EBD 2013.07.G9 I. A pénzügyi lízing során ténylegesen hitelnyújtás történik, a dolog elpusztulásának vagy értékcsökkenésének veszélyét ezért a lízingbevevő viseli, és változatlan feltételek mellett köteles lízingdíjat fizetni akkor is, ha a lízingtárgyat rajta kívülálló okból nem használhatja. Nem a kárveszélyviselés körébe tartozik azonban, ha a lízingbevevő nem szerezheti meg a lízingtárgy tulajdonjogát, mert a lízingbeadó - aki a tulajdonjogot maga sem szerezte meg - a tulajdonjog átruházására nem képes.[1]

II. Ha egyik félnek sem felróható okból szűnik meg annak lehetősége, hogy a lízingbeadó a lízingtárgy tulajdonjogát a lízingbevevőre átruházza, a lízingszerződés objektív meghiúsulása folytán a felek között el kell számolni. További díj a lízingbevevőtől nem követelhető, ugyanakkor a lízingbevevő az addigi tényleges hasznosítás folytán a kifizetett lízingdíjat teljes összegben nem követelheti vissza, hanem csak a lízingdíj vételárrész hányadát. Az objektív meghiúsulás, mint szerződésszegés jogkövetkezményeinek alkalmazását érvényesen a lízingbeadó az ÁSZF-ben sem zárhatja ki. [Ptk. 312. § (1) bek., 314. § (2) bek., 319. § (2) bek.]

Az R. Bt. üzletvezetője, B. K. felkereste az alperest és előadta, hogy a cége 2 db lánctalpas kotrógépet kíván értékesíteni a felperes részére, az alperest az ügylet finanszírozására kérte. Az alperes alkalmazottja K. L. az ügylet megkötése előtt ellenőrizte a két munkagép beszerzését, a tulajdonjogát igazoló szerződéseket. A felperessel folytatott egyeztetést követően 2008. január 24-én az alperes megvásárolta az R. Bt.-től 30 000 000 Ft + áfa és 25 000 000 Ft + áfa, mindösszesen bruttó 66 000 000 Ft-ért a JCB JS 210 LC és a JCB JS 240 LC típusú lánctalpas kotrógépeket. Ugyanazon a napon a felek 48 hónapra szóló zárt végű pénzügyi lízingszerződést kötöttek a 2 db lánctalpas kotrógépre. A felperes kifizette a 11 000 000 Ft áfa összeget, valamint 13 750 000 Ft kezdőrészletet és vállalta 48 hónapon át a havi lízingdíj megfizetését.

A felperes a két gépet az R. Bt. birtokában hagyta, azokra a bt.-vel bérleti szerződést kötött.

A JCB JS 240 LC típusú gép valójában a K Pénzügyi Lízing Zrt. tulajdonában állt, melyet az F. Kft. lízingbevevő birtokolt. A gépet a lízingbevevő 2007. október 10-én eladta az R. Bt.-nek.

A JCB JS 210 LC típusú gép korábban valóban az R. Bt. tulajdona volt, de azt értékesítette az L. Pénzügyi és Lízing Zrt. részére, melytől a gépet visszalízingelte.

A felperes - miután a bérlővel a díj megfizetése miatt vitája támadt és a tulajdonjogot illetően is ellentétes információkhoz jutott - 2009 áprilisában kérte az alperest a tulajdonjog igazolására mindkét gép tekintetében. Ennek hiányában a lízingdíjat a felperes nem fizette, az alperes pedig a lízingszerződést 2009. április 22-én azonnali hatállyal felmondta.

A felperes keresetében az általa kifizetett lízingdíjakat visszakövetelte, erre tekintettel 37 595 919 Ft, valamint az egyes részösszegek után járó késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Emellett az alperesi felmondás érvénytelenségének megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a lízingbe adó alperes nem volt tulajdonosa a perbeli gépeknek, így azok tulajdonjogát részére nem ruházhatta át.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes nem járt el kellő gondossággal a lízingtárgy kiválasztása, az ellenőrzés és a birtokbavétel során. A lízingbeadó engedélye nélkül a lízingtárgyat harmadik személy részére bérbe adta. A csalás bűntette miatt folyó büntetőeljárás jogerős befejezéséig kérte a per tárgyalásának felfüggesztését.

