3065/2013. (II. 28.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Mfv.II.10.303/2011/7. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
I.
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban Abtv.) 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Az indítványa arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Kúria, mint felülvizsgálati bíróság Mfv.II.10.303/2011/7. számú ítéletének alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azt.
[2] 2. Az indítványozó 1986. október 1-től 2007. május 30-ig, nyugállományba helyezéséig a kiskunfélegyházi tűzoltóságon teljesített szolgálatot, 1992. június 1-től tűzoltóparancsnokként. Nyugdíja megállapításakor munkáltatója jogszabályi változásra és egy körlevélre hivatkozással 2003. július 23-tól nem engedélyezte szolgálati idejének kedvezményes, 1,2-szeres szorzóval történő figyelembe vételét. Ez ellen benyújtott panaszát munkáltatója elutasította, amit a város polgármestere helybenhagyott.
[3] Ezt követően keresetet nyújtott be a Kecskeméti Munkaügyi Bíróságoz, melyet a bíróság a elutasított. Az ítélet ellen fellebbezéssel élt, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az indítványozó által kezdeményezett felülvizsgálati eljárás eredményeként a Kúria a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta, az alábbi indokok alapján.
[4] A Kúria ítéletében megállapította, hogy 2006. január 1-ig a szolgálati viszonyban eltöltött időt 1,2-szeresen kellett számítani többek között a fokozott igénybevétellel és veszéllyel járó beosztásokban szolgálatot teljesítőknek. Ez a törvényi szabály változott meg 2006. január 1-jétől akként, hogy a kedvezményben már csak a fokozott igénybevétellel járó beosztásokban szolgálatot teljesítő és végrehajtói feladatokat ellátó állomány részesülhet. Ezt a rendelkezést bontotta ki a vonatkozó kormányrendelet akként, hogy a szolgálati beosztás akkor minősül fokozottan veszélyesnek, ha az annak ellátásával kapcsolatos tevékenység életveszéllyel is járhat, vagy a tevékenység a napi szolgálati idő több mint 50%-ában egészségkárosító kockázatok között kerül végrehajtásra, illetve akik veszélyes tűzoltói beosztás pótlékban részesülnek. Ilyen pótlékra az volt jogosult, aki olyan beosztást töltött be, amelynek ellátása tűzoltásban, műszaki mentésben való közvetlen (helyszíni) részvétellel együtt járt.
[5] A Kúria álláspontja szerint az a tény, hogy a munkáltató az indítványozó szolgálati idejének megállapításakor a 2003. július 23-át megelőző időszakra elfogadta a jogszabályi feltételeknek való megfelelést, önmagában nem bizonyítja, hogy indítványozó egészségkárosító kockázatok között töltött szolgálatteljesítési ideje a tűzoltó-parancsnoki beosztásban meghaladta a napi munkaidő 50%-át. Ennek bizonyítása a perben az indítványozónak állt érdekében és a bizonyítottság hiánya az ő terhére esik, ezért az ügyében eljáró bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékokat helyesen mérlegelték. Megállapítja az ítélet azt is, hogy a tűzoltóparancsnok vonulási kötelezettsége a riasztás fokozatától függően elsődlegesen nem konkrét végrehajtói feladatokat jelent, hanem a végrehajtói feladatok irányításával áll összefüggésben.
[6] 3. Az indítványozó a felülvizsgálati kérelméhez - és alkotmányjogi panaszához is - ugyanakkor mellékelt több olyan jogerős, másodfokon hozott ítéletet, melyben a vele azonos vagy hasonló, nem végrehajtó állományba tartozó munkakörben szolgálatot teljesítők számára a bíróság jogerősen megállapította a szolgálati idő kedvezményre való jogosultságot. A Kúria ítélete ismerteti is ezeket a döntéseket. Igy megállapítja, hogy a Somogy Megyei Bíróság ítéletének indokolása szerint a tűzoltóparancsnok a napi szolgálatteljesítési idejének több mint 50%-át pszichikai ártalomnak megfelelő egészségkárosító kockázatok között tölti, mivel a vonatkozó szabály alapján hivatali időben minden szolgálata során a III. vagy annál magasabb fokozatú riasztás esetén a tűzoltóparancsnoknak azonnali vonulásra készen kell állnia, ami önmagában megvalósítja a kedvezmény feltételeként előírt pszichikai ártalmat. A megyei bíróság rámutatott, hogy a katasztrófavédelemről szóló 1999. évi LXXX. törvény értelmében a tűzoltóság egy végrehajtást végző szerv és maga a törvény kiemeli, hogy ebből következően a szerv vezetője is végrehajtást ellátónak minősül. A Kúria ítélete megállapítja azt is, hogy a Fővárosi Munkaügyi Bíróság, továbbá a Békés Megyei Bíróság két jogerős ítéletében az azonos munkakört betöltőknél hasonló tényállás mellett megállapította a kedvezményes szolgálati idő számítására való jogosultságot.
