárás tehát jellegénél fogva nem volt alkalmas a személyzeti szabályzat rendes jogalkotási eljárás szerinti felülvizsgálatára. A Tanács - amint az a fenti 12. pontban kifejtésre került - ezen okból fogadta el az 1981. június 23-i határozatának értelmező nyilatkozatát, miután a Parlament megtagadta, hogy társjogalkotói minőségben részt vegyen az említett határozatban előírt egyeztető eljárásban (2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 145. és 146. pont).

114. Az, hogy a Parlament megtagadta az 1981. június 23-i tanácsi határozatban előírt egyeztető eljárásban való részvételt, kizárólag abban az esetben minősülhet az Alapjogi Charta 27. cikke megsértésének, amikor egyrészt e rendelkezés az uniós intézményeket arra kötelezné, hogy a személyzeti szabályzat felülvizsgálatára vonatkozó javaslatokról konzultáljanak a szakszervezetekkel, illetve szakmai szervezetekkel, másrészt a Parlament az adott ügyben nem folytatott le ilyen konzultációt (2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 147. pont).

115. Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy e jogok gyakorlása magának az Alapjogi Charta 27. cikke szövegének értelmében az uniós jogban meghatározott esetekre és feltételekre korlátozódik. A jelen ügyben a személyzeti szabályzat 10b. cikkéből kitűnik, hogy a személyzeti szabályzat felülvizsgálatára vonatkozó javaslatok a szakszervezetekkel és szakmai szervezetekkel folytatott konzultációk tárgyát képezhetik. Azon intézményeknek, amelyek erre nem vállaltak egyoldalú kötelezettséget, nem kell ilyen konzultáción részt venniük (2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 148. pont).

116. Ennélfogva e körülmény még annak feltételezése esetén sem minősül a munkavállalókat az Alapjogi Charta 27. cikke szerint megillető tájékoztatáshoz és konzultációhoz való jog megsértésének, hogy - ellentétben azzal, amit a Parlament elnöke a Tanácsnak 2013. március 4-án, a Parlamentet az 1981. június 23-i tanácsi határozatban előírt egyeztető eljárásban való részvételre vonatkozó tanácsi meghívásra válaszul írt levele alapján gondolni lehetett - a Parlament nem konzultált a szakszervezetekkel és szakmai szervezetekkel a személyzeti szabályzatnak a megtámadott rendelkezésekben bevezetett módosításairól (2016. szeptember 15-iU4U és társai kontra Parlament és Tanács ítélet, T-17/14, nem tették közzé, EU:T:2016:489, 149. pont).

117. Másodszor, az 1981. június 23-i tanácsi határozat módosítását illetően egyrészt hangsúlyozni kell, hogy - a felperes állításával ellentétben - a Tanácsnak jogában állt a 2013. május 6-i értelmező nyilatkozattal egyoldalúan módosítani az említett határozatot. Ugyanis az 1981. június 23-i határozat felülvizsgálati záradékából kitűnik, hogy "[a] Tanács bármikor saját kezdeményezésére vagy az I. szakasz (2) bekezdése a) pontjának harmadik francia bekezdése alapján az egyeztetőbizottság személyzeti állományt képviselő tagjainak, illetve az adminisztráció vezetőinek kérelmére vizsgálhatja a jelen rendelkezések alkalmazásának eredményeit annak eldöntése érdekében, hogy módosítani kell-e e rendelkezéseket". E megállapítást nem vonhatja kétségbe a felperes azon állítása, amely szerint a Tanács az 1981. június 23-i határozat módosítástervezeteit korábban, egyetértésük megszerzése céljából bemutatta a szakszervezeteknek és szakmai szervezeteknek. Ugyanis a felperes által e kijelentés alátámasztása céljából bemutatott dokumentumból egyáltalán nem az következik, hogy a Tanács a szakszervezetek, illetve szakmai szervezetek egyetértését kérte azon módosításokhoz, amelyeket az 1981. június 23-i határozathoz kívánt fűzni, hanem kizárólag az, hogy e tekintetben az észrevételeiket kérte. Ebből az következik, hogy e dokumentum nem arról tanúskodik, hogy a Tanács magára nézve kötelezőnek tartotta az ilyen észrevételeket, hanem arról, hogy meg kívánt győződni a szakszervezeteknek, illetve szakmai szervezeteknek a tervezett módosításokkal kapcsolatos álláspontjáról.

