62013CJ0217[1]

A Bíróság ítélete (harmadik tanács), 2014. június 19. Oberbank AG és társai kontra Deutscher Sparkassen- und Giroverband eV. A Bundespatentgericht (Németország) által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Védjegyek - 2008/95/EK irányelv - A 3. cikk (1) és (3) bekezdése - Piros, kontúr nélküli színből álló, banki szolgáltatások vonatkozásában lajstromozott védjegy - Törlés iránti kérelem - Használat révén megszerzett megkülönböztető képesség - Bizonyíték - Közvélemény-kutatás - Azon időpont, amikorra a használat révén megszerzett megkülönböztető képességet meg kell szerezni - Bizonyítási teher. C-217/13. és C-218/13. sz. egyesített ügyek.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)

2014. június 19. ( *1 )

"Előzetes döntéshozatal iránti kérelem - Védjegyek - 2008/95/EK irányelv - A 3. cikk (1) és (3) bekezdése - Piros, kontúr nélküli színből álló, banki szolgáltatások vonatkozásában lajstromozott védjegy - Törlés iránti kérelem - Használat révén megszerzett megkülönböztető képesség - Bizonyíték - Közvélemény-kutatás - Azon időpont, amikorra a használat révén megszerzett megkülönböztető képességet meg kell szerezni - Bizonyítási teher"

A C-217/13. és C-218/13. sz. egyesített ügyekben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelmek tárgyában, amelyeket a Bundespatentgericht (Németország) a Bírósághoz 2013. április 24-én érkezett 2013. március 8-i határozataival terjesztett elő az előtte

az Oberbank AG (C-217/13),

a Banco Santander SA (C-218/13),

a Santander Consumer Bank AG (C-218/13)

és

a Deutscher Sparkassen- und Giroverband eV

között folyamatban lévő eljárásban

A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),

tagjai: M. Ilešič tanácselnök, C. G. Fernlund, A. Ó Caoimh, C. Toader és E. Jarašiūnas (előadó) bírák,

főtanácsnok: M. Wathelet,

hivatalvezető: A. Calot Escobar,

tekintettel az írásbeli szakaszra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- az Oberbank AG képviseletében S. Jackermeier Rechtsanwalt,

- a Banco Santander SA és a Santander Consumer Bank AG képviseletében B. Goebel Rechtsanwalt,

- a Deutscher Sparkassen- und Giroverband eV képviseletében S. Fischoeder, U. Lüken és U. Karpenstein Rechtsanwälte,

- a spanyol kormány képviseletében N. Díaz Abad, meghatalmazotti minőségben,

- a lengyel kormány képviseletében B. Majczyna, meghatalmazotti minőségben,

- az Egyesült Királyság Kormánya képviseletében S. Brighouse, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Ford barrister,

- az Európai Bizottság képviseletében F. W. Bulst és G. Braun, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2008. október 22-i 2008/95/EK európai parlamenti és tanács irányelv (HL L 299., 25. o.) 3. cikke (1) és (3) bekezdésének értelmezésére irányulnak.

2. E kérelmeket egyrészt a C-217/13. sz., az Oberbank AG (a továbbiakban: Oberbank) és a Deutscher Sparkassen- und Giroverband eV (a továbbiakban: DSGV), másrészt a C-218/13. sz., a Banco Santander SA (a továbbiakban: Banco Santander), valamint a Santander Consumer Bank AG (a továbbiakban: Santander Consumer Bank) és a DSGV között egy azon piros, kontúr nélküli színből álló védjegy törlése iránt benyújtott kérelmek tárgyában folyamatban lévő eljárások keretében terjesztették elő, amelynek a jogosultja a DSGV.

Jogi háttér

Az uniós jog

3. A 2008/95 irányelv hatályon kívül helyezte a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 1988. december 21-i 89/104/EGK első tanácsi irányelvet (HL L 40., 1989. 11. 02., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 17. fejezet, 1. kötet, 92. o.), és annak helyébe lépett.

4. A 2008/95 irányelv (1) preambulumbekezdése így szól:

"(1) A [89/104] irányelvet [...] tartalmában módosították. Az áttekinthetőség és az ésszerűség érdekében ezt az irányelvet kodifikálni kell."

5. A 2008/95 irányelv (6) és (10) preambulumbekezdése, amelyek lényegében megfelelnek a 89/104 irányelv ötödik és kilencedik preambulumbekezdésének, az alábbiakat tartalmazzák:

"(6) A tagállamok továbbra is szabadon határozhatják meg a lajstromozás útján megszerzett védjegyek lajstromozásával és törlésével, valamint oltalmuk megszűnésének megállapításával kapcsolatos eljárásjogi rendelkezéseket. Meghatározhatják például a védjegy lajstromozására vagy törlésére irányuló eljárás alaki szabályait [...].

[...]

(10) Az áruk szabad mozgásának és a szolgáltatásnyújtás szabadságának elősegítése érdekében alapvető annak biztosítása, hogy a lajstromozott védjegyek valamennyi tagállam jogrendszerében azonos oltalmat élvezzenek. [...]"

6. A 2008/95 irányelv "A védjegyoltalomban részesíthető megjelölés" című 2. cikke értelmében, amelynek megfogalmazása azonos a 89/104 irányelv 2. cikkében foglaltakkal:

"Védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés [...] ha e megjelölés alkalmas arra, hogy valamely vállalkozás áruit vagy szolgáltatásait megkülönböztessen más vállalkozások áruitól vagy szolgáltatásaitól".

7. A 2008/95 irányelv "Kizáró, illetve törlési okok" című 3. cikke, amely lényegi módosítás nélkül átveszi a 89/104 irányelv 3. cikkében foglaltakat, a következőket mondja ki:

"(1) A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, illetve a védjegy törlésének van helye, ha a megjelölés

[...]

b) nem alkalmas a megkülönböztetésre;

[...]

