BH 2020.12.352 A hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűncselekményének kettős jogi tárgya van. Egyrészt a hivatalos személy kötelességszerű eljárásához fűződő érdek, másrészt a kötelességszegésnek az a következménye, amely a hivatal működésén kívül jelentkezik, ez pedig az emberi méltóság sérelme [Btk. 301. § (1) bek.].

[1] A törvényszék katonai tanácsa a 2019. április 29. napján kihirdetett ítéletével a pótmagánvádló vádindítványa alapján a címzetes rendőr törzszászlós vádlottat bűnösnek mondta ki hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében [Btk. 301. § (1) bek.], ezért őt megrovásban részesítette.

[2] Az ítéletet a pótmagánvádló és jogi képviselője tudomásul vették, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

[3] Az ítélőtábla katonai tanácsa a 2019. december 4. napján meghozott ítéletével az elsőfokú határozatot megváltoztatta, és a vádlottat az ellene hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének vádja alól felmentette.

[4] A másodfokú ítélet ellen a pótmagánvádló és jogi képviselője a vádlott terhére, bűnösségének megállapítása, az elsőfokú ítélet helybenhagyása érdekében jelentett be fellebbezést.

[5] A vádlott és védője a másodfokú ítéletet tudomásul vette.

[6] A pótmagánvádló jogi képviselőjének indokai szerint négy kérdéskör vizsgálata szükséges.

[7] Egyrészről, hogy a pótmagánvádló a magatartásával akadályozta-e a rendőri intézkedést, az egyáltalán jogszerű volt-e, továbbá, hogy a vádlott cselekménye arányban állt-e a pótmagánvádló magatartásával, és végül, hogy miért tűnt el a cselekménysorról az egyik rendőr által mobiltelefonnal készített felvétel.

[8] A jogi képviselő álláspontja szerint a pótmagánvádló a törvényes képviseleti jogának megfosztása, vagyis az intézkedő rendőrök felróható magatartása miatt kiabálásával, vitatkozásával, a kutatott helyiség bejárásával, az ajtók visszazárásával nem akadályozta a jogszerűségében az általa megkérdőjelezett rendőri intézkedést.

[9] A pótmagánvádlót a rendőrök akadályozták a törvényes képviselői jogainak gyakorlásában, de tevőlegesen nem szegült ellen az intézkedésnek. A rendőrökkel is közölte, hogy az intézkedéssel nem ért egyet, mert a fia elleni gyámhatósági körözést már visszavonták. A pótmagánvádló mint törvényes képviselő számára a rendőrök a körözési nyilvántartás adatait nem mutatták meg, holott ennek akadályát nyomozástaktikai okok sem képezték. Ellenben alátámasztotta volna a rendőri intézkedés jogszerűségét, és tisztázhatta volna, hogy az eljárás indoka nem a gyámhatósági körözés.

[10] Ha a pótmagánvádló alapos felvilágosítást kap a fia ellen kibocsátott elfogatóparancsról, akkor nem akként élte volna meg a helyzetet, hogy már visszavont körözés miatt bilincselték meg a fiát, és tartanak házkutatást.

[11] A jogi képviselő hivatkozott az elkövetés idején hatályban volt 1998. évi XIX. törvény (korábbi Be.) több rendelkezésére, így a fiatalkorú törvényes képviselőjének jogait szabályozó 451. §-ára, a védő és a terhelt jelenléti jogáról rendelkező 43. § (2) bekezdésére és 50. §-ára, valamint az eljárás során keletkezett irat másolatának kiadásáról szóló 70/B. §-ára.

[12] A pótmagánvádló szavahihetőségéhez nem fért kétség az eljárás során, következetesen csak a vádlott tevékenységével szemben tett terhelő vallomást, felindultságát pedig a fiát és őt ért inzultus alapozta meg. A szakértői vélemény is rögzíti, hogy a pótmagánvádló a sérüléseket fokozottabban éli meg, az elsőfokú bíróság pedig azt is megállapította, hogy jellemzi őt a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság, az együttműködési szándék alacsony szintje.

