BH 2020.10.302 A házastársak vagyoni viszonyaikat - akár átfogóan, akár egyes vagyontárgyakra - szerződéssel rendezhetik. Érvényes megállapodás esetén a törvényes házassági vagyonjogi szabályok csak a szerződés tartalmától függően érvényesülhetnek: a bíróság a jogszabály rendelkezéseit csak akkor alkalmazhatja, ha a perben vitássá tett kérdésről a felek szerződése nem rendelkezik [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 200. § (2) bek., 1952. évi IV. tv. (Csjt.) 27. § (1) és (2) bek., 28. § (1) és (2) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] A felperes és az alperes (a továbbiakban: a felek) 1991. évben létesítettek élettársi kapcsolatot, 1992. április 17. napján kötöttek házasságot. Az alperes az 1992. január 20. napján létrejött bérleti szerződés alapján önálló bérlője volt az I. utcai önkormányzati bérlakásnak, amelyet az 1993. augusztus 31. napján kötött adásvételi szerződéssel 149 400 forint vételárért megvásárolt.

[2] Az 1994. január 17. napján kötött adásvételi szerződéssel a felperes édesanyja által bérelt sz.-i önkormányzati bérlakás a felperes édesanyjának haszonélvezeti jogával terhelten a felek tulajdonába került. A felek a lakást a 2004. július 1. napján 7 000 000 forintért eladták.

[3] Az alperes az 1994. június 15. napján kötött házastársi közös vagyont megosztó szerződés alapján előző házastársától 1 300 000 forinthoz jutott.

[4] A felek az 1994. július 15. napján létrejött társasági szerződéssel 5000 forint pénzbeli hozzájárulás mellett, 1 405 000 forint jegyzett tőkével, a felperes bel,- és az alperes kültagságával megalapították a C. Betéti Társaságot. A végelszámoló 2006. évben kezdeményezte a Bt. felszámolását, a bíróság a 2008. augusztus 7. napján jogerős végzésével a felszámolási eljárást befejezte és a Bt.-t megszüntette.

[5] Az alperes 1995. október 5. napján 1 400 000 forintért eladta az I.utcai lakást és 1995. október 9. napján 1 900 000 forint vételárért 300 000 forint munkáltatói kölcsön igénybevételével megvásárolta a h.-i ingatlant. Ezt 2000. február 24. napján 4 000 000 forint vételárért eladta és 2000. március 8. napján 2 000 000 forint vételárért megvette az A. utcai ingatlant.

[6] A felek 2000. június 8. napján ügyvéd által készített és ellenjegyzett házassági vagyonjogi szerződést kötöttek (a továbbiakban: szerződés). A szerződés 3. pontja tartalmazza: az A. utcai ingatlan az alperes különvagyona, amelyen a vételkor egy téglából épült, részben alápincézett épület állt. Az épület felújításából és a hozzáépítésből álló beruházások költségeit az alperes viselte a különvagyonából. A szerződés 4. pontja szerint az ingatlanon további beruházásokat kívánnak megvalósítani, amelynek költségeit az alperes kizárólag a különvagyonából fedezi és az ingatlan különvagyoni jellegét kifejezetten fenn kívánja tartani. A szerződés 5. pontjában rögzítették: az ingatlan tizenöt évi együttélés után sem válik közös vagyonná. A felperes tudomásul vette, hogy az ingatlanon sem ráépítéssel, sem beépítéssel nem szerez tulajdont.

[7] A szerződés 6.. 8. és 10. pontjában - egyebek mellett - megállapodtak abban, hogy a házassági életközösségük alatt szerzett egyéb, a szerződésben különvagyonnak nem minősített vagyontárgyak közös tulajdonba kerülnek; a közös életvitel során felélt vagy elhasználódott különvagyont az életközösség megszűnésekor a közös vagyonból; annak hiányában a felét a másik fél különvagyonából pótolják; a különvagyon hozadéka különvagyonban marad.