3) Az (1) bekezdés b), c) és d) pontjai alapján a megjelölés nincs kizárva a védjegyoltalomból, illetve a védjegy nem törölhető, ha a megjelölés használata révén a bejelentés bejelentési napját megelőzően megszerezte a megkülönböztető képességet. Ezen túlmenően bármelyik tagállam előírhatja, hogy ezt a szabályt akkor is alkalmazni kell, ha a megjelölés a megkülönböztető képességet a bejelentés bejelentési napját vagy a lajstromozás napját követően szerezte meg.

[...]"

A német jog

8. A 1994. október 25-i védjegyekről szóló német törvény (Markengesetz, BGBl. 1994 I, 3082. o., a továbbiakban: MarkenG.) 8. §-a (2) bekezdésének 1. pontja értelmében:

"A megjelölés nem részesülhet védjegyoltalomban, ha

1. a megjelölés az érintett áruk vagy szolgáltatások tekintetében nem alkalmas a megkülönböztetésre."

9. A MarkenG. 8. §-ának (3) bekezdése értelmében:

"A (2) bekezdés 1. [...] pontja[...] nem alkalmazható[...], amennyiben a lajstromozást megelőzően az érintett fogyasztók körében a védjegy a használata révén elfogadottá vált a bejelentési kérelmében szereplő áruk vagy szolgáltatások tekintetében."

10. A MarkenG 37. §-ának (2) bekezdése értelmében:

"Amennyiben a vizsgálat révén megállapítást nyer, hogy a védjegy a bejelentési napon [...] nem felelt ugyan meg a 8. § (2) bekezdésének 1., 2. vagy 3. pontja szerinti feltételeknek, a lajstromozást kizáró ok azonban megszűnt a bejelentési napot követően, úgy a lajstromozás iránti kérelem nem utasítható el, ha a bejelentő hozzájárul ahhoz, hogy az eredeti bejelentési nap ellenére [...] az a nap minősüljön bejelentési napnak, és legyen irányadó a 6. § (2) bekezdése értelmében vett szenioritás meghatározása szempontjából, amelyen a lajstromozást kizáró ok megszűnt."

11. A MarkenG 50. §-ának (1) bekezdése és (2) bekezdésének első mondata értelmében:

"(1) A lajstromozott védjegyet kérelemre törlik, ha azt a [...] 8. §-ba ütköző módon lajstromozták.

(2) Ha a védjegyet a [...] 8. § (2) bekezdésének 1. [...] pontjába ütköző módon lajstromozták, a védjegy csak akkor törölhető, ha a kizáró ok még a törlés iránti kérelem tárgyában történő döntéshozatal időpontjában is fennáll."

Az alapeljárások és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

12. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmekből következik, hogy a DSGV 2002. február 7-én a piros (HKS 13) kontúr nélküli színvédjegy (a továbbiakban: a szóban forgó védjegy) lajstromozása iránti kérelmet nyújtott be több áru és szolgáltatás tekintetében.

13. A Deutsches Patent- und Markenamt (német szabadalmi és védjegyhivatal, a továbbiakban: DPMA) 2003. szeptember 4-i határozatával a kérelmet elutasította. A DSGV ezen határozattal szemben fellebbezést nyújtott be, amelyben a lajstromozás iránti kérelmét a védjegyekkel ellátható termékek és szolgáltatások nemzetközi osztályozására vonatkozó, felülvizsgált és módosított, 1957. június 15-i Nizzai Megállapodás szerinti 36. osztályba tartozó egyes szolgáltatásokra korlátozta, és a fellebbezési kérelemhez csatolt egy 2006. január 24-i közvéleménykutatási eredményt.

14. A DPMA 2007. június 28-i határozatával a határozatot hatályon kívül helyezte arra hivatkozással, hogy a lajstromozás iránti kérelemmel érintett fennmaradó szolgáltatások vonatkozásában a bemutatott felmérés alapján úgy kell tekintetni, hogy a védjegy 67,9%-os mértékben a MarkenG 8. §-ának (3) bekezdése alapján elfogadottá vált az érintett fogyasztók körében. Következésképpen az említett védjegy 2007. július 11-én lajstromozásra került az említett 36. osztályba tartozó, lényegében különböző magánügyfelek részére végzett banki pénzügyi szolgáltatások tekintetében.

15. Az Oberbank 2008. január 15-én kérte a szóban forgó védjegy törlését arra hivatkozással többek között, hogy a szóban forgó védjegy használat révén nem tett megkülönböztető képességre szert. A DGSV ezen kérelmet vitatta.

16. A DPMA 2009. június 16-i határozatával az említett kérelmet elutasította arra hivatkozással, hogy a szóban forgó védjegy, noha önmagában rejlő megkülönböztető képességgel nem bír, használat révén megkülönböztető képességre tett szert, ahogyan azt a DGSV által benyújtott, 2006. január 24-i közvélemény-kutatás és további dokumentumok tanúsítják.

17. Az Oberbank a kérdést előterjesztő bíróság előtt keresetet nyújtott be ezen határozat hatályon kívül helyezése és a szóban forgó védjegy törlése iránt. A kérdést előterjesztő bíróság előtt az Oberbank arra hivatkozik, hogy ezen védjegy nem rendelkezik megkülönböztető képességgel. A DSGV a kérelem elutasítását kéri, és ami az említett védjegy használat révén történő megkülönböztető képességének megszerzését illeti, egy újabb, 2011 júniusában végzett közvélemény-kutatást nyújtott be.

18. A Banco Santander és a Santander Consumer Bank 2009. október 19-én kérte a szóban forgó védjegy törlését az Oberbank által 2008. január 15-én előadott okokhoz hasonló érveléssel. Törlés iránti kérelmeik alátámasztása érdekében ezen felül benyújtottak a DPMA-hoz több további közvélemény-kutatási eredményt és szakvéleményt. A DSGV ezeket a kérelmeket vitatta.

