ÍH 2015.21 A KÁRTÉRÍTÉSI (KÁRTALANÍTÁSI) KÖVETELÉSEK ELÉVÜLÉSE - A KÁROKOZÁS ÉS A KÁR BEKÖVETKEZÉSÉNEK IDŐBELI ELTÉRÉSE - AZ ELÉVÜLÉS KÉRDÉSE UTÓBB BEKÖVETKEZETT EGÉSZSÉGROMLÁSNÁL

I. A vagyoni kártérítés iránti követelések elévülése a vagyoncsökkenés bekövetkezésekor vagy a haszon elmaradásakor, illetőleg a költség felmerülésekor, míg a nem vagyoni kártérítés iránti követelések elévülése a személyhez fűződő jogsértés miatti hátrány bekövetkezésekor kezdődik.

Az egészséghez fűződő jog megsértése miatti hátrányok bekövetkezése nem feltétlenül esik egybe a jogsértés időpontjával, azok attól eltérő időpontban, később is bekövetkezhetnek.

II. Ha a hepatitis C vírusfertőzöttséget okozó transzfúzió miatt utóbb májkárosodás lép fel, az ezzel kapcsolatos vagyoni és nem vagyoni hátrányok miatt járó kártalanítás elévülése az egészségromlást jelentő állapot, illetve az azzal összefüggésben keletkezett egyéb károk bekövetkezésével kezdődik meg [régi Ptk. 76. §, 326. §, 355. §, 360. §, 1972. évi II. tv. 40. §].

A felperes a keresetében 5 000 000 forint nem vagyoni kártalanítás, továbbá havi 30 000 forint járadék és mindezek kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest hivatkozva a transzfúzió által okozott hepatitis C vírusfertőzöttsége miatt bekövetkezett májkárosodásra.

Az alperes érdemi védekezése elsődlegesen a követelés elévülése miatt a kereset teljes elutasítására irányult. Emellett a járadék-követelést alaptalannak, a nem vagyoni kárigényt pedig eltúlzottnak tartotta.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 4 millió forintot és ennek 2011. március 1-jétől 2013. június 30-ig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű, míg 2013. július 1-jétől a kifizetésig, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatot. Kötelezte továbbá az alperest, hogy 2011. március 1-jétől véghatáridő nélkül, minden hónap 10. napjáig előre fizessen havi 30 000 forint járadékot, valamint 720 000 forint lejárt járadékot és annak 2012. április 1-jétől 2013. június 30-ig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű, míg 2013. július 1-jéig a kifizetés napjáig a késelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Megállapította, hogy a járadékra vonatkozó ítéleti rendelkezés fellebbezésre tekintet nélkül előzetesen végrehajtható.

Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1991-ben, a gyomorvérzése kapcsán elvégzett műtét során transzfúzióban részesült. A felperes HCV fertőzöttségére egy véradás alkalmával elvégzett szűrés során derült fény 1999 novemberében. Ezt követően a felperes rendszeres kontrollvizsgálatokon vett részt, az orvosa a betegség lényegéről részletes tájékoztatást nem nyújtott. A felperes folytatta addigi életét, 2000-ben megnősült, különösebb jelentőséget a betegségének nem tulajdonított. A felperesnek a betegség diagnosztizálását követően két gyermeke született, 2001-ben és 2006-ban. 2004 júniusában a felperes mája enyhén gyulladt állapotba került, melyre figyelemmel májbiopsziára került sor. A májbiopszia eredményeként májában elváltozást ekkor nem állapítottak meg. A felperes ezt követően is évente járt kontrollra, az orvosa ezen alkalmakkor mindent rendben talált. 2010-ben a felperesnél fibroscan vizsgálat történt, amely már kóros elváltozást mutatott. A felperesnél vírusellenes kezelést kezdtek 2011. január 15-én. A kezelés lezárását követően elvégzett HCV PCR vizsgálatok negatív eredménnyel zárultak. A felperes jelenleg vírushordozó, de tünetmentes, a gyógykezelése eredményesnek tekinthető. A felperesnek jelenleg is májkímélő diéta tartása szükséges. A felperesnek családi és baráti kapcsolatai megváltoztak 2010 óta, visszahúzódó lett, türelmetlen, már nem képes arra az életvitelre, mint korábban.

