EH 2006.1399 I. A mobilhálózat kiépítése érdekében létesített antennatorony által a szomszédos ingatlanokban okozott kár elbírálására a szomszédjog általános szabálya és a szerződésen kívüli kártérítés szabályai az irányadóak.
II. A felperest terheli annak bizonyítása, hogy az alperes az antennatorony létesítésével szomszédját szükségtelenül zavarja [Ptk. 100. §, 108. §, 339. §; Pp. 164. §].
Az alperesek által kötött vállalkozási szerződés alapján az I. r. alperes 2000 nyarán a perbeli ingatlanon egy 54 méter magas antennatornyot épített, amelyen 3 mikrohullámú és 2 GSM antenna található. A létesítmény a II. r. alperes tulajdonában és üzemeltetésében áll.
A felperesek a torony közelében lévő ingatlanok tulajdonosai, akik az alperesek által elutasítani kért keresetükben a torony jelenlétével összefüggő és az ingatlanaik forgalmi értékének csökkenéséből eredő káraik megtérítését igényelték az alperesektől.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében a Ptk. 100. §-a és a 339. §-ának (1) bekezdése alapján a II. r. alperest kötelezte, hogy a 2000. június 1-jétől a kifizetés napjáig járó késedelmi kamataival együtt fizessen meg az I-II-III-IV. r. felpereseknek egyetemlegesen 30 000 forint, az V-VI. r. felpereseknek 35 000, a VII. r. felperesnek 100 000, a VIII. r. felperesnek 12 000, a IX. r. felperesnek 4000 és a X. r. felperesnek 80 000 forint kártérítést; az I. r. alperessel szemben előterjesztett kereseteket elutasította. Az elsőfokú bíróság az antennatorony ingatlanforgalmi értékcsökkentő hatásának százalékos arányait és az ingatlanok forgalmi értékeit Cs. A. igazságügyi ingatlanszakértő szakvéleménye alapján határozta meg. Dr. K. T. igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján pedig megállapította, hogy a bázisállomás kialakításának körülményei az adott helyszínen megfelelőek voltak és az építmény a szakmai előírásoknak, engedélyeknek megfelelően és a legnagyobb gondossággal létesült. Közel azonos lefedettség azonban nagyobb távolságra is biztosítható, ha ott építésre alkalmas helyszín található.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a közérdek nem legalizálhatja a magánérdek sérelmét. A közérdekből épült technikai berendezésnek is meg kell teremtenie az összhangot a környezettel, ennek hiányában az elsőfokú bíróság szerint megállapítható, hogy a torony létesítésével a Ptk. 100. §-ában szabályozott szomszédjogok sérültek, a szomszédos ingatlanok tulajdonosai károsodtak.
A II. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az ítéletében az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében helybenhagyta. A másodfokú ítélet indokolása szerint a II. r. alperes tevékenysége közcélú szolgáltatás és ennek érdekében létesült az antennatorony. A II. r. alperesnek az ezzel kapcsolatos tevékenysége a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint jogellenesnek nem tekinthető, azonban az adott esetben nem a Ptk. 100. §-át, hanem a 108. §-ának (1) bekezdését kell alkalmazni. Így a zavarás "szükségtelen" voltának sincs jelentősége. A felperesek valójában az elsőfokú ítéletben meghatározott összegekre kártalanítás címén tarthatnak igényt.
A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a II. r. alperes elsődlegesen a felperesek keresetét elutasító, másodlagosan a másodfokú bíróságot új eljárásra utasító döntés meghozatalát kérte. Jogi álláspontja szerint sem a Ptk. 108. §-a (1) bekezdésének helyes értelmezésével kártalanítás, sem pedig a Ptk. 100. §-a és 339. §-ának (1) bekezdése alapján kártérítés megfizetésére nem kötelezhető. A torony létesítése a II. r. alperes szerint nem valósít meg szükségtelen zavarást, figyelemmel a korábban hatályos, a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény (továbbiakban: Hkt.) 32. §-ának (2) bekezdésére, illetőleg a helyébe lépő, az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (továbbiakban: Eht.) 96. §-ának (2) bekezdésére.