118. Másrészt a Tanács által bemutatott bizonyítékokból kitűnik, hogy a felperes állításával ellentétben a Tanács Főtitkársága megadta a lehetőséget a szakszervezeteknek és szakmai szervezeteknek, hogy a 2013. április 23-i ülésen kifejezzék az 1981. június 23-i határozat tervezett módosításával kapcsolatos véleményüket, és az értelmező nyilatkozat tervezetének szövegét átadták az egyeztetőbizottságban 2013. április 30-án részt vevő szakszervezeteknek és szakmai szervezeteknek, mielőtt azt 2013. május 2-án a Coreper elé terjesztették, és a Tanács 2013. május 6-án elfogadta azt.

119. Harmadszor, a felperes azon érvelését illetően, amely szerint a Tanács főtitkára jogellenesen tagadta meg az Union syndicale-Bruxelles 2013. június 28-i, az egyeztetőbizottság ülésének megtartására vonatkozó kérelmének kedvező megválaszolását, először is ki kell emelni, hogy az 1981. június 23-i tanácsi határozat értelmező nyilatkozatának 7. iránymutatásának megfelelően az említett határozathoz fűzött nyilatkozat, amely szerint "abban az esetben, amikor a Tanács rendes működése szervezetlenné válik, az egyeztető eljárás automatikusan felfüggesztődik" továbbra is teljes mértékben alkalmazandó. Márpedig a Tanács által bemutatott számos bizonyítékból kitűnik, hogy a három szakszervezet és szakmai szervezet által 2013. június 20-án benyújtott, a 2013. június 26-i, 27-i és 28-i sztrájkról szóló előzetes értesítést követően e három napon ténylegesen sor került sztrájkra. E sztrájk folytán, amelyben a személyi állomány harmadát kitevő, jelentős számú tisztviselő részt vett, 19 tanácsi munkacsoporti ülést töröltek. Szintén hangsúlyozni kell, hogy - amint azt a Tanács megjegyzi - a Tanács Főtitkárságának a 2013. június 27-28-i Európai Tanács megszervezését is biztosítani kellett. Márpedig a Tanács által bemutatott bizonyítékokból kitűnik, hogy 2013. június 25-én a Tanács három szakszervezete, illetve szakmai szervezete határozott, sztrájkról szóló előzetes felhívást tett közzé a hétvégi és ünnepnapi munkavégzéssel, valamint a 2013. június 25-i és július 11-i túlórákkal kapcsolatban.

120. E körülményekre tekintettel meg kell állapítani, hogy abban az időpontban, amikor az Union syndicale-Bruxelles az egyeztetőbizottság ülésének megtartását kérte, a Tanács rendes működése sztrájk miatt szervezetlenné vált, és az egyeztető eljárás automatikusan felfüggesztésre került. E megállapítást nem vonhatja kétségbe a felperes azon érvelése, amely szerint a Tanács nem használta ki a Tanács Főtitkárhelyettese és a szakszervezetek, illetve szakmai szervezetek által a Tanács Főtitkársága személyi állományának egyeztetett munkabeszüntetése esetén alkalmazandó rendelkezésekről kötött 2004. május 24-i megállapodásban előírt, a sztrájk elkerülésére vagy hatásainak korlátozására vonatkozó lehetőségeit. E megállapodás ugyanis nem kapcsolódik az 1981. június 23-i tanácsi határozat rendelkezéseihez, amely az egyeztetés lebonyolításának feltételeit rögzíti.

