3240/2014. (IX. 22.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria, mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.104/2013/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó gazdasági társaság képviseletében jogi képviselője fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz.
[2] Az indítványozó az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján kérte a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.104/2013/6. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
[3] Az indítványozó részvénytársaság megvásárolta egy textil külkereskedelemmel foglalkozó céggel szemben fennálló követeléseket. Később a cég felszámolás alá került, melynek során a felszámoló az indítványozóra engedményezte a cégnek a Vám- és Pénzügyőrséggel (később Nemzeti Adó és Vámhivatal, a továbbiakban: vámhatóság) szembeni - visszatérítendő vám, általános forgalmi adó és statisztikai illeték késedelmes visszafizetéséből eredő kamat - követelését. Az indítványozó közigazgatási eljárásban nem jutott hozzá e követeléshez, tekintettel arra, hogy a Fővárosi Bíróság 8.K.33.812/2005/9. számú, közigazgatási perben hozott jogerős ítéletével megállapította, hogy a közigazgatási eljárásban nem minősül félnek, azaz a vámhatósággal szembeni kamatkövetelés engedményezése önmagában nem eredményez ügyféli pozíciót. Az indítványozó ezt követően polgári pert indított a vámhatóság ellen kérve a késedelmi kamat megfizetését három különböző jogcímet jelölve meg: elsődlegesen államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítéseként, másodlagosan késedelmi kamatként, harmadsorban jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozva kérte a pénzösszeg kifizetését. A Fővárosi Bíróság mint elsőfokú bíróság 26.P.28.469/2005/29. számú közbenső ítéletével megállapította, hogy a vámhatóság köteles a késedelmi kamatot megfizetni az engedményezés révén a követelést megszerző indítványozónak.
[4] A Fővárosi Ítélőtábla (a továbbiakban: Ítélőtábla) a 12.Gf.40.404/2007/6. számú végzésével a közbenső ítélet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per további tárgyalására utasította. Az Ítélőtábla álláspontja szerint a késedelmi kamat mint jogcím nem szolgálhat a marasztalás alapjául, tekintettel arra, hogy a kamatfizetési kötelezettség alapja csak vámigazgatási jogkörben hozott határozat lehet. A polgári pert megelőzően hozott közigazgatási határozatok - és az azokat megerősítő bírósági határozat - szerint az indítványozó ügyféli minőségének hiánya kizárja az alperes vámhatósággal szembeni kamatigény érvényesítését. Az Ítélőtábla hangsúlyozta, hogy az engedményezés nem változtatta meg a tartozás, illetve engedményezett követelés jogcímét. Az Ítélőtábla szerint az indítványozó késedelmi kamat címén érvényesített igényének a közigazgatási eljárásban érvényesített ugyanazon joggal és tényalappal való azonossága kizárja az e jogcímen történő igényérvényesítést és ennek folytán a jogalap kérdését érintő határozathozatalt. Ugyanakkor az Ítélőtábla elrendelte az elsőfokú eljárás folytatását, a további bizonyítás eljárás kiegészítése végett az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése, illetve jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése jogcímen előterjesztett kereset elbírálására.
[5] Az elsőfokú bíróság 26.P.28.469/2005/37. számú ítéletével az indítványozó felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában a bíróság kifejtette, hogy eljárása során a másodfokú bíróság végzése alapján kellett eljárnia, így eljárásának tárgyát kizárólag a közigazgatási jogkörben okozott kártérítés és a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése címén előterjesztett jogcímek vizsgálata képezhette. A kártérítési igényt az alperes jogellenes és felróható magatartásának bizonyítása hiányában, a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése jogcímén előterjesztett kereset pedig azért volt megalapozatlan, mert a felperesnek volt jogcíme a követelésre. A fellebbezés folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla a 12.Gf.40.055/2010/23. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, az indítványozó keresetét részben megalapozottnak találta és államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésére kötelezte a vámhatóságot. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság Gfv.IX.30.199/2011/6. számú részítéletével az Ítélőtábla fentiekben ismertetett ítéletét hatályon kívül helyezte, a Fővárosi Bíróság 26.P.28.469/2005/37. számú ítéletének az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése jogcímen előterjesztett keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta, egyebekben utasította a másodfokú bíróságot a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítésére irányuló kereseti kérelem elbírálására.
[6] A FőVárosi Ítélőtábla a folytatódó eljárásban hozott 12.Gf.40.484/2012/5. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélőtábla határozatában megállapította, hogy eljárásának tárgya már csak a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése tárgyában előterjesztett kereseti kérelem volt. Ezzel kapcsolatban kifejtett álláspontja szerint ez a jogcím szubszidiárius jellegű, csak akkor lehet rá hivatkozni, ha a követelésnek más jogcíme nincs. Az indítványozó keresete azonban azon alapult, hogy a vámhatóság kárt okozott neki a túlfizetett összegek késedelmes, kamat nélküli visszafizetésével, azaz a követelésének volt jogcíme.