19. Az eljárások egyesítését követően a DPMA 2012. április 24-i határozatában a kérelmeket elutasította, a 2009. június 16-i határozatában foglaltakkal azonos okok alapján.

20. A Banco Santander és a Santander Consumer Bank a kérdést előterjesztő bíróság előtt keresetet nyújtott be e határozattal szemben, amely kereset hasonló volt az Oberbank által a másik ügyben előterjesztett keresethez. Ezenfelül előadják, hogy a törlés iránti eljárásban a használat révén megszerzett megkülönböztető képesség bizonyítása a védjegyjogosultat terheli. A DSGV e kereset elutasítását is kérte.

21. A kérdést előterjesztő bíróság megjegyzi először is, hogy a HKS 13 szín önmagában nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, és annak megállapításakor, hogy egy színvédjegy a használata révén megkülönböztető képességre tett szert, a német bíróságok joggyakorlata előírja egy közvélemény-kutatás elvégzését annak érdekében, hogy megállapításra kerüljön az érintett védjegy "helyesbített felismerési foka" vagy "elfogadottsági foka".

22. A kérdést előterjesztő bíróság szerint, az ügy sajátosságaira való tekintettel, a használat révén megszerzett megkülönböztető képesség fennállásának feltételezéséhez 70% feletti, kiemelkedő mértékű elfogadottság szükséges; ezen sajátosságok az önmagában álló szín tényéből következnek, valamint a DSGV által a reklámokra fordított kiadások nem engednek arra következtetni, hogy a DSGV-nek a HKS 13 színárnyalatot - az által nyújtott szolgáltatások tekintetében -, mint védjegyet önmagában is sikerült-e elfogadtatni.

23. A kérdést előterjesztő bíróság azt a kérdést veti fel, hogy egy kontúr nélküli színvédjegynek milyen mértékű elfogadottsággal kell rendelkeznie az érintett fogyasztók körében annak érdekében, hogy a használat révén megkülönböztető képességre tegyen szert. A kérdést előterjesztő bíróság felhívja a figyelmet arra, hogy e tekintetben a Bíróság még nem foglalt állást.

24. Másodsorban a kérdést előterjesztő bíróság úgy véli, hogy a jogvita kimenetele attól is függ, hogy a használat révén megszerzett megkülönböztető képességet e bejelentés időpontjában kell értékelni, vagy a vitatott védjegy lajstromozásának időpontját kell-e alapul venni. Felhívja a figyelmet arra, hogy a német szabályozás szerint a védjegyet törölni kell, ha a védjegy a MarkenG 8. §-a és 50. §-ának (1) bekezdése alapján a lajstromozást megelőzően a használat révén nem szerzett megkülönböztető képességet, valamint ha a védjegy a törlés iránti kérelem tárgyában történő döntéshozatal időpontjára nem szerzett megkülönböztető képességet a használat révén, a MarkenG 50. §-a (2) bekezdésének első mondata alapján.

25. A kérdést előterjesztő bíróság kihangsúlyozza, hogy a német jogi szabályozást úgy kell értelmezni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság nem élt a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének második mondata szerinti lehetőséggel. Ugyanis a bíróság szerint a MarkenG 8. §-ának (3) bekezdése, amelyet ugyanezen törvény 37. §-ának (2) bekezdésével együttesen kell olvasni, amellett szól, hogy a védjegyet csak akkor lehet lajstromozni, ha a bejelentés napján megkülönböztető képességgel rendelkezik. Ha valamely védjegy a lajstromozás iránti kérelem napját követően tesz szert megkülönböztető képességre, ez utóbbi rendelkezés kifejezetten előírja a szenioritás időbeli eltolódását, ami a bejelentő beleegyezését feltételezi; ezen eltolódás a kérdést előterjesztő bíróság szerint a bejelentés visszavonásának és a védjegy újbóli, későbbi bejelentésének felel meg. Az említett bíróság megerősíti, hogy a német jogi szabályozást úgy kell értelmezni, hogy a védjegynek a bejelentés napjáig megkülönböztető képességet kell szereznie, és ez egyformán vonatkozik a törlési eljárásra is.

26. Jelen esetben, ha a lajstromozás időpontja az irányadó, úgy megállapítható, hogy a szükséges 70% mértékű elfogadottságot nem érte el a védjegy. Azonban ha a lajstromozás iránti kérelem benyújtásának napját kell figyelembe venni, akkor meg kell vizsgálni az ezen időpontban fennálló helyzetet.

27. Harmadsorban, a kérdést előterjesztő bíróság jelzi, hogy az alapeljárások kimenetele attól is függ, hogy miként kell eldönteni, hogy mikor nem tisztázhatók már bizonyos releváns tények.

28. E körülményekre tekintettel a Bundespatentgericht úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából az alapeljárások mindegyikében az alábbi kérdéseket terjeszti a Bíróság elé:

"1) Ellentétes-e a 2008/95 irányelv 3. cikkének (1) és (3) bekezdésével a nemzeti jog olyan értelmezése, amely szerint egy olyan absztrakt színvédjegy (a jelen esetben: piros HKS 13) esetében, amelyet pénzügyi szolgáltatások tekintetében igényelnek, a közvélemény-kutatásnak legalább 70% mértékű helyesbített felismerést kell mutatnia ahhoz, hogy feltételezni lehessen, hogy a védjegy a használata révén megkülönböztető képességre tett szert?

2) Úgy kell-e értelmezni a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének első mondatát, hogy akkor is a védjegy bejelentésének időpontját - nem pedig a lajstromozás időpontját - kell alapul venni, ha a védjegyjogosult a védjegy törlése iránti kérelemmel szembeni védekezés keretében arra hivatkozik, hogy a védjegy a bejelentés bejelentési napját követő három év elteltével, de még a lajstromozás napját megelőzően, használata révén megkülönböztető képességre tett szert?

