BH 1993.12.771 A munkaviszony fennmarad, ha a munkáltató nem szűnt meg, az általa létrehozott gazdasági szervezetben azonban a munkavállaló foglalkoztatása változatlan feltételek mellett folytatódik. Ehhez képest a munkaviszony annál az új munkáltatónál tart folyamatosan tovább, amely őt - a korábbi munkáltatóval kötött munkaszerződés szerint - foglalkoztatta, és felmondás esetén végkielégítés illeti meg [1991. évi XLVIII. tv. 2. §, 1967. évi II. tv. 27/A. § (4) bek., MK 154. sz.].

Az I. rendű felperes 1984 óta, a II. rendű felperes 1969 óta állt határozatlan idejű munkaviszonyban az Építőipari Vállalattal. 1990. július 26-án e vállalat a Tervező Vállalattal és K. A.-val megalapította az É. Fuvarozó, Szállítmányozó és Szolgáltató Kft.-t. A kft. (az alperes) a felperesekkel és a munkáltatójukkal az áthelyezésről szóló háromoldalú megállapodást nem kötött. Az alperes 1990. augusztus 1-jével a felperesek munkakönyvébe "áthelyezés" bejegyzést tett, és őket változatlan feltételekkel tovább foglalkoztatta.

Az alperes az I. rendű felperes munkaviszonyát 1991. december 15-én, a II. rendű felperes munkaviszonyát 1992. január 22-én felmondással megszüntette, részükre végkielégítést nem fizetett.

A felperesek végkielégítés megfizetése iránt keresetlevelet nyújtottak be a munkaügyi bírósághoz. Arra hivatkoztak, hogy a végkielégítésre való jogosultság elbírálásánál figyelembe kell venni az Építőipari Vállalatnál munkaviszonyban eltöltött idejüket is.

A munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felpereseknek végkielégítés azért nem jár, mert nem rendelkeztek az 1991. évi XLVIII. törvény 2. §-ának (3) bekezdésében előírt legalább háromévi, az alperesnél eltöltött munkaviszonnyal.

Az ítélet ellen a felperesek fellebbeztek.

A megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. Kötelezte az alperest, hogy végkielégítés címén az I. rendű felperesnek 31 892, a II. rendű felperesnek 77 275 forintot fizessen meg. A jogerős ítélet az alperest első- és másodfokú eljárási illetékben, valamint perköltségben is marasztalta. A jogerős ítélet indokolásának lényege szerint a felperesek munkaviszonyát - a végkielégítésre való jogosultság szempontjából - a Legfelsőbb Bíróság MK 154. számú állásfoglalásában kifejtettek alapján folyamatosnak kell tekinteni. Ezért részükre végkielégítés jár.

A jogerős ítélet ellen az alperes a törvényes határidőben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bírósághoz. Kérelme a megyei bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítására irányult. Álláspontja szerint az alperes nem tekinthető az Építőipari Vállalat (sem egyetemes, sem különös) jogutódjának. Utalt arra is, hogy a II. rendű felperes az áthelyezést megelőzően nem abban az üzemrészben dolgozott, amelyből a társaságot alapították. Ezért a felpereseket nem illeti meg végkielégítés.