Az elsőfokú bíróság ítéletével 37 595 919 Ft és az egyes részösszegek után járó kamatok megfizetésére kötelezte az alperest, a megállapítási keresetet elutasította. Az indokolásban kifejtette, hogy az alperes egyik lízingtárgynak sem volt a tulajdonosa, ezért a felperesre a dolog tulajdonjogát nem ruházhatta át. A felek között így érvényesen sem lízingszerződés, sem adásvételi szerződés nem jöhetett létre. Mivel a felperes "létre nem jött szerződés" alapján fizette ki a lízingdíjakat, így azok részére visszajárnak. A Ptk. 237. § (1) bekezdését alkalmazva a szerződéskötés előtti helyzetet kell visszaállítani, a birtokbaadásra azonban a felperes nem kötelezhető, mivel a lízingtárgyak nincsenek a birtokában.

Az ítélettel szemben a kereset elutasítása érdekében az alperes élt fellebbezéssel. A tényállást és az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást hiányosnak tartotta, álláspontja szerint a felek között emiatt nem végezhető teljes körű elszámolás. Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az üzletszabályzat, az ÁSZF rendelkezéseit. Az ÁSZF 1. pontja szerint a felperes az alperes megbízásából, de a saját érdekében járt el a lízingtárgyak kiválasztása, ellenőrzése és birtokbavétele során. Az ÁSZF 2. pont b) alpontja szerint a felperes joglemondó nyilatkozatot tett az alperessel szembeni kellékszavatossági és jogszavatossági igényekre nézve, egyben tudomásul vette, hogy követeléssel csak a szállítóval szemben léphet fel.

A szerződés érvénytelensége esetére a Ptk. 237. § (2) bekezdése szerinti hatályossá nyilvánítását kérte, ezzel összefüggésben támadta az elsőfokú bíróság által végzett elszámolást. Álláspontja szerint értékelni kell, hogy a felperes a lízingtárgyat bérbe adta, ebből bevételt ért el, továbbá a 11 000 000 Ft áfát visszaigényelte. Nem került tisztázásra az sem, hogy a lízingtárgyak mikor és milyen körülmények között kerültek ki a felperes birtokából. Továbbra is kérte a per tárgyalásának felfüggesztését a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a tulajdonjog szempontjából releváns körülményeket K. L. az alperes üzletkötője ellenőrizte, és mindent rendben talált. A követelt lízingdíjat teljes egészében az alperes részére fizette meg. A bérleti szerződés a nyomozati iratok között rendelkezésre áll, a bérbeadás körülményeire a nyomozás során nyilatkozott, a bérbeadás tényét pedig közölte az alperessel. Egyebekben az ügy lényegi kérdése az volt, hogy a felperes a lízingtárgyak felett tulajdonjogot nem szerezhetett, ez az oka annak, hogy a díj részére visszajár.

Az alperes fellebbezése annyiban alapos, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján az ügyben megnyugtató érdemi döntés nem hozható, nagyobb terjedelmű bizonyítás lefolytatása szükséges a felek közötti elszámolás során, ennek érdekében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése indokolt.

A pénzügyi lízing a Ptk.-ban nem szabályozott atipikus szerződés, amely az adásvétel (részletvétel), a pénzkötelmek (hitelviszony) és a használati kötelmek tényállási elemeit egyaránt hordozza. A pénzügyi lízingszerződésben a felek üzleti-gazdasági célja végső soron a lízingtárgy tulajdonjogának megszerzése. A lízingtárgy tulajdonjogát - a későbbi lízingbe vevő választása szerint - a pénzintézet adásvételi szerződéssel megszerzi, a beszerzési vételárat kiegyenlíti, majd a megkötött lízingszerződés tartós futamideje alatt mindvégig - elsősorban biztosítéki megfontolásból - a dolog tulajdonosa marad. A lízingdíj a lízingkulccsal megnövelt beszerzési ár, amelyet a lízingbe vevő a futamidő alatt (részletekben) törleszt, és a futamidő leteltével a lízingtárgy tulajdonjogát (maradványértéken) a lízingbe adótól megszerzi. A pénzügyi lízingszolgáltatás alapvető, elemi része tehát a tulajdonjog átruházására vonatkozó szerződési kötelezettség; a lízingbe vevő a lízingtárgy tulajdonjogát csak a lízingszerződés keretei között, a tulajdonos lízingbe adótól szerezheti meg (BDT 2007/10/155.).