A II. r. alperes szerint a Ptk. 108. §-ának (1) bekezdése azért nem alkalmazható, mert a torony nem a felperesek ingatlanain épült, az e jogszabályi rendelkezésben szabályozott feltételek nem állnak fenn. A felperesek birtoklási, használati, hasznosítási és rendelkezési joga nem sérült. A másodfokú ítélet szerint ugyan nincs jelentősége a zavarás szükséges vagy szükségtelen voltának, azonban a másodfokú bíróság helybenhagyta azt az elsőfokú ítéletet, amely a zavarás szükségtelen voltát - tévesen - megállapította. Az elsőfokú bíróság a II. r. alperes szerint helytelenül állapította meg a kártérítő felelősséget az ingatlanok forgalmi értékcsökkenésének tényére alapítva. A zavarás önmagában nem tekinthető szükségtelennek, ilyen vélelmet semmilyen jogszabály nem állít fel. A szükségtelen zavarásról a Hkt. 32. §-ának (2) bekezdése rendelkezik, az azt megelőzően hatályos, a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény (továbbiakban: Tvt.) még ilyen szabályt nem tartalmazott. A Hkt. azonban éppen a korábban már kialakult gyakorlatot szabályozta, figyelembe véve, hogy egy közcélú, a Magyar Államtól koncesszió keretében átvállalt szolgáltatás biztosításával kapcsolatos beruházásról van szó, amelyet - mint szükségszerű zavarást - a szomszédok kötelesek tűrni, ha a létesítmény a körülményekhez képest a legkevesebb zavart kelti. Ez utóbbi tényt pedig a szakértői vélemény alátámasztotta. A II. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében utalt arra, hogy tisztázni kell a bizonyítási teher kérdését is. Érvelése szerint a Ptk. 100. §-a tekintetében annak bizonyítása, hogy szükségtelen zavarás történt, a felpereseket terhelte, ezért a szakértői véleményből következő "bizonytalanságot" a II. r. alperes terhére értékelni nem lehet. A II. r. alperes vitatta továbbá a szakértői vélemény alapján meghatározott értékcsökkenés mértékének megfelelő kártérítési összegeket is. Szerinte a szakértő túlzott jelentőséget tulajdonított a szubjektív, nem igazolható elemeknek és az értékcsökkenés mértékét kellően nem is indokolta meg, ezért a kár mértéke nem bizonyított.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása során hozott határozatával a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Álláspontjuk szerint a II. r. alperest a Ptk. 108. §-ának (1) bekezdése szerint marasztaló jogerős ítélet nem jogszabálysértő, mert a kártalanítási kötelezettség nemcsak a tulajdoni korlátozásokkal közvetlenül érintett ingatlanra vonatkozik. A szükségtelen zavarás kapcsán a felperesek szerint a II. r. alperesnek azt kellett volna bizonyítania, hogy az építményt máshol nem lehetett felépíteni. A kár mértékének, az ingatlan értékcsökkenésének a megállapításánál pedig a felperesek szerint a szubjektív elemeket is figyelembe kell venni.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp.-nek az ügy elbírálására irányadó, korábban hatályos és az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozatával módosult 270. §-a (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a jogerős határozat a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okok miatt az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő-e.
A jogerős ítéletben megállapított tényállás nem vitatott a tekintetben, hogy az antennatorony építtetője, üzemeltetője a II. r. alperes, az építmény pedig a perben nem álló harmadik személy tulajdonában lévő ingatlanon épült. A forgalmi értékcsökkenésben megnyilvánuló kár megfizetésére az első- és a másodfokú bíróság eltérő jogi indokok alapján kötelezte a II. r. alperest. A másodfokú ítélet indokolása kellően nem is tartalmazza, hogy az adott ügyben a Ptk. 108. §-ának (1) bekezdése milyen okok miatt volt alkalmazható, és nem tér ki arra sem, hogy a megállapított kártalanítás miért egyezik meg a kártérítés összegével.
A felperesek a felülvizsgálati ellenkérelmükben helyesen utaltak arra, hogy antennatornyok építésével összefüggő kárigények elbírálása számtalan más ügyben a bírói gyakorlatban eltérő, részben a Ptk. 100. §-án, részben pedig a Ptk. 108. §-ának (1) bekezdésén alapul. A felülvizsgálati kérelem támadása és az említettek miatt abban a kérdésben kellett állást foglalni, hogy az adott ügyben melyik rendelkezést kell alkalmazni.