[7] Az indítványozó felülvizsgálati kérelmét a Kúria a Gfv.VII.30.104/2013/6. számú ítéletével bírálta el. A Kúria megállapította, hogy a felülvizsgálati eljárásnak már nem lehetett tárgya a Legfelsőbb Bíróság Gfv.IX.30.199/2011/6. számú részítélete jogszerűségének vizsgálata. A másodfokú bíróság a jogerős részítéletben írtakhoz kötve volt, az abban kijelölt körben kellett döntését meghoznia, azaz csak a jogalap nélküli gazdagodás visszatérítése jogcímén előterjesztett kereset megalapozottságát kellett vizsgálnia. A Kúria egyetértett a másodfokú bíróságnak a jogalap nélküli gazdagodás szubszidiárius jellegével kapcsolatban kifejtett jogi álláspontjával, így hatályában fenntartotta a másodfokú ítéletet. Ezen túlmenően a Kúria rámutatott, hogy az indítványozónak valójában egyetlen kereseti kérelme volt, csak ennek megfizetésére irányuló marasztalás jogcímeként vagylagosan három különböző jogcímet jelölt meg ugyanazon ténybeli alapra történő hivatkozással. Ugyanakkor az alperes vámhatóság marasztalására egyetlen, az indítványozó által megjelölt jogcímen sem kerülhetett sor, bizonyítottság hiányában. A Kúria megállapította, hogy a peres iratokból az is kitűnik, hogy az időközbeni selejtezésekre tekintettel már további bizonyítás elrendeléstől sem várható válasz e kérdésekre. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdése alapján pedig a felperest terhelő bizonyítási kötelezettség miatt a bizonyítatlanság a felperes terhére esik.
[8] Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria Gfv.VII.30.104/2013/6. számú ítélete azáltal, hogy hatályában fenntartotta a FőVárosi Ítélőtábla 12.Gf.40.484/2012/5. számú ítéletét és ezzel a másodlagos - a késedelmi kamat megfizetésére irányuló - kereseti kérelmének elbírálását szándékosan mellőzte, megsértette a jogorvoslathoz való jogát [Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése], valamint ellentétes az Alaptörvény 25. cikkével [valójában a 25. cikk (2) bekezdésének a) pontjával], amely szerint az igazságszolgáltatási tevékenységet ellátó bíróság dönt a magánjogi jogvitákban. A Kúria sérelmezett döntése végképp elzárja attól a lehetőségtől - érvel az indítványozó -, hogy a vámhatósággal szemben fennálló követelését peres úton érvényesíthesse, ezért kért az alaptörvény-ellenesség megállapítását és a fent megjelölt kúriai ítélet megsemmisítését.
[9] 2. Az Abtv. 56. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint az Alkotmánybíróságnak elsődlegesen az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Abtv. 27. §-a alapján előterjesztett indítvány megfelel-e az alkotmányjogi panasz előterjesztésére vonatkozó, törvényben meghatározott formai és tartalmi követelményeknek.
[10] Az Abtv. 27. §-a szerint az egyedi ügyben érintett személy (vagy szervezet) az alaptörvény-ellenesnek vélt bírói döntéssel szemben akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés, vagy az eljárást befejező egyéb döntés sérti az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát és az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy nem áll rendelkezésre jogorvoslati lehetőség.
[11] Az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.104/2013/6. számú ítélete elleni alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata során megállapította, hogy az az Abtv. 51.-52. §§-ban foglalt formai feltételeknek megfelel. Ezt követően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a befogadhatóság tartalmi követelményeinek, így különösen az Abtv. 26-27. § és 29-31. § szerinti feltételeknek.
[12] Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy az ügyben felmerült alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány nem felel meg ezeknek a követelményeknek.
[13] 2.1. Az indítványozó egyrészt arra hivatkozott, hogy sérült a jogorvoslathoz való joga [Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés], mivel a támadott kúriai ítélet eredményeképp már semmilyen jogcímen nem tudja érvényesíteni a vámhatósággal szembeni követelését.
[14] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a jogorvoslathoz való jogból csupán azt követezik - de az sem abszolút követelményként -, hogy az első fokon meghozott érdemi döntésekkel szemben, azt felülvizsgálandó, magasabb fórumhoz lehessen fordulni (3120/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [22]-[23]; 3022/2013. (I. 28.) AB végzés, Indokolás [14]-[17].) Ebből következően a felülvizsgálattal mint rendkívüli perorvoslattal szemben igénybe vehető esetleges újabb perorvoslat az Alaptörvény által garantált jogorvoslaton túlmutató többletlehetőség. Önmagában tehát az, hogy a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.104/2013/6. számú ítélete ellen már nincs további perorvoslat, nem érinti az indítványozónak az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jogát.
