3019/2016. (II. 2.) AB végzés

bírói kezdeményezés visszautasításáról és eljárás megszüntetéséről

Az Alkotmánybíróság tanácsa jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 94. § második fordulata alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezést visszautasítja.

Indokolás

[1] Az alkotmánybírósági eljárást kezdeményező bíró - az eljárás felfüggesztése mellett - a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 94. § második fordulata alaptörvény-ellenességének megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól.

[2] A támadott jogszabályhelyet a bíróságnak az alábbi, folyamatban lévő összbüntetési eljárásban kell alkalmaznia. Az eljárás tárgya a Budapest Környéki Törvényszék 2012. május 7-én meghozott 20.B.131/201/114. számú ítéletével kiszabott 14 év szabadságvesztés (az ítéltet a Fővárosi ítélőtábla 2013. június 24-én hozott 2.Bf.48/2013/20. számú, valamint a Kúria 2014. február 18-án hozott Bhar.I.1348/2013/6. számú ítéletével emelkedett jogerőre), a Pesti központi kerületi Bíróság 2014. március 6-án meghozott és jogerős 24.B.31/969/2013/10. számú ítéletével kiszabott 10 hónap szabadságvesztés, végül a Monori Járásbíróság 2014. október 21-én meghozott 12.B.714/2013/18. számú ítéletével kiszabott 3 év szabadságvesztés (az ítélet a Budapest környéki Törvényszék 2015. április 24-én meghozott 1.Bf.1227/2014/7. számú ítéletével emelkedett jogerőre) összbüntetésbe foglalása.

[3] Az első ítéletben felbujtóként elkövetett emberölés bűntette miatt állapította meg a bíróság az elítélt felelősségét, a cselekmény elkövetésének ideje 2009. május 25. volt. A második ítéletben a bíróság hamis vád bűntett elkövetése miatt vonta felelősségre az elítéltet, aki a cselekményét az első ítélet alapjául szolgáló büntetőeljárásban követte el 2009. július 29-én. A harmadik, kényszerítés hatósági eljárásban bűntett miatt hozott ítélet alapjául szolgáló cselekményt az elítélt szintén 2009. május 25-én, tehát az első ítélet alapjául szolgáló cselekménnyel egy időben, továbbá az első ítéletet megalapozó büntetőeljárás tárgyával összefüggésben követte el.

[4] A bíróság az összbüntetési eljárást a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény hatálybalépéséhez kapcsolódó átmeneti rendelkezésekről és egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXXIII. törvény (a továbbiakban: Btkátm.) 3. §-ára figyelemmel a Btk. alapján folytatja le. A Btk. 94. §-a értelmében "[a]z összbüntetés tartamát úgy kell meghatározni, mintha halmazati büntetést szabnának ki. Az összbüntetés tartamának azonban el kell érnie a legsúlyosabb büntetésnek és a rövidebb büntetés vagy büntetések egyharmad részének összegeként számított tartamot, de az nem haladhatja meg a büntetések együttes tartamát."

[5] Az összbüntetés utalt szabályán túl az indítvány hivatkozik a halmazati büntetésnek a Btk. 81. § (2) és (3) bekezdésében rögzített szabályaira, valamint idézi az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, I. cikk (2) bekezdését és 28. cikkét.

[6] Az indítványozó bíró kifejti, hogy a hatályos büntetési rendszerben a büntetés kiszabásának a feladata megoszlik a jogalkotó és a jogalkalmazó között. Ennek következtében nyílik lehetőség az arányos és megérdemelt szankció alkalmazásakor az egyéniesítés elvének az érvényesítésére. Az indítványozó bíró álláspontja szerint ugyanakkor a jogalkotó azáltal, hogy az összbüntetés szabályainak a meghatározásakor az összbüntetés kötelezően megállapítandó legkisebb mértékét is meghatározta - nem csupán az összbüntetési tételkeret alsó és felső határát állapította meg - korlátozta annak a lehetőségét, hogy a jogalkalmazó figyelembe vegye azokat az egyedi körülményeket (például: a cselekmény elkövetésének az ideje, hasonlósága), amelyek az összbüntetés keretei között is lehetővé tennék a büntetés egyénekre szabott érvényesítését. A Btk. támadott szabálya az indítványozó bíró megítélése szerint az elítélteknek a büntetés céljain túlmenő hátrányokat okoz, ennek a következménye pedig a cselekménnyel aránytalan büntetés lesz.