3) Amennyiben a fent említett feltételek mellett a bejelentés időpontját kell alapul venni:

Akkor is törölni kell a védjegyet, ha tisztázatlan, és már nem tisztázható, hogy a védjegy a használata révén a bejelentés időpontjában megkülönböztető képességre tett szert? Vagy a törlés iránti kérelem megkívánja e kérelem benyújtójától, hogy bizonyítsa, hogy a védjegy a használata révén nem tett szert a bejelentés időpontjában a megkülönböztető képességre?"

29. 2013. május 14-i határozatával a Bíróság elnöke az írásbeli és a szóbeli szakasz lefolytatása, valamint az ítélet meghozatala céljából a jelen ügyeket egyesítette.

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Előzetes észrevételek

30. Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek a 2008/95 irányelvre hivatkoznak. Következésképpen a Bíróság a kérdést előterjesztő bíróság kérelmének megfelelően ezen irányelvet fogja értelmezni. Mindazonáltal fel kell arra hívni a figyelmet, hogy ezen irányelv, a 18. cikkében foglaltaknak megfelelően az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetését követő huszadik napon lépett hatályba, azaz 2008. november 28-án. Márpedig a C-217/13. sz. ügyben benyújtott előzetes döntéshozatalra utaló határozatból következik, hogy az Oberbank a törlés iránti kérelmét a DPMA előtt 2008. január 15-én nyújtotta be, mialatt még a 89/104 irányelv volt hatályban.

31. Amennyiben a kérdést előterjesztő bíróság azt állapítaná meg, hogy végsősoron az alapeljárás jelen ügyben a 89/104 irányelv hatálya alá tartozik, jelezni kell, hogy a kérdésekre a jelen ítéletben adott válaszok átültethetők ezen korábbi jogszabályra. Ugyanis, a 2008/95 irányelv elfogadásakor, amely (1) preambulumbekezdése szerint csupán a 89/104 irányelvet kodifikálta, annak releváns rendelkezéseit, szövegüket, szövegkörnyezetüket vagy céljukat illetően, nem érintette lényeges módosítás a 89/104 megfelelő rendelkezéseihez képest.

32. Ugyanezen okból kifolyólag a 89/104 irányelv releváns rendelkezéseivel kapcsolatos joggyakorlat alkalmazandó a 2008/95 irányelv megfelelő rendelkezéseire.

Az első kérdésről

33. A kérdést előterjesztő bíróság első kérdése lényegében arra irányul, hogy a 2008/95 irányelv 3. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzeti jog olyan értelmezése, amely szerint az olyan eljárásokban, ahol felmerül az a kérdés, hogy valamely kontúr nélküli színvédjegy a használata révén megkülönböztető képességre tett-e szert, a közvélemény-kutatásnak minden esetben legalább 70% mértékű felismerést kell mutatnia.

34. Az Oberbank, a Banco Santander és a Santander Consumer Bank, valamint a spanyol és lengyel kormány úgy véli, hogy erre a kérdésre nemlegesen kell válaszolni. Álláspontjának alátámasztásaként az Oberbank többek között a színvédjegyek sajátosságaira hivatkozik, a Banco Santander és a Santander Consumer Bank a színek rendelkezésre állásának fenntartásához fűződő általános érdekre, és a szóban forgó megjelölés arra vonatkozó csökkentett képességére hivatkozik, hogy ténylegesen védjegyoltalom tárgyát képezze, a spanyol kormány a színvédjegyek tekintetében a nem megfelelő bizonyítékokra, a lengyel kormány pedig a fogyasztók tévedéssel szembeni védelmének szükségességére hivatkozik.

35. A DSGV, az Egyesült Királyság Kormánya és az Európai Bizottság arra az álláspontra helyezkedik, hogy az első kérdésre igenlő választ kell adni. Úgy vélik, hogy a 2008/95 irányelv 3. cikkének (1) és (3) bekezdése előírja a releváns körülmények összességének értékelését.

36. Emlékeztetni kell arra, hogy egy önmagában vett szín a 2008/95 irányelv 2. cikke alapján - bizonyos feltételek mellett - lehet védjegyoltalom tárgya (lásd ebben az értelemben: Libertel-ítélet, C-104/01, EU:C:2003:244, 27-42. pont, és Heidelberger Bauchemie ítélet, C-49/02, EU:C:2004:384, 42. pont).

37. Mindazonáltal valamely megjelölés azon általános képességéből, hogy védjegyoltalom tárgya lehet, nem következik, hogy e megjelölés szükségképpen rendelkezik - valamely meghatározott áru vagy szolgáltatás vonatkozásában - a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében vett megkülönböztető képességgel (lásd analógia útján: OHIM/BORCO-Marken-Import Matthiesen ítélet, C-265/09. P, EU:C:2010:508, 29. pont, valamint az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Jelen esetben az előzetes döntéshozatalra utaló határozatokból következik, hogy noha a 2008/95 irányelv 2. cikke értemében a szóban forgó védjegy oltalom tárgya lehet, mindazonáltal ugyanezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b) pontja értelmében nem rendelkezik önmagában vett megkülönböztető képességgel. Szintén az előzetes döntéshozatalra utaló kérelmekből következik, hogy a kérdést előterjesztő bíróság ennek megfelelően kizárólag azt kívánja meghatározni, hogy milyen módon kell értékelni, hogy a szóban forgó védjegy a 3. cikk (3) bekezdésének megfelelően történő használata révén megkülönböztető képességre tett szert, és különösen hogy ezen értékelés meghatározó módon függhet-e a közvélemény-kutatás eredményétől.