[7] A Kúria ítéletének indokolásában azonban - a puszta tény rögzítésén és ismertetésén túl - nem tér ki az ítéletekkel kapcsolatos álláspontjára, minősítésére, és nem tér ki az indítványozó által kezdeményezett jogegységi döntés elmaradásának indokaira sem. Lényegében úgy tesz, mintha az indítványozó által mellékelt - a Kúria döntésével teljesen ellentétes tartamú - jogerős ítéletek nem is léteznének.
[8] 4. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában kifejti, hogy az a tény, mely szerint a kaposvári tűzoltóparancsnok esetében külön bizonyítás nélkül jogerősen 1,2-szeresen kell - míg a kiskunfélegyházi tűzoltóparancsnok esetében jogerősen nem kell 1,2-szeresen - számítani a szolgálati időt, ellentétes a jogállamisággal és az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésébe foglaltakkal, miszerint a törvény előtt mindenki egyenlő. Véleménye szerint jogállamban nem lehet ugyanazon jogesetben kétféle és egymással teljesen ellentétes ítélet, ennek folytán sérül a hátrányos megkülönböztetés tilalmát kimondó alaptörvényi rendelkezés is.
II.
[9] 5. Az Alkotmánybíróság az ügyben az Abtv. 50. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján tanácsban járt el.
[10] 6. Az Abtv. 27. §-a alapján a Kúria ítélete ellen előterjesztett alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján vizsgálnia kellett. Ennek során az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az alkotmányjogi panasz az alábbiak szerint nem felel meg az Abtv. 29. §-ában foglalt követelménynek, mely szerint alkotmányjogi panasz csak a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadható be.
[11] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikkének (1) bekezdése alapján az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve. A (2) bekezdés d) pontja értelmében az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. A támadott bírói döntésnek kizárólag az alkotmányossági szempontú vizsgálata tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. A bírói döntés elleni alkotmányjogi panasz nem tekinthető a bírósági szervezeten belül jogorvoslattal már nem támadható bírói határozatok által okozott valamennyi jogsérelem orvoslása eszközének. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszon keresztül is az Alaptörvényt, az abban biztosított jogokat védi. Önmagukban azonban a rendes bíróságok által elkövetett vélt vagy valós jogszabálysértések nem adhatnak alapot alkotmányjogi panasznak. Egyébként az Alkotmánybíróság burkoltan negyedfokú bírósággá válna. (3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [28])
[12] A bírósági joggyakorlat egységének biztosítása nem az Alkotmánybíróság, hanem a rendes bíróságok, kiemelten a Kúria feladata, ezt az Alkotmánybíróság a jogbiztonságra és alapjogokra figyelemmel sem vonhatja magához. A jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a hatáskör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, amely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogbiztonság elve, sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti "szuperbíróság" szerepébe lépjen és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el.
[13] Az alaptörvény-ellenesnek vélt bírói döntésnek közvetlenül kell valamely Alaptörvényben biztosított jog sérelmére vezetnie, nem pedig azáltal, hogy eltér bíróságok más ügyekben hozott döntéseitől. A bíró bármely ténybeli vagy jogi tévedése önmagában nem teszi tisztességtelenné az egész eljárást, mivel az ilyen tévedések teljesen soha nem zárhatók ki, azoknak a lehetőségét az igazságszolgáltatás ma ismert rendszere magában hordozza. Ugyanezen okokból nem lehet hivatkozni a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére sem.
[14] Jelen ügyben az indítványozó kizárólag arra hivatkozott, hogy a Kúria más bíróságok által követett jogértelmezéstől eltérő döntést hozott ügyében. Nem fejtette ki, hogy ez a jogértelmezés maga (azt, hogy indítványozó a napi szolgálati idejének legalább 50%-ában ki volt-e téve pszichikai megterhelésnek, neki kellett volna bizonyítania) közvetlenül milyen Alaptörvényben biztosított jogát sértette. Erre figyelemmel az ítélet alapjogsérelmet a panaszosnak nem okozhatott.
[15] Mindezekre figyelemmel az alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó sem alapvető alkotmányjogi kérdést, sem bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet nem vetett fel, ezért az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 56. § (3) bekezdése és az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2013. február 18.
Dr. Bihari Mihály s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
előadó alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3345/2012.