Az elsőfokú ítélet jogi indokolása szerint az alperes elévülési kifogása alaptalan. A felperes a 2010-ben elvégzett fibroscan vizsgálat eredményét követően kapott teljes körű tájékoztatást a betegsége lényegéről, várható következményeiről, a Hepatitis C vírus elleni kezelés szükségességéről és annak várható eredményéről. Ekkor került abba a helyzetbe, hogy igényét érvényesíteni tudja. Az elévülés ez ideig a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerint nyugodott. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes helytállási kötelezettsége a károkozás idején hatályos 1972. évi II. tv. (a továbbiakban: Eü. tv.) 40. §-a, 22. §-ának (2) bekezdése és az 58. § (3) bekezdése alapján fennáll, az alperes a felperes kártalanítására a Ptk. kártérítésre vonatkozó rendelkezései szerint köteles. A perbeli dietetikus vélemény alapján arra a következtetésre jutott, hogy a felperesnek májkímélő diétaként teljes alkoholmentesség mellett zsírszegény, fűszerektől mentes, szénhidrátban és teljes értékű fehérjékben gazdag étrendet kell követnie, melynek megtartása egész életén át javasolt állapotromlásának megakadályozása, a súlyos szövődmények késleltetése végett. E diéta többletköltségét a felperes kereseti kérelmével egyezően átlagosan havi 20 000 forintban fogadta el. A felperes betegségének könnyebb elviseléséhez szükségesnek ítélte vitaminok, gyógyhatású készítmények szedését, melyek költségét 8000 forint összegben elfogadta, és indokoltnak tartotta a többlet-tisztítószerek 2000 forint költségét is.

A felperes nyilatkozata, családtagja tanúvallomása és a szakértői vélemény alapján megállapította, hogy a felperes életvitele jelentősen megváltozott, mióta HCV-fertőzöttségéről tudomást szerzett. A betegséggel járó testi és lelki következmények a felperes hátralévő életében fennmaradnak, élettevékenységét jelentősen befolyásolják. Életmódját e megváltozott körülményekhez kellett igazítania, a betegség tudata mindennapjaiban jelen van. Visszahúzódó lett, kapcsolata családjával és barátaival megváltozott. Fizikai teljesítőképessége, munkabírása csökkent, fertőzöttségének tudata szexuális életére is negatív hatással van. Bár a felperes vírusellenes kezelése sikeres volt, azonban továbbra is vírushordozó, a vírus bármikor nagymértékben aktivizálódhat, ennek folytán állandóan törekedni kell arra, hogy szigorúan betartott egészséges életmódjával állapota romlását elkerülje. Az elsőfokú bíróság a nem vagyoni kártalanítás összegének megállapításakor figyelemmel volt a felperes életkorára és az Interferon-kezelés eredményességére is, és mindezek alapján az eddigi bírói gyakorlattal összhangban 4 millió forintot tartott alkalmasnak a felperest ért nem vagyoni károk enyhítésére.

Az elsőfokú ítélet ellen kizárólag az alperes fellebbezett. Fellebbezésében kérte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét úgy változtassa meg, hogy a keresetet utasítsa el.

Fellebbezésében nem vitatta, hogy a felperesnél a Hepatitis C vírusfertőzöttség fennáll. Fenntartotta azonban az elsőfokú eljárásban előterjesztett elévülési kifogását. A fellebbezés szerint a keresetben a kártalanítási kötelezettséget megalapozó károkozó magatartás a vértranszfúzió, a bekövetkezett kár pedig a HCV-fertőzöttség volt. Az elévülés a vértranszfúzió időpontjában, azaz 1991. október 14-én kezdődött, és mivel a felperes nem jelölt meg olyan tényt, amely az elévülést félbeszakította volna, 1996. október 14-én be is következett. A felperes az elévülés állított nyugvását nem bizonyította. A tanúként kihallgatott kezelőorvos vallomása és a rendelkezésre álló orvosi iratok azt bizonyították, hogy a fertőzés ténye 1999-ben ismertté vált. A felperes a betegségről 2000-ben az akkori szakmai szabályoknak megfelelő tájékoztatást megkapta, kezelése megkezdődött. Erre tekintettel - figyelemmel az ultrahangos vizsgálat 2000. május 25-i időpontjára - a követelés legkésőbb 2001. május 25. napján elévült. Amennyiben ezt az érvelést a másodfokú bíróság nem osztaná, akkor a 2004. június 9-i májbiopszia időpontját kell olyan időpontnak tekinteni, amikor a felperes a betegsége következményeivel már tisztában volt. Önmagában az a körülmény, hogy ekkor még a felperes májkárosodása nem következett be, és emiatt az akkori szakmai szabályok szerint antivirális kezelésre nem került sor, nem jelenti azt, hogy a felperes a fertőzés lehetséges következményeit ne ismerte volna. Ez esetben a kártalanítás iránti követelés 2005. június 9-én évült el. A felperes a járadékigényét is a fertőzés tényére és nem állapotromlásra alapozta, így e követelése is elévült.