[13] Összességében a jogi képviselő szerint a pótmagánvádló magatartása nem akadályozta a rendőri intézkedést, amelynek jogszerűségét is vitatta a fellebbezés indokolása.

[14] A jogi képviselő álláspontja szerint a másodfokú bíróság tévedett, de részben iratellenes is az a megállapítása, hogy jogszerű volt a rendőri intézkedés, a házkutatásra halaszthatatlan nyomozati cselekményként került sor.

[15] Az elsőfokú bíróság ugyanis azt rögzítette, miszerint nem lehetett megállapítani, hogy a cím felkeresésének oka az volt, hogy megtalálják a pótmagánvádló fiának személyi okmányait, vagy kábítószert kerestek, esetleg az E.-i Rendőrkapitányság által kiadott elfogatóparancs miatt zajlott a házkutatás. Az elsőfokú bíróság szerint nem volt megállapítható, hogy a közrendvédelmi vagy a bűnügyi szolgálati ág irányítása alatt folyt a rendőri intézkedés.

[16] Az eljárás során tehát nem lehetett megállapítani, hogy milyen alapügyben került sor halaszthatatlan cselekményként a házkutatás foganatosítására. Ha pedig az eljárás jogszerűsége sem kétséget kizáróan bizonyított, a hivatali visszaélés bűntette lenne megállapítható.

[17] A jogi képviselő a rendőri intézkedés arányossága kérdésében az elsőfokú bíróság megállapításával értett egyet. Idézte a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) arányosság követelményét felállító 15-16. §-át, valamint a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról rendelkező 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet (a továbbiakban: BM rendelet) 39-40. §-át.

[18] Álláspontja szerint a vádlott magatartása nem állt arányban a pótmagánvádló viselkedésével, aki nem szegült ellen tettleg a rendőri intézkedésnek, viszont alkalmas volt súlyos sérülés okozására is.

[19] Végül a jogi képviselő kitért arra is, miszerint felettébb gyanús, hogy miért tűnt el a rendőri intézkedésben részt vett B. L. rendőr törzszászlós által a telefonjával készített felvétel. Egyrészt ugyanis a pótmagánvádló ellen eljárás indult, és a felvétel a rendőrök számára jó bizonyíték lett volna, másrészt igazolta volna a vádlott ártatlanságát is. Az írásba foglalt jelentésben sem jelenik meg a felvétel ténye, ezzel szemben a felvétel sorsát illetően a rendőrök vallomása egymásnak is ellentmond.

[20] A kifejtettekre figyelemmel a jogi képviselő indítványozta, hogy a Kúria mint harmadfokú bíróság a másodfokú ítéletet változtassa meg, a vádlottat mondja ki bűnösnek a Btk. 301. § (1) bekezdése szerinti hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettében, alkalmazzon vele szemben megrovást, és kötelezze a jogi képviselő munkadíjának bűnügyi költségként történő megfizetésére.

[21] A Kúria az ügyben a Be. 620. § (1) bekezdésére figyelemmel nyilvános ülést tartott, melyen a pótmagánvádló és jogi képviselője az írásbeli indítványát változatlanul fenntartotta. A vádlott és a védő a másodfokú ítélet helybenhagyását indítványozta.

[22] A védő a perbeszédében kifejtette, miszerint általános és elsődleges kiindulás az, hogy a rendőri intézkedésnek a jogszerűségét kétségbe lehet vonni, de a helyszínen nem lehet akadályozni. A rendőri intézkedésnek - hacsak nem nyilvánvalóan bűncselekmény, amit éppen tesz az intézkedő rendőr - nem lehet ellenszegülni, annak mindenki, akivel szemben a rendőri intézkedés zajlik tartozik alávetni magát. Azt utólagosan lehet bírálni, adott esetben bírói szakig el lehet juttatni akár a házkutatás jogszerűségét, akár az elfogatóparancs alapján történő letartóztatást vitatva, de ez egy olyan jogi eljárás, ami nem akaszthatja meg azt az intézkedést, amit a rendőrök végrehajtanak.