[8] Az alperes 2005. április 27. napján megvásárolta az A. utcai ingatlannal szomszédos ingatlan több tulajdonos tulajdonában állt tulajdoni hányadait. Ugyanezen a napon a felek a szerződést kiegészítették: a 2005. április 27. napján kötött adásvételi szerződések szerinti tulajdoni hányadok ellenértékét az alperes a különvagyonából fizette ki, így azok a különvagyonába tartoznak (a továbbiakban: szerződéskiegészítés). A 4. pontban a felperes elismerte az ingatlan tulajdoni hányadok különvagyoni jellegét, az 5. pontban pedig rögzítették: a szerződés többi pontja változatlan tartalommal marad hatályban.

[9] A felek házasságát a bíróság a 2009. április 23. napján hozott, és aznap jogerős ítéletével felbontotta. A házasság felbontása iránti per tárgyalásán az alperes azt nyilatkozta: a munkáltatójától kapott vállalati bérlakást 1992 tavaszán különvagyonából megvásárolta és 2000. évben szintén a különvagyonából vette meg az A. utcai ingatlant. A felperes erre úgy nyilatkozott: az alperes előadása mindenben megfelel a valóságnak, azt nem kívánja kiegészíteni.

A kereseti kérelem és alperes védekezése

[10] A felperes keresetében a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 200. §-ára hivatkozással a szerződés, a szerződéskiegészítés és a házasság felbontása iránti perben tartott tárgyalás alapján készült jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatok érvénytelenségének megállapítását kérte, mert azok a jóerkölcsbe, továbbá jogszabályba: a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) 31. § (5) bekezdésébe ütköznek. Kérte annak megállapítását, hogy az A. utcai ingatlan 1/2 tulajdoni hányada a tulajdonában áll és kérte a közös tulajdon megszüntetését.

[11] Keresetének ténybeli alapjául előadta: a szerződés és kiegészítése kizárólag az alperes számára előnyös, a felperesnek hátrányos. Nem tartalmazzák az alperesi különvagyon forrását. Az A. utcai ingatlan nem az alperes különvagyona, mert vagyonuk már az I. utcai ingatlan megvásárlásánál vegyült, ami folytatódott a h.-i ingatlan szerzésekor. 2000. évben a szerződéskötésnek nem volt indoka, az építkezés időtartama miatt a szerződésben valótlan tényt rögzítettek. A többes számú megfogalmazás azt jelenti, hogy az építkezés közös volt. A szerződéssel a felperesnek nem maradt tulajdona. A szerződéskötés célja a Bt. gazdálkodása miatt az alperes indítványára a vagyon kimentése volt.

[12] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. A szerződést azért kötötték, mert az előző házasságából született gyermekeit illető vagyont így kívánta biztosítani, a felperes pedig nem akarta, hogy a gyermeke örököljön utána. A felperes a szerződést és kiegészítését józan ítélőképessége birtokában írta alá, tartalmuk a valóságot tükrözte.

Az első- és másodfokú ítélet

[13] Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Döntését a régi Ptk. 200. § (2) bekezdésére és a Csjt. 31. (5) bekezdésére alapította.

[14] A felek által a Csjt. 27. § (2) bekezdésben foglalt felhatalmazás alapján kötött és a (3) bekezdés alapján alakilag érvényes szerződés és annak kiegészítése nem ütközik a felperes által hivatkozott jogszabályba. A Csjt. 31. § (5) bekezdése szerint a házastársak közötti vagyoni viszonyokra a régi Ptk. rendelkezéseit is megfelelően alkalmazni kell, és a bíróságnak gondoskodnia kell arról, hogy a vagyonigények rendezésénél egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. Ez a rendezési mód azonban csak abban az esetben irányadó, ha a bíróság osztja meg a házastársak közös vagyonát. Az adott ügyben szerződéses jogviszony áll fenn a felek között, szerződéses akaratukat a bíróság méltányossági alapon nem változtathatja meg.