Mivel a lízingbe adó részéről ténylegesen hitelnyújtás történik, a dolog elpusztulásának vagy értékcsökkenésének veszélyét a lízingbe vevő viseli, és akkor is változatlan feltételek mellett köteles lízingdíjat fizetni, ha a lízingtárgyat rajta kívülálló okból nem használhatja. Jelen jogvita azonban nem a kárveszélyviselés kérdését érinti, hanem azzal kapcsolatos, hogy a lízingbe vevő felperes nem szerezheti meg a lízingtárgy tulajdonjogát, mert a lízingbe adó alperes - aki a tulajdonjogot maga sem szerezte meg - a tulajdonjog átruházására nem képes.

Az a körülmény, hogy a tulajdonjog átruházására köteles fél a szerződés megkötésekor nem tulajdonosa a dolognak, a szerződéskötést önmagában nem teszi érvénytelenné, az ilyen szerződés jogszabályba sem ütközik. A dolog tulajdonjogát ugyanis nem a szerződés megkötésekor, hanem a szerződés teljesítésekor kell átruházni. A tulajdonjog hiánya nem a szerződéskötés, hanem a szerződés teljesítésének rendellenessége, melyből - az elsőfokú ítéletben írtaktól eltérően - nem következik a szerződés létrejöttének hiánya, hanem ez a körülmény a szerződés (objektív) meghiúsulását eredményezi [Ptk. 369. § (1)-(4) bekezdés].

A szerződéskötés során az alperes ügyintézője részletesen ellenőrizte a gépek származását. Arról, hogy az eladó tulajdonjogra vonatkozó tényállítása valótlan, sem a felperes, sem az alperes nem tudhatott. Emiatt a szerződés meghiúsulásáért egyik fél sem felelős. A tulajdon-átruházás, mint az alperes lényegi szerződéses kötelezettségének objektív meghiúsulása, a pénzügyi lízingszerződés olyan megszegése, amelyért a felek nem tehetők felelőssé, mert egyik félnek sem felróható okból szűnt meg annak lehetősége, hogy az alperes a lízingtárgy tulajdonjogát a felperesre ruházza (BDT 2007/10/155. sz. jogeset).

Az objektív meghiúsulás, mint a szerződésszegés jogkövetkezményeiért való felelősségét érvényesen az alperes az ÁSZF-ben sem zárhatta ki [Ptk. 314. § (2) bekezdés].

A Ptk. 312. § (1) bekezdése értelmében, ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, a szerződés megszűnik. Ilyen esetben a Ptk. 319. § (2) bekezdésének megfelelően a felek által egymás javára nyújtott szolgáltatások ellenértékét kell elszámolni, szembeállítani.

A lízingszerződés egyidejűleg tulajdon-átruházási és használati kötelem is, így a lízingdíj két különböző típusú szolgáltatás együttes ellenértékeként jelenik meg: egyfelől a tulajdonjog megszerzése érdekében a beszerzési ár törlesztése, másfelől pedig a dolog használati díjaként szolgál (BH 1996/5/257. sz. jogeset).

A perbeli esetben a szerződés a jövőre szólóan megszűnt, további díj a felperestől nem követelhető. Ugyanakkor az eddigi tényleges használatra (hasznosításra) és ennek díjára figyelemmel nem követelheti vissza a teljes lízingdíjat, hanem csak a lízingdíj vételárrész hányadát. A lízingdíj megbontása útján el kell végezni a felek szolgáltatásai között az elszámolást. A lízingszerződés a bérlet elemeit is hordozza, amely alapján a használat már megtörtént. A felek között el kell számolni, ehhez viszont meg kell állapítani a használat ellenértékét (BH 1994/1/40. sz. jogeset).

A felperes terhére kell értékelni a gépek után járó használati (hasznosítási) díjat, ebben a körben a beszedett bérleti díjat. Az elszámolás során kell majd értékelnie a bíróságnak a visszaigényelt áfa összegét is.

A per tárgyalásának felfüggesztésére irányuló kérelmet az ítélőtábla nem találta megalapozottnak, a büntetőeljárásban vizsgált körülmények (természetes személyek bűnössége, bűncselekmény megvalósulása) ugyanis nem minősülnek előkérdésnek jelen elszámolási per eldöntése szempontjából.

A fentiekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett rendelkezését a Pp. 252. § (3) bekezdése értelmében - a perköltség és illeték viselésére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és ugyanezt a bíróságot a per újabb tárgyalására és új határozat hozatalára utasította.

(Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.316/2010.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Szegedi Ítélőtábla a Csongrád Megyei Bíróság 2010. február 26. napján kelt 6.G.40.294/2009/10. számú ítéletével szemben az alperes 11. sorszám alatt előterjesztett fellebbezése folytán lefolytatott másodfokú eljárásban meghozta a következő

végzést:

Az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, megfellebbezett rendelkezését - a perköltség és illeték viselésére kiterjedően - hatályon kívül helyezi és ugyanezt a bíróságot a per újabb tárgyalására és új határozat hozatalára utasítja.

A felperes másodfokú eljárási költségét 400.000,- (Négyszázezer) Ft-ban, az alperes költségét 1.300.000,- (Egymillió-háromszázezer) Ft-ban állapítja meg.

A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

Indokolás

A B-B. Bt. üzletvezetője, B.K. felkereste az alperest és előadta, hogy a cége 2 db lánctalpas kotrógépet kíván értékesíteni a felperes részére, az alperest az ügylet finanszírozására kérte. Az alperes alkalmazottja K.L. az ügylet megkötése előtt ellenőrizte a két munkagép beszerzését, a tulajdonjogát igazoló szerződéseket. A felperessel folytatott egyeztetést követően 2008. január 24-én az alperes megvásárolta az R. Bt-től 30.000.000,- Ft + ÁFA és 25.000.000,- Ft + ÁFA, mindösszesen bruttó 66.000.000,- Ft-ért a JCB JS 210 LC és a JCB JS 240 LC típusú lánctalpas kotrógépeket. Ugyanazon a napon a felek 48 hónapra szóló zárt végű pénzügyi lízingszerződést kötöttek a 2 db lánctalpas kotrógépre. A felperes kifizette a 11.000.000,- Ft ÁFA összeget, valamint 13.750.000,- Ft kezdő részletet és vállalta 48 hónapon át a havi lízingdíj megfizetését.

A felperes a két gépet a B-B. Bt. birtokában hagyta, azokra a bt-vel bérleti szerződést kötött.

A JCB JS 240 LC típusú gép valójában a K. Pénzügyi Lízing Zrt. tulajdonában állt, melyet a K.-F. Kft. lízingbevevő birtokolt. A gépet a lízingbevevő 2007. október 10-én eladta a B-B. Bt-nek.

A JCB JS 210 LC típusú gép korábban valóban a B-B. Bt. tulajdona volt, de azt értékesítette az L. Pénzügyi és Lízing Zrt. részére, melytől a gépet visszalízingelte.

A felperes - miután a bérlővel a díj megfizetése miatt vitája támadt és a tulajdonjogot illetően is ellentétes információkhoz jutott - 2009 áprilisában kérte az alperest a tulajdonjog igazolására mindkét gép tekintetében. Ennek hiányában a lízingdíjat a felperes nem fizette, az alperes pedig a lízingszerződést 2009. április 22-én azonnali hatállyal felmondta.

A felperes keresetében az általa kifizetett lízingdíjakat visszakövetelte, erre tekintettel 37.595.919,- Ft, valamint az egyes részösszegek után járó késedelmi kamat megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Emellett az alperesi felmondás érvénytelenségének megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a lízingbe adó alperes nem volt tulajdonosa a perbeli gépeknek, így azok tulajdonjogát részére nem ruházhatta át.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes nem járt el kellő gondossággal a lízingtárgy kiválasztása, az ellenőrzés és a birtokbavétel során. A lízingbeadó engedélye nélkül a lízingtárgyat harmadik személy részére bérbe adta. A csalás bűntette miatt folyó büntetőeljárás jogerős befejezéséig kérte a per tárgyalásának felfüggesztését.

Az elsőfokú bíróság ítéletével 37.595.919,- Ft és az egyes részösszegek után járó kamatok megfizetésére kötelezte az alperest, a megállapítási keresetet elutasította. Az indokolásban kifejtette, hogy az alperes egyik lízingtárgynak sem volt a tulajdonosa, ezért a felperesre a dolog tulajdonjogát nem ruházhatta át. A felek között így érvényesen sem lízingszerződés, sem adásvételi szerződés nem jöhetett létre. Mivel a felperes "létre nem jött szerződés" alapján fizette ki a lízingdíjakat, így azok részére visszajárnak. A Ptk. 237. § (1) bekezdését alkalmazva a szerződéskötés előtti helyzetet kell visszaállítani, a birtokbaadásra azonban a felperes nem kötelezhető, mivel a lízingtárgyak nincsenek a birtokában.

