546/B/1996. AB határozat
jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény 36. § (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
I.
A nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: T.) javaslatához fűzött indokolás szerint "a Kormány már 1990-ben határozatot hozott a nemzeti szabvány- és minőségtanúsítási rendszer továbbfejlesztésének feladatairól. A határozat előirányozta többek között az európai szabványügyi szervezetekhez való csatlakozást, a szabványosítás nemzetközivel azonos, új szervezeti és irányítási rendszerének kialakítását és a nemzeti szabványosításról szóló jogszabály kidolgozását." ... A javaslat kitér a jogutód nélkül megszűnő MSZH által foglalkoztatott köztisztviselők munkajogi helyzetének rendezésére is.
A T. 7. § (1)-(2) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság nemzeti szabványügyi szervezete a Magyar Szabványügyi Testület (a továbbiakban: MSZT). Az MSZT köztestület (Ptk. 65. §), amely az alapszabályának megfelelően működik. Köztestületként a nemzeti szabványosítással összefüggő közfeladatokat kizárólagos jogkörrel látja el e törvény felhatalmazása alapján.
A T. 36. § (2) bekezdése szerint az MSZT bírósági nyilvántartásba vételével egyidejűleg a Magyar Szabványügyi Hivatal (a továbbiakban: MSZH) jogutód nélkül megszűnik.
A T. 36. § (3) bekezdése szerint az MSZT a működését az e törvény hatálybalépését követő 4 hónap elteltével kezdi meg.
A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó szervek jegyzékéről szóló 1034/1992. (VII. 1.) Korm. határozat 1. pontja szerint a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó szervekjegyzékét a határozat melléklete tartalmazza. A jegyzék felsorolása tartalmazza a Magyar Szabványügyi Hivatalt.
A T. 36. § (4) bekezdése kimondja, hogy "azokat a köztisztviselőket, akiknek a közszolgálati jogviszonya a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) 17. § (1) bekezdés a) pontja alapján felmentéssel megszűnik és az MSZT-vel munkaviszonyt létesítenek, a Ktv. 18. §-ában meghatározott felmentési idő, továbbá a 19. § szerinti végkielégítés nem illeti meg."
Az indítványozó szerint ez a szabály nem felel meg az Alkotmány 70/A. §-a és 66. § (1) bekezdése alkotmányos követelményeinek.
Ugyanis a "törvényi rendelkezés feltehetően abból indul ki, hogy a munkaviszony létesítése a munkavállaló teljes körű kárpótlását jelenti közszolgálati jogviszonya megszüntetése fejében". Ezzel szemben "nyilvánvaló, hogy az általános munkajogi szabályoknak megfelelő ezen munkaviszony jellegében, tartalmában, a jogosultságok körét tekintve nem felel meg a köztisztviselői jogviszonynak." Véleménye szerint az egyenlő elbírálás elvét sérti, ha a dolgozók egy csoportját törvényi rendelkezés elzárja a minden köztisztviselőt megillető jogosultságoktól. Az egyenlő elbírálás elvét sérti az is, hogy a volt Magyar Szabványügyi Hivatal dolgozói közül azok, akiknek közszolgálati jogviszonya szintén felmentéssel szűnt meg, de az egyidejűleg létrejött másik köztestületnél, a Nemzeti Akkreditáló Testületnél létesítettek munkaviszonyt, a felmentési időre és a végkielégítési szabályok alapján járó illetményt korlátozás nélkül megkaphatták. A gazdasági hátrányok kiküszöbölésére nem alkalmas a T. 36. § (5) bekezdése sem, mert a munkaviszony és a közszolgálati jogviszony eltéréséből adódó és esetenként hosszú távra szóló különbségek a munkaszerződés megkötésekor nem küszöbölhetők ki maradéktalanul.
Utalt az Alkotmánybíróság 55/1995. (IX. 15.) AB határozatára és ezzel összefüggésben kifejtette, hogy indokolt annak a rendelkezésnek a megsemmisítése, amelynek révén az érintett dolgozók az egész végkielégítésre való jogosultságukat elvesztik.