38. Az állandó ítélkezési gyakorlat szerint a védjegynek a használata révén megszerzett megkülönböztető képessége - csakúgy, mint általában a megkülönböztető képesség, amely a 2008/95 irányelv 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja alapján a védjegy lajstromozásának egyik általános feltétele - azt jelenti, hogy a védjegy képes azoknak az áruknak vagy szolgáltatásoknak, amelyek tekintetében a lajstromozást kérték, akként való azonosítására, mint amelyek valamely meghatározott vállalkozástól származnak, és így képes azokat más válalkozások áruitól vagy szolgáltatástól megkülönböztetni (Windsurfing Chiemsee ítélet, C-108/97 és C-109/97, EU:C:1999:230, 46. pont, és Philips-ítélet, C-299/99, EU:C:2002:377, 35. pont).

39. Szintén az állandó ítélkezési gyakorlat szerint, a védjegy megkülönböztető képességét - legyen akár önmagában rejlő, akár használat révén megszerzett megkülönböztető képesség - egyrészt azon áruk vagy szolgáltatások összefüggésében kell értékelni, amelyek vonatkozásában a védjegyet bejelentették, másrészt az érintett fogyasztók azaz a szóban forgó áruk vagy szolgáltatások szokásosan tájékozott, ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztójának feltételezett észlelésével összefüggésben (Koninklijke KPN Nederland ítélet, C-363/99, EU:C:2004:86, 34. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint Nestlé ítélet, C-353/03, EU:C:2005:432, 25. pont).

40. Ami azon kérdést illeti, hogy milyen módon kell meghatározni, hogy valamely védjegy a használata révén megkülönböztető képességre tett szert, az állandó ítélkezési gyakorlatból következik, hogy a védjegylajstromozás terén illetékes hatóságnak konkrét vizsgálatot kell lefolytatnia (Libertel-ítélet, EU:C:2003:244, 77. pont, valamint Nichols-ítélet, C-404/02, EU:C:2004:538, 27. pont), és átfogóan kell értékelnie azon bizonyítékokat, amelyek alátámaszthatják, hogy a védjegy alkalmassá vált az érintett áru vagy szolgáltatás adott vállalkozástól származóként történő azonosítására (Windsurfing Chiemsee ítélet, EU:C:1999:230, 49. pont, és Nestlé-ítélet, EU:C:2005:432, 31. pont). Ezen bizonyítékoknak ezen felül alá kell támasztaniuk a védjegy védjegyként történő használatát, azaz azt, hogy az érintett fogyasztók ekképpen azonosítják (Philips-ítélet, EU:C:2002:377, 64. pont, valamint Nestlé-ítélet, EU:C:2005:432, 26. és 29. pont).

41. Az értékelés során figyelembe lehet venni többek között a védjegy által elfoglalt piaci részesedést, a védjegy használatának intenzitását, földrajzi kiterjedését és tartamát, a vállalkozás által a védjegy reklámozása céljából megvalósított beruházások jelentőségét, az érintett fogyasztók azon hányadát, amely a védjegy miatt úgy azonosítja az árut vagy szolgáltatást, mint amelyek valamely meghatározott vállalkozástól származik, a kereskedelmi és iparkamaráktól, és egyéb szakmai szervezetektől származó nyilatkozatokat (Windsurfing Chiemsee ítélet, EU:C:1999:230, 51. pont, valamint Nestlé-ítélet, EU:C:2005:432, 31. pont).

42. Ha a fenti elemek alapján az illetékes hatóság úgy véli, hogy az érdekelt körök, illetve legalábbis azok jelentős része a megjelölésnek köszönhetően úgy azonosítja az árut vagy szolgáltatást, mint amely valamely meghatározott vállalkozástól származik, abból arra kell következtetnie, hogy a megjelölés lajstromozásához az irányelv 3. cikkének (3) bekezdése által ahhoz megkövetelt feltétel, hogy a védjegy lajstromozása ne kerüljön megtagadásra, illetve a lajstromozott védjegy törlésre, teljesült (lásd e tekintetben: Windsurfing Chiemsee ítélet, EU:C:1999:230, 52. pont, és Philips-ítélet, EU:C:2002:377, 61. pont).

43. Fel kell arra is hívni a figyelmet, hogy nem ellentétes az uniós joggal, ha az illetékes hatóság, amennyiben különös nehézségei támadnának a lajstromoztatni vagy törölni kívánt védjegy használat révén megszerzett megkülönböztető képességének értékelésékor, a nemzeti jogában meghatározott feltételek szerint figyelembe vehet ítéletének meghozatalakor egy közvélemény-kutatási eredményt (lásd ebben az értelemben: Windsurfing Chiemsee ítélet, EU:C:1999:230, 53. pont és a hivatkozott ítélkezési gyakorlat). Amennyiben az illetékes hatóság egy ilyen közvélemény-kutatáshoz folyamodik, jogosult meghatározni a fogyasztók azon százalékos arányát, amely kellően relevánsnak minősül (lásd analógia útján: Budějovický Budvar ítélet, C-478/07, EU:C:2009:521, 89. pont).

44. Mindazonáltal azon körülményeket, amelyek keretében a 2008/95 irányelv 3. cikkének (3) bekezdése által előírt használat révén megszerzett megkülönböztető képesség feltételét teljesültnek kell vélni, nem lehet olyan kizárólag általános és elvonatkoztatott tények alapján megállapítani, mint a meghatározott százalékos arány (Windsurfing Chiemsee ítélet, EU:C:1999:230, 52. pont, és Philips-ítélet, EU:C:2002:377, 62. pont).

45. E tekintetben fel kell hívni arra a figyelmet, hogy azon elemek átfogó értékelésekor, amelyek azt bizonyítják, hogy a védjegy a használata révén megkülönböztető képességre tett szert, kétségtelenül előfordulhat többek között, hogy az érintett fogyasztók észelelése a különféle védjegytípusok esetén nem szükségszerűen azonos, következésképpen a megkülönböztető képesség megállapítása az egyes típusok esetén nehezebb lehet, mint más típusok esetén, ideértve a használat révén megszerzett megkülönböztető képességet (Henkel-ítélet, C-218/01, EU:C:2004:88, 52. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint Nichols-ítélet, EU:C:2004:538, 28. pont).

