Tóth Mihály - 33/2013. (XI. 22.) AB határozat - A vádemelés alkotmányos kérdései

A törvényes vád hiánya miatti eljárást megszüntető végzést követően az ugyanazon cselekmény miatti ismételt vádemelés nem ütközik a ne bis in idem alkotmányos elvébe, a bíróság megismételt vádemelést követő eljárása pedig a pártatlanság követelményét sem sérti.

Az ismételt vádemelés alkotmányos kérdéseiről szóló határozat elutasította ugyan a korábbi büntető eljárási törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányosságát vitató indítványt, ám fontos követelményeket határozott meg. Ezeknek a jelentőségét azt adja, hogy a döntés által felvetett kérdések véglegesen megnyugtató megoldása a mai napig elmaradt.

1. ELŐZMÉNYEK

A vád megalapozottsága, mint törvényességi kérdés az utóbbi évtizedekben került az érdeklődésé homlokterébe, ám valójában korábban is mind a magyar jogfejlődés során, mind nemzetközi szinten különböző eljárásjogi rendszerek, megoldások révén igyekeztek annak biztosítékait megteremteni, hogy az ítélkezési funkciótól elkülönült vád formáját és tartalmát tekintve alkalmas legyen a bírósági eljárás lefolytatására.

- 255/256 -

A tárgyalás előkészítése során a vád megalapozottságának vizsgálatára lényegében három szisztéma alakult ki: az angolszász típusú vádesküdtszéki rendszer, a francia eredetű vádtanácsi rendszer, végül a vád előzetes érdemi vizsgálatát az ítélkező bíróra bízó előkészítés rendszere.

Magyarországon az 1896. évi XXXIII. tc. 1900-tól törvényszéki hatáskörbe tartozó közvádas ügyekben fakultatív vád alá helyezési eljárást honosított meg: a három szakbíróból álló vádtanács csak akkor döntött a vádirat tárgyalás elé bocsáthatóságáról, ha a terhelt kifogással élt. A kifogás tárgyában tartott tárgyalás kontradiktórius volt, de bizonyítás nem volt felvehető és a nyilvánosságot kizárták.

A vádtanácsi eljárás később fokozatosan tovább szűkült, majd 1946-ban megszűnt. A vádemelés ezután az ügyész kizárólagos döntésétől függött, a tárgyalás előkészítése pedig az ítélkező tanács hatáskörébe került (1951. évi III. törvény). Ettől kezdve csökkent a vád tartalmi megalapozottságának előzetes kontrollja, s a vád törvényességének (alaki és tartalmi megalapozottságnak) igénye csak az ezredfordulót követő években fogalmazódott meg ismét. A korábbi Be. (1998. évi XIX. törvény) a vád törvényességére vonatkozó előírást eredetileg nem tartalmazott. A törvényt módosító 2006. évi LI. törvény 1. §-a az alapelvek (a bírósági eljárás alapja) körébe a következő rendelkezést iktatta be: "Törvényes a vád, ha a vádemelésre jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi." A novella indokolása szerint: "Rendkívül fontos, a törvény egyik jellegadó sajátosságaként megemlítendő rendelkezés a hatályos törvény 2. §-ának és 75. §-ának kiegészítése, amely a vád és az ítélkezés, e két alapvető, de mégis rendkívül eltérő funkció pontosabb elhatárolását hivatott elősegíteni. A törvény megfogalmazza a törvényes vád definícióját, alapelvi szinten rögzíti a vádhoz kötöttség elvét, ugyanakkor [...] rendelkezik arról, hogy a vádló indítványának hiányában a bíróság a vádat alátámasztó bizonyítási eszközök felkutatására és megvizsgálására nem köteles. [...] A vád soha nem törvényes pusztán azáltal, hogy azt az ügyész (illetve a törvényben meghatározott feltételektől függően a magánvádló vagy a pótmagánvádló) emeli (alaki legitimáció). [...] Törvényes csak az a vád lehet, amely a minimális tartalmi követelményeknek is megfelel. A vád képviselőjének minden esetben konkrétan körülírt cselekmény miatt, annak büntetőtörvény szerinti minősítését is tartalmazó, pontosan azonosítható személy felelősségre vonására irányuló megalapozott, a bizonyítékok megjelölé-

- 256/257 -

sét és indítványait is magában foglaló váddal kell a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményeznie."