[15] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor rámutat, hogy az indítványozó vélt jogsérelmének - általa is említett - alapja valójában a FőVárosi Ítélőtábla 12.Gf.40.404/2007/6. számú végzése, amelyben a bíróság megállapította, hogy az indítványozónak a közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítésre irányuló igényének "a közigazgatási eljárásban érvényesített joggal és tényalappal való azonossága kizárja az e jogcímen történő újbóli igényérvényesítését és ennek folytán e jogalap kérdését érintő határozathozatalt". A fentiekre is tekintettel az elsőfokú bíróság a 26.P.28.469/2005/37. számú ítéletével az indítványozó keresetét elutasította. Az indítványozó fellebbezése folytán eljárt Ítélőtábla az elsőfokú határozatot megváltoztatta. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság ugyanakkor a Gfv.IX.30.199/2011/6. számú részítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletének az államigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése jogcímen előterjesztett keresetet elutasító rendelkezését, a másodfokú bíróságot pedig a jogalap nélküli gazdagodásra hivatkozással előterjesztett másodlagos kereseti kérelmet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezés elleni fellebbezés elbírálására utasította.
[16] A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a Kúria kizárólag a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta. A Kúria támadott ítéletében hangsúlyozta is, hogy határozata meghozatalakor az már nem volt vizsgálható, hogy a Legfelsőbb Bíróság által korábban hozott részítélet, illetve az annak kijavítása iránti kérelmet elutasító végzés a jogszabályoknak megfelel-e. A másodfokú bíróság a részítéletben írtakhoz kötve volt, a részítélet által kijelölt körben kellett a döntését meghoznia. A Kúria rámutatott, hogy az indítványozó ugyanazon ténybeli alapra hivatkozással, a megjelölt három különböző jogcímen - még ha azok jogi alapjaként egymástól eltérő egyéb feltételek bizonyítása is szükséges lett volna - megalapozott kereseti kérelmet nem terjeszthetett elő. Az alperesi késedelem tényének, illetve időpontjának ismerete hiányában, sem az általa megjelölt vámjogszabályok alapján igényelt késedelmi kamat megfizetésére a jogelődjének jogán, engedményezés folytán állított jogosultságát, sem, amint azt a felülvizsgálati eljárásban hozott részítélet is tartalmazza, az abból eredő kárának bekövetkezését bizonyítani nem tudta. A Kúria álláspontja szerint tehát az alperes marasztalására - az említett tények bizonyítása hiányában - egyetlen, általa előterjesztett jogcímen sem kerülhet sor jogszerűen, így az indítványozó által elbírálatlannak állított jogcímen sem.
[17] Az Alkotmánybíróság rögzíti, hogy az indítványozó alkotmányjogi panaszának második kiegészítésében is el nem bírált kereseti kérelemre hivatkozik. Arra tekintettel azonban, hogy egy kereseti kérelmet terjesztett elő, ténylegesen a jogcímek problematikáját veti fel.
[18] A bíróságok döntéseinek vizsgálata során az Alkotmánybíróság - az Abtv. 27. §-ával kapcsolatban kialakított gyakorlatának megfelelően - következetesen tartózkodik a bíróság által megállapított tényállás, a bizonyítékok bírói értékelésének és mérlegelésének felülvizsgálatától. Az Alkotmánybíróság így, mint mérlegelést kívánó ténykérdést nem vizsgálhatta azt sem, hogy valóban selejtezésre kerültek-e a perben bizonyítási szempontból rendkívül fontos okiratok, illetve mennyiben tudott eleget tenni a felperes a bizonyítási kötelezettségének.
[19] 2.2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában hivatkozott továbbá az Alaptörvény 25. cikkének sérelmére is. Az Abtv. 27. §-a szerint az alkotmányjogi panasz előterjesztésének egyik feltétele az Alaptörvényben biztosított jog sérelme. Az Alaptörvény indítványozó által felhívott 25. cikke azonban csak a bíróságokra vonatkozó alapvető alkotmányos szabályokat tartalmazza, Alaptörvényben biztosított jogot azonban nem foglal magában.
[20] 2.3. Az Alkotmánybíróság - tekintettel a fentiekre - megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 29. §-a szerinti feltételeknek mivel nem vet fel sem alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, sem a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet. Ezért az Alkotmánybíróság a Kúria mint felülvizsgálati bíróság Gfv.VII.30.104/2013/6. számú ítélete elleni alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2014. szeptember 15.
Dr. Kiss László s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Balsai István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Juhász Imre s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/194/2014.