[7] A konkrét eljárás kapcsán az indítványozó kifejti, hogy az elítélt egymással összefüggő és egymáshoz közeli időpontban elkövetett cselekményeit a büntetőeljárás hatásköri és illetékességi szabályai miatt nem lehetett egy eljárásban elbírálni. A Btk. 94. § második fordulata szerinti szabály alkalmazásával ugyanakkor az elítéltnek aránytalanul súlyosabb büntetést kell kiállnia, mintha cselekményeit egy eljárásban elbírálva a bíróság halmazati büntetéssel sújtotta volna. Ennek következtében a helyzete hátrányosabb azon elkövetőkhöz képest, akik esetében lehetőség volt az egy eljárásban történő elbírálásra, illetőleg halmazati büntetés alkalmazására.

[8] Az indítványozó bíró utal rá, hogy ha az elítélt cselekményeit a bíróság egy eljárásban bírálta volna el, lehetőség lett volna a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 306. §-a alapján a bizonyítás mellőzésére, ami az elítéltre nézve kedvezőbb döntés meghozatalára vezethetett volna.

[9] Tekintettel arra, hogy a Btk. 94. § második fordulatának alkalmazása nélkül az összbüntetési ítélet meghozatalára a konkrét ügyben nincs lehetőség, az indítványozó bíró az összbüntetésbe foglalásra irányuló eljárást felfüggesztette, és az Alkotmánybírósághoz fordult.

[10] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy a bírói kezdeményezés megfelel-e a törvényben előírt feltételeknek. Az Abtv. 25. §-a szerint a bíró - a bírósági eljárás felfüggesztése mellett - abban az esetben kezdeményezheti az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés b) pontja alapján az Alkotmánybíróságnál jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének a megállapítását, ha az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmaznia, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli, vagy alaptörvény-ellenességét az Alkotmánybíróság már megállapította.

[11] Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben megállapította, hogy a bíró olyan jogszabályi rendelkezés felülvizsgálata iránt terjesztette elő indítványát, amelyet az előtte folyamatban lévő eljárásban alkalmaznia kellene. Úgy ítélte meg ugyanakkor, hogy a bírói kezdeményezés csak részben felel meg az Abtv. 52. § (1) és (1b) bekezdéseiben előírt, a határozott kérelemmel szemben támasztott követelményeknek.

[12] Az indítványozó bíró ugyanis a támadott rendelkezés alaptörvény-ellenességét beadványában az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, I. cikk (2) bekezdésére, valamint 28. cikkére alapította. Ezen rendelkezések - sorrendben - rögzítik a jogállamiság követelményét, Magyarország kötelezettségvállalását az ember alapvető egyéni és közösségi jogainak elismerésére, valamint a bíróságoknak a jogszabályok szövegét érintően fennálló értelmezési kötelezettségét. Az alaptörvény-ellenesség magyarázataként ugyanakkor az indítvány a jogalkotó és a jogalkalmazó feladatainak megoszlását említi a szankciók kiszabását érintően, és azt, hogy a Btk. támadott rendelkezése az elítéltek közötti hátrányos megkülönböztetésre vezet. A konkrét eset kapcsán az indítványozó kifejti, hogy a támadott Btk. szabály alkalmazása következtében az elítéltnek aránytalanul súlyosabb büntetést kell kiállnia, és így hátrányosabb helyzetbe kerül azon elkövetőkhöz képest, akiknek a cselekményeit egy eljárásban bírálták el.

[13] Az Alkotmánybíróság szerint az indítványozó bíró által a kifogásolt Btk. rendelkezés alaptörvény-ellenességét érintően előadott érvek nem állnak összefüggésben az általa nevesített alaptörvényi rendelkezések tartalmával. Az indítványozó tehát tartalmilag nem ezen alaptörvényi rendelkezések sérelmét magyarázza. Ennek következtében az indítvány nem tartalmaz megfelelő indokolást arra nézve, hogy a kifogásolt jogszabályi rendelkezés az Alaptörvény indítványban nevesített rendelkezéseivel miért ellentétes, holott ezt az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontja előírja.

[14] Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt - figyelemmel az Abtv. 64. § d) pontjára, az indítvány törvényi feltételeknek nem megfelelő tartalma miatt - visszautasította.

Budapest, 2016. január 25.

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Szalay Péter s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Salamon László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

előadó alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: III/3278/2015.