A novella ugyanakkor kézzelfogható következményeket fűzött a törvényes vád hiányához, előírva, hogy a bíróság törvényes vád hiányában az eljárást megszünteti [korábbi Be. 267. § (1) bekezdés j) pont, 322. § (1) bekezdés d) pont], továbbá a törvényes vád hiánya hatályon kívül helyezési [373. § (1) bekezdés c) pont, 399. §] és felülvizsgálati [416. § (1) bekezdés c) pont], valamint kártalanítást megalapozó ok [580. § (1) bekezdés II. b) pont].

A törvény módosítását követően röviddel vita bontakozott ki az elméleti és gyakorlati szakemberek körében arról, hogy a törvényes vád hiányára alapított megszűntetés végleges akadályát jelenti-e az ügyben történő újabb (korrigált) vádemelésnek. Ezzel kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság azt az álláspontot foglalta el, hogy az elévülési időn belül nincs akadálya a vádlottal szembeni ismételt, a hiányosságokat pótló vádemelésnek, minthogy a korábbi megszüntetés nem az ügy érdemi, végleges eldöntése [1/2007. BKv. II. 4. b) pont]. A Kúria Kollégiumi Véleményének érvrendszere azonban változatlanul megosztotta a gyakorlatot, s ez vezetett a kérdéskör alkotmányossági kontrolljának kezdeményezéséhez is.

2. INDÍTVÁNY

Az eljárás alapját képező bűnügyben az ügyészség hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vádját a megyei bíróság a tárgyalás előkészítése során úgy ítélte meg, hogy az - a cselekmény történeti tényállásának hiányossága folytán - nem felel meg a korábbi Be. 2. § (2) bekezdésében foglalt, a vádirattal szemben meghatározott követelményeknek. Ezért a büntetőeljárást a Be. 267. § (1) bekezdés j) pontja alapján megszüntette. Az ügyészi fellebbezés alapján eljáró Fővárosi Ítélőtábla ezt a döntést helybenhagyta. Ezután az ügyészség ugyanazokkal a gyanúsítottakkal szemben, azonos, de a korábbi megszüntető végzésben foglaltak figyelembe vételével részben kiegészített, illetve pontosított tények megfogalmazása alapján ismételten vádat emelt. Az újabb vádirat alapján a bíróság érdemben vizsgálta a vádbeli cselekményt és a vádlottakat a bűncselekmény bizonyítottságának hiánya okán felmentette. Az ügyészi fellebbezés alapján eljáró ítélőtábla az eljárást felfüggesztette és az AB eljárását kezdeményezte.

Az indítvány szerint a törvényes vád hiánya miatt történő eljárás-megszüntetés ügydöntő, jogerőhatással rendelkező bírói döntés, így az ismételt vádemelés megengedése a korábbi Be. 6. § (3) bekezdésében foglalt alapelvet, valamint a többszöri eljárás tilalmának az Alaptörvény XXVIII. cikk (6) bekezdésében foglalt elvét is sérti. Az indítványozó egyben jelezte, hogy nem ért egyet a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának a vád törvényességéről szóló, 1/2007. számú véleményében

- 257/258 -

írt iránymutatásával, amely hasonló esetekben megengedhetőnek tartja az ismételt vádemelést. Ez ugyanis nem csak a kétszeres eljárás tilalmát, hanem az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt pártatlan bírói eljáráshoz fűződő jogot is sérti. A sérelem az indítványozó szerint abban áll, hogy a bíróság vádlói funkciót vesz át, amikor az eljárást törvényes vád hiánya okán megszüntető végzésének indokolásában leírja a vádirat azon hiányzó vagy hibás kellékeit, amelyek miatt az adott ügyben benyújtott vádirat nem felel meg a törvényes vád feltételrendszerének. Az ezt követő korrigált vádemelés esetében a vád pontos tartalmát így voltaképpen az utóbb ítélkező bíró határozza meg, s ez kétségessé teszi a későbbi elfogulatlan eljárást.

Sérelmezte végül az indítvány, hogy a Legfelsőbb Bíróság által is törvényesnek minősített gyakorlat lehetőséget ad a vádemelés visszaélésszerű gyakorlására, mert megengedi, hogy azonos vádlott ellen lényegében változatlan tényállás alapján, az elévülési idő folyamatos megszakítása mellett, a vádló korlátlan alkalommal emelhessen vádat. Ez ugyancsak felveti az Alaptörvény XXVIII. cikkében megfogalmazott tisztességes eljárás alkotmányos elvének sérelmét.