EH 2005.1210 A cselekvőképességet korlátozó gondnokság hatálya alatt álló személynek nem a törvény által előírt (közokirati) formában tett végrendelete a gondnokság alá helyezés okának megszűnése után ráutaló magatartással nem tehető érvényessé [Ptk. 624. §, 648. §, 649. §].
A jogerős ítélettel megállapított tényállás szerint az 1998. június 5-én elhunyt dr. P. J. örökhagyónak törvényes öröklésre jogosult gyermekei az alperesek, a felperes pedig az élettársa.
Az örökhagyót a bíróság az 1991. február 11-én jogerőre emelkedett ítéletével cselekvőképességét korlátozó gondnokság alá helyezte. Ugyanez a bíróság a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezést az 1994. május 1-jén jogerőre emelkedett ítéletével megszüntette.
Az örökhagyó a cselekvőképességét korlátozó gondnokság hatálya alatt több, saját kezűleg írt és aláírt végrendeletet is alkotott. Az utolsó - a felperes javára is szóló végrendelete - 1992. január 25-én kelt.
A hagyatéki eljárásban eljárt közjegyző az örökhagyó hagyatékát a peres felek közötti öröklési jogi vitára figyelemmel ideiglenes hatállyal törvényes öröklés jogcímén az alpereseknek adta át, a felperest pedig igénye per útján való érvényesítésére hívta fel.
A felperes az eljárás során többször módosított keresetében az örökhagyó 1992. január 25-én kelt végrendelete érvényességének megállapítását kérte, másodlagosan 1974 januárjától az örökhagyó haláláig - az egész élettársi kapcsolat időtartamára - az örökhagyó részére biztosított főzés, mosás, takarítás, kerti munka végzés, rezsi és utazási költségek ellenértékének megtérítése iránt 6 673 912 forint és az összeg 1998. június 6-ától járó évi 20% kamata megfizetése iránt hagyatéki hitelezői igényt érvényesített.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint az örökhagyó a perbeli végrendeletét cselekvőképességét korlátozó gondnokság hatálya alatt alkotta, amely miatt azt csak a Ptk. 624. § (2) bekezdése szerinti közvégrendelettel tehette volna. A gondnokság alá helyezést a bíróság 1994. május 1-jén jogerőre emelkedett ítélettel szüntette meg. Ezt követően az örökhagyó a végrendeletet a Ptk. 649. §-ának (2) bekezdése szerinti alakiságok mellett utólag nem hagyta jóvá, ezért a végrendelet érvényesnek nem tekinthető. Nem fogadta el a perben hivatkozott jogirodalmi álláspontot, mely szerint a végrendelet alakiságok nélkül, ráutaló magatartással is jóváhagyható. Mivel az együttélés időtartama alatt az örökhagyó különösebb ápolásra, gondozásra nem szorult, és a felperes nem igazolta, hogy az örökhagyó tartásának és lakhatásának költségeit kizárólag ő viselte, a hagyatéki hitelezői igényt is elutasította. Ítéletében utalt arra, hogy a felperes és az örökhagyó közel azonos nyugdíjjal rendelkezett és az örökhagyót az alperesek 1993-94-ben anyagilag is támogatták, ezért az eltartására nem volt szükség.
A felperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítélet indokolása szerint az ítélkezési gyakorlat nem fogadta el a felperes által hivatkozott jogirodalmi álláspontot, mely szerint a végrendelet utólagosan ráutaló magatartással is jóváhagyható. Ez a körülmény egyébként a per adatai alapján nem is lett volna megállapítható, mert az örökhagyó tudta, hogy amíg gondnokság alatt áll, végrendelete nem érvényes, a gondnokság megszüntetése után pedig nem végrendelkezett. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a Ptk. 648. §-ában foglalt rendelkezés a cselekvőképességet korlátozó gondnokság hatálya alatt álló személy végrendeletére is alkalmazandó, a jogszabály szövege azonban csak a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy végrendeletét említi. Utalt arra, hogy a gondnokság megszüntetése iránti perben rendelkezésre álló szakvélemények szerint az örökhagyónak az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan és nagymértékben csökkent volt, orvosi szempontból a cselekvőképességet korlátozó gondnokság fenntartása indokoltnak mutatkozott, a bíróság a gondnokság alá helyezést arra figyelemmel szüntette meg, hogy az örökhagyónak nincsenek olyan ügyei, amelyek a gondnokság alá helyezést indokolnák. Kiemelte, hogy a Ptk. 648. § alkalmazása szempontjából annak van jelentősége, hogy a gondnokság alá helyezés oka már megszűnt. Az adott esetben a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a gondnokság alá helyezés oka a végrendelkezés idején már megszűnt és az örökhagyó nagy értékű vagyonáról való végintézkedése nyilvánvalóan nem tartozott a mindennapi életben előforduló nem jelentős ügyek közé, amelyekre a bíróság a gondnokság alá helyezés megszüntetése kapcsán utalt.