46. Azonban sem a 2008/95 irányelv 2. cikke, sem a 3. cikk (1) bekezdésének b) pontja nem tesz különbséget a védjegyek egyes típusai között. A kontúr nélküli, az alapügyben szereplőhöz hasonló színvédjegyek megkülönböztető képességének értékelési szempontjai, beleértve a használat révén megszerzett megkülönböztető képességet, tehát megegyeznek a többi védjegytípus esetén alkalmazandókkal (lásd analógia útján: Philips-ítélet, EU:C:2002:377, 48. pont, valamint Nichols-ítélet, EU:C:2004:538, 24. és 25. pont).

47. Követekezésképpen bizonyos védjegytípusok megkülönböztető képessége megállapításának az e védjegyek jellegéből adódó nehézségei, amelyek figyelembevétele helytálló, nem indokolják az ítélkezési gyakorlat által az egyes védjegytípusok tekintetében értelmezett megkülönböztető képesség szempontjának alkalmazásánál szigorúbb, azt kiegészítő vagy attól eltérő különös szempontok előírását (lásd e tekintetben Nichols-ítélet EU:C:2004:538, 26. pont, valamint analógia útján OHIM/BORCO-Marken-Import Matthiesen-ítélet, EU:C:2010:508, 34. pont).

48. A fentiekből következik, hogy általánosan nem határozható meg - például az érintett fogyasztók tekintetében a védjegy ismertségi fokára vonatkozó meghatározott százalékos arányokból kiindulva -, hogy használata révén egy védjegy mikor tett szert megkülönböztető képességre, valamint még a kontúr nélküli, az alapügyben szereplőhöz hasonló színvédjegyek esetén is, illetve ha még egy közvelemény-kutatási eredmény része is lehet azon elemeknek, amelyeket értékelnek annak során, hogy egy védjegy használata révén megkülönböztető képességre tett szert, egy ilyen közvélemény-kutatás eredménye nem lehet önmagában meghatározó elem annak megállapításakor, hogy a használat révén fennáll-e a megkülönböztető képesség.

49. E megfontolásokra figyelemmel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2008/95 irányelv 3. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzeti jog olyan értelmezése, amely szerint azon eljárásokban, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy valamely kontúr nélküli színvédjegy a használata révén megkülönböztető képességre tett szert, minden esetben a közvélemény-kutatásnak legalább 70% mértékű felismerést kell mutatnia.

A második kérdésről

50. A kérdést előterjesztő bíróság második kérdése lényegében arra irányul, hogy a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének első mondatát úgy kell-e értelmezni, hogy egy önmagában megkülönböztető képességgel nem rendelkező védjegy törlési eljárásában meg kell-e vizsgálni a védjegy használata révén megszerzett megkülönböztető képességének értékelésekor, hogy a védjegy a megkülönböztető képességre a védjegybejelentés időpontját megelőzően tett szert, amennyiben a vitatott védjegy jogosultja előadja, hogy mindenesetre a védjegy használata révén megkülönböztető képességre tett szert a védjegybejelentést követően, de a lajstromozást megelőzően; e tekintetben a kérdést előterjesztő bíróság kihangsúlyozza, hogy a német jogot aszerint kell értelmezni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság nem élt ezen irányelv 3. cikke (3) bekezdésének második mondata szerinti lehetőséggel.

51. Ez utóbbi pontosításra tekintettel a DSGV és a Bizottság előadja, hogy a kérdés elfogadhatatlan. Úgy vélik ugyanis, hogy a kérdést előterjesztő bíróság bíróság tévesen mutatja be a nemzeti jogi hátteret. Álláspontjuk szerint a Német Szövetségi Köztársaság élt a második mondatban szereplő lehetőséggel, ami ezen második kérdést hipotetikussá teszi.

52. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az EUMSZ 267. cikk által létrehozott bírósági együttműködési rendszer keretében a Bíróságnak nem feladata nemzeti rendelkezéseknek a nemzeti jogkérdést előterjesztő bíróság általi értelmezése helyességének kétségbe vonása vagy vizsgálata. Ugyanis a Bíróság feladata, hogy a Bíróság és a nemzeti bíróságok közötti hatáskörmegosztás keretében úgy vegye figyelembe azon ténybeli és jogszabályi környezetet, amelybe az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések illeszkednek, ahogyan azokat az előzetes döntéshozatalra utaló határozatban meghatározták (Fundación Gala-Salvador Dalí és VEGAP ítélet, C-518/08, EU:C:2010:191, 21. pont, és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint Logstor ROR Polska ítélet, C-212/10, EU:C:2011:404, 30. pont).

53. Ilyen körülmények között a Bíróságnak a hozzá intézett második kérdést a kérdést előterjesztő bíróság ténymegállapítása alapján kell megválaszolnia, amely szerint jelen esetben a német jogot úgy kell értelmezni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság nem élt a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének második mondatában szereplő lehetőséggel, következésképpen ez a kérdés elfogadható.

54. Lényegében az Oberbank előadja, hogy a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy a kérdést előterjesztő bíróság által megjelölt mindkét időpont releváns, és a használat révén megszerzett megkülönböztető képességet mindkét időponttal kapcsolatban bizonyítani kell.

55. A Banco Santander és a Santander Consumer Bank, valamint a spanyol és lengyel kormány úgy véli, hogy mivel az érintett tagállam nem élt a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének második mondatában szereplő lehetőséggel, a használat révén megszerzett megkülönböztető képesség bizonyítékát a bejelentés időpontjában kell figyelembe venni. A Bizottság másodlagosan ugyanezen értelmezést támogatja. A DSGV előadja, hogy mindenesetre az alapeljárásban szereplőhöz hasonló törlési eljárásban a lajstromozás időpontja a releváns.

