BH+ 2015.4.171 A Cstv. 40. § (3) bekezdése szerinti kapcsolat fennállása esetén maga a szerződéskötés ténye megalapozza a fél rosszhiszeműségét, a másik félnek ezt nem kell bizonyítania. A vélelem megdöntése körében kell a bíróságnak vizsgálnia, hogy a bizonyítékok alátámasztják-e az adóssal szerződő fél jóhiszeműségét [1991. évi XLIX. tv. (a továbbiakban: Cstv.) 40. § (1) és (3) bek.].

A Németországban bejegyzett felperes társaság gépjárműmosó berendezéseket gyárt, forgalmaz és üzemeltet. A felperes 1992 óta üzleti kapcsolatban áll az I. r. alperessel, amely a felperes által gyártott mosóberendezéseket Magyarországon telepítette, felújította, folyamatosan karbantartotta.

Az I. r. alperes kisebbségi üzletrészének tulajdonosa a felperes, többségi tulajdonosa és ügyvezetője V. T., aki egyidejűleg a II. r. alperesnek 2009 júniusáig 75%-os tulajdonosa és ügyvezetője volt. A felperes - kisebbségi üzletrészének megszerzésekor - a többségi tulajdonos V. T.-val szindikátusi szerződést kötött 1992. május 28-án, amelyben a tagok együttműködésének feltételeit szabályozták. Ennek értelmében az I. r. alperes szerződésben meghatározott cselekményeihez, így - egyebek mellett - ingatlanok és ingatlanokhoz fűződő jogok megszerzéséhez mindkét tag együttes jóváhagyását írták elő.

Az I. r. alperes megalakulásától kezdve bérelt ingatlanban működött. A bérbeadó és a bérlő 2003. április 22-én a bérleti szerződést közös megegyezéssel megszüntették, s ennek kapcsán az I. r. alperes az ingatlan tulajdonosától 45 000 000 Ft összegű kártalanítást és kártérítést kapott.

2003. július 30-án az I. r. alperes mint bérlő és a II. r. alperes mint bérbeadó, 2003. november 1-jétől kezdődően 10 éves határozott időtartamú bérleti szerződést kötöttek a T., Dulácska u. 3212/6. helyrajzi szám alatt fekvő, a II. r. alperes tulajdonában álló telken felépítendő, az I. r. alperes igényeinek megfelelő, autómosó berendezések karbantartását, javítását, felújítását megfelelő színvonalon ellátó építményre.

A szerződés megkötésével egyidejűleg az I. r. alperes 22 200 000 Ft óvadékot adott át a II. r. alperes részére és vállalta az első évre megállapított teljes bérleti díj, 22 200 000 Ft egy összegben előre történő megfizetését. Megállapodtak abban, hogy a bérlő legkésőbb 2005. július 30-ig birtokba lép és havi 7012 eurónak megfelelő forint összegű bérleti díjat fizet a II. r. alperesnek, valamint a közüzemi díjakat kiegyenlíti. A bérleti szerződés 2005. február 2-án kelt módosításában a felek kizárták az I. r. alperes bérlő határozott időtartam alatti felmondási jogát. Úgy állapodtak meg, hogy jogellenes felmondás esetére a bérlő a hátralévő időre járó bérleti díjat egy összegben, kötbér címén köteles megfizetni. Az I. r. alperes 806,45 nm területet 2005. február 2-án vett birtokba, a bérlet nem terjedt ki a felépített ingatlan teljes területére.

Az I-II. r. alperesek a bérleti szerződés megkötése mellett 2003. május 15-én kölcsönszerződést kötöttek, mely szerint az I. r. alperes 2003. június 1-jével 40 000 000 Ft összegű kölcsönt folyósít a II. r. alperes részére jegybanki alapkamat ellenében, s a kölcsön tőkerészét 2014. január 31-én egy összegben kellett visszafizetni. Utóbb a kölcsönszerződést kiegészítették azzal, hogy a szerződéssel kapcsolatban felmerült vitás ügyekre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett Szervezett Állandó Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötötték ki.