121. Másodszor ki kell emelni, hogy az 1981. június 23-i tanácsi határozat értelmező nyilatkozatának d) pontja értelmében e határozatot "a Szerződések rendelkezéseinek, különösen az EUMSZ 294. cikkben megállapított rendes jogalkotási eljárás határideire és lebonyolítására vonatkozó rendelkezések sérelme nélkül" kell alkalmazni. Márpedig emlékeztetni kell arra, hogy noha az ideiglenes kompromisszumos szöveget közölték a 2013. június 24-én este megtartott egyeztetőbizottsági ülésen részt vevő szakszervezetekkel és szakmai szervezetekkel, az Union syndicale-Bruxelles 2013. június 28-án 12.39-ig várt azzal, hogy az egyeztetőbizottság ülését kérje, jóllehet a kompromisszumos szöveg végleges, Coreper általi vizsgálatának ugyanaznap 15.00-kor kellett kezdődnie. Az egyeztetőbizottság ülésének a kompromisszumos szöveg Coreper általi vizsgálata előtti megtartása szükségessé tette e vizsgálat elhalasztását. Márpedig - ahogy azt a Tanács kiemelte - az ír elnökségnek sikerült különösen nehéz politikai körülmények között és a 2013. június végén befejeződő elnökségi időszakának vége előtti politikai megállapodásra irányuló sietős tempóban politikai kompromisszumra jutnia a Parlamenttel. A 2013. június 28-án délután megtartott Coreper-ülésre az ír elnökség utolsó pillanataiban került sor, és így az ír elnökség számára az utolsó lehetőség volt arra, hogy meggyőzze a Corepert, hogy fogadja el az általa letárgyalt kompromisszumot. Ráadásul, amint azt a Tanács szintén megjegyzi, a jogalkotási eljárás lefolytatását egyrészt a Parlament és a Tanács között a személyzeti szabályzat reformjáról létrejött politikai megállapodás, másrészt a Parlamenttel a többéves pénzügyi keretről - az ír elnökség keretében megtárgyalt másik különösen nehéz politikai ügyben - kötött politikai megállapodás közötti politikai kapcsolat jellemezte. Ez a politikai kapcsolat tette lehetővé a Corepernek, hogy közvetlenül a többéves pénzügyi keretről szóló politikai megállapodást követően elfogadja a személyzeti szabályzat reformjával kapcsolatos kompromisszumot. A Coreper tanácskozásának késedelme a személyzeti szabályzat reformjával kapcsolatos kompromisszum elutasításának veszélyével járt volna.

122. Meg kell állapítani, hogy az ilyen körülmények arra is alkalmasak, hogy igazolják az egyeztetőbizottság 2013. június 28-i ülése megtartásának a Tanács főtitkára általi elutasítását.

123. Negyedszer, a felperes azon érvét illetően, amely szerint az egyeztetőbizottság 2013. május 6-i és június 20-i ülései nem feleltek meg az 1981. június 23-i tanácsi határozatnak, mivel a felek eltérő álláspontjairól - jóllehet számukra nem volt kötelező közelíteni az álláspontjaikat - semmilyen írásbeli összefoglaló sem készült, hangsúlyozni kell, hogy nem róható fel a Tanácsnak, hogy nem készített írásbeli összefoglalót a felek eltérő álláspontjairól, különösen a szakszervezetek és szakmai szervezetek álláspontjairól, még ha ezek - ide értve a felperest is - úgy érvelnek, hogy ezen ülések során a reform túlságosan általános bemutatása miatt nem tudták ténylegesen előadni az álláspontjukat.

