BH+ 2009.11.503 A közmunka-programhoz tartozó támogatási szerződés rendelkezése értelmében azonnali hatályú felmondás esetén a felperes a már folyósított támogatásnak csak azt a részét követelheti vissza, amelyhez teljesítés nem kapcsolódott [Ptk. 200. § (1) bek., 319. § (2) bek., 117/1997. (VII. 8.) Korm. rendelet].

Az alperes 1997. májusában benyújtott pályázata alapján a Közmunkatanács támogatást ítélt meg az alperes részére, mely határozat végrehajtása során a Munkaügyi Minisztérium Közmunkatanács Hivatala mint támogató és az alperes mint megvalósító 1998. június 30-án támogatási szerződést kötöttek egymással. A szerződésben a támogató vállalta, hogy 1998. július hónaptól kezdődően a pályázat megvalósulása érdekében összesen 40 199 000 Ft összegű vissza nem térítendő támogatást biztosít a közmunkaprogram során alkalmazandó munkanélküliek munkabérére és annak járulékaira, munka alkalmassági vizsgálat költségére, munkaruha és egyéni védőeszközök költségeire, munkásszállítás költségeire és kis értékű tárgyi eszközök beszerzési költségeire. Az alperes főkötelezettsége a pályázatban megjelölt átlag 170 fő regisztrált munkanélküli 1998. június 8-a és december 8-a közötti, a pályázati programban megjelöltek szerinti foglalkoztatása, továbbá a vissza nem térítendő céltámogatásnak a pályázatban megfogalmazott feladatok finanszírozására való felhasználása volt.

A felperes jogelődje (a továbbiakban: felperes) részéről összesen 34 954 553 Ft összegű támogatás átutalására került sor.

A felperes a támogatási szerződést 1999. február 9-én azonnali hatállyal felmondta, és - arra figyelemmel, hogy a kifizetett összegből mindössze 3 058 115 Ft felhasználása volt jogszerű - az alperest 31 896 438 Ft visszafizetésére hívta fel. Az azonnali hatályú felmondást a támogatási szerződés 5. és 10. pontjának megsértésére alapította. Ezzel kapcsolatban azt adta elő, hogy az alperes a támogatási szerződés teljesítését valótlan tartalmú, illetve hamisított okiratokkal, bizonylatokkal igazolta, és a vállalt közmunkaprogramtól eltérő munkaterületen is foglalkoztatott közmunkásokat.

Az alperes a 31 896 438 Ft-ot nem fizette meg, ezért a felperes keresetet terjesztett elő, melyben 31 896 438 Ft és ennek 1999. február 9-től járó kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest a Ptk. 298. §, 317. § (1) bekezdés, 318. § (2) bekezdés, valamint 361. § (1) bekezdés alapján.

Az alperes nem vitatta az azonnali hatályú felmondás jogszerűségét, de arra hivatkozással, hogy a program tartalmi részét végrehajtotta, tehát a támogatás a valós célját elérte, a szabálytalansággal érintett összegeket pedig a felperes már megvonta az elszámolás során az alperestől, a kereset elutasítását kérte. Viszontkeresetében 4 199 324 Ft és ennek 1999. február 9-étől járó kamatai megfizetésére kérte kötelezni a felperest arra alapítottan, hogy bár az alperes 39 153 877 Ft felhasználását igazolta, a felperes csak 34 954 553 Ft-ot utalt át részére, tehát a két összeg különbözete az alperest megilleti.

Az elsőfokú bíróság ítéletét a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság végzésével hatályon kívül helyezte, majd az elsőfokú bíróság ezt követően meghozott ítéletét az ítélőtábla helyezte hatályon kívül és utasította az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára.

Az ilyen előzmények után megismételt eljárás során hozta meg az elsőfokú bíróság ítéletét, mellyel a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest 4 199 324 Ft, valamint ennek 2003. október 1-jétől járó késedelmi kamatai megfizetésére az alperes javára.