Az I. r. alperesnek a felperessel létrejött üzleti kapcsolatból eredő tartozása 2003-2004-ben jelentősen megemelkedett, a felek között a viszony megromlott. A felperes 2005-ben fizetési felszólítást küldött az I. r. alperesnek és fizetési ütemterv elkészítését kérte, majd 2006. május 12-én benyújtott kérelmében a bíróságon kérte az I. r. alperes felszámolását. A felperes és az I. r. alperes között 2006 júliusában az üzleti kapcsolat megszakadt.

Az I. r. alperes felszámolásának kezdő időpontja 2008. július 18., a bíróság felszámolóként a V. Kft-t jelölte ki. A felperes a felszámolási eljárásban az I. r. alperes nyilvántartásba vett hitelezője.

Az I-II. r. alperesek 2006. április 1-jén megállapodtak a bérleti szerződés megszüntetésében. A megállapodás szerint az alperes a bérleti szerződést 2006. szeptember 1. napjával felmondta, ugyanakkor vállalta a teljes bérleti időszak végéig járó 166 500 000 Ft megfizetését. A felek a 40 000 000 Ft kölcsönt, a 22 200 000 Ft óvadékot beszámították az I. r. alperes tartozásába és rögzítették, hogy további 95 050 000 Ft tartozása maradt fenn a II. r. alperes felé.

Az I. r. alperes 2007-ben pert indított a felperessel szemben a törvényszéken, melyben 478 913 euró és járulékai megfizetésére kérte kötelezni jelen per felperesét. Az I. r. alperes a követelését 2007. január 3-án engedményezte a II. r. alperesre kamataival együtt, 12 500 000 Ft ellenérték fejében, mely ellenértéket 2007. március 20-án 80 000 000 Ft-ra módosították. Az ellenérték összegébe teljes egészében beszámították a II. r. alperes I. r. alperessel szemben fennálló követelését, így az alperesek egymással szembeni követelései megszűntek. Az alperesek e szerződésben is a Választottbíróság kizárólagos illetékességét kötötték ki jogvitájuk elbírálására.

A per tárgyalását jelen perre tekintettel felfüggesztette a bíróság.

A felperes keresetében kérte megállapítani az I. r. és II. r. alperesek között létrejött bérleti szerződés, a bérleti szerződést megszüntető megállapodás, a kölcsönszerződés és az engedményezési megállapodás érvénytelenségét, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 40. § (1) bekezdés a) pontja alapján. Az engedményezési szerződés vonatkozásában a b) pontra, a megszüntető megállapodás tekintetében pedig a c) pontra is hivatkozott. Másodlagosan az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: régi Ptk.) 203. §-a alapján támadta a szerződéseket.

Az eredeti állapot helyreállítása körében kérte kötelezni a II. r. alperest az I. r. alperes javára összesen 222 000 000 Ft és járulékai megfizetésére. A 478 913 euró tekintetében annak megállapítását kérte, hogy az engedményezett követelés jogosultja továbbra is az I. r. alperes.

Kifejtette, hogy a jogügyletek az adós vagyonának csökkenését eredményezték. Az adós szándéka a hitelezők kijátszására irányult, mert az I. r. alperes vagyonának csökkenését okozta olyankor, amikor az I. r. alperes egyébként is likviditási problémákkal küzdött. V. T. mind a két alperesnek tulajdonosa és ügyvezetője volt, ezért mindenről tudott, s a tulajdonosi kapcsolódásra tekintettel a II. r. alperes rosszhiszeműségét vélelmezni kell.

Álláspontja szerint a bérleti szerződés megkötése gazdaságilag ésszerűtlen és szükségtelen volt, az I. r. alperes elhelyezése más módon is megoldható lett volna. A beruházást valójában az I. r. alperes finanszírozta az egyéves bérleti díj előre fizetésével, s ugyanekkora összeg óvadékként történt letétbe helyezésével. Ezenfelül a szerződés az I. r. alperes számára azért is hátrányos volt, mert csak több mint egy évvel ezek megfizetése után vehette birtokba a bérleményt.