56. A 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének első mondata szerint az (1) bekezdés b), c) és d) pontja alapján a megjelölés nincs kizárva a védjegyoltalomból, illetve a védjegy nem törölhető, ha a megjelölés használata révén a bejelentés bejelentési napját megelőzően megszerezte a megkülönböztető képességet.

57. Ennek megfelelően magából az első mondat szövegéből egyértelműen kitűnik, hogy ellentétben azzal, amit a DSGV sugall, valamely védjegy törlési eljárása keretében, ahol a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdése b), c) vagy d) pontjának megfelelően egy vagy több törlési okra történik hivatkozás, és ennek megfelelően legalább egy ok alkalmazhatósága megállapítást nyer, a vitatott védjegy csak akkor kerülheti el a hivatkozott törlési ok vagy okok alkalmazhatóságát, ha az említett védjegy a bejelentési napot megelőzően a használata révén megkülönböztető képességre tett szert.

58. E szó szerinti értelmezést alátámasztja a jogszabály általános szövegkörnyezete, amelybe az első mondat is tartozik. Ugyanis a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének második mondata kifejezetten előírja a tagállamok részére azt a lehetőséget, hogy a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének első mondatában található lehetőség alkalmazásának terjedelmét kiterjesszék azon esetre, amikor a védjegy használata révén a megkülönböztető képessségre a bejelentést követően, vagy a lajstromozást követően tett szert.

59. Márpedig, noha az említett 3. cikk (3) bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy az vonatkozik az Oberbank és DSGV által előadottaknak megfelelően azon használat révén megszerzett megkülönbözető képességre, amelyre a vitatott védjegy a bejelentést napját követően tett szert, a tagállamok részére az említett második mondatban biztosított lehetőség fiktív jellegű lenne, és ezen rendelkezést megfosztaná hatékony érvényesülésétől.

60. Mindazonáltal emlékeztetni kell arra, hogy a jelen ítélet 57. pontjában szereplő értelmezés nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az illetékes hatóság figyelembe vegyen olyan bizonyítékokat, amelyek - noha a kérelem benyújtásának időpontját követően keletkeztek - lehetővé teszik a fenti időpontban fennálló helyzetből való következtetések levonását (lásd e tekintetben: L & D kontra OHIM ítélet, C-488/06. P, EU:C:2008:420, 71. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat).

61. A fenti megállapításokból következik, hogy a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy amikor egy tagállam nem élt a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének második mondata szerinti lehetőséggel, ezen irányelv 3. cikke (3) bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy egy önmagában megkülönböztető képességgel nem rendelkező védjegy törlési eljárásában meg kell vizsgálni a védjegy használata révén megszerzett megkülönböztető képességének értékelésekor, hogy a védjegy a megkülönböztető képességre a védjegybejelentés időpontját megelőzően tett-e szert. E tekintetben nem bír relevanciával, hogy a vitatott védjegy jogosultja előadja, hogy mindenesetre a védjegy a használata révén megkülönböztető képességre tett szert a védjegybejelentést követően, de a lajstromozást megelőzően.

A harmadik kérdésről

62. A kérdést előterjesztő bíróság harmadik kérdése lényegében arra irányul, hogy a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének első mondatát úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes, hogy egy törlési eljárásban a vitatott védjegy törlésre kerüljön abban az esetben, ha önmagában rejlő megkülönböztető képességgel nem rendelkezik, és a jogosult nem tudja bizonyítani, hogy ezen védjegy a lajstromozást megelőzően a használata révén megkülönböztető képességre tett szert.

63. Az Oberbank, a Banco Santander és a Santander Consumer Bank, valamint a spanyol kormány álláspontja szerint a használat révén megszerzett megkülönböztető képesség bizonyítása a védjegyjogosultat terheli a törlési eljárásban. A lengyel kormány ezzel szemben úgy véli, hogy a harmadik kérdésre a válaszadás a tagállamok kizárólagos hatáskörébe tartozik, a 2008/95 rendelet (6) preambulumbekezdésével összhangban.

64. A DSGV és a Bizottság kételkedik a kérdés elfogadhatóságában. Másodlagosan a DSGV előadja, hogy a törlési eljárásban a bizonyítási teher a bejelentőre hárul. A Bizottság lényegében úgy véli, hogy semmi nem képezi akadályát annak, hogy a bizonyítási teher az érintett védjegy jogosultjára háruljon.

65. Előzetesen, a jelen ítélet 52. pontjában már előadott okok alapján, el kell utasítani a DSGV-nek és a Bizottságnak a harmadik kérdés elfogadhatóságára irányuló kifogásait, és a kérdésre az előterjesztő bíróság ténymegállapítása alapján kell válaszolni, amely szerint jelen esetben a német jogot úgy kell értelmezni, hogy a Német Szövetségi Köztársaság nem élt a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének második mondatában szereplő lehetőséggel.

66. Érdemben meg kell állapítani, hogy nem vitatott, hogy a 2008/95 irányelv (6) preambulumbekezdése kimondja többek között, hogy a tagállamok továbbra is szabadon határozhatják meg a lajstromozás útján megszerzett védjegyek lajstromozásával és törlésével, valamint oltalmuk megszűnésének megállapításával kapcsolatos eljárásjogi rendelkezéseket. Mindazonáltal ebből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a 2008/95 irányelv 3. cikke (1) bekezdése b), c) vagy d) pontjára alapított törlési eljárásban a használat révén megszerzett megkülönböztető képesség bizonyítása terhének kérdése egy ilyen, a tagállamok hatáskörébe tartozó eljárási rendelkezésnek minősül.

