A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20083/2021/5. számú határozata megállapítás iránti per tárgyában. [2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 172. § (3) bek.] Bírók: Hőbl Katalin, Szabó Csilla, Szentpáli Judit

A határozat elvi tartalma:

A megállapítási kereset előterjesztésének a Pp. 172. § (3) bekezdése szerinti feltételeit a bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia, és e feltételek hiányában a keresetet - annak további érdemi vizsgálata nélkül - el kell utasítania.

***********

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.20.083/2021/5.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Lajos Sándor ügyvéd (ügyvéd címe) által képviselt I.r. felperes (I.r. felperes címe) I. rendű és II.r- felperes (II.r. felperes címe) II. rendű felpereseknek - a kamarai jogtanácsos neve kamarai jogtanácsos által képviselt alperes (alperes címe.) alperes ellen jog fenn nem állásának megállapítása iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2020. december 9. napján meghozott 15.P.20.533/2020/12. számú ítélete ellen a felperesek 13. sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő

ítéletet:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja azzal a kiegészítéssel, hogy a le nem rótt kereseti illetéket az állam viseli.

Kötelezi az I-II. rendű felpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 150.000 (százötvenezer) forint másodfokú perköltséget.

A le nem rótt fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

[1] A felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az alperesnek a felperesekkel szemben nem áll fenn az RDEBLHARTHY21172901 számú szerződésből fakadó követelésének bíróság előtti érvényesítéséhez való joga.

[2] Az érvényesíteni kívánt jogot és a kereseti kérelmet megalapozó tények tekintetében állították, hogy az alperesi jogelőddel 2007. március 8. napján kötöttek kölcsönszerződést, és ugyanezen a napon közjegyzői okiratba foglalt egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot tettek. A kölcsönszerződést az alperesi jogelőd 2009. december 7-én kelt levelében felmondta. Jogállításuk szerint a kölcsönszerződésből eredő követelés elévült az I. rendű felperes és az alperesi jogelőd között 2011., 2012. és 2014. években létrejött részletfizetési megállapodás, az engedményezésről történő értesítés és a 2014. évi felszólítás ellenére. A jelen perbeli esetben ugyanis a követelés elévülésének megszakítására a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 327. § (3) bekezdése alkalmazandó, amely alapján a felmondástól kezdődően a követelés elévülését csak végrehajtási cselekmények szakítják meg, mivel a Ptk. 327.§ (3) bekezdése szerinti végrehajtható okirat alatt a záradékolható közokiratot kell érteni, nem pedig a végrehajtási záradékot. Az elévült követelés bírósági úton nem érvényesíthető, így az alperesnek a felperesekkel szemben nem áll fenn a követelés bíróság előtti érvényesítéséhez való joga.

[3] Álláspontjuk szerint keresetük jog fenn nem állásának megállapítására irányul. A megállapítási kereset előterjesztésének a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 172. § (3) bekezdése szerinti feltételei körében állították, hogy a kért megállapítás az alperessel szembeni jogaik megóvása érdekében szükséges, mivel az elévült követelést érvényesíteni nem lehet, a felperesek az elévült követelés miatt szerepelnek a KHR adóslistáján, továbbá a közvetlen végrehajthatóság esetén vagyoni és személyiségi jogi károk bekövetkezésének lehetősége fennáll, illetve a felperesek mindennapjait megkeseríti az alperes igényérvényesítése. A felpereseknek jogi érdeke fűződik a megállapításhoz, melyet abban jelöltek meg, hogy a már elévült követelésből eredően végrehajtási eljárás megindulására ne kerülhessen sor, marasztalást pedig nem kérhetnek.

[4] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperesek perköltségben marasztalását kérte. Hivatkozott arra, hogy nem állnak fenn a megállapítási kereset előterjesztésének Pp. 172. § (3) bekezdése szerinti konjuktív feltételei, melyet a bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia. A felperesek nem kizárólag a jelen perbeli megállapítási kereset előterjesztésével részesülhetnek jogvédelemben, arra egyéb eszközök állnak rendelkezésükre.

[5] Érdemben a keresetet arra hivatkozással vitatta, hogy a felpereseknek az elévüléssel kapcsolatos álláspontja téves, mivel a hivatkozott kúriai döntés nem tesz különbséget a követelés elévülése és a végrehajtási jog elévülése közt. A részletfizetési megállapodások, a felszólító levél és az engedményezési értesítő a Ptk. 327. § (1) bekezdése alapján az elévülést megszakították, így a követelés nem évült el.

[6] Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, és kötelezte a felpereseket, hogy 15 nap alatt egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 350.000 forint perköltséget.

[7] Ítéletének indokolásában mindenekelőtt kiemelte, hogy a megállapítási kereset Pp. 172. § (3) bekezdése szerinti feltételei fennállnak, mert a szerződéskötés óta eltelt hosszú időre, a köztes eredménytelen megállapodásokra és az engedményezés tényére tekintettel a felpereseknek jogaik megóvása, a bizonytalanság megszüntetése végett elemi érdeke fűződött a jogviszony fennállásának, a követelés érvényesíthetőségének tisztázásához.

[8] A kereset érdemében a Ptk. 324. § (1) bekezdése, 325. § (1) és (2) bekezdése, 326. § (1) és (2) bekezdése, 327. § (1)-(3) bekezdése, valamint a Ptk. indokolása felhívásával arra a következtetésre jutott, hogy a jelen perbeli esetben több, a követelés elévülésének megszakadását eredményező körülmény is felmerült. Így a követelés megegyezéssel történő módosítása 2011., 2012. és 2014. években, továbbá az engedményezésről szóló értesítés 2017. évben megszakították a követelés elévülését, és az elévülési idő újraindulását eredményezték. Az elsőfokú bíróság ítéletében kiemelte, különbséget kell tenni a kötelmi követelés elévülése és a végrehajtási jog elévülése között. A követelés elévülésére a Ptk. általa idézett rendelkezései, míg a végrehajtási jog elévülésére a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi III. törvény (Vht.) 57. § (1)-(4) bekezdései az irányadók. Hangsúlyozta, amennyiben a követelés lejárt és esedékes, az csak akkor lesz végrehajtó, ha a jogosult fizetési meghagyásos eljárásban vagy peres eljárásban született marasztaló határozat alapján végrehajtási eljárást kezdeményez, illetve a Vht. 23/C. § (1) bekezdésnek megfelelő közjegyzői okiratot záradékoltatja. Ekkor, ezek által keletkezik a végrehajtható okirat, ami a végrehajtási eljárás kezdőirata. Enélkül nem indul végrehajtási eljárás, tehát fogalmilag kizárt a Ptk. 327. § (3) bekezdése szerinti végrehajtási cselekmény. Amennyiben a Vht. 10. §-a szerinti végrehajtható okirat rendelkezésre áll, a végrehajtási eljárás megindul, és ez esetben alkalmazható a Vht. 23/C. § (3) bekezdése, ami szerint ekkor már csak a végrehajtási cselekmények szakítják meg az elévülést. Ennek alapján rámutatott arra, hogy álláspontja nem egyezik a Kúria felperesek által hivatkozott Pfv.I.20.184/2013/9. számú eseti döntésében kifejtettekkel, ugyanakkor az nem is bír kötelező erővel, mivel ilyennel csak a jogegységi határozat és az elvi bírósági határozat rendelkezik. Mindezekre tekintettel a keresetet elutasította.