BH 2004.7.284 Adójogviszonyból származó követelés engedményezése felszámolási eljárásban; az e körben irányadó szempontok [Ptk. 200. § (2) bek., 227. § (2) bek., 328. §, 329. §; 1990. évi XCI. tv. (Art.) 6. § (2) bek., 23. § (3) bek. g) pont, 25. § (2) bek. f) pont, 49. § (1) bek., 2. sz. melléklet I/2. pont; 1991. évi IL. tv. (Cstv.) 3. § (1) bek. c) pont, 80. §; 1992. évi XXXVIII. tv. (Áht.) 10. § (1) és (2) bek., 108. § (2) bek.; 2002. évi LXV. tv. 2. § (8) bek., 55/1991. (IV. 11.) Korm. rendelet 5. §; 593/B/1998. AB határozat].

A Cs. Cs. Vagyonkezelő Rt. (a továbbiakban: Cs. Rt.) ellen 1997. január 31-ei kezdő időponttal felszámolási eljárás indult. Az I. r. alperes nyilvánosságra hozta, hogy a Cs. Rt.-vel szemben adótartozás címén 2 232 793 843 Ft követelése áll fenn, amelyből a felszámoló az 1991. évi IL. törvény (Cstv.) 57. §-ának (1) bekezdése szerint 1 381 803 109 Ft-ot "E", 851 690 734 Ft-ot pedig "G" kategóriában besoroltan igazolt vissza, továbbá, hogy a fenti követelését nyilvános árversenyeztetés útján értékesíti. A versenyeztetés eredményeként az engedményezési szerződést 1998. május 5-én a II. r. alperessel kötötte meg.

A II. r. alperes pert indított a jelen perben részt nem vett Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. ellen, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az ÁPV Rt. mint a Cs. Rt. alaptőkéjének 75%-át meghaladó részvénycsomag tulajdonosa az 1988. évi VI. törvény (Gt.) 328. §-ának (2) bekezdésében írt konszernjogi szabályok szerint felel a Cs. Rt. mint irányított társaság tartozásaiért. Egyben kérte kötelezni az ÁPV Rt.-t a Cs. Rt.-vel szemben fennálló, az engedményezéssel megszerzett követetés felszámolási eljárásban meg nem térült részének megfizetésére.

A jelen perben a Megyei Főügyészség - felperes - a keresetében az I., II. r. alperesek által 1998. május 5-én kötött engedményezési szerződés érvénytelenségének megállapítását kérte. Előadta, hogy a szerződés jogszabályba ütközik, és mint ilyen a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése szerint semmis. A Cstv. 80. §-a nem biztosít jogi lehetőséget az államot megillető adókövetelés engedményezésére. A szerződés ellentétes az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 10. §-ának (1) és (2) bekezdésében, valamint az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 6. §-ának (2) bekezdésében, 87. §-ának (1) bekezdésében, 25. §-a (2) bekezdésének f) pontjában foglaltakkal is.

Előadta, hogy a szerződés az adózás rendjéről szóló jogszabály egyéb rendelkezéseibe is ütközik. Az adózó az engedményezés folytán elveszti azokat az adótörvényekben biztosított jogosítványait, amelyek az engedményezést megelőzően az adóhatósággal szemben megillették.

Hivatkozott továbbá arra, hogy az engedményezési szerződés lehetetlen szolgáltatásra irányul, ezért a semmissége a Ptk. 227. §-ának (2) bekezdése szerint is megállapítható. Az I. r. alperes követelésének jogosultja a központi költségvetés, így magánjogi jogviszonyban - polgári jogi értelemben - nincs a követelésnek rendelkezési jogosultsággal felruházott jogosultja, - és mert a követelés nem magánjogi jogviszonyból ered - nem létezett a Ptk. szerint engedményezhető követelés; továbbá, hogy a II. r. alperes az engedményezés szabályai szerint nem léphet az adóhatóság - az I. r. alperes - helyébe, ezért a Ptk. 328. §-ának (1) bekezdésében és 329. §-ának (1) bekezdésében írt engedményezés joghatásainak kiváltása lehetetlen.

