BH 2009.1.17 A felek szerződésének a keresetlevélben foglaltaktól eltérő jogi minősítése nem jelenti a kereseti kérelmen való túlterjeszkedést [Pp. 215. §].

2005. szeptember 1-jén a felek együttműködési megállapodást kötöttek az alperes által készített "Fej vagy írás" című film sikeres beharangozására, valamint a felperes szolgáltatásainak reklámozására. Az alperes, mint megbízó a szerződés 2. pontjában vállalta a felperes részére különböző reklámszolgáltatások nyújtását, pl. a film végén a felperes logójának feltüntetését; a felperes, pedig mint megbízott a szerződés 3. pontjában 400 db óriásplakát 2005. november 1. és 4. közötti kiragasztását, továbbá hirdetési hely biztosítását 2005. november 1. és 30. közötti időtartamra. A kész plakátok kiragasztásáért az alperesnek 4 000 000 forint + áfa ellenértéket kellett megfizetnie a következőképpen: a plakátok kiragasztásának feltétele volt, hogy 2005. október 31-éig az alperes átutal 2 000 000 forint + áfa összeget a ragasztás 50%-os előlege jogcímén, míg a fennmaradó 50%-ot a ragasztás befejezését és leellenőrzését követően utalja át a felperes részére számla ellenében 8 napon belül. A felperes a plakátok kiragasztását november 1-jén megkezdte, bár az alperes az előleget nem fizette meg. A szerződéses összegről a felek november 2-án tárgyaltak, az alperes ígéretet tett a médiatámogatási összegből a teljesítésre, a felperes november 2-án kibocsátott 5 000 000 forintos számlájából november 4-én 1 000 000 forintot teljesített. A felperes a vállalt időben a plakátokat kiragasztotta, Budapesten 153, vidéken 247 darabot. A film bemutatójára 2005. november 10-én került sor. Miután az alperes felhívás ellenére a ki nem egyenlített 4 000 000 forintot nem rendezte, ezért a felperes november 19. és 20. között a budapesti 153 db plakátot átragasztotta más megrendelő plakátjaival.

A felperes 4 000 000 forint és kamatai megfizetése iránt terjesztett elő kereseti kérelmet a Ptk. 298. § és 301. § (1) bekezdésére hivatkozással. Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint az 1 000 000 forint kifizetésével a felperesi szolgáltatást kiegyenlítette; arra is hivatkozott, hogy november elején a felperes ügyvezetőjével megállapodást kötött e tárgyban. Másodlagosan a kereset erejéig beszámítási kifogást terjesztett elő elmaradt haszon jogcímén. Előadta, hogy a film nézettsége a plakátok leragasztását követően jelentősen csökkent, ez a tény nála bevételkiesést és egyéb hátrányokat eredményezett. Összes kárigényét 9 416 250 forintban jelölte meg. A felperes a beszámítási kifogás elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy kárenyhítési kötelezettsége körében a Ptk. 340. § (1) bekezdése szerint járt el, amikor a fővárosban a plakátokat más megrendelő plakátjaival átragasztotta.

Az elsőfokú bíróság - a másodfokú bíróság által helybenhagyott - ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 3 298 062 forintot, ebből 1 149 031 forint után 2005. november 9., míg 2 149 031 forint után 2005. november 25. napjától járó késedelmi kamatot; ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította. A felek szerződésének értelmezésével arra a következtetésre jutott, hogy a felek a hirdetési vállalkozási szerződések tartalmi elemeit hordozó megállapodást kötöttek, az ebben vállalt szolgáltatásaikat a Ptk. 277. § (1) bekezdése szerint kell teljesíteniük. A bíróság a lefolytatott bizonyítás eredményeként feltárt bizonyítékokat a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint értékelte; ennek alapján megállapította, hogy a felperes november 20-ára átragasztotta a budapesti plakátokat, azaz november 1. és 19. között 400 db, míg november 20. és 30-a között csak 247 db plakáthirdetést biztosított az alperes részére. A plakátok kiragasztását bizonyítva látta a becsatolt monitoring anyagból, továbbá S. Z. alperesi ügyvezető elismerő nyilatkozatából; a felperesnek e körben tett tanúbizonyítási indítványát, mint szükségtelent mellőzte.

Az elsőfokú bíróság az 5 000 000 forintos ellenértékből visszaszámolva állapította meg, hogy egy plakát egy napra történő kihelyezésének díja 416,6 forint, ezért a felperes tényleges teljesítésének ellenértékét összesen 4 298 062 forintban határozta meg. Nem fogadta el az alperes által hivatkozott bekerülési értéken alapuló számítást, mert a felperes nem a plakátok előállítását, hanem azok kiragasztását és meghatározott időtartamban való kint tartását vállalta. Az ítélet indokolása értelmében az alperes nem tudta bizonyítani azon állítását, hogy az 1 000 000 forintos ellenértékre vonatkozóan a felek között megállapodás jött volna létre. Az elsőfokú bíróság az alperest a Ptk. 201. § (1) és 277. § (1) bekezdése alapján kötelezte a részteljesítésnek megfelelő díj megfizetésére. Az alperes beszámítási kifogásának elbírálásánál alkalmazta a Ptk. 4. § (4) bekezdését, megállapítva azt, hogy az alperes nem tett eleget sem az előleg, sem a hátralékos összeg megfizetésére vonatkozó kötelezettségének. Miután a felperes az alperestől az 1 000 000 forinton felüli összegre konkrét fizetési ígéretet nem kapott, ezért magatartása nem tekinthető sem szerződésszegőnek, sem felróhatónak. Megállapította, hogy az alperes bizonyítási kötelezettségének a kár összegszerűsége tekintetében sem tett eleget.

A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletében megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást kellő terjedelemben feltárta, levont jogi következtetései is helytállóak, ezért indokai alapján hagyta helyben az elsőfokú ítéletet. A fellebbezésben foglaltakra tekintettel többek között kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a perbeli szerződést a Ptk. 207. §-ában foglaltakra is figyelemmel helyesen értelmezte; a szerződés atipikus jellegére tekintettel a megbízási elemek nem teszik kizárttá, hogy az abból eredő egyes kötelezettségek teljesítése nem tekinthető eredmény létrehozásának; ilyen például az óriásplakátok kiragasztása. Megjegyezte, hogy a felperes teljesítésének előfeltétele volt az alperesi előteljesítés, 2 500 000 forint előleg átutalása, amely nem teljesült sem határidőben, sem összegszerűségében, ezért az elsőfokú bíróság az alperes beszámítási kifogását, azaz kárigényét jogalap hiányában helyesen utasította el. Miután a kárigény jogalapja nem volt megalapozott, az elsőfokú bíróság alappal mellőzte a bizonyítást az összegszerűség tárgyában.

Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság elsősorban a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül, és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására, másodsorban pedig az ítéletet az alperesi fellebbezésben foglaltaknak megfelelően változtassa meg. Eljárásjogi jogszabálysértésként megjelölte a Pp. 256/E. § (3) bekezdését, 215. §-át, 221. §-át, 206. §-át és 199. §-át, míg anyagi jogi jogszabálysértésként a Ptk. 207. §-át, 200. § (1) bekezdését, valamint a Ptk. 474. §-483. §-ait. A kérelem részletes indokolásában kifejtette, hogy szerinte a bíróság a felek között létrejött együttműködési megállapodást tévesen értelmezte, nem helytállóan állapította meg a felek egyes szolgáltatásait, továbbá nem vette figyelembe, hogy a megállapodás egy megbízási szerződés volt. Jogalapjában és összegszerűségében is tévesnek nevezte a felperes részére megállapított díjat.