A tulajdonos a tulajdonjoga folytán jogosult a zavartalan használatra, polgári jogi szabályok azonban közvetlenül korlátozhatják a tulajdonos használati jogát. A Ptk. 100. §-a és a 108. §-ának (1) bekezdése egyaránt ilyen rendelkezéseket tartalmaz.
A szomszédjog általános szabálya, a Ptk. 100. §-a értelmében a szomszédot a szerződésen kívüli károkozás szabályai szerint kártérítés illeti meg, ha a szomszéd ingatlanon történt építkezéssel a szükséges mértéket meghaladóan
zavarják, illetőleg jogai gyakorlását veszélyeztetik. A Ptk. 108. §-ának (1) bekezdése szerint az ingatlan tulajdonosa tűrni köteles, hogy az erre külön jogszabályban feljogosított szervek - a szakfeladataik ellátásához szükséges mértékben - az ingatlant időlegesen használják, arra használati jogot szerezzenek, vagy a tulajdonjogát egyébként korlátozzák. Ebben az esetben az ingatlan tulajdonosát az akadályoztatás (korlátozás) mértékének megfelelő kártalanítás illeti meg.
Az antennatorony nem a felperesek ingatlanán épült, így azok időleges használatára nem került sor. A felperesek ingatlanaira használati jog sem hatósági határozattal, sem anélkül nem keletkezett. A tulajdonjognak a Ptk. 108. §-a (1) bekezdésében említett egyéb korlátozása külön jogszabályokon alapul; lehet építési és elidegenítési tilalom létesítése, biztonsági övezet miatt vagy más okból előírt tartózkodási, tűrési kötelezettség. A felpereseknek a torony léte miatt azonban semmitől nem kell tartózkodniuk, ezzel összefüggő kötelezettség őket nem terheli, ennélfogva a tulajdonjog egyéb korlátozása sem állapítható meg. Tekintettel arra, hogy a II. r. alperes a torony megépítésével a felperesek ingatlanát időlegesen használatba nem vette, azokra használati jogot nem szerzett és a felperesek tulajdonjogát egyébként nem korlátozza, ezért a Ptk. 108. §-a (1) bekezdésének alkalmazása a felperesek követelésének nem lehet alapja.
Miután az antennatorony 2000-ben létesült, ezért az adott ügyben a korábban hatályos Tvt. 26. §-ának a) és b) pontja irányadó az ingatlan tulajdonosának tűrési kötelezettsége tekintetében. E kötelezettségek, a törvényben szabályozott ingatlan használati jogok azonban - a Ptk. 108. §-ában foglaltakkal összhangban - arra az ingatlanra vonatkoznak, amelyen a távközlő eszköz található. A Tvt. 26. § (1) bekezdésének a) pontja a közcélú távközlési szolgáltató erre felhatalmazott képviselőjének teremt lehetőséget arra, hogy az ingatlan területére karbantartás és hiba elhárítása céljából belépjen. A b) pont szerint a közcélú távközlési szolgáltató, ha műszaki indokok miatt ez másként nem oldható meg (amelyet a hatóság nyilatkozatával igazol), az ingatlanon, épületen, létesítményen, az alatt vagy felett, illetőleg abban közcélú távközlési szolgáltatás céljára szolgáló távközlő berendezést, vezetéket, antennát létesíthet. Az ingatlan tulajdonosa (kezelője, használója) mindezt tűrni köteles és az (1) bekezdés a) pontja esetén a korlátozás mértékének megfelelő kártalanításra; a b) pontban foglalt esetben pedig a Ptk. 108. § (2) bekezdésében meghatározott jogok érvényesítésére jogosult.
Azt a tényt, hogy a távközlési eszköz által okozott zavarás a Ptk. 108. §-ában felsorolt eseteken kívül is érintheti az ingatlantulajdonosok használati jogát az is alátámasztja, hogy az utóbb hatályos - az ügyben nem alkalmazható - Hkt. 32. §-ának (2) bekezdése, majd az Eht. 96. §-ának (2) bekezdése külön szabályozott kötelezettséget ír elő a szomszédos ingatlanok védelmében a hírközlési létesítmény elhelyezésére. Eszerint ennek úgy kell történnie, hogy az az adott körülmények által lehetővé tett legkisebb mértékben zavarja a szomszédos ingatlanok tulajdonosait. Ebben az esetben ugyanis a létesítmény elhelyezése és működtetése nem minősül a Ptk. 100. §-ában meghatározott szükségtelen zavarásnak.