Az alperesek a kereset elutasítását kérték.

Az első fokon eljárt városi bíróság ítéletében a felperes keresetének helyt adott, és megállapította, hogy az I. és II. r. alperesek között létrejött szerződés mint jogszabályba ütköző szerződés semmis. Elrendelte az eredeti állapot helyreállítását, ennek keretében kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen vissza az I. r. alperesnek 15 nap alatt 10 000 000 Ft-ot és annak 1998. május 5-étől a kifizetés napjáig járó évi 20% késedelmi kamatát, továbbá kötelezte a II. r. alperest, hogy fizessen meg az államnak 600 000 Ft eljárási illetéket.

Az ítélet ellen valamennyi peres fél fellebbezett. A megyei bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolása szerint a Cstv. 80. §-a lehetőséget ad többek között a központi költségvetést megillető követelések behajtására jogosult szervezetnek arra, hogy a felszámolási eljárásban a követeléséről lemondjon vagy azt engedményezés útján átruházza. Az adó az államháztartás alrendszereit megillető bevétel, annak behajtására az I. r. alperes jogosult, ezért nem volt annak jogi akadálya, hogy az I. r. alperes a követelést a Cstv. 80. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján bárkire, így akár a II. r. alperesre is engedményezze. Jogi álláspontja szerint a szerződés nem ütközött az államháztartási törvény és az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseibe sem. Nem fogadta el az elsőfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy az I. r. alperes megsértette az Art. 25. §-a (2) bekezdésének f) pontjában foglaltakat. Az idézett jogszabályhely szerint, ha az adózó az esedékes adót nem fizette meg és azt tőle nem lehet behajtani, az adó megfizetésére határozattal kötelezhető többek kötött az a jogi személy, amely a vállalkozás kötelezettségeiért törvény alapján kezesként felel. Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a Cs. Rt. be nem hajtható adótartozásáért az 1988. évi VI. törvény (Gt.) 328. §-ának (2) bekezdése értelmében a részvények több mint 75%-ának tulajdonjogával rendelkező ÁPV Rt. tartozik felelősséggel. Az I. r. alperes ezért megsértette az Art. 25. §-a (2) bekezdésének f) pontját azzal, hogy az ÁPV Rt.-vel szemben a követelés érvényesítését elmulasztotta. Ezzel szemben a másodfokú bíróság álláspontja szerint nem volt annak jogi jelentősége, hogy az I. r. alperes az engedményezés előtt az adókövetelést megkísérelte-e az Art. 25. §-a (2) bekezdésének f) pontja alapján érvényesíteni. E jogszabályhely ugyanis nem rendelkezik arról, hogy a behajtás szempontjából milyen stádiumban lévő követetésről lehet lemondani, illetve azt engedményezni, ezért a követelés engedményezésének nem volt jogszabályi akadálya.

A másodfokú bíróság nem találta alaposnak a felperes keresetét a vonatkozásban sem, hogy a megállapodás lehetetlen szolgáltatásra irányul. A Cstv. 80. §-a lehetőséget biztosít az adóhatóságnak mint a követelés kezelőjének, hogy a követeléséről lemondjon, illetőleg azt engedményezze. A jogszabály - amikor az engedményezés polgári jogi fogalmát használja - nemcsak a követelés átruházására, hanem annak közjogiból magánjogi követeléssé való átalakítására is felhatalmazást ad. Az I. r. alperes jogszabályi felhatalmazás alapján a közjogi követelését magánjogivá átalakíthatta és azt már egy sajátos magánjogi jogviszony keretében ruházhatta át. Miután a követelés magánjogivá vált, a II. r. alperes mint engedményes az adóhatósági jogosítványokat nyilvánvalóan nem gyakorolhatja. A követelését az adóssal szemben a felszámolási eljárásban, a felszámolási eljárás szabályai szerint érvényesítheti. A polgári jog szabályai szerint szállnak át a követelés biztosítékai is.