Az ítélettel szemben a kereset elutasítása érdekében az alperes élt fellebbezéssel. A tényállást és az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást hiányosnak tartotta, álláspontja szerint a felek között emiatt nem végezhető teljes körű elszámolás. Az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az üzletszabályzat, az ÁSZF rendelkezéseit. Az ÁSZF 1. pontja szerint a felperes az alperes megbízásából, de a saját érdekében járt el a lízingtárgyak kiválasztása, ellenőrzése és birtokbavétele során. Az ÁSZF 2. pont b) alpontja szerint a felperes joglemondó nyilatkozatot tett az alperessel szembeni kellékszavatossági és jogszavatossági igényekre nézve, egyben tudomásul vette, hogy követeléssel csak a szállítóval szemben léphet fel.

A szerződés érvénytelensége esetére a Ptk. 237. § (2) bekezdése szerinti hatályossá nyilvánítását kérte, ezzel összefüggésben támadta az elsőfokú bíróság által végzett elszámolást. Álláspontja szerint értékelni kell, hogy a felperes a lízingtárgyat bérbe adta, ebből bevételt ért el, továbbá a 11.000.000,- Ft ÁFÁ-t visszaigényelte. Nem került tisztázásra az sem, hogy a lízingtárgyak mikor és milyen körülmények között kerültek ki a felperes birtokából. Továbbra is kérte jelen per tárgyalásának felfüggesztését a büntetőeljárás jogerős befejezéséig.

A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Arra hivatkozott, hogy a tulajdonjog szempontjából releváns körülményeket Kata László az alperes üzletkötője ellenőrizte, és mindent rendben talált. A követelt lízingdíjat teljes egészében az alperes részére fizette meg, az ezzel ellentétes alperesi felvetésnek nincs alapja. A bérleti szerződés a nyomozati iratok között rendelkezésre áll, a bérbeadás körülményeire a nyomozás során nyilatkozott, a bérbeadás tényét pedig közölte az alperessel. Egyebekben az ügy lényegi kérdése az volt, hogy a felperes a lízingtárgyak felett tulajdonjogot nem szerezhetett, ez az oka annak, hogy a díj részére visszajár.

Az alperes fellebbezése annyiban alapos, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján az ügyben megnyugtató érdemi döntés nem hozható, nagyobb terjedelmű bizonyítás lefolytatása szükséges a felek közötti elszámolás során, ennek érdekében az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése indokolt.

A pénzügyi lízing a Ptk.-ban nem szabályozott atipikus szerződés, amely az adásvétel (részletvétel), a pénzkötelmek (hitelviszony) és a használati kötelmek tényállási elemeit egyaránt hordozza. A pénzügyi lízingszerződésben a felek üzleti-gazdasági célja végső soron a lízingtárgy tulajdonjogának megszerzése. A lízingtárgy tulajdonjogát - a későbbi lízingbe vevő választása szerint - a pénzintézet adásvételi szerződéssel megszerzi, a beszerzési vételárat kiegyenlíti, majd a megkötött lízingszerződés tartós futamideje alatt mindvégig - elsősorban biztosítéki megfontolásból - a dolog tulajdonosa marad. A lízingdíj a lízingkulccsal megnövelt beszerzési ár, amelyet a lízingbe vevő a futamidő alatt (részletekben) törleszt, és a futamidő leteltével a lízingtárgy tulajdonjogát (maradványértéken) a lízingbe adótól megszerzi. A pénzügyi lízingszolgáltatás alapvető, elemi része tehát a tulajdonjog átruházására vonatkozó szerződési kötelezettség; a lízingbe vevő a lízingtárgy tulajdonjogát csak a lízingszerződés keretei között, a tulajdonos lízingbe adótól szerezheti meg (BDT 2007/10/155.).

Mivel a lízingbe adó részéről ténylegesen hitelnyújtás történik, a dolog elpusztulásának vagy értékcsökkenésének veszélyét a lízingbe vevő viseli, és akkor is változatlan feltételek mellett köteles lízingdíjat fizetni, ha a lízingtárgyat rajta kívülálló okból nem használhatja. Jelen jogvita azonban nem a kárveszélyviselés kérdését érinti, hanem azzal kapcsolatos, hogy a lízingbe vevő felperes nem szerezheti meg a lízingtárgy tulajdonjogát, mert a lízingbe adó alperes - aki a tulajdonjogot maga sem szerezte meg - a tulajdonjog átruházására nem képes.