67. Ugyanis, ha a törlési eljárásban az adott védjegyre vonatkozóan a használat révén megszerzett megkülönböztető képesség bizonyítása terhének kérdése a tagállamok nemzeti jogának hatálya alá tartozna, az a védjegyjogosultak számára az adott jogtól függően eltérő oltalmat eredményezhet, ily módon nem valósulna a 2008/95 irányelv (10) preambulumbekezdésében "alapvető fontosságúnak" nevezett cél, a "valamennyi tagállam jogrendszerében azonos oltal[om]" (lásd analógia útján: Class International ítélet, C-405/03, EU:C:2005:616, 73. pont és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlat, valamint H. Gautzsch Großhandel ítélet, C-479/12, EU:C:2014:75, 40. pont).

68. Ezen célra, valamint a 3. cikk (3) bekezdésének szerkezetére és rendszerére tekintettel meg kell állapítani, hogy a törlési eljárásban a vitatott védjegy használata révén megszerzett megkülönböztető képessége bizonyításának terhe a megkülönböztető képességre hivatkozó védjegyjogosultat terheli.

69. Ugyanis, először is ahogyan a védjegylajstromozási eljárás során a védjegy használata során szerzett megkülönböztető képessége kivételt képez a 2008/95 rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott kizáró okok alól (lásd e tekintetben: Bovemij Verzekeringen ítélet, C-108/05, EU:C:2006:530, 21. pont), a törlési eljárásban a védjegy használata során szerzett megkülönböztető képessége az ezen 3. cikk (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában szereplő törlési okok alóli kívételt képez.

70. Másodszor meg kell állapítani, hogy a vitatott védjegy jogosultja az a személy, aki konkrét tényekkel tudja bizonyítani azon állítását, hogy a védjegy a használata révén megkülönböztető képességre tett szert. Ugyanez vonatkozik többek között azon elemekre, amelyek ezen használatot bizonyítják, amint azt a jelen ítélet 40. és 41. pontjában található ítélkezési gyakorlatban található példálódzó felsorolás is tartalmazza, mint a védjegy használatának intenzitása, földrajzi kiterjedése és tartama, a vállalkozás által a védjegy reklámozása céljából megvalósított beruházások jelentősége.

71. Következésképpen, amikor a vitatott védjegy jogosultját az illetékes hatóság felhívja arra, hogy egy olyan védjegy esetén bizonyítsa a használat során megszerzett megkülönböztető képességet, amely önmagában nem rendelkezik megkülönböztető képességgel, és a védjegyjogosultnak nem sikerül ezt bizonyítania, az említett védjegyet törölni kell.

72. Az arra vonatkozó okok, hogy a védjegyjogosultnak miért nem sikerült bizonyítékokat benyújtania, e tekintetben nem bírnak relevanciával. Ellenkező esetben nem zárható ki, hogy valamely védjegy továbbra is a 2008/95 irányelv által biztosított oltalmat élvezze, mialatt ezen irányelv 3. cikke (1) bekezdésének b), c) vagy d) pontjában szereplő egyik törlési ok hatálya alá tartozva nem alkalmas arra, hogy a védjegy alapvető rendeltetését betöltse, következésképpen a hivatkozott irányelv alapján nem oltalmazható. Ugyanezen okból kifolyólag, ellentétben a DSGV állításával, egy ilyen bizonyítási teher nem ütközik a védjegyjogosult bizalomvédelmének elvével.

73. Egyebekben, ahogyan az jelen ítélet 61. pontjából következik, a 2008/95 rendelet 3. cikke (3) bekezdésének első mondata szerint meg kell vizsgálni a védjegy használata révén megszerzett megkülönböztető képességének értékelésekor, hogy a védjegy a megkülönböztető képességre a védjegybejelentés időpontját megelőzően tett-e szert.

74. A fenti megállapításokból következik, hogy a harmadik kérdésre azt a választ kell adni, hogy amikor egy tagállam nem élt a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének második mondatában szereplő lehetőséggel, az említett irányelv 3. cikke (3) bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy egy törlési eljárásban a vitatott védjegy törlésre kerüljön abban az esetben, ha önmagában rejlő megkülönböztető képességgel nem rendelkezik, és a jogosult nem tudja bizonyítani, hogy e védjegy a lajstromozást megelőzően a használata révén megkülönböztető képességre tett szert.

A költségekről

75. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:

1) A védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló, 2008. október 22-i 2008/95/EK európai parlamenti és tanács irányelv 3. cikkének (1) és (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes a nemzeti jog olyan értelmezése, amely szerint azon eljárásokban, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy valamely kontúr nélküli színvédjegy használata révén megkülönböztető képességre tett szert, minden esetben a közvélemény-kutatásnak legalább 70% mértékű felismerést kell mutatnia.

2) Amikor egy tagállam nem élt a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének második mondata szerinti lehetőséggel, ezen irányelv 3. cikke (3) bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy egy önmagában megkülönböztető képességgel nem rendelkező védjegy törlési eljárásában meg kell vizsgálni a védjegy használata révén megszerzett megkülönböztető képességének értékelésekor, hogy a védjegy a megkülönböztető képességre a védjegybejelentés időpontját megelőzően tett-e szert. E tekintetben nem bír relevanciával, hogy a vitatott védjegy jogosultja előadja, hogy mindenesetre a védjegy a használata révén megkülönböztető képességre tett szert a védjegybejelentést követően, de a lajstromozást megelőzően.

3) Amikor egy tagállam nem élt a 2008/95 irányelv 3. cikke (3) bekezdésének második mondatában szereplő lehetőséggel, az említett irányelv 3. cikke (3) bekezdésének első mondatát úgy kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes, hogy egy törlési eljárásban a vitatott védjegy törlésre kerüljön abban az esetben, ha önmagában rejlő megkülönböztető képességgel nem rendelkezik, és a jogosult nem tudja bizonyítani, hogy e védjegy a lajstromozást megelőzően a használata révén megkülönböztető képességre tett szert.

Aláírások

( *1 ) Az eljárás nyelve: német.