BH 2009.3.95 Ha a beruházás nem kizárólagosan szolgálta az adóalanyiságát eredményező gazdasági tevékenységet, nem lehet élni az áfa-levonási joggal [1992. évi LXXIV. tv. 33. §].

Az adóhatóság a felperesnél 2001-2002. évekre ellenőrzést tartott. Az ellenőrzés eredményeképpen meghozott elsőfokú határozat a felperes terhére általános forgalmi adó, társasági adó különbözetet állapított meg, kötelezte továbbá bírság és késedelmi pótlék megfizetésére.

A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot részben megváltoztatva a felperes terhére társasági adónemben 5 596 000 Ft, általános forgalmi adónemben 101 196 000 Ft különbözetet állapított meg. Kötelezte továbbá 546 000 Ft bírság és 6 731 000 Ft késedelmi pótlék megfizetésére.

Az ellenőrzés két megállapításával kapcsolatos jelen peres eljárás.

1. A felperes 2000. december 14-én földhasználati szerződést kötött a 0346/3. hrsz.-ú földterületre, ahol építési beruházást indított.

Az ingatlanon a korábbi tulajdonos érvényes építési engedéllyel rendelkezett, gondnoki lakás, lakás, műterem, tervezőiroda, bemutatóterem építésére. Utóbb a felperes 2001. március 1-jén új építtetőként, jogutódként került bejegyzésre a műszaki nyilvántartásba. A felperes 2001. április 11-én módosított építési engedélyezési tervet és kérelmet nyújtott be vendégház és kiszolgáló létesítményei, továbbá gondnoki ház megvalósítására.

Az építésügyi hatóság 2001. június 10-én kelt határozatával a módosított építési engedély iránti kérelem elutasítása mellett kötelezte a felperest az engedélytől eltérően szabálytalanul folyó építkezés azonnali leállítására, és fennmaradási és továbbépítési engedélyezési tervdokumentáció benyújtására.

A felperes ezt követően a fennmaradási engedély kérelmét már konferencia- és oktatási központ létesítésére illetve továbbépítésére nyújtotta be, az építésügyi hatóság a fennmaradási és továbbépítési engedélyt ennek megfelelően adta ki. Az adóhatóság vizsgálata során megállapította, hogy mind az elkészült ingatlan egyes létesítményei, mind a létesítmény használatával kapcsolatban kiadott számlák vendégház funkció gyakorlását igazolják, így önmagában az a körülmény, hogy a beruházást valóban részben oktatási célokra is használták, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa. tv.) 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján nem teszi lehetővé a beruházással kapcsolatban felmerült kiadások általános forgalmi adó tartama levonását.

Az adóhatóság megállapította, hogy az ingatlan magáncélú használatának tényét a felperes saját dokumentumai is alátámasztották.

Az ellenőrzés másik megállapítása szerint a felperes, mint vámszabad területen működő társaság, jogszabályellenesen fogadott be általános forgalmi adó mértékkel kibocsátott számlákat, ezért az ezzel kapcsolatos levonási jogával sem élhetett.

A felperes keresetében az alperesi határozat hatályon kívül helyezését kérte.

A felperes arra hivatkozott, hogy a 2000-ben megkezdett beruházásával oktatási és konferenciaközpontot hozott létre. Ennek megfelelően kapta meg a jogerős használatba­vételi engedélyt. Az építményt a saját dolgozói részére szervezett oktatási és kulturális programok lebonyolítására, valamint a vállalat üzleti partnereivel való tárgyalások helyszínéül használták, egyes esetekben pedig ellenérték fejében az anyavállalat használatába is adhatta.

A vámszabad területen általános forgalmi adó tartalommal tévesen kibocsátott számlák vonatkozásában a felperes az adózás rendjéről szóló a 2003. évi XCII. törvény. (Art.) 130. §-ára hivatkozással azt sérelmezte, hogy nem egyformán ítélte meg a számlakibocsátó illetve befogadó helyzetét.

Az alperes kérte a kereset elutasítását és fenntartotta a határozatában foglaltakat.

A megyei bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.

Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az adóhatóság a rendelkezésre álló adatok alapján helytálló következtetésre jutott a tekintetben, hogy a felperes b.-i beruházása nem kizárólagosan az adóalanyiságát eredményező tevékenységhez kapcsolódott, a beruházás során létesített borozó, fitneszterem, szauna, lóistálló, és az egyes berendezési tárgyak egyértelműen azt igazolták, hogy nem az oktatási tevékenység érdekében történt a beszerzés.

Az adóhatóság valamennyi megállapítását a felperes által vezetett okiratok alapján tette meg.

A vámszabad területen kibocsátott számlákkal kapcsolatban az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az általános forgalmi adó tartamának levonására itt nem volt lehetőség, az Art. 130. §-ára való hivatkozás téves volt.