Alkotmányjogi panasznak nevezett beadványában indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezést "hatálybalépése napjára visszamenő hatállyal" semmisítse meg. Az Alkotmánybíróság a beadványt tartalma alapján, utólagos elvont normakontrollra irányuló indítványként bírálta el.
II.
Az indítvány megalapozatlan.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
Az Alkotmánybíróság már több határozatban értelmezte az Alkotmány 70/A. §ában foglalt tilalom alkotmányos tartalmát, az emberi méltósághoz való joggal [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] összefüggésben.
Megállapította, hogy "a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni." [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46., 48.]
Bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése az emberi, illetve állampolgári jogok tekintetében tiltja a különbségtételt, az egyéb jogokra vonatkozó szabályok sem tehetnek olyan megkülönböztetést, amely az emberi méltóság alapjogát csorbítja [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280., 281.].
Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a végkielégítéshez való jog nem tartozik az emberi, illetve állampolgári jogok körébe, ezért a végkielégítés feltételeinek meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg (2264/B/1991/63., ABH 1992, 567., 568.).
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint "az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával, és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes" [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197., 200.].
Az indítványban hivatkozott 55/1995. (IX. 15.) AB határozat (ABH 1995, 254.) alkotmányellenessé azt a szabályt nyilvánította, amely szerint ha a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) hatálya alá tartozó munkáltató fenntartója nem állami szervnek vagy nem helyi önkormányzatnak adja át a fenntartói jogát, akkor a továbbfoglalkoztatási ajánlat visszautasítása, illetve a közalkalmazotti vagy közszolgálati jogállásban felajánlott további foglalkoztatás visszautasítása az egyébként a munkavállalót megillető végkielégítés mértékének csökkentését eredményezte, mert a továbbfoglalkoztatásra késztető ilyen negatív motiváció diszkriminációnak minősül.
A T. vizsgált szabálya nem tartalmaz hátrányos rendelkezést a felmentési idő és a végkielégítés tekintetében azokra, akiknek a foglalkoztatási viszonya megszűnik.
A most vizsgált esetben a jogalkotó kellő körültekintéssel vizsgálta azt, hogy az MSZH jogutód nélküli megszűnése mennyiben térhet el a jogutód nélküli megszűnés más eseteitől. Az MSZH megszűnésével ugyanis az MSZT a szabványügyi szervezet helyébe lép úgy, hogy a nemzeti szabványosítással összefüggő közfeladatokat és az MSZH-nak a kifogásolt szabállyal érintett köztisztviselőit átveszi.
Ez az átalakítás, ha nem is a Ktv. hatálya alatt, de a foglalkoztatási viszonyok folytonosságát lehetővé teszi. Ennek a lehetőségnek kielégítő biztosítéka, hogy a közszolgálati jogviszony során a már megszerzett jogok - közszolgálati jogviszonyban töltött idő - az új jogviszonyban is elismerést nyernek. A T. 36. § (5) bekezdése szerint ugyanis a munkaviszonyt létesítő személyek addigi közszolgálati jogviszonyban töltött idejét az MSZT-nél munkaviszonyban töltött időnek kell tekinteni. A munkaszerződés megkötése során gondoskodni kell arról, hogy a munkaviszonyt létesítő személyek a korábbi közszolgálati jogviszonyukhoz képest hátrányosabb helyzetbe ne kerüljenek.
Az államnak meglehetősen széles döntési jogosítványa van arra vonatkozóan, hogy milyen típusú intézményeket, illetve intézménytípusokból mennyit működtet költségvetésből. Az Alkotmány felhívott rendelkezéséből az sem következik, hogy pusztán a munkaviszony mikénti jogi minősülése megváltozása esetén a T. 36. § (5) bekezdésében foglaltakon túlmenően teljeskörűen kell az ebből esetleg adódó valamennyi gazdasági hátrányt kiküszöbölni.
Minderre figyelemmel nem állapítható meg, hogy a kifogásolt szabály önkényes lenne, a jogalkotó eljárása ezért nem áll ellentétben az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésével. Az Alkotmány 66. § (1) bekezdése a férfiak és nők egyenjogúságáról szól, ez pedig nem áll összefüggésben - s ezért ellentétben sem - a T. 36. § (4) bekezdésével.
Budapest, 1999. április 20.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró