62012CJ0361[1]

A Bíróság (harmadik tanács) 2013. december 12-i ítélete. Carmela Carratù kontra Poste Italiane SpA. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Tribunale di Napoli - Olaszország. Szociálpolitika - 1999/70/EK irányelv - A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás - A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve - A »foglalkoztatási feltételek« fogalma - Nemzeti szabályozás, amely a határozott idő munkaszerződésben való jogellenes kikötése esetére a határozatlan ideig tartó munkaszerződés jogellenes felmondása tekintetében alkalmazandótól eltérő kártérítési rendszert ír elő. C-361/12. sz. ügy

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2013. december 12. ( *1 )

"Szociálpolitika - 1999/70/EK irányelv - A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodás - A hátrányos megkülönböztetés tilalmának elve - A »foglalkoztatási feltételek« fogalma - Nemzeti szabályozás, amely a határozott idő munkaszerződésben való jogellenes kikötése esetére a határozatlan ideig tartó munkaszerződés jogellenes felmondása tekintetében alkalmazandótól eltérő kártérítési rendszert ír elő"

A C-361/12. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Tribunale di Napoli (Olaszország) a Bírósághoz 2012. július 31-én érkezett, 2012. június 13-i határozatával terjesztett elő az előtte

Carmela Carratù

és

a Poste Italiane SpA között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: M. Ilešič tanácselnök, C. G. Fernlund, A. Ó Caoimh, C. Toader (előadó) és E. Jarašiūnas bírák,

főtanácsnok: N. Wahl,

hivatalvezető: L. Hewlett főtanácsos,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2013. június 5-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- C. Carratù képviseletében A. Cinquegrana és V. De Michele avvocati,

- a Poste Italiane SpA képviseletében R. Pessi, A. Maresca, L. Fiorillo és G. Proia avvocati,

- az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: C. Gerardis avvocatessa dello Stato,

- a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna és M. Szpunar, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Bizottság képviseletében C. Cattabriga és M. van Beek, meghatalmazotti minőségben,

a főtanácsnok indítványának a 2013. szeptember 26-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28-i 1999/70/EK tanácsi irányelv (HL L 175., 43. o; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 368. o., a továbbiakban: 1999/70 irányelv) mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló, 1999. március 18-án kötött keretmegállapodás (a továbbiakban: keretmegállapodás) 4. szakasza, a hatékony bírói jogvédelem - az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkével és 52. cikkének (3) bekezdésével, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt egyezmény (a továbbiakban: EJEE) 6. cikkével összefüggésben értelmezett EUSZ 6. cikkben meghatározott - elve, valamint az olyan általános uniós jogelvek értelmezésére irányul, mint a jogbiztonság elve, az egyenértékűség elve és a bizalomvédelem elve.

2 Ezt a kérelmet a C. Carratù és a Poste Italiane SpA (a továbbiakban: Poste Italiane) közötti, határozott időnek a C. Carratù e társasággal kötött munkaszerződésében való kikötésével kapcsolatos jogvita keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

Az uniós szabályozás

3 A keretmegállapodás 1., 4., 5. és 8. szakaszának szövege az alábbi: "Cél (1. szakasz) E keretmegállapodás célja: [...] A megkülönböztetés [helyesen: a hátrányos megkülönböztetés] tilalmának elve (4. szakasz) A visszaélés megakadályozására irányuló intézkedések (5. szakasz) [...] Végrehajtási rendelkezések (8. szakasz) [...]"

a) a megkülönböztetés tilalma elvének [helyesen: a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének] alkalmazásával javítani a határozott ideig tartó munkavégzés [helyesen: munkaviszony] minőségét;

b) az egymást követő, határozott ideig tartó munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélések megakadályozása kereteinek megállapítása.

1. A foglalkoztatási feltételek szempontjából a határozott időre foglalkoztatott munkavállalók nem részesülhetnek kedvezőtlenebb bánásmódban, mint a velük összehasonlítható, állandó munkavállalók, csupán azért, mert határozott idejű munkaszerződéssel vagy munkaviszonnyal rendelkeznek, kivéve, ha az eltérő bánásmód objektív alapon [helyesen: okokkal] igazolható.

2. Adott esetben az időarányosság elvét (pro rata temporis) kell alkalmazni.

3. E szakasz végrehajtásra történő előkészítését a tagállamok a szociális partnerekkel folytatott tárgyalásokat követően és/vagy a szociális partnerek az európai jog, a nemzeti jogszabályok, a kollektív megállapodások és a gyakorlat figyelembevételével határozzák meg.

4. A sajátos munkafeltételekkel kapcsolatos, a vállalkozásnál eltöltött idő alapján történő minősítés a határozott időre alkalmazott munkavállalók és az állandó munkavállalók esetében azonosak, kivéve ha a vállalkozásnál eltöltött idő alapján történő eltérő minősítést objektív okok indokolják [helyesen: A különös foglalkoztatási feltételekkel kapcsolatos, a szolgálati időre vonatkozó kritériumok azonosak a határozott időre alkalmazott munkavállalók és a határozatlan időre alkalmazott munkavállalók esetében, kivéve ha az e kritériumokban való eltérést objektív okok igazolják]."

1. Az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok alkalmazásából származó visszaélés megakadályozása érdekében a tagállamok a szociális partnerekkel a nemzeti jognak, kollektív szerződéseknek vagy gyakorlatnak megfelelően folytatott konzultációt követően és/vagy a szociális partnerek, a visszaélés megakadályozására irányuló megfelelő jogi intézkedések hiányában, meghatározott ágazatok és/vagy munkavállalói kategóriák igényeinek figyelembevételével, a következő intézkedések közül vezetnek be egyet vagy többet:

a) az ilyen szerződések vagy munkaviszonyok megújítását alátámasztó objektív okok;

b) az egymást követő, határozott időre létrejött munkaszerződések vagy munkaviszonyok maximális teljes időtartama;

c) az ilyen szerződések vagy jogviszonyok megújításának száma.

2. A szociális partnerekkel folytatott konzultációt követően a tagállamok és/vagy a szociális partnerek, ha szükséges, meghatározzák, hogy a határozott időre létrejött munkaszerződéseket vagy munkaviszonyokat milyen feltételek mellett tekintik:

a) "egymást követőnek";

b) a szerződéseket vagy jogviszonyokat határozatlan időre szólónak.

1. A tagállamok és/vagy a szociális partnerek az ebben a megállapodásban rögzítetteknél a munkavállalókra előnyösebb rendelkezéseket is fenntarthatnak vagy bevezethetnek".

Az olasz jog

4 A 2010. november 4-i 183. sz. törvény (a GURI 2010. november 9-i 262. rendes különszáma; a továbbiakban 183/2010. sz. törvény) "Jogvesztő határidők és a határozott idejű munkaszerződésekre vonatkozó rendelkezések" címet viselő 32. cikke így rendelkezik:

"(1) "A [nem csoportos létszámcsökkentésekről szóló,] 1966. július 15-i 604. sz. törvény (a GURI 1966. augusztus 6-i 195. száma; a továbbiakban: 604/1966. sz. törvény) 6. cikkének első és második bekezdése helyébe a következő lép: »A felmondás jogvesztés terhe mellett annak írásbeli közlése átvételétől, vagy - amennyiben nem egyidejűleg történik - az indokolás szintén írásbeli közlésétől számított 60 napon belül támadható meg, bármilyen - akár peren kívüli - írásbeli nyilatkozattal, amely alkalmas a munkavállaló szándékának kinyilvánítására, ideértve a szakszervezetnek a felmondás megtámadására irányuló intézkedését is. A megtámadás hatástalan, ha azt a rákövetkező 270 napos határidőn belül nem követi a keresetnek a munkaügyi bíróságként eljáró bíróság hivatalában történő benyújtása, vagy az ellenérdekű féllel egyezségi kísérletre vagy választottbírósági eljárásra irányuló kezdeményezés közlése, fenntartva a kereset előterjesztését követően keletkezett új iratok benyújtásának lehetőségét. Amennyiben az egyezségre vagy a választottbírósági eljárásra irányuló kezdeményezést elutasítják, vagy nem érnek el az ügy lezárásához szükséges egyezséget, a keresetet az elutasítástól, illetve a sikertelen egyezségi kísérlettől számított 60 napon belül kell jogvesztés terhe mellett a bíróságnál előterjeszteni".

(2) A [604/1966 sz. törvénynek] a jelen cikk (1) bekezdésével módosított 6. cikke rendelkezéseit a felmondás érvénytelenségének minden esetére alkalmazni kell.

(3) A [604/1966 sz. törvénynek] a jelen cikk (1) bekezdésével módosított 6. cikke rendelkezéseit kell továbbá alkalmazni: a) az olyan felmondásokra, amelyek a munkaviszony minősítésére, vagy a szerződésben kikötött határozott idő jogszerűségére vonatkozó kérdések eldöntését feltételezik; [...] d) [az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló 1999/70 irányelv végrehajtásáról szóló] 2001. szeptember 6-i 368. sz. módosított törvényerejű rendelet [a GURI 2001. október 9-i 235. száma; a továbbiakban: 368/2001. sz. törvényerejű rendelet] 1., 2., illetve 4. cikke alapján a munkaszerződésben a határozott idő kikötése semmisségének megállapítása iránti keresetre, a határozott idő lejártától kezdődő határidő alkalmazásával.

(4) A 604/1966 sz. törvénynek a jelen cikk (1) bekezdésével módosított 6. cikke rendelkezéseit szintén alkalmazni kell: a) a [368/2001. sz. törvényerejű rendelet] 1., 2., illetve 4. cikke alapján kötött, a jelen törvény hatálybalépésekor fennálló, határozott idejű munkaszerződésekre, a határozott idő lejártától kezdve; b) a [368/2001. sz. törvényerejű rendeletet] megelőzően hatályos jogszabályi rendelkezések alkalmazásával a jelen törvény hatálybalépése előtt megkötött határozott idejű munkaszerződésekre is, a jelen törvény hatálybalépésétől kezdve; [...]

(5) A szerződés határozott idejűvé történő átalakításának eseteiben a bíróság a [604/1966 sz. törvény] 8. cikkében meghatározott szempontok szerinti mindenre kiterjedő, a legutóbbi tényleges teljes díjazás legalább 2,5, legfeljebb 12 havi összegét kitevő mértékű kártérítési összegnek a munkavállaló részére történő megfizetésére kötelezi a munkáltatót.

[...]

(7) Az (5) és (6) bekezdés rendelkezéseit minden eljárásban - ideértve a jelen törvény hatálybalépésekor már folyamatban lévőket is - alkalmazni kell. Ez utóbbi eljárások vonatkozásában, pusztán az (5) és (6) bekezdés szerinti kártérítési összeg meghatározása céljából, a bíróság szükség szerint határidőt tűz a feleknek a kereseti kérelem és a kapcsolódó kifogások esetleges kiegészítésére, és gyakorolja a polgári perrendtartás 421. cikke szerinti vizsgálati jogkört".

5 Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy Olaszországban az 1999/70 irányelvet a 368/2001. sz. törvényerejű rendelet ültette át. E rendelet 1. cikke értelmében határozott idejű munkaszerződés alkalmazása technikai okoknál, imperatív termelési vagy szervezési okoknál fogva, illetve munkavállalók helyettesítésének céljából engedélyezett, és az ilyen szerződés semmis, ha közvetlenül vagy közvetve, írásos dokumentumban nem jelölik meg ezeket az okokat. A munkáltatónak a munkába állás napját követő öt munkanapon belül meg kell küldenie a munkavállaló számára az írásos dokumentum egy példányát.

6 A munkavállalók jogállásáról szóló, 1970. május 20-i 300. sz. törvény (a GURI 1970. május 27-i 131. száma) 18. cikke így rendelkezik:

"[...] A felmondást a [604/1966. sz.] törvény 2. cikke alapján érvénytelennek nyilvánító, vagy a súlyos kötelezettségszegés, illetve szerződésszegés hiányában történt felmondást megsemmisítő, vagy azt maga a törvény értelmében semmisnek nyilvánító határozatban a bíróság elrendeli, hogy az a munkáltató, függetlenül attól, hogy vállalkozó-e, vagy sem, aki minden székhelyén, telephelyén, fióktelepén, irodájában vagy szervezeti egységében, ahol a felmondásra sor került, több mint 15 illetve, mezőgazdasági vállalkozás esetében több, mint 5 munkavállalót foglalkoztat, helyezze vissza a munkavállalót munkakörébe. [...]

A bíróság [...] határozatban kötelezi a munkáltatót a semmisnek vagy érvénytelennek nyilvánított felmondás által okozott kár munkavállalónak való megtérítésére, amely kártérítés összege megfelel a felmondás napjától a tényleges visszahelyezés napjáig járó tényleges díjazás összegének; kötelezi őt továbbá a társadalombiztosítási járulékoknak a felmondás napjától a tényleges visszahelyezés napjáig való megfizetésére; a kártérítés összege semmiképpen nem lehet alacsonyabb a tényleges teljes díjazás 5 havi összegénél.

A kártérítéshez való jog sérelme nélkül [...] a munkavállalónak lehetősége van arra, hogy 15 havi tényleges teljes díjazásnak megfelelő kártérítés ellenében lemondjon a munkakörébe való visszahelyezés iránti jogáról. Amennyiben a munkavállaló a munkáltató felkérésének kézhezvételét követő 30 napon belül nem áll újból munkába, és a határozat közlésétől számított 30 napon belül nem kérte a jelen bekezdésben foglaltak szerinti kártérítés megfizetését, a munkaviszonyt a korábbi határidő lejártával megszűntnek kell tekinteni.

A kihirdetett határozat [...] meghozatalától kezdve azonnal végrehajtható".

7 A 604/1966. sz. törvény a határozatlan idejű munkaszerződéssel alkalmazott munkavállalók nem csoportos létszámleépítésére vonatkozó rendelkezéseket határozza meg. E törvény 8. cikke értelmében:

"Amennyiben megállapítást nyer, hogy a jogos indokkal vagy igazolható okból történő felmondás feltételei hiányoznak, a munkáltató 3 napos határidőn belül köteles a munkavállalót visszahelyezni, vagy, ennek hiányában, a legutóbbi tényleges teljes díjazás legalább 2,5, legfeljebb 6 havi összegét kitevő mértékű kártérítési összeget a munkavállaló részére megfizetni, tekintettel az alkalmazott munkavállalók számára, a vállalkozás méretére, a munkavállaló szolgálati idejére, valamint a felek magatartására és körülményeire. E kártérítés maximális összege legfeljebb 10 havi díjazás összegéig növelhető az olyan munkavállaló esetében, akinek szolgálati ideje meghaladja a 10 évet, és legfeljebb 14 havi díjazás összegéig az olyan munkavállaló esetében, akinek szolgálati ideje meghaladja a 20 évet, amennyiben munkáltatója 15-nél több munkavállalót foglalkoztat."

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

8 C. Carratùt a Poste Italiane a campaniai központi posta "postagépészeti központjának junior munkatársa" minőségben történő munkavégzés céljából vette fel határozott idejű munkaszerződéssel, amely a 2004. június 4-től 2004. szeptember 15-ig tartó időszakra vonatkozott. A szerződést, amelyet 2004. június 4-én kizárólag ő írt alá, 2004. június 15-én juttatták vissza a számára a Poste Italiane aláírásával.

9 A határozott idő szerződésben való kikötése a 368/2001. sz. törvényerejű rendelet 1. cikke alapján a személyzet egy, a nyári szünet folyamán távollevő tagja helyettesítésének szükségességével volt igazolható.

10 2004. szeptember 21-én C. Carratù ajánlott levelet küldött a Poste Italiane részére, amelyben kijelentette, hogy ez utóbbi rendelkezésére áll. C. Carratù, mivel úgy vélte, hogy határozott időre történő felvétele jogellenes és semmis, lévén hogy a szerződést a Poste Italiane csak 2004. június 15-én írta alá és juttatta vissza a számára, békéltetési eljárás sikertelen indítását követően keresetet nyújtott be a munkaügyi bíróságként eljáró Tribunale di Napoli előtt. C. Carratù vitatja a határozott idejű munkaszerződés alkalmazását, mivel az nem tartozik a 368/2001. sz. törvényerejű rendeletben foglalt esetek közé, különösen, hogy e szerződés nem jelöli meg a helyettesítendő munkavállaló személyét, sem távollétének időtartamát vagy pontos okait. C. Carratù következésképpen határozott idejű munkaszerződése határozatlan idejű munkaszerződéssé való átminősítését, ezen átminősítést követően munkakörébe való visszahelyezését, valamint az időközben esedékessé vált díjazásának megfizetését kéri.

11 A Poste Italiane azt állítja, hogy a helyettesítés szükségességéhez kapcsolódó tényleges okok igazolták C. Carratù határozott idejű szerződéssel való alkalmazását. E társaság mindenesetre vitatja, hogy az alapeljárás felperese keresetének a kérdést előterjesztő bíróság előtti benyújtását megelőző időszakra vonatkozóan jogosult lenne díjazásának megfizetésére, mivel szerinte az érintett kizárólag egyszerű kártérítésre jogosult.

12 2012. január 25-i közbenső ítéletével a kérdést előterjesztő bíróság megállapította, hogy a felperest 2004. június 4-től kezdődően határozatlan időre szóló szerződés köti a Poste Italianéhoz. A Tribunale di Napolinak ugyanakkor még állást kell foglalnia a határozott idejű szerződés megsemmisítése díjazásra vonatkozó következményei tárgyában, és meg kell határoznia a jogellenesen határozott időre alkalmazott munkavállalót megillető kártérítés összegét.

13 Ezzel kapcsolatban a kérdést előterjesztő bíróság bizonyos ellentmondásra mutat rá, amely egyrészt a 183/2010. sz. törvény által előírt kártérítési rendszer, másrészt a polgári jog minden más területén alkalmazandó, általános kártérítési rendszer között áll fenn. E törvény 32. cikkének (5) bekezdése ugyanis a jogellenesen határozott időre alkalmazott munkavállaló javára a 604/1966 sz. törvény 8. cikkében meghatározott szempontok szerinti, a legutóbbi teljes díjazás legalább 2,5, legfeljebb 12 havi összegét kitevő mértékű kártérítést ír elő.

14 A kérdést előterjesztő bíróság szerint egy ilyen kártérítési rendszer igen hátrányos hatással jár a határozott időre alkalmazott munkavállaló számára, amennyiben, függetlenül az eljárás időtartamától, illetve a munkakörébe való visszahelyezés időpontjától, maximum 12 havi legmagasabb összegű kártérítést kaphatna. E tekintetben a jogellenesen határozott időre felvett munkavállaló kevésbé kiterjedt védelemben részesül, mint amilyet a polgári jogi elvek megkövetelnek, illetve amely megilleti a jogellenesen elbocsátott határozatlan időre alkalmazott munkavállalókat, akik az 1970. május 20-i 300. sz. törvény 18. cikkében szabályozott esetekben a jogellenes felmondás és a munkakörbe való tényleges visszahelyezés közötti teljes időszakkal arányos kártérítésre jogosultak.

15 Ilyen körülmények között a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy a 183/2010. sz. törvény 32. cikke (5) bekezdésének fent említett értelmezése összeegyeztethető-e a határozott időre alkalmazott munkavállalók védelme tényleges érvényesülésének és egyenértékűségének a tagállamok által az 1999/70 irányelv értelmében tiszteletben tartandó elvével, valamint a hatékony bírói jogvédelemhez való, a Charta 47. cikkében és az EJEE 6. cikkében biztosított alapvető joggal.

16 A Tribunale di Napoli ilyen körülmények között határozott úgy, hogy az eljárást felfüggeszti, és az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatal céljából:

"1) Ellentétes-e az egyenértékűség elvével a nemzeti jog olyan rendelkezése, amely az 1999/70/EK irányelv alkalmazása kapcsán a határozott időre vonatkozó semmis kikötést tartalmazó munkaszerződés teljesítésének jogellenes felfüggesztése esetére eltérő és jelentősen kedvezőtlenebb gazdasági következményeket ír elő, mint a határozatlan időre vonatkozó semmis kikötést tartalmazó polgári jogi szerződés teljesítésének jogellenes felfüggesztése esetére?

2) Összeegyeztethető-e az uniós joggal az, hogy ennek alkalmazási körében egy szankció érvényesülése a visszaélést tanúsító munkáltatónak kedvez a visszaélést elszenvedő munkavállaló kárára oly módon, hogy az eljárás időtartama közvetlenül károsítja a munkavállalót a munkáltató javára, és hogy a korábbi helyzet helyreállítására szolgáló intézkedés hatékonysága az eljárás időtartamának növekedésével arányosan csökken, míg csaknem megszűnik?

3) Az uniós jognak a Charta 51. cikke szerinti alkalmazási körében összeegyeztethető-e az említett Charta 47. cikkével és az EJEE 6. cikkével az, hogy az eljárás időtartama közvetlenül károsítja a munkavállalót a munkáltató javára, és hogy a korábbi helyzet helyreállítására szolgáló intézkedés hatékonysága az eljárás időtartamának növekedésével arányosan csökken, míg csaknem megszűnik?

4) Tekintettel [a foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i] 2000/78/EK [tanácsi] irányelv ]HL L 303. 16. o; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 79. o.] 3. cikke (1) bekezdésének c) pontjában és a [férfiak és nők közötti esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történő megvalósításáról szóló, 2006. július 5-i] 2006/54/EK [európai parlamenti és tanácsi] irányelv [HL L 204. 23. o.] 14. cikke (1) bekezdésének c) pontjában foglalt magyarázatokra, beleértendőek-e a [keretmegállapodás] 4. szakasza szerinti foglalkoztatási feltételek fogalmába a munkaviszony jogellenes megszüntetésének következményei?

5) Az előző kérdésre adandó igenlő válasz esetén, igazolható-e [az 1999/70 irányelv] 4. szakasz[a] alapján a belső jogrendben a határozatlan idejű munkaviszony, illetve a határozott idejű munkaviszony jogellenes megszüntetésére előírt jogkövetkezmények közötti eltérés?

6) Úgy kell-e értelmezni az [EJEE] 6. cikkével, és a [Charta] 46., 47. cikkével és 52. cikkének (3) bekezdésével összefüggésben értelmezett hatályos [uniós] jognak a jogbiztonságra, a jogos bizalom védelmére, az eljárási fegyveregyenlőségre, a hatékony bírói jogvédelemre, a független bírósághoz való jogra és nagyobb általánosságban a tisztességes eljáráshoz való jogra vonatkozó, az [EUSZ 6. cikk] (2) bekezdése (amint azt a Lisszaboni Szerződés 1. cikkének 8. pontja módosította, és amelyre az [EUSZ 46. cikk] utal) által biztosított általános elveit, hogy azokkal ellentétes egy olyan jogszabályi rendelkezésnek az olasz állam által jelentős idő (9 év) elteltével történő elfogadása, mint a 183/2010. sz. törvény 32. cikkének (7) bekezdése, amely úgy változtatja meg a folyamatban lévő eljárások következményeit, hogy közvetlenül károsítja a munkavállalót a munkáltató javára, és hogy a korábbi helyzet helyreállítására szolgáló intézkedés hatékonysága az eljárás időtartamának növekedésével arányosan csökken, míg csaknem megszűnik?

7) Amennyiben a Bíróságnak nem azt kellene elismernie, hogy a hivatkozott elvek az uniós jog alapvető elveinek értékével bírnak azoknak a felek közötti általános és horizontális alkalmazása tekintetében, hanem csak azt, hogy egy olyan rendelkezés, mint a 183/2010. sz. törvény 32. cikke (5)-(7) bekezdése kizárólag az 1999/70/EK irányelv és a [Charta] szerinti kötelezettségekkel ellentétes, állami szervezetnek tekintendő-e az uniós jog és különösen a [keretmegállapodás] 4. szakasza, továbbá [a Charta] közvetlen, felfelé történő vertikális alkalmazása szempontjából az olyan társaság, mint az alperes?"

A C. Carratù által a szóbeli szakasz lezárását követően előterjesztett kérelmekről

17 A Bíróság Hivatalához 2013. november 6-án érkezett, 2013. október 14-i kérelmével C. Carratù a főtanácsnok indítványának 2013. szeptember 26-án történt ismertetését követően kérte elsődlegesen a Bíróság eljárási szabályzata 83. cikke alapján a szóbeli szakasz újbóli megnyitását arra az eshetőségre hivatkozva egyrészt, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva, új tény merült fel, másrészt, hogy az ügyet valószínűleg olyan érv alapján kellene eldönteni, amelyet a felek nem vitattak meg. Másodlagosan C. Carratù azt kéri, hogy a Bíróság az eljárási szabályzat 101. cikkének (1) bekezdése alapján kérjen felvilágosítást a kérdést előterjesztő bíróságtól. Végül harmadlagosan C. Carratù azt kéri, hogy a Bíróság engedélyezze az előtte folyamatban levő C-89/13. sz., D'Aniello és társai ügy felei számára, hogy a jelen ügyben észrevételeket terjesszenek elő.

18 Először is emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság az eljárási szabályzat 83. cikkének megfelelően hivatalból, a főtanácsnok javaslatára vagy a felek kérelmére is elrendelheti a szóbeli szakasz újbóli megnyitását, ha úgy véli, hogy az ügy körülményei nincsenek kellően feltárva, vagy ha az ügyet olyan érv alapján kellene eldönteni, amelyet a felek nem vitattak meg (a C-535/11. sz. Novartis Pharma ügyben 2013. április 11-én hozott ítélet 30. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

19 Másodszor, az EUMSZ 252. cikk második bekezdése szerint a főtanácsnok feladata, hogy teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva, nyilvános tárgyaláson indokolással ellátott indítványt terjesszen elő azokban az ügyekben, amelyek esetében az Európai Unió Bíróságának alapokmánya szerint a főtanácsnok részvételére van szükség. E feladat ellátása során a főtanácsnok az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet adott esetben a kérdést előterjesztő bíróság vagy az alapeljárásban részt vevő felek által szigorúan meghatározottnál tágabb összefüggésbe helyezve is megvizsgálhatja. Mivel a Bíróságot nem köti sem a főtanácsnok indítványa, sem az annak alapját képező indokolás, nem feltétlenül szükséges az eljárási szabályzat 83. cikke alapján minden olyan esetben újból megnyitni a szóbeli szakaszt, amikor a főtanácsnok olyan jogi szempontot hoz fel, amelyet a felek nem vitattak meg (a fent hivatkozott Novartis Pharma ügyben hozott ítélet 31. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

20 A jelen esetben egyrészt az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet egyáltalán nem olyan érvek alapján kell eldönteni, amelyeket a felek nem vitattak meg. Másrészt a C. Carratù által előterjesztett felvilágosításkérés iránti kérelemnek nincs jelentősége, mivel a kérdést előterjesztő bíróság megfelelő módon bemutatta a nemzeti szabályozási hátteret, amit a Bíróság elé terjesztett észrevételek egyáltalán nem vitatnak. Végül, mivel nem került sor a C-361/12. sz. és a C-89/13. sz. ügy egyesítésére, a Bíróság alapokmánya, valamint eljárási szabályzata nem rendelkezik annak lehetőségéről, hogy valamely ügy vizsgálata során egy másik ügy feleit meghallgassák. Következésképpen a Bíróság elegendő információval rendelkezik a kérelem elbírálásához.

21 Következésképpen, a főtanácsnok meghallgatását követően C. Carratù a jelen ítélet 17. pontjában felidézett kérelmeinek nem kell helyt adni.

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságáról

22 A Poste Italiane úgy véli, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által előterjesztett kérdések elfogadhatatlanok, mivel egyrészt a kérdést előterjesztő bíróság nem határozta meg azokat a szempontokat, amelyekre a Bíróság az értékelését alapozhatná, másrészt az alapügy tárgyát képező nemzeti rendelkezés, vagyis a 183/2010. sz. törvény 32. cikkének a határozott időnek a munkaszerződésben való jogellenes kikötése esetén alkalmazandó szankciórendszerről szóló (5)-(7) bekezdése, nem tartozik az 1999/70 irányelv hatálya alá. Ezt az irányelvet ugyanis a 368/2001. sz. törvényerejű rendelet ültette át az olasz belső jogba, míg a vitatott rendelkezés, amely csupán 2010. november 24-én lépett hatályba, az irányelv végrehajtásának szükségességén kívüli rendeltetéssel és okból került elfogadásra, amely nem más, mint a határozott időnek a munkavállaló munkaszerződésében való jogellenes kikötése esetén alkalmazandó szankciórendszer létrehozása, amely aspektust az említett irányelv egyáltalán nem szabályozza.

23 Emlékeztetni kell elöljáróban arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint a Bíróság csak akkor utasíthatja el a nemzeti bíróság által előterjesztett előzetes döntéshozatal iránti kérelmet, ha az uniós jog kért értelmezése nyilvánvalóan semmilyen összefüggésben nincs az alapügy tényállásával vagy tárgyával, ha a probléma hipotetikus jellegű, vagy ha nem állnak a Bíróság rendelkezésére azok a ténybeli vagy jogi elemek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az elé terjesztett kérdésekre hasznos választ adhasson (a C-458/06. sz. Gourmet Classic ügyben 2008. június 12-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-4207. o.] 25. pontja és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

24 A jelen ügyben vitathatatlannak tűnik, hogy az uniós jognak a kérdést előterjesztő bíróság által kért értelmezése az előtte folyamatban lévő jogvita elbírálásához ténylegesen objektíve szükséges. Ugyanis, először is a munkaszerződés, határozott idejű munkaszerződésről lévén szó, a keretmegállapodás tárgyi hatálya alá tartozik, másodszor a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő jogvita tárgya a határozott időre alkalmazott munkavállaló jogi helyzetének a határozatlan időre alkalmazott munkavállaló jogi helyzetével való összehasonlíthatósága.

25 Meg kell jegyezni továbbá, amint azt a főtanácsnok is tette indítványának 33. pontjában, hogy az a kérdés, hogy a 183/2010. sz. törvényt a 1999/70 irányelv átültetésének keretében fogadták-e el, nem befolyásolja az előzetes döntéshozatal iránti kérelem elfogadhatóságát.

26 E körülmények között az előzetes döntéshozatal iránti kérelmet elfogadhatónak kell minősíteni.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

A hetedik kérdésről

27 Hetedik kérdésével, amelyet elsőként célszerű vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját akként kell-e értelmezni, hogy arra közvetlenül hivatkozni lehet egy olyan állami szervvel szemben, mint az alapeljárás alperese.

28 Pontosítani szükséges, hogy a Bíróságnak már alkalma nyílt arra, hogy kimondja: a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja a tartalma szempontjából feltétlennek és kellően pontosnak tekinthető ahhoz, hogy arra magánszemély a nemzeti bíróság előtt hivatkozhassék (lásd a C-268/06. sz. Impact-ügyben 2008. április 15-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-2483. o.] 68. pontját).

29 Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint azon szervezetek között, amelyekkel szemben valamely irányelv közvetlen hatályú rendelkezéseire hivatkozni lehet, szerepelnek azok a szervezetek, amelyek jogi formájuktól függetlenül, hatóság döntése alapján és ellenőrzése mellett közszolgáltatást nyújtanak, és amelyeknek evégett a magánszemélyek közötti jogviszonyokra jellemzőnél lényegesen több jogosítványuk van (lásd a C-614/11. sz. Kuso-ügyben 2013. szeptember 12-én hozott ítélet 32. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

30 A jelen ügyben az előzetes döntéshozatal iránti kérelemből és a Bíróság elé terjesztett észrevételekből kitűnik - amint azt a főtanácsnok megállapította indítványának 106. és azt követő pontjaiban -, hogy a Poste Italiane tulajdonosa teljes egészében az olasz állam, egyetlen részvényese, a gazdasági és pénzügyminisztérium révén. Ezen túlmenően az állam és a Corte dei Conti (számvevőszék) gyakorol felügyeletet felette, amelynek egyik bírája jelen van az igazgatótanácsában.

31 Következésképpen a hetedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját akként kell értelmezni, hogy arra közvetlenül hivatkozni lehet egy olyan állami szervvel szemben, mint a Poste Italiane.

A negyedik kérdésről

32 Negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját akként kell-e értelmezni, hogy a "foglalkoztatási feltételek" fogalma magában foglalja azt a kártérítést, amelyet a munkáltatónak a munkavállaló részére kell fizetnie határozott időnek a munkaszerződésében történt jogellenes kikötése miatt.

33 Emlékeztetni kell arra, hogy a keretmegállapodással elérni kívánt célkitűzésekre tekintettel a keretmegállapodás 4. szakasza úgy értendő, hogy az az uniós szociális jog olyan elvét fejezi ki, amelyet nem lehet megszorítóan értelmezni (a C-444/09. és C-456/09. sz. Gavieiro Gavieiro és Iglesias Torres egyesített ügyekben 2010. december 22-én hozott ítélet [EBHT 2010., I-14031. o.], 49. pontja, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

34 Noha, amint azt a főtanácsnok megállapította indítványának 37. pontjában, a keretmegállapodás nem határozza meg a "foglalkoztatási feltételek" fogalmát, a Bíróságnak már alkalma nyílt a "foglalkoztatási feltételek" ezen fogalmának az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról szóló, 1997. december 15-i 97/81/EK tanácsi irányelv (HL 1998. L 14., 9. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 3. kötet, 267. o.) mellékletében szereplő, a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja szerinti értelmezésére, amelynek szövege szinte azonos a keretmegállapodás 4. szakasza 1. pontjának szövegével.

35 A Bíróság következésképpen úgy ítélte meg, hogy annak meghatározásánál, hogy valamely intézkedés a részmunkaidős foglalkoztatásról kötött keretmegállapodás 4. szakasza szerinti "foglalkoztatási feltételek" körébe tartozik-e, a döntő feltétel pontosan a munkaviszony, azaz a munkavállaló és munkáltatója között fennálló viszony (lásd ebben az értelemben a C-395/08. és C-396/08. sz., Bruno és társai egyesített ügyekben 2010. június 10-én hozott ítélet [EBHT 2010., I-5119. o.] 46. pontját).

36 A keretmegállapodással kapcsolatban e gondolatmenet vonatkoztatható a határozott idejű munkaszerződés jogellenes alkalmazása miatti kártérítésre.

37 Vitathatatlan ugyanis, hogy a kártérítést a munkavállalónak a munkáltatójával fennálló munkaviszonya okán biztosítják. Tehát, mivel azt a munkaviszony folytán nyújtják a számára, a kártérítés a "foglalkoztatási feltételek" fogalma körébe tartozik.

38 A negyedik kérdésre tehát azt a választ kell adni, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját akként kell értelmezni, hogy a "foglalkoztatási feltételek" fogalma magában foglalja azt a kártérítést, amelyet a munkáltatónak a munkavállaló részére kell fizetnie határozott idő munkaszerződésében való jogellenes kikötése miatt.

Az ötödik kérdésről

39 Ötödik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keres választ, hogy a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját akként kell-e értelmezni, hogy annak alapján azonos módon kezelendő a határozott idő munkaszerződésben való jogellenes kikötése, illetve a határozatlan ideig tartó munkaszerződés jogellenes felmondása esetén fizetendő kártérítés.

40 Előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy a keretmegállapodás 1. szakaszának a) pontja értelmében a keretmegállapodás egyik célja a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének alkalmazásával javítani a határozott ideig tartó munkaviszony minőségét. Ugyanígy e keretmegállapodás preambuluma a harmadik bekezdésében kimondja, hogy az "a szociális partnerek azon szándékát mutatja, hogy általános kereteket állapítsanak meg az egyenlő bánásmód biztosításához a határozott időre alkalmazott munkavállalók számára, védelemben részesítve őket a hátrányos megkülönböztetéssel szemben". Az 1999/70 irányelv (14) preambulumbekezdése erre vonatkozóan kimondja, hogy a keretmegállapodás célja többek között a határozott idejű munkaviszony minőségének javítása, olyan minimumkövetelmények meghatározása által, amelyek biztosítják a hátrányos megkülönböztetés tilalma elvének alkalmazását (a fent hivatkozott Gavieiro Gavieiro és Iglesias Torres egyesített ügyekben hozott ítélet 47. pontja).

41 A keretmegállapodásnak - különösen 4. szakaszának - célja az említett elv határozott időre alkalmazott munkavállalókra történő alkalmazása annak érdekében, hogy megakadályozható legyen az, hogy az ilyen jellegű munkaviszonyt a munkáltató arra használja, hogy megfossza e munkavállalókat azon jogoktól, amelyek a határozatlan időre alkalmazott munkavállalóknak járnak (a C-307/05. sz. Del Cerro Alonso ügyben 2007. szeptember 13-án hozott ítélet [EBHT 2007., I-7109. o.] 37. pontja).

42 Mindazonáltal, amint az következik magának a keretmegállapodás 4. szakasza 1. pontjának a szövegéből, az egyenlő bánásmód nem alkalmazandó a határozott időre foglalkoztatott munkavállalók és a velük nem összehasonlítható határozatlan időre alkalmazott munkavállalók között.

43 Következésképpen annak értékelésekor, hogy a határozott idő határozott idejű munkaszerződésben való jogellenes kikötése, valamint a határozatlan ideig tartó munkaszerződés jogellenes felmondása esetén fizetett kártérítés összegét azonos módon kell-e megállapítani, elöljáróban azt kell vizsgálni, hogy az érintett személyeket összehasonlítható helyzetben lévőknek lehet-e tekinteni (lásd analógia útján a C-302/11-C-305/11. sz., Valenza és társai egyesített ügyekben 2012. október 18-án hozott ítélet 42. pontját, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).

44 Márpedig meg kell állapítani, hogy e kártérítések egyikét olyan helyzetben nyújtják, amely lényegesen eltér attól a helyzettől, amelyben a másik kártérítésnek helye van. Az első kártérítés azokat a munkavállalókat érinti ugyanis, akik szerződése szabálytalan módon jött létre, míg a második az elbocsátott munkavállalókat.

45 Ebből az következik, hogy a határozott időre foglalkoztatott munkavállalók és a velük összehasonlítható határozatlan időre foglalkoztatott munkavállalók közötti, a keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontja által előírt egyenlő bánásmód nem alkalmazható az alapügyben szóban forgóhoz hasonló jogvitában.

46 Mindazonáltal pontosítani szükséges, hogy a keretmegállapodás 8. szakaszának 1. pontja akként rendelkezik, hogy "[a] tagállamok és/vagy a szociális partnerek az ebben a megállapodásban rögzítetteknél a munkavállalókra előnyösebb rendelkezéseket is fenntarthatnak vagy bevezethetnek".

47 Közelebbről, noha a keretmegállapodás 4. szakasza 1. pontjának szövege nem enged arra következtetni, hogy a határozott idő munkaszerződésben való jogellenes kikötését szankcionáló kártérítés, illetve a határozatlan ideig tartó munkaszerződés felmondásához kapcsolódó kártérítés olyan munkavállalókat érintene, akik összehasonlítható helyzetben vannak, az említett 4. szakasz 1. pontjának és 8. szakasz 1. pontjának egymással összefüggő értelmezéséből az következik, hogy azok feljogosítják azon tagállamokat, amelyeknek ez szándékában áll, hogy előnyösebb rendelkezéseket vezessenek be a határozott időre foglalkoztatott munkavállalók tekintetében, vagyis hogy egy, az alapügy tárgyát képezőhöz hasonló helyzetben a határozott idejű munkaszerződés jogellenes megkötésének pénzügyi következményeit a határozatlan ideig tartó munkaszerződés jogellenes felmondása esetéből eredő pénzügyi következményekhez hasonlóan határozzák meg.

48 Következésképpen az ötödik kérdésre azt a választ kell adni, hogy noha a keretmegállapodással nem ellentétes, hogy a tagállamok kedvezőbb bánásmódot vezessenek be az ugyanezen keretmegállapodásban a határozott időre foglalkoztatott munkavállalók tekintetében rögzítettnél, e keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját akként kell értelmezni, hogy annak alapján nem azonos módon kezelendő a határozott idő munkaszerződésben való jogellenes kikötése, illetve a határozatlan ideig tartó munkaszerződés jogellenes felmondása esetén fizetendő kártérítés.

Az első, második, harmadik és hatodik kérdésről

49 Tekintettel a negyedik és az ötödik kérdésre adott válaszra, az első, második, harmadik, valamint hatodik kérdésre nem kell válaszolni.

A költségekről

50 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1) Az ESZSZ, az UNICE és a CEEP által a határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött keretmegállapodásról szóló, 1999. június 28-i 1999/70/EK tanácsi irányelv mellékletében szereplő, a határozott ideig tartó munkaviszonyról szóló keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját akként kell értelmezni, hogy arra közvetlenül hivatkozni lehet egy olyan állami szervvel szemben, mint a Poste Italiane.

2) A határozott ideig tartó munkaviszonyról kötött ugyanezen keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját akként kell értelmezni, hogy a "foglalkoztatási feltételek" fogalma magában foglalja azt a kártérítést, amelyet a munkáltatónak a munkavállaló részére kell fizetnie határozott idő munkaszerződésében való jogellenes kikötése miatt.

3) Noha az említett keretmegállapodással nem ellentétes, hogy a tagállamok kedvezőbb bánásmódot vezessenek be az ugyanezen keretmegállapodásban a határozott időre foglalkoztatott munkavállalók tekintetében rögzítettnél, e keretmegállapodás 4. szakaszának 1. pontját akként kell értelmezni, hogy annak alapján nem azonos módon kezelendő a határozott idő munkaszerződésben való jogellenes kikötése, illetve a határozatlan ideig tartó munkaszerződés jogellenes felmondása esetén fizetendő kártérítés.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: olasz.