Az a körülmény, hogy a tulajdonjog átruházására köteles fél a szerződés megkötésekor nem tulajdonosa a dolognak, a szerződéskötést önmagában nem teszi érvénytelenné, az ilyen szerződés jogszabályba sem ütközik. A dolog tulajdonjogát ugyanis nem a szerződés megkötésekor, hanem a szerződés teljesítésekor kell átruházni. A tulajdonjog hiánya nem a szerződéskötés, hanem a szerződés teljesítésének rendellenessége, melyből - az elsőfokú ítéletben írtaktól eltérően - nem következik a szerződés létrejöttének hiánya, hanem ez a körülmény a szerződés (objektív) meghiúsulását eredményezi [Ptk. 369. § (1)-(4) bekezdés].

A szerződéskötés során az alperes ügyintézője részletesen ellenőrizte a gépek származását. Arról, hogy az eladó tulajdonjogra vonatkozó tényállítása valótlan, sem a felperes, sem az alperes nem tudhatott. Emiatt a szerződés meghiúsulásáért egyik fél sem felelős. A tulajdon-átruházás, mint az alperes lényegi szerződéses kötelezettségének objektív meghiúsulása, a pénzügyi lízingszerződés olyan megszegése, amelyért a felek nem tehetők felelőssé, mert egyik félnek sem felróható okból szűnt meg annak lehetősége, hogy az alperes a lízingtárgy tulajdonjogát a felperesre ruházza (BDT 2007/10/155. sz. jogeset).

Az objektív meghiúsulás, mint a szerződésszegés jogkövetkezményeiért való felelősségét érvényesen az alperes az ÁSZF-ben sem zárhatta ki (Ptk. 314. § (2) bekezdés).

A Ptk. 312. § (1) bekezdése értelmében, ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, a szerződés megszűnik. Ilyen esetben a Ptk. 319. § (2) bekezdésének megfelelően a felek által egymás javára nyújtott szolgáltatások ellenértékét kell elszámolni, szembeállítani.

A lízingszerződés egyidejűleg tulajdon-átruházási és használati kötelem is, így a lízingdíj két különböző típusú szolgáltatás együttes ellenértékeként jelenik meg: egyfelől a tulajdonjog megszerzése érdekében a beszerzési ár törlesztése, másfelől pedig a dolog használati díjaként szolgál (BH 1996/5/257. sz. jogeset).

A perbeli esetben a szerződés a jövőre szólóan megszűnt, további díj a felperestől nem követelhető. Ugyanakkor az eddigi tényleges használatra (hasznosításra) és ennek díjára figyelemmel nem követelheti vissza a teljes lízingdíjat, hanem csak a lízingdíj vételárrész hányadát. A lízingdíj megbontása útján el kell végezni a felek szolgáltatásai között az elszámolást. A lízingszerződés a bérlet elemeit is hordozza, amely alapján a használat már megtörtént. A felek között el kell számolni, ehhez viszont meg kell állapítani a használat ellenértékét (BH 1994/1/40. sz. jogeset).

A felperes terhére kell értékelni a gépek után járó használati (hasznosítási) díjat, ebben a körben a beszedett bérleti díjat. Az elszámolás során kell majd értékelnie a bíróságnak a visszaigényelt ÁFA összegét is.

A per tárgyalásának felfüggesztésére irányuló kérelmet az ítélőtábla nem találta megalapozottnak, a büntetőeljárásban vizsgált körülmények (természetes személyek bűnössége, bűncselekmény megvalósulása) ugyanis nem minősülnek előkérdésnek jelen elszámolási per eldöntése szempontjából.

A fentiekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, megfellebbezett rendelkezését a Pp. 252. § (3) bekezdése értelmében - a perköltség és illeték viselésére is kiterjedően - hatályon kívül helyezte és ugyanezt a bíróságot a per újabb tárgyalására és új határozat hozatalára utasította.

A peres felek másodfokú eljárási költségét a Pp. 252. § (4) bekezdése alapján csupán megállapította, ennek viseléséről az elsőfokú bíróság határoz.

Szeged, 2010. június hó 24. napján

Dr. Kemenes István sk. a tanács elnöke, Dr. Mányoki Zsolt sk. előadó bíró, Dr. Hámori Attila sk. táblabíró

(Szegedi Ítélőtábla Gf. I. 30.316/2010.)