124. A fenti megfontolásokból következik, hogy az Unió felelőssége nem állapítható meg az Alapjogi Charta 27. cikke, a személyzeti szabályzat 10. cikke vagy az 1981. június 23-i tanácsi határozat állítólagos megsértése alapján sem.

c) Az Alapjogi Charta 12. cikkének megsértéséről

125. A felperes keresetének a kártérítési kérelemre vonatkozó részében arra hivatkozik, hogy az Unió 1023/2013 rendelet elfogadása miatti felelőssége többek között az Alapjogi Chartának a gyülekezés és az egyesülés szabadságát rögzítő 12. cikkének megsértéséből ered. Mindazonáltal - amint azt a fenti 77. pont is kiemelte - a felperes semmilyen különös érvet nem hoz fel e szempontból, így a keresetlevél benyújtásának időpontjában hatályos, 1991. május 2-i eljárási szabályzat 44. cikke (1) bekezdésének c) pontja értelmében az ilyen érvelést csak elutasítani lehet mint elfogadhatatlant (2013. november 7-iBudziewska kontra OHIM - Puma (Ugrásban lévő nagymacskaféle) ítélet, T-666/11, nem tették közzé, EU:T:2013:584, 34. pont).

126. A fenti megfontolásokból az következik, hogy a felperes nem tudta bebizonyítani, hogy a Parlament, a Tanács és a Bizottság a jelen ügyben a fenti 79. pontban hivatkozott ítélkezési gyakorlat értelmében valamely, a magánszemélyek számára jogokat keletkeztető jogszabályt kellően súlyosan megsértett.

127. Mivel így az Unió szerződésen kívüli felelőssége megállapításának első feltétele a jelen ügyben nem teljesül, a kártérítés iránti kérelmet el kell utasítani, anélkül hogy vizsgálni kellene az említett felelősség két másik feltétele teljesülését.

128. Következésképpen a jelen keresetet részben- a megtámadott rendelkezések megsemmisítését illetően - mint elfogadhatatlant, részben pedig- a felperes részére állítólagosan okozott kár megtérítését illetően - mint megalapozatlant el kell utasítani.

IV. A költségekről

129. Az eljárási szabályzat 134. cikkének (1) bekezdése alapján a Törvényszék a pervesztes felet kötelezi a költségek viselésére, ha a pernyertes fél ezt kérte. Mivel a felperes pervesztes lett, a Parlament és a Tanács kérelmének megfelelően kötelezni kell őt a Parlament és a Tanács költségeinek viselésére. Egyébként az eljárási szabályzat 138. cikkének (1) bekezdése alapján a Bizottság maga viseli saját költségeit.

A fenti indokok alapján,

A TÖRVÉNYSZÉK (nyolcadik tanács)

a következőképpen határozott:

1) A Törvényszék a keresetet elutasítja.

2) Az Union syndicale fédérale des services publics européens et internationaux (USFSPEI) köteles viselni a saját költségein kívül az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa részéről felmerült költségeket.

3) Az Európai Bizottság maga viseli saját költségeit.

Collins

Kancheva

Passer

Kihirdetve Luxembourgban, a 2017. november 16-i nyilvános ülésen.

Aláírások

Tartalomjegyzék

I. A jogvita előzményei

II. Az eljárás és a felek kérelmei

III. A jogkérdésről

A. A megsemmisítés iránti kérelmekről

B. A kártérítési kérelemről

1. Az elfogadhatóságról

2. Az ügy érdeméről

a) A 2004. évi reformról szóló megállapodás megsértéséről

b) Az Alapjogi Charta 27. cikkének, a személyzeti szabályzat 10. cikkének megsértése és az 1981. június 23-i tanácsi határozatban előírt egyeztető eljárás megsértése

1) A személyzeti szabályzat 10. cikkének megsértéséről

2) Az Európai Unió Alapjogi Chartája 27. cikkének megsértése és az egyeztető eljárás megsértése

c) Az Alapjogi Charta 12. cikkének megsértéséről

IV. A költségekről

( *1 ) Az eljárás nyelve: francia.