Az elsőfokú bíróság tényként állapította meg, hogy az alperes a Munkaügyi Központ által regisztrált munkanélküliek alkalmazásával és a szerződésben meghatározott átlaglétszám betartása mellett teljesítette a programnak megfelelő munkálatokat. Mindezt megerősíti T. J. tanúvallomása is, aki képviselője volt az ellenőrzések során felperes megbízása alapján eljárt M. Kft.-nek. A munkabér kifizetése kapcsán ugyan merültek fel anomáliák, de az aláírási problémáktól függetlenül a közmunkaprogram szerinti munkabérek kifizetése a programban foglalkoztatottak részére megtörtént. Az alperes által sem vitatottan a támogatási szerződés azonnali hatályú felmondására alapot adott az, hogy egyrészt a foglalkoztatott munkanélküliek közül 15 főt az alperes a pályázatban írtaktól eltérően egy ideig egy helyi kft-ben szederválogatásban foglalkoztatott, másrészt az, hogy 720 000 Ft értékű munkaruhát nem adott ki a foglalkoztatottaknak, hanem raktáron tárolt. A 39/A/1. alatt csatolt ellenőrzési lapból azonban egyértelmű, hogy a felmondási okként megjelölt tételek vonatkozásában az ellenőrzést végző M. Kft. véglegesen levonásba helyezte az alperes által elszámolt költségeket.

Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság az alperes viszontkeresetét a tőkeösszeg vonatkozásában megalapozottnak találta és a felperest kötelezte az M. Kft. ellenőrzése során elfogadott 39 153 877 Ft és a felperes által ténylegesen átutalt 34 954 553 Ft - a közmunkaprogram teljesítésével arányos - különbözetének megfizetésére. Álláspontja szerint alaptalanul állapította meg az M. Kft. által 1999. május 8-án elkészített zárójelentés, hogy csak mindössze 3 058 115 Ft fogadható el az alperes által elszámolt összegekből, és ezért az alperes 31 896 438 Ft visszafizetésére köteles. Ez a levezetés nem felel meg a támogatási szerződés 23. pontjában írtaknak. A bizonyítási eljárás eredményével sem ez a zárójelentés, hanem a 39/A/1. alatti ellenőrzési adatlap adatai állnak összhangban. Ezért az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította és kötelezte a felperest a viszontkeresettel érvényesített összeg és annak az igényérvényesítés időpontjától járó kamatai megfizetésére az alperes javára.

A felperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokai alapján hagyta helyben. A fellebbezésben írtakra tekintettel kiemelte, hogy nem tévedett az elsőfokú bíróság amikor a jogvitát a Ptk. 319. § (2) bekezdése, illetve a támogatási szerződés ettől nem eltérő, a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyező végzésével már értelmezett 23. pontjában írtak alapján bírálta el. A bizonyítási eljárás alapján aggálytalanul megállapítható, hogy - 15 fő eltérő foglalkoztatását, valamint a munkaruha kiadásának részbeni elmulasztását kivéve - az alperes teljesítette a támogatási szerződésben vállalt főkötelezettségét. A szerződésben kikötött mellékszolgáltatási kötelezettség - bejelentési, elszámolási, illetve bizonylat benyújtási kötelezettség - hiányos teljesítése pedig nem szolgáltat alapot a Ptk. 319. § (2) bekezdése alapján sem a megszűnés előtt már nyújtott szolgáltatás még nem teljesített ellenértékének a visszatartására, sem a már megfizetett pénzbeli ellenérték visszafizetésére. Az eltérő foglalkoztatás, és a munkaruha kiadásának részbeni elmaradása szerződésszegésnek minősült, amelyre tekintettel indokolt volt a támogatás ezzel kapcsolatos részének visszatartása. Ez meg is történt. Miután azonban a Ptk. 319. § (2) bekezdése, továbbá a támogatási szerződés 23. pontja értelmében a támogatási összegnek a szerződés szerint elvégzett tevékenység költségeivel kell arányosnak lennie, az elsőfokú bíróság jogszerűen mellőzte ezt meghaladóan a felperes mentesítését a támogatás kifizetése alól, illetve jogszerűen mellőzte az alperes visszafizetésre kötelezését is. Mindezzel pedig a fellebbezésben hivatkozott 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban: Ámr.) 88. § (1) bekezdése, illetve (2) bekezdésének b/ pontja sem áll ellentétben, sőt az (1) bekezdés a támogatási szerződés 23. pontjában írtakkal egyezik meg.