Az idézett jogszabályból az állapítható meg, hogy a felperesek ingatlanaiban bekövetkezett értékcsökkenésből eredő kár megtérítése iránti igény tekintetében nem a Ptk. 108. §-ának (1) bekezdése az irányadó, hanem a kereseteket a Ptk. 100. §-ának alapulvételével a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján kell elbírálni. Erre tekintettel a felpereseknek a perben a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése alapján azt kellett bizonyítaniuk, hogy nekik, mint ingatlanszomszédoknak a torony ottlétével megvalósult-e a szükségtelen zavarása, és ha igen, ezzel okozati összefüggésben csökkent-e az ingatlanaik forgalmi értéke.
A tulajdonjog társadalmi rendeltetésének megfelelő gyakorlásával, a közérdekű építmények létesítésével bizonyos fokú zavarás - sok esetben elkerülhetetlenül - együtt jár. A zavarás önmagában azonban nem minősül szükségtelennek. Kártérítésre pedig csak a szükségtelen zavarás ad alapot. A bíróságnak a zavarás mértékének elbírálása körében a felpereseknek az ingatlanuk zavartalan, a már meglévő környezeti adottságok védelmét is biztosító használatához fűződő érdekét és a II. r. alperesnek a mobilhálózat kiépítéséhez fűződő gazdasági érdekét, valamint a telefonhálózat kiépítéséhez kapcsolódó közérdeket kellett egybevetnie. Ennek figyelembevételével az elsőfokú bíróság az ítélete indokolásában helytállóan határozta meg azokat a körülményeket, amelyekre tekintettel a zavarás szükségtelensége megállapítható. Ezt jelenti a kilátáselvonás, a beárnyékolás, az intimitás elvesztése, az adott környezetbe nem illő létesítmény látványa, és a szélhatás okozta állandósult zajhatás, amely körülményeket a felperesek bizonyították a perben. A rendelkezésre álló bizonyítékok Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti mérlegelésével a bíróság a jogerős ítéletben megalapozottan állapította meg, hogy a felperesek ingatlanaiban a közelükben létesült építmény léte miatt értékcsökkenés következett be, amely a felperesek kára. A II. r. alperes által szubjektívnek tartott körülmények, a félelemmel együtt járó ellenérzés és az e körben kialakult közvélekedés is befolyásolja az ingatlanpiacon az ingatlan forgalmi értékét, ezért figyelembevételük nem mellőzhető. Az értékcsökkenés bekövetkezése és annak az antennatorony létesítésével való összefüggése bizonyított a perben. Mindezekre tekintettel a felperes a bizonyítási kötelezettségének eleget tett. Ezzel szemben a II. r. alperesnek a kártérítő felelősség alóli mentesülés érdekében azt kellett volna bizonyítania, hogy az antennatornyot csak itt lehetett megépíteni és nem volt módja máshol, a szükségtelen zavarás nélkül történő megvalósítására. Annak bizonyításával, hogy a létesítmény a legoptimálisabb költséggel így volt megvalósítható, illetőleg, hogy az építkezés a jogszabályi előírásoknak és az engedélyeknek megfelelően történt, az alperes a polgárjogi kártérítő felelősség alól magát nem mentheti ki. A II. r. alperesnek a torony létesítését a legalkalmasabb helyszínen kellett volna megvalósítania, ennek pedig az minősül, ahol a beruházás mások szükségtelen zavarásával nem jár. Dr. K. T. igazságügyi szakértő szakvéleménye azt vetette fel, hogy azonos lefedettség az antennatorony más területen való elhelyezésével lehetséges, ennek további pontos vizsgálatára azonban nem került sor. Ennek folytán nem vonható le olyan következtetés, hogy a II. r. alperes az antennatornyot csak az adott, perbeli területen építhette fel, ezért a kártérítő felelősség alól nem mentesül.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a kifejtett eltérő indokokra tekintettel a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemmel támadott érdemben helytálló jogerős határozatot hatályában fenntartotta.