A hagyatéki hitelezői igény elutasítása tekintetében a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélettel egyetértett. Az ítélet indokolását kiegészítette azzal, hogy a felperes a perben nem bizonyított olyan, az élettársi viszony tartamát kitevő, az együttéléssel szükségszerűen együtt járó tevékenység kereteit meghaladó tartást vagy egyéb visszterhes szolgáltatást, amelyért ellenszolgáltatás járna. A felperes nem is költhetett olyan összeget az örökhagyóra, mint amit felszámított, mert az érvényesített pénzbeli kiadások összege a felperes nyugdíjának teljes összegét meghaladta, továbbá utalt az egyéb peradatokra, amelyekből az a következtetés vonható le, hogy az örökhagyónak olyan készpénzvagyonnal kellett rendelkeznie, amely szükségtelenné tette a felperes anyagi támogatását.
A jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatásával keresetének való helytadás iránt a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.
Az elsődleges kereseti kérelmével kapcsolatban azzal érvelt, hogy a másodfokú bíróság a Ptk. 648. §-ában foglaltak alkalmazhatóságát nem zárta ki. Az 1993. április 22-én kelt pszichológus szakértői vélemény alátámasztotta, hogy az örökhagyónál elmebetegségre, gyengeelméjűségre vagy személyiségzavarra utaló regresszió nem áll fenn, csak az életkorának megfelelő regresszió. Hivatkozott arra, hogy a végrendelet tétele után két évvel, amikor az örökhagyó életkora miatt állapota csak rosszabbodott, a bíróság a gondnokság alá helyezést megszüntette. Mindezek azt támasztják alá, hogy a cselekvőképességet korlátozó gondnokság feltételei a végrendelkezéskor nem álltak fenn.
Hivatkozott a jogirodalom álláspontjára, hogy a cselekvőképességét visszanyert személy a végrendeletét a Ptk. 649. § (2) bekezdésében foglalt formakényszer nélkül, ráutaló magatartással is jóváhagyhatja. Az örökhagyó az általa hivatkozott tanúk vallomása és az elmeorvos szakértő előtt 1978-79-ben illetőleg 1994-ben is kinyilvánította azon szándékát, hogy őt végrendeleti juttatásban kívánja részesíteni, így összességében, a peradatok alapján a ráutaló magatartással való jóváhagyás megállapítható.
A hagyatéki hitelezői igényével kapcsolatban arra hivatkozott, hogy az eljárt bíróságok téves tényállást állapítottak meg, és döntésük jogszabálysértő. Azzal érvelt, hogy őt a Csjt. és egyéb jogszabályok alapján tartási kötelezettség nem terhelte. 24 évig volt társa öregségében az örökhagyónak és közel 10 éven keresztül havi keresménye kétszerese volt az örökhagyóénak. Ezen túlmenően a bankban elhelyezett pénz eredetére és a Budapest XXII., Sz. utca 13. szám alatti ingatlan értékesítésére vonatkozóan új és részletes tényelőadásokat tett.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelme tartalmát tekintve a jogerős ítélet hatályban tartására és a felperes perköltségben marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A nem vitás peradatok szerint a perbeli végrendelet tételét megelőzően az örökhagyót a bíróságok cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezték, ezért a Pp. 309. §-ának (4) bekezdése szerint ennek hatálya alatt állt, és végrendeletet érvényesen csak a Ptk. 624. § (2) bekezdés szerinti közvégrendelettel tehetett.
A cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezés hatálya addig tart, amíg a bíróság a gondnokságot meg nem szünteti [Ptké. 13. § (1) bekezdés, Pp. 312. §]. Lényegi különbség van azonban a cselekvőképesség hiányának, illetve korlátozottságának a végrendelkezés szempontjából. A cselekvőképtelen személy ugyanis végrendeletet egyáltalán nem tehet, míg a korlátozottan cselekvőképes (ilyen hatályú gondnokság alatt álló) személy éppen a könnyebb befolyásolhatósága okából a nagyobb garanciát nyújtó közvégrendeleti formában végrendelkezhet.
A Ptk. 648. §-ának rendelkezése szerint: a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy végrendelete érvényes, ha a gondnokság alá helyezés oka a végrendelkezés idején már megszűnt. Ez a rendelkezés a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy végrendeletének érvényessége feltételéről rendelkezik, azt a végrendelkezés idején a cselekvőképtelenséget eredményező ok hiányához köti; az érvénytelenség orvoslásának a módját azonban nem tartalmazza.
A Ptk. 649. §-ának (2) bekezdése kizárólag az akarati hiba (tévedés, téves feltevés, tisztességtelen befolyás) miatti érvénytelenség orvoslásának módjáról rendelkezik akként, hogy az érvénytelen rendelkezés érvényes lesz, ha azt az örökhagyó utóbb a végrendeletre megszabott alakban jóváhagyja. A jóváhagyáshoz olyan végrendeleti forma szükséges, amelynek alkotására az örökhagyó a jóváhagyáskor jogosult volt.
Az egyéb okból érvénytelen végrendeletek hibájának utólagos orvoslására a törvény jogi lehetőséget nem ad, ebből pedig az következik, hogy az örökhagyónak csak arra van lehetősége, hogy utóbb újabb, hibátlan végrendeletet alkosson.
Mindezekből az következik, hogy a cselekvőképességet korlátozó gondnokság hatálya alatt álló személynek nem a jogszabály szerinti formában tett végrendelete a gondnokság alá helyezés okának megszűnése után ráutaló magatartással nem tehető érvényessé, a felülvizsgálati kérelemben kifejtett jogirodalmi álláspontot pedig - miként arra a jogerős ítélet helyesen utalt - a joggyakorlat nem követi.
A kifejtettekre figyelemmel téves ezért a felperes felülvizsgálati kérelemben elfoglalt jogi álláspontja, és érdemben helyes a jogerős ítélet abban, hogy a felperes elsődleges keresete elutasítandó volt.
A másodlagos kereseti kérelemmel kapcsolatban a felperes elsődlegesen az ítéleti döntés alapján képező tényállást támadta, továbbá a bankbetéttel kapcsolatban olyan tényekre hivatkozott, amelyek a per tárgyát nem képezték.
Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy nem képezheti a felülvizsgálat alapját a bizonyítékok mérlegelésével megállapított tényállás, ha az nem iratellenes, nem okszerűtlen és logikai ellentmondást sem tartalmaz. Ilyen körülményre a felperes nem hivatkozott. Az pedig, hogy a megállapított tényállás az egyes bizonyítékokkal ellentétes, nem iratellenességet eredményez, hanem az lényegében a bizonyítékok mérlegelését támadja, amelyre a fenti hibák hiánya esetén jogi lehetőség nincs.
A Legfelsőbb Bíróság szerint a BH 2002/7/268. és BH 2004/7/280. sz. eseti döntéseiben is kifejtett jogi álláspontra figyelemmel nem tévedett a másodfokú bíróság amikor úgy foglalt állást, hogy a felperes - az élettársi kapcsolatra figyelemmel - szolgáltatásai ellenértékének a megtérítésére hagyatéki hitelezőként az egyéb feltételek megléte esetén akkor tarthatna igényt, ha az örökhagyót a saját jövedelméből tartotta volna és a nyújtott szolgáltatások mértéke az élettársi viszony tartalmát kitevő, az együttéléssel szükségszerűen vele járó tevékenység kereteit meghaladta volna. E feltételeket azonban a felperes a perben nem bizonyította.
A Sz. út 13. szám alatti ingatlan értékesítésére és a bankbetétre vonatkozó tények a per tárgyát nem képezték, így azzal kapcsolatban az eljárt bíróságok jogszabálysértést sem követhettek el, de a felhozott körülmények egyébként sem változtattak volna az élettársi gondoskodás kereteit meghaladó tartás bizonyítatlanságán.
Mindezekre figyelemmel a jogerős ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan nem jogszabálysértő, azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 22.000/2003. sz.)